Miért esküszik a Toyota a multitech stratégiára?

2023.02.11.
Szerző: Heimer György Mindez igazolni látszik a Toyota multitechnológiás szemléletét, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a következő 10-15 évben még korlátozottan lesznek elérhetők az akkumulátorgyártáshoz szükséges alapanyagok, hiányos marad a töltési infrastruktúra, nem is részletezve az elektromos autók (fel)árát. A karbonsemlegesség jegyében a Toyota ezért arra is felhívja az autósok figyelmét, hogy közlekedési szokásaik alapján érdemes meggondolni, milyen e-hajtású modell a legmegfelelőbb. Az elektromobilitásban élenjáró Toyota szerint nagy luxus úgy felhasználni a szűkös erőforrásokat, hogy abból kevés nagy hatótávolságú, akkumulátoros elektromos autót gyártunk, feltéve, ha ez a hatótáv napi szinten kihasználatlanul marad. A napi átlagadatok ismeretében egy 500 kilométer hatótávú akkumulátoros autó gyártásánál környezettudatosabb lehet nyolc 60 kilométeres elektromos hatótávú plug-in hibrid modell, vagy száz, a városi forgalomban akár 50-80 százalékban elektromosan közlekedő öntöltő hibrid autó előállítása, mivel ezzel egy jármű helyett 8 vagy akár 100 nem elektrifikált autót lehet kiváltani. A Toyota Beyond Zero stratégiájában megfogalmazott multitechnológiás megközelítés szerint a következő évtizedben az emissziómentes hidrogén üzemanyagcellás technológián túl a tisztán akkus, az öntöltő hibrid, a plug-in hibrid, valamint a közel zéró emissziójú, belsőégésű hidrogén technológia is egyaránt üdvözítő lehet. Ennek jegyében a Toyota 2030-ig 30 akkumulátoros típus bevezetését tervezi, de már ma is a piac legszélesebb, Európában több mint 20 modellből álló részben vagy teljesen elektromos autót kínál, s ezek teszik ki az értékesítés 70 százalékát. 2025-ben már nem lesz egyetlen olyan modell sem forgalomba, amely ne lenne elérhető valamilyen részben vagy teljesen elektromos meghajtással. Világszerte több mint 70 elektrifikált (köztük minimum 15 zéró emissziós) négykerekűre bővül a kínálat, 2030-ra pedig a globális eladások 90 százalékát már az e-modellek adják. Mindez évi 3,5 millió zéró emissziós autó értékesítését jelenti, beleértve azt is, hogy a prémiumgyártó Lexus addigra Európában, Észak-Amerikában és Kínában már kizárólag e-modelleket dob piacra. A nagy ívű tervek szerint 2040-re a Toyota teljes európai tevékenysége – a gyártástól a logisztikán át a beszállítókig – teljesen karbonsemleges lesz. Tíz évvel korábban, mint ahogy a cég világszinten is elérné teljes széndioxid-mentes működést. Az autóipari JATO elemző cég egyik tanulmányából kiderül, hogy a globális gazdasági bizonytalanságok ellenére a tisztán elektromos járművek (EV) piaca figyelemre méltó ütemben nő, legfőképpen Európában, Kínában és az Egyesült Államokban. Az értékesítési adatok azonban jelentős eltéréseket mutatnak. Norvégiában az erős kormányzati ösztönzők és a jól kiépített infrastruktúra eredményeként ma már az e-járművek a legnépszerűbbek, részarányuk már tavaly megközelítette a 80 százalékot a teljes z eladásokban. A norvégok ott tartanak, hogy olcsóbb elektromos autót vásárolni, mint néhány más európai országban benzinest. De a többi skandináv piacon is erős az ilyes fajta kereslet, ami ugyancsak a kormányzati támogatásoknak és a fogyasztói vásárlóerőnek köszönhető. Mindemellett Európa stabilabb nemzetgazdaságaiban (Németország, Ausztria, Svájc, Franciaország, Benelux államok, Nagy-Britannia, Írország, Izland) is felgyorsult az elektromos járművek forgalma: ezek teszik ki Európa teljes értékesítési volumenének több mint kétharmadát, és 2022 harmadik negyedében az e-autók piaci részesedése elérte a 15 százalékot. Másutt viszont így Portugáliában, Közép-Európában vagy a balti államokban – ahol az egy főre jutó jövedelem általában alacsonyabb, mint a gazdagabb nyugat-európai országokban – az elektromos járművek elterjedése sokkal lassúbb tempóban halad. Az USA-ban is államonként változik az elektromos járművek elterjedtsége. Kalifornia vezető szerepet játszik. A ZEV (Zero Emission Vehicle, zéró emissziós jármű) program – amelyet Kaliforniában a hosszú távú kibocsátás-csökkentési célok szerint terveztek – megköveteli az autógyártóktól, hogy meghatározott számban értékesítsenek az elérhető legtisztább hajtáslánccal szerelt autókból. E minta szerint 2022 augusztusáig 14 állam fogadott el ZEV-programot, illetve LEV (Low-Emission Vehicle – alacsony kibocsátású jármű) szabványokat. Ennek eredményeként az elektromos hajtású járművek elfogadottsága lényegesen magasabb, mint az USA többi államában. Ám az iparilag fejlett és a szegényebb, fejlődő világ közötti szakadék különbség még szembetűnőbb. Míg például az akkumulátoros járművek (BEV) piaci részesedése Kínában, Európában és Dél-Koreában meghaladta a 10 százalékot, a vizsgált 2022 harmadik negyedében, a dél-amerikai államok és Oroszország esetében ez az érték még az 1 százalékot sem érte el. A tetemes lemaradás a jövedelmi különbségeknek tulajdonítható, ami az infrastruktúrában, a versenyképességében és az alacsony fogyasztói tudatosságban is megmutatkozik. A fejlődő országok a globális járműeladásokból alig több mint egyötöd arányban részesednek. Annak érdekében, hogy ezeken a piacokon is hozzá juthassanak az elektromobilitás áldásaihoz a fogyasztók, a gyártóknak és a kormányoknak egyaránt lépéseket kell tenniük. Ilyen formán az átmeneti időszakban a legnagyobb CO2-kibocsátáscsökkentés lehetőségét a Toyota multitechnológiás megközelítése jelentheti. „Éppen ezért szeretnénk kihozni a lehető legnagyobb mértékű karboncsökkentést minden egyes legyártott akkucellából, leváltva a lehető legtöbb belső égésű motorral szerelt járművet. Az a vezérelvünk, hogy a széndioxid-kibocsátás az ellenség, nem pedig egy adott hajtáslánc” – hangsúlyozta Gill Pratt, a Toyota Kutató Intézet (Toyota Research Institute, TRI) vezetője. „Miután az akkugyártáshoz szükséges nyersanyagokból – legalábbis jelenleg – nem áll rendelkezés elégséges mennyiség, a költségek magasak és foghíjas az infrastruktúra is, sokkal eredményesebb, ha a következő, átmeneti 10-15 évben a tisztán akkumulátoros, a plug-in hibrid és az öntöltős hibrid autók arányos megválasztásával csökkentjük a széndioxid-kibocsátást. Az akkumulátorcellákat úgy és ott kell alkalmazni, hogy a legtöbb hasznot hajtsák." – hangoztatta a japán óriáscég kutatási vezetője. A Toyota kereskedelmi üzletága, a Toyota Tsusho már több mint egy évtizedes bányászati beruházások révén pontosan ismeri az alapanyagok szűkös piaci helyzetét, áralakulását. Így a lítium ára rekordmagasságba, tonnánként több mint 50 ezer dollárra emelkedett, azaz tízszer magasabbra, mint két évvel ezelőtt. Mindezen felül a Toyota becslései szerint több mint egymilliárd ember nem fér hozzá megfelelő áramellátáshoz. Az árviszonyokat az is érzékelteti, hogy az USA-ban egy tisztán akkus (BEV) kocsi több mint 65 ezer dollárba kerül, viszont az öntöltős Prius ára alig több mint 25 ezer dollár. Így aztán az azonnali kibocsátás-csökkentés maximalizálása csak akkor érhető el, ha az autóvásárlók azokban az országokban is tudatos döntéseket hoznak, ahol rendelkezésre áll a kiépített infrastruktúra és megvan az autóvásárláshoz szükséges jövedelem. Tisztán akkumulátoros négykerekűt akkor érdemes választani, ha napi szinten kihasználjuk az elektromos hatótávot. Amennyiben egy 500 kilométer hatótávú autóval túlnyomórészt csupán 50-100 kilométert ingázunk, akkor feleslegesen vesszük el a szűkös alapanyag-kapacitást mások elöl, akik napi szinten ugyancsak zéró emissziósan vagy közel zéró emissziósan közlekedhetnének. Ekkor a legjobb választás egy modern plug-in hibrid, amely ma már 50-100 kilométert is elmegy elektromosan. Plug-in hibridet is csak akkor érdemes választani, ha a tulajdonosa rendszeresen feltölti. Ha nem így teszünk, és feltöltés nélkül cipeljük magunkkal a kihasználatlan akkumulátorcellákat, az önző luxus. Ekkor sokkal környezettudatosabb választás egy, a városi forgalomban akár 50-80 százalékban tisztán elektromosan haladó öntöltő hibrid.
Címkék: 

Aktívan tisztíthatják a környezetet a Toyota-tulajdonosok

2023.02.11.
A hálózatról tölthető akkumulátoros járművekre – jelenleg a plug-in hibridek, illetve a tisztán elektromos hajtású gépkocsik – sokan a civilizációs környezetszennyezésre adható leghatékonyabb, végső válaszként tekintenek. Ez nem teljesen igaz – ezért is hangsúlyozza a Toyota-csoport, hogy párhuzamosan kell fejleszteni és alkalmazni a különböző alternatív hajtási módozatokat. Míg ugyanis megkérdőjelezhetetlen tény, hogy a villanymotor a használat helyszínén egyáltalán nem bocsát ki káros anyagot, a nagykapacitású akkumulátor és az elektromos hajtási rendszer gyártása ugyanúgy környezeti terheléssel jár, mint a járművek működtetésére használt elektromos energia előállítása. Az előbbire az autógyártók igyekeznek minél hatékonyabb megoldást találni, az utóbbiból ellenben a felhasználók közvetlenül is kivehetik a részüket, ha tudatosan olyan időszakban, olyan hálózaton töltik a járművüket, ahol és amikor a lehető legnagyobb mértékben megújuló, fenntartható forrásból származó energiát vehetnek magukhoz. Ezt hagyományosan a szolgáltató gondos megválasztásával, a csúcsidőszakok kerülésével – egyszóval, tudatos fogyasztói magatartással lehetett elérni. Sokan vannak azonban, akik örömmel tennének többet a környezet védelme érdekében, azonban nem tudnak vagy nem akarnak azzal foglalkozni, hogy ezt milyen módon tehetik meg. Az ő számukra bizonyulhat korszakalkotónak az a frissen aláírt megállapodás, amelynek keretében a Toyota-csoport és az észak-amerikai WattTime non-profit szervezet minden eddiginél tisztább töltési módozatokat kínál az autógyártó ügyfeleinek. A közel tíz éve működő WattTime részletes előrejelzést biztosít ügyfeleinek arról, hogy mikor tudnak a lehető legcsekélyebb szénlábnyommal energiát felvenni a közüzemi hálózatról. A Toyota-csoport az első autógyártó, amely ilyen részletes elemzéshez biztosít hozzáférést ügyfelei számára, méghozzá a lehető legkényelmesebb formában. A Toyota és Lexus márkák ügyfelei az okostelefonjukra telepített Remote Connect távvezérlési funkcióba integrált Öko töltés szolgáltatáson keresztül utánajárás és elemzés nélkül választhatják mindig a legkedvezőbb szénkibocsátású töltési módozatot. Az alkalmazás javaslatot tesz arra, hogy környezet- és egészségvédelmi szempontból mely időszakra optimális időzíteni a töltési ciklust. A Toyota-csoport exkluzív szerződése értelmében a WattTime információi kizárólag a hálózatról tölthető Toyota és Lexus gépkocsik üzemeltetői részére lesznek elérhetők, a szolgáltatás jellegéből adódóan kizárólag Észak-Amerikában. Ugyanakkor a jövőben egy hasonló szolgáltatás megjelenésével a márkák európai és ázsiai ügyfelei számára is lehetővé válhatna, hogy a lehető leginkább megalapozott, tudatos döntést hozzák meg autójuk töltésével kapcsolatban. A szolgáltatás jelen pillanatban a Toyota Prius és a Toyota RAV4 plug-in hibrid kiviteleihez, illetve a Lexus két hálózatról tölthető hibridjéhez, az NX 450h+ és RX 450h+ szabadidőjárművekhez érhető el. Szintén rendelkezésre áll a cégcsoport új generációs, tisztán elektromos típusaihoz: a Toyota bZ4X és a Lexus RZ 450e crossoverekhez. A későbbiekben pedig, a hálózatról tölthető modellek portfoliójának bővülésével összhangban a WattTime szolgáltatás köre is kiterjeszthető lesz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Drón vette észre a szabálytalan kamionokat az M5-ös autópályán

2023.02.11.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának munkatársai fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán 2023. február 9-én 9 órától 13 óráig. Az akció során egy drónt is bevetettek a rendőrök, aminek a segítségével a légtérből figyelték az autópálya forgalmát. Szabályszegés esetén az eszközt kezelő rendőr jelzést adott a gépkocsizó járőröknek, akik megállították a szabálytalan sofőrt és szankcionálták.     A közlekedésbiztonság javítására irányuló rendőri fellépés elsősorban az autópálya leállósávjának szabálytalan használatára, a nehéz tehergépjárművekkel történő szabálytalan előzések számának visszaszorítására, a követési távolság be nem tartásával szembeni fellépésre, valamint a passzív biztonsági eszközök használatának ellenőrzésére irányult. Az autópálya rendőrei – a drón jelzéseinek segítségével – másfél óra alatt 6 járművezetővel szemben intézkedtek, akik tehergépjárművel szabálytalanul előztek. Őket összesen 100.000 Ft helyszíni bírsággal sújtották a rendőrök a jogsértő manőver miatt. Egy sofőrrel szemben 20.000 Ft közigazgatási bírságot szabtak ki, ő a biztonsági övét mulasztotta el használni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Néhány óra alatt 113 szabálysértő autóst szűrtek ki Tolna vármegyében

2023.02.11.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt időszakban egyre gyakoribbá vált az agresszív járművezetői magatartás. A balesetek több mint fele még mindig azért történik az utakon, mert a sofőrök nem megfelelően választják meg sebességüket. A balesetek elkerülése érdekében 2023. február 9-én fokozott rendőri jelenléttel szerveztek ellenőrzést a vármegye teljes területén. Kollégáink ezúttal is alapvetően a gyorshajtók kiszűrésére koncentráltak. A néhány órás akció során 113 szabálysértővel szemben intézkedtek az egyenruhások. 32 olyan sofőr közlekedett az utakon, aki jóval többel haladt, mint a megengedett legnagyobb sebesség.  Közülük 23-at meg is állítottak kollégáink. Közülük az egyik legkirívóbb gyorshajtást délelőtt Kétyén rögzítették, ahol az 50 km/h-s megengedett sebesség helyett 91 km/h-s sebességgel haladt az autós.  70 járművezető helyszíni bírságot kapott az általa elkövetett szabálysértés miatt. 10 autóst figyelmeztettek a csekélyebb súlyú szabályszegés miatt. Akadt egy olyan sofőr is, aki alkohol fogyasztása után ült volán mögé. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Januárban csökkent az autógyártás Kínában

2023.02.11.
Az autógyártás teljes volumene januárban az előző év azonos időszakához képest 34,3 százalékkal, 1,59 millió darabra csökkent, az értékesítési volumen pedig 35 százalékkal, 1,65 millióra csökkent - közölte a kínai autóipari vállalatok szakmai képviselete, a CAAM (China Association of Automobile Manufacturers). A szervezet az autópiac januári viszonylag gyenge teljesítményét részben naptári hatásra, a tavaszi fesztivál miatt lecsökkent munkanapok számára vezeti vissza. Januárban az újenergia-hajtású járművek (new energy vehicles, NEV) gyártása 6,9 százalékkal 425 ezerre csökkent éves bázison, az eladások pedig 6,3 százalékkal 408 ezerre csökkentek az egy évvel korábbihoz képest.     A járműexport viszont nőtt januárban, éves bázison 30,1 százalékkal 301 ezerre. A személygépkocsik exportja 30,1 százalékkal emelkedett 250 ezerre, a haszongépjárművek kivitele pedig 8,1 százalékkal nőtt 50 ezerre. Az új energiahajtású járművekből Kína 83 ezret exportált januárban, 48,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Méregdrága mobiltelefon buktatta le az illegális versenyzőket az M0-son

2023.02.11.
Az újabb iPhone-ok, ha autóbalesetet észlelnek, akkor automatikusan vészhívást indítanak, így képesek kapcsolatba lépni a segélyszolgáltatókkal. A Magyar Közút információi szerint a két „autóversenyző” mit sem sejtve félreállt megbeszélni a történteket a koccanás után az M0 leállósávjában, de egyikük telefonja lebuktatta őket.         A bejegyzés megtekintése az Instagramon                       Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés A koccanás következtében ugyanis a telefonjuk elindította a vészhívást, amit 20 másodpercen belül meg kell szakítani, különben egy hangüzenetet játszik le a segélyszolgáltatóknak, így megadja a koordinátákat a kereséshez a segélyszolgálatoknak. Mivel nem szakították meg a vészhívást, ezért a mentők, rendőrök és a tűzoltók is kimentek a balesethez. Szerencsére nem történt nagyobb baj az anyagi káron kívül. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hétfőtől közúti razziát indít a magyar rendőrség, ezt fogják ellenőrizni

2023.02.11.
A rendőrség 2023. február 13. és 19. között Magyarország egész területén a passzív biztonsági eszközök használatát fogja ellenőrizni a közutakon. Elsősorban a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, valamint segédmotorosoknál és motorkerékpárosoknál a bukósisak használatát vizsgálják majd a rendőrök. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A jövő autóülése: Minden a testtartás kérdése

2023.02.11.
  A hátkényelem szempontjából az autóülés még nincs a végsőkig átgondolva. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan bővült az autóülések hátbarát funkcióinak arzenálja. Az Aktion Gesunder Rücken (AGR) (Akció az egészséges hátért) egyesület is elgondolkodott azon, hogy a jövőben milyen funkciókkal lehetne még inkább elősegíteni a megfelelő háttartást. Az egyik hasznos funkció lehet egy automatikus testtartás-felismerő rendszer, amely a vezetőnek testtartás-változtatást javasol. Ha a helyzetváltoztatás szükségességét észleli, a fedélzeti elektronikai rendszer megfelelő ingereket küld a járművezetőnek a változtatás végrehajtására. Az AGR szerint elképzelhető lenne az is, hogy az üléspozíció megváltoztatásával automatikusan kezdeményezzék a testtartásváltást. Az autó érzékelőkkel érzékelheti a vezetőben lévő feszültséget, és ellensúlyozhatja azt a hő- és masszázsfunkció automatikus bekapcsolásával vagy a mozgást elősegítő funkció aktiválásával. A hátbarát vezetés másik lehetősége egyfajta fáradtságérzékelő lenne a hát számára, amely átmozgatásos szüneteket javasol a vezetőnek. Ekkor elképzelhető egy megfelelő jelzés a kijelzőn egy ajánlással.   Cs.A.-Ő.P. Cikkünk megírását az InterCars támogatta.  

Sok ezer használtautó vásárló bosszankodik

2023.02.10.
Igazságügyi gépjármű szakértő vagyok. Immár 10 éve. Megannyi érdekes, megoldandó eset, bíróságra járkálás, hibakeresés, autó értékelés, szétborított motorok és váltók. A legtöbb esetben egy közös van ezekben az ügyekben: az akarva akaratlanul becsapott majd cserben hagyott, bosszús vevő. A szomorú valóság Anélkül, hogy pálcát törnék a kormány, vagy bárki más felett ki kell mondani kristály tisztán: csórók vagyunk. Magyarországon 2021-ben a forgalomban lévő autók átlagos életkora meghaladta a 15 évet! Mondhatnánk, hogy ez mindig is így volt, de nem. 2005 körül még a 11 évet sem érte el ez a szám, vagyis évente több mint 3 hónappal lesz idősebb a flotta. Ha valaki ma átlagos autót venne, akkor az 15 éves kocsit keres magának. Erre futja, sajnos van, akinek még erre sem. Hála a járműipar olykor meglepően tartós darabokat gyártó szereplőinek, az utángyártott (olcsó) alkatrészek dömpingjének és persze a hazai leleményességnek, ezek az öreg vasak jól szolgálnak a mai napig, de a tény ettől még tény marad. A legnépszerűbb ár sáv az 1,5-2,5 milliós vételár között mozog. 10 évre és 250.000 km-re gyártják az autókat Az autógyártás is csak egy üzlet. „Ez nem Róbert bácsi népkonyhája” – szól a mondás és ez erre is igaz. (Feinsilber Róbert az 1930-as évek Budapestjén üzemeltetett népkonyhákat, ahol a szegények ingyen ebédet kaphattak.) Na, de hogy el ne térjünk a tárgytól: a gyártóknak rá kellett jönniük a sok ezernyi alkatrészből összeálló modelleken sok kicsi sokra megy alapon sokat is lehet spórolni, ha egyenként minden elemi darabkát külön terveznek meg úgy, hogy az elkészült rendszer egy adott ideig (például a vállalt garancia idejéig) lehetőleg ne hibásodjon meg. Ez a trend valamikor a 90-es évek elején indult. Emlékszem, akkoriban vált elérhetővé itthon gyakorlatilag az összes mainstream márka (rendszerváltás utáni évek). Már akkor lehetett hallani a városban a hozzáértőktől (a mai napig mindenki annak számít autós témában), hogy a japán autók persze szuperek, de 3 évre készülnek, utána dobhatod el. A Nissan Sunny 2. generációja 1990 környékéről. A Zsigulik után igazi csoda volt Persze azóta erre egy-egy Nissan Primera, vagy Mitsubishi Lancer jócskán rácáfolt, de tény, hogy a távol-keleti autók odahaza, Japánban csakugyan kifutottak néhány év alatt és gazdáig le is cserélték őket. Az öreg kontinensen a legendás Mercedes-Benz W124-et találjuk a tartósság címszó alatt a lexikonban. A modellt váltó W210 pedig éppen a másik véglett lett, mára gyakorlatilag alig látni épkézláb példányokat. Kispórolták az anyagot belőlük, mondhatnánk és bizonyos értelemben tényleg. Ma a legtöbb gyártó 4-7 év közötti garanciát vállal autóira, és persze szabnak hozzá egy futásteljesítmény korlátot is, ami nem több 200.000 km-nél. Mi pedig elvárjuk attól a 1-2 milliós kiszolgált géptől, hogy hosszútávon tervezhessünk velük, ez így nem fog menni. A porul járt vásárlók Azokról az emberekről beszélek, akik a nehezen összekuporgatott 1-2 millióért vásárolt autó birtokbavétele után az első hozzáértővel (jellemzően egy szerelővel) való találkozást követően csalást kiáltanak és ügyvédhez, szakértőhöz fordulnak, ha nincs igazuk, akkor irány Strasbourg. Igazságügyi szakértőként minden héten legalább 3 olyan telefonos megkeresést kapok, hogy valaki vett egy autót, de hát gyakorlatilag egy vödör rozsdás csavarral egyenértékű a portéka, amúgy is életveszélyes. Fel vannak háborodva – joggal – és fejeket akarnak porba hullani látni, igazságot követelnek és persze vissza a pénzüket. És a legtöbb ilyen ügyféljelöltnek igaza van! Igen, tényleg orrán száján jön az olaj. Igen, valóban nincs benne a részecskeszűrő. Igen, igaz, hogy a kipufogót csak a Szent Lélek tartja már. Valóság, hogy a szépnek tűnő fényezés alatt 1-2 cm gittelés figyel és az is jogos, hogy a vásárlás után vett új abroncsokat nem kellett volna 2.000 km alatt félrekoptatnia a kocsinak. Meg az is, hogy két autóból lett ez az egy. Soroljam még? Nem kell, igazuk van. És akkor én is belekezdek Mert nagyon szép dolog, hogy a feltárt valós állapot tudatában neki akarnak menni a kereskedőnek, de 10 év tapasztalatával már jól tudom szűrni a vélt, vagy valós sérelmeket, illetve lebeszélni a megkeresőket a pereskedésről, észérvekkel. A legjobb észérvem a hiábavaló pénz- és időpocsékolás elkerülése. Hiszen egy ügyvéd és szakértő bevonásával megindított jogi procedúra simán eltarthat 2-3 évig és addig nem csak hogy viszontlátott pénz és működő autó nincs, de a folyamat rengeteg további pénzt és időt emészt fel, nem is beszélve az egyáltalán nem elhanyagolható bosszúságfaktorról. Mennyi az annyi? Nem a pénztárcájukban akarok turkálni az ügyfeleknek, amikor megkérdezem, mennyibe került a hibás autó. De ha az a válasz jön, hogy 850 ezerért vették a G Astrát és hengerfejes, akkor – magam ellen beszélve, hiszen én ebből élek – azonnal és minden erőmmel lebeszélem őket a perről. Ezt a képet egy vacak használtautóval kapcsolatos bírósági tárgyaláson lőttem: sokan nem is tudják, micsoda stresszel jár egy ilyen per Mert egy per megindítása manapság nem áll meg félmillió forint alatt és akkor még nem történt semmi és egyáltalán nem biztos, hogy a végén a javunkra dönt a bíróság, sőt, ha ez még így is lenne, egyáltalán nem biztos, a hogy pereskedés végére még megvan a cég akitől vettük, és az sem hogy fizetni fog. Ekkora összeg pedig már elég szokott lenni, hogy gatyába rázzák a hibás kocsit, ezért mindig hozzáteszem, hogy az álmatlan éjszakák elkerülését ez a megoldás és persze a béka kényszeredett lenyelése szolgálja a legjobban. Ez az ingyenes jó tanácsom a hasonló cipőben járóknak. Azoknak, akik eső után húznak köpönyeget. A megfontoltabbaknak van másik: Eső előtt köpönyeg A hazai okmányirodák 2022-ben több mint 800.000 jármű átírást bonyolítottak le. Ha ezt megtisztítom a torzító hatásoktól, például megörökölt és azonnal tovább adott autók két átírási eljárásától, vagy a csak papíron gazdát cserélt, cégből kivett autók adminisztrációjától, akkor is marad kb. félmillió használt autó eladás. Nálunk, akik 9 éve végzünk használt autó vásárlás előtti helyszíni vizsgálatot elég pontosan kirajzolódik a piac aktuális állapota. Egyszerűen az alapján, hogy mennyi megrendelésünk érkezik be egy-egy hónapban. Ismerem ezt a piacot, ismerem a szereplőket és ez alapján azt mondhatom, a valós szakemberrel vásárlás előtt átnézetett használt autók száma nem éri el az éves 5 ezres számot, ami minden jóindulattal 1% körüli arány. 100-ból 1 ember nézeti át a kiszemelt autót Pedig egy vásárlás előtti hozzáértő átvizsgálás a legnagyobb kockázatokat azonnal fel tudja tárni és elkerülhetők a fentebb hosszan részletezett szenvedések. Ez a rovat, a Mesél a szakértő, 9 éve hozza az esettanulmányokat, olykor valóban elborzasztó példákat állítva a leendő vásárlók elé, hogy milyen botlódrótok vannak kifeszítve a pályán. És kinek kell a legjobban egy ilyen szolgáltatás? Hát éppen azoknak, akik 1,5-2,5 milliót tudnak (csak) autóra szánni és igenis számít, hogy kell-e még közvetlenül a vásárlás után 3-4-5 százezret rálocsolni arra a paripára. Tudom, hogy egy átvizsgálás árából kétszer meg lehet tankolni egy kocsit. Én is érzem, hogy egy olcsóbb autónál igenis számít az a 30-40 ezer forint, de kérdem én, mi ez az összeg ahhoz képest ha több százezerből állítható csak helyre egy kocsi, vagy olyan csapdát tartalmaz, amit pénzen nem is lehet kijavítani? Érdemes megnézni a 2022-ben forgatott SuperCar spot-unkat, amelyben rövden összesoglalom a lényeget! Ha jó az autó akkor azért… Egy-egy „hibátlan” autó átvizsgálása során esetleg felmerülhet az ügyfélben, hogy kidobott pénz volt az átvizsgálásra költött összeg, hiszen nem találtunk semmit. De mi lett volna ellenkező esetben? Így legalább azzal a tudattal veszi meg a kocsit, ő minden tőle telhetőt megtett a kockázat csökkentésére. …ha nem jó, akkor azért! Legboldogabb ügyfeleink viszont kétségkívül azok, akiknek miután megmutatjuk, hogy milyen hulladékot tervezett megvenni, hálásan írják az értékeléseket és örülnek, hogy tudatosságuk mennyit spórolt most nekik. Te is a 99% felkészületlen vásárlók táborát akarod erősíteni, vagy pedig javítasz kicsit az arányon és Te is átvizsgáltatod a verdát mielőtt egy fillért is fizetnél érte? Tudunk segíteni! További autós tartalmakért kövesd az Autószektor Facebook oldalát!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója