Szennyező illegális autóimporttal küzd Dél-Afrika

2024.09.17.
A nyugati országok folyamatosan nyomást gyakorolnak Dél-Afrikára, hogy zárja be régi szénerőműveit és dekarbonizálja energiatermelését, ugyanakkor évente több százezer, rendkívül szennyező használt autót exportálnak a déli országokba, amelyeknek egy része az afrikai kontinensre kerül.  Bár Dél-Afrikában a helyi törvények tiltják a környezetszennyező használt gépjárművek behozatalát, a csempészek által működtetett „szürke importon” keresztül ezerszám érkeznek ilyen járművek a megengedőbb szomszédos államokon keresztül. A kormány szigorítani akarja az ellenőrzéseket, mivel a tömegesen becsempészett, lepusztult gépjárművek a környezetvédelmi problémákon túl közlekedésbiztonsági biztonsági kockázatot is jelentenek. Az adóelkerülés miatt az államkasszát is kár éri, és munkahelyek is elvesznek a helyiek számára. Évente körülbelül 30 000 használt autó érkezik Dél-Afrikába az országba – mondta Garry Scott, a Kia Motors dél-afrikai vezérigazgatója. Az Automobile Business Council 2021-es adatai szerint összesen több mint 300 000 „szürke” jármű közlekedik az országban, amelynek mintegy 12,7 millió autóból áll a teljes gépjárműparkja. Ha szélesebb fókuszból szemléljük a jelenséget, akkor azt látjuk, hogy 2015 és 2022 között a fejlett államok legalább 23 millió használt gépkocsit exportáltak a globális Dél országaiba. Ebből 3,1 millió Dél-Afrikában kötött ki.  2022-ben a kontinensre beérkezett használt autók 46%-át Európából importálták (349 852 darab), 31%-át Japánból (240 492 darab), 17%-át pedig az Egyesült Államokból (128 057 darab). Ezek hárman a világ legnagyobb használtautó-exportőrei. „Az afrikai járműpark 2050-re várhatóan négy-ötszörösére nő, és ennek a növekedésnek 80-90%-a import használt járművekből származik majd. Jelenleg az importált használt járművek jelentős része nem felel meg az alapvető biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak” – áll a 2022-es Safer and Cleaner Used Vehicles for Africa elnevezésű ENSZ-jelentésben. Az EU, amely az elmúlt két elemzett évben (2021-ben és 2022-ben) a világ legnagyobb exportőre volt, most célul tűzte az követelményeket szigorító szabályozás kidolgozását. Dél-Afrikában már szigorú törvények szabályozzák a használt autók behozatalát. A szomszédos országok azonban jóval megengedőbbek. Ezért a csempészek úgy kerülik ki a tilalmakat, hogy a járműveket a szomszédos országokban, például Botswanában, Mozambikban, Zimbabwében vagy Szváziföldön teszik partra, majd onnan a szárazföldön, négy keréken csempészik be Dél-Afrikába. Ngwako Makaepea, a Dél-afrikai Közlekedési Minisztérium főigazgató-helyettese szerint a szürke import tönkreteszi a helyi autógyártókat, negatív következményekkel jár a helyi foglalkoztatásra. „Az ország milliárdos adóbevételektől esik el, mert ezek az autók nem jelennek meg a hivatalos adatbázisokban. Ami még rosszabb, a szürke autók ölnek. Azáltal, hogy nem esnek át szigorú biztonsági és kibocsátási ellenőrzéseken a kiszállási kikötőkben, veszélyt jelentenek a közegészségre és a közbiztonságra.” A 2022-es ENSZ-jelentés szerint 2019-ben a Hollandiából afrikai exportra szánt használt járművek több mint 80%-a nem felelt meg az EU-ban 2005-ben hatályba lépett Euro 4/IV kibocsátási szabványnak. A legtöbb autó nem rendelkezett érvényes forgalmi engedéllyel.

Itt vannak az országban útlezárások az áradások miatt

2024.09.17.
A Duna áradása illetve a védekezési munkák miatt két megyében több utat is lezártak - írta az Útinform. Komárom-Esztergom vármegyében: - a 11-es főutat teljes szélességében lezárták Esztergom nyugati határában, a 68-as és a 72-es km között, itt ideiglenes gátat építenek. Kerülni a 111-es főút felé lehet. - a 11-es főúton, Pilismarót térségében árvízvédelmi munkákat végeznek. Az 53-as és az 54-es km között csak a fél útpálya járható. - a 111-es főúton Esztergom déli határában, az 1-es és a 2-as km között félpályás lezárást vezettek be, de holnaptól itt sem kizárt az útlezárás. - az Esztergom-országhatárhoz vezető utat az 1-es km közelében, az esztergomi Mária Valéria híd közelében, (11326-os jelű) - lezárták a Dunaalmás hajóállomáshoz vezető bekötőutat, illetve Dunaalmás vasútállomáshoz vezető utat Dunaalmás belterületén, (11342-es jelű) (11343-as jelű) - a Neszmélyi Dunakomphoz vezető út (11341-es jelű út) - a Párkány komphoz vezető út, (11329-es jelű út) - és a szobi és pilismaróti komphoz vezető út is zárva van. (11325-ös jelű út) (11324-es jelű út) Pest vármegyében leginkább a Duna menti kerékpárutak nem járhatóak, így - a Vác-Sződliget kerékpárutat az 1-es és az 5-ös km között, (97793-as jelű) - Szentendre közelében a Budapest-Szentendre EV6 kerékpárutat a 2-es és a 3-as km között,(97812-es jelű) - a Megyeri-híd alatti kerékpárutat, (97767-es jelű út) - a Helemba-hídhoz vezető kerékpárút is lezárásra került. (97821-es jelű út) Valamint: - a Dunakeszi-Horányi komphoz vezető út, (12301-es jelű út) - a Szentendre-Kisoroszi összekötő út, (1113-as jelű út) - a Szentendre-Szigetmonostoti révhez vezető út, (11308-as jelű út) - Szigetmonostor-Határcsárdai komphoz vezető út, (11307-es jelű út) -  Dunabogdányi hajóállomáshoz vezető út szintén lezárásra került. (11315-ös jelű út) Szintén Pest vármegyei hír, hogy az Ipolydamásd országhatárhoz vezető utat, egy 500 m-es szakaszon árvízi védekezés miatt kellett lezárni. Ennek folytán a Helemba határátkelőhely sem használható, a határátlépés nem lehetséges. (12125-ös jelű út)  

Egyre távolabb az önvezető autó

2024.09.17.
Első körben vegyük át, mi is az az önvezetés. Az önvezetés nem egy technológia, hanem számos funkció együttes működése. Egyes szintű önvezetésre rengeteg autó alkalmas amiben van valamilyen asszisztens-rendszer. Nyilván ez a szint még csak a nevében önvezető, hiszen attól, hogy az autóban van holttér-figyelő rendszer, vagy sávtartó, még messze nem vezeti önmagát. A második szint az, amire ma sok új autó képes, azaz esetenként képes önmagát vezetni. Ilyenek azok az autók, amelyek például egy közlekedési dugóban képesek követni az előttük haladó autót, így megkönnyítve a sofőr dolgát és megkímélve őt a sok elindulástól és megállástól. A harmadik szint az aktuális csúcs. Nagyon kevés autó képes rá (ilyen például az aktuális Audi A8) és limitált önvezetésnek szokás nevezni. Itt a sofőr bizonyos esetekben már csak megfigyelő, de készen kell állnia, hogy bármikor közbeavatkozzon. Tehát ha a körülmények megfelelőek, a sofőrnek csak figyelnie kell. A négyes szintű önvezetéstől egyelőre igen távol vagyunk. A lényege, hogy az autó szinte minden körülmények között képes az önvezetésre, viszont a sofőrnek folyamatosan készenlétben kell állnia, hogy adott esetben közbeavatkozzon. Fölötte következik a teljes önvezetés, ezt nem kell magyarázni, a sofőr már nem is sofőr, csak utas, az autó minden körülmények között elboldogul, a tulajdonos vagy utas csak megadja a célállomást, az autó pedig odaviszi. A problémák a negyedik szintél kezdődnek. A nehézséget egyébként nem is a technológia, hanem az ember okozza. Ugyanis negyedik szintű önvezetésre képes autóban a sofőrnek folyamatosan készen kell állnia, hogy beavatkozzon, azonban ezt nagyon ritkán kell megtennie. A sajtóban már manapság is terjednek videók az autópályán az autójukban alvó sofőrökről, de ha valóban csak néhány száz kilométerenként kellene csak beavatkozni, minden bizonnyal még gyakrabban fordulna elő, hogy a sofőr alszik, miközben halad az autó. Az ember egyszerűen nem alkalmas erre, nem figyelne, ami baleseteket okozna, így pedig érthető a törvényhozók részéről, ha nem engedélyezik ezt a fajta önvezetést. Persze még számos egyéb akadály áll az önvezető autók előtt, amikről már sokszor írtunk. Ilyen a felelősség megállapítása, a morális problémák és persze rengeteg egyéb, marginálisnak tűnő, de szinte leküzdhetetlen akadályként tornyosuló megoldandó probléma. Az ICDP kutatói a témát bemutató prezentációjuk után azt mondták, szerintük legkorábban 2060-ban gördülhet ki az útra az első önvezető autó. Így bármennyire is szeretnénk munkába menet újságot olvasni a hátsó ülésen, ez legfeljebb az unokáink kiváltsága lesz.
Címkék: 

Minden, amit a Győrben készülő Cupra Terramarról tudni érdemes

2024.09.17.
- A Cupra Terramar sportos arányainak köszönheti karakterét, ami által kiemelkedik a tömegből - írja a dasblog.hu. A jármű 1584 milliméter magas, 1863 széles, 4519 milliméter hosszú, a tengelytávja pedig 268 centi. A Terramar arányait tovább hangsúlyozzák a 18, 19 és 20 hüvelykes méretben választható kerekek. A CUPRA Terramar háromféle technológia keretében öt különböző hajtáslánc opciót kínál: A (benzines) TSI, a (lágy hibrid) eTSI, valamint az új generációs, hálózatról tölthető hibrid (eHybrid) változatot, melyek 150-272 lóerő teljesítményt nyújtanak. Minden hajtáslánchoz DSG dupla tengelykapcsolós sebességváltó járul. A sorozat belépő modellje lágy hibrid (eTSI) motorral van szerelve. Ez a modell a 48 voltos lágy hibrid technológia hatékonyságát ötvözi az 1,5 literes, 150 lóerős (110 kW) benzines motorral. Kizárólag 7 sebességes DSG váltóval párosítva ez a kombináció kiemelkedő hatékonyságot biztosít. A teljesítmény központi szerepet kap a kétféle, 2,0 literes TSI benzines motorváltozat esetében. Az első változat 204 lóerős (150 kW), és egy 7 sebességes DSG dupla tengelykapcsolós váltóval, valamint összkerék meghajtással (4Drive) van szerelve, ami lehetővé teszi a Terramar számára, hogy optimálisan továbbítsa a teljesítményt az úttestre. A második TSI egység magasabb teljesítményt kínál, és a Terramar VZ változatához rendelhető. A VZ a spanyol „veloz” (gyors, sebes) szó rövidítése. A Terramar VZ motoregysége 265 lóerős (195 kW), szintén 7 sebességes DSG váltóval és összkerékhajtással (4Drive), ami színtiszta teljesítményt és dinamikát biztosít. Az új generációs, hálózatról tölthető hibrid (eHybrid) motorok közül a kisebb 204 lovas (150 kW), a VZ változat pedig 272 lóerős, vagyis 200 kilowattos. Az 1.5 TSI motor egy elektromos motorhoz kapcsolódik, ezt pedig egy nagy, 19,7 kWh nettó kapacitású akkumulátorcsomag egészíti ki. Ez azt jelenti, hogy az új Terramar eHybridjeinek tisztán elektromos hatótávolsága több mint 100 kilométer. Az akkumulátor akár 50 kilowattos egyenáramú gyorstöltést is támogat, otthon pedig 11 kilowattos fali töltőegységgel is tölthető. A menetdinamikát a széria sportfutómű és a progresszív kormányzás mellett az új adaptív futómű szabályozás és az Akebono fékek javítják. Az autóhoz kilencféle külső szín, köztük két matt – a Century Bronze Matt bronz és Enceladus Grey Matt szürke – lesz rendelhető. A színpalettán megtalálható a CUPRA DarkRebel tanulmányautó plazma színe által ihletett Dark Void árnyalat, továbbá a Fjord Blue kék, a Glacial White fehér, a Cosmos Blue kék, a Timanfaya Grey szürke, a Midnight Black fekete és a Graphene Grey szürke. A Cupra továbbra is együttműködik a Sennheiser Mobility hangzásszakértőivel; ennek köszönhető, hogy a járműbe egy 12 hangszóróból álló, csúcskategóriás hangrendszert építettek be, amely a Sennheiser emblematikus hangélményét nyújtja a hallgatóknak. A kocsi kormánykereke mögött egy 10,25 hüvelykes digitális műszeregység kapott helyet, amely világosan és egyszerűen tárja a járművezető elé a lényeges információkat. Az élményt fokozza a szélvédő kijelző, amely közvetlenül a járművezető látóterében jeleníti meg az adatokat. A középen található széria 12,9 hüvelykes központi infotainment rendszer úgy van kialakítva, hogy minden funkció könnyen elérhető legyen. Az új hardvernek és a fejlettebb szoftvernek köszönhetően a testreszabható kijelző az érintőképernyő előnyeit egy klasszikus, retrovilágítású csúszkás vezérlővel ötvözi, amellyel a belső hőmérséklet és a hangerő állítható. A konfigurálható widgeteknek köszönhetően az infotainment rendszer teljesen az egyéni igényekhez igazítható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Rekordszámú nevezés az Év Magyar Autója díjakra!

2024.09.17.
A győzteseket jövő tavasszal hirdeti ki a szakmai zsűri. A szervezők a fenti díjakon kívül kiosztják a közönségdíjat, az Év Beszállítója 2025 díjakat és az Év Autós PR-szakembere elismerést. Mind a résztvevő márkák, mind a leadott nevezések tekintetében rekordot döntött a hatodik évad. Elsőként a Mazda jelölte Magyar Év Autója 2025 díjra a szabadidő-autók, valamint a családi autók kategóriában a CX-80 SUV-ot, de az elsők között jelentkezett a Hyundai, amely idén először jelölt sportautót. Az Ioniq 5 N elektromos autóként igen erős mezőnyben kell, hogy bizonyítson. A Tucson a szabadidő-autók között, a Santa Fe pedig a plug-in hibridek versenyében érdekelt. Utóbbi az Év Zöldautója 2025 díjért indult. A Stellantis autóipari csoporthoz tartozó márkák közül a Citroën a kedvező árú autók kategóriájában indítja a teljesen megújult C3 Aircross modellt, a DS a 4 E-Tense villanyautót a legjobb villanyosok kategóriájába nevezte be. A Peugeot idén két modellel szerepel a versenyben. A teljesen megújult e-3008 az Év Zöldautója 2025 díjért indul, az új 5008-as pedig a családi autók között versenyez a Magyar Év Autója 2025 elismerésért. A Fiat is jelölt, a Grande Panda az elérhető árú villanyautók között, a 600-as pedig a családi autók mezőnyében szerepel. Az Alfa Romeo Juniorja pedig a szabadidő-autók között próbálja megszerezni az elsőséget. Egy év kihagyás után visszatért a Kia, a koreai márka az elérhető árú villanyautók kategóriájába nevezte be az EV3-ast. Szintén visszatérő a korábban számos díjat begyűjtő Suzuki, a japánok az Esztergomban gyártott, frissített Vitarát jelölték az Év Magyar Autója 2025 díjra, a Magyar Év Autója 2025 díjért pedig az új Swift küzd az elérhető árú autók kategóriájában. Rekordszámú nevezést jelentett be a Porsche Hungaria, az importőr 24 autót indított. A Volkswagen hat autót jelölt, a frissített Golf Variant a családi autók, a Golf GTI a sportautók, a Passat a flotta autók, a kényelemre hangolt Touareg R a prémium autók, a Tiguan a szabadidő-autók, az ID.7 Tourer pedig a legjobb villanyautók között mérettetik meg. A Volkswagen Haszonjárművek márka az új Transporter modellt indította a kishaszonjárművek kategóriában, a kempingezőket is kiszolgáló California a szabadidő-autók között, az elektromos ID. Buzz GTX pedig a villanyautók között versenyez. A cseh Škoda szintén hat jelölésben érdekelt: a Superb Combi a családi autók mezőnyében, az Octavia és a Superb a flotta autók között, a Kodiaq a SUV-kategóriában, a Kodiaq phev a legjobb hibridek között, az Elroq pedig a legjobb villanyautók között harcol. A spanyol Cupra a Formentor és a Terramar modellt nevezte be a Magyar Év Autója 2025 díjra a szabadidő-autók mezőnyébe. A győri gyártású Terramar az Év Magyar Autója 2025 versengésben is érdekelt, a Tavascan pedig az Év Zöldautója 2025 díjért indul. Az Audi márka öt autót jelölt. A Q7 a családi kategóriában, az A5 a flottában, az RS Q8 pedig a prémium kategóriában szerepel. A friss Q6 és a még frissebb A6 e-tron a legjobb villanyautók versenyében okoz izgalmakat. Pillanatkép a legutóbbi díjátadóról A BMW Magyarország három modellt nevezett: az M5 a Magyar Év Autója 2025 díjat vette célba (sportautók kategória), az új X3 a szabadidő-autók között küzd. Az Év Zöldautója 2025 díjért a Mini Cooper E van versenyben az elérhető árú villanyosok csoportjában. Ismét van Mitsubishi a jelöltek között, az új Outlander a legjobb hibridek között próbál szerencsét. Négy modellt jelölt a Ford. A márka hazai importőre a népszerű Transit Customot a kishaszonjárművek között, a hetedik generációs Mustangot a sportautó kategóriában, a teljesen új Explorer modellt a legjobb villanyautók, a korábban már díjat nyert Kugát pedig a legjobb hibridek mezőnyében jelölte. Szintén visszatért a Dacia, a teljesen megújult Duster az elérhető árú autók között küzd. A Nissan márka hazai importőre, a Grand Automotive Kft. a Qashqai-t két kategóriában is indította, a népszerű modell a szabadidő-autók és a családi autók között is érdekelt. Az Interstart a haszonjármű kategóriába jelölték. A Toyota és a Lexus márkák hazai importőre ezúttal is sok autót nevezett, a prémium márka az LBX hibridet (szabadidő-autók), valamint a különleges LM modellt jelölte (prémium autók), a hazai piacot vezető tömegmárka a C-HR phev kis szabadidő-autóval (legjobb hibridek), a megújult Camry-vel (flotta autók), a frissített Hilux pickuppal (kishaszonjárművek), az áttervezett Land Cruiser terepjáróval (szabadidő-autók) és a frissített GR Yaris modellel (sportautók) vesz részt a megmérettetésben. Új belépő az Év Magyar Autója verseny küzdelmeiben a kínai Jaecoo márka, amely a 7-es modelljét nevezte a szabadidő-autók kategóriában. Szintén új és szintén kínai a hazai autópiacon jelenlétben egyre erősebb BYD, amely a Dolphinnal a kedvező árú villanyautók, a Seal U szabadidő-autóval pedig a legjobb hibridek versenyében szeretné megszerezni az Év Zöldautója 2025 díjat. Év Magyar Autója díjak 2024. szeptember 15-ig nevezhették a gyártók és az importőrök autóikat az Év Magyar Autója 2025 verseny különböző kategóriáiba. Az Év Magyar Autója 2025 díjat a Magyarországon, magyar emberek által összeszerelt, gyártója által nevezett autók közül ítéli oda a zsűri alapos tesztek és szigorú szempontrendszer alapján. A rangsorolásban sok más mellett az is döntő, hogy az adott autó milyen hányada készül hazai beszállítók alkatrészeiből, illetve mekkora az itthoni fejlesztés hozzáadott értéke. A szakmai zsűri két másik kategóriában is döntést hoz jövő tavasszal. Az importőrök által benevezett autók közül azok nyerik el a Magyar Év Autója 2025 díjat, amelyek kategóriájukban (kedvező árú autók, családi autók, flotta autók, prémium autók, szabadidő-autók, kishaszonjárművek, sportautók) a leginkább megfelelnek a magyar vásárlók igényeinek. Szintén a zsűri – tagjai: Biró Csongor, Csordás Gábor, Gulyás Péter, László Ferenc, Miklós-Illés Kálmán – dönt több kategóriában (kedvező árú villanyautók, legjobb villanyautók, legjobb hibridek) az év legzöldebb autóiról is, legyenek azok villanyautók, vagy hálózatból tölthető hibridek. A Közönségdíj 2025 díj birtokosa pedig az az autó lesz, amelyre az összes jelölt autó közül a jövő év eleji közönségszavazáson a legtöbben szavaznak. Mivel az autószektor nem csupán autógyártókból és importőrökből áll, a szervezők kiosztják az Év Beszállítója 2025 kitüntetést is. Ezt azok a hazánkban termelő autóipari vállalatok kaphatják meg, amelyeket a hazai és nemzetközi autógyárak, valamint szakújságírók arra érdemesnek találnak, illetve a legmegbízhatóbb 2024-es magyarországi partnerükként a szervezők kérésére megjelölnek. A zsűri dönt az Év Autós PR-szakembere 2025 díj nyerteséről is. Az Év Magyar Autója díjakat először 2020-ban osztották ki, akkor a gyártók és importőrök összesen 39 autót neveztek. 2021-ben 46 autó, 2022-ben 58, 2023-ban és 2024-ben 39-39 autó közül választotta ki a zsűri a győzteseket. A győzteseket 2025 tavaszán hirdetik ki, a díjakat a Budapest Automotive Summit 2025 konferencián adják át. Pillanatkép a legutóbbi díjátadóról 2.0 2024 győztesei Az Év Magyar Autója 2024 díjat a gyártói kategóriában az Audi RS Q3 Sportback modellnek ítélték oda. A Magyar Év Autója 2024 díjat különböző kategóriákban a Toyota C-HR, a Nissan X-Trail, az Opel Astra Sports Tourer, a Volkswagen Touareg, a Volkswagen Amarok, a BMW M2 Coupé és a Mazda CX-60 nyerte el. Az Év Zöldautója 2024-ban a Hyundai Kona, az MG4, az MG5, a BMW i5, a Nissan Townstar EV Van és a Lexus RZ modell lett. A Közönségdíj 2024 birtokosa a legtöbb közönségszavazattal az Opel Astra Sports Tourer, míg az Év Beszállítója 2024 oklevelet a KION ITS Hungary érdemelte ki. A zsűri 2025-ben is megválasztja az Év Autós PR-szakemberét, az elismerést idén Varga Zsombor, az Toyota és Lexus márkák hazai importőrének PR-igazgatója kapta. További részletek a díjakról, a zsűriről, a nevezés menetéről, a verseny feltételeiről a http://evmagyarautoja.hu/ weboldalon találhatók.  

Nem találja ki, melyik márka építette meg a golfozók kocsijának csúcsát

2024.09.17.
Az új generációs Lexus GX nem csak a terepalkalmasság és a mindennapi használat terén teremtett új mércét, hanem a Lexus megítélésével is. Formavilágával és képességeivel a GX alighanem egymaga is elérte volna ezt a pozícióváltást, a márka azonban biztosra ment: olyan, elismert életmódmárkákkal  lépett együttműködésre, amelyek ugyan egy szűk piaci réteget szólítanak meg, azon belül viszont abszlút véleményvezérnek számítanak – ráadásul célközönségük pontosan megegyezik a Lexuséval. Így született meg idén júniusban a luxuskategóriás konyhai gépeket és berendezéseket gyártó Monogram márkával közösen megtervezett, egyedi GX, és így jött létre most a GX 550 Malbon Edition, a golfozók álomautója. A Lexus régóta lelkes támogatója a golfsportnak, tavaly év végén pedig a Malbon divatmárkával kötött partneri megállapodást. Ez első körben egyedi kidolgozású divatcikkeket és ajándéktárgyakat eredményezett, most pedig elkészült a két cég közös értékeit maradéktalanul tükröző, speciális kialakítású  terepjáró. A Lexus GX 550 Malbon Edition messziről felismerhető: karosszériáját a golfpályák domborzati térképét idéző, egyedi zöld fólia borítja. Közelebbről megvizsgálva aztán ez bizonyul az egyedi autó legkevésné extravagáns jellemzőjének. A keréktárcsákat például fehér, golflabdát idéző dísztárcsa borítja, a csomagtartóból pedig egy speciális tárolórekesz húzható elő: ebben akár négy golftáska is elfér, valamint jut hely további ütőknek, labdáknak, cipőknek, labdatartó szögeknek, törülközőknak és a sportág számos további kellékének. Az autóban négy utasnak jut hely, a második sorban is két önálló, minden irányban állítható ülést helyeztek el. A fejtámlákon, a küszöbökön, a középkonzolon, valamint a hűtőmaszkon a Malbon logója látható. A fehérre festett tetőre speciális csomagtartót, arra pedig robusztus tetőboxot szereltek; ez utóbbi kifejezetten a hosszabb ütők szállítására alkalmas. A tetőkeretből árnyékoló előtető húzható ki, amely a tűző naptól és a gyors záportól egyaránt megóvja a játékosokat. A Malbon Edition sajnos egyedi darab marad, de ez nem jelenti azt, hogy eldugnák valami raktár mélyére. Ellenkezőleg: a 2024-es szezonban számos golfbajnokságon megjelenik, hogy betekintést engedjen a golf rajongói számára a sportág egy lehetséges jövőjébe. A Lexus GX 550 motorja egy 3,4 literes, V6-os benzines turbómotor 354 lóerős csúcsteljesítménnyel. Váltója 10 fokozatú automata, a nagy terepjáró kiviteltől függően akár 4 tonnát tud vontatni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Hollywoodi sztárral erősít a Volkswagen Haszonjárművek

2024.09.17.
Természetesen a Transporter hajtja a Transportert: a Volkswagen Haszonjárművek az új Transporter világpremierje keretében mutatja be a márka legújabb reklámkampányát. A modell és a személyiség ideális szimbiózisában a „The Transporter” ( Magyarországon a film címe A szállító volt) kultikus filmsorozatból ismert hollywoodi sztár, Jason Statham kapja a főszerepet. Fotók: Volkswagen A Volkswagen Commercial Vehicles (VWN) a tökéletes párosításra támaszkodik, amikor a legújabb modellről kommunikál: nem más, mint a „The Transporter” című filmsorozattal ismertté vált Jason Statham lesz az új Transporter-kampány arca. Statham, mint karizmatikus és akciódús „transzporter”, ezért ideális szereplő a VWN új haszonjárművének sokoldalúságának és teljesítményének reprezentálására. Az első előzetest hivatalosan is bemutatták vasárnap este, az új Transporter világpremierjén a 2024-es IAA Hannoveri kiállításon: „Nagyon örülünk, hogy Jason Statham lesz az új kampányunk arca” – mondja Sandra Waidelich, értékesítési és marketingvezető.  „Energiája és jellegzetes stílusa tökéletesen illik új furgonunkhoz, amely robusztusságáról, megbízhatóságáról és innovatív technológiájáról ismert. A trailerre adott reakciók itt a helyszínen és az interneten is ígéretesek voltak.” A Scholz & Friends, a Volkswagen Haszonjárművek globális vezető ügynöksége által tervezett és végrehajtott kampány izgalmas reklámok sorozatát és az új kisteherautó egyedi jellemzőit kiemelő digitális tartalmat tartalmaz majd. Lenyűgöző teherbírásától, kiváló menettulajdonságaitól kezdve a legmodernebb biztonsági funkciókig az új kisteherautó készen áll minden feladatra és minden kihívásra. A Transporter visszatért!  

Száz gyorshajtó kaphat hamarosan csekket a bírságról - itt mértek

2024.09.17.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitányságának beosztottjai sebességmérést is végeztek: a Váci úton 28, a Lehel úton 72, összesen száz gyorshajtást rögzítettek. A Béke útnál tartott ellenőrzés során, a vizes aszfalton egy motorkerékpáros éppen az ellenőrzési pontnál vesztette el uralmát járműve felett, felborult, és a rendőrök által előzőleg megállított autó hátsó lökhárítójáig csúszott. A motorkerékpárost a mentők kórházba vitték, más nem sérült meg. Az ellenőrzés során a rendőrök két sofőrrel szemben szabálysértési feljelentést tettek kötelező felelősségbiztosítás hiánya és forgalomból kivont gépjárművel való közlekedés miatt. Egy ittas vezetőt előállítottak, tizenhárom esetben szabtak ki bírságot, többek között vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használatáért, tilos jelzésen áthaladás miatt, de olyan járművezetővel is találkoztak, aki éjszaka kivilágítatlanul közlekedett.  

Európai Bizottság: nem a Lukoil Magyarország egyetlen olajszállítója

2024.09.17.
Olof Gill a múlt héten a kínai büntetővámokkal kapcsolatos uniós álláspont álláspont ismertetése után - kérdésre válaszolva - kitért az Ukrajna által szankcionált Lukoil orosz olajvállalat ügyére is. Leszögezve, hogy a bizottság szorosan figyelemmel követi az olajszállítások ügyét és folyamatos kapcsolatban áll Szlovákiával és Magyarországgal, valamint Ukrajnával és Horvátországgal is. Fotó forrása: hirado.hu Azt mondta, arra a következtetésre jutottak, hogy az olajellátás biztonsága nincs veszélyben. "Ukrajna megerősítette, hogy a Lukoil az egyetlen, büntetőintézkedéssel sújtott vállalat, az olajszállítók pedig folytathatják tevékenységüket ukrán területen" - jelentette ki Gill, hozzátéve: "nem a Lukoil Magyarország és Szlovákia egyetlen olajszállítója". Stratégiai egyetértés van Magyarország és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) között abban, hogy az olajellátás nem politikai ügy, és a kőolajellátás kérdését tilos átpolitizálni - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn, miután Bécsben találkozott Haitam al-Gejsszel, az OPEC főtitkárával. Szijjártó Péter azt írta: Magyarország kőolajimportáló országként természetesen függ az olajtermelő országok döntésétől, de legalább ennyire függ azoktól az országoktól, amelyeknek területén keresztül érkezik az olaj Magyarországra, ezért a kőolajtranzit biztonsága stratégiai fontosságú kérdés. Az OPEC főtitkárával egyetértettek abban: egyetlen ország sem jogosult arra, hogy aláássa bármely másik ország energiabiztonságát, így egyetlen ország sem jogosult arra, hogy a területén áthaladó kőolajvezetékeket monopolizálja, azokat politikai célokra használja fel vagy éppen veszélyeztesse más országok kőolajellátását - közölte a miniszter.  

Hiába a kínai javaslat, az EU nem enged az elektromos autók büntetővámjában

2024.09.17.
Olof Gill elmondta, hogy a testület megvizsgálta, hogy e kötelezettségvállalásokat hatékonyan nyomon lehetne-e követni, és azt, hogy az ajánlatok megszüntetnék-e az EU által túlzottnak tartott kínai állami támogatások jelentette előnyöket. Jóllehet a szóvivő hangsúlyozta, hogy a javaslatok tartalma bizalmas, leszögezte: azok egyike sem felelt meg a feltételeknek. "Nyitottak vagyunk mindazonáltal a tárgyalásokra" - tette hozzá, aláhúzva, hogy "minden, Kína részéről érkező ajánlatnak összhangban kell lennie a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vonatkozó jogszabályaival és érintenie kell a támogatások ügyét is". Elmondta azt is, hogy szeptember 19-én Valdis Dombrovskis, az EU kereskedelempolitikáért felelős biztosa Brüsszelben egyeztet Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszterrel. A kínai villanyautó-gyártók állami támogatások révén szerzett versenyelőnyét az EU ideiglenes büntetővámokkal csökkenti. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója