Európa legnagyobb ipari centrumai közé kerül Szeged a BYD autógyárával

2024.11.15.
Lázár János miniszter Botka László polgármesterrel folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatóján azt mondta, az üzem építése, amely Magyarország legnagyobb autógyára lesz, a várakozásoknál sokkal gyorsabb ütemben halad. Botka László polgármester és Lázár János építési és közlekedési miniszter tárgyalása Szegeden. Fotó: MTI/ÉKM A politikus leszögezte, az 1200-1500 milliárd forintos beruházással megépülő gyár érdemben hozzá fog járulni a magyar gazdaság fejlődéséhez, és az egész térség számára lehetőséget biztosít. A gyárban 2025 második felében készülnek el az első járművek, addigra megépülnek az üzem autópálya- és közúti csatlakozásai, elkezdődik a vasúti pálya korszerűsítése, a vasúti terminál kialakítása, folyamatosan bővítik a termeléshez szükséges ivóvíz- és szennyvízkapacitást – közölte a miniszter. Lázár János elmondta, közvetlen négysávos kapcsolat épül az M43-as autópálya és az üzem között. Négysávossá alakítják az 5-ös főút a város és az autópálya-csomópont közötti részét. A kiviteli tervek elkészültek, a közbeszerzés is lezajlott, az 5,5 milliárd forintos fejlesztés kivitelezője várhatóan a Colas Magyarország Zrt. lesz. Emellett meghosszabbítják és kétszer kétsávosra bővítik 502-es számú főutat, e fejlesztés tervezése jövő év elején zárul le. Lázár János kifejtette, a magyarországi autógyártók három éven belül évi egymillió vagy még annál is több új járművet fognak előállítani. Ezek szállítása – az uniós előírások miatt – vasúton zajlik majd. Szegeden ehhez első lépésként a M43-as autópálya várostól távolabbi oldalán vagy Kiskundorozsmán vasúti terminál épül. Nagy tempóban épül a BYD gyára Szegeden A kormány döntött a Cegléd és Kiskunfélegyháza között vasúti pálya teljes korszerűsítésének soron kívüli megtervezéséről, valamint a Kiskunfélegyháza és Szeged között pálya rekonstrukciójáról. Ez utóbbi költsége 175 milliárd forint lesz – közölte a miniszter. A vasútfejlesztések forrását előreláthatólag az Európai Beruházási Bank 2,2 milliárd eurós hitele biztosítja majd. A korszerűsítés eredményeként a személyforgalom is gyorsabbá, a menetrend tarthatóbbá válik Szeged és Budapest között – hangsúlyozta a miniszter. Lázár János kitért arra, csütörtökön a magyar és a szerb kormány megállapodott arról, hogy Röszkén kínai együttműködéssel és hitelből százmilliárd forintos nagyságrendű beruházással a schengeni térség legnagyobb közúti, vasúti és teherforgalmi átkelője épül meg. Ez a fejlesztés is elengedhetetlen a gyár működéséhez, részben azért, mert a Szegedre munkavállalás céljából ingázó vajdasági magyaroknak száma jelentősen nőni fog - mondta. A Szegedi Vízmű Zrt. elkészítette a BYD-gyár építéséhez szükséges ivóvíz- és szennyvízhálózatot – közölte a miniszter. Leszögezte, a szegedi vízbázis nincs veszélyben, és a szegedi szennyvízkezelést sem érinti hátrányosan az üzem építése. Ahogy a termelése felfut, bővítik az üzem számára rendelkezésre álló ivóvíz- és szennyvízkapacitást. A Belvárosi hídra 2 milliárd forint támogatást kap Szeged. Fotó forrása: Lázár János közösségi oldala Az autógyárban 10 ezren dolgoznak majd, így átalakul Szeged közlekedése is – mondta a politikus. Úgy fogalmazott, a kormány részéről nyitott arra, hogy a szegedi trolibusz- és villamosbeszerzések utólag belekerüljenek azok közé a beruházások közé, amelyek az EU által a magyar kötöttpályás közlekedés fejlesztésére szánt 1600 milliárd forintos forrásból valósulhatnak meg. A szegedi Belvárosi híd az ország egyetlen önkormányzati tulajdonban álló Tisza-hídja, amely élettartamának meghosszabbítására 2 milliárd forint azonnali támogatást biztosít a kormányt. Az elsősorban korrózióvédelmet jelentő munkálatokat 2025 elején meg kell kezdeni – tudatta a miniszter. A déli Tisza-híd teljes kiviteli terve a jövő év első negyedévre készül el. A híd felhajtójának tervezett nyomvonala – amely módosítására nincs műszaki lehetőség - érinti az egyetem hat épületét, köztük a hőközpontot. Ezek 8-10 milliárd forintba kerülő kiváltásáról meg kell állapodni, ha ez sikerül, a munkálatok 2026-ban kezdődhetnek el – mondta a politikus, aki a Szegedet érintő fejlesztések között említette az algyői híd négysávúsítását is. Kérdésre válaszolva Lázár János kifejtette, Navracsics Tibor személye és az általa kidolgozott rendszer a biztosíték arra, hogy az iparűzési adó növekményéből származó forrásokat igazságosan osztják el a járások fejlesztésére. Az olyan településeken, mint Szeged vagy Debrecen, ahol jelentős termelőberuházások valósulnak meg, a 2026-ot követő évek iparűzési adója lesz kérdéses, erről külön kell tárgyalni az érintett a városokkal. Botka László és Lázár János a szegedi sajtótájékoztatón. Fotó: MTI/ÉKM Botka László kifejtette, az önkormányzat az elmúlt egy évben a legszorosabb együttműködésben dolgozik a BYD-gyár építésének előkészítésén a kormányzattal. A beruházás ügyében a városban teljes politikai és lakossági konszenzus van. A polgármester által konstruktívnak nevezett megbeszélésen megállapodás született arról, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium egyetlen Szegeden nagyobbrészt uniós vagy hazai forrásból támogatott beruházást sem von magához, ezeket a hasonló projekteket az elmúlt években sikeresen menedzselő önkormányzat valósítja meg, szükség esetén konzorciumi partnerként bevonva a Magyar Közút Zrt.-t. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Megszűnik a reptéri beszállókártya

2024.11.15.
A Ryanair azt tervezi, hogy teljesen megszünteti a beszállókártyákat és a fizikai utasfelvételi pultokat a repülőtereken, mindent egy teljesen digitális rendszerbe helyezve. A légitársaság vezérigazgatója azzal indokolta a változást, hogy az utasoknak mintegy 60%-a már ma is használja az alkalmazást. A vállalat célja, hogy ezt a számot 80%-ra emelje 2024 végére és 100%-ra 2025 tavaszára. A digitálisra való áttérés egyik fő szempontja a működési költségek csökkentése. Eddig két emberre volt szükség minden járat utasfelvételénél, a fizikai pultok eltűnésével viszont megspórolhatók ezek a bérköltségek. Ergo, a foglalkoztatottak létszáma csökken... Ezt a negatív következményt a légitársaság állítólag próbálja majd ellensúlyozni azzal, hogy olcsóbban kínálja a repülőjegyeket. Ez majd kiderül, ami viszont biztosan kedvező ebben a fordulatban az az, hogy megszűnik az 55 Euro/19.250 Ft költség, amit azoknak az utasoknak kellett fizetniük, akik elmulasztották otthon kinyomtatni a beszállókártyájukat. Ami a check-in műveletekre való váltást illeti, Michael O'Leary egyelőre nem közölt részleteket arról, hogy a Ryanair hogyan fogja kezelni azokat az utasokat, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy akik nagyon alacsony szintű digitális ismeretekkel bírnak, de megerősítette, hogy az utazók nem fogják lekésni járataikat az eszközeik technikai problémái miatt. Forrás: dday.it  

Lopás elleni James Bond-kütyüt kapnak a Lexusok

2024.11.15.
A Lexus népszerűsége rohamtempóban nő Európa-szerte – sajnos nem csak a vásárlók, hanem az autótolvajok körében is. A nagy-britanniai stisztikák szerint 2023-ban a Lexus RX volt a nyolcadik leggyakrabban ellopott autó az egész szigetországban. Ez persze kétes dicsőség, ugyanakkor olyasvalami, amivel foglalkozni kell, hiszen a Lexus az ügyfelekről való gondoskodásban is hagyományosan az élen jár. Ezért a Lexus UK különleges akciót hirdetett: ügyfeleinek meglévő autóit ingyen a legmagasabb színvonalú nyomkövető rendszerrel szereli fel. A brit biztosító társaságok által elismert Tracker S7 két szinten biztosít védelmet. Az első az ellopott autó felkutatását könnyíti meg – a statisztikák szerint az előfizetéses rendszerbe bekapcsolt autók 50 százalékát a lopást követő négy (igen, 4) órán belül találják meg, 80 százalékuk pedig 24 órá belül kerül vissza a tulajdonoshoz. A rendszer 95 százalékos sikerrátával dolgozik, ami a legjobbak közé tartozik a szakmában. A védelem szintjét a nyomkövetőhöz társított okostelefonos alkalmazás biztosítja, ahol többek között beállítható egy geokerítés, azaz egy olyan virtuális határvonal, amelynek átlépésekor a rendszer riasztást küld a tulajdonosnak, hogy autója elhagyta az engedélyezett területet. A Tracker S7 jeladója észrevétlenül rejthető el az autóban – a lehetséges helyek száma eléri a több tucatot, külső antenna pedig nincs, így a tolvajoknak hosszadalmas és fáradságos munka lenne felkutatni és eltávolítani a készüléket. Az árnyékolás sem segít, hiszen a berendezés a szokásos műholdas és mobil adathálózati nyomkövetés mellett ultrarövid hullámon (URH) is sugároz azonosító jeleket, amelyeket ráadásul – a szolgáltató és a brit rendőrség közötti együttműködésnek köszönhetően – a szigetország összes rendőrségi helikoptere és több mint kétezer járőrautója képes fogni és azonosítani. A Lexus nem csak ügyfeleinek autóit szereli fel ezzel a rendszerrel, hanem a tanúsított használt autókat is. Ráadásul mindezt teljesen ingyen, beleértve az első három év előfizetési díját is. A vadonatúj modellek ezzel szemben nem részesülnek ebből a lehetőségből: ezeket a Lexus tájékoztatása szerint már gyárilag olyan magas szintű lopásvédelemmel látják el, ami feleslegessé tesz minden további óvintézkedést. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Túramotorosok álmát váltja valóra a Bridgestone új abroncsa

2024.11.15.
A BATTLAX SPORT TOURING T33 új generációs radiál sport-túra motorabroncs megőrzi elődje, a T32 túrateljesítményét, miközben 47%-kal növelt élettartammal bír. A BATTLAX abroncscsalád legújabb tagja nemcsak kiváló úttartást kínál nedves felületen, de továbbfejlesztett biztonságos kezelhetőséget kínál száraz útfelületeken is. Az abroncs új tervezésű keveréke, optimalizált futófelületi mintázata és fejlett szerkezete egyszerre növeli az élettartamot és javítja a megbízható kezelhetőséget, így csökkenti a hosszú távú motorozással járó kihívásokat és növeli a túrázás élményét. A Bridgestone elkötelezett a biztonságos és élvezetes motorkerékpár-kultúra fejlesztése mellett, így ezt a célt szem előtt tartva fejlesztette ki az új T33 abroncsot is. Prémium niche stratégiájával, valamint megbízható Dan-Totsu  termékeivel – köztük a BATTLAX prémium abroncsokkal – a Bridgestone továbbra is elkötelezett a motorosok mellett. A törekvés összhangban áll a Bridgestone E8 kötelezettségvállalással , és az „érzelem” (Emotion) értékre épülve célja, hogy inspirálja a mobilitás világát, és most és a jövőben is „örömteli motorozást” biztosítson. A T33 teljesítményének javítása érdekében a Bridgestone több technológiai újítást alkalmazott. Az első és hátsó abroncsok is új mintázatot kaptak, optimalizált land-sea aránnyal és mintázati merevséggel, amely megőrzi a T32 alakját, ezáltal növelve a tapadást, stabilitást és kezelhetőséget. Az első abroncs új keresztövet kapott, a hátsó pedig MS övet alkalmaz – mindkettő rugalmas szerkezetű és egyaránt megfelelő könnyű és nehéz motorokhoz is. A hátsó abroncs újonnan fejlesztett összetétele magas szilárdságú, kopásálló polimert tartalmaz, amely segít megelőzni a polimerláncok sérülését. Az új T33 megnövelt élettartamát elődjéhez képest az új összetétel, a mintázat és a szerkezet kombinációja biztosítja, amely csökkenti az érintkezési felület csúszási területét. Az új Bridgestone BATTLAX SPORT TOURING T33 a megjelenéskor négyféle első és hatféle hátsó méretben lesz elérhető, 2026-ban pedig további öt mérettel bővül a kínálat.  

Mától már téli dízelt árulnak a hazai kutakon

2024.11.15.
Ha hideg a reggel, nem csak a nap indul nehezebben, hanem a dízelautók többsége is. Ennek egyszerű fizikai oka van: a hőmérséklet csökkenésével megváltoznak az üzemanyag áramlási tulajdonságai. Ezért a MOL novemberben átáll a téli dízel forgalmazására: november 15-től már mindenhol a hideg időjárás negatív motorikus hatásait kiküszöbölő gázolajjal találkoznak az autósok a hazai töltőállomásokon. A hideg idő következményei közül az autósok számára a legjelentősebb, hogy a dízel üzemanyag egyik összetevője már mínusz 8-10 fokon kristályosodni kezdhet. A kristályok eltömíthetik a szűrőket, és akadályozhatják az üzemanyag áramlását, ami önmagában is nehézséget okozhat a motor téli indításában. Ráadásul a hőmérséklet csökkenésével párhuzamosan nő az üzemanyag viszkozitása (vagyis csökken a „folyóssága”), ami szintén gátolhatja az indítást és a megfelelő motorműködést. Az előző két ok miatt a motor hosszabb ideig és nagyobb erőfeszítéssel próbálja beindítani az égési folyamatot. Ez a megnövekedett terhelés fokozott igénybevételt, azaz kopási kockázatot jelent a motoralkatrészekre, amelynek a kivédésében szintén segít a téli dízel. Fontos információ az autósok számára, hogy a prémium dízelek hidegtűrése eleve kedvezőbb, magasabb adalékanyag tartalma miatt kiváló tisztántartó és feltisztító hatással bír, így segít fenntartani a motor optimális teljesítményét és megóvni annak élettartamát az extrém időjárási körülmények között is. Ez nem csupán a gépjármű motorjának megóvása és a hosszabb élettartam érdekében fontos, hanem kedvezőbb működést is biztosít. Azok számára, akik a november 15. utáni időszakban is szeretnék minimalizálni az időjárás miatti meghibásodási kockázatot, különösen magasabban fekvő területeken vagy a környező országok magashegyi vidékein, a prémium üzemanyag továbbra is az optimális választás. Amennyiben félig van a tank nyári dízellel, de hirtelen bejönnek a fagyok, érdemes rátankolni egy fél tank téli üzemanyagot – ideális esetben a magasabb hidegtűrésű prémium változatból –, így a hidegindítás a magyarországi előforduló hőmérsékleteket tekintve mindenképpen biztonságos lesz. A különbség jelentős lehet: az iparági tesztek alapján a normál téli dízel mínusz 20 Celsius fokig biztosít megfelelő teljesítményt, míg a prémium téli dízel esetében akár -35 Celsius fokig képes ellensúlyozni a hideg idő kedvezőtlen motorikus hatásait. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Csődbe ment a Magyar Nagydíj-győztes Jenson Button retro Lotus-gyártó cége

2024.11.15.
A Radford Motors 2021-ben mutatta be első autóját, a Lotus-alapokra épülő Type 62-2-t, amelynek gyártását nagy reményekkel várta a közönség. Azonban alig három évvel később a cég csődöt jelentett, így a retro-kinézetű, modern sportautó valószínűleg sohasem lesz elérhető. A Radford Motorst a többek között Magyar Nagydíj-nyertes Jenson Button angol Forma-1-es pilóta hozta létre a TV-riporter Ant Ansteaddel együtt és céljuk a retro stílusú, de teljes mértékben mai standardoknak megfelelő sportautó megalkotása volt. A cég anyavállalata, a Finest Coachbuilding Group LLC vásárolta meg Harold Radford bizniszét, amely az 1940-es évektől kezdődően tervezett kasztnikat a Bentleynek és a Rolls-Royce-nak. Október 10-én azonban a vállalat bejelentette a gazdasági csődöt. Dan Bednarski, a cég vezérigazgatója a motor1.comnak azt nyilatkozta: A Radford Motors 11-es Gazdasági Minősítésű átalakításon megy keresztül, amelynek részeként új stratégiai változtatásokat alkalmazunk a jövőbeli alapunk megszilárdítása érdekében. A folyamat során bizonyos vezetőségi változásokra lehet számítani, amely a változás része. A Finest Coachbuilding Group LLC jelenlegi tulajdonosai között van Pastor Velasco, Roger Behle, Ant Anstead, Jenson Button és Izzy Roa. Ezek a változtatások egy nagyobb stratégia részei, amelynek célja, hogy utat nyisson egy új befektetésnek és segítse elköteleződésünket a további növekedéshez. Izgatottan várjuk ezt az új utat és továbbra is arra összponotsítunk, hogy a cég ugyanúgy menjen tovább, mint ahogy azt megszoktuk, de új energiával és célokkal. A Radford célja egy új befektetési alap megteremtése egy teljesen új tervezet alatt és a cég működését igyekeznek folytatni, mivel továbbra is luxus sportautókat szeretnének gyártani. A Radford rövid pályafutása persze nem semmiből jövő hír, mivel a fejlesztések rengeteg pénzt emésztettek fel, de a Type 62-2 bemutatásakor úgy tűnt, a modell megéri majd a rengeteg erőforrást. A Lotus Evora alapjaira épülő autó 3,5 literes, 600 lóerős, V6-os motort kapott, és még a Pikes Peaken is kipróbálták 2023-ban, ahol bejelentették, hogy a sorozatgyártott modell egymillió dollárba fog kerülni. Az, hogy a cég csődje hogyan fogja a Type 62-2-es modellt, egyelőre nem tiszta, mivel a vállalat nem részletezte a terveit. Ha Bednarski valóban életben szeretné tartani a Radfordot és a talpra állás után is luxusautókat akar gyártani, van esély, hogy a Type 62-2-t egyszer lehet majd kapni. Az is lehet azonban, hogy csak az a néhány prototípus marad meg, amelyek aztán egy gyűjtő garázsába kerülnek, vagy üzeti titok-mivoltuk miatt a darálóba.

BMW és Mercedes márkakereskedést venne Csehországban az AutoWallis

2024.11.15.
A MILAN KRÁL Holding a.s. a MILAN KRÁL Csoport központi holding cége. A csoport a dél-csehországi régióban négy járműipari márka (BMW, Mercedes-Benz, Mercedes-Benz Truck, Ford) értékesítésével, szervizelésével, Opel márkaszerviz tevékenységgel, valamint saját márkanéven futó használtautó-kereskedelemmel foglalkozik, továbbá különálló lakatos- és fényezőüzemmel is rendelkezik. A cseh holding tulajdonosával kötendő adásvételi szerződés még előkészítés alatt áll, a tranzakcióhoz a cseh versenyhivatal hozzájárulása mellett egyéb zárási feltételek teljesülése is szükséges - írták. Az AutoWallis márciusban jelentette be, hogy a cseh piacra lép, felvásárolja az autókereskedő cseh Stratos Auto BMW üzletágát, amivel három cseh városban - Prágában, Hradec Královeban és Pardubicében - jelenik meg és a cseh BMW-piac közel 10 százalékát szerzi meg. Az NC Auto (Stratos Auto) BMW értékesítése 2022-ben 650 darab, míg 2023-ban 737 darab személyautó volt (új és használt). A tranzakció első lépésében az AutoWallis az üzletágat képviselő NC Auto s.r.o. 80 százalékát vásárolta meg július elején, majd két éven belül növeli részesedését 100 százalékra. A cseh autópiacon, 2023-ban 244 ezer új személyautót helyeztek forgalomba, ami a magyar piac 190 százaléka. Miközben a magyarországi piac tavaly 3,4 százalékkal csökkent, a cseh 27 százalékkal nőtt. Az AutoWallis csoport a kelet-közép-európai régió 16 országában (Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Bulgária, Görögország, Horvátország, Koszovó, Lengyelország, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Észak-Macedónia, Magyarország) gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel van jelen. Az AutoWallis csoport árbevétele 2023-ban 36 százalékkal 366 milliárd forintra nőtt, EBITDA-eredménye (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) ezzel megegyező mértékben 19,7 milliárd forintra ugrott. Nettó eredménye 14 százalékkal 9,8 milliárd forintra emelkedett. Idén a tavalyi évet érdemben meghaladó értékesítési adatokkal számolnak. Az AutoWallis Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A részvény árfolyama csütörtökön változatlanul 147 forinton zárt, az elmúlt egy évben a papír legalacsonyabb árfolyama 110,5 forint, a legmagasabb 168 forint volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Frontális karambollal és teljes útzárral indult a nap, mentők a helyszínen

2024.11.15.
Frontálisan összeütközött két személyautó Érden, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Leányka utcánál péntek reggel. A város hivatásos tűzoltói áramtalanítják a gépkocsikat, amelyek akadályozzák a forgalmat. A helyszínen vannak a mentők is. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Van baj máshol is, összeütközött két személyautó a Balassi Bálint utca és a Munkácsy Mihály utca kereszteződésében. A váci hivatásos és önkéntes tűzoltók áramtalanítják a járműveket. Az érintett útszakaszt itt is teljes szélességében lezárták. Árokba sodródott és felborult egy személyautó Somogyaszaló közelében, a 67-es főút és a 6548-as út kereszteződésénél. A jármű a tetején állt meg. Egy ember utazott benne, őt a mentők ellátják. A balesetnél a kaposvári hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést, akik áramtalanították a járművet. - Egy műszaki hibás kamion vesztegel a 3-as főúton, a belvárosból kifelé vezető oldalon, az arnóti körforgalomban, a Bólyai János utcai kijáratánál. A 192-es km-nél az ebből fakadó torlódás meghaladta a 2 kilométert - írta az Útinform folyamatosan frissülő oldala. Élénk a forgalom a Budapest környéki utakon. Telítettek a sávok - az M3-as autópálya bevezető szakaszán, az M0-s autóúti csomóponttól befelé. Sokan haladnak - a 10-es főúton, a solymári körforgalomtól, - a 11-es főúton, Leányfalu és Budakalász között, - a 31-es főúton Maglódtól, - az 51-es főúton Dunaharasztitól a főváros irányába, - valamint a Csepel-sziget útjain.  

A versenynaptárban marad 2031-ig ez a legendás Forma-1-es helyszín

2024.11.15.
Közleményükben a versenysorozat irányítói emlékeztettek, hogy Monte-Carlo már az első, 1950-es világbajnoki programnak is az egyik helyszíne volt, majd 1955-től megszakítás nélkül szerepel a naptárban. Az idén Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője diadalmaskodott a városi pályán, ezzel az F1 történetének első hazai győztese lett Monte-Carlóban. Fotó forrása: hirado.hu A közleményben azt is bejelentették, hogy 2026-tól minden évben június első teljes hétvégéjén kerül majd sor a monacói viadalra, amelyet jövőre május 23-25-én rendeznek, és a 2025-ös futamon ünneplik a hercegség F1-es bemutatkozásának 75. évfordulóját. "Monaco utcái különleges és híres részei a Forma-1 történetének, ennek a versenynek a megnyeréséről pedig minden pilóta álmodik. A mostani megegyezéssel az F1 és Monaco közös történetének, együttműködésének, valamint az innovációnak az új korszakába lépünk. Albert monacói herceg jövőt szem előtt tartó vezetésének köszönhetően optimalizálni tudjuk a versenynaptárt, amely jelentős mértékben könnyít a logisztikai kérdéseken, egyben csökkenti a világbajnokságunk környezetre gyakorolt hatását" - idézte a közlemény Stefano Domenicalit, a Forma-1 elnök-vezérigazgatóját. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Modernizálja egykori koncepcióit a Bertone, itt az első

2024.11.15.
Azok voltak az idők. A piszkos 60-as, 70-es évek. Kompromisszummentes hasábformák. Marcello Gandini. Bertone-ház. Most pedig néhány szerencsés újra átélheti a korszak hangulatát, ugyanis a Bertone ház úgy döntött, hogy újra gyártásba viszi néhány ikonikus koncepció autóját, méghozzá modernizált formában. Az első ezek közül az 1969-es Bertone Runabout lesz, amit maga Marcello Gandini mester rajzolt, később pedig a Fiat X1/9 sportautó formavilágát határozta meg, amit 1972 éa 1989 között gyártottak, de könnyen belelátni a Lancia Stratost is. Persze a kor szellemében ma már nem egy Autobianchi 1,1-literes, négyhengeres motor fog benne dolgozni, hanem egy közel 500 lóerős V6. Ennek megfelelően nagyobb hűtőrácsokat kap az orr rész, ezzel valamelyest engedve a hasábformából, de azért így is felismerhetően hasonlít az elődjére. Nyilván elhagyták az ormótlan lámpatesteket az autó oldaláról, de a targa tetőforma és a hajlított, vékony szélvédő továbbra is jelen van. Jó Bertone stílusban a kabin vörösben izzik. Az ötpontos biztonsági övek és a kagylóülések pedig arra engednek következtetni, hogy sportolásra alkalmasra tervezték a járgányt. A Bertone Runabout gyártását 2026 közepén tervezik megkezdeni mintegy 350 000 eurós, azaz átszámítva kb. 143 millió forintos értéken. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója