Máris az új Toyota Suprával kacérkodik a TRD

2019.02.16.
Mostanában egyetlen belsős tuningcsapat sem olyan aktív, mint a Toyotáé. Csak úgy ontják magukból a különböző fejlesztés-csomagokat a TRD mérnökei a legkülönfélébb Toyota modellekhez, és természetesen meglehetősen hamar hozzányúltak a japán gyár új sportmodelljéhez, a GR Suprához is. Elég elképzelni, hogy mennyire dörzsölhették már a tenyerüket, hogy végre hozzányúlhassanak a legendás csúcsmodell újragondolt változatához. Noha egyelőre csak koncepcióként mutatták be a vadított Suprájuk az Osakai Autó Show-n, nem az a kérdés, hogy valóság lesz-e belőle, hanem, hogy mikor. A TRD kezelése felfogható amolyan pályacsomagként is, ami extra lóerőt nem, ám leszorítóerőt annál többet nyújt. Első köténnyel, vadabb szoknyákkal és hátsó diffúzorral, valamint bővített szárnnyal igyekeztek optimalizálni a levegő áramlását, hogy azok minél jobban a versenypályához szorítsák a matt szürke 19-colos felnikkel érkező TRD Suprát. Persze mondanom sem kell, minden kiegészítő légterelő könnyű szénszálból készült. Motorterében ugyanaz a 3,0 literes, 335 lóerős BMW-sorhat lakozik egyelőre, ám csak idők kérdése, hogy mikor húznak egy kicsit a hajtáson is.  

Önirónia: arany fűnyíróval ünnepel a Honda

2019.02.15.
Nem kevesebb, mint 50 éve, 1969 óta van jelen a Honda az ausztrál piacon, a jeles alkalmat pedig úgy gondolták, hogy egyedi formában ünneplik meg. Autóktól a motorokig, fűnyírótól a generátorig, a Honda mindenféle termékét arany fóliával borította, hogy így ünnepelje a japán márka „arany” évfordulóját. A leglátványosabbak természetesen a Honda csúcsautói: egy NSX és egy Civic Type R hot hatch is aranyba borult az ünneplés idejére. Rajtuk kívül egy CBR100RR superbike, egy CRF450L enduromotor és egy CRF50F gyerekmotor is a kollekció része. Itt azonban nem álltak meg, némi öniróniával élve egy HRU19 Buffalo Premium fűnyírót is bearanyoztak, ami egyébként helyi tervezésű és gyártású, végül pedig egy EU22i generátort is belevettek a buliba. Tökéletesen beteg. „Úgy érzem elég jól kitaláltuk, hogy miként lehetne minél maradandóbban és minél viccesebben megünnepelni az ausztrál születésnapunkat, miközben sokoldalúságunkra is felhívjuk a figyelmet. Úgy értem: ki látott már arany fűnyírót és generátort ezelőtt?” – tette hozzá viccesen Hiroyuki Shimizu, a Honda ausztráliai vezére. Van valami elképesztően szeretni való a japán hozzáállásban, hogy bármikor képesek még magukon is nevetni. Az arany kollekció most útnak indul, hogy Ausztrália több pontján reklámozza a japán márka elmúlt 50 évét a szigetországban. Ha valaki rákívánt volt egy arany Civic-re vagy fűnyírója, hogy a falu bikája legyen, el kell szomorítsam: sajnos egyetlen Honda termék sem lesz rendelhető ilyen fóliázással, csupán a mostani kampány miatt készültek el.  

„Bízzunk a márkában, bízz benne Te is” - Interjú Bálint Zsófia Peugeot márkaigazgatóval

2019.02.15.
autoszektor.hu : Tavaly tovább bővült a magyar autópiac. Milyen évet zárt a Peugeot? Elégedett? B. Zs.: 2018-ban az új autók piacán majdnem 4000 Peugeot modell talált gazdára, ami az átlagos, 17 százalékos növekedésnél magasabb: 20,25 százalék az előző évhez képest, így 2,5 százalékra nőtt piaci részesedésünk. Különösen jó eredménynek tartom, hogy a személyautó-fronton elért több mint 32 százalékos értékesítési növekedés a rangsor első 20 márkája közül a legdinamikusabbnak számít. Úgy gondolom, mindez elsősorban a kiskocsiktól a haszonjárművekig terjedő, széles és fiatal modellpalettának köszönhető. Közülük is kiemelkedően szerepelnek szabadidős járműveinek: a hazai autósok fűtött SUV-kereslete tavaly is találkozott a Peugeot kínálatával. A három szabadidős terepjáró-típus (2008, 3008, 5008) tette ki a személyautó-eladások felét. Ami a haszonjárműveket illeti, e forgalom a piaci átlagot meghaladóan az értékesítések 41 százalékát adták, ezen belül a Boxer és a Partner márka a legkeresettebb: azok a haszonjármű-eladások több mint felét tették ki. De jön fel a Toyotával kooperációban gyártott Traveller kisbusz is, amelyet a munkásszállítótól a luxuskivitelig sokféle felépítménnyel kínálunk. Mindent együttvéve számaink pozitívak, de persze mindig lehet többet, jobbat. A piaci verseny elvárásai nagyok, főként, ha azt veszem figyelembe, hogy a hozzánk hasonló nagyságú szomszédos országokban a Peugeot-eladások magasabbak. autoszektor.hu: Azt akarja mondani, hogy Peugeot márkában itthon is jóval nagyobb az eladási potenciál? Mi hiányzik hozzá? B. Zs.: Ha megnézzük a hazai eladási számokat, láthatjuk, hogy a német márkák hosszú évekre visszamenően, rendre megelőzik a franciákat. Az okok sokrétűek, de szerintem alapvető, hogy nálunk a német műszaki kultúra hagyományszámba menően mindig nagy becsben áll, ennél fogva a magyar autósok körében általános nézet, hogy a német négykerekű „über alles”. Én viszont állítom, hogy a Peugeot modellek versenyképesek, korszerűség, minőség, dizájn tekintetében a legjobbakkal is állják a versenyt. A reklámszlogen alapján úgy is mondhatnám: „bízzunk a márkában, bízz benne Te is”! És ez nem valamilyen üres marketingszöveg. Luxusterepjáróink vevői között egyre többen vannak olyanok, akik német prémiumokból ültek át e modellsorozat volánjai mögé, még hozzá úgy, hogy a legmagasabb felszereltséget kérték. Jelzésértékű, hogy minden Peugeot személyautóra 5 év garanciát, a haszonjárművekre pedig további négy évre kiterjeszthető jótállást nyújtunk. Az átlagosnál kedvezőbb feltételeket kínáló Peugeot-CASCO már évek óta elérhető a jelenleg 30 márkakereskedést és szervizt tömörítő országos hálózatunkban. Az is lényeges fejlemény, hogy a hatékonyabb eladás utáni szolgáltatások érdekében nagy erővel folyik a szervizhálózat digitalizálása, ennek részeként, 2018 októbere óta ügyfeleink vásárlási és javításokkal kapcsolatos adatait – az uniós elvek, az úgynevezett GDPR szabályok szerint – kollegáink táblagépekkel rögzítik. autoszektor.hu: Lehet tudni, milyen a magyar Peugeot autós? Mit díjaznak? B. Zs.: Marketingfelméréseink szerint többségük városlakó, harminc évesnél idősebb, tanultabb, sok közöttük a nő. Igényesek, előnybe részesítik az extrákat, tetszik nekik a Peugeot-dizájn. Jó példa erre a nemrég bevezetett vadonatúj középkategóriásunk, az 508-as. E limuzin-osztályban inkább a konzervatív forma a jellemző, de a Peugeot most ismét felrúgva a szabályokat kupés vonalakat követő, merész avantgarde megoldásokkal rukkolt elő. Így például a vezetőt körbeölelő, „pilótaülés”, az i-Cockpit immár harmadik nemzedéke messze nem tipikus kocsi-belső. A már korábbi modelljeinkből ismert kis átmérőjű kormány és a hagyományostól eltérően kialakított műszerfal mellett újszerű a vezetést segítő kapcsolók elrendezése. Ergonomikus, de hat a vezetői érzelmekre is. A nemzetközi piacok visszajelzései elismerőek, jómagam most kíváncsian várom, mit szól hozzá a javarészt fizetőképes, üzletemberekből álló, céges magyar vevőköre. autoszektor.hu: Érintette-e a márka magyarországi tevékenységét, hogy a PSA csoport tavaly felvásárolta az Opelt? Hogyan kooperálnak itthon? B. Zs.: Magyarországon a Peugeot és a Citroen márkákat az Emil Frey csoport importőreként forgalmazzuk, az Opel maradt leányvállalati statusban. Tudni kell azonban, hogy a három márka pozíciója, ügyfélköre, árképzése egymástól eltérő. Konszernszinten, a PSA hierarchia szerint legfelül a most kibontakozó prémiummárka, a DS áll, utána a Peugeot következik majd így tovább. Kapcsolatban vagyunk a testvércégekkel, de ez nem változtat azon, hogy az Opel továbbra is versenytársaink egyike. autoszektor.hu: A Peugeot tekintélyes dízelgyártó, de mostanában a piacokon végigseprő dízelellenesség visszavetette a gázolajos járművek európai forgalmát. Hogyan érintette ez a trend a márka pozícióit itthon? B. Zs. Azt mondhatom, hogy a változás nem jelentős, sőt tavaly 1 százalékot növekedést könyvelhettünk el, vagyis a piaci átlagnál (32,2 %) kétszer annyi (63,13 %) ment el ezekből a Peugeot kocsikból. De az is tény, hogy 2012 óta nálunk is csökkent a dízel, mintegy 9 százalékkal. Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy a mai Peugeot dízel a beépített részecskeszűrő és a többi csúcstechnika jóvoltából környezetbarát, teljesíti az idevonatkozó emissziós normákat, ugyanakkor takarékos és dinamikus. A fejlesztési híradásokból úgy látom, jócskán lehetnek még tartalékok, bízom benne, hogy a nem egyszer hisztérikus dízelellenesség csillapodik. autoszektor.hu: Remélhetően a piac előbb-utóbb józanul mérlegeli majd a dízeleket, de manapság gyakorta hallani, hogy jön a hibrid- és az e-autó. Az idén lesznek már ilyen újdonságaik? B. ZS. Egyelőre maradnak a hagyományos belső égésűek. Legközelebb, január végétől az év haszonjárművének választott új Partner pickuppal találkozhatnak vevőink. Utána megjelenik az új 508 SW, vagyis a legnagyobb Peugeot személyautó kombi változata. Természetesen mi is nagyban készülünk az elektromos startra. Először, legkorábban az év végén a 208-as e-változata, utána pedig 3008-as és az 508-as hibrid típusai lépnek színre. HEIMER GYÖRGY Névjegy   Bálint Zsófia (51 éves) több mint két évtizede dolgozik a Peugeot hazai érdekeltségénél. Sajtófőnökként kezdte, volt marketingvezető, 2016 óta pedig márkaigazgató. Mint fogalmazta, kihívásnak tekinti a piaci versengést, legfőbb céljának tekinti, hogy tovább öregbítse a Peugeot hírnevét, újabb ügyfélkört nyerjen az oroszlános márka számára. A közgazdász végzettségű, franciául, angolul beszélő igazgatóasszony családos, egy fiúgyermeke van, szabadidejében – már csak fizikai kondíciójának megőrzéséhez – síel, tornázik, turistáskodik, de örömmel jár színházba és moziba is. Jelenleg szolgálati autóként egy új 508-ast hajt, amelyet, mint elárulta, nemcsak franciás eleganciájáért, hanem dinamikus menettulajdonságai miatt is kedvel.

Az EU-ban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma januárban

2019.02.15.
Az európai autógyártó vállalatok szakmai képviseleti szervezete, az ACEA pénteken azt közölte, hogy januárban éves összehasonlításban 4,6 százalékkal, 1 millió 196 ezerre csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. Januárban csupán hat országban nőttek az éves szintű eladások, Litvániában (+49 százalék), Romániában (+18,8 százalék), Magyarországon (+9,2 százalék), Portugáliában (+8,3 százalék), Dániában (+7 százalék) és Görögországban (+3,7 százalék).  Az EU öt legnagyobb autópiacán mindenütt zsugorodott az eladás, Spanyolországban 8 százalékkal, Olaszországban 7,5 százalékkal, Nagy-Britanniában 1,6 százalékkal, Németországban 1,4 százalékkal, Franciaországban pedig 1,1 százalékkal.  Magyarországon januárban 9714 új autót értékesítettek, egy évvel korábban 8894 autót. A januári csökkenés az új emisszió-mérési eljárás, a WLTP bevezetésének tulajdonítható. Tavaly szeptember elsejétől már csak a valós üzemi terhelést a korábbi eljárásnál pontosabban modellező WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicles Test Procedure) károsanyag-kibocsátási teszten áteső új gépjárműveket lehet forgalomba helyezni az EU-ban. Az intézkedés miatt az Európai Unióban szeptemberben az új autók eladása 23,5 százalékkal csökkent éves szinten.
Címkék: 

A Škoda januárban 102 600 autót értékesített

2019.02.15.
Alain Favey, a Škoda értékesítési és marketing igazgatósági tagja hangsúlyozza: „A Kodiaq és a Karoq SUV modellek a legfontosabb, fejlődésünket eredményező termékeink közé tartoznak. Ezért a márciusi Genfi Autószalonon megtesszük a következő lépést SUV-kampányunkban. A Kamiq-kal a SUV-sorozatunk alsó végét egészítjük ki, és egy harmadik SUV modellt hozunk ügyfeleinknek az európai piacon. ” Nyugat-Európában a Škoda 41 000 járművet szállított ki az ügyfeleknek januárban, ami 6,2% -kal magasabb az előző évhez képest (2018. január: 38 600 jármű). A legerősebb európai önálló piacon - Németországban - a vállalat 13 800 járműre növelte szállításait, ami 8,1% -os növekedést jelent (2018. január: 12 800 jármű). A Škoda két számjegyű növekedést ért el Hollandiában (2500 jármű, 61,0%), Spanyolországban (1600 jármű, +12,3%), Svájcban (1600 jármű, +37,0%) és Dániában (1500 jármű, +29,4%). Közép-Európában a Škoda 16 500 járművet szállított az ügyfeleknek (2018. január: 18 700 jármű, -11,6%). A januári szállítások tükrözik a személygépkocsi-piac általános csökkenését ebben a régióban. A Škoda 6 900 járművet értékesített a Cseh Köztársaság belföldi piacán (2018. január: 8 600 jármű, -19,7%), miközben Lengyelországban (6100 jármű, +0,3%) és Szlovéniában (700 jármű, +6,9%) sikerült növekedést is elérni. Kelet-Európában Oroszország kivételével a Škoda januárban 3000 járművet szállított, ami 9,2% -os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest (2018. január: 2800 jármű). A Škoda jelentősen növelte szállításait Szerbiában (500 jármű, + 28,1%) és Bulgáriában (400 jármű, + 76,5%). A cseh autógyártó Oroszországban is tovább erősödött. 5500 jármű szállítása 23% -os növekedést jelent a tavalyi év azonos hónapjához képest (2018. január: 4500 jármű). Kínában, a márka legnagyobb önálló piacán, a Škoda januárban az ügyfeleknek 27 800 szállítást regisztrált, ez 11,7% -kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában (2018. január: 31 500 jármű). A kínai piac jelenlegi csökkenése is befolyásolja az ügyfelekhez való kiszállítások fejlődését a régióban. Indiában a Škoda januárban 1200 járművet értékesített, ami 10,6% -os csökkenést jelent a tavalyi év azonos hónapjához képest (2018. január: 1300 jármű). Izraelben a Škoda januárban 3700 szállítást regisztrált, 31,3% -kal több, mint az előző év azonos időszakában (2018. január: 2800 jármű). Algériában januárban a Škoda 1700 járművet szállított, ami 418,6% -os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest (2018. január: 300 jármű). A Škoda 2019. januári kiszállításai (darabszám, kerekítve, modell szerint; +/- százalék 2018. januárra vetítve): OCTAVIA (32.000; -10.4 %) RAPID (15,800; -3.6 %) FABIA (12,900; -23.4 %) SUPERB (9,500; -23.8 %) KAROQ (11,800; +206.5 %) KODIAQ (11,400; -15.9 %) KAMIQ (csak Kínában értékesítve: 6,100; -) CITIGO (csak Európában értékesítve: 3,100; +3.9 %)
Címkék: 

Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkja épül a győri Audiban

2019.02.15.
A fotovoltaikus rendszer kivitelezése idén augusztusban kezdődik, s 2020 januárjától évente minimum 9,5 gigawattórányi energiát termelnek majd, amely ötezer háztartás éves energiaszükségletét fedezi, s a zöld áramnak köszönhetően mintegy hatezer tonnával kevesebb szén-dioxid jut a levegőbe.   Az Audi és az E.On 25 évre szóló együttműködése szerint az E.on helyezi üzembe és működteti a 35 ezer napelemből álló parkot. A közlemény idézi Achim Heinflinget, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnökét, aki hangsúlyozta, céljuk, hogy a győri gyár szén-dioxid-semleges vállalat legyen. Az Audi energiaellátásának közel hetven százalékát jelenleg is geotermikus energiából fedezi, a vállalatnál keletkezett hulladéknak pedig a 99,5 százalékát újrahasznosítják. Jamniczky Zsolt, az E.on Hungária igazgatósági tagja azt hangsúlyozta, hogy a vállalat elkötelezett a fenntartható jövőt szolgáló megoldások mellett, amelynek fontos része a napenergia felhasználásának széleskörű elterjesztése. Emlékeztetett, hogy tavaly kapcsolták rendszerbe első saját napelemtelepeiket Szigetváron és Mohácson tíz hektár összterületen.  Az E.on folyamatosan dolgozik az energia- és környezettudatos jövő fenntartható megoldásain, egyebek mellett napelemes és energiahatékonyságot biztosító rendszereken, az elektromos közlekedés infrastruktúrájának kiépítésén - áll a közleményben.  A győri székhelyű Audi az Audi és a Volkswagen konszern központi motorszállítója. Tavaly összesen 1 954 301 motor készült Győrben, 10 864-gyel kevesebb, mint 2017-ben, s összesen 100 ezer jármű gördült le a gyártósorról, 5491-gyel kevesebb, mint az előző évben. Jelenleg mintegy 13 ezer embert foglalkoztat a gyár. 

Bemutatták az SF90 típusjelű Forma-1-es Ferrarit

2019.02.15.
"Csapatként egy egész nemzet és világszerte több millió szurkoló reményeit, várakozásait, valamint büszkeségét kell magunkkal vinnünk, mi pedig vállaljuk ezt a felelősséget" - jelentette ki a bemutatón Louis Camilleri, a Ferrari elnöke. Az olasz istálló 11 éve nem nyert sem egyéni, sem konstruktőri világbajnoki címet, tavaly második volt a Mercedes mögött, az idén pedig ismét vb-győzelmet akar ünnepelni. "Jó úton járunk, és remélhetőleg még tovább fejlődünk" - mondta a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, aki 2015 óta versenyez a Ferrarinál, és a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon 220. alkalommal rajtol majd el Forma-1-es futamon. A 31 éves német pilóta csapattársa a 21 esztendős monacói Charles Leclerc lesz, aki a Ferrarival 2007-ben vb-győztes finn Kimi Räikkönen helyére érkezett az istállóhoz.  A Ferrari a téli szünet alatt csapatfőnököt is váltott, Maurizio Arrivabene posztját a svájci Mattia Binotto vette át. Az SF90 festése annyiban tér el a tavalyitól, hogy a hagyományos piroson kívül egy szponzori megállapodás miatt hangsúlyosabbá vált a sötétszürke szín, és a vörös is matt lett. A mezőny tíz csapatából kilenc már bemutatta az idei autóját, utolsóként az Alfa Romeo Racing néven induló Sauber prezentálja majd a versenygépét jövő hétfőn, amikor Barcelonában elkezdődik 2019 első hivatalos tesztje. A vb március 17-én rajtol Melbourne-ben, a Magyar Nagydíjat augusztus 4-én rendezik.
Címkék: 

Megérkezett Magyarországra a Can Am Ryker

2019.02.15.
A BRP igazi, igényes, világjáró különcöknek szánt járműve azonban kétségtelenül a hátul egy, elől két kerékkel rendelkező Can Am Spyder, amely mindmáig szimbóluma a gyártó kretivitásának és innovációs bátorságának. A BRP most új, az eddigieknél kisebb, könnyebb és trendibb háromkerekű motorral jelentkezett. A Can Am Ryker-rel, amely újradefiniálja a motorozás élményét és amelyet tulajdonosa különféle egyedi dekorációs panelekkel, matricákkal, kiegészítőkkel tehet teljesen egyedivé.    - A Can Am Ryker, a  Spyder trendi kistestvére, amely fiatalokat, hölgyeket és persze az örökifjakat célozza dinamikus, de takarékos 600-as motorral, futurisztikus stílussal és sportos, egyedi külsővel - mondja a BRP magyar importőrcégének, a Jet Power Hungary Kft-nek a kommunikációs igazgatója Bóday Pál, aki azt is elárulta: az utcai verzióban, és a földutaktól sem visszariadó Rally változatban is elérhető Can Am Ryker, Magyarországon elsőként a AMTS Tuning Show Hatvani standján lesz elérhető március 22 és 24 között Budapesten, kipróbálni pedig a Hatvani Tuning és Veteránautó Találkozón, május 4-én lehet majd - előzetes regisztráció alapján - kipróbálni. A Can Am Ryker-ről minden információ elérhető az importőr veboldalán, a www.jetpower.hu veboldalon.
Címkék: 

Hamarosan elérheti a 10 ezer milliárd forintot a magyar autóipar éves teljesítménye

2019.02.15.
Szijjártó Péter közölte, hogy az autóipari alkatrészgyártó Enmech Hungary Kft. 6,4 milliárd forint értékben bővíti péceli üzemét, a beruházást a kormány 641 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti. Kulcsfontosságúnak nevezte az ehhez hasonló beruházásokat, a második és harmadik körös beszállítók magyarországi fejlesztéseit. A Enmech gyárbővítése azért is különösen jelentős, mert az önvezető autók és az elektromobilitás piacán erősíti a magyar autóipar pozícióit - hangsúlyozta. Az ágazat tavaly csaknem 8500 milliárd forintot termelt és 172 ezer munkavállalót foglalkoztatott Magyarországon - mondta a miniszter. A japán tulajdonú vállalat beruházása alkalmából Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlődése méltó a diplomáciai kapcsolatfelvétel 150-ik évfordulójához. A távol-keleti szigetország a magyar élelmiszeripar egyik legfontosabb vásárlója és a legnagyobb ázsiai befektető, a Magyarországon működő 160 japán vállalat 27 ezer munkahelyet teremtett, a két ország kereskedelmi forgalmának értéke tavaly elérte a 2,5 milliárd dollárt. A miniszter üdvözölte, hogy Japán és az EU szabadkereskedelmi egyezményével létrejött a világ legnagyobb, csaknem 635 milliós lélekszámú piaca, hiszen - mint mondta - az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően a magyar vállalatok nemzetközi szinten is versenyképesek. Magyarország és Közép-Európa a kontinens növekedésének motorja, ezért nem véletlen, hogy a csúcstechnológiát fejlesztő távol-keleti cégek egyre több beruházást hoznak ide - tette hozzá. Az Emnech anyavállalatának európai vezetője közölte, hogy az új üzem termelése októberben indulhat el. Wolfgang Bochtler, a Mektec Europe GmbH. vezérigazgatója hozzátette, hogy a Pest megyei üzem többek között akkumulátorokhoz és önvezető autók szenzoraihoz készít majd alkatrészeket és fejlesztési feladatokban is számít a magyar munkavállalókra. A vállalatcsoport világszerte 21 ezer embert foglalkoztat, forgalma eléri 3,2 milliárd dollárt évente, világszerte 18 gyárat üzemeltet. Szűcs Lajos, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) közölte, hogy a közlekedési összeköttetések fejlesztése erősítheti a környék tőkevonzó képességét, gazdaságfejlesztési szempontból Budapest déli része és a közeli települések az ország kiemelt területei közé tartoznak. Az Enmech Hungary Kft. a nyilvános cégadatok szerint 2017-ben 12 milliárd forintot meghaladó bevételt ért el bel- és külföldi értékesítésekből, adózott eredménye több mint 214 millió forint volt. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója