Váratlan ok miatt akadozik a német autógyárak termelése

2021.01.16.
Egyre nagyobb problémát jelent a német autógyáraknak az elektronikai alkatrészek hiánya. Emiatt lesz kénytelen az Audi is a németországi Ingolstadt és Neckarsulm üzemekben mintegy 10 ezer alkalmazottat rövidített munkaidőben foglalkoztatni. A Volkswagen már tavaly decemberben is jelezte az elektronikai alkatrészek ellátásában jelentkező fennakadásokat. "A hiány mostanra bennünket is elért" - közölte az Audi szóvivője. Az Audi emiatt neckarsulmi üzemében hétfőtől átmenetileg szünetelteti az A4 limuzin és az A5 kabrió gyártását. Az ingolstadti üzemben két gyártósor áll majd le, amelyeken A4 és A5 modellek készültek. A mintegy 10 ezer alkalmazott számára a rövidített munkaidő előreláthatólag január végéig tart majd. A Volkswagen szintén hétfőn vezeti be a rövidített munkaidőt az emdeni üzemben előreláthatólag két hétre. Az üzemi tanács tájékoztatása szerint az intézkedés mintegy 9 ezer alkalmazottat érint majd. Egyes munkaterületeken azonban továbbra is teljes munkaidőben dolgoznak majd az alkalmazottak, például a karosszéria présüzemben és az elektromos autók új gyártósoránál. A Volkswagen a wolfsburgi üzemben is néhány napra visszafogni készül a gyártást. A Daimler is rövidített munkaidőt vezet be a kompakt modelleket gyártó rastatti üzemben. Az üzemi tanács szerint hasonló intézkedésre kerülhet sor a brémai Mercedes-Benz gyárban is. A BMW viszont még nem jelezte a rövidített munkaidő bevezetésének a szükségességét. "Az elektronikai alkatrészek ellátása még nem okozott fennakadásokat termelőegységeinknél" - közölte a cég szóvivője. Az autóipar elektronikai alkatrészeinek ellátásában azért jelentkeznek fennakadások, mert a chipgyártó vállalatok egy része a koronavírus-válság alatt tavaly bekövetkezett autóipari leállások miatt átállt a szórakoztató elektronikai alkatrészek gyártására. Az ismét lendületbe jött autóipari termelés viszont emiatt kifogyott az alkatrészekből. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Charles Leclerc is elkapta a koronavírust

2021.01.16.
A 23 éves versenyző az eredmény ismeretében önkéntes elszigeteltségben, monacói otthonában tartózkodik. Az olasz istálló közlése szerint Leclerc-nek enyhe tünetei vannak, és tesztjéről azonnal tájékoztatta a csapat illetékeseit, illetve azokat, akikkel az utóbbi időben közvetlen kapcsolatba került. A Forma-1-ben korábban négy pilóta fertőződött meg. Előbb a mexikói Sergio Perez és a kanadai Lance Stroll (akkor mindkettő Racing Point), majd a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) esett át a betegségen, bő egy hete pedig az ugyancsak brit Lando Norris (McLaren) tesztje hozott pozitív eredményt. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke a Sky Sportsnak szerdán azt nyilatkozta, ha megfelelő versenyautót tudnak építeni a 23 éves Leclerc-nek, akkor a monacói valódi kihívást jelenthet majd a címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton(Mercedes) számára. "Nagyon tehetséges, és biztos vagyok abban, hogy egy jó autóval valódi kihívója lehet Hamiltonnak" - mondta Binotto, aki arról is beszélt, Maranellóban nem bánják, hogy korábban nem sikerült egyezségre jutniuk a brit sztárral. A csapatfőnök szerint azért döntöttek más versenyzők mellett, mert azt érezték helyesnek, most pedig Leclerc személyében "fantasztikus" pilótájuk van, akibe a Ferrari, mint cég "sokat fektetett". "Carlosszal együtt erősek leszünk, nem hiszem, hogy megbánjuk majd a döntésünket" - utalt Binotto arra, hogy tavaly elköszöntek Vetteltől és a helyére leszerződtették a McLarentől a spanyol Carlos Sainz Juniort. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Jogsi nélkül, a kijárási korlátozást megszegve menekült a rendőrök elől egy BMW-s kamaszfiú

2021.01.16.
Az elsődleges információk szerint az öreg BMW-t egy 15 éves fiú vezette jogosítvány nélkül, a kijárási korlátozást megszegve. A rendőrök ellenőrzés alá akarták vonni a járművet, de a sofőrje nem állt meg, nagy sebességgel tovább haladt, ezért a rendőrök utána indultak. Ekkor történt a baleset, a fiatal fiú és utasa, egy lány könnyebb sérüléseket szenvedtek. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Remek formát kapott az új Lada Niva, hivatalos képen mutatták meg

2021.01.16.
A Renault-csoport jövőjéről szóló prezentáción mutattak egy képet a készülőben lévő új Lada Niváról, amely 2024-ben jelenik majd meg a piacon. Azt is megtudhattuk, hogy a terepjáróval együtt négy vadonatúj modellt fog bemutatni az orosz gyártó a következő négy évben. Mindegyik a Renault modern és modulárisan alakítható CMF-B platformjára fog épülni, és valamilyen formában elektrifikált, hibridesített hajtással szerelik majd fel őket. A közzétett grafikán jól látható, hogy a formatervezők a régi, 1977-ben bemutatott Niva formájából indultak ki, erre utalnak az arányok és a kerek fényszórók fölé tett irányjelzők is. A gyár által elárult előzetes információk alapján a Niva fő jellemzői, az elérhető ár, a felező, a robusztus, önhordó karosszériás konstrukció, a jó terepjáró képesség és a puritán belső tér megmaradnak az új generáció esetén is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Vasútvillamos indul Szeged és Hódmezővásárhely között - tramtrain III. rész

2021.01.16.
A kormány felvállalta a tramtrain program sikerességéhez elengedhetetlen pluszköltséget, hogy felújítják a két város közötti nagyvasúti pályát is. A kiírásból kiderült, a projekt során a Szeged-Rókus elágazás után kezdődő és a Hódmezővásárhelyi Népkert megálló elágazóhellyel végződő, 21,3 kilométeres vasúti szakasz „nyíltvonali és állomási átmenő fővágányait építik át nyolcvan-száz kilométer/órás pályasebességgel használhatóvá és az engedélyezett tengelyterhelés is megemelkedik 225 kilonewtonra”. (Írásunk előző részét itt olvashatják.)   Több helyen is építettek kitérőt.   A Népkertnél teljesen, Algyő állomáson részlegesen újul meg a nagyvasúti vágányhálózat. Két szakaszon, Szeged-Rókus elágazás és Baktó elágazás, valamint Sártó elágazás és Kopáncs forgalmi kitérő között új második vágányt is terveztek. Az állomásokon és forgalmi kitérőknél térvilágítást építenek ki, korszerűsítenék a négyszáz voltos villamos energiaellátást. Renoválnak számos műtárgyat, Algyőn pedig P+R parkolót alakítanak ki. „A korszerűsítés az állomási és vonali biztosítóberendezések átépítését, cseréjét, az állomásokon és a vonalon új kábelalépítmény és kábelhálózat kiépítését, integrált vasúti távközlési rendszer és korszerű utastájékoztató berendezések létesítését is magában foglalja.”   A fejlesztéseket a szerződés megkötésétől számítva huszonöt hónapon belül kell befejezni. A nyílt eljárású közbeszerzésre 2017. augusztus 8-áig jelentkezhettek az építkezést megvalósítani kívánó cégek. A Szeged és Hódmezővásárhely közötti nagyvasúti szakasz építésére kiírt közbeszerzési eljárást végül a Swietelsky Vasúttechnika Kft. nyerte el, a társaság huszonötmilliárd forintból építheti át a 135-ös vasútvonal Hódmezővásárhelyi Népkert, 1559-es szelvény és Szeged-Rókus állomás, 1772-es szelvény közötti szakaszát.   Utolsó simítások az algyői vasúti hídon 2020 decemberében.   A pályázat szerint a munkák során a vasúti pálya teljesen átépül. A nagygépes vágánybontást követően cementes meszes stabilizációval erősítik meg az alépítményt, vízzáró réteget alakítanak ki, a zúzottkőágyazatot pedig új zúzottkőből építik át. A hézagnélküli folyóvágányokat felújított, ötvennégy kilogramm per folyóméteres sínekből hozzák létre. (A használt sínek beépítéséből később komoly vita támadt, információink szerint volt olyan szakasz, ahol visszaszedték a már beépített síneket, de ezt most nem részleteznénk.) A tervekben az szerepelt, hogy az algyői Tisza-hídon elvégzik a korrózióvédelmet, a hibás tartóelemek cseréjét, felújítják a műtárgy úgynevezett vizsgálókocsijait is. A projekt végleges befejezésének, a hiánymentes műszaki átadás határidejének 2020 júniusát adták meg.   2018-ban a beruházás négy része közül háromban már megvolt a közbeszerzés nyertese: a hibrid – a nagyvasúti szakaszon dízelüzemű – járműveket a Stadler szállítja, a pályaépítéseknek és -felújításoknak is volt már gazdája. A szegedi járműtelep állt a leghátrább, várt a tender kiírására. 2019 közepére itt is meglett a kivitelező, a 2876 négyzetméter alapterületű járműkarbantartó csarnokot a nagysimonyi székhelyű Homlok Építő Zrt. nyerte el, nettó 3 milliárd 270 millió forintért építheti meg.   Itt, a Plázánál érkezik meg Szeged-Rókusra a tramtrain.   A beruházás teljes befejezését követően a tramtraint a MÁV, valamint a MÁV-Start fogja üzemeltetni. – A tervek szerint vonatok Szegeden belül az 1-es villamos vonalán jutnak majd el a rókusi pályaudvarig, ahol automatikusan leeresztik az áramszedőt, és beindítják a dízelmotort. A szerelvények Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkert között a nagyvasúti megállási rendet követik majd, vagyis csak Algyőt fogják kiszolgálni. A „vonatvillamosok” javasolt követési ideje a reggeli csúcsidőszakban tíz, napközben és délutáni időszakban húsz, este és hétvégén harminc perc. A 130-as vonalon a nagyvasúti vonatok közlekedési rendje előreláthatólag nem változik, marad az órás ütem – írta az iho.hu.   A CityLinkek összesen 216 utas befogadására lesznek képesek: 76 fix és 16 lehajtható ülést, négy mozgássérült helyet, valamint négyzetméterenként négy emberrel számolva százhúsz fő állóhely kapacitást nyújtanak. A járművek Szeged és Hódmezővásárhely villamoshálózatán hatszáz volt feszültséggel betáplált elektromos üzemmódban ötven kilométer per órás maximális sebességgel haladhatnak a KRESZ előírásai alapján – a konstrukciós sebesség villamos üzemmódban hetven kilométer per óra. A két város közötti nagyvasúti szakaszon dízel meghajtással, száz kilométer per órás megengedett sebességgel szállíthatják majd az utasokat.   76 fix, 16 lehajtható ülés plusz 4 mozgássérült hely lesz.   A komfortos, nagyrészt alacsonypadlós és akadálymentes CityLink a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, világos, tágas utastérrel, valamint korszerű fedélzeti biztonsági kamerarendszerrel rendelkezik majd. A négy multifunkciós térben kerekesszékkel közlekedő utasok, kerékpárok vagy babakocsi szállítása is megoldható. Érdekesség, és megoldandó feladat volt, hogy az alacsonypadló más magasságot jelent a villamosnál és mást a nagyvasúton. Információink szerint ezzel együtt minden ajtó kinyílik majd a megállókban, és ahol kell, kigördülő lépcső segíti az utasokat. Írásunk következő részét itt olvashatják.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

156 km/h-val száguldott egy BMW X6 luxusterepjáró Törökszentmiklóson

2021.01.16.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző rendőrei Törökszentmiklós külterületén, a 4-es számú főúton a surjányi leágazásnál ellenőriztek január 14-én 14 óra körül egy személygépkocsival közlekedő férfit, aki a megengedett 60 km/óra helyett 156 km/óra sebességgel száguldott BMW-jével. Az egyenruhások a gyorshajtó sofőrrel szemben 200 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki és 8 előéleti pontot állapítottak meg részére. Ugyanezen a napon 17 óra 26 perckor Kenderes belterületén, a Petőfi úton rögzített a rendőrök sebességellenőrző készüléke egy másik gyorshajtó sofőrt, aki a megengedett 50 km/óra helyett 113 km/óra sebességgel közlekedett. Az egyenruhások a járművezetőt megállították és vele szemben 130.000 forint közigazgatási bírságot szabtak ki, továbbá 6 közlekedési előéleti pontot állapítottak meg számára. A rendőrség a szabálytalankodók kiszűrése, és a közlekedésbiztonság javítása érdekében folyamatosan ellenőrzi a sebességhatárok betartását. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Halálra gázoltak egy gyalogost az M3-as autópályán

2021.01.16.
A baleset áldozata az úttesten gyalogolt, amikor egy személyautó elütötte. A férfi a helyszínen meghalt. A helyszínelés idejére a rendőrök a Nyíregyháza irányába tartó forgalmi sávokat lezárták. A gépjárművezetőket a 3-as útra terelik.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az Audi vezére szerint jön az általános sebességkorlátozás Németországban

2021.01.16.
Markus Duessmann azzal számol, hogy be fogják vezetni az általános korlátozást és véget ér a limit nélküli száguldás lehetősége Németországban is. “A sebességkorlátozásnak van egy szén-dioxid hatása, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni” – fogalmazott a márka vezetője, aki úgy látja, hogy emiatt be fogják vezetni az általános sebességkorlátozást. Ugyanakkor elmondta, hogy szerinte sokkal jobb megoldások is vannak a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére és inkább a közlekedési dugók megszüntetésén kellene dolgozni. Duessmann összességében nem látja túl pozitívan a jelenlegi helyzetet: “Nem örülnék egy általános sebességkorlátozásnak, de szerintem jönni fog” – foglalta össze véleményét az Automobilwoche számára.

Sportautók, amikből tereprali autót csináltak

2021.01.15.
Ahogy fordulunk rá 2021-re, az autósport világa úgy fordítja egyre inkább tekintetét a terepralira, hiszen ekkor rendezik mind közül a legnehezebbet: a Dakar Rallyt. Ahol számtalan különleges autócsoda megfordult már, elég a kiszuperált B-csoport Peugeot 205 T16-okra gondolni, amik később a dűnék között találtak új otthonra, nem kevés sikerrel. Mégis leggyakrabban Land Roverekkel, átépített G-osztályokkal és Pajerokkal vágtak neki a viadalnak, amíg meg nem érkeztek a gyári csapatok az egyedi építésű buggykkal, amik csak küllemükben hasonlítanak valamelyest az utcai modellre. Azonban volt, aki pont fordítva gondolkodott. Akik nem egy terepjárót akartak minél gyorsabbá és jobban irányíthatóvá tenni, hanem fogtak egy utcai sportautót, lehetőleg korának legmeghatározóbbját, és abból varázsoltak valódi off-roadert. Az eredmény pedig általában valami rendkívül torz látvány, ami először meghökkentő, ám mégis van benne valami szerethetően vadító és lázadó. Ha már említettem a B-csoportot, érdemes azzal a Ferrari 308 GTB-vel kezdeni, ami szintén a ralizás csúcsán kezdte pályafutását, ami egyébként sem volt megszokott látvány egy luxus sportautótól. Antonio Zanini, a spanyol pilóta legtöbbször aszfaltos futamokon versenyzett vele, ám a Baja Aragon futamra komoly átépítésekre volt szüksége, hogy az alapvetően alacsony építésű Ferrari gond nélkül elbírjon a kavicsos, homokos talajjal. Ehhez a képen látható emelt futómű nem volt elég: egy bitang légbeömlőt is gyártottak a tetejére, hogy minél magasabbról kapja a levegőt a mögöttük elhelyezett motor, minél nagyobb felületen, és lehetőleg minél tisztábbat. Ráadásul egy pótkereket is hordott magán, hogy még meghatóbb legyen az összkép. Légkondicináló azonban nem volt benne, így gyorsan egy száguldó szaunává vált a drága játékszer, és a verseny negyedénél feladni kényszerültek. Hasonló történettel rendelkezik egy 1972-es Alpine A310 is, ami szintén raliautóként kezdte karrierjét, noha egy sokkal visszafogottabb, 1,6 literes, négyhengeres motor dolgozott benne. ’79-ben az autó visszavonult, ám Thierry Reverchon és a Polytechnic új életet szánt neki. Fogta korábbi Peugeot 505 versenyautójának az összkerekes vázát, és a sokkal könnyebb Alpine alá dobta. Ballonos abroncsain és emelt futóművén rendkívüli látványt nyújt a kék raliautó, amit 180 lóerősre húztak, és még az átalakítások ellenére is mindössze 850 kilós tudott maradni. Nem csoda, hogy a leggyorsabbak között szereplt a Dakar Rallyn, azonban túlmelegedés miatt feladni kényszerült a csapat. Mind közül a legbetegebb talán mégis az a Chevrolet Corvette C3 volt, ami átalakítása után úgy nézett ki, mint ami most szökött ki egy Mad Max filmből. Az amerikai sportautót Peter Briggs és George Kirkman építette át az 1982-es Maclaey 1000 baja futamra, ami Ausztrália kőkemény terepein rendeztek. Noha nem sok infó érhető el az autóról az interneten, állítólag a gyári V8 dübörgött benne, ám a futóművet totálisan átalakították off-road célokra. Ablakok helyett csak fémhálót alkalmaztak, az old school szabályoknak megfelelően ők is a tetőn hordták a pótkereket. Sok egyéb helyük nem is lett volna. Sokkal modernebb technológia már a Volkswagen Tarek, ám mégis érdemel néhány szót ebben a listában, hiszen születése korántsem szokványos. 2000 elején még nem akart ennyire zöld jövőt a Volkswagen és egy összkerekes szuperautó tervezésébe fogtak. Néhány koncepció után meg is született a híres Volkswagen Nardo, amibe egy 591 lóerős W12 motort gondoltak a mérnökök. A projekt egyrészt nagyszerű talajt biztosított a Bugatti Veyron tervezésének, másrészt miatta született meg minden idők egyik legszebben formázott tereprali autója, a Tarek. Formáját teljes mértékben a Nardo szuperautó inspirálta, ám a sivatagba nem lett volna sok értelme egy W12-es hajtásláncot elcipelni, így megelégedtek egy 218 lóerős 1,9 PD TDI-vel. Ekkor még nem tudtuk, hogy a Tarek egy hosszú és meglehetősen sikeres időszakot nyit meg a Volkswagen Motorsport történelmében, ugyanis az itt tanultakat később átültették a Touaregekbe, amikkel 2009 és 2011 között három ízben nyerték meg a Dakart. Érdekes tény, hogy amikor 2008-ban eltörölték a Dakar Rallyt a terror fenyegetettség miatt, akkor Magyarországon is járt több Volkswagen Tarek terepjáró, már privát csapatok által.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója