Gyorsasági kamion Eb - Címét megvédve hatodszor Európa-bajnok Kiss Norbert

2024.09.29.
A franciaországi viadalon a szombathelyi pilóta szombaton megnyerte az időmérőt, majd az első futamban rendkívül magabiztos rajt-cél győzelmet aratott. A részben fordított rajtrácsos második futamban a 39 éves magyar versenyző negyedik lett. A vasárnapi folytatásban az élről rajtolva, végig vezetve nyert, megelőzve az összetett pontversenyben egyedüli riválisát, a másodikként célba érő német Jochen Hahnt. Kiss Norbert sorozatban negyedszer, összességében hatodszor nyerte meg az Európa-bajnokságot, mivel ezzel a sikerrel akkora előnyre tett szert az összetettben, amelyet már nem lehet behozni a hátralévő futamokon. A magyar pilóta 2014, 2015, 2021, 2022 és 2023 után győzött ismét, ezzel utolérte a hat elsőségével eddig egyedüli rekorder Hahnt. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Nagy kínai ígéret Szegednek a BYD-gyár ügyében

2024.09.29.
Közleményükben idézik a világcég humán erőforrásokért felelős vezérigazgató-helyettesét, Jerry Xunt, aki hangsúlyozta: a BYD kiemelkedő szerepet szán magyarországi tevékenységében a magyar szaktudásnak és az innovatív szemléletnek. A tájékoztató szerint a napokban Magyarországra látogatott a BYD szakképzésért és HR ügyekért felelős delegációja, amelyet fogadott Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter és Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója is. A delegáció ezt követően Szegeden egyeztetett a helyi felsőoktatás és szakképzés vezetőivel. A Szegedi Tudományegyetemmel már számos egyeztetést folytattak, az intézmény szerves része lesz a BYD működésének - jelezték a közleményben. Az új energiával működő járművek előállításában világelső BYD 2023-ban jelentette be, hogy több milliárd eurós beruházással Szegeden építi meg első európai autógyárát, amely évi háromszázezer autó gyártására lesz képes. A gyár építése már megkezdődött, előzetes információk szerint a gyártás 2025-ben kezdődhet meg. A 2003-ban alapított BYD Auto a világ első autógyártója, amely a fosszilis üzemanyaggal működő járművek gyártását leállította az elektromos átállás jegyében, és 9 egymást követő évben a konnektorról tölthető személygépkocsik (NEV) eladásának élén állt Kínában. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Új Toyota: már készletről is rendelhető

2024.09.29.
A Toyota első európai nehéz kishaszongépjárműveként a PROACE MAX így teljessé teszi a márka haszongépjármű kínálatát, amely így a Yaris Van, a Proace City/Proace City Verso, a Proace/Proace Verso és a Hilux révén eddig is meghatározó szereplője volt az európai és magyarországi piacnak. A vadonatúj TOYOTA PROACE MAX akkumulátoros elektromos kivitelben, akár 420 kilométeres hatótávolsággal épp úgy elérhető, mint kézi vagy automata sebességváltóval is rendelhető, 120 és 180 lóerő teljesítménytartományt kínáló turbódízel hajtásláncokkal. A Toyota új nagyméretű kishaszongépjárműve hat különböző magasság és hosszúság variációt és kapacitást, teherbírást és vontatási képességet biztosít, amelyhez a gyári jármű az átalakítási lehetőségek széles skálája társul, beleértve a gyárilag szállított vezetőfülkés és billenőplatós változatokat, illetve a platós és alvázas vezetőfülkéket. A PROACE MAX a Toyota Motor Europe és a Stellantis közötti mélyebb együttműködést jelzi. A kapcsolat 2012-ben kezdődött, és mindkét vállalatnak lehetőséget ad a fejlesztési és gyártási költségek optimalizálására. A PROACE MAX akkumulátoros elektromos furgonok a Stellantis lengyelországi Gliwicében található üzemében készülnek, a dízelek és más BEV változatok pedig az olaszországi Atessában. Elsőként a kisteherautók kerülnek forgalomba, majd szeptembertől az alvázas és a platform cab modellek, októbertől pedig a billenőplatós átalakítású modellek. Novemberben érkezik az első crew cab kisteherautó, a következő hónapban pedig a billenős kisteherautó. A modellről itt írtunk részletesen. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

WRC: Rovanperä átvette a vezetést a chilei ködben, Ogier számára alighanem elúszott a 9. vb-cím

2024.09.29.
Kalle Rovanperä 15,1 másodperces előnnyel kezdheti meg vasárnap a Chile-rali záró napját. A trükkös időjárási körülmények szombat délután átalakították az élmezőny sorrendjét, a finn volt az, aki a legjobban alkalmazkodott az esőhöz és a sűrű ködhöz. Evans szombat délelőtt még remek formában volt, a délelőtti három gyorsasági szakaszból kettőt megnyert és egyszer második volt, amivel 13,6 másodperces előnyt épített ki magának. Ez azonban elpárolgott a nap utolsó előtti „Lota” gyorsaságiján, ahol sűrű köd ereszkedett le a hegyekben, és a látótávolság szinte nullára csökkent.   Az utolsóként rajtoló Evans járt a legrosszabbul a folyamatosan romló körülmények miatt, a kettővel előle rajtoló Rovanperä ezzel szemben több mint 20 másodperccel gyorsabb időt futott és az élre tört, majd a nap utolsó szakaszán, a María Las Cruces-en hasonlóan alattomos körülmények között tovább növelte a különbséget. Evans, aki tavaly november óta nem tudott nyerni, érthetően csalódott volt, hogy elvesztette a vezetést, de elismerte, hogy nem sokat tehetett. „Nem láttam a motorháztető mögé” – árulta el. „Őrület volt.” Érthető módon Rovanperä szombat este jobb hangulatban összegezte a napját: „összességében ez egy pozitív nap volt számunkra. Az érzés az autóban határozottan jobb volt, mint tegnap. Ahogy vártam, a gumikopás komoly tényezővé vált ma reggel, és az utolsó szakaszon kihívás volt tartani a tempót a pálya végéig. Aztán délután tudtunk nyerni egy kis időt, amikor az időjárás kicsit nedvesebb és trükkösebb lett. Azt mondanám, hogy ez volt a legködösebb idő, amiben valaha raliautót vezettem, de jól kezeltük: eléggé biztonságosan tudtunk menni, és közben még mindig jó volt a tempónk. Holnap még egy hosszú nap áll előttünk; fontos lesz, hogy bebiztosítsuk ezt a kettős győzelmet a csapat számára, és hogy megpróbáljunk minél több pontot hozni az utolsó napról is”– nyilatkozta. A vb-címért küzdő Ott Tänak délelőtt a másodikról a harmadik helyre csúszott vissza (részben egy megpördülés miatt), amelyet a nap végéig megtartott. Az észt 18,5 másodperccel van lemaradva Evans mögött. Az előnye viszont az utolsó szakaszon megfeleződött a vb-pontversenyt vezető csapattársa, a taktikusan versenyző Thierry Neuville előtt, aki szombaton a hatodikról a negyedik helyre tört előre. A belgának jó esélye van rá, hogy a soron következő Közép-Európa-ralin már bebiztosítsa első egyéni vb-címét. A nap legnagyobb negatív szenzációja az volt, hogy Sébastien Ogier kiesett a versenyből. A pénteken toronymagasan a legjobb tempót diktáló francia komoly hátrányt szedett össze a pénteki defekttel, amit igyekezett ledolgozni. Azonban a nagy sietségben a nyolcadik szakaszon egy sziklának ütközött, ami eltörte a Toyota jobb első kormányösszekötőjének az egyik csavarját. „A tegnapi időveszteségünk miatt ma reggel erőltetnünk kellett a tempót, és az élmezőny közelében indulva tudtuk, hogy nehéz körülményekkel kell szembenéznünk. Bátor gumiválasztást hoztunk, ami azt hiszem, jól működött. Sajnos, nagyon közel a nyolcadik gyorsasági vége felé egy szikla került az utamba, és pont rossz pillanatban kaptuk el, amikor az autó eleje fékezés közben teljesen leült. Ez a nagy kő megrongálta a jobb első felfüggesztést. Ez nem az, amit bármelyikünk is akart volna. Ez már két olyan rali egymás után, ahol elképesztő sebességünk volt, de nem sikerült a tempót pontokra átváltani. Elkeserítő, de holnap visszatérünk, és remélem, hogy a csapattársaim még mindig erős eredményt tudnak hozni a Toyota számára” – nyilatkozta a csalódott Ogier. Adrien Fourmaux jó formája szombaton is megmaradt, a nyolcadikról az ötödik helyre lépett előre az M-Sport Ford Puma Rally1 Hybridjével. A pénteki egyperces időbüntetést kapott francia szombaton megelőzte csapattársát, a szombatra visszaeső Grégoire Munstert és a Toyota újoncát, Sami Pajarit, akik a hatodik, illetve a hetedik helyen zárták a napot. Esapekka Lappi számára ez egy újabb nehéz nap volt. A finn problémái tovább fokozódtak, amikor a nap első gyorsaságijának elején kapásból lebontotta a Hyundai i20 Rally1 komplett orr-részét, aztán meg kétperces időbüntetést kapott, mert a 11. szakaszhoz túl korán érkezett meg. Végül a motivációs problémákkal küzdő finn a szombati napot a nyolcadik helyen fejezte be, míg a WRC2 élén álló Nyikolaj Griazsin és Gus Greensmith a legjobb 10-ben végzett. A WRC2 bajnoki címére hajtó Oliver Solberg egy kerékcsere miatt esett hátra, így már nem valószínű, hogy már Chilében bajnokká avatják. A rali vasárnap reggel folytatódik, ahol kétszer két kihívást jelentő teljesített szakasz vár rájuk. Az össztáv 54,8 kilométert tesz ki. Az állás szombat este: 1. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2ó25p14.3s 2. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +15.1mp 3. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +33.6mp 4. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +43.7mp 5. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Puma Rally1 HYBRID) +1p23.0mp 6. Sami Pajari/Enni Mälkönen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1p49.5mp 7. Grégoire Munster/Louis Louka (Ford Puma Rally1 HYBRID) +1p50.6mp 8. Esapekka Lappi/Janne Ferm (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +5p14.6mp 9. Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Citroën C3 Rally2) +6p28.2mp 10. Gus Greensmith/Jonas Andersson (Škoda Fabia RS Rally2) +6p45.0mp
Címkék: 

Égett egy autó az M0-áson – mentőre is szükség volt

2024.09.29.
Képünk illusztráció Kigyulladt egy személykocsi az M0-ás autóút 38-as kilométerénél. Az Alacska pihenőhelynél, az M3-as irányában álló járműhöz a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották. Mire a raj a helyszínre ért, lángok már nem voltak, az autó motortere füstölt. A tűzoltók átvizsgálták a leállósávban álló járművet. Az esethez mentő is érkezett. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hány éves kortól járjon egyedül iskolába a gyerek? – Ezeket mérlegeld a döntés előtt

2024.09.29.
Előbb-utóbb minden családban felmerül a kérdés, hogy mikor járhat a gyerek egyedül iskolába. Erre egyáltalán nem egyszerű a válasz – általános, mindenkire érvényes életkort pedig lehetetlen meghatározni –, mert miközben minden szülő szeretné a lehető legnagyobb biztonságban tudni a gyermekét, az is nagyon fontos, hogy a lurkók egyre függetlenebbé, önállóbbá váljanak. Lássuk, milyen szempontokat érdemes mérlegelni a döntés előtt, és mire figyeljünk, ha egyedül engedjük suliba a gyereket. Útvonal és érettség Évtizedekkel ezelőtt sok gyerek már egészen kicsi korban egyedül közlekedett, de azóta nagyot változott a világ: egyre többen városokban élnek, rengeteg az autó az utakon, és általánosságban veszélyesebbnek érezzük a környezetünket. Az önálló közlekedésen akkor érdemes elkezdeni gondolkozni, amikor a gyerek már elég érett rá, igényli is az egyedül iskolába járást, továbbá a szülő is nyugodt szívvel el tudja engedni. Míg egyes gyerekek már 8-9 évesen készen állnak arra, hogy egyedül induljanak iskolába, másoknak több időre van szükségük, és akár 11-12 éves korig is kitolódhat a megfelelő időszak. Mivel a gyerekek fejlődése nagyon eltérő, a szakemberek szerint a szülőknek kell mérlegelniük, mikor áll készen a gyermekük erre a nagy lépésre. Számos tényezőt kell figyelembe venni: milyen messze van az iskola; gyalog, biciklivel vagy közösségi közlekedéssel jutna el oda; mennyire veszélyes az útvonal; mennyire nehéz a holmija; egyedül menne vagy másokkal, tud-e biztonságosan közlekedni, ismeri-e szabályokat; meg tud-e birkózni a váratlan helyzetekkel?  A legfontosabb, hogy a gyerek jól ismerje a közlekedési szabályokat, és tudja, mikor és hogyan kelhet át az úton (ezért hasznos, ha a legfontosabb ismereteket már óvodás korban elmondjuk neki). Tisztában kell lennie, hogyan használja a gyalogátkelőt, és csak zebrán keljen át az úton. Tudatosítsuk benne, hogy mindig nézzen alaposan körül, ne telefonozzon, ne hallgasson zenét, máskülönben nem fogja megfelelően észlelni a forgalmat. Az is kulcsfontosságú, hogy képes legyen érzékelni a veszélyes helyzeteket, mert bármikor adódhatnak váratlan közlekedési szituációk, de ha kialakult már ez az ítélőképessége, akkor el tudja kerülni a baleseteket.  Első lépések Ha úgy döntenek a szülők – természetesen a gyerek egyetértésével –, hogy egyedül indítják útnak a csemetéjüket az iskolába, a következő dolgok fontosak az első önálló út előtt.  Érdemes lépésről lépésre haladni a felkészítés során. Először nem is suliba járásra kell felkészíteni, hanem kisebb, rövidebb utakon ismerkedjen az önálló közlekedéssel: menjen le egyedül a boltba, sétáljon el a közeli játszótérig majd jöjjön vissza. Aztán járjuk vele végig az iskolába vezető utat többször, és beszéljük meg vele a veszélyes részeket, átkelőket, problémás közlekedési szituációkat. Fontos az is, hogy ne a legrövidebb, hanem a legbiztonságosabb útvonalat válasszuk!  Az is nagyon hasznos, ha kizárólag a gyerek navigál, amikor elkísérjük az iskolába: ne csak azt mondja, merre kell menni, hanem mikor lehet átkelni az úttesten, melyik megállónál kell leszállni, és beszélhet arról is, mire kell figyelni.  Tanítsuk meg neki, hogy ne álljon szóba és ne menjen el idegenekkel. Ha nem érzi magát biztonságban magát, esetleg valaki követi vagy zaklatja, kiabálja hangosan azt, hogy az illető nem az anyukája vagy az apukája, és próbáljon meg segítséget kérni. Beszéljük meg vele, hogy ha bármilyen váratlan helyzet adódik – például nem jár a villamos vagy lekéste a buszt –, telefonáljon, hogy a szülő segíthessen neki.  10-11 éves kort tartanak ideálisnak a magyarok Bár azt ne feledjük, hogy minden gyerek más és más, és egyénileg kell mérlegelni az önálló közlekedés lehetőségét, a magyar szülők a 10-11 éves kort tartják megfelelőnek ahhoz, hogy önállóan kezdhessen iskolába járni csemetéjük – derült ki a Generali a Biztonságért Alapítvány egy júliusi kutatásában amelyben ezer, 16-75 év közötti magyar lakost kérdeztek.  A felmérésből az is kiderült, hogy a szülők szerint a pontos életkort jelentősen befolyásolja a gyerek személyisége, az iskola távolsága, valamint 60 százalék szerint az is, hogy van-e gyalogátkelő útközben. A magyarok kétharmada ugyanis csak viszonylag érzi magát biztonságban, amikor egy zebrán halad át. Akik a legkevésbé érzik magukat biztonságban ilyenkor, azok között felülreprezentáltak többek között a nők, a középkorúak, illetve azok, akiknek van óvodás, iskolás korú gyereke. A megkérdezettek 75 százaléka szerint a több (okos)zebra-gyalogosvédelmi rendszer létesítése sokat segítene abban, hogy a gyerekek önállóan közlekedhessenek. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

50 éves a legenda, a négy keréken guruló innováció

2024.09.29.
1974-ben álmodták meg tervezői a legendás Traction helyébe lépő DS utódját, a Citroën CX-et. A CX-re napjainkig a hetvenes-nyolcvanas évek emblematikus Citroën modelljeként emlékezünk. Két tekintélyes elődjéhez hasonlóan számos technikai újítás fémjelezte, amelyek gyártásának tizenhét éve során kivételes tulajdonságokkal ruházták fel, és még 2024-ben is különleges járműnek számít. Kivételesen elegáns, áramvonalas sziluettjének köszönhetően igazi legendává vált, amely nem téveszthető össze más modellekkel. A CX-et 1989 nyarán váltotta fel az XM, amelyet 1988. májusában mutattak be. Kombi változatai egészen 1991. nyaráig a márka kínálatában maradtak. A CX különleges tulajdonságai nem maradtak észrevétlenek: 1975. január 29-én (jóval a Volkswagen Golf, Audi 50, Fiat 131 és Volvo 200 előtt) elnyerte az európai szaksajtótól az Év Autója címet. Az évek folyamán a CX folyamatosan fejlődött: olyan újításokkal és technikai megoldásokkal gazdagodott, amelyek fél évszázaddal később már „alapnak” számítottak. Néhány példa ezekre az újításokra: 1975: légkondicionáló berendezés, elektromos ablakemelők (mind a négy ajtón), két belső vezérlésű külső visszapillantó tükör, hátsó ködlámpák; 1976: félautomata sebességváltó; 1977: üzemanyag-befecskendezéses benzinmotor, ötsebességű sebességváltó, elektromos működtetésű tetőablak, ködlámpák, elektronikus gyújtásrendszer és könnyűfém keréktárcsák; 1978: hátsó biztonsági övek és automata elektromágneses ajtózárak; 1979: elektromos olajszintmérő a műszerfalon; 1980: ablaktörlőkbe épített szélvédőmosó rendszer, üzemanyag-takarékos berendezés és automata sebességváltó; 1981: alacsony profilú gumiabroncsok és tempomat; 1982: a csomagtartót és az üzemanyagtöltő fedelét is irányító központi zárrendszer; 1983: turbófeltöltős dízelmotor és automata utastéri klímaszabályozó; 1984: turbófeltöltős üzemanyag-befecskendezéses benzinmotor; 1985: blokkolásgátlóval (ABS) felszerelt fékrendszer, jegesedésérzékelő, kiégett izzókra, nyitott ajtókra utaló figyelmeztetés, elektromos működtetésű, fűthető, sötétített üvegű külső visszapillantó tükrök, bekapcsolt világításra figyelmeztető hangjelzés, valamint távirányítású központi zár (a gyújtás egyidejű aktiválásával); 1986: a hátsó szélvédő automata jégmentesítése; 1987: turbófeltöltős dízelmotor levegő-levegő típusú hőcserélővel, és a kódolt indításgátló. A CX alig 14 hónappal a Párizsi Autószalonon való bemutatását követően már versenyeken vett részt. 1975. december 16-án három CX 2200 is indult az Abidjan–Nizza ralin, amely verseny évekkel később Thierry Sabine motorversenyzőt -t egy hasonló, Párizstól Dakarig tartó futam megszervezésére inspirálta. A három Citroën 9246 kilométernyi, sár és kövek által nehezített földutas szakasz leküzdése után 4., 5. és 6. helyezést ért el a kétkerék-meghajtású járművek kategóriájában. Ettől kezdve az új Citroën modell kedvelt terepévé váltak az afrikai és a hosszútávú versenyek. Robusztus felépítésének és hidropneumatikus felfüggesztésének köszönhetően számos eseményen diadalmaskodott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Gyorsasági kamion Eb – már ma újra bajnok lehet Kiss Norbert

2024.09.29.
A franciaországi Le Mans-ban zajló viadalon a szombathelyi pilóta szombaton megnyerte az időmérőt, majd az első futamban rendkívül magabiztos rajt-cél győzelmet aratott. A részben fordított rajtrácsos második futamban a 39 éves magyar versenyző a negyedik helyre jött fel, itt az utolsó körökben hatalmas csatát vívott Steffi Halmmal, de nem tudott előre lépni. Ugyanakkor az összetett pontversenyben egyedüli riválisa, Jochen Hahn mögötte végzett, ötödik lett. Ez azt jelenti, hogy Kiss a vasárnapi első futamban bebiztosíthatja pályafutása hatodik Európa-bajnoki címét. A két rivális között jelenleg 75 pontos a különbség, egy hétvége alatt legfeljebb 60 pontot lehet szerezni. Amennyiben a vasárnapi első futam után a két versenyző között legalább 71 pontos különbség megmarad, akkor Kiss ünnepelhet. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Új, életmentő és most már nélkülözhetetlen kellékek az autókban

2024.09.29.
Az elmúlt években számtalan cikk jelent meg arról, hogy gyerekek haltak meg a tűző napon parkoló autókban. A szülők bent felejtették őket akár egész napra is a kocsiban. Nyilván ez a felelőtlenségnek tűnő (ám több kutató kimutatta, hogy ennél többről van szó) magatartás nem egyetlen nemzet szülői sajátossága, mégis, a legtöbb tragikus eset, úgy tűnik, Amerikában van. Ezek elkerülésére kínál egy hasznos újítást a Toyota. A 2025-től az Egyesült Államokban forgalmazott Toyota Sienna fel lesz szerelve egy radarral, amely akár életmentő is lehet. Abban az esetben, ha a a gyújtást kikapcsolták, az utasoldali ajtó nyílt majd záródott, tehát a sofőr elhagyta az autót, a rendszer mégis mozgást érzékel az utastérben, akkor bekapcsol a vészvillogó. Ha nem történik semmi, a készülék aktiválja a dudát. Ha négy perc elteltével sem érkezett vissza a vezető a helyszínre, a Toyota Sienna egy aplikáción kerseztül értesítést küld az autó tulajdonosának. Ha további két perc elteltével sem nyitják ki az autót, az illető automatikus hívást kap. E mellett a hasznos funkció mellett más extrákat is kínál a japán gyártó, hogy vonzóvá tegye az egyterűjét Amerikában. Az utastérben, a középkonzolban található a Fridgebox is, egy kis hűtőszekrény, amely tökéletesen alkalmas italok és harapnivalók frissen tartására és könnyen elérhető az első és a második sor utasai számára is. És van itt még egy szerethető felszereltség: egy beltéri porszívó, melynek hasznosságát minden szülő ismeri s mivel ezt az autót nagycsaládosok vásárolják, igazán értékelendő ez a plusz, ami segít tisztán tartani az utasteret, ezáltal kényelmesebb autózást biztosít. A Toyota Sienna biztonsági csomagja magában foglalja a gyalogosok észlelését, az automatikus vészfékezést, a sávelhagyási riasztást, az adaptív sebességtartó automatikát és az útjelző táblák felismerését is.  Forrás: alvolante.it, justauto.com

Soha nem látott exkluzív fotók egy titokzatos országból

2024.09.28.
A hivatalos retorika szerint a globalizációtól való teljes függetlenség jellemzi Észak-Koreát, mely minden területen önellátásra törekszik. A dzsucse eszme érvényes a járműiparra is, mely korábban főleg szovjet technikára épült, a GAZ mintájú teherautók és terepjárók, ma is rendszeresítve vannak katonaságnál, csakúgy mint a Pobjedák, Volgák. Az autópark igen szegényes: ezer lakosra 11 busz/teherautó jut, a személyautóknál ez az arány kettő. Phenjani parkoló    Fotó: Boros Jenő A 120 ezer négyzetkilométeres területű és 26 millió lakosú Észak-Korea hivatalos neve Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. Ideológiája és a Kim-dinasztia hatalmának alappillére a dzsucse eszme, melyet első vezetője, Kim Ir Szen hirdetett meg 1955. december 28-án. Az Egy-Korea központú forradalom melletti eszme lényege a „Másoktól való függés megtagadása és az egyén erejének használata az ember saját erejébe vetett hitével és az önellátás forradalmi szellemének kimutatása.” Ez jellemzi a járműipart és állományt is: a magántulajdonú autópark minimális, viszont egyre több a kínai, japán és olasz származású modell. Nem véletlenül, mert ezeket szerelik össze import alkatrészekből. Fővárosi főutvonal        Fotó: Boros Jenő   A hazai háttéripar legalább annyira szenved a nyersanyag hiánytól, mint a többi gazdasági ágazat, kivéve a hadiipart, melyet látványosan fejlesztenek. Rendszeresek a ballisztikus rakétakísérletek, az állami média tudósítása szerint Kim Dzsongun vezető az ország megalapításának évfordulóján arról beszélt, hogy erős katonai jelenlétre van szükség az Egyesült Államok és követői jelentette térségbeli fenyegetés miatt. „Teljesen végigvisszük azt a politikánkat, amely az atomfegyverek számának exponenciális mértékű növelésén alapuló nukleáris fegyveres erőkre épül.” A stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) számításai szerint az atomfegyver- és rakétaprogramja miatt nemzetközi szankciókkal sújtott Észak-Korea jelenleg körülbelül 50 nukleáris töltetű rakétafejjel rendelkezik. Tisztaság és rend       Fotó: Boros Jenő Észak-Koreában jelentősebb autógyárai: Sungri Motor Plant Pyeonghwa Motors (Hwiparam, Bbeokgugi, Zunma) Pyongsang Auto Works (PAW) Chongjin Bus Works Phongyang Trolleybus Works Az ország első autógyárát, az 1951-ben alapított Tokchon Motorst 1975-ben Sungri Motorsra nevezték át, ami Győzelmet jelent. Igen csak széles a Tokchon/Sungri gyártmánypalettája, melyben 1964-82 között Csaju típusként szerepelt a szovjet KRAZ 256-os teherautó. A GAZ M20-as Pobjedát 1970-ig Ashimkoj (Hajnali Virág) néven gyártottak, a típust a szovjetek még a II. világháború előtt tervezték és a GAZ M21-es Volga megjelenéséig 1955-ig gyártották. A szovjet mintájú Pobjedát 1970-ig Ashimkoj néven gyártottak Fotó: Boros jenő Koreában 1958-1979 között szovjet GAZ 51-esek készültek platós és személyszállító változatban, 1961-től pedig GAZ 69-es terepjárók. Utóbbiakat a Pyongsang Auto Works (PAW) üzeméből is szállították a hadseregnek. 1979-től a két tonnás modell 3,5 literes, 6 hengeres motoros változatából jutott a polgári árufuvarozásnak és személyszállításnak is. 2013-tól a kínai Brillance és a FAW Besturn B50-ös modelljét összeszerelték Észak-Koreában. Teherszállító trolibusz az észak-koreai fővárosban     Fotó: Boros Jenő Pyeonghwa Motorst 1998-ban alapította az Észak-Koreában született és az USA-ban halszállításból meggazdagodott Sun Myung Moon, aki jó kapcsolatba került Kim Ir Szennel. A Pyeonghwa Motors 30 százaléka az Észak-Koreát képviselő Ryongbong Company, 70 százaléka a Sun Myung Moon általa alapított Moon a Unification Church egyházé volt, az üzletember halála után 100 százalékban az államra szállt a vállalat. Hwiparam márkával készült több Fiat-típus, melyekből eredetileg évi százezres darabszámot terveztek, ez azonban hamarosan ötödére csökkent, végül az első évben kétezernél kevesebbet szereltek össze készült, mert ahogy Giuseppe Masci, a Fiat Közel-Keletért és Ázsiáért felelős igazgatója fogalmazott: „Hiába népes az ország, egyelőre Észak-Koreában valódi piac nem létezik.” Helyi összeszerelésű Hwiparam modell prospektusa A Pyeonghwa Motors a dél-koreai SsangYonggal kötött megállapodás keretében átjelvényezett E-osztályos (W124) Mercedeseken alapuló Chairman-eket szereltek össze Sunshine Policy néven, ezek Észak-Koreában Junma/Zunma jelvénnyel közlekednek. A Pyeonghwa Motors kizárólagos jogokkal rendelkezik használt autók vásárlására és értékesítésére Észak-Koreában. A Chongjin Bus Works és a troligyártó Phyongyang Trolleybus Works üzemeiben készültek a Chollima 951/952-es Ikarus licencmodellek, de a főváros útjain ma is közlekednek mátyásföldi IK-255-ös buszok. Magyar Ikarus busz  Phenjanban  Fotó: Boros Jenő És egy kis személyes: 1989-ben. Phenjanban 22 ezer külföldi vett részt a Világ Ifjúsági Találkozón (VIT). Akkoriban is izgalmas volt Észak-Korea, a mindig rejtélyes ország a kommunista-szocialista blokkon belül. Kim Ír Szen rendszere élt és virult, legalábbis a hivatalos kommunikációban, a transzparenseken, meg persze a gigantikus stadion hatalmas előképein. VIT naggyülés a stadionban, 1989-ben Fotó: Boros Jenő Az észak-koreai főváros látványossága volt a Rjugjong Hotel, melynek építését 1987-ben kezdték: 330 méter magas, 105 emeletes 3000 szobás piramis felhőkarcoló háromszárnyú alapon állt, tetején öt forgó étteremmel. A látványos komplexummal a nyugati turistákat és befektetőket próbálták becsalogatni az országba, ezért a hotelben még kaszinók, éjszakai klubok és masszázsszalonok üzemelését is tervezték. Rjungjong Hotel            Fotó: Boros Jenő Megadták a módját, mert az egyhetes VIT-rendezvény alatt még a szabadság szele is befújt a fővárosba, legalábbis Phenjannak abba kerületbe, ahol a külföldi ifjúsági delegációkat és újságírókat elszállásolták. Az esemény kiszolgálására hatalmas lakótelepet építettek, vadonatúj buszflottát szereztek be az észak-koreaiak. A házak szovjet mintájú panelekből épültek, a járművek Japánból jöttek, vadonatúj Hino buszokkal utaztunk a tengerpartra. A programok között szerepelt óvodai látogatás, a spártaian egyszerű és tiszta helységben egy gondozó, tíz gyerek, egyetlen kép a falon. Kim Ír Szen portréját százszor nagyobban is csodálhattuk a plakátokon, de a legemlékezetesebb darab a phenjani emlékmű volt: a hatalmas egész alakos figura fején a két nyitott szemgödörből állandóan őrök figyelték a téren sétálókat. Közlekedési rendőr       Fotó: Boros Jenő Útban a tengerpart felé szokás szerint minden külföldi mellé ültettek helyi kísérőt, nekem egy csinos koreai lány jutott, akiről gyorsan kiderült, hogy tud franciául és oroszul is. Szóval jól megértettük egymást. Akkoriban még hittem a véletlenekben… Már hazafele tartottunk a gyönyörű tengeri üdülőhelyről, ahol lávakövön sült húst ettünk, a csodálatos vízpartot általában csak kiváltságos pártfunkcionáriusok használhatták, ez alkalommal mi is, de gyorsan elmúlt a békés nyugalom illúziója. A csodás tengerpartra vezető út     Fotó: Boros Jenő A Hino busz nagy tempóval száguldott a kétszer egy sávos és szinte néptelen út irdatlanul hosszú alagútjában, melynek mindkét oldalánál a magaslesekben fegyveres katonák őrködtek. A visszafele úton olykor előre mentem fényképezni, a gyönyörű tájon kívül azt is láttam, hogy a sofőr nagyon élvezi a japán busz vezetését, nyomta rendesen. Egészen az első defektig. Megálltunk kereket cserélni, de már pilótánk nélkül, mert egyenruhások berángatták egy szovjet GAZ mintájú terepjáróba, az őt váltó pilóta a visszafele úton úgy vigyázott a népi tulajdonra, hogy kétszer hosszabb ideig buszoztunk a phenjani szállásig. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója