Megkezdődött az 52-es főút négysávossá alakítása Kecskeméten

2022.08.11.
A NIF tájékoztatása szerint a fejlesztés első ütemében megújul az 52-es főút és az 5-ös főút Vízmű utca közötti szakasza. A projekt célja a városközpont és az M5-ös autópálya közötti menetidő csökkentése, az útszakaszon tapasztalható torlódások csillapítása és a csomópontok áteresztő képességének növelése, biztonságosabbá tétele. Az 52-es főúton, Kecskemét lakott területén a sávbővítéses szakaszok mellett csaknem két kilométer hosszú kerékpárút is épül, és két turbó körforgalmat is kiépítenek az Olimpia utcánál és a Sport utcánál. A Katona József Gimnázium előtti buszmegállót, valamint a Boldogasszony téri jelzőlámpás gyalogos-átkelőhelyet áthelyezik. A Vízmű utcai jelzőlámpás csomópont korszerűsítésekor a Vízmű utcában és az Izsáki utat érintő mindkét ágon további egy-egy kanyarodósávot alakítanak ki. A munkálatok ideje alatt, várhatóan 2024 tavaszáig ideiglenes forgalomkorlátozások is lesznek. A közlemény tájékoztat arról is, hogy augusztus 10-én 23 órától az 52-es főúton a Dózsa György út 9. szám előtt a bontási munkálatok nagyjából 15-20 perces teljes útzár mellett történnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A legjobb fapados légitársaságok Európában és világszerte

2022.08.11.
Nagy az érdeklődés a megfizethető utazások iránt. Az "Airline Ratings" repülésminősítő portál ezért azonosította a tíz legjobb fapados légitársaságot 2022-re. Körülbelül 400 légitársaságot értékeltek. A TRAVELBOOK.de áttekintést nyújt arról, hogy mely fapados légitársaságok szállnak fel a csúcsra, és melyek számítanak a legjobbnak világszerte. Fotó: Ryanair Aki éppen nyári üdülést foglal, annak lényegesen magasabb repülőjegy árakat is el kell fogadnia. Ez részben az inflációnak és az emelkedő nyersolajáraknak tudható be. Logikus, hogy az olcsó repülőjegyek és légitársaságok iránti kereslet folyamatosan növekszik. A tíz legjobb fapados légitársaság aktuális rangsora impulzusként szolgálhat az utazók számára. Az Airline Ratings a legjobb fapados légitársaságok értékelésekor figyelembe veszi a környezetvédelmi és biztonsági előírásokat, az útvonalhálózatot, az innovációt és a kényelmet. Egyéb tényezők közé tartozik a flotta kora, az utasok értékelése és a termékkínálat. Míg az év általános legjobb légitársaságait már megválasztották, az Airline Ratings, most a fapados légitársaságokat is alaposan szemügyre vette, és itt is kiválasztotta a legjobb tízet. Geoffrey Thomas, a légitársaságok értékelési főszerkesztője szerint az Easyjet és a Ryanair biztosította az első helyet Európában. Az ázsiai csendes-óceáni térségben az AirAsia, a Jetstar és a Scoot áll az első három helyen, Amerikában pedig a Flair, a Frontier, a Spirit és a Southwest áll a lista élén. Mindezek a fapados légitársaságok kiemelkedőek, és mindenekelőtt meggyőzőek jó biztonsági teljesítményükkel. Egyesek állítólag még a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség működési biztonsági auditját (IOSA) is elvégezték, amely egy nemzetközileg elismert minősítési rendszer a légitársaságok működési irányítási és ellenőrzési rendszereinek értékelésére. Emellett a fapados légitársaságok mindegyike jelentős mértékben hozzájárult a megfizethető utazáshoz. A 10 legjobb fapados légitársaság 2022-ben világszerte Allegiant Air AirAsia EasyJet Jetstar Flair Fly Dubai Ryanair Scoot Southwest VietJet Air  
Címkék: 

70 éves a ŠKODA 1200 – Teljes acélkarosszéria a szélcsatornából

2022.08.11.
Az első Mladá Boleslav-i autót, amelyet egykor a mérnök Václav Laurin csapata fejlesztett ki, már 1905-ben bemutatta a Laurin & Klement márka a nagyközönség előtt. A legendás L&K VOITURETTE A nyitott fakarosszériával készült, s nem volt szélvédője és ajtói sem. Később kézzel alakított fémlemez-alkatrészeket rögzítettek apró szegekkel a favázra, ezt az eljárást még fél évszázaddal később is alkalmazták az autóiparban. 1952. július 11-én azonban jelentős változás következett a gyártástechnológiában. A fakarosszériáról fémkonstrukciókra váltottak, a karosszériák favázának készítéséért felelős asztalosok így a járműexportban használatos szállítóládákra álltak át. Az új ŠKODA 1200 Sedan az első integrált sárvédőkkel kiformált, teljes egészében acélból készült pontonkarosszériával mutatkozott be, egyszerre téve lehetővé a beltér hatékonyabb kihasználását és a passzív biztonság növelését. A sima, lekerekített felületek a jármű ápolását is megkönnyítették. A ŠKODA új modelljének fejlesztése már 1948-ban megkezdődött, az első prototípus pedig egy évvel később készült el. Hamarosan további változatok követték, például lehajtható hátsó üléssel kialakított, széleskörűen variálható kombi (Station Wagon; STW), de nyitott karosszériás prototípus is készült. A ŠKODA 1200 Sedan a központi csővázra csatlakozó futóműkoncepció továbbfejlesztéseként érkezett. E konstrukció elöl villás kialakításában hordozta az OHV-szelepvezérléssel és más innovatív megoldásokkal, például nedves hengerperselyekkel készült benzinmotort, amely négyfokozatú, szinkronizált sebességváltón keresztül hajtotta a független felfüggesztésű hátsó kerekeket. A végsebesség 105 kilométer/órára, az üzemanyag-fogyasztás pedig 100 kilométerenként 10 literre adódott. A Sedan „atyja” Akkoriban a karosszériagyártás egyik legfontosabb alakjának Josef Velebný (1906-1989) számított, aki már 1925 óta dolgozott a Mladá Boleslav-i autógyárban, 1946-tól pedig a karosszériarészleget vezette. Ebben az időszakban kezdődött az aerodinamikai optimalizálás területén is szisztematikus kutatás-fejlesztés, amelynek eredményeképpen a járművek maximális sebessége nőtt, miközben üzemanyag-fogyasztásuk csökkent, de csendesebbé is váltak és karosszériájuk is kevésbé szennyeződött menet közben. A kutatás akkoriban 1,8 méter átmérőjű szélcsatornában, 1:5 és 1:10 méretarányú famodelleken végzett méréseken alapult. Ilyen létesítménnyel ekkor még csak a Prága-Letňanyban működő Repüléskutató és -vizsgáló Intézet rendelkezett. A ŠKODA kezdetben a ŠKODA 1101/1102 Tudor modelleket tesztelte itt, a középpontban azonban a ŠKODA 1200 modellek álltak. Új karosszériájával a jármű alacsony, mindössze 1050 kilogramm saját tömegének előnyeit is élvezhette, ami nagyjából a régebbi, jóval kisebb ŠKODA RAPID OHV modell tömegének felelt meg. Az ötüléses Sedan jól hozzáférhető pótkerékkel kialakított és az akkoriban kötelező szerszámkészlettel felszerelt, különálló csomagtartóval készült. A négy ajtó a küszöböket is takarta, hogy ne szennyezze be az utasok ruházatát a ki- és beszállás során. Az aktív biztonság növeléséhez egyebek mellett a kormányoszlopra helyezett sebességváltókar is hozzájárult, fokozatváltáskor ugyanis a vezetőnek csak egy pillanatra kellett levennie a kezét a kormánykerékről, emellett a középső alagútról áthelyezett váltókarnak köszönhetően nagyobb lábteret is élvezhetett. A teljes egészében acél karosszéria előnyei nemcsak a lépcsőshátú változatban, hanem a kishaszonjárművekben is megmutatkoztak. Gyártásukat 1952-ben Vrchlabíban kezdték meg, míg Kvasiny üzemében a mentőautó-változatok készültek, amelyekben a személyzeten kívül két ágy is helyet kapott. 1953 elején az oldalra nyíló, egyrészes csomagtérajtóval kialakított, praktikus ŠKODA 1200 STW kombi bővítette tovább a kínálatot. A lehajtható ülések egy része a nagyobb karosszériamerevség érdekében csak a jármű jobb oldaláról volt elérhető, kétüléses kivitelében pedig a kombi 1750 milliméter hosszú és 1380 milliméter – a kerékjáratok között 990 milliméter – széles rakfelületet kínált. A ŠKODA 1200 Sedan folyamatosan korszerűsödött. A fejlesztések keretében optimalizálták a karosszéria szilárdságát és mérsékelték a belső zajszintet. Az újdonságok között szerepeltek a korszerű irányjelző lámpák is, amelyek a korábbi mechanikus irányjelzőkarokat váltották fel. Az erősebb motorral szerelt, modernizált ŠKODA 1201 gyártása 1956 elején indult be, teljesítménye 4200-as percenkénti fordulatszámon 45 lóerőt (33,1 kW) tett ki. Az 1200/1201-es sorozat gyártása 1961 őszén 67 071 autó elkészültével fejeződött be, amelyek közül mintegy 27 ezer lépcsőshátú, nagyjából 15 ezer pedig kombikarosszériát kapott, míg a továbbiak haszonjármű-változatban gördültek le a szerelőszalagról. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A hazai új autók nyolcada magyar gyártmány

2022.08.11.
Az Év Magyar Autója 2022 közönségdíjas Suzuki S-Cross vezet, a kompakt autó mögött második a szintén esztergomi, immár full hibrid hajtáslánccal is kapható Vitara. Az idén forgalomba helyezett, 12 tonna fölötti buszok több mint fele magyar gyártmány. Top 12 magyar jármű 2022 (I-VI. hónap) Suzuki S-Cross 3758 Suzuki Vitara 2261 Mercedes-Benz CLA/AMG 196 Mercedes-Benz A-osztály/AMG 181 Audi Q3 – 160 Inter Traction Electrics D25 Mercedes-Benz Reform 501 LE 66 busz Mercedes-Benz EQB 40 Audi Q3 RS 17 Audi TT Coupé 12 Ikarus Citypioneer 120.EL 4 Electrobus 120.EL 3 Heros City Bus Adria 1 (Forrás: Datahouse)  
Címkék: 

Elérte a járvány előtti szint 80 százalékát Ferihegy utasforgalma

2022.08.11.
A közleményben hangsúlyozták, hogy a Budapest Airport felkészült a nyári időszakra, így a budapesti repülőtéren nem tapasztalható a legtöbb európai légikikötőre jellemző fennakadás, az utasforgalom kezelése a magas utasszám mellett is gördülékeny és folyamatos. Júliusban az utasok körében az öt legnépszerűbb úti cél London, Tel Aviv, Antalya, Amszterdam és Frankfurt volt. A Budapest Airport cargo forgalma a globálisan jellemző légiáruszállítási volumencsökkenés ellenére is stabil, a közlemény szerint a vállalat júliusban 14 647 tonna árut kezelt. Habár a cargo növekedés üteme a budapesti légikikötőben is csökkent tavasz óta, az első hét hónapban összesen 113 181 tonna légiáru fordult meg a budapesti repülőtéren, 11,1 százalékkal több, mint 2021 januárja és júliusa között, és 47 százalékkal több, mint a világjárványt megelőző, 2019-es év júliusig tartó időszakában - tájékoztatott a Budapest Airport. Kitértek arra, hogy 7,4 milliárd forint értékű infrastrukturális fejlesztéssorozat kezdődik a repülőtéren: nagyszabású gurulóút- és futópálya-felújítási munkát végeznek, több szakaszon kiszélesítik a B3-B5 gurulóutak teherbíró felületeit és padkáit, megújulnak a csapadékelvezető rendszerek és a fénytechnikai hálózat is. A fejlesztés két ütemben valósul meg, az első ütem augusztus 8-tól december elejéig tart, a projekt összköltsége eléri a 3,5 milliárd forintot (9 millió eurót). Ezzel párhuzamosan megkezdődik a BUD Cargo City forgalmi előterének bővítése is, amely 3,9 milliárd forintból (9,8 millió euróból) valósul meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Szergej, Púpos és Csörgő is szembejöhet a hétvégén a Balatonnál

2022.08.11.
Az idei harmadik retró hétvégén a nagy népszerűségnek örvendő 424-es gőzmozdony is elindul, és egyszerre négy Nohab lát el vontatási szolgálatot a vonatok elején, Budapest és Tapolca, valamint Keszthely és Szombathely között - tájékoztatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-t szerdán.   Újdonság lesz, hogy pár Kék Hullám InterCity-t is Nohab továbbít a teljes távon a főváros és Tapolca között, szombat reggel a Balaton felé, vasárnap este pedig Budapest irányába. Budapest és Balatonfüred között az eredeti színére visszafestett V63 004-es Gigant mozdony vontatja a vonatot a villamosított szakaszon vasárnap, míg szombaton Balatonfüredről viszi az utasokat a fővárosba. A vonat kizárólag régi arculatos személykocsikkal, köztük egy komfortkocsival és CAF étkezőkocsival közlekedik, az Utasellátó retró kínálattal várja a közönséget. A hétvégén találkozni lehet Szergejekkel, Púpossal és ABbmottal, illetve a legendás 424 247-es gőzmozdony is menetrend szerinti vonat élén lát el szolgálatot: a szolnoki Tekergő expresszt húzza Balatonfüredtől a vékonycsíkos gyorsvonati kocsikból álló szerelvénnyel. Az expresszvonatot szombaton Szolnok és Balatonfüred között, valamint vasárnap visszaútban a V43 1001-es eredeti színű Szili villanymozdony vontatja. A Balaton északi partján dübörögnek a Szergejek is, a díszes M62 127 és M62 265 pályaszámú gép is a dízelrajongók szívét dobogtatja majd meg, de a Csörgőket kedvelők is találnak számukra kedvező járatot. A Keszthely-Tapolca-Szombathely útvonalon is közlekednek retró vonatok, jelentős szerepet kap a 26-os számú vasútvonal is. A Tapolca és Keszthely között közlekedő személyvonatokon jár majd a MÁV Rail Tours M61 019 pályaszámú narancsszínű Nohab mozdonya egy gyorsvonati szerelvénnyel.      Újdonságként feltűnik a személyforgalomban a Komplex Rail tehervonatokról ismert zöld Nohab is retró olajzöld kocsikkal. A BVmot, becenevén Samu motorvonat a Balaton déli partján közlekedik retró Zala InterCity vonatként Keszthelyre, megidézve az 1990-es éveket. Az IC vonat szombat reggel 6 órakor indul a Déli-pályaudvarról, megáll Kelenföldön, Siófokon és Fonyódon. Keszthelyen át lehet szállni a Tapolca felé közlekedő Nohabos retró olajzöld szerelvénnyel közlekedő személyvonatra. A hétvége zárásaként, Keszthelyről a Déli-pályaudvarra közlekedik a Zala InterCity Samu motorvonattal, amely Keszthelyről 18 óra 18 perckor indul. A vonatban 1. és 2. osztályú kocsik közlekednek, az utazáshoz a menetjegyen felül 125 forintos helyjegyet kell váltani - áll a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Balra indexelt, jobbra vágott át a piroson a pofátlan taxis - videó

2022.08.11.
A Bpiautosok.hu olvasója Csepelen, a Weiss Manfréd úton rögzítette egy taxis szabálytalan manőverét. A Toyota Prius sofőrje jobbra akart fordulni, de a kanyarodósáv telített volt. Fogta magát, lekanyarodott balra, majd a pár méterre lévő piros lámpánál jobbra elhúzta a csíkot a szabályosan vároakozók orra előtt. A videó ezen a linken tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=S4NSotKVKjQ További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A MOL átvállalta a tranzitdíjat - ismét jön kőolaj a Barátság vezetéken

2022.08.11.
A közlemény szerint a szállításban augusztus negyedikére ütemezték a rendes hónapváltási leállást. Magyar közbenjárásra, a tranzitdíj átvállalásával rövid időn belül sikerült elhárítani az újraindulás technikai, elszámolási jellegű akadályát. Így a szállítás szerdán megkezdődött és az éjjeli óráktól ismét folyamatosan érkezik Oroszország felől, Ukrajnán át kőolaj a Barátság vezetéken Magyarországra is. A háborús helyzetben előállt, brüsszeli szankciók által súlyosbított energiaválság nemcsak az energiahordozók árát repítette az egekbe, hanem elérhetőségüket is megnehezítette, időről időre korlátozhatja. Magyarországon a biztonságos ellátáshoz több hétre elegendő tartalék áll rendelkezésre kőolajból. A kormány számos intézkedéssel tesz azért, hogy a magyar családok minden nehézség ellenére se szenvedjenek hiányt áramból, gázból és üzemanyagokból - olvasható a minisztérium közleményében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ez volt Amerika háromkerekű válasza az olajválságra

2022.08.11.
Jelenleg számtalan befolyásoló tényező miatt az egekbe szökött az üzemanyag, a gáz és az olaj ára, de nem most először kell ezzel megküzdenie az autóiparnak. Minden idők egyik legjelentősebb olajválsága 1973-ban történt az Egyesült Államokban, ugyanakkor hatása az egész világon érződött. Ahogy minden krízis helyzetre, erre is volt válasza a mobilitásnak. Kicsi, végtelenül leegyszerűsített, ezáltal döbbenetesen keveset fogyasztó autók lepték az utakat világszerte. A legfeltűnőbb változás persze mégis csak Amerikában történt, ahol az óriási benzin- és dízelfalókat leváltották a kényszerszülöttek. Ezek közül is kitűnik funkcionális építésével a HMV FreeWay, a minnesotai Dave Edmonson agymenése, aki tényleg mindent meg akart tenni, hogy a drága üzemanyaggal ne keljen többé foglalkoznia. Ekkor alkotta meg saját benzines háromkerekűjét, amiben mindössze egy ülés és egyetlen henger kapott helyet. A kasznit műanyagból öntötte, hogy ezzel is minél lejjebb tartsa az autó tömegét, és a 12 lóerős teljesítmény is elég legyen az apróság meghajtásához. Edmonson, a feltaláló szerint akár 2,8 liter/100 km-es fogyasztás is produkálható volt vele, de a később érkező erőgép, a 16 lóerős változat sem kúszott 3,92 liter/100 km-es fogyasztás fölé. Az erőátvitellel is kellően előre gondolkodott, ugyanis a Toyota hibridek által rendkívül hatékonyan felhasznált CVT váltóművet kaptak a HMV FreeWayek. A folyamatosan változó áttétellel dolgozó váltómű egy láncon keresztül csatlakozott a hátsó kerékhez, amiből, ahogy említettem, egy volt. Elől viszont meglepően modern független futómű elrendezést alkalmazott. Hátramenet nem volt, így vagy kérnünk kellett egy megtolást, vagy magunk kellett megoldanunk az autó hátrafelé tolását. Edmonson valószínűleg az elektromos EV változattal szeretett volna végleg megszabadulni az üzemanyagárak emelkedésének gondolatától. A HMV (ahol a betűtrió a High Milage Vehicle-re utal) FreeWay EV-ben egy mindössze 4 lóerős villanymotor dolgozott. Elképesztő belegondolni, hogy ez egy Rimac Nevera teljesítményének a 0,2%-a. Amikor hatékonyságról és környezetkímélésről beszélünk, akkor számomra szimpatikusabb az amerikai koncepció, mint a horvátoké, bár a végeredmény valóban kevésbé izgalmas egy háromkerekű esetében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kiakadt a sebességmérő és a rendőrök is

2022.08.11.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársa kiszűrte a forgalomból azt a gépjárművezetőt, aki 2022. augusztus 7-én 15 óra 35 perckor a 403-as úton a megengedett legnagyobb sebességet jelentős mértékben túllépve közlekedett. A járművezető az útszakaszon megengedett legnagyobb 90 km/h helyett a sebességmérő berendezés mérési adata szerint 186 km/h-val haladt. A járművezetőt az intézkedő rendőr a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó előírás megszegése miatt 200.000 forint közigazgatási hatósági bírság megfizetésére kötelezte. A járművezető a felvételen rögzített szabályszegést elismerte, és a bírság megfizetésének eleget tett. Az eset kapcsán a police.hu megjegyzi: "Sebességmérési tapasztalataink azt mutatják, hogy a járművezetők továbbra sem számolnak a gyorshajtás kimagasló baleseti kockázatával. A rendőrség nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a gyorshajtás a közúti balesetek egyik legfőbb oka. A megengedett legnagyobb sebesség túllépése esetén sokszorosára nő a fékút, és a vezető nem ura többé a járművének. A gyorshajtó járművezető felelőtlen magatartásával nemcsak a saját, de mások életét, testi épségét is veszélyezteti. A rendőrség óva inti a járművezetőket e felelőtlen magatartástól, és felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a közúti közlekedési szabályokat mindig tartsák be." További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója