Drámai videó: kis híján kamion alá lökte a szabálytalan autós a szabálytalan motorost

2022.07.12.
„Június 29-én, szerda kora délután az M0-s autóúton Maglód térségében az egyik forgalomfigyelő kameránk azt rögzítette, hogy az egyik felhajtó ágon keresztül, a forgalomtól elzárt területen vág át egy motoros, hogy megelőzhesse az araszoló járműveket. Arra viszont ő sem számított, hogy lesz egy autós, aki szintén ugyanerre gondol, vagyis arra, hogy szabálytalanul kielőzi a sort. Ők ketten találkoztak, az autós így viszont belökte a külső sávba a motorost, kész szerencse, hogy nem került a kamionok alá.” – írta közleményében a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amely videót is közzétette az esetről. Hozzátették: a hasonló esetek elkerülése érdekében kérjük, hogy a motorosok csak az álló kocsisorok esetében haladjanak balról, jobbról, középen a járművek mellett. De akkor is óvatosan, megfelelő sebességet választva tegyük ezt meg és figyeljenek az autósokra, győződjenek meg róla, hogy biztonságosan el tudnak haladni mellettük. És persze csak olyan helyen haladjanak, ahol azt szabályosan megtehetik. Az autósoknak is nagyon kell figyelnie, ha sávot szeretnének váltani egy párhuzamos közlekedésre alkalmas úton, használják a visszapillantó tükröket, figyeljék a holtteret és készüljenek arra, hogy egy motoros is elhaladhat mellettük. És persze ők is csak olyan helyen közlekedjenek, ahol az szabályos. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elesett Budapest belvárosában a közlekedés

2022.07.12.
Tüntetők tiltakoznak a fővárosban a kata módosítása ellen, a Kossuth téren gyülekezők később a Margit hidra vonultak kedden délelőtt, ahol akadályozták a forgalmat. Nem sokkal 11 óra után a tüntetők egy csoportja a híd pesti hídfőjénél akadályozta a forgalmat, az autók és a villamosok álltak. A tüntetők egy másik csoportja a híd közepét foglalta el, a margitszigeti lejárónál. A demonstráció miatt több járat is terelve vagy rövidebb útvonalon jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden a Facebook-oldalán. Azt írták, hogy a 4-es és a 6-os villamos a Margit híd, budai hídfő és az Oktogon között nem közlekedik, helyettük az 1-es és az 2-es metrót ajánlják. A 9-es autóbusz terelve, az Árpád hídon keresztül közlekedik, nem érinti a Flórián tér és a Nyugati pályaudvar közötti megállókat. A 26-os, a 91-es, a 191-es és a 291-es autóbusz a Nyugati pályaudvar és a Margit híd, budai hídfő között nem jár - tették hozzá. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Milwaukee, Budapest, Kápolna: 120 éves lesz a Harley-Davidson

2022.07.12.
Ugyanakkor a 120 éves születésnapi ünnepségek hivatalos programjának része lesz egy, a heves megyei Kápolnán rendezett esemény: a Harley 120 éves születésnapjának tiszteletére a Harley Owner Group (HOG) 2023 tavaszán 120 fát ültet el a Kápolnai Macskaárvaház Kiss Norbert világ és Európa bajnok autóversenyző által alapított közösségi erdejében. Farkas Pál tájmérnök, ökológus a Globalplant Garden kertészet vezetője, az egyik magyar HOG tagként, egy Harley-Davidson Pan-America tulajként,  maga kezdeményezte az ötletet, ami - elmondása szerint - rendkívül pozitív fogadtatásra talált a Harley-s közösségben. Hankó Ákos   Hankó Ákos, a Harley-Davidson Budapest tulajdonosa is csatlakozott a kezdeményezéshez, aki az egerhíreknek elmondta: rendkívül kellemes emlékeik vannak Kápolnáról, hiszen a kis falu nagyszerű fogadtatásban részesítette a nemrégiben Open Road Tour keretében ott járt Harley-sokat, akik már letették a márka névjegyét a faluban, hiszen a Harley nevében egy Mamutfenyő csemetét ültettek el.   - Terveink szerint 2023 április 22-én, a Föld Napján ültetjük el a 120 fát, ami nem kis feladat, ezért természetvédő önkéntesek, és természetszerető motorosok segítségét is várjuk, de természetesen magam és hozzáértő kollégáim fognak odafigyelni arra, hogy szakszerűen legyenek elültetve a csemeték, amelyek megnőve, komoly egybefüggő erdőt alkotnak majd tisztítva a levegőt, árnyékot adva és életteret biztosítva a környék állatainak - fogalmazott Farkas Pál. Bóday Pál   - Megható és megtisztelő a Harley-sok felajánlása, ez fennállásunk óta a legnagyobb ilyen természetvédelmi akciónk lesz és természetesen a mi önkénteseink is kiveszik majd a részüket a fák elültetéséből és magunk fogjuk gondozni, ápolni őket - fogalmazott Bóday Pál a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke, kiemelve: egyetlen kérésünk az volt, hogy lehetőség szerint a szárazságot jól tűrő, méhecske és rovarbarát fákat ültessünk, ezzel is hozzájárulva az ember által súlyosan megsebesített természet rehabilitációjához.   
Címkék: 

Óriási sikere volt a magyar custom BMW-nek a neves kiállításon

2022.07.12.
A 20. alkalommal megrendezett BMW Motorrad Days átütő sikert aratott 2022. július 2-án és 3-án Berlinben. A világ legnagyobb BMW Motorrad találkozóját közvetlenül (egy nappal) megelőzte a Pure&Crafted Fesztivál. A hétvége során mintegy 17 000-en látogattak ki az eseményre, egészen különleges hangulatot teremtve. A motoros és nem motoros rajongók nemcsak Németországból és a környező országokból érkeztek, hanem összesen több mint 40 nemzet képviseltette magát. Az olasz és brit látogatók – ahogyan ez már megszokott – nagy számban vettek részt az eseményen, de a Berlinben első alkalommal megrendezett BMW Motorrad Days-re számos vendég érkezett a Berlin-Brandenburg régióból, Lengyelországból, Argentínából, sőt Dél-Koreából, Kolumbiából és Dél-Afrikából is. Magyar szempontból különlegesnek számított az esemény, miután a szervezők az idei évben először elfogadták egy hazánkban épített motor nevezését a Custom kiállításra. A Sapka Művek által épített BMW R 18 már bejárta a hazai és a nemzetközi sajtót egyaránt, ezért nem csoda, hogy a rendezvény Hall of Fame, központi csarnokában kapott helyet. Sapka elképesztő építése hat másik motorépítő alkotása mellett került kiállításra, és a szervezőket egyaránt lenyűgözte, hogy amíg a többi kiállító kivétel nélkül a sportos irányt vette célba, addig a magyar, korábban Európa Bajnok építő megtartotta a gyár által elképzelt szemléletet, és úgy alakította át teljesen a motort, hogy az szinte a gyár futószalagjáról legurult, 30-as évekbeli bobberként hatott. A motor a BMW Motorrad Magyarország támogatásával és ajánlásával jutott el a német fővárosba. A BMW Motorrad Days-t először 2001-ben rendezték meg az osztrák Seefeldben, majd ezután 18 egymást követő alkalommal Garmisch-Partenkirchenben. A világjárvány miatt 2020-ban és 2021-ben elmaradt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Jön a brutális Type R, de lassan csöpögteti az információkat a Honda

2022.07.12.
A Honda meglepte a nagyérdemű közönséget, hiszen a 2022. július 21-ei világpremier előtt már ma megosztott egy fényképet a vadonatúj Civic TypeR-ről, mely várhatóan jövő év első negyedévében érkezik az európai kontinensre. A mai nap egyben a Civic 50. születésnapja, hiszen 1972 július 12-én kezdték el Japánban forgalmazni a Honda ikonikus modelljét. Az idei év ugyanakkor a bíborvörös Type R jelvényt viselő Civic 25 éves jubileumát is jelenti. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

„Kocsi érdekel? Kettő, tízért…?”

2022.07.12.
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság egy 39 éves tibolddaróci férfival szemben. A gyanúsított 2022. június 30-án egy mezőkövesdi portáról eltulajdonított két autót. Az egyik kocsi kigyulladt menet közben, így azt hátrahagyta, míg a másikban - miután kifogyott az üzemanyag - elaludt. Másnap reggel a férfi egy italkimerésben a tízezer forintért kínált autót eladta a feléért, a pénzt pedig ott helyben el is költötte. A nyomozás eredményeként a rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A nyomozók mind a két autót megtalálták, és visszaadták a tulajdonosnak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Háromkerekű villanyroller a Honda startupjától

2022.07.12.
Japánban mindig is több lábon álltak az autógyárak, hiszen legtöbbször nem autógyártással kezdték karrierjüket. A villanyosítás térnyerésével aztán még több autóipari szereplő igyekszik megvetni a lábát a közlekedés más szegmenseiben is. Mindezek tudatában a legkevésbé sem meglepő, hogy a Honda igyekszik betörni a villanyrollerek népes piacára is új startupjával, a Striemoval, ami éppen most mutatta be első háromkerekű modelljét. Különlegessége, hogy nem csak gyalogtempóban, de akár egy bicikli sebességét elérve is rendkívül stabil tud maradni különleges technológiájának köszönhetően. Yotari Mori, a friss vállalkozás vezérigazgatója elmondta: „Azért fejlesztettük a Striemot, hogy megalkossunk egy olyan új közlekedési formát, ami később olyan természetessé vállhat, mint amilyen természetesen kilépünk az utcára a cipőnkben. Termékünk egyesíti a humán kutatásaink és a Honda motorbicikli fejlesztéseinek minden tudását.” Már adatai is ismertek az új terméknek: 20 kg és 30 km megtételére képes egy töltéssel, amivel nem igazán tűnik ki a tömegből, ugyanakkor fejlett rendszerével már igen, ami 0,1 mm pontossággal képes meghatározni az eszköz gravitációs középpontját, és adott esetben korrigálni, hogy mindig stabil legyen. A Striemo állítása szerint különösen nehéz elesni eszközükkel, aminek meg is van az ára: egyelőre csak Japánban lesz elérhető a Striemo, ott kb. 700 000 forintnak megfelelő yenért kínálják majd az első 300 példányt. Ha bejön az üzlet, 2023-ban szeretnének megjelenni Európában. Hogy megértsük működését, érdemes megtekinteni a gyáriak kisfilmjét. https://www.youtube.com/watch?time_continue=34&v=8w_OAZ83EOg&feature=emb_title További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Fejlemények a súlyos tehervonat-baleset ügyében

2022.07.12.
MTI/Mihádák Zoltán Megszűntek a korlátozások a hegyeshalmi vasúti fővonalon, Biatorbágy és Herceghalom között kedd hajnaltól zavartalan a forgalom - közölte a Mávinform az MTI-vel. Azt írták, hogy befejezték a vasárnapi balesetben megsérült pályaszakasz helyreállítását a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon. A szerelvények ismét mindkét vágányon, zavartalanul közlekedhetnek.A belföldi és a távolsági vonatok már menetrend szerint járhatnak, nem kell pótlóbuszokra átszállni - olvasható a közleményben. Vasárnap hajnalban összeütközött két tehervonat Biatorbágy és Herceghalom között, a balesetben több kocsi is kisiklott. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

CVT sebességváltó: Okoz-e gondot, ha menet közben használom a reteszkioldó gombot a S és D váltóhelyzet között?

2022.07.11.
A váltókioldó általában a váltókarra van szerelve, ami lehetővé teszi a vezető számára, hogy a váltókart egy adott pozícióba reteszelje. Ezt általában a parkoláskor használják, mert amíg a zár ki nem oldódik a kart nem lehet megmozdítani. Kérdés: Egy CVT-váltós 5. generációs Honda City-vel közlekedve az idő 95%-ában D üzemmódban vezetek. A fennmaradó 5%-ban P, R és N üzemmód között csak akkor váltok, ha a jármű állóhelyzetben van, míg S és D között akkor is, ha épp úton vagyok. Okozhatok-e bármilyen kárt a CVT váltóban, ha az üzemmódok közötti váltások során minden esetben megnyomom a váltókioldót? A Honda kézikönyv szerint ebben az esetben a reteszkioldó megnyomása nélkül kellene váltani, ahogy azt az alábbi ábra is mutatja: Válasz: A reteszkioldó működését tekintve olyan, mint egy mechanikus fék (tulajdonképpen fogaskerék), amely megakadályozza azt, hogy a váltó rossz/nem megfelelő sebességbe csússzon át pl. D üzemmódból R-be vagy P-be. Ez tehát egy bizonyos fokú üzemeltetési biztonságot nyújt, ami megóvja a váltót és a motort is egyaránt. Az S és D üzemmód közötti váltás akkor is teljesen rendben van, ha a reteszkioldó használata nélkül teszi azt. Ez így van mindaddig, míg ezt nem akkor teszi, amikor épp padlógázzal közlekedsz, bár a mai computerek elég okosak ahhoz, hogy ezt a motor károsodása nélkül vigyék véghez. Ha képes erre a járműve, akkor így is teljeséggel biztonságos az alkalmazása.

Kémfotókon a Toyota új, olcsó szedánja

2022.07.11.
Európában nem sokat mond az autósoknak a Toyota Vios név, Kelet-Ázsiában viszont az egyik legnépszerűbb olcsó szedánnak számít a típus, minden évben több mint 100 ezer példány fogy belőle, pedig az aktuális generációt már több mint kilenc éve mutatták be, és a ráncfelvarrása óta is eltelt hat év. A Vios legnagyobb piaca Kína, Fülöp-szigetek, Vietnám és Thaiföld, de kapható Bruneiben, Tajvanon, Malajziában, és Indonéziában is. Nemrég Bangkokban fényképezték le a negyedik generációs modell egy erősen álcázott példányát, a képeket közlő helyi online autós magazin, a Headlight Magazine azt is tudni véli, hogy a szériaváltozatról hivatalosan 2022 harmadik negyedévében rántja majd le a leplet a Toyota. A D92A kódnéven fejlesztett kis szedán a Daihatsu New Global Architecture (DNGA) platformra épül, hasonlóan a Perodua Ativa/Daihatsu Rocky/Toyota Raize, valamint a Toyota Avanza/Toyota Veloz/Daihatsu Xenia modellekhez. Bár a nevük hasonló, a Daihatsu New Global Architecture-nek nincs köze a Toyota New Global Architecture-höz (TNGA). Ez ugyanis egy 2019-ben bemutatott, kizárólag ázsiai piacra szánt kisautók részére fejlesztett moduláris platform, amelyre 2025-ig 21 modellt és 15 különböző karosszériatípust fognak építeni. A Daihatsu szerint a DNGA-t az elektrifikáció, a tömeg- és költségcsökkentés, az autonóm vezetés és a csatlakoztathatóság figyelembe vételével fejlesztették ki. A platform lehetővé teszi, hogy az alkatrész-megosztási arány meghaladja a 75 százalékot az apró kei carok, és a 80 százalékot az A és B szegmensbe tartozó mini- és kisautók esetében, ami a fejlesztési időket 50 százalékkal lerövidíti. Mivel a gyártóüzemek a DNGA-alapokra épülő típusokhoz közös szerelősort használnak, az új modellek bevezetésének tőkeigénye is 30 százalékkal csökkent a Toyotához tartozó autógyártó szerint. A rugalmasan alakítható DNGA használatával a Daihatsu által gyártott platformok száma 7-ről 4-re csökkent. Bár erősen álcázták a lencsevégre kapott Vios-prototípust, a kémfotók azt sugallják, hogy a külső formáját a 2017-es Indonéz Nemzetközi Autószalonon (GIIAS) bemutatott, 4,2 méter hosszú Daihatsu DN F-Sedan tanulmány ihlette, a koncepció néhány jellegzetes részlete ugyanis a vastag fekete borításon keresztül is látható. Ezek közé tartoznak a lökhárító síkjából kiemelkedő, szögletes légbeömlő nyílások az első lökhárító sarkain, és a szigorú tekintetet biztosító keskeny, szögletes fényszórók. Viszont úgy tűnik, hogy a szériaautó hátsó része nem igazán hasonlít a DN F-Sedan tanulmány elegáns, fastback jellegű farára, annak ellenére, hogy a kupés hatást keltő, laposan eső C-oszlop nem sokat változott. Viszont azon túl egy hagyományos, háromdobozos kialakítást találunk, amelynél a csomagtartó mérete láthatóan fontosabb szempont volt a dizájnereknek, mint a sportos megjelenés. A Headlight Magazine  információi szerint Thaiföldön kezdetben 1,2 literes szívó négyhengeres benzinmotorral kínálják majd az új Viost, fokozatmentes CVT váltóval párosítva. 2023-tól azonban a Toyota 1,5 literes hibrid hajtáslánca is elérhető lesz, amivel a Toyota legkisebb szedánja komoly ellenfele lehet a szintén hibrid Honda City e:HEV-nek. Fotók: Paultan.org, Toyota További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója