Itt a nagy F1-es hír: Buttont újra leigazolta a Williams

2021.01.23.
Button persze nem pilótaként segíti majd a brit alakulatot, hiszen már visszavonult a csúcskategóriától. Harminc éves versenyzői tapasztalatát felhasználva tanácsadóként támogatja majd a csapatot, a pilótákat és a fiatal tehetségeket. A brit pilóta a megállapodás után azt mondta: „Nagyon örülök, hogy ismét aláírtam a Williamshez. És bár rég voltam a csapat tagja, úgy érzem, mintha soha nem is váltunk volna el. Kemény munka vár ránk, de alig várom, hogy elkezdjük. " További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Evans vezet a Monte-Carlo-ralin, Suninen látványosat bukott

2021.01.23.
A franciaországi kijárási tilalom miatt már csütörtökön megrendeztek két gyorsaságit a Monte-Carlo-ralin, amelyeket pénteken további öt követett. Csütörtökön még Ott Tänaknak állt a zászló, mivel a Hyundai észt versenyzője mindkét szakaszt megnyerte, ezzel úgy tűnt, sikerült elfelejtenie azt, hogy tavaly hatalmas balesettel kezdte itt a szezont. Az első gyorsaságikon nedves volt az aszfalt, de egyes helyeken jég- és sárfoltok nehezítették meg a pilóták dolgát. „Elég egyszerűen kezdődött a verseny, nem szoktunk hozzá, hogy az első szakaszokon nappal és konzisztens körülmények között mehetünk. Az első gyorsasági rendben volt, de a második már sokkal trükkösebbnek bizonyult a sok sárfelhordással és levágással” - nyilatkozta a 2019-es világbajnok. A második helyen a mindössze 20 éves Kalle Rovanperä végzett csütörtökön, csapattársa, Elfyn Evans előtt 5,2 másodperc előnyt autózott ki. Csütörtökön a negyedik helyen, 16 másodperc hátrányban a tavalyi győztes, Thierry Neuville állt a Hyundai-jal, a belga sztár dolgát az nehezíti ezen a hétvégén, hogy még sosem ment korábban az új navigátorával, Martijn Wydaeghe-vel, és az első pályákon az átbeszélő rendszer is rakoncátlankodott az i20 WRC-ben. Sébastien Ogier csak az ötödik helyen állt csütörtökön, a hétszeres világbajnok francia az alkalmanként beeső fékpedállal küszködött, ezért nem tudott magabiztosan vezetni, de fél perc előnyt így is kiautózott a harmadik Hyundai-pilóra, Dani Sordo előtt. Már az első gyorsasági egy sajnálatos balesettel kezdődött, az M-Sport első számú versenyzője, Teemu Suninen a cél előtt nem sokkal megcsúszott a nedves aszfalton lévő fehér felfestésen, és nekicsúszott a Forddal az út bal oldalán lévő töltésnek, onnan meg az árokba, ahonnét már nem volt kiút. A finn azért is sajnálhatja a kiesést, mert odáig a leggyorsabb volt a szakaszon, ezzel bebizonyította, hogy a Fiesta WRC még mindig versenyképes a gyári autók ellen. A csapat nem volt boldog a korai kiesés miatt, már csak azért sem, mert hatalmas erőket kellett mozgósítaniuk, hogy a Brexit és a Covid-járvány ellenére el tudjanak utazni Angliából Franciaországba.   Pénteken alaposan megváltozott a sorrend az élen, ugyanis Ogier begyújtotta a rakétákat, és mind a három reggeli gyorsaságit megnyerte a fékproblémáktól megszabadított Toyotával, így az ötödik helyről az élre állt, 11,3 másodperccel megelőzve csapattársát, Evans-t. Délután azonban több mint fél percet vesztett a francia, amikor az első szakaszon megpördült, és a célba már bal első gumi nélkül érkezett meg. 23,4 másodperccel került Evans mögé, amitől annyira feldühödött, hogy a pénteki záró szakaszon 16 másodpercet ledolgozott a hátrányából egy hihetetlenül koncentrált és kockázatos vezetéssel. Még bámulatosabb az utolsó szakaszon mutatott teljesítménye, ha figyelembe vesszük, hogy a Toyotáján csak három aszfaltgumi volt, az egyik hátsó felnin szöges abroncsot viselt, ami nem tett jót a balansznak a kanyarokban. „Azért vagyok itt, hogy megnyerjem ezt a ralit - és ezt is fogom tenni. Nagyon keményen nyomtam a gázt az utolsó szakaszon, mert mérges lettem. Nagyon nehezek voltak a körülmények a rengeteg eső miatt, ráadásul egy szöges gumit viselt a kocsim. Pár kilométerrel a rajt után már nagyon mozgott az autó fara” - nyilatkozta a hétszeres világbajnok. Elfyn Evans 7.4 másodperces előnnyel vezeti a ralit a pénteki nap után, az első helyét a roppant egyenletes teljesítményének köszönheti, ugyanis egy gyorsasági szakaszon sem végzett a legjobb háromnál hátrébb, és az utolsó előttit meg is nyerte. Csak az utolsó szakaszon volt lassabb (hatodik), mert az egyik kereke megsérült. „Amikor a körülmények szélsőségessé válnak, akkor nem találom azt az utolsó pár százalékot, ami ahhoz kellene, hogy magabiztosan vezessek. Sebnek fantasztikus napja volt, rengeteg kockázatot vállalt, talán nekem is ezt kellett volna tennem. Igaz, hogy egy kis előnyt jelent, ha valaki elsőként rajtol, de azért nem 16 másodpercnyit” - nyilatkozta Evans péntek este. A csütörtökön még vezető Ott Tänak péntek estére a harmadik helyre esett vissza, 17,5 másodperccel Evans mögé. Az észt pilótát az hátráltatta, hogy a Hyundai motorja a reggeli szakaszokon ledadogott a hajtűkanyarokban, a nap végén pedig bepárásodtak a kocsi ablakai. Kalle Rovanperä érett vezetéssel, minimális kockáztatással a negyedik az összetettben, de a hátránya már 53 másodperc Evans mögött, többek között azért, mert pénteken egy 10 másodperces büntetést is kapott, mivel késett a negyedik gyorsasági rajtjánál, és az utolsó előtti szakaszon az útról is lecsúszott a Toyotával. Az ötödik helyen Thierry Neuville áll, a belga azért vesztett sok időt, mert reggel rossz gumikat választott a Pirelli választékából. Csapattársa, Dani Sordo a hatodik, 50 másodperccel mögötte. A spanyol nem volt magabiztos reggel, mivel szintén elszúrta a gumiválasztást, de délután már tűrhető tempót diktált a Hyundai-jal. Hatalmas meglepetésre a WRC2 kategóriát vezető Andreas Mikkelsen több WRC autót is maga mögé utasított a 100 lóerővel gyengébb Skoda Fabia R5 Evóval, és az összetett hetedik helyén áll. Pierre-Louis Loubet a nap utolsó gyorsaságiján törte össze a Hyundai i20 WRC-t, amikor egy hajtűkanyar felé tartva megcsúszott, és egy sziklának ütközött. Szombaton összesen 57 km gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, állítólag a hó sem fog hiányozni. Az állás péntek este: 1 RC1 Elfyn Evans, S.Martin Toyota Gazoo Racing WRT 1h33m57.5s 2 RC1 Sebastien Ogier, J.Ingrassia Toyota Gazoo Racing WRT 7.4s 3 RC1 Ott Tanak, M.Jarveoja Hyundai Shell Mobis WRT 25.3s 4 RC1 Kalle Rovanpera, J.Halttunen Toyota Gazoo Racing WRT 53.1s 5 RC1 Thierry Neuville, M.Wydaeghe Hyundai Shell Mobis WRT 59.1s 6 RC1 Dani Sordo, C.del Barrio Hyundai Shell Mobis WRT 1m49.6s 7 WRC2 Andreas Mikkelsen, O.Floene Toksport WRT 3m50.8s 8 RC1 Takamoto Katsuta, D.Barritt Toyota Gazoo Racing WRT 4m05.0s 9 WRC2 Adrien Fourmaux, R.Jamoul M-Sport Ford WRT 4m37.9s 10 RC1 Gus Greensmith, E.Edmondson M-Sport Ford WRT 5m10.8s  

Oroszországban hamarosan nem kell már jogsi

2021.01.23.
Persze attól, hogy a hagyományos jogosítvány bemutatása nem lesz kötelező, az autóvezetői engedély meglétét igazolni kell. Ehhez azonban mostantól elegendő lesz egy QR-kód, vagyis az elektronikus vezetői engedély is. A mindinkább digitálissá váló világban ez a bejelentés elsőre nem tűnik eget rengető változásnak. Oroszországban ezonban, ahol ezidáig a „dokument”, vagyis a pecséttel ellátott igazolvány  volt az isten, ez a lépés felér egy kisebb fajta forradalommal. Oleg Kacsanov információs miniszter közölte: a kísérletben résztvevő régiók közlekedési rendőrei speciális QR-kód leolvasókat kapnak, a sofőröket pedig ellátják az elektronikus azonosítókkal. Ha a kísérlet beválik, országos szinten is átállnak az elektronikus jogosítványra. Ez egyrészt rengeteg kézi adminisztrációtól kímélné meg a belügyet, másrészt jelentősen megkönnyítené az autósok dolgát is.   Nem utolsó sorban pedig gyakorlatilag nullára lehetne csökkenteni azoknak a szabálysértési eljárásoknak a számát, melyeket az otthon felejtett jogosítványok miatt indítottak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hölgyeim és uraim, íme a világ első autós üldözése filmen

2021.01.22.
Örök rendezői bók, hogy „imád téged a kamera”! Többnyire gyönyörű nőknek mondják, pedig autók is megérdemelnék. Ki is harcolták megfelelő helyüket a kultúrtörténetben, de nem azonnal, mert az első főszerepet vonat kapta Auguste és Louis Lumière 1896-os celluloidján. Az első film helyszíne egy Marseille közeli vasútállomás, főszereplője az érkező vonatszerelvény, statisztái bakterok, hordárok és persze az utasok. A francia testvérpár egyik legismertebb alkotása A vonat érkezése, melyen a tengerparti La Ciotat vasútállomására befut a gőzmozdony vontatta személyszállítóvonat, amit elegáns úri közönség vár: nők, férfiak kalapban, bakterok és hordárok, comme il faut, vagyis mindannyian kalapban, sapkában. Ahogy akkoriban illő volt... A Denis Sexy IT által alaposan feljavított 1 perc 17 másodperces egykori néma film hangot is kapott: messziről hallani a gőzmozdony gépezetét és füttyét, meg a várakozó tömeg zaját. Filmkocka és video 1896-ból: vonat érkezik La Ciotat állomásra  https://www.youtube.com/watch?v=3RYNThid23g&feature=emb_logo Rakétával a holdra Híres írók legendás művei kerültek sínre a mozikban, többször is megfilmesítették az Orient expresszt, melyen Agatha Christie krimije szerint gyilkosságokat is nyomozott Hercule Poirot. Verne regényét 1902-ben filmesítette meg Georges Méliés, a fekete-fehér A negyedórás Utazás a holdra című film jól ábrázolta, hogy milyennek képzelték el akkoriban az űrt és az égitesteteket az emberek, akik távcsővel kémlelték az eget. Hatalmas ágyúcső lőtte ki a rakétát hat cilinderes és esernyőkkel felfegyverzett tudóssal a fedélzetén. A landolás után a legénység átaludta az első holdi éjszakát, hogy aztán őslakosokkal csatázzon, majd meneküljön, végül a rakétával visszazuhanjon a jó öreg bolygókra, egy holdlakó potyautassal a fedélzetén... Fotó az első holdutazást ábrázoló filmből                                       Leányszöktetés automobillal A vonat és a rakéta után jött és azóta is tarol az automobil az utakon és a mozikban is, mert nem kellett sokáig várni az izgalmas jelenetekre. Az első autós üldözést romantikus keretbe foglalta Alfred Collins rendező, aki 1903-as moziját leányszöktetéssel indította, a szerelmes pár egy korabeli American márkájú kocsival menekül, miközben a leány apja is autóval üldözi őket, ám motorjának hűtővize felforr, így lekési az esküvőt. A frigy létrejön, a későn érkező apa tajtékzik és botjával fenyegetőzik, de aztán lánya megpuhítja szívét, ezután megbékélve együtt autóznak haza, mindezt 4 perc 31 másodpercben. Száz évvel később az amerikai Kongresszusi Könyvtár felkérésere Pablo Salazar írt zenét a némafilmhez. Filmkocka és mozijelenet a világ első autós filmüldözéséből https://boingboing.net/2018/01/11/watch-the-first-car-chase-scen.html Koprodukciós darab American márkával legalább ötven műhely próbálkozott kocsigyártással a múlt század elején az USA-ban. A Leányszöktetés epizódban szereplő automobil francia alvázára a New Yorkban működő Smith & Mabley kocsiépítő kreált karosszériát. Az 5500 dolláros C.G.G. modellből mindössze hét készült, az ötszemélyes kocsi hátsó üléseit fekvőhellyé lehetett alakítani, vélhetően emiatt is csábító volt a filmeseknek. Termékelhelyezés Nem kérdés, hogy a filmjelenetekben feltűnő italok és egyéb fogyasztási eszközök termékelhelyezésnek, burkolatlan autóreklámnak és sörhirdetésnek számítanak. Napjaink produkcióinak többsége így áll össze, mert ezek biztos százmilliókat jelentenek dollárban, márpedig a forgatást, a stábot és persze a sztárokat meg kell fizetni, méghozzá jól, mert a nagy nevek garantálják a sikert, vagy legalábbis csökkentik az üzleti kockázatot. A jó autók és motorok is. Nyolc évtizede nincs krimi, vagy krimivel kombinált romantikus szerelmi történet autó és motor nélkül, lásd a Római vakáció Vespa robogóját, vagy a Minden lében két kanál párosát, Roger Mooret és Tony Curtist, akik Ferrarival és Aston Martinnal száguldoztak. Az autósüldözésekkel alaposan feldúsított Angyal sorozatban az STI rendszámú Volvo 1800-as kapott főszerepet Roger Moore mellett. Későn érett a patinás brit márka és James Bond kapcsolat, mert az első szerepet gőgösen elutasította az Aston, hogy aztán több mint fél évszázadnyi Bond-epizódból tízben szolgálja a 007-es ügynököt. Autós üldözésekre épült az Olasz meló első és legfrissebb epizódja is, mindkettőben Minik voltak a sztárok. Csatornajáró Minik az Olasz meló című filmből                                     Forrás: BMW AG Mai forgatók Az analógnak titulált hőskorban celluloidra dolgoztak a stábok, az operatőr helikopterből kilógva filmezte a száguldó kocsikat. Aztán jöttek a távirányítós drónok, majd az ennél is biztonságosabb és persze olcsóbb digitalizáció, számítógéppel versenypályává lehet varázsolni és romokba dönteni egy egész várost, mindezt az izgalmasabb snitt érdekében. Így kisebb a kockázat és a házak újjáépítésének költségeit lehet megspórolni. Persze nem mindig, mert, vannak stábok, melyek több autót is összetörnek egy forgatáson, de az is előfordult, éjszaka egy egész James Bond járműflottát kötöttek el, mert az olyan klasszikus mesterség, mint az autólopás, művelői pedig éppen a digitális kütyüket vetik be eredményesen valódi akcióiban. Utolsó mohikánok A filmes szakmában is vannak még klasszikus hősök, vagy inkább utolsó mohikánok, akik autóból filmezik az autót, ami persze nem mindig egyszerű, mert például szupergyors sportkocsit csak szupergyors sportkocsiból lehet filmezni. Itt van például a Nissan GT-R Nismo csúcsváltozata, a Godzilla, mely új turbófeltöltőket, erősebb motort és nagyobb fékeket kapott, miközben tömege csökkent. A doppinggal összekötött diétának köszönhetően álló helyzetből 2,5 másodperc alatt éri el a százas tempót a Nismo, melyről reklámfilmet forgattak a gyártó tesztpályáján. És milyen kocsit használtak? GT-R-rt, amit V6-os, 3,8 literes, 600 lóerős teljesítményű motor hajtott. A sportautó átalakítására a filmes világból ismert Mauro Calot kérték fel, aki a tükröződések elkerülésére csapatával matt feketére fényezte és gumi tappancsos állványzattal szerelte fel a Nissant. Meghagyták a négy ülést, hogy a sofőr mellett legyen hely a gimbal irányítónak, a fókuszállítónak és rendezőnek. Godzilla forgatás Nissan GT-RNismoval                                  Forrás: Nissan További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Több kategóriában és összesítésben is a Toyota vezeti a 2020-as globális eladási listát

2021.01.22.
Minden tízedik, világszerte eladott autót a Toyota gyártotta tavaly – ez derül ki a számos megbízható forrásból összeállított adatokból, melyet a Focus2Move szervezet közölt a 2020. évi globális eladásokról. A japán márka 10,1 százalékos piaci részesedése az elmúlt pár év legjobb eredménye, és annak köszönhető, hogy versenytársai többségéhez képest a Toyota viszonylag szerény, 12,2 százalékos forgalomcsökkenést szenvedett el a tavalyi év során. 2010 óta veretlen a csúcson a Toyota, ami részben azon stratégiának köszönhető, hogy a japán márka nem darabolta magát túlzott mértékben almárkákra, részben pedig annak, hogy takarékos és megbízható hibrid típusai jóval kedvezőbb kezdeti beruházással szerezhetők be, mint a versenytársak hálózatról tölthető (plug-in hibrid vagy teljesen elektromos) modelljei, így a fizetőképes kereslet visszaesése kisebb mértékben sújtotta a márkát. Globális értékesítési eredmények (2020) Márka Darabszám, 2020 (millió) Változás, 2019-2020 Toyota 8,06 -12,2% VW 5,73 -16,8% Honda 4,33 -14,1% Ford 4,18 -18,3% Nissan 3,80 -19,5% Hyundai 3,71 -15,2% Chevrolet 2,96 -22,4% Kia 2,69 -4,6% Mercedes-Benz 2,43 -8,4% BMW 2,05 -8,4% Forrás: https://www.focus2move.com/world-cars-brand-ranking/ Az abszolút legnépszerűbb modellek globális Top 10-es listáján négy gyártó és három kategória osztozik; három márka is triplázott a rangsor csúcsán. Mindössze két modell tudta növelni eladásait, és a többiek közül egyetlen tartotta 10% alatt a visszaesést. Figyelemreméltó tény, hogy a tíz legnépszerűbb modell összes darabszámának 40%-át teszi ki a Toyota három típusa. Legnépszerűbb globális modellek (2020) Modell Darabszám, 2020 Változás, 2019-2020 Toyota Corolla 1 134 262 -8,8% Toyota RAV4 971 516 +1,9% Honda CR-V 705 651 -13,2% Honda Civic 697 945 -16,3% Volkswagen Tiguan 607 121 -18,8% Toyota Camry 592 648 -13,2% Nissan Sylphy 544 376 +14,4% Volkswagen Golf 492 262 -28,6% Volkswagen Lavida 463 804 -13,0% Hyundai Tucson 462 110 -14,6% Forrás: https://www.focus2move.com/world-car-market/ A fenti rangsor egyben azt is jelenti, hogy a Toyota Corolla, a Toyota RAV4 és a Toyota Camry magabiztosan vezetik saját méretosztályukat. Az alsó középkategóriás Corolla a Honda Civic és a Volkswagen Golf előtt uralja a szegmens globális eladásainak 10,7 százalékát. A RAV4 mögött a Honda CR-V és a VW Tiguan következik, meg sem közelítve annak 3,3 százalékos piaci hányadát – az arányok jól mutatják, mennyire zsúfolt a szabadidőjárművek kategóriája. Piaca 7,1 százalékát uralja a Camry, maga mögé utasítva a Nissan Sylphy-t és a Volkswagen Lavidát. Legnépszerűbb globális szabadidőjármű (2020) Modell Darabszám Toyota RAV4 971 516 Honda CR-V 705 651 Volkswagen Tiguan 607 121 Hyundai Tucson 462 110 Haval H6 360 676 Kia Sportage 359 308 Mercedes GLC 356 867 Mazda CX-5 346 951 Chevrolet Equinox 344 571 Legnépszerűbb globális középkategóriás modell (2020) Modell Darabszám Toyota Camry 592 648 Nissan Sylphy 544 376 Volkswagen Lavida 463 804 Honda Accord 435 269 Tesla Model 3 397 780 Mercedes C-osztály 334 060 Volkswagen Passat 319 097 BMW 3 299 941 Buick Excellence GT 260 226 Audi A4 257 440 Legnépszerűbb globális alsó-középkategóriás modell (2020) Modell Darabszám Toyota Corolla 1 134 262 Honda Civic 697 945 Volkswagen Golf 492 262 Volkswagen Bora 330 242 Hyundai Elantra 314 737 Volkswagen Sagitar 307 562 Mercedes A-osztály 286 788 Mazda 3 233 154 Toyota Levin 225 887 Audi A3 222 726 Az eladási sikerlista nem lehetne teljes az észak-amerikai és globális pickupok hagyományos harca nélkül: a Ford F-széria, a Chevrolet Silverado és a RAM egyrészt szinte kizárólag Észak-Amerikában kaphatók, másrészt nem egyetlen modellt, hanem egy többlépcsős típuscsaládot jelölnek, amelybe adott esetben nehéz teherjárművek is beletartoznak. A három széria együttesen több mint kétmillió példányban talált gazdára tavaly. Ehhez képest az abszolút negyedik helyezett, a Toyota Hilux mindössze 323 287 példányban kelt el, ám azt a világ 140 piacán, így nemcsak a kompakt pickupok méretosztályának, hanem a tényleges világpiacnak is ő a bajnoka. Európában megkerülhetetlen szegmens a kisautóké: itt a Volkswagen Polo vezeti a versenyt, ám szorosan a nyomában ott áll a vadonatúj Toyota Yaris, megelőzve az olyan hagyományos európai etalon modelleket, mint a Renault Clio (#3) vagy a Peugeot 208 (#5). A globális adatokat összesítő Focus2Move.com weboldal szerkesztői rávilágítottak, hogy a Toyota sikerének a kulcsa a termékek koncentrációja: a világ talán legszélesebb modellkínálata egyetlen márka alatt összpontosul, így a Toyota minden piaci szegmensben jelen van, méghozzá igen erőteljesen. Napjainkban az is felülmúlhatatlan előnyt jelent, hogy a Toyota és prémium társmárkája, a Lexus együtt a világ legsokszínűbb, mintegy negyven modellből álló öntöltő hibrid portfolióval bír. Ez a piacvezető pozíció évről évre nagyobb jelentőséggel fog bírni, amint világszerte tovább szigorodnak a károsanyag-kibocsátási normák: azok a márkák, amelyek nem készültek fel idejekorán a zöld átállásra, súlyos piacvesztéssel számolhatnak. Fotók: Toyota Adatok: www.focus2move.com További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Emissziómentes járművek: a Continental egy új iparági értékrendszer alapjait fekteti le

2021.01.22.
A „Karbonsemlegesség az emissziómentes járművekhez” elnevezésű programmal a Continental tovább erősíti amúgy is előkelő pozícióját az emissziómentes mobilitás növekedési piacán. A karbonsemleges járműveket érintő kezdeményezés csak egy a Continental fenntartható üzleti gyakorlatokra vonatkozó, átfogó ütemtervének első lépései közül, melynek célja a 100%-os szén-dioxid-semlegesség, a 100%-os emissziómentes mobilitás és ipar, a 100%-os körforgásos gazdaság és a 100%-osan felelősségteljes értékláncok elérése és felállítása – és mindezt legkésőbb 2050-ig.  Dr. Ariane Reinhart „Az ambíciózus fenntarthatósági ütemtervünkkel egyértelműen azt a célt tűztük ki, hogy egy fenntartható gazdaságot hozzunk lére. Ez számunkra, és az egész mobilitási ágazat számára egy meghatározó mércét jelent. Bár nincs még meg az összes megoldás, egy keretrendszert alakítunk ki saját magunk, és partnereink számára. A fenntarthatóság már régóta az innováció egyik kulcsfontosságú mozgatórugója a Continentalnál, de most egy újabb nagy lépést teszünk előre, és mindezt stratégiánk szerves részévé tesszük. Az ütemtervünk olyan szilárd fenntarthatósági alapokat fektet le, amelyek egyedülállónak számítanak a beszállítóiparon belül. Mindez pedig hozzá fog minket segíteni ahhoz, hogy további nyereséges növekedésre és versenyelőnyre tegyünk szert” – mondta Dr. Ariane Reinhart, a Continental igazgatótanácsának emberi erőforrásokért és fenntarthatóságáért felelős tagja. Majd hozzátette: „A fenntartható gazdálkodásé a jövő. A stratégia egyszerre egy belső attitűdöt és egy előremutató gondolkodásmódot fejez ki. Éppen ezért a kapcsolódó mérföldkövek már egyértelműen összekapcsolásra kerültek az igazgatótanács és a menedzserek hosszú távú javadalmazási rendszerével.” Tudatos előrelépés a holnap mobilitásáért Dr. Steffen Schwartz-Höfler A Continental „Karbonsemlegesség az emissziómentes járművekhez” programja áthidalja az emissziómentes mobilitás és a szén-dioxid-semlegesség, azaz két egymástól függő koncepció közötti szakadékot. A kipufogógáz-kibocsátás (azaz közvetlen meghajtásból eredő kibocsátás) nélküli járművekkel létrehozott emissziómentes mobilitásnak egyúttal szén-dioxid semleges mobilitást is kell jelentenie. „A karbonsemleges mobilitáshoz vezető út egy sprint és egy maraton keveréke” mondja Dr. Steffen Schwartz-Höfler, a Continental fenntarthatóságért felelős vezetője. „Sprint abban az értelemben, hogy a teljes emissziómentes jármű üzletágat világszerte karbonsemlegessé kell tenni, és egy maratoni futás annak a technológiai fejlesztésnek a szempontjából, amire az emissziómentes mobilitás gyorsan növekvő jövőbeni piacának támogatásához szükség van.” A program a Continental átfogó klímastratégiájának része. a) 2020-tól a vállalat által beszerzett összes villamos energiának megújuló forrásból kell származnia. b) 2040-re valamennyi gyártási folyamatnak karbonsemlegessé kell válnia. c) Legkésőbb 2050-re a Continental célja, hogy teljes tevékenységét érintően karbonsemlegessé váljon, az értéklánc egyik végétől a másikig. A Continental klímacéljai összhangban vannak a Párizsi egyezményben foglalt célkitűzésekkel, és ezeket a független Tudományos Alapú Célkitűzések kezdeményezés (SBTi) is hivatalosan jóváhagyta. „Ahhoz, hogy elérjük a párizsi klímacélokat, két dologra van szükség: az emissziómentes mobilitásra való teljes átállásra, valamint a teljesen karbonsemleges gazdálkodásra” – magyarázza Dr. Schwartz-Höfler. A mobilitási tanulmány alátámasztja, hogy szükség van az elektromos mobilitás elfogadását segítő programokra A Continental legfrissebb mobilitási tanulmánya megerősíti azt, hogy egy egyre növekvő tendencia mutatkozik az emissziómentes elektromos mobilitás irányába. Németországban, ahol azonban továbbra is fennállnak olyan akadályok, amelyek lassítják, de nem állítják le az elektromos mobilitás felé való haladást, jelenleg minden harmadik ember tudja elképzelni, hogy elektromos autót vásároljon. Kínában, amely a világ legnagyobb autópiacát mondhatja magáénak, az emberek 86%-a gondolkozik így. Azonban a kibocsátásmentes vezetést mostanáig gyakran érte az a kritika, hogy a jármű alkatrészeinek előállítása jelenleg nem szén-dioxid semleges. Jelenleg Németországban az emberek egyharmada állítja, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló okok miatt nem gondolkozik elektromos autó vásárlásán, és sokan kételkednek abban, hogy a technológia valóban környezetbarát lenne. Franciaországban a megkérdezettek negyede gondolja ugyanezt. Az Egyesült Államokban, Japánban és Kínában azonban teljesen más a helyzet. Ezekben az országokban sokkal kisebb az aránya azoknak, akik kételkednek az elektromos autók ökológiai teljesítményében, az Egyesült Államokban ez 11%-ot, de Japánban például már csak 1%-ot jelent. A „Karbonsemlegesség az emissziómentes járművekhez” programjával a Continental segít abban, hogy ezek a fenntartások eltűnjenek. Kulcsfontosságú első lépés: „negatív emisszióval” semlegesíteni a CO2-kibocsátást A „Karbonsemlegesség az emissziómentes járművekhez” program részeként az emissziómentes járművekkel közvetlenül kapcsolatos tevékenységek 2022-től kezdve teljesen karbonsemlegesek lesznek. Az emissziómentes járművek kategóriájába az elektromos autók, valamint egyéb közlekedési eszközök, például hidrogén üzemanyagcellás járművek és villamosok tartoznak. Az első lépésben a szén-dioxid kibocsátás semlegesítése az egyenlő mértékű, úgynevezett negatív emisszió generálásával fog történni. Ennek érdekében a nyersanyagok beszerzéséből és beszállításából, a vállalat saját termeléséből és a felhasználás végén történő újrahasznosításból származó összes kibocsátást ugyanolyan mértékben semlegesítik. A semlegesítés főként fák ültetéséből, és további, az ökoszisztéma helyreállításával kapcsolatos egyéb lehetőségekből fog állni. Ezek a megoldások és módszerek jelenleg értékelés alatt állnak, de mindenképpen nettó karbonsemlegességhez fognak vezetni. A semlegesítést a legfrissebb fenntarthatósági jelentésben és az éves jelentésben szereplő hitelesített CO2 adatok alapján számítják ki. A program partnereit a következő év során, kellő körültekintés után fogják kiválasztani. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kigyulladt egy kisbusz a 7-es főúton

2021.01.22.
Kigyulladt egy kisbusz péntek délután Zala megyében, a 7-es főút Sormás és Eszteregnye közötti szakaszán. A tűzhöz Nagykanizsáról riasztották a hivatásos tűzoltókat, akik egy vízsugárral oltották el a lángokat, majd megkezdték a jármű visszahűtését és átvizsgálását. A jelentésből nem derül ki, voltak-e utasok a járműben? Új információ esetén frissítjük a cikket.
Címkék: 

Bezárja egyik gyárát a Faurecia, de nem a korona miatt

2021.01.22.
Már nem divat az alumínium.  A gyárban autókhoz készítenek alumínium díszítő elemeket. A bezárás nem függ össze a koronavírus okozta járvánnyal, a háttérben a piaci kereslet változása és versenyképességi okok állnak. Az alumínium helyett egyre több gyártó használ műanyagból, fából vagy lakkból készült díszítőelemet az autók belső utasterében. De a hanyatláshoz hozzájárult az is, hogy a Távol-Keleten jóval olcsóbb gyártási feltételek között készülnek a belső elemek, így a francia cég egyre inkább lépéshátrányba került.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      
Címkék: 

Hat jármű karambolozott az M4-es autóúton, teljes útzár

2021.01.22.
Összeütközött egy kamion, egy kisteherautó és négy gépkocsi péntek délután az M4-es autóút Szolnok felé vezető oldalán, az Abonyt elkerülő szakaszon, a 90-es kilométernél. A balesetet szenvedett járművek műszaki mentéséhez Ceglédről riasztották a hivatásos tűzoltókat. A munkálatok idejére az autóút Szolnok felé vezető oldalának érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.
Címkék: 

Ráfutásos baleset szenvedett három kamion az M1-esen - óriási torlódás

2021.01.22.
Egymásba futott három kamion az M1-es autópálya 141-es kilométere közelében, a Győr-Moson-Sopron megyei Lébény térségében, a Budapest felé vezető oldalon. Az egyik kamion autókat szállított. A műszaki mentést a mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók végzik. Az érintett szakaszon forgalmi akadály alakult ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója