Már közúton tesztelik a legnépszerűbb Lexus új nemzedékét

2021.01.18.
Először mutatta meg magát közúton a második generációs Lexus NX álcázott prototípusa. Ez részben sajnálatos, mert eredetileg 2021 elejére ígérték a modellváltást, részben viszont megnyugtató, hiszen a Lexus már nyáron jelezte, hogy a koronavírus pandémiához köthető okok miatt egyes típusainak csúszik a bemutatása, bevezetése. A friss kémfotók viszont arra engednek következtetni, hogy az NX esetében a késés nem lesz több pár hónapnál. Már akár az év legvégén a kereskedésekben lehet az autó, amelynek világpremierje valamikor 2021 közepén valószínű. Eddig sem volt titok, hogy a Lexus NX az új generációs GA-K padlólemezre épül. Ugyanezt a platformot alkalmazza a 2018 óta kapható Lexus ES modell is. A nagy szedán a független beszámolók egybehangzó véleménye szerint érezhetően határozottabban, pontosabban, feszesebb és összességében élvezetesebben vezethető, mint elődje, amiben fontos szerepet játszik az új, moduláris padlólemez fokozott torziós szilárdsága, mélyebb tömegközéppontja. Ezek az előnyök hatványozottan érvényesülnek a magas építésű szabadidőjárműnél, amely így még dinamikusabb, még precízebb vezethetőséget kínálhat. Habár a prototípusok – hiszen nem egy, hanem két autót fotóztak le valahol Colorado állam hegyes vidékein ¬– álcázó mesterei jó munkát végeztek, a karosszéria egy-egy markáns törésvonala és a hűtőmaszk jellegzetes kontúrja a kémfotókon is eltéveszthetetlen. Az NX dizájnja még ma is frissnek, modernnek hat, így a tervezőknek nem volt más dolguk, mint aktualizálni és a megváltozott méretekhez igazítani a formákat Az egyik prototípus hangsúlyos dupla kipufogója V6-os benzinmotorról tanúskodik – ez egybevág azzal a korábbi értesüléssel, miszerint az új generációs NX egyes piacokra megkapja azt a 3.5 literes motort, amely az imént említett ES 350 szedánban is szolgálatot teljesít. A 302 lóerős, 362 Nm forgatónyomatékú szívómotorhoz nyolcfokozatú automata sebességváltó csatlakozik. Habár a hathengeres motor igényes, kifinomult újdonság, ami feltétlenül emelni fogja a Lexus NX presztízsét, Európában nagyságrendekkel izgalmasabb a másik kísérleti jármű hajtása. Ennek rejtett végcsövei ugyanis hibrid hajtásláncról, a hátsó szélvédőjét borító, figyelmeztető felirat pedig nagyfeszültségű áramkörről árulkodik – a kettő együtt pedig arról, hogy valóban az NX lehet (lesz) az első Lexus, amely nagyteljesítményű plug-in hibrid hajtásláncot kap. Ez minden számítás szerint ugyanaz az egység lesz, amely a szintén TNGA-K alapokra épülő Toyota RAV4 szabadidőjárműben már jelenleg is megtalálható. Ott 306 lóerőt és 2,0 literes (!) átlagfogyasztást (WLTP) kínál, erejét elektromos összkerékhajtás viszi át az útra. Egy korábbi szabadalmi bejegyzésből már azt is tudjuk, hogy ez a variáns NX 350h néven kerül forgalomba, míg a V6-os benzinmotoros változat NX350 lesz. Szinte biztos hogy megmarad a jelenlegi kínálat full hibrid hajtáslánca, hiszen a kétféle hibrid technológia egészen más ügyfélkört és felhasználási módot szolgálhat ki, méghozzá jelentős vételár-különbséggel. Amilyen korszakalkotóak lehetnek a változások a hajtásláncok terén, olyan jelentős lehet a belső tér és a funkcionalitás megújulása. Az NX a várakozások szerint magasabb szintű csatlakoztatott tartalmakat, hatalmas érintőképernyővel szerelt rendkívül gyors infotainment rendszert és fejlett biztonsági technológiákat kínál majd; utóbbihoz kapcsolódóan a 2. szintű autonóm közlekedési funkciók sem elképzelhetetlenek. Képek: Motor1/SmarterMedia További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Csak hibridként lesz kapható a februárban érkező új Honda

2021.01.18.
A népszerű kompakt szabadidő-autó következő, harmadik generációját csak hibrid hajtáslánccal hozzák forgalomba Európában, hasonlóan a tavaly érkezett Jazz-hez. A Honda szerint az innovatív hibrid hajtásláncának köszönhetően nem csak takarékos az új modell, hanem szórakoztató vezetési élményt is nyújt. azt még nem tudni, hogy a CR-V kétliteres, vagy a Jazz 1,5 literes hajtáslánca költözik-e be a HR-V-be. Egyelőre annyi biztos, hogy az új HR-V idén február 18-án mutatkozik be a nagyközönség előtt, és év végétől lesz kapható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Dacia Sandero letarolja Spanyolországot

2021.01.18.
A spanyol autópiac 2020-ban összeomlott a koronavírus miatt: az eladások 32,3 százalékkal csökkentek, így 2013 óta a legkevesebb autót helyezték forgalomba az Ibériai félsziget legnagyobb országában. Tavaly 851 211 autót adtak el, szemben az előző évi 1 258 251 gépkocsival. Az olyan klasszikus modellek, mint a Volkswagen Golf, a Seat Ibiza, a Renault Megane és az Opel Corsa lezuhantak a képzeletbeli dobogókról, ezzel párhuzamosan erősödik a terepjárók dominanciája. A négy legnagyobb forgalmú szegmens a közepes SUV-ok (26,1%), a kompakt autók (19,5%), a kis terepjárók (18,6%) és a haszongépjárművek (18,3%) kategóriái voltak. A legkeresettebb márka a Seat volt, amelyből 2020-ban 68 721 darab került a piacra a 2019-ben eladott 111 982 darabhoz képest. 1. A legkelendőbb autó a román gyártású Dacia Sandero lett 24.035 darabbal. A román márka – melynek idén már a harmadik generációja érkezik a spanyol piacra – 2020-ban átvette a vezetést a globális eladási listán. Annak ellenére, hogy az értékesítés 29,1 százalékkal esett vissza 2019-hez képest. Idén 24.035 darabot adtak el belőle Spanyolországban, míg 2019-ben 33 880 darabot. 2. A dobogó második fokán a Seat León áll 23.582 eladással A spanyol kompakt autó három éven át tartotta első helyét az eladási listán, de az idei drasztikus, a versenytársaknál erőteljesebb visszaesés (-34,2%) megfosztotta a koronától. Áprilisban debütált a modell negyedik generációja, amely ötféle motorváltozattal kapható. 3. A bonzérmes a Nissan Qashqai lett 19.818 értékesítéssel A Qashqai 13 éve vezeti Spanyolország SUV-piacát, és az elmúlt évek során mindig bekerült a 10 legnépszerűbb modell közé. 2020-ban azonban komoly csapást szenvedett el. Az eladások 34,3 százalékkal csökkentek a 2019-es 30 156 darabhoz képest. Ennek ellenére a japán márka továbbra is referenciapont a spanyol autópiacon.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Negyedével kevesebb autót helyeztek forgalomba tavaly Ausztriában

2021.01.18.
Az osztrák nemzeti statisztikai hivatal, a Statistik Austria hétfőn publikált jelentése alapján tavaly 249 ezer személygépkocsit helyeztek forgalomba az országban, 24,5 százalékkal kevesebbet az előző évinél. A tavaly forgalomba helyezett személygépkocsik száma 1987 óta a legkevesebb volt Ausztriában, elmaradt egyúttal a 313 ezres húszéves átlagtól is. A 2019-ben forgalomba helyezett 329 ezer személygépkocsi viszont rekord volt. A forgalomba helyezett benzinüzemű személygépkocsik száma 39,0 százalékkal, a dízelüzemű személygépkocsiké pedig 28,0 százalékkal csökkent, részarányuk a piacon 43,3 és 36,5 százalék lett. Az alternatív hajtású (elektromos, gázüzemű, benzin és dízel hibrid) autók forgalomba helyezése 90,0 százalékkal 50 ezerre nőtt tavaly az előző évihez képest. Az alternatív hajtású autók részaránya a 2020-as forgalomba helyezésekben 20,1 százalékra nőtt a 2019-es 8,0 százalékról és a 2018-as 4,9 százalékról. A benzin-elektromos személygépkocsik forgalomba helyezése 105,5 százalékkal 25,4 ezerre nőtt tavaly, részarányuk pedig az összes forgalomba helyezésekben 10,2 százalék lett. A forgalomba helyezett teljesen elektromos autók száma 72,8 százalékkal nőtt, részarányuk 6,4 százalék lett, a dízel-hibrid autók száma pedig 99,4 százalékkal emelkedett, s ezzel 3,3 százalékos részarányt értek el. Az alternatív hajtású járművek között a teljesen elektromos autók részaránya 31,5 százalék volt tavaly, kisebb a 2019-es 35,1 százaléknál és a 2018-as 40,2 százaléknál. A dízel-elektromos hibridek részaránya viszont a 2018-as 6,2 százalékról 2019-ben 15,8 százalékra, 2020-ban pedig 16,6 százalékra emelkedett az alternatív hajtású kategórián belül. Az újonnan forgalomba helyezett személygépkocsik 15,4 százaléka VW márka volt, 9,5 százaléka Skoda, a Seat és a BMW pedig egyaránt 6,4 százalékkal osztozott a harmadik helyen. A tíz legnagyobb forgalmú márka mindegyike kétszámjegyű forgalomcsökkenést szenvedett el tavaly. A legnagyobbat az Opel márka, 43,7 százalékost. A Ford márka forgalomba helyezése 27,6 százalékkal csökkent, a VW 27,3, a Renault 24,0, a Hyundai 22,6, a Seat 19,7, a BMW 17,4, a Mercedes 14,8, a Skoda 13,5, az Audi márka forgalomba helyezése pedig 12,8 százalékkal esett vissza tavaly Ausztriában. A tavaly december végi állás szerint Ausztriában első alkalommal lépte át 1,5 százalékos növekedéssel a 7 milliós küszöböt a forgalomban lévő gépjármű állomány. A gépjárművek 71,7 százaléka személygépkocsi, 5,1 millió, 1,0 százalékkal több mint az előző évben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Napelemes autótöltő létesült az Óbudai Egyetemen újrahasznosított Nissan Leaf akkumulátorokkal

2021.01.18.
Az Intézmény a Premium Napelem Kft.-vel konzorciumban hozta létra az innovatív elektromos autótöltőt (SOLAR CARPORT), melyben az energiát napelemek biztosítják, és újrahasznosított elektromos akkumulátorban tárolják. A K+F projekt az Európai Unió szervezete, az EIT Urban Mobility támogatta. A fejlesztés révén az Egyetem hallgatói értékes szakmai-gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek.   Az innováció rendkívül gyorsan, négy hónap alatt valósult meg. A projekthez szükséges akkumulátorokat két, használaton kívüli japán autóból szerelték ki. A Solar Carportot az Óbudai Egyetem Szőlő utcai telephelyén helyzeték üzembe annak érdekében, többek közt azért, hogy a hallgatók tanulmányozhassák az árammenedzsmentet. A Solar Carport, napelemes autóbeállónak – azon kívül, hogy megújuló áramot termel, amelyet aztán mobilitásra hasznosítanak az elektromos autók – egyéb praktikus előnyei is vannak. Például az, hogy árnyékot is ad parkolás közben. Nemzetközi téren is újdonságnak számít, hogy a rendszer kiegészül egy újrahasznosított elektromos autó akkumulátorral. Mivel az autóban lévő áramterhelés sokkal nagyobb, mint ami egy napelemes rendszernél szükséges, így akár több évtizedig is alkalmas lesz még erre a típusú felhasználásra. A rendszert az Óbudai Egyetem Szőlő utcai épületénél állították üzembe, ahol a témához illeszkedő műszaki oktatás zajlik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Az MNASZ azt szeretné, ha végre nézők előtt lehetne autóversenyeket rendezni

2021.01.18.
Oláh szerint az Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) felkészülten várja az idei szezont, melyben a legfőbb cél az lesz, hogy a nehézségek ellenére is tudjanak hazai és nemzetközi versenyeket rendezni, a nézők pedig visszatérhessenek a pályák szélére. A sportvezető az MTI-nek azt mondta, úgy terveznek, hogy egy normál idényre kerül sor 2021-ben a sportágban, de a vírushelyzet miatt "az élet átírhatja a terveket". "Tavaly már bizonyítottuk, hogy egy világjárvány közepette, soha nem látott nehézségekkel megküzdve is szinte teljes versenyszezont tudunk lebonyolítani, a nemzetközi futamokon pedig a legmagasabb szintű szakmai segítséget nyújtotta az MNASZ, ez az idén sem lesz másképp" - mondta Oláh Gyárfás, és hozzátette, jelentős előrelépés lenne, ha a túraautó-világkupa (WTCR), a gyorsasági kamion Európa-bajnokság (ETRC), valamint a rali Európa-bajnokság (ERC) magyarországi versenyein a hazai nézők élőben szurkolhatnának a magyar indulóknak. "A versenyzőknek és a csapatoknak az MNASZ igyekszik megadni a lehető legtöbb segítséget, mert a tavalyi év után most az a legfontosabb, hogy az idén sorra kerülő eseményeken minél többen rajthoz tudjanak állni" - jelentette ki az elnök, kiemelve, hogy Magyarország a 2020-as, nehézségekkel teli esztendőben sem maradt autósportos siker nélkül, ifjabb Érdi Tibor ugyanis pályafutása harmadik Európa-bajnoki címét nyerte meg az ERC2-es kategóriában az első kontinensbajnoki diadalát elérő Csökő Zoltán navigátorral. Oláh Gyárfás elmondta, a rali országos bajnokság idei szezonját hétfutamosra tervezik, tartalékeseményként pedig szerepel a tervezetben az év végén a Mikulás-rali. A szövetség tervei szerint a versenysorozat március végén a Salgó-ralival kezdődik, és az október 23-i hétvégén, az ERC-futammal azonos időpontban és helyszínen sorra kerülő Nyíregyháza-ralival zárul. A kettő között a mezőny ellátogat Miskolcra és Kassára, Ózdra és Egerbe, Pécsre és környékére, Székesfehérvárra és Veszprémbe, valamint Mórra is. Oláh Gyárfás beszélt arról is, hogy a 2020-as országos ralibajnokság végeredménye változatlanul nem tekinthető véglegesnek, ugyanakkor a ralisport bizottság elutasította a benyújtott felülvizsgálati kérelmet, és érvényben hagyta az általa korábban már közölt eredményt, mely szerint a Hadik András, Kertész Krisztián párosé lett a bajnoki cím. Egy másik felülvizsgálati kérelem elbírálására még várni kell, de ezzel kapcsolatban a héten megszülethet a döntés. Magyarországon a tervek szerint az első nagy nemzetközi verseny május közepén a WTCR idénynyitó hétvégéje lesz a Hungaroringen, ahol június 12-13-án kamion Eb-futamot, augusztus 1-jén pedig a Forma-1-es Magyar Nagydíjat rendezik meg. Raliban a mecseki ob-futammal közösen Historic Eb-fordulót rendeznek majd, Nyíregyházán és környékén pedig az Európa-bajnoki mezőny méreti meg magát sorozatban harmadszor. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Lezárult a Fiat Chrysler és a PSA egyesülése, új névvel folytatják a gyártók

2021.01.18.
A hétvégén véglegesített egyesülést több mint egyéves tárgyalási és engedélyeztetési folyamtat előzte meg, amit még a koronavírus-járvány is késleltetett. A két autógyártó vállalat 2019 októberében jelentette be egyesülési szándékát, az Európai Bizottság pedig tavaly decemberben adta áldását a fúzióra. A továbbiakban Stellantis N.V. néven működő és 400 ezer alkalmazottat foglalkoztató autóipari konszern 14 autómárkát gyárt, köztük a Fiat, Chrysler, Opel, Peugeot, Citroën, Jeep, Maserati és Alfa Romeo márkákat. A konszernt a PSA korábbi vezérigazgatója, Carlos Tavares irányítja, az igazgatótanács elnöki posztját pedig John Elkann, a Fiat konszern alapítója, Giovanni Agnelli unokája tölti be. Az Agnelli család 14,4 százalékos részesedéssel rendelkezik a konszernben a francia Le Parisien lap jelentése szerint. További nagy részvényesek még a Peugeot család és a francia állam. A Stellantis N.V. részvényeit hétfőtől jegyzik a párizsi és a milánói tőzsdéken, keddtől pedig a Wall Streeten. A Wall Streeten a Stellantis vezetői, Carlos Tavares és John Elkann indítják el kedden a tőzsdei kereskedést és ennek alkalmából sajtótájékoztatót is tartanak az új autóipari konszern terveiről. A koronavírus-válság előtt az FCA és a PSA együtt évi több mint nyolcmillió autót gyártott és 170 milliárd euró forgalmat bonyolított. A 2019-es évben ennél nagyobb forgalmi adatokat csak a Volkswagen, a Toyota és a francia-japán Renault-Nissan együttműködés produkált. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hat autó, amit érdemes várni 2021-ben

2021.01.18.
Nincs könnyű dolgunk, amennyiben szeretnénk eldönteni, hogy melyik autó a legjobb, hiszen ahány szegmens és kategória, annyiféle kritériumnak kell megfelelnie egy-egy modellnek. Azonban épp ez a sokszínűség teszi megunhatatlan és kifogyhatatlan világgá az autózást, és ez a folyamatos fejlődés teszi izgalmassá még ennyi év után is. Noha mára megváltoztak a prioritások és az elvárások, azért így is könnyű volt összegyűjteni legalább hat olyan modellt, amik miatt 2021 is izgalmas évnek ígérkezik. Vagy azért, mert új mércét állít a luxus terén, vagy azért, mert minden eddigi sportautónál gyorsabbnak ígérkezik, de érdemes a talajon maradva is megvizsgálni, hogy melyik autó ígérkezik majd a legpraktikusabbnak a család számára. Kezdjük is azzal a villanyautóval, ami talán a legizgalmasabbnak ígérkezik, hiszen alapjaiban forgathatja fel az elektromos autók piacát. A Volkswagen ID.4 tulajdonképpen új szegmenst teremthet az európai piacon, mint az első megfizethető, ám teljesen elektromos városi terepjáró. Ahogy a már bemutatott ID.3, az emelt testvére is a Volkswagen dedikált villanyos platformjára, az MEB-re fog épülni. Valódi versenytársak nélkül tulajdonképpen az Audi, a Mercedes és a BMW prémium SUV-jaitól lophat vásárlókat kívánatosan futurisztikus külsőjével és 204 lóerős villanymotorjával. Előzetes számítások alapján a hatótávja megközelítheti majd a 480 kilométert, amihez méretes akkumulátorcsomag is dukál majd azok számára, akik egy igényes alternatívával szeretnének az elektromos autózás világába beleugrani. Sajnos kihaló félben van a hot hatch szegmens, ám a Hyundai Motorsport még kitart mellette, és az i30 N sikeres piaci szereplése után, 2021-ben érkezik a kistesó, a szintén 204 lóerős i20 N. Sperr diffi, rajtelektronika, elektronikus fordulatszám igazítás visszaváltáskor és balláb fékezésre kalibrált komputer. Ilyen, és ezekhez hasonló finomságokat sorol a dél-koreai márka európai fejlesztése, amibe igyekeztek minél többet beleültetni abból, amit a WRC gyorsaságikon tanultak. Persze nem lesz olyan egzotikus, mint a nagyon hasonló génekkel születő Toyota GR Yaris, viszont a rosszul időzített piacra lépés mit sem von le az érdemeiből. Persze nem lesz könnyű dolga kitűnni korunk legjobban várt összkerekes homologizációs autójának árnyékából. Egy dimenziót ugorva, ám még éppen a hétköznap is használható kategóriát kimaxolva találhatjuk majd a BMW M3 és M4 modelleket, amik messze többről szólnak majd korunk legbutábban rajzolt veséinél, noha azok mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Viszont úgy gondolom, hogy könnyen megbocsájtjuk a BMW lázadását, ha a vesék egy 3,0 literes biturbó sorhatot hűtenek, ami 510 lóerőt teljesít majd a Competition kivitel esetében. Ráadásul a kompakt sportautóik is megkapják a nagyobb testvér M5 állítható összkerékhajtását. Tehát ha akarjuk mindenhol hajt, de ha játékos kedvünkben vagyunk, akkor inkább csak hátra küldi ezt a termérdek lóerőt. Sőt, állítólag most először gyárilag érkezhet az M3 Touring, azaz kombi változat. Maradva teljesítménymodell fronton, a legfontosabb mérföldkövet talán a McLaren Artura jelentheti majd 2021-ben, ugyanis belépőszintre hozhatja azt a hibrid technológiát, amit korábban csak a Ferrari LaFerrari vagy a Porsche 918 engedhetett meg magának. Egy szupersportautó, ami a hétköznapokban épp úgy megállja majd a helyét, mint a versenypályájon. Elektromos hatótávja elég lehet ahhoz, hogy emissziómentesen hajtsunk ki a városból, vagy arra is, hogy megtapasztalhassuk, milyen az, amikor a villany rádolgozik a vadiúj fejlesztésű V6 motorra, ami egyébként itt debütál majd először. A márka újraindítása óta ugyanazzal a V8-cal dolgoztak eddig. Azonban nem csak a sportautók világában döntenek majd tabukat, de a luxusautózásban is. A Mercedes-Benz számára egyértelműen az új S-osztály körül forog majd a világ 2021-ben, ami soha nem látott mennyiségű digitális kijelzővel érkezik. Eddig éppen azért szerettük a németek csúcslimuzinját, mert inkább a külvilág felé csillogott, ám odabent otthonosan visszafogott maradt. Most éppen a fordítottják lépték meg, de ez nem jelenti azt, hogy a tökéletesen komponált hangulatvilágítástól és anyaghasználattól nem fog majd leesni az állunk. Visszafogott külseje ellenére biztosak lehetünk benne, hogy ezentúl is tisztábban lesz vele mindenki, hogy aki egy ilyen gurulgat, az elért valamit az életben. Mindezen után nehéz csillogó szemekkel beszélni a Nissan Qashqai új generációjáról, azonban nem mehetünk el szó nélkül a kategóriateremtő városi terepjáró jövője mellett, amiből több mint 3 millió példányt adtak el Európában, és 5 milliót globálisan. Tehát talán egyetértünk, hogy egy új Qashqai érkezése nagy dolog az autóipar világában. Ahogy a legtöbb versenytárs, a Nissan is áttér a mild hibrid hajtásláncokra a hagyományos benzinmotorok esetében, de érkezik az e-Power névre hallgató teljesen elektromos változat is, ráadásul hatótáv növelővel, hogy tényleg ne kelljen aggódnunk, hogy elérjük-e a következő töltőpontot. Egy biztos, 2021-ben sem maradunk újító megoldások és izgalmas autók nélkül, amik miatt érdemes élni.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Beindult a kátyúszezon, sok autó kereke és futóműve sérül meg

2021.01.18.
A szervezet hétfői közleménye szerint a téli időjárás jelentősen megnövelte az országban található kátyúk számát, már százezres nagyságrendben fordulnak elő kockázatos úthibák a közutakon.A kátyúkárok nagy része defekt, az ilyen esetek egy részében a felnit is javítani kell. Emellett gyakran előfordul, hogy a futómű is sérül, és szélsőséges esetben személyi sérülés is bekövetkezhet. Kátyúbiztosítás hiányában az autósoknak az illetékes útkezelőnél kell bejelenteniük a kárt. Lakott területen kívül ez a Magyar Közút Zrt., míg lakott területen belül ilyen ügyekben az adott önkormányzat megfelelő szerve, illetve Budapest fő- és tömegközlekedési útjain a Budapest Közút Zrt. az illetékes. Az elbírálás során ezek az útkezelők a nem megfelelően dokumentált kártérítési igényeket általában elutasítják, de esélytelenül próbálkoznak azok is, akik úthibára figyelmeztető jelzőtáblával ellátott útszakaszon szenvedtek ilyen balesetet - jelezte a FBAMSZ. A közlemény szerint a kátyúkkal kapcsolatos kártérítési igényeknek csak a felét fogadják el az illetékes útkezelők. A tapasztalatok szerint kátyúbiztosítással jóval kedvezőbb a sikeres kárrendezések aránya - közölte a biztosítási alkuszok szövetsége. Az előnyök között említették, hogy a kátyúbiztosítások egyes módozatai a figyelmeztető táblával jelölt útszakaszokra is fedezetet nyújtanak, az autósoknak nem kell kideríteniük az útkezelő kilétét, mert közvetlenül a biztosítójuknak jelentik a kárt, más biztosításokkal szemben pedig a térítést sem összegszerű, sem százalékos önrész nem terheli. A megfelelő dokumentáció azonban ebben az esetben is fontos feltétel - figyelmeztet közleményében a FBAMSZ. Kép: Continental További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója