Hely a tetőn: időtlen remekmű lett a Bugatti Tourbillon - fotók

2024.10.04.
A Bugatti újjászületésének is tekinthetjük a 2004-es évet, amikor piacra dobták az 1001 lóerős Veyront, amelynek erőforrását dr. habil Hanula Barna is fejlesztette. Egy újabb mérföldkőnek tekinthető a 2016-os év a márka történetében, ekkor debütált a világ első 1500 lóerős autója, a Chiron. - Most pedig, 20 évvel azután, hogy a Bugatti elkészítette az első hipersportkocsit, arra készül, hogy újra definiálja ezt a kategóriát legújabb modelljével, a Tourbillonnal - írta a boschblog.hu. Versenyzők helyett egy óráról kapta a nevét Több mint 20 év után ez az első Bugatti, amelyet nem az ikonikus W16-os motor hajt. Emiatt a márka szakított azzal a hagyománnyal is, hogy legendás versenyzőiről nevezi el modelljeit. Legújabb alkotásuknak, a Tourbillonnak egy 1801-ben készített, különleges óra lett a névadója. A remekművet, amelyet egy Franciaországban élő, svájci születésű mester alkotott, még ma is az óragyártás csúcsának tekintik a szakértők. A névadás természetesen nem véletlen, az időtállóság a Tourbillon tervezésekor kiemelt szempont volt. A járműben ezért számos olyan megoldást alkalmaznak, amelyek időtlenek, ilyen például a svájci órásmesterek által készített, analóg műszeregység. Ez a szerkezet több mint 600 alkatrészből áll, többek között titánból, zafírból és rubinból készül, és mindössze 700 grammot nyom. Ez a mestermű a kormánykerék szerves része, így a Tourbillon vezetője kormányzás közben mindig jól látja a műszereket. Ilyen aprólékosággal kidolgozott műszeregységgel talán még soha nem találkozhattunk gépjárműben. Szintén időtálló, különleges megoldás a középkonzol kialakítása is, amely kristályüveg és alumínium keveréke és bepillantást enged a kapcsolók és a motorindító „húzókar” bonyolult működésébe. Ezt az üveget úgy fejlesztették ki, hogy egyrészt tökéletesen tiszta, másrészt rendkívül erős és biztonságos legyen baleset esetén is. Persze az analóg műszerek mellett a legmodernebb technológiai megoldások sem hiányozhatnak a Tourbillonból. Ezért például egy, a motor indításáig rejtett, nagy felbontású digitális kijelzőt is elhelyeztek az utastérben, a középkonzol tetején, amely megjeleníti a jármű adatait, a tolatókamera képét és természetesen mobiltelefon is csatlakoztatható a fedélzeti rendszerhez. Elképesztő sebesség Mint minden Bugatti esetében, a Tourbillonnál is jellemző a több mint 400 kilométer/órás végsebesség, amely szintén meghatározó szempont volt a tervezéskor. Ahhoz, hogy az autó bírja a hatalmas sebességet, minden felületet finomra kellett csiszolni, az aerodinamikai és a termodinamikai szempontokat egyaránt figyelembe véve. A stabilitás és kormányozhatóság érdekében a hátsó légterelő elem nemcsak a leszorítóerőről képes gondoskodni, hanem lassításkor fékként is használható ­-vagyis ez esetben egy aktív aerodinamikai elemről beszélhetünk. A jármű egyensúlyának nagy része az új diffúzor-koncepciónak köszönhető, amely közvetlenül az utastér mögül indul felfelé, és gondoskodik arról, hogy a Tourbillon mindig tökéletes tapadási viszonyokat produkáljon. Legendás elődök ihlették a dizájnt És ha már Bugattiról van szó, természetesen a dizájn is meghatározó. A szakemberek több ikonikus modellből merítettek ihletet tervezésekor. A Bugatti Type 35-ből lehet ismerős a patkó alakú hűtőrács, a Type 57SC Atlanticból pedig az alacsony homlokfelületet és az arányok.  Mint más modellek, a Tourbillon is merész, kéttónusú fényezést kapott. A színek a negyedik kulcsfontosságú dizájnelem körül osztják ketté az autót: a Bugatti-vonalnál, amelyet a Type 41 Royale osztott vonalai ihlettek, és amely a Veyron és a Chiron alapvető dizájnelemeként született újjá. Praktikus és kényelmes utastér A Bugatti persze figyelt arra is, hogy kényelmes legyen a belső tér kialakítása. Ezért az üléseket a padlóhoz rögzítették, hogy a lehető legkönnyebbek és legalacsonyabbak legyenek, a pedálok pedig elektromosan mozgathatóak előre és hátra is, hogy mindenki a számára kényelmes vezetési pozíciót tudja beállítani. Ezeknek a megoldásoknak köszönhetően a belső tér tágas, így ideális hosszabb utazásokhoz és mindennapi használathoz is. Menet közben a szórakoztatásról egy különleges audiorendszer gondoskodik, amely hagyományos hangszórók és mélynyomók nélkül működik. A rendszer ugyanis a belső paneleket használja hangszóróként. Méregerős hibridhajtás Korábban a Bugatti W16-os motorja négy turbójával és elképesztő teljesítményével új mércét állított fel a belsőégésű motorok terén, és két évtizeddel a megalkotása után még mindig lenyűgöző. De a legendás gyártó most egy teljesen új motort fejlesztett a Cosworth segítségével a Tourbillonhoz. A 8,3 literes, V16-os szívómotorhoz egy elülső, két villanymotorral szerelt e-tengely és egy, a hátsó tengelyre szerelt villanymotor párosul. A Tourbillon összesen 1800 lóerőt képes leadni, ebből 1000-et a belsőégésű motor, 800-at pedig a villanymotorok biztosítanak. Az adatokat látva talán nem is meglepő, hogy a Tourbillon akár 60 kilométert is képes megtenni tisztán elektromosan. A 16 henger is maradt, csak egy kicsit másképp Az elektromos motorokat egy 25 kWh kapacitású, olajhűtéses, 800 V-os akkumulátor táplálja, amely a középen, az utasok mögött található. A négykerék-meghajtás és a teljes nyomatékvektorozás tökéletes tapadást biztosít. A rendkívüli erőt persze kontrollálni is tudni kell, erről a brake-by-wire rendszerű fékek gondoskodnak, amelyek a legmodernebb karbonkerámia technológiával készültek. A Tourbillon jelentősen megnövelt teljesítménye ellenére könnyebb lett, mint a Chiron. Emiatt, és a hibrid hajtásláncnak, az aerodinamikus vonalaknak és a járműben használt könnyű anyagoknak köszönhetően a Tourbillon jelentősen kevesebb károsanyagot bocsát ki elődeihez képest. Méreteihez képest igazi pehelysúlyú a Tourbillon A kisebb tömeg a Tourbillon teljesen új váz- és karosszériaszerkezetének is köszönhető, amely új generációs, T800-as karbon kompozitból készült. Emellett számos egyéb tömegcsökkentő újítást alkalmaztak, például az akkumulátort a monocoque részeként integrálták, és a hátsó diffúzor is kompozitból készült. Az autó elejét átjáró kompozit légcsatornák szintén a szerkezet szerves részét képezik. Az első és a hátsó segédvázon vékonyfalú alumíniumöntvény és 3D-nyomtatással előállított szerkezeti merevítések találhatók, amelyek szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a modell jelentősen könnyebb és merevebb legyen, mint elődje. Emellett a mérnökök a Chironhoz képest 45 százalékos tömegmegtakarítást értek el a felfüggesztéseknél, mivel egy új, 3D-nyomtatással, alumíniumból készült, organikus felfüggesztőkar mellett döntöttek. A hátsó részen egy mesterséges intelligencia által kifejlesztett, szintén 3D-nyomtatással készült, üreges szárnykar is található, amely javítja a jármű aerodinamikáját. 1,5 milliárd forint az alapár A Bugatti Tourbillont most kezdik el tesztelni, várhatóan 2026-ban vehetik át az első példányokat a vásárlók. Összesen 250 darab készül majd a modellből, nettó 3,8 millió eurós (mintegy 1,5 milliárd forintos) indulóárral. A kézi összeszerelést a molsheimi Bugatti Atelierben végzik. A Bosch kapcsolat Több olyan műszaki megoldás található a Bugatti különböző modelljeiben, amelyet cégünk mérnökei fejlesztettek ki. Ráadásul az együttműködés nem újkeletű, hiszen évtizedekkel ezelőtt a gyújtásrendszereket, az 1993-ban bemutatott EB112-höz, amely Giorgetto Giugiaro egyik legkülönlegesebb alkotása, a blokkolásgátló rendszert szállította a Bosch. A későbbiekben, a közös munka keretében készültek például alkatrészek az elektronikus motorvezérlő egységhez és a közvetlen benzinbefecskendező-rendszerhez is. Emellett szintén a Bosch szakembereinek segítségével tervezték a 400 km/óra feletti sebességre is képes, 1600 lóerős Chiron Super Sport modellekhez a szélvédő tisztításáról gondoskodó részegységeket. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Súlyos sztrádabalesetekkel indult a nap, mentők a helyszínen

2024.10.04.
- A Budapest felé vezető oldalon történt balesethez a kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az autóban négyen utaztak, hozzájuk mentő érkezett - írta a katasztrófavédelem honlapja. Van baj máshol is, az M3-as autópályán, Budapest felé, a Mogyoród térségében kialakított terelésnél árokba hajtott egy személyautó. - A 21-es km-nél a külső sávot lezárták, a torlódás 2-3 kilométeres - írta az Útinform. Az M7-es autópályán, Letenye felé, Székesfehérvár térségében baleset történt. Az 56-os km-nél a sérült jármű a belső sávban vesztegel, ezért fokozott óvatossággal haladjanak az érintett szakaszon! A 76-ös számú főúton Zalaegerszeg irányában, a Csácsbozsoki arborétum közelében egy személygépkocsi és egy menetrend szerint közlekedő Volánbusz, valamint két személyautó összeütközött. A rendőrök a balesettel érintett útszakaszt a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták és a forgalmat Alsónemesapáti irányába terelik. Győr-Moson-Sopron vármegye kivételével az ország egész területén esik az eső, ami miatt szinte mindenhol vizesek, nedvesek az utak. Fokozott figyelemmel és az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek!  

Itt kell korlátozásokra számítani Budapesten az autómentes hétvégén

2024.10.04.
Ismertetésük szerint a BKK és a fővárosi önkormányzat igyekszik megvalósítani az eredeti programot: kerékpáros-oktatással és tanpályákkal, mobilitási témájú városi sétákkal, családi és gyermekprogramokkal, járműbemutatóval és kiállítással népszerűsítik majd a környezetkímélő, fenntartható közlekedési eszközöket, például a Vámház körúton mindkét nap 10 és 18 óra között a villamospályán tartanak járműbemutatót. A lezárások miatt szombaton és vasárnap a kiskörúti 47-es, 48-as, 49-es villamosok nem közlekednek, helyettük a budai oldalon a Fehérvári úton a 61-es, a Bartók Béla út külső szakaszán pedig az 56A villamos közlekedik, mindkettő meghosszabbított útvonalon, Hűvösvölgy és a Városház tér, illetve Kelenföld vasútállomás között - írták. A közlemény szerint lezárják a Szabadság hidat, a Vámház körutat a Lónyay utcáig, a Pesti alsó rakpartot a Margit hídtól a Közraktár utcáig, a Belgrád rakpartot pedig a Havas utca és a Fővám tér között. A 83-as trolibusz, a 15-ös autóbusz és az éjszakai 934-es és 979-es buszok a belváros felé módosított útvonalon, a Közraktár utca helyett a Lónyay utcán keresztül érik el a Kálvin teret, a Fővám teret nem érintik, míg a 15-ös autóbusz a Boráros tér felé a József Attila utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Károly körút-Múzeum körút-Kálvin tér útvonalon jár, a Zrínyi utca és Kálvin tér közötti megállókat nem érinti. A Szabadság híd lezárása idején a BKK a 4-es metró, valamint a változatlan útvonalon és menetrend szerint közlekedő 7-es és 133E autóbuszok, a belvárosi szakaszon a kiskörúti villamosforgalom szüneteltetése miatt az ott közlekedő 3-as metró, a 9-es és 15-ös autóbusz, valamint a 72-es trolibusz igénybevételét ajánlja. Az utazás megtervezéséhez érdemes a BudapestGO alkalmazást használni, amelynek segítségével a közlekedők többek között menetjegyüket, bérletüket is megvásárolhatják.  

78 éves nőt gázolt el saját autója

2024.10.04.
A rendőrség szerint a nő egy felhajtón parkolta le autóját, és elfelejtette parkoló állásba tenni az automata sebességváltót. Miután kiszállt, az autó megindult és elütötte a nőt. Először a stájerországi fürstenfeldi kórházba szállították, majd Feldbachba. Alig egy hete egy 68 éves férfit Mühlgrabenben (Jennersdorf kerület) egy fának nyomott hátrafelé guruló autója – írja az osztrák portál.

Négy megyére adtak ki figyelmeztetést vihar, zivatar és jégeső miatt péntekre

2024.10.04.
Több felé zivatar alakulhat ki - elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Pénteken a naptári nap szerinti csapadékösszeg átlagosan ~ 15-30 mm körül alakulhat az országban. 30 mm feletti csapadék északkeleten (nagyobb eséllyel Szabolcsban) hullhat. Péntek reggeltől, késő délutánig előbb a Dél-Alföldön, majd napközben elsősorban az Alföld keleti részein villámtevékenység is kísérheti az intenzív záporokat. Fogadja meg a rendőrség zivataros baleset-megelőzési tanácsait:     Számoljon a „vízen futás” veszélyével, a szokásosnál kisebb sebességgel vezessen!     A kormányt fogja stabilan, két kézzel!     Kerülje az intenzív fékezést, helyette inkább a gázelvételes, motorfékes lassítást alkalmazza!     Ilyenkor is ellenőrizze indulás előtt az autógumi bordázatát, kopott gumival ne közlekedjen!  

Podcast - Bye-bye 125/50; sok "kamuötvenes" robogó lebukott a legutóbbi mérőpados ellenőrzésen

2024.10.03.
  A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   1:07 Mi volt az akció elsődleges célja? 3:38 Van olyan réteg aki nem arra használja a segédmotorkerékpárt, amire azt kitalálták? 6:22 Milyen arányban kellett intézkedni a megvizsgált robogóknál? 9:45 Ellenőrzésnél, ha kiderült a turpisság a tulajdonos próbál vetítetni, vagy bevallja, hogy tudott róla, hogy nem megfelelő járművön ül? 10:35 A büntetési tételekkel tisztában vannak, tehát, hogy mit veszíthetnek az illegalitásban közlekedésnél? 16:15 Azok akik kivették a gyári folytást a járművükből, hogy felvehessék a városi tempót, ők is számíthatnak büntetésre? 20:30 Azok a járművek amik megbuktak a mérőpados vizsgálaton, mi történt velük az ellenőrzés után? 22:34 Beváltotta az akció a hozzá fűzött reményeket? Várható még folytatás? A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.   Borítófotó: Police.hu                

Magyarország nemmel fog szavazni a kínai autókra kivetendő EU-s büntetővámokra

2024.10.03.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kihelyezett kormányülésről nyilatkozva arról tájékoztatott, hogy az EU-s tagállamok pénteken szavaznak arról a javaslatról, amelynek értelmében büntetővámokat vetnének ki a kínai elektromos autóipari szereplőkre. "A brüsszeli bürokraták arra készülnek, hogy a holnapi napon rituálisan legyilkolják az európai gazdaság jövőbeli versenyképességét" - fogalmazott. Rámutatott, hogy bár az Európai Bizottság a kontinens autógyártóinak érdekvédelmével érvel, az ágazat legnagyobb vállalatai, amelyek hazánkban is rendelkeznek gyárakkal, "kézzel-lábbal tiltakoznak" a szerintük is rendkívül káros és veszélyes javaslat ellen. "De miért káros és veszélyes a brüsszeli bürokratáknak ez a javaslata és miért tudja rituálisan legyilkolni az európai versenyképességet? Ugye az európai gazdaság gerincoszlopát az autóipar adja (...) Azonban az európai autóipari vállalatoknak rendkívül szoros az együttműködése a kínai autóipari vállalatokkal" - figyelmeztetett. Erre pedig Magyarországot hozta fel a legjobb példának, ahol igen szoros és harmonikus a kapcsolat a nagy német autógyártók és kínai beszállítóik között. "Számos európai autógyártó nagyvállalat stratégiájában a keleti, többségében kínai beszállítókkal való stratégiai szövetség egy alapelem. Illetve a nagy európai autógyártó vállalatok jelentős része Kínát egy nagyon fontos piacnak tekinti, ahova nagyon komoly eladási érdekeik fűzik őket. Ráadásul több európai autógyártó vállalatnak gyára, telephelye is van Kínában" - sorolta. Szijjártó Péter ezért kiemelte, hogy a tervezett EU-s büntetővámok ellentétesek az európai autógyártók érdekeivel, kockázatosak és veszélyesek számukra. "Ezáltal a brüsszeli bürokraták javaslata az egész európai gazdaság szempontjából rendkívül kockázatos és rendkívül veszélyes" - hangsúlyozta. Elmondta, ráadásul a célba vett ország minden hasonló esetben válaszintézkedésekkel él. "Ennek előszelét már tapasztalhattuk, mikor is bizonyos élelmiszeripari, mezőgazdasági termékekre jelentettek be vizsgálatokat, szigorításokat a kínai hatóságok" - mondta. "Több száz milliárd eurónyi exportot hoznak össze a nyugat-európai országok évente Kína irányába, és nyilvánvaló, hogy ezen exportteljesítmény egy része veszélybe kerülhet, ha a kínaiak válaszlépésekkel élnek" - tette hozzá. "Így minden szempontból rossz, minden szempontból káros, minden szempontból rendkívül veszélyes az Európai Bizottság javaslata a kínai autóipari szereplőkre kivetett vámok tekintetében" - vélekedett. A miniszter leszögezte, hogy Magyarország ezért határozott nemmel fog szavazni ezen javaslatra. Szavai szerint annál is inkább, mert a héten tárgyalt a legnagyobb német autóipari vállalatok vezetőivel, akik egyhangúlag a tervezet ellen foglaltak állást. "Reméljük, hogy lesz több olyan tagállam is, amely majd racionálisan, észszerűen fog viselkedni, a saját nemzetgazdasági érdekeit fogja figyelembe venni, és nem valami mainstream nyomásnak fog engedni" - mondta. Kifejtette, hogy hazánkban az autóipar 175 ezer munkahelyet tart fenn közvetlenül, közvetve pedig ennek a többszörösét, s az ágazat a teljes magyar ipari teljesítmény körülbelül egyharmadát adja, így rendkívül fontos az európai, és benne a magyar autóipar versenyképességének megőrzése.  

Felszállás közben gyulladt ki a Ryanair

2024.10.03.
Már a kifutópályán gurult a Ryanair egyik gépe, amikor a bal szárnyon erős tüzet észleltek. Az eset október 3-án reggel történt az olaszországi Brindisi repülőtéren. Az Fr 8826 járat Torinóba tartott. A tűzoltók azonnal beavatkoztak, a lángokat eloltották. A gépen 184-en utaztak, őket és a személyzetet evakuálták a vészhelyzeti csúszdákon keresztül. A pánikon kívül nagyobb baj nem történt, sérülésről szerencsére nem érkezett jelentés. A repteret egész délelőttre lezárták, órákra leállt a légi forgalom.   A helyi média arról számolt be, hogy a tüzet súlyos motorprobléma okozta. Forrás: fanpage.it, colornews.it  

Drónokkal és civil járőrautókkal csaptak le a rendőrök, sokaknak sokba kerül

2024.10.03.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei a Készenléti Rendőrség egységeinek segítségével október 2-án fokozottan ellenőrizték Kaposvár és környéke forgalmát. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások nemcsak civil kocsikkal, hanem drónnal is figyelték a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat. Fotó: police.hu A rendőröknek többek közt a biztonsági öv használatának elmulasztása, a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, a sebességtúllépés, valamint az elsőbbség szabályainak megsértése miatt összesen 94 esetben kellett intézkedniük. Az akciót öt civil gépkocsi, nyolc járőrautó, és három drón is segítette. A közúti közlekedési balesetek jelentős része gondatlan magatartásra vezethető vissza, azonban körültekintő, figyelmes vezetéssel, a szabályok betartásával a balesetek nagy része elkerülhető, a passzív biztonsági eszközök használatával pedig a sérülés súlyossága mérsékelhető. A biztonsági öv használata a gépkocsi vezetőjének és utasainak egyaránt kötelező.  

Ketchupot is gyárt a Volkswagen

2024.10.03.
Mindenki ismeri a Volkswagent, itthon felesleges bemutatni a német márkát. Modelleket is könnyen felsorolunk, a Bogár, a Golf ikonikus darabjai az autótörténelemnek, de kis hazánkban nagy múltja van a Passatnak és a Polónak is. Vannak persze olyan termékei is a cégnek, amelyek kevésbé ismertek. Nem a Volkswagen Foxról vagy a kínai piacra gyártott Santanáról beszélek, hanem olyan termékekről, amelyeket a Volkswagen forgalmaz, de vajmi kevés közük van az autózáshoz. Voltak olyan termékek, amelyek még valahogyan kapcsolódtak a járművekhez, mint a Volkswagen sárfogó-gumijai vagy a Beetle-utánfutó, de volt például Volkswagen babakocsi is, amit azért nehéz az autók kategóriájába sorolni. Mindezek persze a ’60-as és ’70-es évek fura hóbortjai voltak, de ma ugyanígy megtalálhatjuk bármelyik gyártó szalonjában a különféle reklámtermékeket. Azonban a Volkswagen nem egy reklámtermékkel állt elő, hanem valami pontosan olyasmi jellegű ötlettel, mint a babakocsi. Sőt, talán ez még furább. Volkswagen ketchup Igen, a VW forgalmaz szószt is. Meg sem kéne lepődni, ugyanis pár éve kolbászkákat is lehetett vásárolni a gyártótól, pontosabban szafaládét, amit 1973 óta adtak a cég dolgozóinak, de 2018-ban, a 45. évfordulóját ünneplendő, a nagyközönség számára is elérhetővé tették a német ételt. Az, hogy a hozzá járó szósszal hat évet késtek, most ne foglalkozzunk! A gyártó egy sajtóanyagban jelezte, hogy egy különleges szállítmányt postázott az Egyesült Államokba a Volkswagen amerikai divíziójának 75. születésnapja alkalmából. A 19A 00010 ZDK-259-101-es alkatrésszámmal kódolt Gewürz ketchupból limitált mennyiség érkezett a tengerentúlra és a szemfüles vásárlók ingyen megszerezhették a cég DriverGear nevű boltjából. A szósz egyébként szintén hasonló múltra nyúlik vissza, mint a kolbászkák. A Gewürz ketchupot a Volkswagen fejlesztette ki 1996-ban és pontosan a fent említett szafaládé mellé kínálták a dolgozóknak az autógyárak menzáján. A cég sajtóanyaga így jellemezte a hagyományos ételt: a különlegesen fűszerezett kolbászka sokszor falatkákra van szeletelve egy tálba és szószba van mártogatva. A Volkswagen odáig elment, hogy különböző promófotókat csinált a ketchuphoz. És az igazat megvallva, nem aprózták el. Lehet, hogy csak a marketinges szól belőlem, de alá kell írni, hogy a német gyártó remekül kitalálta egy igazán egyszerű termék eladását, úgy, hogy ez a termék igazából teljesen ingyenes volt. Legalábbis most. Biztos vagyok benne, hogy sokak érdeklődését felkelti és hosszú távon remek befektetést jelent majd a Volkswagennek. A Volkswagen azt is elmondta, mi ösztönözte őket egy újabb étel kiadására. Jamie Orr, skót újságíró és a hozzá hasonló hatalmas Volkswagen-rajongók miatt döntött úgy a cég, hogy kiadjanak valami teljesen autózástól eltérő terméket, mivel ezek az emberek többször meglátogatják a cég wolfsburgi telephelyét, ahonnan különböző szuveníreket hoznak el és aztán osztogatják őket autós rendezvényeken. Orr esetében ez néhány Gewürz ketchup volt, amiket aztán szétosztogatott egy helyi autós eseményen. A sztorit hallva határozott úgy a gyártó, hogy kiadják a saját „szuvenírjeiket”. Jamie Orr, skót-amerikai újságíró, médiaszereplő és Volkswagen-fanatikus Orr egyébként az egyik legnagyobb és legismertebb Volkswagen-fan. A 75. évfordulóra külön riport is készült vele, amelyben főként hatalmas Volkswagen-gyűjteményéről és a márkához kapcsolódó személyes történeteiről mesélt. Rachael Zaluzec, a Volkswagen amerikai képviseletének marketingosztály vezetője éppen az ilyen történeteket emelte ki az esemény kapcsán: Idén sokkal többet ünneplünk, mint egy nagy évfordulót az autóeladásban. Történeteket, emlékeket, szenvedélyességet, rengeteg örömöt ünneplünk és azt a rengeteg véletlen dolgot, ami a Volkswagen márkát azzá formálta, amilyen ma – olyan dolgok, mint a Gewürz Ketchup márka. A Gewürz ketchup egyébként annyira sikeres volt, hogy a Volkswagen boltjából alig egy nap alatt el is kapkodták. De Zaluzec arról is biztosította az embereket, hogy a jövőben is lesz majd még Volkswagen ketchup, egyrészt a cég boltjaiban, másrészt a ChainFEST nevű különleges ételfesztiválon, amelyet október 5-én nyitnak meg Los Angelesben. Így a 00010 ZDK-259-101 számú „alkatrész” később is elérhető lesz mindenki számára, akinek esetleg ez a Volkswagen-darab hiányzik az autójából. Vagy asztaláról. Képek forrása: Volkswagen

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója