Okosabb, erősebb lett az óriási hibrid SUV, a Highlander

2022.07.07.
Az Európában 2021-ben bemutatott Highlander még jövőre is remek ajánlatnak számítana a jól kombinálható, hétüléses belterével és a remek teljesítményével, amelyhez akár intelligens AWD-i összkerékhajtás is társulhat. A 2023-as modellévtől viszont erre még egy lapáttal rátesz a japánok legnagyobb és legfényűzőbb európai SUV modellje: a vadonatúj Cypress Green metallic fényezése kiemeli markáns stílusjegyeit és robusztusságát, amelyet továbbemel a kivitel fekete, 20 colos könnyűfém felnije. Belterében a bézs vagy okker színvilág került be a választható árnyalatok közé - természetesen bőrkárpitozással társítva -, amely nem csak fokozza az autó prémiumérzetét, hanem tökéletes harmóniában is áll az új külső fényezéssel. Szintén a Highlander prémium jellegét hangsúlyozza az új Toyota Smart Connect multimédiarendszer, amely egy kristálytiszta, nagyfelbontású, 12,3 colos központi érintőkijelzővel társul. Ezzel a rendszerrel olyan funkciók érhetők el, mint például a felhő alapú navigáció, amellyel valós időben értesülhetünk a forgalomról és az esetleges balesetekről is. Ráadásul ez a rendszer okostelefon-csatlakozást sem igényel, a Highlander ugyanis az új modellévtől saját adatforgalomra is képes, amelyhez alapáron négy évig adatcsomaggal is szolgál a Toyota, ezzel a távoli szoftverfrissítéseket is lehetővé téve. A saját internethozzáférés ráadásul rengeteg távolról vezérelhető kényelmi funkció lehetőségét teremti meg. Távolról ellenőrizhető, hogy be van-e zárva az autó, és szükség esetén zárható vagy nyitható. A nagy mélygarázsokban rendszeres probléma, hogy nem tudjuk pontosan, hol áll az autónk. Az új Highlandernél távolról aktiválható a vészvillogó, annak érdekében, hogy könnyebben megtaláljuk az autót. A magasabb felszereltségi szinteken ennek a rendszernek a helyébe lép a Toyota Smart Connect+, amely az előbb felsoroltak mellé teljes offline navigációt is ad, hogy a vadabb terepen, akár térerő nélkül is elérhető legyen a legtöbb funkció. Emellett a Toyota Smart Connect+ rendszerrel a látványos épületek háromdimenziós modelljei is segítik a tájékozódást, a táblafelismerő rendszer és a telepített sebességmérőket előre jelző értesítés pedig biztosítja a gondtalan utazást. Természetesen nem csak a távoli funkciókhoz használható az okostelefon, az autóban kábeles kapcsolat nélkül működik az Apple Carplay, míg az Android-felhasználóknak vezetékes csatlakozáson keresztül érhető el a telefontükrözés a központi kijelzőre. Amihez viszont a preferált rendszertől függetlenül szükségtelen a kábel, az a töltés: a Highlander alapáras felszereltségéhez tartozik ugyanis a vezeték nélküli töltő, amelyet minden korábbinál könnyebben elérhető helyre pozicionáltak a Toyota mérnökei. A digitális műszeregységet is átdolgozta a Toyota, a friss Highlanderben az infotainment kijelzőhöz hasonlóan 12,3 col méretben jól látható és olvasható, egyértelműen rendezett információcsomagot kap a sofőr maga elé. Ráadásul az akár háromdimenziós hatást keltő dizájn testre szabható a vezető igényeinek megfelelően, négy egyéni téma - a Casual, a Smart, a Tough és a Sport - segítségével. Európában a Highlander továbbra is a 248 lóerős hibridváltozatban lesz elérhető, amelynek WLTP szerinti, kilométerenként 149 grammos szén-dioxid-kibocsátása a szegmens legjobb értéke a jármű tömegéhez viszonyítva. Új motorváltozatok is elérhetőek lesznek egyes piacokon. A korábbi, 3,5 literes V6-os kivitel helyett egy 2,4 literes, turbófeltöltővel szerelt benzinmotor kap majd helyet az amerikai és a kelet-európai kínálatban, ezzel hasonló teljesítmény mellett lényegesen kisebb fogyasztással és károsanyag-kibocsátással autózhatnak majd az újdonsült Highlander-tulajdonosok. Ez az erőforrás 269 lóerős csúcsteljesítményre képes, mellé villámgyors, szinte azonnali gázreakciót és széles fordulattartományban határozottan érkező nyomatékot kínál, így visszakapcsolás nélkül, akár alacsonyabb fordulatszámról is élénk megindulásokra képes. A legtöbb piacon már a frissített változat rendelhető, az első megrendelések kiszállítása pedig az idei év végén várható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elképesztő autóval tér vissza jövőre Le Mans-ba a Cadillac

2022.07.07.
Közvetlenül az idei Le Mans-i 24 órás, a világ leghíresebb hosszú távú autóversenye előtt jelentette be a Cadillac, hogy visszatér a globális motorsportba a Project GTP Hypercarral, amely 2023-ban az IMSA és a WEC versenyeken, így a következő Le Mans-i 24 óráson is részt vesz majd.   Az új autó az IMSA-ban az új GTP prototípus osztályban versenyez majd, amely a leköszönő DPi osztályt váltja fel, a WEC-ben pedig az LMDh osztályban, amely az LMH (Hypercar) osztály mellett a korábbi LMP1-es csúcsautókat váltja fel. Itt olyan márkákkal kell majd a Cadillacnek megküzdenie a következő években, mint a Toyota, a Peugeot, a Porsche, a Ferrari, vagy a Lamborghini. A Project GTP Hypercart a Cadillac és a Dallara közösen fejlesztette ki, az autót egy új, 5,5 literes DOHC V8-as motor hajtja, amely a szabványos LMDh hibrid rendszerhez kapcsolódik. Utóbbi akkumulátorát a Willams Advanced Engineering gyártja, a rendszer egy 50 lóerős villanymotort tartalmaz, amelyet az Xtrac váltóba integrálnak. Annak ellenére, hogy egy prototípusról van szó, aminek nem kell egy közúti járműhöz hasonlítania, a General Motors olyan dizájnt akart létrehozni, amely azonnal felismerhető Cadillac-ként, ahogy sok más gyártó is csinálja az autósportban. Ezt úgy érték el, hogy beépítették jellegzetes függőleges fényszórókat, valamint az utcai modellek hűtőrács-formájára hasonlító légbeömlőt alakítottak ki elöl, amely fölött található a Cadillac embléma. Az első kerékívek mögött található kis jelvényekre a „Le Monstre” nevet írták, utalva az első Le Mans-i Cadillac prototípusra, amely 1950-ben a 11. helyen végzett. Az új Project GTP Hypercarokat a Chip Ganassi Racing és az Action Express Racing versenyezteti majd, ugyanazok az istállók, amelyek a régi Cadillac DPi-V.R.-t is üzemeltetik az IMSA bajnokságban. Az új autó 2023-ban az IMSA-ban és a WEC-ben, így Le Mans-ban is versenyezni fog, ami a gyártó első próbálkozása lesz a francia versenyen 2002 óta, amikor a gyárilag támogatott Northstar LMP prototípusok a 9. és a 12. helyen végeztek.  „Megtiszteltetés versenyezni a Le Mans-i összetett győzelemért egy olyan ikonikus amerikai márkával, mint a Cadillac. Az egész csapat izgatottan várja, hogy folytassa a Cadillac versenyhagyományának építését azáltal, hogy a világ legnehezebb versenyén indulhat a legerősebb versenytársak ellen” - mondta Laura Wontrop Klauser, a GM sportautó-versenyzési programjának menedzsere. A Project GTP Hypercar tesztelése ezen a nyáron zajlik, a kocsi első versenye a Rolex 24 órás lesz Daytonában, 2023 januárjában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Kéklámpás-találkozó az Aeroparkban

2022.07.07.
Forrás: Aeropark  A ferihegyi repülőmúzeumba tűzoltó fecskendők, műszakimentő szerek, oldtimerek, régi rendőr- és mentőautók, helikopterek érkeznek, amelyek jó része folyamatosan mozogni fog és izgalmas bemutatókat tart - áll az Aeropark MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a tavaly indított programmal a kéklámpás szolgálatok munkáját szeretné közelebb hozni mindenkihez az Aeropark, ezért a járműbemutatók mellett számtalan interaktív programmal készülnek a szervezők. A Légirendészeti Szolgálat MD902-es helikoptere a tervek szerint 9 órakor landol a múzeum területén, és 12 órakor száll fel. A délelőtti órákban testközelből megtekinthető lesz a különleges légijármű. A helyszínen pedig kiderül, hogyan dolgoznak, milyen feladatokat kapnak a légirendészet gépei, mire képes egy MD902-es helikopter, és hogyan fejlődött ez a speciális szolgálat az elmúlt 70 évben. Az ország számos részéről Ferihegyre látogató önkéntes tűzoltó egyesületek a többi között Mercedes, Rosenbauer, Rába, Steyr és Spartan típusokat vonultatnak fel, de a kínálatban szerepel majd tűzoltó Trabant és Lada is. Bemutatkoznak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egykori és mai tűzoltóautói, gurulás közben láthatják az érdeklődők a 40 éves Simbát és a legújabbnak számító szereket is a Budapest Airport jóvoltából. Az eseményen láthatóak lesznek a Kresz Géza Mentőmúzeum gyűjteményébe tartozó mentőautók - a többi között Nysa, Uaz, Robur -, amelyek egykor rendszeres résztvevői voltak a közúti forgalomnak. Ezen a napon mutatkozik be az Aeropark eredeti, ferihegyi Mercedes 310-es esetkocsija is, amelynek maradványait a repülőmúzeum munkatársai a Siófok-Kiliti repülőtér melletti erdőben lelték fel pár évvel ezelőtt. Azóta megtörtént a jármű külső felújítása, az értékmegőrzési projekt a belső restaurálással és az OT-vizsgával a következő hónapokban folytatódik. Oldtimer, ma már ritkaságnak számító rendőrautókkal érkezik a Hagyományőrző Rendőrszázad, amely kiemelt feladatának tekinti a rendőri hivatás és a rendőrségi hagyományok, felszerelések bemutatását. Egyik szakaszuk lelkes tagjai a rendvédelem területén használt egykori járműveket hozzák működőképes állapotba az utókor számára. A kéklámpások érkezése és beállása után indulnak a programok a repülőmúzeumban. Az egyesületek sorra megmutatják, hogy mi mindenre alkalmasak járműveik. Egész nap zajlik az élménytűzoltóautózás, emellett számos szer kívül-belül megtekinthető lesz, a szakemberek megismertetik a járművek felszereléseit. Látványos gyakorlat keretében (10 óra 30 perckor és 14 óra 30 perckor) ismerhetik meg a vendégek, hogyan történik egy roncsból mentés. A látogatók emellett számos speciális eszközt kipróbálhatnak, elsajátíthatják az újraélesztés alapjait, és azt is megtudhatják, mit kell tenniük, ha elsőként érkeznek egy baleset helyszínére - áll a közleményben. Délután több alkalommal tartanak interaktív bemutatót és interaktív foglalkozást az 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred és a NAV Repülőtéri Igazgatóságának keresőkutyái. Emellett hamisított tárgyakból is nyílik minikiállítás. Délután 17 órakor a kéklámpás járművek konvojba szerveződnek és rendőri felvezetés mellett felvonulásra indulnak az Aeropark-Vecsés-Ecser-Vecsés-Aeropark útvonalon. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Piros lámpás razzia – videóval ! Folytatódott a nagy Pofátlan(TAN)ítás

2022.07.07.
„Az a legnagyobb baj a közlekedési kultúránkkal, hogy NINCS! Pofátlan(TAN)ítás EXTRA - A PIROS AZ NEM MINDENKINEK TILOS!” – ezzel a felütéssel tett közzé a Baleset-megelőzés Facebook-oldal egy új videót. Két óra alatt 12 tilos jelzésen való áthaládást rögzítettek a rendőrök, ami miatt összesen 600 ezer forint közigazgatási bírságot és 96 büntetőpontot szabtak ki! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Különös együttműködés: tuning Toyotához stílusos karóra

2022.07.07.
A két cég által közösen tervezett karórák japán gyártmányú, akkumulátoros, napelemes kvarcszerkezettel, 39,5 mm átmérőjű, 9,5 mm vastag rozsdamentes acéltokkal és karcálló zafírkristály üveggel rendelkeznek. Az ügyfelek három különböző típus (kronográf, ébresztős kronográf, rádiójel-vezérlésű) közül választhatnak, mindegyik öröknaptárral rendelkezik, amely automatikusan mutatja a napot, dátumot és a hónapot egészen 2100-ig, és számontartja a szökőéveket is. Teljes sötétségben akár 6 hónapig is képesek az órák működni az akku töltöttségétől függően, a töltéshez bármilyen fényforrás megfelelő. A klasszikus, rácsos Seiko számlap-kialakítást foszforeszkáló LumiBright festés egészíti ki az órakeretek mentén. Egyedi dizájnelem a mutatók alakja is, amely a Modellista által kifejlesztett, autókhoz való egyik oldalidomot utánozza, egyébként a mutatók szintén megkapták a lumineszcens LumiBright festést, hogy sötétben is könnyen le lehessen olvasni az időt. A számlapon található, háromdimenziós indexek nyílhegy alakúak, amelyek szintén a Modellista agresszív stílusát tükrözik. A másodpercmutató és az óra házának egyes részei a tuningcég hagyományos, zöld színében pompáznak, ezen kívül a Modellista logója is felkerült a karórákra az együttműködés szimbólumaként. A rádiójel-vezérlésű típus meghatározott időközökben egy hosszúhullámú atomóra-szinkronjeladó kalibrációs jelei segítségével állítja be a pontos időt. Ilyen jeladó a világ hat különböző pontján található. Természetesen, ha épp nincs a közelben ilyen, akkor az óta tartja a kvarc pontosságot, valamint manuálisan is beállítható. A Modellista és a Seiko közösen tervezett órái viszonylag megfizethetők. A május 27-én megjelent három modell közül a két kronográf 49 500 jenbe (146 500 forint) kerül, míg a legdrágább, a rádiójel-vezérlésű 55 000 jenért (163 ezer forint) kapható Japánban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hány PET-palackból jön ki egy autógumi?

2022.07.07.
A Continental 2022 áprilisában kezdte meg az úgynevezett ContiRe.Tex technológiával készült abroncsok sorozatgyártását, amely teljes mértékben helyettesíti a hagyományos poliésztert az abroncsok vázában. A prémium gumiabroncsgyártó jelenleg három modellt kínál öt méretben, melyek mindegyike újrahasznosított PET-palackokból kinyert poliészterrel készült: a PremiumContact 6-ot, az EcoContact 6-ot és az AllSeasonContact négyévszakos gumiabroncsot. A Continental 2021 szeptemberében mutatta be először a speciálisan kifejlesztett ContiRe.Tex technológiáját, mely során poliészterfonalat alkalmaznak. Ezt használt PET-palackokból nyerik ki bármiféle közbenső kémiai lépés nélkül, ennek köszönhetően a technológia sokkal hatékonyabb, mint az egyéb módszerek, melyek során a PET-palackokat nagy teljesítményű poliészterfonalakká dolgozzák fel. A technológiához használt palackok kizárólag olyan régiókból származnak, ahol nem működik zárt rendszerű újrahasznosítás. Egy szabványos személygépkocsiabroncs-készlethez nagyjából 40 újrahasznosított PET-palack anyagát használják fel. A ContiRe.Tex technológiával készült gumiabroncsok oldalfalán egy speciális logó található („Újrahasznosított anyagot tartalmaz”). További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Állóra satuzott az M0-ás belső sávjában! – videón a büntetőfékezés miatti karambol

2022.07.07.
Az előzmények nem ismertek, így azt nem lehet tudni, hogy miért kakaskodott egymással a két sofőr, de ennek a végeredménye az lett, hogy két jármű összeütközött és megsérült. Tekintettel arra, hogy az M0-s autóút belső sávjában történt az incidens, rövid idő alatt torlódás alakult ki a gyorsforgalmi úton. Ugyanakkor néhány perc alatt kint volt a Magyar Közút útellenőre és a rendőrség is, akik gyorsan kiterelték a balesetezőket a leállósávra, hogy ne legyen még nagyobb torlódás. Információk szerint mind a ketten elismerték, hogy hibáztak. A Magyar Közút ezúton szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy az egyik legértelmetlenebb és legveszélyesebb autós húzás a büntetőfékezés, mellyel nemcsak magukat, az autó esetleges utasait veszélyeztetik az ilyen járművezetők, hanem a közlekedés többi résztvevőjét is. Ráadásul egy kisebb koccanással több száz vagy ezer ember utazását is tönkretehetik. A vélt vagy valós sérelmeinket a megfelelő helyen, időben és módon kezeljük, ne egy gyorsforgalmi út belső sávjában! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Előbb perre mentek, aztán együtt építik az önvezető árufuvarozást

2022.07.07.
Ez a "hosszú távú stratégiai partnerség" lehetővé teszi a flottatulajdonosok számára, hogy a Waymo autonóm "sofőrjével" felszerelt teherautókat gyorsabban bevethessék az Uber Freight által kínált, igény szerinti szállítási útvonalakon - közölték a vállalatok. A bejelentés a vállalatok két fontos mellékprojektjének közeledését jelenti. A Waymo két részlegre osztja az önvezetéssel kapcsolatos projektjeit: Waymo One, az önvezető autós fuvarszolgáltatása, és a Waymo Via, amely a vezető nélküli áruszállításra összpontosít. Az Uber Freight, amely 2017-ben indult, teherautó-sofőröket és szállítmányozókat kapcsol össze, hasonlóan ahhoz, ahogyan a vállalat fuvarmegosztó alkalmazása is összekapcsolja a sofőröket a fuvart keresőkkel. A Waymo úgy írja le az összefogást, mint a két vállalat termékeinek "mély integrációját", beleértve egy közösen kidolgozott "termék-menetrendet", amely felvázolja, hogy az autonóm teherautókat hogyan fogják az Uber hálózatán bevetni, amint azok kereskedelmi szempontból készen állnak. Addig is a Waymo azt mondja, hogy az Uber Freightot saját tesztflottájával fogja használni, hogy jobban megértse, hogyan fogadják a sofőr nélküli teherautók a szállítási megrendeléseket, valamint azt is, hogyan fogadják ezt az új technológiát a szállítmányozók. A partnerség azonban túlmutat egymás technológiájának bétatesztelésén. A Waymo azt állítja, hogy "több milliárd kilométernyi, csak árufuvarozásra szánt kapacitást" fog fenntartani az Uber Freight hálózat számára, ami a partnerség komolyságát hivatott hangsúlyozni. Nem is olyan régen még a Waymo és az Uber reménytelen és feszült patthelyzetben állt egymással szemben az autonóm járművek ködös jövőbe burkolózó útjának kezdetén. 2017 februárjában az Alphabet tulajdonában (magyarán a Googéle) lévő vállalat beperelte az Ubert és annak leányvállalatát, az Otto önvezető teherautó-startupot üzleti titok ellopásának és szabadalomsértésnek a vádja miatt. A Waymo 1,4 milliárd dollárt és nyilvános bocsánatkérést követelt az Ubertől, de a fuvarozó cég ezt elutasította. Az ügy majdnem egy évvel később bíróság elé került, de a jogi hercehurca gyorsan véget ért, amikor a két fél meglepetésszerű egyezségre jutott. Az Uber később elismerte, hogy eltulajdonította a Waymo technológiájának egy részét, és megfogadta, hogy licenszeli azt a jövőbeni felhasználásra. Anthony Levandowskit, a Google korábbi mérnökét és az Otto alapítóját 18 hónap börtönbüntetésre ítélték a Waymo üzleti titkainak ellopásáért, de később Donald Trump korábbi elnök kegyelmet adott neki. A bejelentésben egyik fél sem hánytorgatja fel a múltbéli szennyest. Az Uber az autonóm technológiákba való nagyobb befektetésének részeként saját önvezető teherautót fejlesztett, de később ezt az Aurora nevű startupnak adta át, amelyet a Waymo korábbi vezetője alapított, amikor az még csak a Google önvezető autós projektje volt. A növekvő költségek, valamint az Uber önvezető autójának halálos gyalogosgázolással végződő arizonai tragédiája arra kényszerítette a céget, hogy leállítsa az önvezető autós projektjét. A Waymo az elmúlt hónapokban számos üzletet kötött, amelyek célja az alakulóban lévő teherautó-üzletágának bővítése volt. A Google nyúlványcégének szóvivője elmondta, hogy nem tervezik saját teherautó-flotta birtoklását vagy üzemeltetését, ehelyett teherautó-gyártókkal, fuvarozókkal és fuvarszervezőkkel fog együttműködni. Az Uber Freight szintén nem flottatulajdonos, de a vállalatok előrejelzése szerint az integrációjuk "a fuvarozók számára nagyon szükséges kapacitások felszabadításához, az üzemanyag-hatékonyság növeléséhez, a fuvarozók számára a vállalkozásuk méretnövelésének lehetőségéhez, és végső soron a globális ellátási láncok racionalizálásához vezet majd, ami mindenki javát szolgálja".  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója