Robottaxikkal tenne zöldebbé egy várost a Volvo

2021.01.23.
A 'göteborgi zöld városi zóna' elnevezésű kezdeményezés keretében olyan, teljesen emissziómentes területet kívánnak létrehozni Skandinávia legnagyobb kikötővárosán belül, amelyet különböző klímasemleges közlekedési módozatokkal, valamint hálózatba kapcsolt infrastruktúrával szerelnek fel. Azáltal, hogy valós várost használ tesztkörnyezetként, a Volvo felgyorsíthatja a villamosításhoz, a közösségi mobilitáshoz, az autonóm közlekedéshez, a kapcsolódáshoz és a biztonsághoz köthető technológiák és szolgáltatások fejlesztését. A tesztprogram részeként a Volvo 100 százalékos tulajdonában álló mobilitási szolgáltató, az M robottaxikat fog üzemeltetni a zónán belül. „A projekt alapvető célja, hogy minél kevesebb autó közlekedjen a városban – ami teljes mértékben összecseng a vállalat küldetésével.” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója. „Ezt bizonyítottuk akkor is, amikor létrehoztuk az M közösségi mobilitási szolgáltatót, akik egyedi mesterséges intelligencia technológia kifejlesztésével és alkalmazásával fokozták szolgáltatásaik hatékonyságát és kihasználtságát. Részt akarunk venni a jövő városainak létrehozásában, az azok által kínált életminőség fenntartásában. Ez a kezdeményezés pontosan erre kínál alkalmat, ráadásul lehetővé teszi számunkra, hogy felelősséget vállaljunk saját városunk jövőjéért.” „Tudásunkat és technológiánkat arra szeretnénk használni, hogy hozzájáruljunk egy villamosított, hálózatba kapcsolt, közös használatú és klímasemleges város megteremtéséhez.” – mondta Henrik Green, a Volvo Cars technológiai igazgatója. „Ez a projekt lehetővé teszi számunkra, hogy jó példával járjunk elöl; hogy az új technológiákat és szolgáltatásokat nagy léptékű, valós környezetben tesztelve bebizonyítsuk: ha mindez itt lehetséges, akkor bárhol megvalósítható.” A klímaátmenet legfőbb akadálya nem a klímabarát intelligens technológiák hiánya, hanem az ezek bevezetését lehetővé tevő kapacitási korlátozás. Az átalakításhoz az innovációt elősegítő, holisztikus szemléletre, valamint az érdekelt felek közötti mélyreható, folyamatos együttműködésre van szükség. 2020 folyamán az M szolgáltató saját fejlesztésű mesterséges intelligencia technológiáját alkalmazva igazoltan mérsékelni tudta a forgalmi dugókat és a légszennyezettség mértékét Göteborgban: egyetlen, M által üzemeltetett jármű már most nyolc magánhasználatú gépkocsit vált ki a városban. A göteborgi városvezetés célkitűzéseihez hasonlóan a Volvo Cars folyamatosan mérsékli szénlábnyomát; a vállalat 2040-re el kívánja érni a teljes körű klímasemlegességet. Ezen végső cél megvalósítása érdekében a vállalat számos, 2025-ig megvalósítandó köztes célt tűzött ki maga elé. Ezek között említést érdemel az egy járműre eső CO2-lábnyom 40 százalékos csökkentése; a tisztán elektromos járművek 50 százalékos részaránya a globális járműeladásokon belül (a fennmaradó 50%-ot a hibridek teszik ki); valamint a vállalat teljes tevékenységére (beleértve a gyártást és a logisztikát is) vetített szénkibocsátás 25 százalékos csökkentése. A zöld város kezdeményezés 2021 tavaszán indul útnak, annak léptékét fokozatosan növelik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ezek voltak az osztrákok kedvenc autói 2020-ban

2021.01.23.
A hazánkból nézve szép adat Ausztriában már nem annyira csillag, onnan nézve ugyanis ez 1987 óta a legalacsonyabb érték, akkor ez a szám 243.221 volt. Az elektronikus autók  száma egyre több A benzinüzemű autók (részesedés: 43,3%) új regisztrációja 39 százalékkal, a dízel autóké (részesedés: 36,5%) 28 százalékkal csökkent.  Az alternatív módon működtetett autók - elektromos, földgáz, kombinált (benzin vagy dízel hibrid) és hidrogén (üzemanyagcella) - aránya 2020-ban elérte a 20,1 százalékot 50 060 járművel, ez + 90,0%-os növekedés 2019-hez képest. Az összes új autó regisztrációjának 10,2 százalékával, vagyis 25 380 járművel (+ 105,5% 2019-hez viszonyítva) a benzin / elektromos hibrid járművek a legfontosabb csoport az alternatív meghajtású autók között;  Ezt követik az elektromos meghajtású autók (részesedés: 6,4%; + 72,8% - 15 972 jármű) és a dízel / elektromos hibrid hajtások (részesedés: 3,3%; + 99,4% - 8287 járművek).  A korábbiakhoz hasonlóan elsősorban jogi személyek, vállalatok és regionális hatóságok regisztrálják az új elektromos autókat (13 040 jármű, az összes új elektromos autó regisztrációjának aránya: 81,6%). Német egyeduralom autókban A tíz legfontosabb márka között 2020-ban, amelyek együttesen az összes új autó regisztrációjának 67,5 százalékát tették ki, a Volkswagen maradt a piacvezető 15,4 százalékos részesedéssel, 2. a Skoda (9,5% -os részesedés), valamint a Seat és a BMW (egyaránt 6,4 százalék). Az előző évhez képest az első 10 márka kétszámjegyű csökkenést regisztrált (Opel -43,7%, Ford -27,6%, VW -27,3%, Renault -24,0%, Hyundai -22,6%, Seat -19  , 7%, BMW -17,4%, Mercedes -14,8%, Skoda -13,5%, Audi -12,8%). TOP 10 márka/eladott személygépkocsi 1. Volkswagen 38.272 darab 2. Skoda 23.602 3. Seat 15.893   4. BMW 15.812   5. Ford 14.019   6. Renault 13.510   7.Hyundai 13.057   8. Mercedes 13.003   9. Audi 10.985   10. Opel 9.627   Osztrák jólét: a BMW a 4. a márkák versenyében Top 10 modell Skoda Octavia: 2020-ban is az osztrák trónon. Modelljeit tekintve a Skoda Octavia meg tudta védeni az előző évi első helyét. Mögötte a VW Golf és a Skoda Fabia a VW-csoportból további két járművel landol a dobogón.  A Top 10-ben való német dominanciát csak a Fiat 500 (4. hely) és a Renault Clio (10. hely) szakítja meg. A lista: 1. Skoda Octavia 7967 darab 2. VW Golf 6971 3. Skoda Fabia 5356 4. Fiat 500 5157 5. VW Polo 5148 6. VW T-Roc4198 7. VW T-Cross 4001 8. VW Multivan 3710 9. VW Tiguan 3597 10. Renault Clio 3415 A legnépszerűbb elektromos autók A Tesla vezeti a listát. Mögötte a VW és a Renault.  Ami a modelleket illeti, a Tesla Model 3 vezeti 2892 eladott autóval. A Renault Zoe-ból 2071-et adtak el Ausztriában, a 3. helyen végzett VW ID.3-ból pedig 1669 darab talált vevőre. SUV-k az 1. helyen A legnépszerűbb személygépkocsi-szegmens 2020-ban a városi terepjárók (Sport Utility Vehicles) volt 31,5 százalékos részesedéssel és 78.403 értékesített járművel, ezt követte a kompakt osztály 25,5 százalékos részesedéssel (63 333 jármű) és a kisautók részesedése 19,5 százalék (48 480 jármű).  A növekedés 2019-hez képest csak a sportautók esetében volt megfigyelhető (+ 57,3%, 3345 jármű).   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Top10-ben a Mazda első elektromos autója

2021.01.23.
„Első elektromos kompakt SUV-unk nem véletlenül nyerte el az ügyfelek tetszését, sikere több tényező kombinációjának eredménye” – mondta Együd Tibor, a Mazda Motor Hungary ügyvezetője. „Megkülönböztető dizájnja, magas szintű felszereltsége és vonzó ára olyan ötvözetet alkot, mely sok érdeklődőt arra késztet, hogy belépjen az elektromos autózás világába. Az autó elsősorban Mazda, melyet élmény vezetni, még elektromos hajtáslánccal is. Belső tere prémium kényelmet ad, és erősíti az érzést – csakúgy, mint benzines modelljeinknél – hogy autó és vezetője egy. Mi ezt hívjuk Jinba Ittainak.” Az MX-30 10 felszereltségi szintjéből 5 befért a tavaly igényelhető 11 millió forint vételár alatti állami ártámogatásba. A belépő modell ára 10.390.900 Ft-tól kezdődik, melyben az alapfelszereltség része a színes head-up kijelző, a LED-fényszórók, az aktív sebességtartó automatika, az i-Activsense biztonsági rendszerek, illetve az okostelefon-tükrözés. A Mazda Magyarországon 2020-at a szabadidőautóknak szentelte – hiszen ez a szegmens teszi ki a piac majd 38%-át. A legnépszerűbb Mazda SUV a kompakt CX-30 volt (339db), azt szorosan követte a családi méretű CX-5 (310db), s a CX-3 zárja a sort, mely 6 hónap gyártási szünet után frissített motorokkal és belső térrel jelent meg újra még az MX-30 szeptemberi érkezése előtt. „A vásárlók érdeklődése egyre növekszik a szabadidő-autók iránt, és nekünk mindig van egy olyan ajánlatunk, mely válasz ügyfeleink igényeire. Persze a hagyományos karosszéria-piacot sem engedjük el, hiszen a Mazda3 hasonlóan jó eredményeket ér el, mint a CX-30, illetve még a Mazda6 is elérhető a választékunkban” – teszi hozzá Együd Tibor. A Mazda a 2020-as évet 1528 darabos regisztrációval zárta, 2021-es eladási terve 2000 db a magyar piacon. „Az elmúlt 12 hónap volt az autóipar egyik legnehezebb időszaka, de mindent megtettünk annak érdekében, hogy gyorsan reagáljunk a vírus okozta kihívásokra. Remélem a legrosszabb már mögöttünk van – mi optimizmussal kezdjük 2021-et, mivel a jövő olyan új modelleket hoz, melyek újabb piaci szegmensekbe hozzák el a Mazda elismert értékeit az autózásban.” – foglalta össze Együd Tibor. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Ford is beszáll az egymással "beszélő" kocsik projektjébe

2021.01.23.
Egy közlekedésbiztonsági adatmegosztó megállapodás keretében a Ford ezentúl több márkára is kiterjeszti fejlett figyelmeztető rendszerének szolgáltatását, ami az úton kialakult veszélyes helyzetekről tájékoztatja az autósokat. Az új Ford Puma modellben 2020 elején bevezetett, és azóta az újonnan gyártott Fordokban – köztük a vadonatúj Kugában – is elérhető Vészhelyzet Előrejelzés rendszer már ma is hatékonyan működik, tájékoztatva a vezetőt a balesetveszélyről – még akkor is, ha az egyelőre nem látható egy kanyar miatt, vagy a többi járműtől. Az új megállapodásnak köszönhetően ezentúl más márkájú autók vezetői is megkaphatják ezeket a figyelmeztetéseket, így még többen értesülhetnek a veszélyes helyzetekről, ami tovább javítja a közlekedés biztonságát. “Az egymással összekapcsolt, kommunikáló autók segítik vezetőjüket, hogy felkészülhessen a veszélyre, ami pillanatnyilag láthatatlan a számára,” mondta el Peter Geffers, a Ford Európa összekapcsolt autókért felelős vezetője. “A közlekedésbiztonsági adatok megosztása annál hatékonyabb, minél több járművet foglal magában az ökoszisztéma, és minél több telematikai forrásból kap információkat; ezért számít fontos lépésnek, hogy e technológia ezentúl más márkákra is kiterjed.” Az Európai Bizottság által támogatott Adatok a Közlekedésbiztonságért kezdeményezés alapjául az a több tízmillió, közlekedésbiztonsági információt tartalmazó üzenet (SRTI) szolgál, amelyeket különféle járművek váltottak egymással 16 hónapon át, figyelmeztetve a többieket az utat elfoglaló, mozgásképtelen autókra, a csúszóssá vált utakra vagy a rossz látási viszonyokra. A kezdeményezésben a Ford mellett részt vesz még a BMW, a Volvo és a Mercedes Benz is, és az adatmegosztó ökoszisztémába új tagokat is várnak. A lehetséges vészhelyzetek kialakulását és lokációját olyan anonim adatokból következteti ki a rendszer, mint például a ködlámpa használata, a vészfékezés, vagy a légzsák aktiválása. Az ilyen SRTI információk alapján a rendszer a FordPass Connect modemen keresztül figyelmeztető üzenetet küld a Ford szerverére, ahonnan az tovább kerül a vészhelyzeti figyelmeztetéseket több forrásból is gyűjtő partnerekhez, akik ezután több autógyártóval is megosztják az üzeneteket. Az üzenetet azonnal kiküldik – mobiltelefonos kommunikációval is – a veszélyeztetett területen tartózkodó autóknak, és a figyelmeztetés megjelenik a jármű műszerfali kijelzőjén. Az autósok tájékoztatása mellett ez az információ a mentők és más vészhelyzeti szolgálatok riasztására is alkalmas, hiszen a helyszín pontos közlése meggyorsíthatja a segítségnyújtást. “Az Adatok a Közlekedésbiztonságért ökoszisztéma nagyon hatékonyan javíthatja az utak biztonságát, vagyis az egész társadalom számára előnyös,” nyilatkozta Joost Vantomme, az új SRTI ökoszisztéma elnöke. “A projekthez csatlakozó autógyártók készen állnak arra, hogy napi szinten megosszák ezeket az adatokat, és hogy mindent megtegyenek az SRTI ökoszisztéma sikeres működéséért.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A BRFK egy napon belül azonosította a járdán száguldó kék autót

2021.01.23.
Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia, amikor 2021. január 21-én délután egy autós Budapesten úgy döntött, hogy nem araszol tovább a Róbert Károly körúton, hanem a járdán előzi ki a kocsisort. Az esetről egy közösségi oldalon tettek közzé felvételt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya ez alapján indított vizsgálatot. Másnapra azonosították is a járművet, az ügyben szabálysértési és közigazgatási eljárás indul. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

„Egyenesben gyorsulni nem kihívás” – így megy keresztben a BMW i4

2021.01.23.
A BMW 3-as sorozat és a BMW 4-es sorozat a menetdinamika és az utazási komfort optimális egyensúlyát tekintve is mérceként szolgál a prémium szegmensben, a hamarosan bemutatkozó BMW i4 pedig készen áll arra, hogy eme előkelő szerepkört a hálózatról tölthető modellek mezőnyében töltse be. A bajor prémiumgyártó első tisztán elektromos meghajtású, négyüléses Gran Coupé modellje a zéró emissziójú mobilitást a vezetés színtiszta élményével egyesíti. „Most először, az első skiccektől kezdve olyan BMW modellt terveztünk, amely tisztán elektromos meghajtással kelti életre a márka által fémjelzett sportosságot” – fogalmazott David Alfredo Ferrufino Camacho, a BMW i4 fejlesztési vezetője. „A BMW i4 ízig-vérig BMW – ráadásul tisztán elektromos meghajtással” – tette hozzá. Néhány hónappal világpremierje előtt a BMW i4 a sorozatgyártást megelőző utolsó menetdinamikai teszteket futja, amelyek célja, hogy a mérnökök tökéletes harmóniába hangolják a modell hajtáslánc- és futómű-technológiáját. Tekintve, hogy az elektromos motor késlekedés nélkül, már álló helyzetből is képes leadni maximális teljesítményét, elengedhetetlen, hogy a futómű-technológia minden vezetési szituációban mérnökien precíz irányíthatóságot és vérpezsdítő kanyarsebességet, a legszélsőségesebb időjárási körülmények és útviszonyok közepette pedig tökéletesen kiegyensúlyozott menetdinamikát és utazási komfortot garantáljon. A finomhangolási folyamatok során a BMW Group tervezőmérnökei maximálisan kiaknázzák több évtizedre visszatekintő, hajtáslánc- és futóműtechnológia-fejlesztési szaktudásuk legjavát, amelynek köszönhetően a BMW i4 kiforrott prémium modellként érkezhet meg az utakra, olyan magával ragadó vezetési élménnyel, amely egyedülálló a szegmensben. 530 lóerő maximális teljesítményével a BMW i4 letaglózó gyorsulásra képes: a modell álló helyzetből mindössze 4 másodperc alatt sprintel fel 100 km/órás sebességre. A gyorsulásnál azonban még megdöbbentőbb a hajtáslánc rendszerreakciója. A karosszériadőléseket típus-specifikus lengéscsillapító-technológia csökkenti, miközben a BMW által kifejlesztett, rendkívül gyorsan és pontosan beavatkozó hajtásfüggő kipörgés-korlátozás (ARB technológia) minden vezetési szituációban optimális tapadást és tökéletes menetstabilitást garantál – még csúszós útfelületen is. Ez teszi a BMW i4 által kínált gyorsulási élményt egyszerre izgalmassá és megnyugtatóvá, hiszen a sprint intenzitását sem a kerekek kipörgése, sem a korrigáló kormánymozdulatok nem csökkentik. A letaglózó gyorsulás ugyanakkor csak egy a BMW i4 kimagasló menettulajdonságai közül, hiszen a modell hajtáslánc-technológiája a vezető minden mozdulatára azonnal reagál – legyen szó akár a gázpedálról, akár a kormányműről, akár a fékrendszerről. Az agilitás és a precizitás ilyen magas szintű kifejlesztéséhez a BMW i4 előfutáraként bemutatott tanulmányautó biztosította a szükséges tervezési előfeltételeket, így többek között a koncepció hosszú tengelytávolsága, széles nyomtávjai, típus-specifikus kerékjárat-kialakításai, nagyméretű keréktárcsái, valamint rendkívül magas torziós merevsége, alacsony súlypontja és tengelyek közötti optimális terhelés-elosztása. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Márkaidentitást formáló autók

2021.01.23.
Még tavaly év végén árulta el az Autocar interjújában Bernd Korber, a MINI márka jelenlegi igazgatója, hogy nyúl mindenki az emelt hasmagassághoz, a MINI kisautója még sokáig köztünk marad. Állítása szerint az eredeti MINI hatchback olyan a márka számára, mint a 911 a Porschének. Egy életre meghatározta a márka identitását, ráadásul minden porcikájában felidézi a brit márka múltját. „Nem dobunk csak úgy el egy ikont.” – tette hozzá Korber. „Ahogy óvatosan fejlesztik a 911-est az idő előrehaladtával, úgyis mi is óvatosan nyúlunk a MINI hatchbackhez, hiszen miatta létezik a márka.” Mindez megmozgatta a fantáziámat, és úgy gondoltam, hogy itt az idő összeszedni, hogy milyen korszakalkotó modellek vannak a mai napig velünk, pusztán azért, mert nélkülük nem lenne ugyanaz a márka élete. A két legfontosabb modellt már említettük is: a stuttgartiak büszkesége már 1959 óta velünk van – ugyanis ekkor rajzolta meg a családi ebédlőasztalnál az első 911 skiccet Ferdinand Porsche, amely rajzot egyébként a mai napig szigorúan őriznek a Porsche Múzeumban. Talán nem túlzás azt állítani, hogy több legendás sztori övezi a 911-est, mint bármelyik másik modellt a világon. Szintén 1959-re vezethető vissza az első Morris Mini-Minor, ám nála már gyártásról beszélhetünk ilyenkor. Később, különböző néven, különböző gyártókon keresztül egészen 2000-ig gyártották, így nem csoda, hogy a brit pop kúltúra egyik jelentős ikonjává nőtte ki magát. Megszületését az 1956-os szuezi válság okozta üzemanyaghiány indokolta – szükség volt egy olcsó, keveset fogysztó, könnyen javítható népautóra, amit sikerült is teljesíteniük. Valójában mégis a három Monte-Carlo Rally győzelem hozta meg a világhírnevet a modell számára. 1964-ben, 1965-ben és 1967-ben is sikeresnek bizonyult a legendás piros-fehér Mini Cooper S. Maradva a miniautóknál, nem szabad megfeledkezni a Fiat 500-ról sem, ami a mai napig szinte változatlan formai jegyekkel él közöttünk. Pedig 1957 óta nagyon sokat változott a világ, viszont rendkívül időtálló formavilágának köszönhetően az olaszok aprósága megmaradt ugyanaz a gombszemű, szerethetően vidám karakter az utakon. Persze mára korántsem 479 köbcentis motorokkal kínálják, van viszont mild hibrid változat, és a kultikus modell jövőjét is megalapozták az olaszok. Ugyanis már bemutatkozott a Fiat 500e, ami csak külső jegyeiben hasonlít az elődjére, a valóságban azonban egy teljesen újragondolt modellről van szó, természetesen villanyhajtással, és rendkívül letiszult formavilággal. Érdemes átkaccsintani Amerikába is, ahol szintén találunk olyan ikonokat, amiktől őrültség lenne megválniuk a gyártóknak. Ilyen például a Ford Mustang, a pony car kategória megalkotója, aminek az első generációját még az 1962-ben leplezték le az akkori USA Nagydíjon Watkins Glenben. Nevét a második világháború legendás vadászgépéről, a P-51 Mustangról kapta, hiszen a tervezője, John Najjar nagy rajongója volt a britek sikeres repülőgépének. Azóta számtalan változások átment a modell, az adott korszak kihívásaira és igényeire reagálva, de a Mustang név a mai napig velünk van. Ezzel a legrégebb óta gyártott Ford modellnévnek számít a Mustang, ráadásul szinte az utolsó mohikánként kínál ősi V8-ast a motorházteteje alatt, meglehetősen kedvező áron. Végül említést érdemel még a lista egyetlen valódi terepjárója, a Jeep Wrangler is, amire az ősi Willys Jeepek leszármazottjaként is tekinthetünk. Legalábbis tereptudása alapján mindenképp, ugyanis a mai napig az egyik legjobb terepképességekkel rendelkező autónak számít a Wrangler, az amerikai kultúra újabb megkerülhetetlen ikonja. Múltját nehéz megmondani, hogy meddig érdemes visszavezetni. Talán a Willys-Overland által az amerikai hadsereg számára gyártott, meglehetősen egyszerű szerkezetű, ám annál hatékonyabb, nyitott tetejű csapatszállító civil változatáig, az 1945-ös Willys Jeep CJ-ig, ami a világ első sorozatgyártásban készülő összkerekes autója volt. A legendás modell formai jegyei a mai napig visszaköszönnek a Wrangler kaszniján, köztük a 7 függőleges vonalból álló hűtőrácson.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! Képek: Netcarshow.com

Nem vette észre, hogy áthajtott egy emberen?

2021.01.23.
A Debreceni Rendőrkapitányság halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2021. január 22-én 17 óra 45 perc körül Debrecen, Árpád tér-Nyíl utca kereszteződésénél, miközben – nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen – kelt át az úttesten, elesett. A földön fekvő férfin egy világos színű jármű áthajtott, és megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A 60 éves újfehértói lakos a kórházba szállítását követően elhunyt. Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrök kérik, hogy aki az esetet látta, annak bekövetkezésének körülményeiről információval rendelkezik, vagy a képen látható autót felismeri, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Itt a nagy F1-es hír: Buttont újra leigazolta a Williams

2021.01.23.
Button persze nem pilótaként segíti majd a brit alakulatot, hiszen már visszavonult a csúcskategóriától. Harminc éves versenyzői tapasztalatát felhasználva tanácsadóként támogatja majd a csapatot, a pilótákat és a fiatal tehetségeket. A brit pilóta a megállapodás után azt mondta: „Nagyon örülök, hogy ismét aláírtam a Williamshez. És bár rég voltam a csapat tagja, úgy érzem, mintha soha nem is váltunk volna el. Kemény munka vár ránk, de alig várom, hogy elkezdjük. " További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Evans vezet a Monte-Carlo-ralin, Suninen látványosat bukott

2021.01.23.
A franciaországi kijárási tilalom miatt már csütörtökön megrendeztek két gyorsaságit a Monte-Carlo-ralin, amelyeket pénteken további öt követett. Csütörtökön még Ott Tänaknak állt a zászló, mivel a Hyundai észt versenyzője mindkét szakaszt megnyerte, ezzel úgy tűnt, sikerült elfelejtenie azt, hogy tavaly hatalmas balesettel kezdte itt a szezont. Az első gyorsaságikon nedves volt az aszfalt, de egyes helyeken jég- és sárfoltok nehezítették meg a pilóták dolgát. „Elég egyszerűen kezdődött a verseny, nem szoktunk hozzá, hogy az első szakaszokon nappal és konzisztens körülmények között mehetünk. Az első gyorsasági rendben volt, de a második már sokkal trükkösebbnek bizonyult a sok sárfelhordással és levágással” - nyilatkozta a 2019-es világbajnok. A második helyen a mindössze 20 éves Kalle Rovanperä végzett csütörtökön, csapattársa, Elfyn Evans előtt 5,2 másodperc előnyt autózott ki. Csütörtökön a negyedik helyen, 16 másodperc hátrányban a tavalyi győztes, Thierry Neuville állt a Hyundai-jal, a belga sztár dolgát az nehezíti ezen a hétvégén, hogy még sosem ment korábban az új navigátorával, Martijn Wydaeghe-vel, és az első pályákon az átbeszélő rendszer is rakoncátlankodott az i20 WRC-ben. Sébastien Ogier csak az ötödik helyen állt csütörtökön, a hétszeres világbajnok francia az alkalmanként beeső fékpedállal küszködött, ezért nem tudott magabiztosan vezetni, de fél perc előnyt így is kiautózott a harmadik Hyundai-pilóra, Dani Sordo előtt. Már az első gyorsasági egy sajnálatos balesettel kezdődött, az M-Sport első számú versenyzője, Teemu Suninen a cél előtt nem sokkal megcsúszott a nedves aszfalton lévő fehér felfestésen, és nekicsúszott a Forddal az út bal oldalán lévő töltésnek, onnan meg az árokba, ahonnét már nem volt kiút. A finn azért is sajnálhatja a kiesést, mert odáig a leggyorsabb volt a szakaszon, ezzel bebizonyította, hogy a Fiesta WRC még mindig versenyképes a gyári autók ellen. A csapat nem volt boldog a korai kiesés miatt, már csak azért sem, mert hatalmas erőket kellett mozgósítaniuk, hogy a Brexit és a Covid-járvány ellenére el tudjanak utazni Angliából Franciaországba.   Pénteken alaposan megváltozott a sorrend az élen, ugyanis Ogier begyújtotta a rakétákat, és mind a három reggeli gyorsaságit megnyerte a fékproblémáktól megszabadított Toyotával, így az ötödik helyről az élre állt, 11,3 másodperccel megelőzve csapattársát, Evans-t. Délután azonban több mint fél percet vesztett a francia, amikor az első szakaszon megpördült, és a célba már bal első gumi nélkül érkezett meg. 23,4 másodperccel került Evans mögé, amitől annyira feldühödött, hogy a pénteki záró szakaszon 16 másodpercet ledolgozott a hátrányából egy hihetetlenül koncentrált és kockázatos vezetéssel. Még bámulatosabb az utolsó szakaszon mutatott teljesítménye, ha figyelembe vesszük, hogy a Toyotáján csak három aszfaltgumi volt, az egyik hátsó felnin szöges abroncsot viselt, ami nem tett jót a balansznak a kanyarokban. „Azért vagyok itt, hogy megnyerjem ezt a ralit - és ezt is fogom tenni. Nagyon keményen nyomtam a gázt az utolsó szakaszon, mert mérges lettem. Nagyon nehezek voltak a körülmények a rengeteg eső miatt, ráadásul egy szöges gumit viselt a kocsim. Pár kilométerrel a rajt után már nagyon mozgott az autó fara” - nyilatkozta a hétszeres világbajnok. Elfyn Evans 7.4 másodperces előnnyel vezeti a ralit a pénteki nap után, az első helyét a roppant egyenletes teljesítményének köszönheti, ugyanis egy gyorsasági szakaszon sem végzett a legjobb háromnál hátrébb, és az utolsó előttit meg is nyerte. Csak az utolsó szakaszon volt lassabb (hatodik), mert az egyik kereke megsérült. „Amikor a körülmények szélsőségessé válnak, akkor nem találom azt az utolsó pár százalékot, ami ahhoz kellene, hogy magabiztosan vezessek. Sebnek fantasztikus napja volt, rengeteg kockázatot vállalt, talán nekem is ezt kellett volna tennem. Igaz, hogy egy kis előnyt jelent, ha valaki elsőként rajtol, de azért nem 16 másodpercnyit” - nyilatkozta Evans péntek este. A csütörtökön még vezető Ott Tänak péntek estére a harmadik helyre esett vissza, 17,5 másodperccel Evans mögé. Az észt pilótát az hátráltatta, hogy a Hyundai motorja a reggeli szakaszokon ledadogott a hajtűkanyarokban, a nap végén pedig bepárásodtak a kocsi ablakai. Kalle Rovanperä érett vezetéssel, minimális kockáztatással a negyedik az összetettben, de a hátránya már 53 másodperc Evans mögött, többek között azért, mert pénteken egy 10 másodperces büntetést is kapott, mivel késett a negyedik gyorsasági rajtjánál, és az utolsó előtti szakaszon az útról is lecsúszott a Toyotával. Az ötödik helyen Thierry Neuville áll, a belga azért vesztett sok időt, mert reggel rossz gumikat választott a Pirelli választékából. Csapattársa, Dani Sordo a hatodik, 50 másodperccel mögötte. A spanyol nem volt magabiztos reggel, mivel szintén elszúrta a gumiválasztást, de délután már tűrhető tempót diktált a Hyundai-jal. Hatalmas meglepetésre a WRC2 kategóriát vezető Andreas Mikkelsen több WRC autót is maga mögé utasított a 100 lóerővel gyengébb Skoda Fabia R5 Evóval, és az összetett hetedik helyén áll. Pierre-Louis Loubet a nap utolsó gyorsaságiján törte össze a Hyundai i20 WRC-t, amikor egy hajtűkanyar felé tartva megcsúszott, és egy sziklának ütközött. Szombaton összesen 57 km gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, állítólag a hó sem fog hiányozni. Az állás péntek este: 1 RC1 Elfyn Evans, S.Martin Toyota Gazoo Racing WRT 1h33m57.5s 2 RC1 Sebastien Ogier, J.Ingrassia Toyota Gazoo Racing WRT 7.4s 3 RC1 Ott Tanak, M.Jarveoja Hyundai Shell Mobis WRT 25.3s 4 RC1 Kalle Rovanpera, J.Halttunen Toyota Gazoo Racing WRT 53.1s 5 RC1 Thierry Neuville, M.Wydaeghe Hyundai Shell Mobis WRT 59.1s 6 RC1 Dani Sordo, C.del Barrio Hyundai Shell Mobis WRT 1m49.6s 7 WRC2 Andreas Mikkelsen, O.Floene Toksport WRT 3m50.8s 8 RC1 Takamoto Katsuta, D.Barritt Toyota Gazoo Racing WRT 4m05.0s 9 WRC2 Adrien Fourmaux, R.Jamoul M-Sport Ford WRT 4m37.9s 10 RC1 Gus Greensmith, E.Edmondson M-Sport Ford WRT 5m10.8s  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója