Gyorsforgalmúvá alakítják a 8-as utat

2021.01.17.
Navracsics Tibor, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos a régió polgármestereivel és közgyűlési elnökeivel tartott megbeszélést követően kiemelt feladatnak mondta a 8-as út gyorsforgalmúvá alakítását, a Komárom-Székesfehérvár-Dunaújváros közti út és a 84-es út korszerűsítését, biztonságosabbá tételét. A régió versenyképességének kibontakoztatása szempontjából fontos rákapcsolódni a nemzetközi útvonalakra, Dél-Szlovákia, Ausztria, Dél-Németország valamint az Észak-Olasz térség felé - hangsúlyozta. A kormánybiztos elmondta, január végén a kormány megtárgyalja az egyes régiók elképzeléseit, így február közepére konkretizálódhatnak a  fejlesztési irányok. Porga Gyula, Veszprém polgármestere az egyeztetésen résztvevők egybehangzó véleményeként üdvözölte a közös gondolkodás lehetőségét a térség fejlesztési irányait illetően. Mint fogalmazott: fontos, hogy ne közigazgatási határokon belül gondolkodjanak a települések vezetői, hanem régiós szinten szülessenek fejlesztési elképzelések. Az egyes településeken megfogalmazódhatnak speciális igények, de számos területen hasonló kihívásokkal találkoznak a városok vezetői. Ilyenek a járványhelyzetet követő gazdasági nehézségek, a zöld stratégia megfogalmazása vagy a közösségi közlekedéssel kapcsolatos feladatok. Ezért az egyeztetés résztvevői bizakodva várják a további egyeztetéseket - mondta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kisiklott a vonat, a peronra dőltek a vagonok - zajlik a mentés

2021.01.17.
A műszaki elhárítás hosszabb időt vehet igénybe, de a baleset nem okoz fennakadást a személyszállító vonatok közlekedésében. A kisiklás okait vizsgálják a szakemberek - írta a Mávinform. A honlapon közzétett fényképek alapján a konténereket szállító szerelvény több vagonja is a sínekről a peronra csúszott, az egyik konténer pedig a vágányokra borult. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ezek lesznek a Ford újdonságai az idén

2021.01.17.
Az eredményekről szóló cikkünket ITT olvashatják el. Alább pedig következzenek az idei premierlista. A Ford a 2021-es évre is tartogat meglepetéseket - hangzott el a sajtótákoztatón.  A személyautó piacra januárban érkezik a vadonatúj Puma ST változata mely a Ford sportos és atlétikus, új városi terepjárójának izomautó változata, a Ford első Performance SUV-je. Az autó csábító stílusa és lenyűgöző, 200 lőerős teljesítménye új fejezetet nyit a városi terepjáró kategóriában. Ugyancsak januárban érkezik majd a vadonatúj Kuga Full Hybrid változata, mely így a 2.0 literes EcoBlue Hybrid, és 2.5 literes Plug in Hybrid motorokat kiegészítve a Ford eddigi legszélesebb elektromos hajtási palettáját kínálja. A Kuga Full Hybrid több mint 1000 km-t képes megtenni egy tank benzinnel, és legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása várhatóan 5,1 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 118 g/km lesz. Tavasz közepétől várható a népszerű S-Max és Galaxy Full Hybrid verziója is, melyek a 2.5 literes Atkinson motor és 1.1 kWh akkumulátor kombinációjával nagyszerű vezetési élményt és alacsony fogyasztás és károsanyag kibocsátást ígérnek. Idén ősszel érkezik Magyarországra az új, Mustang ihlette, teljesen elektromos új Ford SUV, a Mustang Mach-E. Az európai vásárlók sajátságos elvárásai alapján hangolt Mustang Mach‑E olyan vezetési élményt kínál, hogy az autó valóban méltó a legendás Mustang embléma viselésére. Mind a normál hatótávolságú 288 cellás, 68 kWh (valós) kapacitású, mind pedig a nagyobb hatótávolságot biztosító 376 cellás, 88 kWh (valós) kapacitású lítiumion akkumulátor a két tengely között, a padló alatt kapott helyet; ezzel még mélyebbre került az autó tömegközéppontja, tovább erősítve a sportos Mustang-menetdinamikát. A hátsókerékhajtású Mustang Mach-E teljesítménye 269 LE a normál akkumulátorral és 294 LE a nagyobb kapacitású akkuval. A forgatónyomaték 430 Nm, és az autó 6,1 illetve 6,2 másodperc alatt gyorsul álló helyből 100 km/órára. 1 Az alapáron összkerékhajtással és nagyobb kapacitású akkumulátorral kínált Mustang Mach-E GT teljesítménye 487 LE, forgatónyomatéka pedig 860 Nm, és az autó 3,7 másodperc alatt gyorsul álló helyből 100 km/órára. 1 A nagyobb kapacitású akkumulátorral és hátsókerékhajtással2 a Mustang Mach-E várható hatótávolsága 610 km. A Ford Performance családját erősíti majd a nyáron érkező Mustang Mach 1 is. A látványosan feltuningolt Mach 1 továbbfejlesztett aerodinamikai megoldásokkal, különlegesen kalibrált 480 lóerős, 5,0 literes V8-as motorral1 és a versenypálya-használathoz megfelelő, nagyobb kapacitású hűtőrendszerrel készül. A Mach 1 az első sorozatgyártású Mustang az európai piacon, amelyben nagy teljesítményű TREMEC hatfokozatú manuális sebességváltó működik; ebben az egységben fordulatszám-szabályozó technológia könnyíti meg a sima visszakapcsolást, és hatékonyabb olajhűtő rendszer biztosítja, hogy az szerkezet jól bírja a fokozott igénybevételt. A haszongépjármű piacon ugyancsak izgalmas év várható a Fordnál, hisz érkezik városi áru- és személyszállításban piacvezető Transit Custom és Connect modellek rallye ihletésű, sportos MS-RT változatai, valamint a Ranger több, egyéni igényre szabható limitált szériás kiadása is. Idén érkezik meg a hazai márkakereskedésekbe a Ranger szimpla kabinos alváz kivitele, amely A Rangertől eddig megszokott teljesítmény és nyomaték adottságok kiaknázásával számtalan egyedi felépítményes változat megszületését teszi majd lehetővé. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Tragikus hajóbaleset a Fekete-tengeren

2021.01.17.
A térségben zord időjárási körülmények uralkodnak. A balesetet követően az Arvin nevű teherhajó legénysége mentőcsónakokba szállt, és a tengeren hánykolódik, mindössze 600-700 méterre a szárazföldtől. Erős szél és magas hullámzás nehezíti a mentést, ezért a műveletben a török parti őrség és a katasztrófavédelem mellett a haditengerészet is részt vesz. A csapatok eddig öt embert tudtak kimenteni, de kettőnek már csak a holttestére bukkantak rá. A mentési munkálatok folytatódnak. Sinan Güner, Bartin tartomány kormányzója az Anadolunak azt nyilatkozta, hogy a teherhajó Georgiából Bulgáriába tartott, és a rossz időjárásra tekintettel húzódott közelebb a partvonalhoz, mielőtt a szerencsétlenség történt. A hajó legénységének tagjai ukrán állampolgárok - ismertette Güner. A kormányzó jelezte, bár először azt közölték, hogy a hajó orosz zászló alatt közlekedik, később arról értesültek, hogy palaui. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Biztonsági menetjegypapír miatt áll a bál

2021.01.17.
A BKK a fővárosi önkormányzat megbízásából 2020. július 6-án indított közbeszerzési eljárást a hőpapír beszerzésére. A társaság a közbeszerzési eljárást megelőzően előzetes piaci konzultációt is lebonyolított a versenyhelyzet fokozása céljából - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amely szerint "a társasághoz beérkezett ajánlatok 10 százalékot meghaladó megtakarítást vetítettek előre a hatályos szerződéshez képest, emellett az új megajánlott hőpapírok az évente több százmillió forintos kárt okozó bérlethamisítás elleni hatékony fellépést is elősegítenék". Mint írták, a nettó 2,3 milliárd forint keretösszegű eljárásban részt vett a Pátria Nyomda Zrt. - ÁNY Biztonsági Nyomda Nyrt. konzorciuma is, és a ajánlatok értékelését követően a konzorcium ajánlatát több érvénytelenségi ok, illetve hamis nyilatkozat megtétele miatt egy közbenső döntésével érvénytelenné nyilvánította a BKK. Ezt követően a korábbi években többször nyertes konzorcium megtámadta a döntést. A KDB - bár a Pátria Nyomda Zrt. és az ÁNY Biztonsági Nyomda Nyrt. közös ajánlatának érvényességével, illetve a hamis nyilatkozat kérdésével kapcsolatban érdemben nem hozott határozatot - a közbeszerzési eljárás felhívását és dokumentációját és a BKK addig meghozott döntéseit megsemmisítette, emellett 50 millió forintos bírságot szabott ki a társaságra - olvasható a kommünikében, amely szerint a "KDB ezzel a döntéssel ellehetetlenítette a BKK azon törekvését, hogy alacsonyabb áron, korszerűbb termékek szállítására kössön szerződést". A BKK közölte: álláspontja szerint a KDB nem járt el kellő körültekintéssel, a kiszabott bírság pedig - egy folyamatban lévő, szerződéskötéssel még nem lezárt eljárásban - szokatlanul magas, ezért a döntést nem fogadja el. A KDB határozatával szemben felülvizsgálati eljárást kezdeményeznek - írták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Abszurd szituáció okozott halált ma délelőtt

2021.01.17.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Mosonmagyaróváron, a Flesch Károly utcában ma reggel 9 óra 19 perckor. A rendelkezésre álló adatok szerint egy 46 éves helybéli férfi – egy parkolóhelyre történő beállás során – hátramenet közben személygépkocsijával elsodorta az út szélén közlekedő gyalogost, aki a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A járművezetővel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért őt a rendőrök további mintavételre előállították. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tóbiás és Balambér kalandjai – Így tedd biztonságossá a csúszós járdát

2021.01.17.
A hétvégére megérkezett hazánkba a szibériai eredetű hideg levegő, ami jelentős lehűlés okozott az egész országban. Szombaton hajnalban -15 fokot is mértek az országban, és napközben sem nagyon emelkedett fagypont fölé a hőmérséklet. A kutya hideg és a sok helyen lehullott néhány centis hólepel miatt arra is készülni kell, hogy az utak és a járdák síkosak, jegesek lehetnek. Persze van megoldás a csúszásmentesítésre, mutatjuk, hogyan zajlik az utakon, és mi a legjobb megoldás a háztulajdonosoknak. Sorrendben halad közútkezelő  A közutak hó- és csúszásmentesítését a Magyar Közút végzi meghatározott sorrend szerint. Először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a munkát. Ezt követi a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése. Végül a kerékpárutak is sorra kerülnek. Az önkormányzati utak takarítása a települések feladata.  Meghatározott sorrendben tisztítják az utakat A Magyar Közút leginkább útszóró sót használ a csúszásmentesítésre, mert hatékony és olcsó anyag. A só – azaz a nátrium-klorid – azonban -8 fok alatt már nem olvaszt, ezért más anyagot is be kell vetniük. Ilyenkor főként kalcium-kloridot szórnak az utakra oldat vagy granulátum formájában. Ez több jeget olvaszt és tartósabb a hatása, mint az útszóró sóé. Még -25 foknál is képes megolvasztani a jeget, kevésbé fordul elő, hogy az olvadt jég a hőmérséklet csökkenésével visszafagy. A kalcium-klorid hátránya, hogy drágább, mint az útszóró só. A 2018-2019-es téli szezonban a Magyar Közút csaknem 162 ezer tonna sót és több mint 9 millió liter kalcium-klorid oldatot használt fel a síkosságmentesítési munkák során a mintegy 32 ezer kilométeres hazai közúthálózaton. Felejtsd el a sót a járdákon! Bár a só olcsó és bevált csúszásmentesítő anyag, csak az úttesten használható. A fás szárú növények védelméről szóló kormányrendelet kimondja: a közterületeken – az úttestek kivételével – csak olyan anyag használható síkosságmentesítésre , amely nem veszélyezteti a fák és bokrok egészségét. Vagyis még véletlenül se használjunk útszóró sót vagy konyhasót a házunk előtti járda csúszásmentesítésére! Ne használjunk sót a járdákon! A só súlyos károkat okoz az élővilágban. A fák és a növényzet számára azért ártalmas, mert elvonja a vizet, emiatt a fák növekedése lelassul, a fiatalabbak akár el is pusztulhatnak. Veszélyezteti a rovarokat, talajlakókat és a talajt is, a kutyák és macskák tappancsát pedig kimarja a só. A sózás nem csak az élővilágra káros, roncsolhatja az autók gumiját, alvázát, az aszfaltot és a betont, a hidak és felüljárók fémszerkezeteit, a közműveket.  Környezetbarát csúszásmentesítés Szerencsére bőven vannak környezetbarát megoldások a csúszásmentesítére, A legegyszerűbb és leghatékonyabb kétségtelenül az, ha megragadjuk a jó öreg hólapátot, és letoljuk a járdáról a havat. Még testmozgásnak is remek! Környezetbarát, bevált eszköz a hólapát Érdemes időben eltakarítani – akár le is lehet seperni – a friss havat, még mielőtt visszafagyna. Ám ha a napközben letaposott hóból jeges, csúszós réteg alakul ki, szükség van valamilyen síkosságmentesítő anyagra, ami ugyebár nem lehet só. Lássunk néhány környezetbarát anyagot! Homok: mindenki által ismert, olcsó, könnyen beszerezhető, környezetbarát anyag, amely nem oldja a jeget, de lefedi, és ezzel csökkenti a csúszásveszélyt. Olvadás után össze kell seperni. Faforgács vagy fahamu: Ezek is egyszerű, környezetbarát anyagok, amelyek lefedik a jeget. Kissé nehezebb összetakarítani, ha már elolvadt a hó.  Zeolit: környezetbarát és háziállatbarát zúzott vulkanikus kőzet, amely megolvasztja a vékony jeget és havat, valamint csúszásmentes felületet biztosít. Később növényi tápanyagként hasznosul, de le kell takarítani a járdáról. ZeoKal: ennek is zeolit az alapja, de kalcium-nitrátot is tartalmaz. Környezetbarát anyag, javítja a csúszós felület tapadását, és vékony jég, hó olvasztására is alkalmas. Nincs korróziós hatása, lebomlás után pedig tápanyag, talajjavító lesz belőle. Kalcium-klorid: Az egyik leghatékonyabb jégmentesítő vegyi anyag, amely sokkal gyorsabban és jobban képes megolvasztani a jeget, mint a só. Kevesebb is elég belőle és -25 fokon is hatásos. Leginkább közületek, önkormányzatok használják az útszóró só helyett.  Fontos tudni, hogy a háztulajdonosoknak, kell gondoskodniuk arról, hogy az ingatlan előtti járda ne csússzon. Ez vonatkozik az üzletekre, vendéglátóegységekre és a társasházakra is, bár utóbbinál általában megbíznak valakit a feladattal. Ha valaki elcsúszik a síkos járdán, akár kártérítést is követelhet az ingatlan tulajdonosától.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Felborult egy busz - mentők, tűzoltók a helyszínen

2021.01.17.
Felborult egy kisbusz Faddon, a Béke utcában. A balesethez a tolnai önkormányzati és a faddi önkéntes tűzoltók vonultak ki, akik megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Az egységek a társhatóságokkal közösen dolgoznak a helyszínen, amelyet a beavatkozás idejére teljes szélességében lezártak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Itt épül az alagút a leendő Galvani hídhoz

2021.01.17.
 Lezárult az új Duna-híd úthálózatának pesti nyomvonalára vonatkozó társadalmi egyeztetés és hatásvizsgálat - közölte Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója a Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint a nyomvonalváltozatok vizsgálatára és társadalmi egyeztetésére vonatkozó, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) határozatban előírt feladatát a BFK határidőre elvégezte, és ennek eredményeit 2020. december 15-én az érintett önkormányzatok számára bemutatták. A beérkezett véleményeket feldolgozták és most közzéteszik a részvételiségi kérdőív és az egyéb kerületi, szakmai vélemények eredményét a www.budapestujkorutja.hu oldalon. Az FKT által meghatározott hat nyomvonalverzió közül két olyan változat van, amely a válaszok alapján mérlegelés tárgyát képezheti: az egyik változat, egy, a Kiserdő szélén vezetett alagút megépítését jelenti, a másik, pedig a Határ út mai nyomvonala alatt vezetett alagút - írta Vitézy Dávid. Közölte: a válaszok alapján a Határ út alatt épülő, a Kiserdőt érdemben nem érintő alagút a leginkább preferált műszaki megoldás. Mint kifejtette, a két változat közötti különbség abban áll, hogy míg a Kiserdő alatt vezetett alagút távolabb van a Határ úti házaktól, de érinti az erdő területét, addig a Határ út alatt vezetett alagút esetén az erdő gyakorlatilag érintetlen marad, viszont az út közelebb kerül a házakhoz. Az előbbi verzió alváltozatának tekinthető a Wekerlei Társaskör Egyesület által felvetett, Illatos-árok mentén húzódó, a Kiserdőn keresztül vezetett nyomvonalterv is, amelyet a civil szervezet kérésére szintén megvizsgáltak - jegyezte meg Vitézy Dávid. Mint írta, a BFK összefoglaló jelentése alapján Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, az FKT ügyvezető alelnöke kezdeményezte a tanács döntését, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt a döntés az eredeti, december 31-ei határidőre nem született meg. Vitézy Dávid rámutatott, amennyiben az úthálózat második szakaszáról nem születik időben döntés, olyan helyzet állhat elő, hogy a híd már megépült, átadták, az úthálózata viszont nincs teljesen kész. Ennek minden káros hatása ekkor az érintett lakóterületeken jelentkezne - írta. A BFK szakmai álláspontja szerint a nyomvonalváltozatok közötti döntés meghozatalához minden szükséges információ rendelkezésre áll, ezért javasolják, hogy a FKT a kérdést soron következő ülésén vegye napirendre és hozzon döntést ebben az egész Budapest és agglomerációja fejlődésére kiható ügyben - olvasható a bejegyzésben. Vitézy Dávid emlékeztetett, az FKT Karácsony Gergely főpolgármester és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter vezetésével 2020 februárjában döntött arról: a belváros forgalomcsillapítása és a dél-pesti kerületek összekapcsolása, a külső kerületek közötti útvonalak rövidítése érdekében támogatja a Galvani híd megépítését, rajta 2x2 forgalmi sávval, széles kerékpárúttal és járdával, villamossal. A Galvani híd és a közvetlenül hozzá kapcsolódó körút tervezése azóta is zajlik, még az idén lezárul az előkészítése. A híd és a kapcsolódó körút első szakaszának terveit 2020 őszén közzétették, részletes véleményezésre adtak lehetőséget. A híd műszaki kialakításának alapvető elemei igen magas, 84-90 százalékos támogatást kaptak a kérdőívet kitöltők körében, a beérkező szöveges javaslatokat pedig lehetőség szerint beépítik a tervezés további szakaszaiba. A Galvani hídhoz kapcsolódó útszakaszok közül a Fehérvári út és a Gubacsi út közötti körútszakasz nyomvonaláról szóló döntés mind a főváros, mind az érintett kerületek, mind a kormány részéről megszületett, a nemzetközi tervpályázaton kiválasztott építészek és mérnökök, a holland UNStudio és a brit BuroHappold terveinek elkészülte után a kivitelezés és a megvalósítás következik - olvasható Vitézy Dávid bejegyzésében.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója