Hárommillió autónál tart a megújult Dacia

2014.10.22.
A hárommilliomodik autó, egy kék Sandero Stepway kulcsait a Párizsi Autószalonon, ünnepélyes keretek között adta át Nicolas Wertrans, a Renault-csoport globális értékesítési igazgatója a spanyol tulajdonosnak.„A Dacia már hárommillió autó eladásánál tart, amióta 2004-ben megújult. Ez különlegesen ritka, nagyszerű eredmény a mai autóiparban” – mondta Wertrans.A fejlődés idén sem állt le a Renault-csoport kötelékébe tartozó román márkánál: 2014 első felében 24,4 százalékkal több autót adtak el 2013 azonos időszakához képest, az eladott autók száma minden európai országban növekedett. A Dacia növelte a leggyorsabban a piaci részesedését (36,2 százalékkal), és abban is az élen járnak, hogy az övék a kontinens legfiatalabb modellkínálata is.Tavaly hat új piacon, az Egyesült Királyságban, Írországban, Dániában, Norvégiában, Cipruson és Máltán jelent meg a Dacia hivatalos vezérképviselettel, idén Izraelben is megkezdődik a Daciák értékesítése.

Fából faragott Bugatti Indonéziából

2014.10.22.
A Közép-Jávában található Boyolaliban működik az a kis manufaktúra Indonéziában, amelyik híres autótípusok fa másainak elkészítésére szakosodott. Legújabb művük az 1250 lóerős Bugatti Veyron SuperSportot ábrázolja, tökéletesen élethű, 1:1-es méretarányban. A jelentések szerint a kocsiért 40 millió indonéz rupiát, azaz több mint 800 ezer forintnak megfelelő összeget fizetett egy németországi megrendelő, akinek már el is küldték a nem mindennapi alkotást. A tikfából készült Veyron tökéletesen kidolgozott belső térrel rendelkezik, olyannyira, hogy a pedálokat, az automataváltó előválasztó karját és a kormánykereket még mozgatni is lehet. Az indonéz vállalkozás korábban már elkészítette az 1954-es Mercedes-Benz 300 SL fából készül makettjét is több híres motorkerékpár mellett.

Német professzor és dél-koreai főnök a török autóban

2014.10.22.
„Mindkét lábunkkal a földön járunk és az elmúlt évtizedben lejárt a színes prospektusgyártó és illúzió keltő főnökök korszaka, ma olyanok ülnek a konszern vezető pozícióiban, akik a legjobb szakértői autónak, motornak. Olyanok, akik a vevők érdekeit szolgálják.” Ezt Martin Winterkorn mondta az egyetemistáknak tartott szokásos előadásán, a Budapesti Műszaki és Közgazdaság-tudományi Egyetemen. A nemzetközileg elismert szakember és tekintélyes vezető nem csak a pulpitus mögött beszél így, de az életben is ilyen. Gyárlátogatásokon a legkisebb dolgokban is óriási tájékozottságról tesz tanúbizonyságot, vetélytársak iránti kíváncsiságát pedig nyilvánosan sem rejtegeti.  A nemzetközi autószalonokon sorra viziteli a standokat, több márka modelljét alaposan átvizsgálja. Szakmabéliek és újságírók próbálják megtippelni, hogy az aktuális tavaszi, vagy őszi bemutatón melyik modellnél áll meg hosszabb ideig, természetesen leszámítva saját márkáit.Arzenál a belső zsebbenAki ismeri, egyáltalán nem csodálkozik azon, hogy zakójának belső zsebében a toll mellett festékréteg-vastagságmérő lapul, egy másikban pedig mérőszalag. Ha véletlenül elfelejtette magához venni, akkor sincs gond, mert közvetlen munkatársai ismerik és ezért mindig tartalékolnak maguknál egyet. Martin Winterkorn, az évi tízmillió autót gyártó és közvetlenül hatszázezer embert foglalkoztató VW konszern elnöke, mérnökemberhez illően alapos, olyan, akinek az újságírókkal tömött szakmai napokon sem zsenánt beülni a vetélytársmárkák modelljeibe. Három éve a frankfurti nemzetközi szalonon a Honda Civicet mustrálta meg alaposan, tavaly pedig a Hyundai i30-ast. Nem véletlenül, hiszen ezek a német konszern legnagyobb darabszámban gyártott modelljének, a Golfnak a konkurensei, ezért nagyon is számít, hogy mit és hogyan pakoltak bele a japánok és a dél-koreaiak. Természetesen mindezt olykor fotósok, operatőrök kereszttüzében.Az i30-ast körbejárta, majd négy percen keresztül próbálta, milyen állítgatni az ülést, a kormányt, miközben megmérte az A oszlop és a kormány középpontjának távolságát, majd továbbvonult prominens kollégáival, Ferdinand Piech és Luca di Meo társaságában. Nem volt ez másképp Hannoverben sem, a nemzetközi haszonjármű-kiállításon, ahol Winterkorn beült a Mercedes Vito Tourer és FT2025-ös kamionba, persze nem hagyta ki saját modelljüket, a VW Tristart.Idén megint dél-koreaiba ült a NagymesterOktóberben Párizs volt a soros, és most sem hazudtolta meg magát a joggal Nagymesternek is titulált Winterkorn professzor. Korábban a VW konszern legnagyobb darabszámban értékesített Golfjának vetélytársait, vagyis a C-szegmensű modelleket vizsgálta alaposabban, idén az egy osztállyal kisebb, tehát a B-osztályú Polo mezőnyéből választott. Már a hivatalos megnyitó előtt alaposan megnézte a még szinte néptelen Hyundai standon az új i20-ast, aztán a dél-koreai konszern elnökének meghívására másodszor is ellátogatott oda, hogy beüljön a Törökországban gyártott modellbe. Nem véletlenül, hiszen további standdekorálás után személyesen Tak Uk Im, a Hyundai Motor alelnöke telefonált és hívta meg Winterkorn professzort egy újabb vizitre. A VW konszern vezetője elfogadta a meghívást, amiből persze még nem kell arra következtetni, hogy valamifajta fúzió első lépése volt a gesztus, de semmi sem lehetetlen.Fotó: Szerző és Vladimir Rybecky AutoBESTAmi biztos, hogy idei eredményei alapján biztosan világelső lesz a 14 márkát tömörítő VW konszern, ami azt is jelenti, hogy a tervezettnél három évvel korábban éri el az évi tízmilliós darabszámot, így már az év végén megelőzi a Toyotát és a General Motorst, ráadásul úgy, hogy közben a vetélytársak darabszáma is nőtt.   

Olcsó elektromos autót készített a Müncheni Műszaki Egyetem

2014.10.22.
Szokatlan, hogy egy műszaki egyetem olyan érett tanulmányautó elkészítésére legyen képes, mint a müncheni intézményben megalkotott Visio.M. Az okok között meg kell említeni, hogy a Német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium 7,1 millió eurót utalt át a projektre, amelyen 2,5 évig dolgoztak az egyetem kutatói és a partnernek felkért autóipari mérnökök.A kétszemélyes, kompakt méretű (1,55 méter a hosszúság, 1,31 méter a magasság) kocsi formaterve arányos és tetszetős, a részleteket is aprólékosan kidolgozták rajta. Kissé egyszerűbb lett a belső, mint amire a külső alapján számítana az ember, de azért itt sem lehet ok panaszra, hiszen teljesen digitális műszerfalat, lapos aljú kormánykereket és konfigurálható infotainment kijelzőt is beépítettek a kocsiba.Nem hiányozik a manapság divatos 360 fokos kamerarendszer, a számtalan szenzor és az ütközésre figyelmeztető rendszer sem, melyek segítségével a kocsi veszélyhelyzetben felkészíti a passzív védelmi berendezéseket a működésre. Világújdonság, hogy az ütközés erejét pedig a lökhárítóból és az ajtóból felfúvódó külső légzsákokkal csökkenti.A 13,5 kilowattórás lítium-ion akkumulátor szolgáltatja az energiát a 20 lóerős villanymotornak, amely 120 km/h-s végsebesség elérését teszi lehetővé. Nem kell szégyenkeznie a kocsinak a 160 kilométeres hatótávolságával sem, a nagy gyártók elektromos autói is nagyjából ennyit tudnak. A Visio.M akkumulátorát 3-4 óra alatt lehet feltölteni 230 V-os csatlakozóból.A kocsi azért tud viszonylag jó menetteljesítményeket elérni a szerény teljesítményű villanymotorral is, mert olyan könnyűre tervezték, amennyire csak lehetett. A méregdrága szupersportkocsikhoz hasonlóan szénszálerősítésű műanyagból készült az önhordó váza, az ablakokat pedig üveg helyett polikarbonátból készítették. ezeknek a megoldásoknak köszönhetően az autó csak 450 kilogrammot nyom, ha az 85 kilogrammos akkumulátorokat kiveszik belőle. Az egyetem számításai szerint az autót megvenni és fenntartani kevesebb pénzbe kerülne, mint egy hasonló használati értékű benzines vagy dízel autót.
Címkék: 

Autólopás! JTM-467 Toyota Dyna 150

2014.10.22.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: JTM-467-Gyártmány: Toyota-Típus: Dyna 150-Gyártási év: 2005-Lopás időpontja: 2014 október 22-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: IX.-Utca, házszám: Mátyás utca 18.-Megjegyzés: 2014.10.22. reggelre tűnt el Bp. IX. ker. Mátyás utca 18. elől, forgalom elől elzárt, szalagkordonnal körbevett építési területről.

Autólopás! MPV-492 Peugeot 508 - barna

2014.10.22.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: MPV-942-Gyártmány: Peugeot-Típus: 508 4a Limuzin 2014--Kivitel: 2.0 Hdi 140 LE Active-Gyártási év: 2014-Motorszám: PSARH0110DYZA4050744-Alvázszám: VF38DRHF8EL008410-Szín: barna-Lopás időpontja: 2014 október 20-Lopás helyszíne - város: BUDAPEST-Kerület: II.-Utca, házszám: Zöldlomb u 24.

Autólopás! MEH-736 VW Polo - ezüstmetál

2014.10.22.
A MACSKAMENTŐ ALAPÍTVÁNY munkatársától loptak el egy autót: Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: MEH-736-Gyártmány: Volkswagen-Típus: Polo 1.4-Gyártási év: 2012-Alvázszám: WVWZZZ6RVCY182031-Szín: ezüstszínek (csoport)-Lopás időpontja: 2014 október 22-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: II.-Utca, házszám: Pusztaszeri út 43   

Autólopás! ISP-655 Suzuki Ignis

2014.10.22.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: ISP-655-Gyártmány: Suzuki-Típus: Ignis-Gyártási év: 2003-Szín: kék-Lopás időpontja: 2014 október 22-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XXI.-Utca, házszám: József Attila utca 63.-Megjegyzés: Október 22-én hajnali 4:30 perckor rögzítette a térfigyelőrendszer, hogy az autóval a Gubacsi hídnál Erzsébet felé elhagyták a XXI. kerületet. Sajnos a sötétség miatt a tolvaj nem látszik.

Kissé emelkedett a Peugeot árbevétele

2014.10.22.
A cég közölte, hogy 3 százalékról 4-5 százalékra növelte az idei európai értékesítés növekedésére vonatkozó előrejelzését. Ennek hatására 2,6 százalékkal emelkedett a Peugeot részvényeinek árfolyama, minthogy a vállalat 60 százalékban az európai piactól függ. Az összképet rontja, hogy a kínai termelést nem számítva az árbevétel 0,8 százalékkal 7,97 milliárd euróra csökkent.Csoportszinten a PSA Peugeot Citroen 644 ezer járművet értékesített a harmadik negyedévben, ami 5,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Kína és Dél-Kelet-Ázsia nélkül azonban 4,8 százalékkal 461 ezer darabra csökkentek az eladások. A francia vállalatot az idén egy 3 milliárd eurós részvénykibocsátás révén gyakorlatilag szanálták, az állam és a kínai Dongfeng Motor Group 14 százalékos részesedést szerzett.
Címkék: 

Csabai Kolbászfesztivál: Ma nyitja meg kapuit a MalomArt

2014.10.22.
A kiállított művek mellett az esemény különlegessége, hogy közel 10 év után először lesz látogatható az István Malom ipari műemlékvédelem alatt álló épülete. Az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mond többek között Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A Csabai Kolbászfesztivál nyitva tartási idejében látogatható kiállítás bejárata a Gyulai út felől, a Beliczay Kúrián keresztül lesz. Szeretettel várunk minden kedves látogatót a MalomArt megnyitóján! Töltsük együtt!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója