Hibrid pickupot fejleszt a Toyota

2019.06.19.
A meglesett Tundrában – azaz a Toyota pickup-kínálatának legnagyobb tagjában – hibrid hajtáslánc dolgozik. Ez a furcsa hátsó „szoknyát” is megmagyarázza: az sem a kipufogócsövek elrendezését, sem a hátsó tengelyre szerelt, esetleges elektromos segédhajtást nem engedi látni. Egy ekkora jármű – a Tundra kiviteltől függően 5,8–6,3 méter hosszú, össztömege pedig 3,0–3,2 tonna – mozgatásához persze valamivel többre van szükség a Prius 122 lóerős hajtásláncánál. Kézenfekvő megoldás volna a Lexus számos típusában megtalálható, 3,5 literes V6-osra épülő, 354 lóerős, 600 Nm körüli hibrid egysége. Nem először röppen fel a hír, hogy a Toyota közös platformra helyezné át globális pickupjainak (Tundra, Tacoma és Hilux) gyártását, ráadásul ez a platform állítólag eleve támogatja a részleges vagy teljes villamosítást. Ebben az esetben nagyon is életszerű volna, hogy a Hilux fedélzetén Európába is eljusson a hibrid hajtáslánc.

Bakai Gergely: Magyarország további növekedési lehetőségeket tartogat az Opel számára (1. rész)

2019.06.18.
A 44 éves Bakai Gergely 2018. szeptember 1. óta az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. Csaknem két és fél évtizede dolgozik már a cégnél. Szakmai karrierje végigkövette az Opel magyarországi történetét. Volt "bozótharcos", megismerte  az albán piacot a polgárháború után, részt vett a Chevrolet-hálózat kialakításában, és látványos sikereket ért el regionális marketing-igazgatóként. Az autoszektor.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott: egy autó eladása csak az első lépés, az igazi munka utána kezdődik, hogy a kliens legközelebb is Opelt válasszon.    Beszéljünk kicsit a kezdetekről. Hogyan lett Önből autós szakember? Mikor kapcsolódott össze a szakmai karrierje az Opellel?   Fiúgyermekként természetes módon kezdtem el érdeklődni a műszaki eszközök, így az autók iránt is. Mellékesen jegyzem meg: sajnos ez a mai generációval nem feltétlenül van így, ami közös fejfájása az autóipari cégeknek. Az én autós kötődésem akkor kezdődött, amikor a Wartburgunkat szereltük édesapámmal az udvaron. Az Opelhez 1995 nyarán kerültem diákként – azóta itt dolgozom. Jómagam közgazdász végzettségű vagyok, eredetileg a márkakereskedői hálózat fejlesztésével foglalkoztam. Az egyik nagy előnyöm és hátrányom is, hogy a teljes szakmai karrieremet gyakorlatilag egyetlen vállalkozásnál töltöttem el, amit nem bánok. Színes, érdekes 24 év volt: az Opel ezalatt a két és fél évtized alatt szép fejlődési ívet írt le Magyarországon és a régióban is.    Mik az első céges emlékei?   Amikor idekerültem, az Opel Magyarország kicsiny cég volt ugyan, de masszívan piacvezető. Aztán 95-ben jött a Bokros-csomag, és a második helyre szorultunk a Suzuki mögött. Belépésem után két évvel, 1997-ben – először az Opel világában – megalakult a regionális központunk: átvettük a környező 8 országot. Idekerültek a volt Jugoszlávia tagköztársaságai és Bulgária. Megtörtént a teljes márkakereskedői hálózat újrastrukturálása és újraszerződtetése. A hálózatfejlesztési vezető asszisztenseként érdekes szakmai lehetőségek nyíltak meg előttem. Stratégiai tervezéssel és működtetéssel, üzleti tanácsadással, pénzügyi elemzésekkel foglalkoztam. Innen irányítottuk a teljes márkakereskedői hálózatot, az értékesítést. Később Albánia területi képviselete tartozott hozzám. A polgárháború után jártam ott úgy, hogy éjszaka még lőttek. Többen fotózkodtak akkoriban a márkakereskedéseknél a karabélyos őrökkel.     Mi jellemezte a hőskort?   Ebben az időszakban – 1998 és 2000 közötti időszakról beszélünk – Magyarország kivételével a régió összes országában céges értékesítéssel és bérautó-értékesítéssel foglalkoztam. A márkakereskedők esetében egyfajta céges szemlélet kialakítására törekedtünk. Akkor, 2000 tájékán a flottapiac és a flottakezelés egészen másként nézett ki a környező országokban. Egyfajta machetés bozótharcos értékesítés volt. A kereskedésekben még tudatosítani kellett, miért fontos cégekkel együttműködni, és más feltételekkel adni autót egy vállalkozásnak, mint egy magánembernek. Próbáltuk a cégeknek is elmondani, miért fontos stratégiai kapcsolatot kialakítani márkakereskedőkkel. Az alatt a 2 és fél év alatt többszörösére nőtt az értékesítés. Szép, érdekes és sikeres időszakként éltem meg.    Ezt követően visszakerült Magyarországra?    Igen, hálózatfejlesztési igazgató lettem egy olyan időszakban, amikor a régió tovább nőtt: akkor már Lengyelország, Törökország és a volt szovjet utódállamok is az Opel nagy, délkelet-európai központjához tartoztak. Ezen belül volt fontos elem a magyar csapat. A General Motors megvásárolta a Dewoo márkát, és Chevrolet néven értékesítettük tovább. Míg Nyugat-Európában a Chevrolet-értékesítés soha nem tudott felfutni, Kelet-Európában a Daewoo-alapokra építkezve nagyon sikeres márka lett. A csúcsévben 40 ezer fölött adtunk el Opelt és Chevrolet-t közösen csak Magyarországon. Akkor volt szerencsém menedzselni a Daewoo-hálózat átvételét, utána pedig a Chevrolet-hálózat átalakítását. Majd 2004-ben, amikor Magyarország belépett az EU-ba, jött az első csoportmentességi rendelet. Teljesen át kellett alakítani a márkakereskedőkkel való együttműködést. Érdekes és tanulságos időszak volt, amit sikeresen abszolváltunk a cégcsoporttal, és tovább tudtunk sikeresen működni a piacon.    Ahogy látom, úgy 3-4 évente váltania kellett.     Így van, a következő etapban átnyergeltem termékmarketingre. Az akkori regionális irodánkban működött egy termékmarketing csoport, amely a régióhoz tartozó összes országban felelős volt a termékmarketing-stratégiáért. Kezdve attól, hogy melyik gyári modelleket ajánljuk, milyen helyi felszereltséggel, árazással, kampánystruktúrával, kiegészítő programokkal. Itt három termékcsaládot sikerült menedzselnem. Foglalkoztam kis autókkal, nagy autókkal és haszongépjárművekkel. Akkortájt, 2008-ban zajlott a Vectra lecserélése és az új Insignia bevezetése, amit a régióban én menedzseltem, eredményesen. Az Insignia rendkívül sikeres modell lett a piacon, és a menetelése azóta is tart. Ez az időszak 2010 végén zárult. Ekkor a General Motors  ismét átszervezte a működését.    Mi volt az átszervezés lényege?   A korábbi klasztereket megszüntették, és ismét mindenki direktben riportolt a német központba. Én átkerültem Magyarországra: marketing-igazgatóként dolgoztam 2010 végétől 2012 végéig. Feladatom volt a teljes kommunikáció, termékmarketing, árazás, piaci elemzés, piaci előrejelzés. Sőt, a gyártástervezés is idetartozott. Tehát marketingkommunikáció és a teljes marketing portfólió. Nagyon sikeres évek voltak ezek az Opel számára. Rengeteg új termékkel jelentünk meg, a cég piaci részesedése európai szinten is jól alakult. Ekkor lett ismét az Opel az első számú márka Magyarországon. Igazi csapatmunkával értük el ezeket az eredményeket. Megtérült a sok befektetett energia.    Mikor, miért történt a következő váltás?   Valamikor 2012 végén az Opel rájött, hogy mégsem jó, ha a sok kis ország egyesével jelent. A multinacionális periodicitás szerint 2013 elején létrehoztunk egy regionális központot itt, Budaörsön. Lengyelország, Törökország, Oroszország, akik a régi klaszterben idetartoztak, továbbra is közvetlenül a német központba jelentettek. Azonban az összes többi volt szocialista ország, beleértve az utódállamokat is – összesen több mint 20 ország – idetartoztak a régióba. Itt láttam el a regionális marketing-igazgatói pozíciót 2013 elejétől. Kommunikációs támogatást adtunk az országok számára. Idetartozott a teljes termékmarketing, a termékek kialakítása, árazása, kampányok létrehozása és menedzselése. Sok mindent változtattunk a működésben, és kiválóak lettek az eredményeink: a második évben, 2014-ben megdupláztuk az előző évi volument. Ekkor már túl voltunk a válságon, nőttek a piacok. Épp azok a kelet-európai piacok, amelyeket Nyugat-Európából esetenként nem megfelelő súllyal szemlélnek az anyacégek. De mi továbbra is kitartunk amellett: a növekedési lehetőség itt van. Ezt a sikeres rendszert építettük ki, és üzemeltettük egészen múlt év őszéig, kinevezésemig: 2018. szeptember 1-től látom el az Opel Magyarország ügyvezetői feladatait, ami teljesen új kihívás a számomra.      Mi minden tartozik Önhöz? Mekkora a felelősségi köre?     Szervezetileg továbbra is egy regionális cége működik itt az Opelnek, amely felel Magyarországért és a környező országokért. Minden országnak van egy országigazgatója. Jómagam az Opel Magyarország ügyvezetője vagyok. Hozzám tartozik az itthoni márkakereskedői hálózat menedzselése, a kiskereskedelmi és KKV-értékesítés, a nagy flották kezelése. Továbbá a szerviz és alkatrészellátás, a márkakereskedői hálózat fejlesztése, karbantartása. A marketing is, beleértve a termékmarketinget az árazástól a piacelemzésen át egészen a kommunikációig.    A kinevezésekor megjelent közlemény úgy fogalmazott: “Feladata az Opel magyarországi piaci pozíciójának megerősítése, növelje a márka eladásait és piaci részesedését”. Szép kihívás!   Ebben a székben sokkal fókuszáltabbnak és szervezettebbnek kell lenni, hisz sok területtel foglalkozik az ember, még ha minden területnek meg is van a szakavatott vezetője. Szét kell választani a működést, nagyon tisztán kell látni, mi a teendő az egyes területeken. Például a kiskereskedelmi értékesítésben, a KKV-k, flották, autókölcsönzők esetén. Ez vonatkozik a szervizstratégiára, a márkakereskedői hálózat fejlesztésére. Sok autós cégnél ez utóbbi nem kap túl nagy hangsúlyt, pedig rendkívül fontos üzleti területről van szó: csak márkakereskedőkön keresztül adunk el autókat. Az egyik legtöbb márkakereskedéssel rendelkező márka vagyunk, stabil, kipróbált márkakereskedésekről beszélünk. A válság persze az Opelt sem kerülte el: Magyarországon sajnos 40-50 százalék közötti lemorzsolódás történt. Ennek ellenére az ország területét teljesen lefedjük 36 márkakereskedésünkkel.      Milyen stratégiai elképzelések mentén végzi a munkáját?   Úgy gondolom, kicsit más gondolkodásmódot igényel minden szegmens azzal, hogy végül minden összefügg. Fontos, hogy eladjuk az autót, de a munka nagyja valójában a megfelelő ügyélkezeléssel és szervizeléssel kezdődik. Kezeljük az esetlegesen felmerülő ügyféligényeket vagy műszaki problémákat, hogy a vásárlónk továbbra is lojális maradjon. Amikor majd úgy dönt 3-5 éven belül – vagy a magyar realitás szerint 5-8 éven belül –, hogy lecseréli az autóját, akkor az a márka legyen az első a listán, ami neki volt: a mi esetünkben természetesen Opelt vásároljon. Ezért nagyon fontos az optimális szerviz-tevékenység és a márkakereskedői hálózatunk. Én importőrként akármilyen jó reklámtevékenységet folytathatok, az igazság pillanata akkor érkezik el, amikor ez a vásárló bemegy a márkakereskedésbe. Az alapján dönt, milyen az üzlet, mennyire megközelíthető, hogyan kezelik, milyen kinézetű és hozzáállású emberek dolgoznak ott. Megérkezik-e időben az autója, emlékezetes-e az autóátadás a számára. Olykor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az emberek milyen vonzalmat táplálnak a saját autójuk iránt. A gépkocsivásárlás egy család második legnagyobb beruházása az ingatlan után. Nekünk azt kell garantálni, hogy ez kellemes és emlékezetes élmény legyen a megrendeléstől az autó átvételéig. Azt követően pedig vásárlónk minél egyszerűbben, költséghatékonyabban és legnagyobb megelégedettségére tudja üzemeltetni, használni az autót.    A nagy Opelen belül mennyi az Ön helyi szabadsága?    Az autóiparban sok múlik a helyi szervezeteken. Bob Lutz, a GM tervezési-fejlesztési alelnöke mondta, hogy mindennek az alfája és ómegája maga a termék. Azzal kiegészítve, hogy manapság már a szolgáltatás is. A termékportfólió bizonyos szinten adott, hiszen ezt minden cég a globális üzleti terve szerint fejleszti 10-15 évre előre. Tehát adottság, milyen szegmensben milyen modellt tudunk ajánlani. A magyar trendek egyébként jól követik a nyugat-európai mozgásokat, értem ezalatt például a SUV szegmens fejlődését. Abba viszont már bele tudunk szólni, hogy adott esetben milyen helyi kampánymodelleket képezünk az adott modellekből.   Mondana példát?   Tavaly ősszel a márkakereskedői hálózattal közösen kifejlesztettünk egy kampánymodell-családot, a Best Modelleket, amit elsősorban a magánügyfelek igényeire szabtunk. Megfogtunk egy Corsát, és belepakoltuk az összes olyan felszerelést előnyös áron, amit egyébként megrendelne egy ügyfél. Így sokkal egyszerűbbé tettük a döntést, és jobban kommunikálhatóvá a kínálatot. Az üzleti ügyfelek esetében pedig Business Modelleket hoztunk létre hasonló koncepcióval. Árazásban is – megfelelő paraméterek betartása mellett – nagy a mozgásszabadságunk. Idén Magyarországon bevezettük az 5 éves, 100 ezer kilométeres garanciát, amit a gyári kétéves mellett egy gyárilag elérhető kiterjesztett garanciával érünk el. Ez is helyi üzleti döntés. Tehát elég széles a mozgásterünk ahhoz, hogy az adott piac elvárásainak megfelelően tudjuk alakítani az üzleti stratégiánkat.      Mi a helyzet a kommunikációval?   Az autómárkák esetén egyre inkább igaz – az Opelre pedig sarkosan érvényes –, hogy a kommunikációs anyagok központilag készülnek. Ezt adaptálják az adott piacokon. Széles portfólió áll rendelkezésünkre, eldönthetjük, melyiket használjuk. Abszolút a mi döntésünk, hogy egy adott év adott időszakában melyik modellt kommunikáljuk, milyen reklámokkal, milyen kreatívokkal, milyen médiumokban. Ez szabadságot ad és könnyebbséget jelent, hisz sokkal egyszerűbb egy meglévő és egyébként jó kreatív-termékpalettáról dolgozni, mintha itt helyben kellene forgatni.    Gondolom, elárasztja a munka. Van ideje kikapcsolódni?    Kell, hogy az ember találjon magának szabadidőt, bármennyire is munkaidő-igényes a jelenlegi feladatom. A feleségemmel két gyermeket nevelünk. Az a célom, hogy mindennap hazaérjek vacsorára, ami nálunk este 7 tájban van. Utána a gyermekeimmel töltöm az időmet. Miután lefeküdtek, ha a szükség úgy hozza, dolgozom tovább. Szerencsés esetben 6-7 órát alszom. Annál kevesebbel nem éri be a szervezetem. A hétvégéket igyekszem szabaddá tenni, a családdal tölteni. Mióta ezt a pozíciót ellátom, a sport kimaradt az életemből, pedig majdnem 7 évig lovagoltam. Sokan azt mondják, hogy az csak a lónak sport. De aki ezt állítja, azt  meghívnám egy pályaedzésre, vagy egykiadós tereplovaglásra. Nagyon szerettem a lovaglást, de ez most nem fér bele. Egyelőre fejtörést okoz, hogy milyen sportot űzzek.   

612 lovas 8-as BMW az AC Schnitzertől

2019.06.18.
Éppcsak megkapta az össze európai piac az új 8-ast, a tunerek fantáziája máris szárnyalni kezdett. Most épp a BMW tuningjairól ismert AC Schnitzer nyúlt hozzá a BMW túrakupéjához, mi több, egy egész sor fejlesztést kínálnak hozzá. Az alapvetően 316 lóerős 840d-ből például sikerült 375 lóerőt kifacsarniuk, méghozzá komolyabb változtatások nélkül. Persze az M850i biturbós, 4,4 literes erőforrása sem maradt gyári. A zseniális karakterű V8-ast 620 lóerőre húzták, azaz közel 90 lóerőt nyertek az eredeti hajtáshoz képest. A többlet erő persze nagyobb hanghatásokkal is jár, ezért egy komolyabb kipufogórendszert is fejlesztettek hozzá, ami egy szelep segítségével képes lehalkítani azt. Kívülről lejebb húzott kötény, szoknya, és egy még összetettebb diffúzor különböztetheti meg. Utóbbiba még egy F1-stílusú zárófényt is raktak. Hangsúlyozva a sportos vonalat, ezen elemek természetesen mind szénszálból készültek. További konfigurálási lehetőséget kínál a 20 mm-t ültető rugók és a megkérdőjelezhetően igényes hátsó szárny. Persze a jól ismert AC Schnitzer felnik sem maradtak el, amik jelen esetben 20 colosak és akár kétszélesek.  

Év Magyar Autója - Két kategóriában nevezett a Peugeot

2019.06.18.
Peugeot 508 SW A Peugeot 508 SW kombi legalább olyan vonzó külsőt kapott, mint a limuzin, technikája is abból lehet ismerős. Megtartotta az elegáns négyajtós keret nélküli oldalablakait és a karomszerű nappali menetfényeket, a fekete betéttel összekötött hátsó lámpák látványa önmagáért beszél. Az 508 SW a limuzinnál három centivel hosszabb (4,78 méter), elődjénél öt centivel rövidebb, csomagtartója 530 liter, amely a hátsó üléseket ledöntve 1780 literesre bővíthető, az ötödik ajtó elektromos mozgatású. A különleges formavilágú vezetőhely sportos és prémium egyben, a vezetőtámogató rendszerek között megjelenik az éjjellátó, a táv- és sávtartós sebességtartó, a kényelmet masszírozó ülések és önálló parkolás fokozzák.  Az alapmotor 1,5 literes, 130 lóerős dízel, a kétliteres 160 és 180 lóerővel választható. Benzinmotorból 1,6 literes turbós négyhengeres áll rendelkezésre 180, illetve 225 lóerővel. Peugeot e-208 A szlovákiai Nagyszombaton gyártják a Peugeot első saját elektromos kisautóját, amely padlólemezén 50 kWh-s akkumulátort hordoz. Ez táplálja a 136 lóerő és 260 newtonméter leadására képes villanymotort, ami 8,1 másodperc alatt gyorsítja fel álló helyzetből 100 kilométer/órára az e-208-ast. Az akkumulátor kapacitása WLTP mérés szerint 340 kilométer megtételére lesz elegendő. 100 kW-os ultragyors töltővel 30 perc alatt 80 százalékosra tölthető. Használati értékét nyolcéves, 160 ezer kilométeres akkumulátor-garancia javítja. A Peugeot egy sor szolgáltatást is kínál villanyautójához, a töltőpontokat figyelembe vevő útvonaltervezőtől a vezetési stílust optimalizáló oktatóprogramon át a speciális asszisztencia és szervizcsomagokig. Év Magyar Autója 2020 Nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri dönti el, melyik lesz 2020 “legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a “legjobb” autója. Összetett szempontrendszer alapján választják ki az adott évben nevezettek (magyarországi gyárakban összeszerelt autók) közül a „legmagyarabb” autót. Ugyancsak meghirdették a Magyarország Autója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott autók) közül lesz a zsűri döntése alapján a „legjobb” autó. Továbbá kihirdették az Év Zöldautója díjat, a zsűri választja ki az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott zöld autók) közül a „legzöldebb” autót. Az Év Magyar Autója díj negyedik kategóriájaként kiosztják az Év Beszállítója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi gyártóhellyel rendelkező autóalkatrészeket gyártó vállalatok) közül a “legmegbízhatóbb” beszállítót jelöli. Lesz közönségdíj is, ahol az összes jelölt modell közül médiapartnerek bevonásával a közönség szavaz a kedvenceire. További részletek: www.evmagyarautoja.hu

PucciniFeszt évadzáró a BMW-vel

2019.06.18.
José Cura az operakedvelő közönség nagy örömére júniusban ismét hazánkba érkezett: június 7-én és 9-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lépett fel a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Nyári Fesztivál közös produkciójában. A világhírű művész az olasz zeneszerző összes vokális művét bemutató PucciniFeszt keretében műsorra tűzött, nagysikerű Turandot előadásban énekelte Kalaf szerepét, összesen mintegy 5 600 néző előtt. A 21. század tenorsztárja a próbák szünetében az Opera új játszóhelyére, a próbaüzemben működő Eiffel Műhelyházba is ellátogatott, ahol egy exkluzív BMW fotózáson is részt vett a márka legújabb 8-as Cabrio modelljével. A művész kényelmét magyarországi tartózkodása során egy BMW 640d GT xDrive modell segítette. A BMW Group közel 50 éves múltra visszatekintő, világszerte több mint száz kulturális intézményi együttműködést magába foglaló Art&Culture programjához az Opera 2015 februárjában csatlakozott, a vállalat magyarországi kulturális kommunikációjának pilléreként.

Vállalati Képző Központot hoz létre a Bosch

2019.06.18.
A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. 2012 óta vesz részt a duális szakképzésben a partneriskolákkal együttműködve, a szakember-utánpótlás céljából. 2000 m2-es oktatási központunk 23 munkatársa biztosítja a hátteret a duális szakképzésben tanuló és a jövőben leendő munkavállalóink, a termelésben dolgozó munkatársaink szakmai tudásának további szélesítéséhez. A járműipar az egyik leggyorsabban fejlődő iparág, így vállalatunk életében is egyre nagyobb szerepet kap a felnőttképzés, ahol a saját munkatársaink ismereteit folyamatosan bővítjük. A termelési területeken dolgozó munkatársaink közül kerülnek kinevezésre a terület későbbi vezetői, akiknél a szakmai és műszaki kompetenciák mellett elengedhetetlen a szociális és vezetői kompetenciák fejlesztése is. A gyártási területen dolgozó munkatársaink részére az Ipar 4.0 által megkövetelt informatikai szaktudás alapját is biztosítjuk. Vállalatunk lépésről-lépésre fejleszti folyamatait annak érdekében, hogy az Ipar 4.0 adta lehetőségeket minél több gyártási területen alkalmazni tudja, így a vállalati képzésben is egyik fókusz területté vált az Ipar 4.0 ismeretek bővítése. Képzéseink során elsajátítjuk a digitalizáció, internet, BIG DATA, PLC, robotika, mobil kommunikációs technológiákat. A programban olyan OKJ-s szakképzés megvalósítása is szerepel, ahol kifejezetten a munkaerőpiacon lévő hátrányos helyzetű embereket szeretnénk megtalálni és képezni együttműködve a helyi Kormányhivatallal. A képzések egy részének megvalósításához felnőttképzési engedély megszerzését tervezzük. Vállalatunk ezen program által hosszú távon képes lesz a szakember-utánpótlását megoldani, valamint a munkatársak szakmai ismereteit magas szinten tartani. A GINOP-6.1.8-17-2018-00001 azonosító számú projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg várhatóan 2020. 10. 01-ig.

BusExpo hetedszer

2019.06.18.
A hazai és nemzetközi autóbuszgyártók az idei seregszemlén számos újdonságot hoztak magukkal, így mind a szakmai közönség, mind a járművek iránt érdeklődő látogatók számos új csemegével találkozhattak. Először mutatkozott be a nagyközönségnek a Mercedes alvázra épített, és Debrecenben készülő ITK-Reform városi autóbuszcsalád, amelynek egy példányát ki is próbálhatták előzetes regisztráció után a résztvevők a vezetéstechnikai pálya országúti modulján, akár több próbakört is vezetve. A Debrecenben készülő Reform városi autóbusz Érdekesség volt, hogy a négy ilyen módon vezethető, városi autóbusz közül ez volt az egyetlen, hagyományos dízel-üzemű, a többi három jármű, egy BYD, egy Mercedes és egy kínai CRRC Ikarus mind tisztán elektromos hajtással rendelkezett. A legnagyobb standdal immár hagyományosan az MAN vonult fel ismét, számos újdonságot mutatva az érdeklődőknek. A királykategóriát mindenképpen a gyártó prémium-márkájaként futó Neoplan emeletes Skyliner jelentette, 510 lóerős motorjával, luxus kialakításával, és ami még újdonság hagyományos külső tükrök nélkül. Ezen a járművön már nagylátószögű, igen jó képet adó kamerák és monitorok helyettesítik a megszokott hatalmas elefántfüleket. Ez jó hatással van a jármű légellenállására, így a fogyasztásra is, valamint nagyobb teret képes belátni, mint egy hagyományos tükör, így a közlekedés biztonsága is javul ezzel a fejlesztéssel. Ha mégis bekövetkezne az a kellemetlen helyzet, hogy a kameratükör elromlik, a jármű tartozéka egy könnyen felszerelhető hagyományos segédtükör. Jobbra a Skyliner külső tükrök nélkül, míg balra az MAN Lion' Coach még elefántfülekkel Szintén a nürnbergi gyártó standján mutatkozott be itthon először a másfél éve debütáló új városi MAN Lion’s City, 48 voltos, kondenzátoros hibrid hajtással, hatalmas ablakokkal ellátott, rendkívül kényelmes és modern belső térrel. Az elődmodell sikeresen fut számos hazai személyszállító vállalkozásnál, így ez a jármű is próbaköreit futja majd több hazai személyszállítónál. Elsőként a Volán teszteli a városi oroszlánt, négy napon keresztül a gödöllői polgárok találkozhattak vele. Az új Lion1s City, hibridhajtással. Emellet más alternatív hajtással is rendelhető A korábban Bova, ma már BDL néven futó holland gyártó is elhozta legújabb turista autóbuszát, amelynek gyomrában már a DAF friss fejlesztésű MX motorja és a ZF-től származó Traxon automatizált sebességváltó található. Természetesen a hazai gyártók közül jelen volt a Credo is. A bemutatott járművek mellett a háttér- és szolgáltatóipar képviselői a kiállítói sátorban kínálták portékájukat, szolgáltatásaikat. A rendezvényről most sem hiányozhattak a veterán járművek sem, a régmúlt Ikarus modelljei sorban érkeztek a reggeli napsütésben a számukra kijelölt kiállítási helyekre. A híres faros még azoknak a szívét is megdobbantja, akik különösebben nem érdeklődnek a járművek és a technika iránt. A kiállítás mellett a 25. Személyszállítási Szakmai Konferencia töltötte ki az alágazatban tevékenykedő érdeklődők napját. Az ankéton számos új bejelentés is elhangzott kormányzati tisztségviselőktől, amelyek jelentősen javítják majd a jövőben a közúti közlekedés képét itthon. Érsek István, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta, 2024-ig a tervezett közútfejlesztési projektkeret 3200 milliárd forint. Stratégiailag a Magyar Falu Programhoz kapcsolódó mellékutak és helyi utak felújítása, valamint a megyeszékhelyek, kiemelt térségek bekötése a gyorsforgalmi úthálózatba a két kiemelten fontos terület. Az államtitkár kitért a jelenleg pilot fázisban lévő, innovatív jármű alapú iskolabusz hálózat kialakításának legfontosabb elemeire is, a szolgáltatást három tankerületben - Budapest II. kerület, Debrecen, Kecskemét - fogják tesztelni.

Minket nem érint az Audi e-tron visszhívási akciója

2019.06.18.
A nemzetközi és hazai sajtóban az Audi e-tron június elején meghirdetett visszahívási akciójáról megjelent hírek kapcsán fontos kiemelni, hogy a visszahívás csak az idei év 11. hetéig legyártott autókat érinti. Tekintettel arra, hogy az e-tron kiszállítása hazai ügyfeleknek csak az ezt követő időszakban gyártott autókkal történik, a visszahívásban érintett Audi e-tron nincs magyarországi vásárló használatában.

Dunai hajóbaleset - Ügyvéd: segítségnyújtás elmulasztása miatt is felelhet az ukrán hajóskapitány

2019.06.18.
Sógor Zsolt azt mondta, a szállodahajó a baleset után nyolcszáz méterrel feljebb állt meg. Száz méterrel mögötte azonban közlekedett egy másik Viking hajó is, amely egy kis időre megállt, de nem biztos, hogy teljesen meggyőződött arról, mi történt a helyszínen - közölte. Úgy gondolja, több embert is meg lehetett volna menteni, mert nemcsak a hét túlélő esett a vízbe, annál - elmondása szerint - többen álltak a Hableány fedélzetén. Az ügyvéd szerint az ukrán hajóskapitánynál nem merült fel ittasság kérdése, inkább figyelmetlenségről van szó. Az ügyvéd - hangsúlyozva, hogy ez nem tényállás - felvetette, a Viking kapitánya esetleg telefonján internetezhetett a baleset bekövetkeztekor, ez vonta el a figyelmét, és emiatt törölt ki adatokat a telefonjából. Kitért arra is, hogy az ügyet várhatóan 2020 márciusáig fejezhetik be, akkor történhet vádemelés az ügyben. A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet; hét távol-keleti turista élte túl a balesetet, a Duna Margit hídi szakaszától a déli országhatárig továbbra is keresnek három dél-koreai utast. (mti)
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója