Nem is képernyő, hanem szélesvászon került az új Mercedesbe

2025.09.14.
Miután borzasztó sok képernyőt zsúfolt autóiba, a Mercedes végül csak elérte azt, hogy a sok kicsi helyett egy nagyot csináljon. Az EQ Technology-s GLC lesz ugyanis az első modell, amelybe a gyártó új Hyperscreen nevű felszereltsége kerül majd, ami pontosan az, ami a neve. Egy hatalmas képernyő. Oszloptól oszlopig tart és teljesen uralja az autó belterét 99,3 centiméteres hosszával. Faltól falig tart a képernyő. Az EQC modellt leváltó új elektromos crossoverben egy ezernél is több LED-ből álló képernyő kap helyet, ami elsőre inkább hangzik viccnek, mint valóságnak, de a Mercedes német, szóval nem viccelnek. Szerintük a képernyő nem vonja el a figyelmet a vezetésről, célja éppen az, hogy segítse a sofőrt, ugyanis szinte minden vezérlő és gomb ezen kap helyet. A felhasználók két részen állítgathatják a "lenyűgöző, úszó képernyőt" a beépített csúszkák segítségével. Persze még most az elején érdemes leszögezni, hogy ez a hatalmas, virtuális műszerfal nem alapfelszereltség, csak az kapja, aki kéri. Az olcsóbb verziókban több lesz a műszer és kevesebb a digitális. A gombok száma tehát nem nulla, egy-kettő túlélte a Feszti-körkép szélességű képernyőt, de csak azért, mert nem állnak az útjába. A középső vezérlőpanelen és a kormánykeréken lehet még találni manuális gombokat, na és persze az ajtókon. Valószínűleg nem a GLC lesz az egyetlen modell, amibe beépítik ezt a megoldást, sőt, más luxus gyártók is egyre nagyobb és nagyobb képernyőket pakolnak modelljeikbe, mondván, minél nagyobb, annál jobb és prémiumabb. Persze nem mindenki osztja a véleményt. A beömlők szerencsére nem digitálisak. A kifinomult anyaghasználat és elegáns műszerfal lassanként átadta a helyét a képernyő központú dizájnnak, ami viszont kevésbé bírja a strapát. Persze lehet azzal védekezni, hogy egy GLC-típusú autót a tulajdonosok nem terveznek hosszú éveken át megtartani. Azonban ez remek példa arra, hogyan is változott a Mercedes tervezési felfogása az eredeti GLC debütálása óta, ami alig egy évtizede történt. A gombok eltűntek, a prémium fa és bőr pedig átadja a helyet az elektronikának, vagy épp a fahatású és bőrhatású anyagoknak. Persze a trend más márkákra is kiterjed. A BMW is a nagy képernyőkre esküszik, hogy az okostelefonon nevelkedő, egyre fiatalabb generációkat elnyerje. Az új iX3, amit nemrég mutattak be, például egy 17,9 hüvelykes, azaz 45 centis érintőképernyőt helyezett el a modell műszerfalán, a szélvédő alatt pedig szintén oszloptól oszlopig tartó képernyőt. Az Audi és a Porsche is hasonló utat követ, amely trend egybként a kínai autóknál is erősen jelenik meg. A gombok megmaradtak az ajtókon és a kormánykeréken is. Persze nem a gyártókat kell okolni, sőt. Elvégezték a kutatásukat és tudják, mit is akarnak a vevők. Kijelzőt, kijelzőt és még több kijelzőt. A képernyő multifunkciós, minden adat egyetlen pöccintésel megjeleníthető és persze rengeteg féle módon személyre szabható. Képek forrása: Mercedes
Címkék: 

Úgy lökte odébb a villamos a Suzukit, mintha papírból lenne

2025.09.14.
Közlekedési balesethez riasztották a hatóságokat szeptember 11-én reggel a fővárosban. Az Üllői úton, a Shopmarktól nem messze történt az eset – közölte a Borsonline.hu. A hatalmas karambol következtében a derék Suzuki összetörve a villamossínekre pattogott, ahol megállt. A TikTok-on megjelent egy felvétel a balesetről. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Csak a kínai autógyártók nyeresége nőtt az év első felében

2025.09.14.
A világ legnagyobb autógyártóinak eladásai az idén a második negyedévben 1,1 százalékos csökkenést mutattak, nyereségük pedig 55 százalékkal zuhant. Az első félévben a nyereség 49 százalékkal, közel 43 milliárd euróra csökkent - jelentette vasárnap az EY. Összességében stagnált a forgalom, csak a kínai gyártóknál volt növekedés. Különösen jelentős volt a visszaesés a Renault, a Nissan, a Stellantis és a Mazda esetében - mind a négy cég veszteséget könyvelt el az első fél évben. A német autógyártók összesen 38 százalékos nyereségcsökkenést könyveltek el. Az amerikai gyártók esetében a visszaesés 43 százalék volt. Összességében a Renault és a Stellantis több mint 11 milliárd euró veszteséget könyvelt el. Viszont a kínai gyártóknál enyhe nyereségnövekedés volt: a Geely, a Great Wall Motor és a BYD együttesen 1 százalékkal növelték nyereségüket az első fél évben. A forgalom alakulását tekintve a kínai autógyártók messze az élre húztak, 20 százalékos növekedéssel - áll az EY tanulmányában. A cég összesítése szerint a német vállalatok - amelyeknek különösen sok osztrák cég szállít alkatrészeket - 4 százalékos forgalomcsökkenést könyveltek el. Az amerikai autógyártók 2 százalékos, a Stellantis és a Renault együttes 9 százalékos csökkenést szenvedtek el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A szombati sárban Ogier állt az élre a Chile-ralin

2025.09.14.
A nyolcszoros bajnok a pénteki küszködése után lenyűgöző vezetéssel vette át a vezetést 200. WRC-indulásán. Megnyerte a délutáni három gyorsasági szakaszt, megelőzte a bajnokság éllovasát, Evanst, és a legjobb úton halad a győzelemhez. Ogier, aki jelenleg kilenc ponttal van lemaradva Evans-től a világbajnoki címért folytatott küzdelemben, elismerte, hogy a nap nyitó gyorsaságiján – amikor szakadó esőben kellett menni a mély sárban – „túl óvatos” volt, de aztán később tökéletesen kihasználta a változó körülményeket (száradni kezdtek a pályák) és a legendásan jó gumi-megóvási képessége is újra előjött, így végül a nap domináns szereplőjévé vált.   „Jól hangzik, hogy vezetünk, de a verseny a végéig intenzív lesz” – reflektált Ogier szombat este, miután az utolsó szakaszon tovább növelte előnyét. „Holnap reggel ébren kell lennem, nem úgy, mint az elmúlt két nap minden első gyorsaságiján. Örülhetek, hogy ma este vezetek, de nem az egész napom volt jó. Ma reggel a körülmények nem voltak könnyűek, és sajnos az első gyorsaságin nem találtam meg a megfelelő ritmust. Túl óvatos voltam, és sok időt vesztettem. Frusztráló kezdés volt, de sikerült jól reagálnunk, és megtalálni a megfelelő ritmust. Elfyn, aki a walesi sárhoz hasonló körülmények között otthon érezhette magát, nagyon erős volt reggel, de délután sikerült fordítanunk a helyzeten. A holnap is nagyon intenzív lesz: a győzelemért folyó küzdelem nagyon szoros, és sok extra pontot is meg kell szerezni” – tette hozzá a francia. Evans az esős délelőtt után a déli szünetben vezetett, de egyre nagyobb nyomás alá került, amikor toyotás csapattársa megtalálta a ritmusát a délutáni, kiszáradó pályákon. A walesi pilóta csak az utolsó szakaszon 5,3 másodpercet veszített Ogier-vel szemben, de továbbra is szilárdan tartja pozícióját a vasárnapi négy gyorsaságis finálé előtt. Adrien Fourmaux a napot az élen kezdte, de végül csak a harmadik helyen végzett, 26,8 másodperces lemaradással Ogier mögött. A francia versenyző arról számolt be, hogy nehezen tudott tapadást találni a Hyundaijal, és elismerte, hogy i20 N Rally1-esének „valami hiányzott” a száradó körülmények között. „Ez nagyon frusztráló számunkra. A pozitívum, hogy ma este a dobogón állunk, de mi többet akarunk” – mondta a 30 éves francia. A pénteki második helyezett Thierry Neuville szintén visszaesett, Fourmaux-éhoz hasonló autóval a negyedik helyen végzett, további 14,9 másodperces lemaradással. Sami Pajari az ötödik Toyotával az ötödik helyet szerezte meg, míg a bajnokság esélyese, Kalle Rovanperä a hatodik helyen végzett, több mint 1 perc 20 másodperces lemaradással az éllovastól, amit pénteken még egy felniről leváló gumi miatt szedett össze. Nehéz délutánja volt a kétszeres világbajnoknak, mivel az elsőként indulók hátrány szenvedtek a száradó pályákon a takarítás miatt. Kacuta Takamoto (Toyota) a hetedik helyre jött vissza, miután megpördült, Grégoire Munster (Ford) pedig a nyolcadik helyre csúszott vissza, mivel a napi záró szakaszt igencsak elkopott gumikon kellett teljesítenie. Oliver Solberg (Toyota) újabb lépéssel közelebb került a WRC2 bajnoki címhez, miután 30,2 másodpercre növelte előnyét Nyikolaj Griazsinnal szemben, aki szintén a top 10-ben végzett. Az állás szombat este: 1. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1) 2h23m13.9s 2. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +6.3s 3. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) +26.8s 4. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +41.7s 5. Sami Pajari/Marko Salminen (Toyota GR YARIS Rally1) +50.4s 6. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1) +1m23.2s 7. Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +1m54.3s 8. Grégoire Munster/Louis Louka (Ford Puma Rally1) +2m00.4s 9. Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Toyota GR Yaris Rally2) +6m12.7s 10. Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia RS Rally2) +6m42.9s   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

TCR World Tour - Michelisz nyerte az első ausztráliai futamot, a másodikon kilencedik lett

2025.09.14.
A viadal honlapja szerint a címvédő magyar versenyző a második helyről indulhatott, és annak köszönhette sikerét, hogy a rajt-cél győzelmet arató csapattársa, a spanyol Mikel Azcona a verseny közben öt másodperces időbüntetést kapott. A Hyundai magyar pilótája így - noha másodikként ért be - összesítésben 2.4 ezredmásodperccel megelőzte riválisát és a dobogó legfelső fokára állhatott. Michelisz a vasárnapi, részben fordított rajtrácsos versenynek a tizedik pozícióból vágott neki Tailem Bendben. Egy előzéssel a kilencedik helyet szerezte meg, így a hétvége után 198 ponttal az ötödik helyen áll a bajnokságban, a hátránya a vezető Yann Erlacher (Lynk & Co) mögött 98 pont. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Minden negyedik autós így vezet, pedig ez az egyik legveszélyesebb szokás

2025.09.14.
Az Európai Unió valamennyi országában, így Magyarországon is tilos vezetés közben kézben tartott mobiltelefont használni, ez a szabályszegés azonban mégis jelentős baleseti okká vált. Rendszeresen találkozhatunk a hazai utakon olyan sofőrökkel, akik a készüléket a kezükbe véve telefonálnak, rosszabb esetben chatelnek vagy a közösségi oldalakat pörgetik. Ezért nemcsak bírság és büntetőpontok járnak, hanem nagyon balesetveszélyes is.  Nem véletlen, hogy a rendőrség következő országos közlekedésbiztonsági akciójának éppen a vezetés közbeni mobilozás lesz a fókuszában. Szeptember 16. és 22. között országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain. A rendőrök Magyarország egész területén elsősorban a menet közbeni mobiltelefon-használatot ellenőrzik majd, valamint minden olyan magatartást, amely elvonja a figyelmet a járművezetéstől, és veszélyezteti a közlekedésbiztonságot.  Olyan, mintha vakon vezetnél De mi a baj a kézben tartott mobilozással? Az nem szorul különösebb magyarázatra, hogy ha az egyik kezünkben a telefont tartjuk, akkor fizikailag nem tudunk olyan gyorsan és hatékonyan reagálni egy esetleges balesetveszélyes helyzetre. Mivel az egyik kezünk foglalt, nehezebbé válik a kormányozás és más manőverek. De nem ez az egyetlen veszély.  Mobilos üzenetírás közben szinte egyáltalán nem figyel az útra a sofőr A vezetés közbeni mobilhasználat megosztja vagy akár teljesen elvonja a sofőr figyelmét az útról, ami jelentősen növeli a közlekedési balesetek kockázatát. Például ha valaki üzenetet olvas menet közben, akár több másodpercre is leveszi a tekintetét az útról, olyan, mintha vakon vezetne. Ennyi idő alatt pedig rengeteg váratlan esemény történhet, amire nem tud reagálni, vagy csak túl későn.  A balesetek 8 százaléka a telefonok miatt történik A mobilozó sofőröknél gyakran előfordul, hogy nem vesznek észre közlekedési jelzéseket, későn lépnek a fékpedálra, megfeledkeznek az irányjelzésről, kevésbé haladnak egyenes vonalban, kisebb követési távolságot tartanak, és gyakrabban hoznak meggondolatlan döntéseket.  Ezek hátterében az áll, hogy a telefonozás nemcsak a szemet, hanem az agyat is lefoglalja – például egy üzenet megírása közben –, lassabb lesz az információfeldolgozás, megnő a mentális terhelés, emiatt romlik a jármű irányítása is. Ez a hatás különösen a fiatal és az idős vezetőknél jelentkezik: előbbiek még nem rendelkeznek elegendő közúti tapasztalattal, utóbbiaknál pedig gyengébb az észlelés és a reakcióidő.  Bár hazai adatok nincsenek erről, egy 2022-es tanulmány szerint az Egyesült Államokban a közúti balesetek 8 százaléka azért következett be, mert a mobiltelefon elterelte a sofőr figyelmét. Más kutatások szerint a vezetés közbeni mobilhasználat körülbelül négyszeresére növeli a baleseti kockázatot.  Jelentősen növeli a baleseti kockázatot a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon A magyar autósok körében az egyik leggyakrabban megszegett szabály a telefonhasználatra vonatkozik. A megkérdezett sofőrök csupán 76 százaléka tartja be a mobilozást érintő KRESZ-előírást – derült ki a K&H biztos jövő felméréséből. Ráadásul ez az arány már javulás az egy évvel korábbi 69 százalékhoz képest. Mégis, nagyjából minden negyedik magyar autóssal előfordul, hogy kézbe veszi a telefonját vezetés közben.  Így csökkentsd a mobil figyelemelterelő hatását A KRESZ nem tiltja, hogy az autós tartóban lévő telefont nyomogassuk, vagy a kocsi rendszerével összekössük a mobilt, és a központi érintőképernyőn keresztül vezéreljük a zenét vagy a navigációt. Így lehet szabályosan használni a telefont a kocsiban. De fontos tisztában lenni azzal, hogy ezek a tevékenységek legalább annyira elvonják a figyelmet és növelik a balesetveszélyt, mint a kézbe vett mobil használata.  Inkább indulás előtt állítsd be a navigációt, és válassz egy kedvenc zenelejátszási listát, mert menet közben az a legjobb, ha minimálisra csökkented a zavaró tényezőket. Ebben nagy segítség lehet a „Ne zavarj!” vagy más, kimondottan autózáshoz kitalált telefonos üzemmód, ami csak bizonyos hívásokról és üzenetekről értesít. Ha pedig muszáj telefonálni, használj kihangosítót, de mindenképpen kerüld a böngészést és az üzenetírást.  Életeket menthet ez az egyszerű mozdulat, mégis kevés autós ismeri Te tudod mi az a holland ajtónyitási módszer, amivel elkerülhetők a súlyos balesetek, és akár életeket is menthet?  

Nehéz környezetben is stabilak a hazai gumiabroncspiac kilátásai

2025.09.14.
Az amerikai vámpolitika és az európai zöldátállás bizonytalanságai ellenére a hazai gumiabroncsipar kilátásai stabilak, az autóipar jövője pedig egyértelműen az elektromos közlekedés felé tart – hangzott el az idei Continental Gumiabroncs Konferencián. Az idén hetedik alkalommal megrendezett szakmai fórumon a Continental Hungaria Kft. partnerei és a gumiabroncs-ipar szakértői vitatták meg az ágazat jövőjét és legfontosabb trendjeit. Az innovációk sorából kiemelt figyelmet kapott a Conti GreenConcept: a Continental tervei szerint 5-7 éven belül 100%-ban újrahasznosított abroncsok kerülhetnek sorozatgyártásba. A rendezvény Enrico Moncada, a Continental Tires délkelet-európai régióvezetőjének köszöntőjével indult. Moncada hangsúlyozta: a COVID óta felgyorsult változásokra az innováció jelenti a választ, a Continental pedig megbízható partnerként kíván támogatást nyújtani ügyfeleinek egy folyamatosan változó világban. Az esemény fókuszpontját a „Töréspont vagy áttörés? Az autóipar új korszakának küszöbén” című kerekasztal-beszélgetés jelentette. A panel résztvevői – Bazsó Gábor, Várkonyi Gábor autópiaci szakértő, Dr. Keszte Róbert, az AUMOVIO magyarországi országigazgatója és Tokaji Vilmos, a Continental Hungaria Kft. dél-kelet európai értékesítési igazgatója – több nézőpontból világították meg az autóipar előtt álló kihívásokat és lehetőségeket. A vitaindítóban elsőként az amerikai vámpolitika hatásait elemezték, amely számottevő nyomást helyez az európai gyártókra. A szakértők egyetértettek abban, hogy az intézkedések ugyan reakciókényszerbe hozzák az iparágat, de a legtöbb gyártó inkább kivár, és nem helyezi át az USA-ba gyártókapacitásait. Dr. Keszte Róbert rámutatott: a vámok kifizetése jelenleg kisebb kockázatot jelent, mint a költséges és hosszadalmas kapacitás-áthelyezések, amelyekhez képzett munkaerőre és akár évtizedes beruházásokra lenne szükség. Tokaji Vilmos hozzátette, hogy a gumiabroncsipar helyzete eltér az autóipartól: mivel jelentős részben közvetlenül a végfelhasználóknak értékesít, jóval kiszámíthatóbb és stabilabb környezetben működik. Fókuszban az elektromobilitás és az európai zöldpolitika A beszélgetés másik központi témája az elektromobilitás volt. Várkonyi Gábor szerint az Európai Unió irányelvei nem bizonyultak célravezetőnek: sem a beszállítói, sem a gyártói oldalt nem támogatták hatékonyan a zöld átállásban, miközben a tőke jelentős része Ázsiába vándorolt, ami erős nyomást helyez az európai autóipari szereplőkre. Bazsó Gábor hozzátette: míg a szabályozások mögött eredetileg környezetvédelmi és részben politikai megfontolások álltak, mára az elektrifikáció kérdése sokkal inkább az energiaköltségek és a gazdasági racionalitás mentén dől el. Példaként Kínát említette, ahol az elektromos átállás valódi ipari stratégiává vált: az ország 2025 első félévében több napelemes kapacitást telepített, mint amennyi az Egyesült Államokban összesen rendelkezésre áll a kezdetek óta. Ez jól mutatja, hogy míg Európában zajlik a megfelelő irány keresése, Kína stratégiai szinten valósította meg a zöld átállás kulcselemeit. Dr. Keszte Róbert hangsúlyozta, hogy a kihívások nem merülnek ki az uniós szabályozásokban: Kína példája jól mutatja, milyen jelentős szerepe van az iparpolitika mellett az oktatásnak és a demográfiai tényezőknek is. Hozzátette, hogy a nagy autógyártók egyre több olyan területet vonnak házon belülre – például az elektronika- és szoftverfejlesztést –, melyekkel korábban a beszállítóikat bízták meg. Ez, az elektromos átállással járó alkatrészszám-csökkenéssel együtt, jelentősen szűkíti a beszállítói piacot. Mint mondta, ebben a környezetben a helytállás gyors alkalmazkodást igényel, ezért is alakult át a Continental Automotive üzletága AUMOVIO-vá, hiszen önálló tőzsdei cégként gyorsabban és nagyobb rugalmassággal tud szövetségeket kötni és idomulni a piac változásaihoz. Belső égésű kontra elektromos: minden tendencia az utóbbi felé mutat Az elektrifikáció jövőjét értékelve Bazsó Gábor kiemelte: bár sok a vészjósló hír az elektromos autópiac gyengüléséről, a valóságban az értékesítési ingadozásokat elsősorban az európai ösztönzőrendszerek időzítése okozza. Míg az év elején rendszerint visszaesés tapasztalható, éves szinten így is 30–35 százalékos növekedés rajzolódik ki. Az elektromos kínálat ma már sok kategóriában valós alternatívát jelent a vásárlóknak, és a tapasztalat azt mutatja: aki egyszer kipróbálta, jellemzően nem tér vissza a hagyományos meghajtáshoz. Várkonyi Gábor megerősítette Bazsó meglátásait, kiemelve, hogy az év eleji eladási adatok torz képet mutatnak, mivel az autógyártók év végén tudatosan növelik az elektromos autók értékesítését a CO₂-kvóták teljesítése érdekében. Várkonyi szerint ugyanakkor az elektromos közlekedés iránya vitathatatlan, de az európai zöldpolitika akkor lehetne sikeres, ha kevesebb ideológiai és több pragmatikus, iparpolitikai szempont mentén épülne fel. A Continental 100%-ban újrahasznosított abroncsokon dolgozik Ezt követően Menkó Illés, a Continental Hungaria Kft. customer service managere mutatta be a vállalat fenntartható abroncsfejlesztési irányait és zéró kibocsátásra törekvő célkitűzéseit. Előadásában kiemelte a Conti GreenConcept koncepciót, amely több technológia ötvözésével hoz létre fenntartható személyautó-abroncsokat. A Continental célja, hogy a 2030-as évekre a kiemelt termékekben legalább 60 százalékban fenntartható, újrahasznosított és megújuló alapanyagokat alkalmazzon, hosszabb távon pedig elérje a 100 százalékos arányt. Az innovációk között szerepel a hagyományos gumialapanyagok helyettesítése például pitypangból kinyert természetes anyaggal (Taraxagum), a PET-palackok újrahasznosítása a gumiabroncsokban, valamint például a futófelület cserélhetősége. Menkó hangsúlyozta: a fenntartható gumiabroncs nemcsak könnyebb és kevesebb fogyasztást eredményez, hanem alacsonyabb karbantartási igényű, újrahasznosítható, és hosszú távon a környezetre sem jelent toxikus terhelést. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Gyári csapatot alapít a Citroën, világbajnok akar lenni a formulaautók mezőnyében

2025.09.14.
A Citroën bejelentette hivatalos részvételét az ABB FIA Formula E Világbajnokságban, a következő szezon kezdetétől. „Ez egy elektromos, innovatív és szenvedélyes kaland, amely megtestesíti értékeinket és a holnap mobilitásáról alkotott jövőképünket. Ismét izgalmat hozunk az autósport rajongóinak szívébe. A Citroën gyári csapatként visszatér a versenypályákra – egy olyan területre, amely történelmét és legendáját formálta. Értékek megosztása az autósport legelőremutatóbb formáján keresztül, egy 100%-ban elektromos, felelős és elkötelezett versenysorozatban” – olvasható a szűkszavú sajtóközleményben. „Városközpontokban megrendezett, népszerű versenyek, amelyek vonzzák a fiatal, elkötelezett és digitálisan kapcsolódó közönséget. Technológiai inspiráció, a jövő mobilitásának nemzetközi kirakata” – jellemzi a cég a sorozatot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Íme a Leapmotor első ferdehátúja

2025.09.14.
Nem csak villanyosítást, de a crossoverek mindent lebíró térnyerését is hozta magával az európai autóipar új korszaka. Valamelyest kivétel ez alól a Volkswagen ID 3, ám azt se nevezném olyan hagyományos hatchbacknek, mint amilyen a Golf. Nos, a Stellantis kínai almárkájaként ismert Leapmotor most nem volt rest bemutatni egy európai szemnek is vonzó, teljesen hagyományos ferdehátút B05 néven. Alapjaiban ugyanaz, mint a B10  SUV, ám 4430 mm-es hosszával, 1520 mm-es magasságával és 1880 mm szélességével egy jóval kisebb, ha úgy tetszik, sportosabb arányokkal rendelkező autó. Keret nélküli ajtókkal, 19-colos sport felnikkel: a Leapmotor szerint épp az elektromos autóktól fintorgó fiatalok behúzása a céljuk. Egy 215 lóerős villanymotor hajtja az első tengelyt, amit 56,2 kWh-s vagy 67,1 kWh-s akksival párosíthatunk. Akár 420 km-es hatótávot is ígérnek neki, noha ára egyelőre nem ismert. Odabent a B10-hez képest kevésbé letisztult kabint kap, ám a hatalmas, 14,6-colos Tesla hangulatú képernyő megmarad. Bevezetése jövőre várható, 2027-re pedig mintegy hat Leapmotor modellt szeretnének az európai kínálatban látni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója