Elkészült a Supra, amit követeltek a rajongók a Toyotától

2020.12.26.
A japán gyár első sportautója, az 580 kilós, 45 lóerős Sports 800 eltávolítható alumínium tetőpanellel kárpótolta azokat, akik hiányolták a kupé előfutárán, a Publica Sports formatanulmányon (1962) bemutatott, eltolható ajtó- és tetőszerkezetet. A könnyű tetőlemezt használaton kívül a körülményekhez képest tágas csomagtartóban lehetett elhelyezni. A Sports 800 nyugdíjazása után pontosan húsz évvel egy másik könnyű Toyota sportkocsi, az MR2 is leszerelhető (üveg)panelekkel borította az utasteret – ez a megoldás azonban hivatalos T-Top volt, azaz az autó hossztengelyében merevítő idom osztotta ketté a tetőt. Nem úgy az 1986-os Toyota Supra A70 esetében, amelynek eltávolítható keményteteje a valódi kabriók frisslevegő-élményét biztosította, azok rossz borulási biztonsága nélkül. A koncepció annyira népszerűnek bizonyult, hogy az A80-as modell (1993-2002) sem kapott kabrió kivitelt, ellenben a kezdetektől elérhető volt a targa (avagy a Toyota-terminológiában Sport Top) kivitel. Nem meglepő tehát, hogy a Toyota GR Supra A90 bevezetésekor a targatető hiánya miatt bánkódtak leginkább a potenciális vásárlók. A Toyota nem váratta sokáig a rajongókat: a modell bevezetése után másfél évvel bemutatta a GR Supra Sport Top prototípust. A munkát arra a Marty Schwerterre bízták, aki 25 éve vezeti a Toyota Racing és a márka PR-marketing stábja részére különleges kiviteleket megvalósító Toyota Motorsports Tech Center részleget. Az átalakítás során rögtön nem várt akadályokba ütköztek: egyetlen vágóeszköz sem boldogult a GR Supra különösen nagy szakítószilárdságú acél tetőszerkezetével. Az elszánt akarat azonban győzedelmeskedett a mérnöki bravúron, és néhány próbálkozás után megszabadították tetejétől az autót. A csapat egyik fele ezt követően a megmaradt tetőkeret, valamint a padlólemez merevítésével foglalta le magát, míg a többiek 3D nyomtatóval létrehozták az eredeti tető kontúrjait pontosan követő, két részből álló tetőt. Pontos vizsgálatok híján egyelőre nem tudni, hogy az így átalakított autó megfelel-e a szigorú utasbiztonsági ellenőrzéseken – vagy ami egy jövőbeli klasszikus sportautó esetében ugyanilyen fontos: megőrizné-e a zárt kupéverzió pontos vezethetőségét. Egy dolog biztos: a Toyota GR Supra Sport Top valójában nem egy, hanem két autó előtt tiszteleg. Alapját ugyanis nem egy átlagos A90-es, hanem a 2019-ben bemutatott GR Supra Heritage Edition adta. Ennek megfelelően hatalmas diffúzorral és hátsó „kosárfül” légterelő szárnnyal tiszteleg az A80-as előtt, oldalfalának kialakítása pedig ugyanennek a típusnak az „Abflug” tuningverzióit idézi. Fotók: Toyota További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Mick Schumacher nem bánja, ha legendás édesapjával hasonlítják össze

2020.12.26.
"Soha nem volt problémám, amikor az emberek az apámat említették, amikor összehasonlítottak vele. Az ő öröksége megtiszteltetés és kihívás számomra, egyáltalán nem tartom tehernek" - mondta a 21 éves pilóta az olasz Corriere della Sera című lapnak. Az ifjú Schumacher idén diadalmaskodott a Forma-2-es sorozatban, jövőre pedig az amerikai Haas-csapat színeiben mutatkozik be a Forma-1-ben. Az interjúban azt is felidézte, milyen tanácsokat kapott honfitársától, a négyszeres vb-győztes Sebastian Vetteltől. "Légy önmagad. Bízz magadban. Ne félj olyannak mutatni magadat, amilyen vagy" - mesélte. Édesapja, Michael hét vb-címe mellett 91 futamgyőzelmet aratott az F1-ben, ezeket a rekordokat az idén állította be, illetve döntötte meg a brit Lewis Hamilton. Az 51 éves Michael Schumacher 2013 decemberében síbalesetben koponyasérülést szenvedett, és azóta sem szerepelt a nyilvánosság előtt. Otthonában ápolják, állapotáról a családja nem ad információt. Mick Schumacher kijelentette, késznek érzi magát az első Forma-1-es idényére, de tudja, hogy még nem ismeri teljes mértékben az autót, amellyel versenyezni fog. "Ezért vannak a tesztek, még akkor is, ha nagyon rövid idő alatt sokat kell tanulnom" - mondta a pilóta, aki a Forma-1-es előzéseket például régi videofelvételek segítségével tanulmányozza. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Súlyos baleset történt Verőcénél

2020.12.26.
Eddig tisztázatlan okból ütközött össze négy jármű december 26-án 11 óra 46 perckor Verőce külterületén a 12-es út 2-es kilométerszelvényénél. A baleset következtében többen megsérültek. A helyszínelés és műszaki mentés idejére a rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, melyet a munkálatok előrehaladtával szabadítanak majd fel. Torlódásra kell számítani, kérjük fokozott figyelemmel közlekedjenek!   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

20 éve halt meg az a brit férfi, aki forradalmasította az autóversenyzést

2020.12.26.
1923. július 17-én született a dél-angliai Surbitonban. Apjának volt egy versenyautókra specializálódott kis műhelye, John ott lett az autók szerelmese. Az iskolát 15 éves korában otthagyta és kitanulta a szerszámkészítést, a II. világháború idején a Királyi Légierőnél szolgált szerelőként. A világégés után apjával egyszerű, olcsó együléses versenyautókat kezdtek készíteni a katonaságtól visszamaradt anyagok felhasználásával. A kocsik annyira kelendők voltak, hogy 1948-ban vállalkozást alapítottak Cooper Car Company néven, konstruktőrnek a pályakezdő Owen Maddockot szerződtették. Az ő közreműködésével készítették az első sikeres farmotoros versenyautót: a járművet meghajtó motorkerékpár-motort hátul helyezték el, kizárólag praktikus megfontolásokból. A John vezette Cooper-500 több versenyt nyert, a siker egyre több megrendelőt vonzott, a rohamosan növekvő cég néhány év alatt több száz versenyautót adott el. A Cooperek hamarosan uralták a Forma-3 és a Forma-2 mezőnyét, az előbbiben 1951 és 1954 között a 78 versenyből 64-et nyertek meg. A Forma-1-ben először az 1950-es monacói nagydíjra kvalifikálták magukat. John Cooper egy ideig maga is a volán mögött ült, 1953 végén több rekordot is felállított Franciaországban, a Montlhéry versenypályán, de aztán az üzleti teendőknek kellett szentelnie magát. A Cooper Forma 1-es autóit az 50-es években olyan legendás versenyzők vezették, mint Jack Brabham, Stirling Moss, Maurice Trintignant, Bruce McLaren. Első győzelmüket 1958-ban Stirling Moss aratta Cooper-Climax kocsival az argentínai nagydíjon. A farmotoros autó diadala nagy feltűnést keltett, s amikor a következő, monacói futamon is egy Coopert intettek le elsőként, minden csapat az új technikát kezdte tanulmányozni, majd másolni. 1959-ben, majd 1960-ban John Brabham és a farmotoros Cooper lett a világbajnok, az ausztrál versenyző a következő évben a híres Indianapolis 500 versenyre is átrándult és az amerikaiak által lekicsinyelt járművével a kilencedik helyen végzett. John Cooper volt az, aki meggyőzte a híres Mini Morrist tervező Alec Issigonist, hogy az ikonikus kisautó felturbózott változata versenycélokra is alkalmas lehet. Kettejük együttműködésével készült el 1961-ben a Mini Cooper, ennek 997 köbcentis motorja kellően erős volt a mindössze 600 kilogramm önsúlyú kocsihoz, és tárcsafékkel is felszerelték. A még erősebb Mini Cooper S 1963-ban került a piacra, s négy egymást követő évben, 1964 és 1967 között megnyerte a Monte Carlo ralit, igaz 1966-ban a fényszóró szabálytalanságára hivatkozva érvénytelenítették a győzelmét. A Mini Morris gyártása 1971-ben állt le, majd 1991-ben újjáélesztették, ma a BMW tulajdonában van. Érdekesség, hogy a Dakar Ralit 2012 és 2015 között minden évben a Mini nyerte meg. John Cooper 1963-ban egy Minit vezetve súlyos balesetet szenvedett, egy évvel később meghalt apja, s 1965-ben eladta a Forma-1-es csapatot. John Cooper a brit autógyártásban és autósportban szerzett érdemei elismeréseként néhány hónappal 2000. december 24-én bekövetkezett halála előtt megkapta a Brit Birodalom Parancsnoki Érdemrendjét (CBE). Fia, Michael Cooper 2002-ben hozta létre az apja nevét viselő John Cooper Works márkát, amely ma már ugyancsak a BMW tulajdonában van és felturbózott Mini autókat forgalmaz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Mercedes-AMG egy 48V-os elektromos turbófeltöltőt fejleszt

2020.12.26.
A Garrett Motion-nal kötött együttműködésben kifejlesztett Forma 1-es technológia megoldja a viszonylag kicsi csúcsteljesítményt elérő, kicsi, gyorsan reagáló turbófeltöltők, valamint a nagy csúcsteljesítményt elérő, nagyméretű és nagy „turbólyukkal” rendelkező turbófeltöltők közötti ellentmondásos célokat.     Ez az új turbófeltöltő rendszer egy kicsi, kb. 4 cm-es villanymotorral rendelkezik, amely közvetlenül a turbófeltöltő tengelyére van integrálva a turbina kerék és a kompresszor kerék közé. Ez az elektronikus vezérlésű villanymotor hajtja a kompresszor kerekét, mielőtt a kipufogógáz áramlásából elég teljesítményt lehet nyerni. Mind a tengely terhelése, mind az elektromotor és a teljesítmény-elektronika hőterhelése miatt az egység a kompresszor oldali alumínium öntvényben helyezkedik el. Szintén itt helyezkedik el a wastegate-t működtető aktuátor. Az elektromos rásegítésnek köszönhetően nincs szükség változtatható helyzetű állólapátos („geometriás”) turbina szabályozásra, így a meleg oldal kialakítása olcsóbb és egyszerűbb lehet.   A turbófeltöltő villamosítása jelentősen javítja az azonnali reakciót alapjáraton és a teljes fordulatszám-tartományban. Az elektromos motor kiküszöböli a turbólyukat – az az a hagyományos turbófeltöltő késleltetett reakcióját. Ennek eredményeként a belsőégésű motor még gyorsabban reagál a gázpedálra, ezáltal még dinamikusabbá téve a vezetési élményt.   Ezenkívül a turbófeltöltő villamosítása alacsony fordulatszám mellett is nagyobb nyomatékot tesz lehetővé, ami fokozza a fordulatszámrugalmasságot és optimalizálja az álló helyzetből történő gyorsulást. Az elektromos turbófeltöltő technológiája még akkor is fenn tudja tartani a nyomás növekedést, ha a vezető leveszi a lábát a gázpedálról, vagy fékez, így garantálva a folyamatos közvetlen reakciót.     A turbófeltöltő 170.000 fordulat/perc sebességet képes elérni, ami nagy légáramlást tesz lehetővé. Ez a 48V-os fedélzeti elektromos rendszeren keresztül működtethető. A turbófeltöltő, az elektromos motor és a teljesítményelektronika a belsőégésű motor hűtőkörébe van beépítve, az optimális hőmérsékleti környezet érdekében.   ,,Világosan meghatároztuk a jövőbeni elektromos mobilitással kapcsolatos céljainkat. Elérésükhöz diszkrét és rendkívül innovatív alkatrészekre, valamint összeszerelési technikákra támaszkodunk. Ezzel a lépéssel stratégiai szempontból kiegészítjük a moduláris technológiánkat és a teljesítmény-igényünkhöz igazítjuk. Ez első lépésként az elektromos turbófeltöltőt foglalja magában – példa erre a Forma 1-ben alkalmazott technológia átültetése közúti használatra, amellyel a turbófeltöltéses belső égésű motorokat korábban elérhetetlen agilitási szintre emeljük – mondta Tobias Moers, a Mercedes-AMG GmbH igazgatóságának elnöke, aki nyilatkozata után nem sokkal az Aston Martin-hoz szerződött.    

A Közlekedési Múzeumba került Horthy Miklós egykori étkezőkocsija

2020.12.26.
A Turán vasúti szerelvényt Horthy Miklós kormányzó magas szintű protokoll eseményeken használta 1944-ig, majd később az akkori Csehszlovákia területére került. Az étkezőkocsit, azaz a 9-es számú vagont ezután sokáig Csehszlovákia kormánya használta reprezentációs célokra, de az 1970-es években leselejtezték, és magánkézbe került - emlékeztet a Közlekedési Múzeum által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye. Mint felidézik, Magyarország egy darabig még próbálkozott a legendás szerelvény visszaszerzésével, de mindezidáig csupán egy kocsi, a 12-es számú került újra az országba; ez a teljes felújítást követően ma a Tatai úti Vasúttörténeti Parkban látható. A Turán 9-re döbbenetes állapotban, egy tóparti ház emeleti szintjeként, befalazva találtak rá a szlovákiai Szencen - áll a közleményben. A múzeumi értékű jármű eddigi tartózkodási helyéről a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe került, miután megvásárlására, hazaszállítására és a felújítás idei megkezdésére az intézmény kezdeményezésére az emberi erőforrások minisztere soron kívüli támogatást biztosított. Horthy Miklós egykori étkezőkocsijának bontását és szállítását a Közlekedési Múzeum megbízásából a MÁV Rail Tours végezte. További tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nem is gondolná, hogy milyen járművet kameráztak be a magyar rendőrök

2020.12.26.
A rendőrség a Baleset-megelőzés Facebook oldalán tett közzé egy videót, amelyben az látható, hogy egy bekamerázott kamion segítette a rendőrök munkáját az M5-ös autópályán.  Magyarországon most először vadásztak közlekedési szabályszegőkre rejtett módon kamionból. Az M5-ös autópályán ezen a módon végzett ellenőrzést nevezhetjük egy elképzelés főpróbájának is. Az akcióban 10 fő rendőr vett részt, ebből egy civil ruhás, aki a kamion vezetőfülkéjében foglalt helyet a sofőr mellett, és rádión tartotta a kinti egységekkel a kapcsolatot, valamint egy kézi kamerát is üzemeltetett. A többiek ültek a 6 szolgálati gépkocsiban, amelyből 5 volt megkülönböztető rendőri jelleggel felszerelt és 1 a civil megjelenésű, de beépített megkülönböztető jelzéssel felszerelt autó. A vontatóból és félpótkocsiból álló járműszerelvényt, amelybe beszerelték a kamerákat és amelyen a civil ruhás rendőr tartózkodott, a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság egyik szállítmányozással foglalkozó együttműködő partnere biztosította, a kamion sofőrje is a szállítmányozási cég alkalmazottja. A kamion fülkéjébe két kisméretű, tapadókoronggal a szélvédőre rögzíthető menetrögzítő kamerát helyeztek el, egyet előre néző-, egyet bal oldalra néző helyzetben, valamint a fülkében lévő rendőr még egy kézi kamerát is kezelt. A civil jellegű szolgálati gépkocsiban szintén volt menetrögzítő kamera és egy FÁMA III. típusú sebességmérő berendezés. A rejtett ellenőrzést az M5 autópálya Bács-Kiskun megyei szakaszán a Szeged felé tartó irányba kezdték. Az akcióra kijelölt szakaszon 4 pihenőhely található, ahová várakozó helyzetet vett fel 1-1 rendőr, parkolónként egy fényhidas szolgálati kocsival. A kamion felhajtott az autópályára és mikor a fedélzetén utazó civil öltözetben lévő rendőr észlelte a szabálysértést, akkor rádión jelzett a civil jellegű szolgálati kocsiban ülő kollégának. A riasztásig a jelöletlen rendőrautó vadászat közben 300-400 méterrel lemaradva az álca-kamion mögött haladt. A civil autóban 2 rendőr ült, a jármű vezetője, valamint a Fáma III lézeres sebességmérő készülék kezelője. A szabálytalan járművet az újabb felvétel készítést követően ez a kocsi vezette ki a legközelebbi parkolóba (videófelvétel az álca-kamionból is készült a szabályszegőkről), ahol átadta az ott lévő egyenruhás rendőrnek. A pihenőhelyen addig várakozó kolléga intézkedett, amelyhez az összes információt a kamionban lévő civil ruhás rendőrtől kapott meg. Az ötödik cirkáló szolgálati kocsi 3 fő rendőrrel az intézkedő rendőrhöz ment megerősítőnek, valamint további dokumentálónak. Az M5 autópálya 114+000 méterszelvénynél átment a csapat a bal pályatestre, tehát a Szeged-Budapest irányba. A szolgálati kocsikkal szintén átálltak a kollégák a bal pálya szintén 4 pihenőjéhez. Majd ezen a megyei szakaszon is végrehajtották az ellenőrzést a fenti metódus szerint. A rejtett ellenőrzés másfél órán át tartott, ha beleszámoljuk az eligazítást és a beszámoltatást akkor 2 órát igényelt. Az akcióban három járműszerelvényt értek szabálytalankodáson, kettő az előzési tilalmat szegte meg (KRESZ 37. § (6) bek.), egy pedig nem tartotta be a követési távolságot (KRESZ 37. (7) bek.). Ezek a szabálysértések 5000-50 000 Ft közötti helyszíni bírsággal sújthatóak. A szabálysértők mindhárman külföldiek voltak (2 fő román, 1 fő bolgár), velük szemben helyszíni bírságot szabtak ki. Mindegyiküket 30 000 Ft értékben büntették, a büntetést a sofőrök a helyszínen POS terminálon befizették. A külföldiek a tapasztalatok szerint megfizetik a bírságot. Az akció idejében az M5 autópályán gyér volt a forgalom, tehát a másfél órára jutó három intézkedés elfogadható mennyiség. Az álca-kamionos módszert a gyorspróba alapján hatékonynak ítélték, így a tervek szerint januártól havi két alkalommal, minimum 4 óra időtartamban megismétlik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A japán kormány be akarja tiltani a belsőégésű motorral szerelt autók gyártását

2020.12.26.
Az akciótervben az egyik fő cél 2000 milliárd dolláros növekedést generálni a környezetbarát beruházások és termelés területén az évszázad közepéig. Ösztönözni akarják a közműveket, hogy minél gyorsabban álljanak át a megújuló energiaforrások és a hidrogén alkalmazására, és hogy a 2030-as évek közepén az autógyárak már csak elektromos meghajtású járműveket gyártsanak. Szuga Josihide kormányfő már októberben beszélt ezekről, amikor elkezdték összeállítani az akciótervet. „A világ előtt álló környezetvédelmi feladatokkal a zöld beruházásokban lehetőséget kell látni, nem pedig terhet” - mondta. A stratégia végrehajtásához az országnak 30-50 százalékkal több elektromos energiára lesz szüksége, a megújuló energiaforrásokból pedig a mostani háromszorosára, ami az összes energiafogyasztás 50-60 százalékát teszi majd ki. A lehető legnagyobbra akarják növelni az atomenergia mint "tiszta energiaforrás" termelését is. Az AP hírügynökség szerint nem lehet tudni, Szugának van-e akkora politikai súlya, hogy elérje az energiahiányban szenvedő ország fokozatos elszakadását az olaj- és gázimporttól. A terv 14 területen jelöl ki feladatokat, egyebek között tengeri szélerőművek építését, amelyek 2040-re már 45 gigawatt villamos energiát termelnének. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A balhés orosz pilóta molesztálási ügye nem befolyásolja a Forma-1-es szereplését

2020.12.26.
A Haas-csapat bejelentése szerint lezárult a belső vizsgálat a 21 éves orosz versenyzővel szemben, és bár erről több részletet nem hoztak nyilvánosságra, azt leszögezték, hogy a jövő évi szereplését nem befolyásolja az eset. A fiatal pilóta december elején egy olyan videót töltött fel a közösségi oldalára, amelyen feltételezhetően ő fogdos és molesztál egy nőt egy autóban. Az alig félperces felvételt hamar törölték, viszont addigra már más internetes oldalakon terjedni kezdett. A Haas-csapat elítélte Mazepin "visszataszító" viselkedését, ő maga pedig bocsánatot kért "nem megfelelő viselkedése" miatt, valamint azért, hogy a videót feltöltötte az Instagramra. Mazepin csapattársa egy másik újonc, Mick Schumacher - a legendás hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia - lesz a következő idényben. Előbbi az ötödik, utóbbi az első helyen zárt idén a Forma-2-ben. A Haas versenyautóit idén a francia Romain Grosjean és a dán Kevin Magnussen vezette. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ezek voltak a legkedveltebb autószínek 2020-ban

2020.12.26.
10 ÉVE MINDIG ELSŐ - Az Axalta, a festékágazat egyik fontos amerikai vállalata 1953 óta minden évben közzéteszi a globális rangsort (Global Automotive Color Popularity Report) a legnépszerűbb autószínekről. A 2020-as számok a korábbi évekhez hasonló tendenciát mutatnak: a vásárlók kedvenc szín ismét fehér, mely immár 10 éve tartja első helyét a világrangsorban. 2020-ban minden 100 autóból átlagosan 38 volt fehér, 19 fekete és 15 szürke. A rangsorban őket az ezüst, a kék és a piros követik. ÁZSIÁBAN MINDEN MÁSODIK - A tanulmányon belül az Axalta tíz piaci térségről vagy országról szolgáltat adatokat: Észak-Amerika, Dél-Amerika, Európa, Oroszország, Afrika, Ázsia, Japán, Kína, Dél-Korea és India. Ezeket az adatokat elemezve néhány érdekességre bukkanhatunk. Például, hogy Európa az egyetlen olyan terület a világon, ahol a fehér színű autók nem egyeduralkodók: arányuk 25 százalék. Ugyanannyi, mint a szürke kocsiké. Minden más nagyobb földrajzi egység esetében a fehér jelentősen vezet. Észak-Amerikában 30, Ázsiában 48 százalék a fehér kocsik aránya. NÉHÁNY KURIÓZUM - Amellett, hogy világátlagban a négy legnépszerűbb szín a fehér, a fekete, a szürke és az ezüst, pontosan ez a sorrend konkrétan Észak-Amerikában, Dél-Amerikában, Oroszországban, Afrikában és Ázsiában. Az ízlés azonban változik, ahogy átérünk Európában, Japánba és Dél-Koreába: ezeken a piacokon a negyedik legkedveltebb szín a kék. Kínában a negyedik helyen a sárga található (ez a szín egyébként az ázsiai régió többi részén is nagyon népszerű). Érdekesség, hogy Indiában viszont a barna a negyedik kedvenc szín; szintén Indiában - furcsa módon - a fekete csak a hetedik helyen áll a tabellán. VÁLTAKOZÓ SZÍNEK - A Global Automotive Color Popularity Report korábbi kiadásait elemezve kiderül, hogy Észak-Amerikában csak az utóbbi években kezdett ilyen népszerűvé válni a fehér: 1953-ban még a zöld volt az első, utána a kék és az ezüst. A fehér először 1963-ban lett a legnépszerűbb autószín. De akkor ez csak pillanatnyi kiugrás volt, mert a zöld, a kék, a barna és a piros 1998-ig "harcolt" az elsőségért. Az azóta eltelt időszakban viszont tizenegy alkalommal a fehér, és csak háromszor a szürke volt az adott év legnépszerűbb színe.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója