Régen is voltak telek
A globális felmelegedés idején tényleg felírjuk a naptárba, ha ennyi hó esik egyszerre. Jó tíz éve nem volt ilyenre példa, és sokan már nem csak a négyévszakos mellett, hanem akár a „nyári gumikkal egész évben” mozgalomba tömörüléshez is kampányoltak. Bízom benne, hogy ez a két hét őket is ráébresztette arra, hogy a biztonságos közlekedéshez téli gumira nem csak rövid időre, hanem legalább 4-5 hónapig igenis szükség van. A bezzegezést tovább víve pedig megjegyzem, hogy a 87’-es nagy havazásnál, vagy akár csak az évtizeddel ezelőtti márciusi hókáoszban is hirtelen jött a nagy mennyiségű hó, amire nem is lehetett előre felkészülni. Régen persze kevesebb volt az autó, ma egy háztartásban szinte hétköznapi, hogy két autót tartanak, harminc éve jó, ha egy volt egy családban. Manapság már mindenki kényelmes, és szeret mindenhova autóval járni akkor is, ha az időjárás pont a Kárpát-medencébe pakolt le 10-20 centi havat. De, hogyan is kell ebben vezetni? Kit érdekel, ugyanúgy, mint tegnap! Kirakatbaba anyuka is elindul a csemetékkel a 2 kilométerre lévő óvodába, aztán beírja a közösségi oldalra, hogy felháborító, hogy nem volt reggelre letolva a hó. Azt már persze nem, hogy ő egy perccel sem indult el hamarabb, hogy esetleg előre felkészüljön a várható zűrzavarra, ami majd az utakon fogadja. Én bevallom őszintén, hogy elengedtem a robogót arra a két hétre, és tömegközlekedésre váltottam. Könnyű nekem, mert nem kell gyerekeket hoznom, vinnem. De kellett, viszont sétáltam egy nagyon, és megint rájöttem, hogy sokkal kisebb a városom, mint amire állandóan járművet használva gondolnék. Bárcsak ezt mások is megtették volna, és több ilyen "aha" élmény után máskor könnyebben váltanának alternatív közlekedési módra, hiszen tudja mindenki, hogy a láb, mindig kéznél van.
Semmi nem jó
Az emberek vágyták a havat, álmodoztak róla. Olyan régen esett már, a gyerekek úgy nőnek fel, hogy nem is látnak nagy havat, kár érte. Meg a globális felmelegedésérét, ebből is látszik, hogyan pusztítjuk el bolygónkat. Aztán hirtelen ajándékként érkezik egy felfoghatatlan mennyiség, tényleg varázslatossá válik minden, és újra élhetjük régi, megkopott emlékeinket benne. Aztán eltelik pár óra, és megindul a hőzöngés, hogy miért nincs eltakarítva, és jöhetnek a felelősök. Az önkormányzat, hogy a helyi utakat nem kezdte el takarítani még akkor, amikor már a meteorológia beharangozta, hogy havazás várható. Vagy a Magyar Közút, aki tudta, hogy esni fog, de a hókotrónak nyoma sincs. Hol vannak a hómunkások? Régen olyanok is voltak, és takarították éjszaka a járdákról a havat, reggelre minden el volt seperve, és mehettek dolgozni az emberek, nem késett el senki. Most miért nem toboroznak hómunkásokat? Azért, mert régen többen lehajoltak két fillérért, de jobban meg is tudták becsülni azt. Illetve nem volt nyilvánvaló, hogy mindenkinek el kell jutnia a saját autójával, a saját kényelmében, az év 365 napján a dolgára, vagy a munkahelyére. A mai ember elszokott már a természet adta viszontagságoktól, mert az elszigetelt autójából ez nem látszik. A földet is csak úgy a legkönnyebb megmenteni, ha utalunk valamennyit az év végi prémiumból, hogy könnyebb legyen a lelkünknek.
Havazásban jobban érződik a rutintalan réteg
Amennyiben követték a közösségi médiát a havas napokon, szinte minden nap lehetett találkozni olyan videókkal, amikor sofőrök azon hőbörögtek, hogy a pár centi havas utakon nem tudnak haladni, mert mindenki 40-el totyog. Ami még rosszabb, hogy ugyanúgy cammognak egymástól 1-2 méteres követési távolságban, mintha száraz úton csorognának hazafelé a hatalmas forgalomban. Ha leesik a hó, mindenki fél, és bekapcsol túlélő üzemmódra. Igenám, de ha jó gumi van az autón, és egy kicsit is rutinos a sofőr, illetve a körülmények engedik, akkor nyugodtan tartható a megszokott tempó, inkább a megállásnál kell észnél lenni, tehát legfontosabb, hogy nagyobb követési távolságot tartunk az előttünk haladótól. De ezt már csak én leírtam legalább tucatszor, és akkor a kollegák, a közútkezelő, vagy a rendőrség ide vonatkozó megnyilvánulásait nem is említem. Sokszor érzem azt, hogy unalmas vagyok, de amikor azt látom, hogy tömegek követik el ugyanazokat a hibákat évről- évre, ha téli vezetésről van szó, akkor megértem, hogy ezt tényleg nem lehet elégszer elmondani. Szóval, aki fél, az ne üljön autóba ilyenkor, mert azzal jót tesz a saját, és mások biztonságának, illetve kíméli a többi autós idegeit is. Ezzel mindenki jól jár.
Csak az a gond, amit fentebb taglaltam, hogy a kényelemből nagyon kevesen tudnak engedni. Megértem, mert nekem is rendkívül nehéz volt az első napokban a menetrendhez alkalmazkodni. De megsúgom, hogy azért vagyunk mi az evolúció csúcsa, mert a leggyorsabban, és leghatékonyabban tudtunk alkalmazkodni a folyton változó körülményekhez. Szerdára már nekem is beállt a bioritmus, és tudtam, hogy nem a saját időbeosztásom szerint csinálom a napot, így nyakamba kaptam a lábam, amikor késében indultam. Persze ki ne sütné le a szemét, hogy nehogy észrevegyék a megállóban, amikor nálunk presztízskérdés, hogy saját autónk van, általában nagyobb, és drágább, mint amit megengedhetünk magunknak, vagy amire szükségünk van, de hiába, na, mutatni kell.
Gyönyörű volt ez a két hét, remélem, hogy mindenki fel tudott töltekezni belőle. Ami pedig a legfontosabb, hogy nem csak a hógömbben szép a hó, hanem élőben is csodálatos, csak ha kigyönyörködtük magunkat benne, akkor nem tudjuk visszatenni a polcra. A tél, a hó velejárója, hogy néha nem, vagy nem úgy jutunk el a dolgunkra, ahogy azt terveztük. De a lehető legrosszabb ilyenkor billentyűzetet ragadni, és picsogni a közösségi médiában. Ne csak a havas telet akarjuk, a képeslapra illő háttérrel, hanem próbáljunk meg alkalmazkodni az ezzel járó viszontagságokkal.