Kínai névadási metódus a megtévesztő sokszínűség jegyében

2025.04.15.
Ahogy az ukrajnai invázió miatt a nyugati márkák hirtelen és egyként távoztak Oroszországból, úgy özönlötték el a kínai autógyártók a félig üresen hagyott piacot. Ez azzal járt, hogy sok kínai vállalat kénytelen volt új márkanévvel bemutatkozni, részint a technológiai együttműködés örvén, részint konspiratíve, a nyugati szankciók megkerülése érdekében. A névhelyzet tehát kusza, de Szergej Celikov, az Autostat ügynökség elemzője vette a fáradságot, és – nem kis munkával - táblázatba foglalta, hogy mely új márka- vagy modellnév mögött mi bújik meg. Olyan kínai márkaneveket vett lajstromba, amelyeket kizárólag az orosz piac kedvéért alkottak meg, máshol csak nyomokban vannak jelen. A Magyarországon teljesen ismeretlen fehérorosz Belgee vállalat szereli össze az oroszok által jól ismert Geely Coolray és Atlas crossovereket, valamint az Emgrand szedánokat is, csak saját cégérük, vagyis Belgee márkanéven futnak ezek az autók. Vagyis Geely és a Belgee egy és ugyanaz, csak a cégér más. A viszonylag új Knewstar pedig a Geely Tugella crossovert rejti, de az újgenerációs Geely Atlas is Knewstar néven jelenik meg az orosz piacon. A néhány hete beharangozott Tenet márkanév alatt a Chery crossovereket kell érteni, amelyeket a Volkswagen néhai kalugai gyárában fognak összeszerelni. A Moszkva melletti egykori Mercedes-gyárban pedig Esteo modelleket fognak összeszerelni – a kínai Exeed ezt a nevet választotta az oroszországi piacra szánt autóinak. És egészen új hír: a második negyedévben kerül forgalmazásba vadonatúj márkaként a Nordcross, amely a Zeekr, Lynk&Co és Lotus átkeresztelt járműveinek gyűjtőneve lesz. A Sollers járműveinek donorautói a kínai JAC modelljei, és itt is csak a név és logó változott. Ugyanezen kínai cég modelljei futnak Moskvicsokként is – jó példa arra, hogy a szovjet autóipar büszkeségéből hogyan lett orosz bőrbe bújt kínai autó. Az Xcite márka a Chery Tiggo család konspirációs neve. S ha valaki nem tudja mihez kötni az Evolute márkát, eláruljuk, hogy ez a már Magyarországon is ismert a Dongfeng orosz változata. Hébe-hóba látni Amberauto márkajelű autókat is Oroszországban, s ezek valójában JMEV-ek, csak át vannak címkézve. A tíz éve alapított márkáról azt kell tudni, hogy a kínai Nancsangban székelő vegyesvállalaté, amely többségi tulajdonosa a Renault csoport, és résztulajdonosa a Jiangling Motors csoport (JMCG), illetve egy kínai agráripari vállalat. Így van áttételesen jelen a Renault az orosz piacon, miközben kivonult onnan. És ezzel nem ér véget a sor, mert közismert a Lada X-Cross 5 története: az autó lényegében a FAW Bestune T77 másolata lett volna, de a projekt már a legelején dugába dőlt, és csak néhány példányt adták el belőlük céges ügyfeleknek.    
Címkék: 

5 perc különbséggel kétszer is bemérték ugyanazt a gépkocsit

2025.04.15.
Fotó: police.hu A Salgótarjáni Rendőrkapitányság egyenruhásai sebesség- és forgalom-ellenőrzést végeztek Karancslapujtőn április 13-án. Öt perc alatt kétszer is bemérték ugyanazt a személyautót, mivel a sofőrje oda- és visszafelé is túllépte a megengedett 50 km/h sebességet. A gépjárművezető a lakott területen belüli útszakaszon először 76 km/h-val, majd az ellenkező irányból 68 km/h sebességgel haladt. A jogsértések miatt a sofőr összesen 120 ezer forint közigazgatási bírságra és nyolc közúti közlekedési előéleti pontra számíthat. Ugyanezen a napon a 21-es főúton „alacsonyan repült” az az autós, aki a megengedett 110 km/h helyett 194 km/h-val hajtott, így ezért a manőverért 210 ezer forint közigazgatási bírságra és hat közúti közlekedési előéleti pontra számíthat.  

Tíz év távlatában a Lexus-márkaszervizek nyújtják a legjobb szolgáltatást

2025.04.15.
Tavalyi első helyezése után idén a második lett a prémiummárkák között (és egyben a teljes autóiparban) a Lexus a J. D. Power éves vevőszolgálati elégedettségi (CSI) felmérésén. Az idén negyvenötödik évében járó CSI-tanulmány azt vizsgálja, hogy az 1-3 éves (azaz zömében garanciális) járművek tulajdonosai milyen kiszolgálásban részesülnek választott márkáik hivatalos (saját tulajdonban lévő) vagy szerződött szervizeiben. A folyamat öt fő elemét vizsgálják, ezek a fontosság sorrendjében az elvégzett javítási munka minősége, a szervizmunkatársak, a szervizelt jármű átvétele, a létesítmény minősége, valamint az időpontfoglalás. A 2025. évi felmérés több mint 55 ezer válaszadó tapasztalatait tükrözi a 2024 júliusa és decembere közötti időszakra vonatkoztatva. A Lexus a személyautók és a szabadidőjárművek között egyaránt a második helyen végzett – ezt a két nagy termékcsoportot csak 2023-ban kezdte el külön is elemezni a J. D. Power; akkor mindkét szegmensben a Lexus végzett az első helyen, míg a 2024-es listán a személyautók mezőnyében a harmadik, a SUV-ok között a legjobb volt a márka hivatalosan szervizeinek a teljesítménye.     Ha egy évtized távlatában nézzük az elért eredményeket, a Lexus mindössze egyszer maradt le a dobogóról, négy alkalommal a második helyen zárt, és ötször aranyéremmel végzett a felmérésen. A helyezések átlagát (1,8) tekintve a japán prémiummárka magasan vezeti a mezőnyt, azaz kiszámíthatóan és következetesen a Lexus kereskedései és szervizei biztosítják a legjobb ügyfélelégedettséget. Ezzel a Lexus messze megelőzi a második helyen álló Porschét (2,8) és a harmadik helyezett Cadillacet. Az amerikai márka egyébként az elmúlt tíz évben átlagosan a 3,2. helyen zárta a felmérést, azaz valójában fel sem léphet a statisztikai dobogóra.  A felmérés egyik legfontosabb általános tanulsága, hogy a hálózatról tölthető (tisztán elektromos és plug-in hibrid) gépkocsikkal továbbra is érdemben rosszabbak a szerviztapasztalatok; különösen a prémiumkategóriában, ahol átlagosan 57 ponttal rosszabb ezeknek az elektromos járműveknek a vevőszolgálati indexe, mint a belső égésű motorral szerelt vagy full hibrid járműveké. A hagyományosan erős ügyfélközpontúság mellett ez is magyarázza a Lexus következetesen erős teljesítményét, hiszen a márka észak-amerikai eladásainak mindössze 6%-át teszik ki a hálózatról tölthető modellek (a full hibridek egyébként itt 29,6 százalékkal részesednek a forgalomból – ez az arány világszerte 52, Európában pedig 91 százalék!). Fotó: Lexus Infografika: J. D. Power    
Címkék: 

A CUPRA a Milánói Design Héten mutatja be a művészet iránti szenvedélyének következő lépcsőfokát: a CUPRA Design House-t

2025.04.15.
A 2025-ös Milánói Design Héten bemutatott CUPRA Design House a márka jellegzetes és szokatlan stílusát új területekre viszi, kreatív együttműködéseken és új gyártási technológiák és anyagok felfedezésén keresztül. CUPRA „A CUPRA-nál a design minden tevékenységünk lelke. A CUPRA Design House elindítása a művészet iránti szenvedélyünk bizonyítéka – egy szenvedély, amely túlmutat az autóipar világán, és a kreativitás, az innováció és az emberi kapcsolatok birodalmába nyúlik” - mondta Ignasi Prieto, a CUPRA márkaigazgatója. „A CUPRA Design House a kísérletezés, az újragondolás és egy olyan örökség megteremtésének megnyilvánulása, amely egyszerre merész és gyönyörű.” A CUPRA ezzel az új fejezettel a design ereje iránti elkötelezettségét erősíti meg, hogy inspirációként szolgáljon és minden várakozást felülmúlva új, felfedezetlen utakat tárjon fel. „A CUPRA-nál a design nemcsak a formáról szól, hanem az érzelmekről, valamint a korlátok ledöntéséből és a szabályok átírásából fakadó energiáról. Minden vonal, textúra és részlet a lázadó szellemünk megtestesülése” - mondta Jorge Diez, a CUPRA Design House vezető designere. A CUPRA Design House egy új korszak kezdetét jelenti, ahol a CUPRA a technológiát, az innovatív anyagokat és a legmodernebb esztétikát ötvözi, hogy magával ragadó, összekapcsolt élményeket hozzon létre, amelyek a design határait feszegetik. A Red Thread of Design koncepció: A design mindig is a CUPRA dobogó szíve volt, mint a Red Thread of Design koncepció, amely minden alkotást, minden innovációt, minden élményt összeköt. A CUPRA Design House a következő lépés ezen az úton: egy tér, ahol a CUPRA a design és az innováció határait feszegetheti, a márka folyamatos törekvéseként, hogy szembe menjen a konvenciókkal és valami váratlant hozzon létre. A CUPRA Design House az a hely, ahol olyan kreatívokkal és márkákkal működünk együtt, akik osztoznak abban a víziónkban, hogy a design segítségével megkérdőjelezzük a hagyományos normákat és felfedezzük az ismeretlent. Modelleink lelke és az általunk felhasznált anyagok inspirálnak minket arra, hogy merész designelveink által vezérelve új határokat fedezzünk fel és partnerségeket építsünk ki — a határok feszegetésére és elképzeléseink gyakorlatba való ültetésre” - nyilatkozta Cécilia Taïeb, a CUPRA Design House operatív igazgatója. Három pillérre épült (CUPRA Collection, CUPRA Collabs és CUPRA Beyond) CUPRA Design House a márka egy izgalmas új fejezetét testesíti meg, amit az a szenvedély és rajongás táplál, hogy a design által valami igazán egyedit hozzon létre.            

Teszten a félig elektromos VW Golf

2025.04.15.
Hogy néz ki? Az idén ötvenéves Volkswagen Golf - 37 millió eladott példány után - márciusban újult meg, de ez a facelift kívül alig látható. Újra rajzolt fényszórók és megvilágított logó jelzi a változást, új segédrendszerek (a mátrixos LED lámpák fénye 500 méterre világít előre) és új hajtások is érkeztek, valamint megújult a szórakoztató- és tájékoztató rendszer. A kijelző hatalmas, képátlója 32,2 centiméter, a menürendszer intuitívan kezelhető. Hossza 4,3 méter, szélessége 1,8 méter, magassága 1,5 méter, tengelyek közötti távolsága 2,6 méter. Fordulókörének átmérője 10,9 méter, üres tömege 17 mázsa. Az ötajtós Golf csomagtartója szerény, az ADAC német autóklub mérése szerint csupán 305 literes, amely a hátsó ülések ledöntésével 1160 literesre növelhető. A konnektoros hibrid még ennél is kisebb csomagteret ad, 272-1129 liter állhat a rendelkezésünkre. Az utastér elégséges négy felnőtt számára, a vezetőülés kényelmes, az ergonómiát ülésmasszázs teszi teljessé. Az Apple CarPlay vezeték nélkül csatlakozik, az autó csendes benzines üzemben is, a két hajtás közti váltás hang- és rezzenéstelen. Menetmódból kettő van: hibrid és elektromos. Szépen szólt a Harman Kardon hangrendszer, az opciós hifi 480 wattos. A Volkswagen büszke arra, hogy a Chat GPT csetbotot hangvezérléssel lehet faggatni – a zenét kipróbáltam, a mesterséges intelligenciára nem voltam kíváncsi, bocsánat. Hogy megy? A plug-in hibridben az a fantasztikus, hogy akár 120-130 kilométernyi elektromos hatótávot is felkínál, sőt egy töltést követően 157 kilométeres elektromosan megtehető távot is kiírt. Ez persze nem életszerű, de a 120-130 kilométer fűtés/klíma/hegyek nélkül simán tartható. De ne legyünk sparmeisterek, ha csak 100 kilométer összejön ideális hőmérsékleti és domborzati viszonyok között, már az is igen komoly előrelépést jelent. És miért ne jönne össze? Benzinmotorja 1,5 literes, turbós, 150 lovas, maximális forgatónyomatéka 250 Nm. Ehhez jön még a 116 lovas (85 kW) villanymotor (ennek 30 percen át leadott legnagyobb teljesítménye 75 lóerő), 150 newtonméteres csúcsnyomatékkal. A Golf eHybrid legnagyobb teljesítménye 204 lóerő, az összeadott nyomaték 360 Nm. Milyen vezetni? Az elöl MacPherson, hátul négylengőkaros futóművel felszerelt VW Golf eHybridnek az alacsony tömegközéppont miatt kiváló az úttartása, jól kanyarog és elég dinamikus, illetve rugalmas nagy tempónál. Plug-in hibridből kettő van, a 272 lovas GTE változatot néhány hete a német autópályán is meghajtottam, a hazai teszten a gyengébb 204 lóerő összteljesítményű változatot vezettem. Mindkettőben nettó 19,7 kilowattórás akku (lítium-nikkel-mangán-kobalt a kémiája) tárolja az energiát. A Golf 8 eHybrid tulajdonképpen félig elektromos autó - ha a gyakorlatban is sikerül elérni azt a korábban alig elképzelhető hatótávolságot, akkor a főváros környékről ingázóknak csak ritkán kell majd benzint tankolniuk. Az is nagyszerű, hogy az akkumulátor most már gyorsan (is) tölthető, CCS töltőpontok is használhatók (DC töltése legfeljebb 40 kilowattal lehetséges, AC-n legfeljebb 11 kilowattal tölthetjük). Fogyasztása 0-6 liter között bármennyi lehet benzinből, az áramfogyasztás jellemzően 14-20 kilowattóra/100 kilométer, de volt, hogy ennél kevesebb és volt, hogy ennél több lett egy-egy szakaszon. A nyolcszáz kilométeres teszt során (ennek harmadát autópályán tettem meg) 1,4 liter benzint és 13,7 kWh elektromos áramot fogyasztott 100 kilométerenként az autó a fedélzeti számítógép adatai szerint. Ez a töltési veszteséget is beszámolva alig 5 literes átlagot jelent. Zöld áramot használva akár ingyen is járhatunk ezzel a Golffal. Persze, ára azért borsos és a zöld rendszámmal hamarosan nem lehet ingyen parkolni, de akkor is megéri, ha takarékos, izmos, korszerű és környezetet kevésbé szennyező kompakt autót keresünk. Hogy mennyi az annyi? Listaára pont a duplája egy belépő alap Golf modell árának: 16,277 millió forint, de az aktuális (2024. október) importőri kedvezménnyel 14,87 millió forintért már otthon tölthetjük. Még valami jellemzi az eHybridet: nagyon szórakoztató! Úgy húz, mint egy kis GTI: 204 LE rendszerteljesítménnyel 7,2 másodperc alatt sprintel 100 kilométer/órára Ez azt jelenti, hogy a sportos vezetők is jól járnak a félig elektromos Golffal. Legnagyobb sebessége 220 kilométer/óra lehet, autópályán magabiztos, szuverén.  Kép és szöveg: Biró Csongor    
Címkék: 

Környezetbarát permeteződrón fejlesztéséért részesült innovációs elismerésben a Széchenyi István Egyetem

2025.04.15.
A Magyar Innovációs Nagydíjat a Magyar Innovációs Szövetség alapította 1991-ben, és a pályázatot azóta rendszeresen meghirdeti. Az idei, 33. díjátadó ünnepséget a Parlamentben tartották a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Agrárminisztérium, az Energiaügyi Minisztérium, a Nemzeti Innovációs Ügynökség, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának támogatásával. Az innovációs nagydíjat a Széchenyi István Egyetemmel szoros partnerségben együttműködő komáromi Foxconn leányvállalata, a Cloud Network Technology érdemelte ki informatikai tesztelési rendszeréért. Az elismerést nyert környezetbarát permeteződrón megalkotásában nagy szerepet vállalt a Széchenyi-egyetem Digitális Fejlesztési Központja. A felvételen a fejlesztők: Szekeres Péter, Lázár Tamás, Pap Martin Felicián és Takács Olivér. (Fotó: Dudás Máté/Széchenyi István Egyetem) Az eseményen a Széchenyi-egyetem, tudáshasznosító vállalkozása, az Uni Inno Zrt., valamint Digitális Fejlesztési Központja innovációs elismerést vehetett át Bőthe Csabától, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezetőjétől. A kitüntetést a számos nemzetközi kiállításon is díjnyertes környezetbarát permeteződrónnal érdemelték ki, amelyet az ABZ Drone Kft.-vel és a tőkebefektető MIB Invest Group Kft.-vel közösen alapított ABZ Innovation Kft.-n belül alkottak meg. A környezetbarát permeteződrón korábban számos hazai és nemzetközi szakkiállításon, fórumon és vásáron mutatkozott be nagy sikerrel. Az eszközt megalkotó cég eredményességét jól mutatja, hogy az Uni Inno Zrt. tavaly tulajdonrészének többségét jelentős árbevétel mellett tudta értékesíteni, a hazai egyetemi modellváltás óta eltelt időszak üzletileg legsikeresebb egyetemi exitjét megvalósítva. „A Széchenyi István Egyetem 2018-ban alapított hasznosító vállalkozásának célja, hogy egy stabil innovációs ökoszisztéma kiépítésén keresztül minél több, gazdasági versenyképességet támogató szellemi alkotással segítse a hazai technológiai fejlődést. Mindezt az Uni Inno Zrt. többnyire spinoff vállalkozásokkal valósítja meg. Jelenleg tizennyolc szellemi alkotásra kötöttünk hasznosítási szerződést, tulajdonosi szerepvállalással pedig nyolc vállalatban van részesedésünk. Ezekben szakmai és pénzügyi erőforrásokkal is szerepet vállalunk. Így zajlott a közös munka az ABZ Innovation Kft.-vel is, amellyel kifejezetten sikeres együttműködést tudhatunk magunkénak” – fogalmazott Dósa Gábor, az Uni Inno Zrt. ügyvezetője. Az egyetemi cég munkájáról elmondta, kiemelt fókuszuk az intézményi kutatás-fejlesztési tevékenység révén született innovációk ipari felhasználásának támogatása. „A hasznosíthatóságot jelentős mértékben erősíti, ha ezek az újítások ipari jogvédelmi oltalommal rendelkeznek, ezért kiemelten fontosak ennek különböző formái, mint a szabadalom, a használati mintaoltalom, a formatervezési mintaoltalom és a védjegy. Egyetemünk az elmúlt öt évben huszonöt szabadalmi bejelentést tett, jelenleg tizenöt szabadalom- és használatimintaoltalom-kérelem van folyamatban. Emellett védjegyből harmincat jelentettünk be, tizennégy pedig előkészítés alatt áll. Ezeken kívül hat formatervezési mintaoltalommal is rendelkezünk” – részletezte az ügyvezető. Kiemelte: összegezve az elmúlt öt évet az egyetem az Uni Inno Zrt.-n keresztül több mint száz szellemi alkotás hasznosítását tette lehetővé. A Magyar Innovációs Nagydíjon elismerésben részesült környezetbarát permeteződrón az Uni Inno Zrt., illetve az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának egyik kiemelkedő eredménye, amely az elérhető termékek valamennyi előnyös tulajdonságát egyesíti. Dinamikus akadálykerülési és útvonaltervezési funkciói precízebbé teszik a permetezést, ezáltal akár 75 százalékos költségcsökkenés és négyszeres munkatempó érhető el a traktoros permetezéshez képest. „A hatékonyság növelésével az eszköz nemcsak gazdaságilag előnyösebb, de környezetbarát megoldást is nyújt. A termőterület földrajzi adottságaihoz való rugalmasabb alkalmazkodása révén pedig a speciális gazdálkodói igényeket is képes kielégíteni” – részletezte Takács Olivér, a Digitális Fejlesztési Központ helyettes vezetője. Elmondta, a központban az innovációval foglalkozó négytagú csapat feladata a piacvezető termékeknél is jobban működő szoftver és algoritmusok fejlesztése volt. „Odafigyeltünk az energiatakarékosságra, a permetlé elosztásának szabályozhatóságára, illetve a felhasználóbarát kezelői felületre. Így olyan eszközt tudtunk megalkotni, ami egyszerre szolgálja a fenntarthatóságot és a magyar agrárium előrelépését. Hálásak vagyunk, hogy erőfeszítéseinket ezzel a díjjal is elismerték” – fogalmazott. Elárulta: jelenleg is több olyan újdonságot nyújtó technológián dolgoznak az egyetem érdekeltségében működő cégekkel közösen, amellyel a zöldebb jövő megteremtését segítik elő.  

Motoros ruházat nélkül nagyot ütközött, nem élte túl a 21 éves fiatal

2025.04.15.
Ez egy forgalmas útszakasz, ahol korábban is történtek súlyos közlekedési balesetek. Az első információk szerint a furgon vezetője nem adott elsőbbséget a motorosnak. A motoros az ütközés után leesett a motorról, és mozdulatlanul fekve maradt a földön – hangzik el a Joj TV riportjában. A furgon utasa azt állítja, hogy megálltak a stop táblánál, és hogy a motoros hajtott túl gyorsan. A motoros nem viselt motoros ruházatot, és sportcipő volt rajta. A baleset helyszíne mellett egy másik motoros is elhaladt, aki már korábban is látta a fiatal férfit egy benzinkútnál. Elmondása szerint nem volt megfelelően öltözve: pólót viselt, és sportcipő volt a lábán. Az egyik cipő több méterre a motortól hevert a földön.  
Címkék: 

100-nál több résztvevő a Metal-Sheet Nagy Húsvéti Autósport Fesztiválon

2025.04.15.
2025. április 19–21. között ismét a lóerőké és az autósporté lesz a főszerep Máriapócson, hiszen jön a tavasz legnagyobb eseménye, a Metal-Sheet Nagy Húsvéti Autósport Fesztivál! A háromnapos programsorozat első két napján, szombaton és vasárnap a Rallycross Országos Bajnokság szezonnyitó futamára kerül sor a RabócsiRingen, hétfőn pedig a Metal Race Amatőr Autós Körverseny résztvevői lépnek pályára. Mindkét program során ígéretes mezőny várja az érdeklődőket. Fotó: RabócsiRing A Rallycross ob királykategóriája, a Supercar mezőnye idén is igazán erős, és minden adott hozzá, hogy a nézők felejthetetlen futamokat lássanak. Hét csúcskategóriás autó is lesz az összesen több mint 80 autót számláló mezőnyben. A Supercar rajtrácson ott lesz Kárai Tamás az Audi S1 volánjánál, aki többszörös magyar bajnokként és nemzetközi szinten is elismert versenyzőként Máriapócson is izgalmas csatákat ígér. Antal István az Audi A1-gyel tér vissza, hogy idén még magasabbra tegye a lécet, Koncseg Zoltán szintén Audi S1-es tapasztalt pilótájaként gyors versenyzőnek ígérkezik. A három audis pilóta óriási csatája várható. Mózer Márk újra a Peugeot 208-cal áll rajthoz, fiatalos lendülettel és látványos autókezeléssel, ami komoly kihívást jelenthet az élmezőny számára is. A Skoda Fabiát vezető Pál Krisztián harcos stílusáról ismert, így a RabócsiRingen is meglepetést okozhat. A tavalyi STC-2000 bajnok és idén Renault Megane RS-sel a kategóriába érkező Trepák Andor új szereplője a kategóriának, az első versenyen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, így most is megszorongathatja a nagy öregeket. A húsvéti hétvégén nem csupán a Supercar szörnyetegeké a főszerep: a tapasztaltabb pilóták közül sokan a túraautós STC kategóriákban (1600, 2000 és +2000 cm³) küzdenek a bajnoki pontokért, ahol a hajtáslánc, a lóerők és a taktika együtt dönt a siker sorsáról. Az STC+2000, tehát a nagy túraautók kategóriájában ott van a két nagy BMW-s vetélytárs, G. Nagy Zoltán és Vámosi Tibor, ők mindig nagyot csatáznak egymással, és Held Zoltán is visszatért ide egy Renault Clióval. STC-1600-ban ismét rajthoz áll a bajnoki címvédő, Siebel Balázs.  Igazi különlegességnek számít a Mazda MX-5 Kupa, amelyben hátsókerekes japán sportautók feszülnek egymásnak látványos driftelésekkel, és nagyot mennek a Szakági CrossCar (SXC) kategória csővázas, extrém gyors buggyi is. A nevezési listán az MK kategória is népes mezőnnyel képviselteti magát, amely szintén izgalmas, márkaspecifikus csatákat ígér. Itt érdemes megemlíteni Patut, aki LADA 2105-tel Golfok és Suzukik között gyönyörű és gyors autózásról híres, ezúttal is biztosan szép íveket fog rajzolni.   A RabócsiRingen a mezőny legnépesebb kategóriája, az Astra Kupa lesz, ahol több mint húsz, szinte teljesen egyforma Opel Astra méri össze erejét – itt garantált a centikért folyó küzdelem. A Junior Kupában tucatnyi ifjú tehetség bizonyítja, hogy a jövő bajnokai már most is versenykészen várják a rajtjelet. Astra kupában lehet csata az idei győzelemért, mert a tavalyi bajnok az feljebb lépett. Tehát ott van a Gaál Fecó, aki tavaly 2. helyezett lett, és az örökös magyar bajnok Kotán Péter fia, Kotán Krisztián is, aki egyre jobb eredményeket ér el, és most megküzdhetnek akár a bajnoki címért is. Szintén itt indul Nagy Kamilla, a túraautó-versenyző és televíziós szakértő Nagy Dániel testvére.  A Suzuki Swift kupában a juniorok között ott van a tavalyi 2. és 3. helyezett: Farkas Tamás lett a 2. és Kisdoky lett a 3. helyezett, valamint Benik Benett, aki nem más, mint a magyar ralilegenda, Benik Balázs fia. Benik Balázs neve fogalom az autósportban: többszörös abszolút magyar ralibajnok, WRC-s tapasztalattal és páratlan technikai érzékkel. Most fia próbálja meg beírni saját nevét a magyar autósport krónikájába. A magyar kupában indul a terepraliból ismert Bunkoczi László fia, Soma, és ott van Kisharsányi, a tavalyi Astra kupa győztese.  Legyen szó a profikról vagy a feltörekvő tehetségek futamairól vonzanak, a húsvéti hétvégén a RabócsiRingen minden verseny izgalmas történetet mesél el – a rajttól a kockás zászlóig. Sportautók is érkeznek a RabócsiRingre A versenypályán kívül is garantált az élmény: egész napos családi programok, gasztronómiai élmények, kiállítók, autószimulátor várja a nézőket. A RabócsiRing minden korosztály számára kínál valami különlegeset – legyen szó adrenalinról, kikapcsolódásról vagy minőségi családi időtöltésről. A rendezvény egyik különleges színfoltja a DRX Sport közreműködésével megvalósuló szupersportautó-bemutató lesz, amely során a közönség testközelből csodálhat meg olyan ikonikus modelleket, mint a Ferrari 488 GTB vagy a Lamborghini Huracán. Ezek a járművek azonban nem csupán statikus kiállítási darabként lesznek jelen: a helyszínen – díj ellenében – tesztvezetésre is elvihetők, így valódi élményként élheti át, milyen érzés a világ legkívánatosabb sportautói közé tartozó gépeket vezetni. A RabócsiRing számára kiemelten fontos, hogy a húsvéti fesztivál minden korosztály számára tartalmas és emlékezetes programot kínáljon. Ennek jegyében az autósport események mellett színes és sokoldalú kísérőprogramokkal várják a látogatókat. A legkisebbek számára játszótér biztosít szórakozási lehetőséget, míg a nagyobbak és felnőttek a MultiraceVR profi szimulátorában tehetik próbára vezetési tudásukat, legyen szó driftről, rallyról vagy időmérős kihívásról. A látogatók kényelméről a bővített vendéglátói kínálat gondoskodik: a gasztronómiai zónában helyi ízek, frissen készült rántott és grillételek, levesek, gyrosok, hamburgerek, hűs italok és kávék várják az éhes és szomjas vendégeket a versenyek közben vagy a szünetek alatt. A háromnapos fesztiválra a jegyek már elérhetők a https://www.rabocsiring.hu/esemeny/4081/metal-sheet-nagy-husveti-autosport-fesztival oldalon. A napijegyek és bérletek kedvező áron vásárolhatók meg, és korlátozott mennyiségben tribün- vagy kempingbelépővel is kiegészíthetők. Az online elővételes jegyvásárlás április 16-án 16:00 órakor zárul. A 12 éven aluli gyermekek számára a belépés ingyenes. Azok számára pedig, akik igazán exkluzív élményre vágynak, a RabócsiRing limitált darabszámú SKYBOX VIP belépőket kínál. Ezek segítségével a látogatók közvetlenül a pálya középpontjából élvezhetik a versenyek legizgalmasabb pillanatait és teljes lebonyolítását.  
Címkék: 

Szakadt gumikkal szedtek ki a forgalomból egy lengyel teherautót Ausztriában

2025.04.15.
Az orf.at cikke. Képernyőfotó A Bécsi Állami Közlekedési Minisztérium Veszélyes Áru- és Hulladékellenőrzési Osztályának illetékesei a 40 tonnás nyerges teherautó részletesebb ellenőrzésében segítettek az útdíjellenőröknek. Olyan abroncsokat fedeztek fel, amelyek már 15 centiméter hosszúságban felszakadtak a teljes belső és külső oldalon. Amint azt a rendőrség szombaton bejelentette, küszöbön állt a gumidefekt. Egy abroncs a hátsó tengelyen már teljesen leeresztett, már levált a felniről, és leugrással fenyegetett. Ráadásul már a blokkolásgátló fékrendszer is meghibásodott. A rendszámtáblákat a rendőrök a helyszínen eltávolították. A sofőrt feljelentették.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója