AMTS 2015

2015.09.20.

Környezetvédelmi szabályok kijátszásával vádolták meg a Volkswagent

2015.09.20.
Az EPA szerint az amerikai tisztalevegő-törvény előírásait a 2009 és 2014 között gyártott dízel Volkswagen Jetták, bogarak és Golfok, a 2014-es és 2015-ös Volkswagen Passatok, valamint a 2009 és 2015 között gyártott Audi A3-asok sértik meg. Ezek a típusok a megengedett mértéket akár 40-szer meghaladó mértékben bocsátanak ki nitrogénoxidokat, amelyek súlyosbítják az asztmát és más légúti betegségeket. Az ügyben Kalifornia állam is vizsgálatot indított. A Volkswagen közölte, hogy együttműködik a vizsgálatokkal, de részletes kommentárba nem bocsátkozott. Az amerikai tisztalevegő-törvény értelmében a rendelkezéseket megsértő gyártó gépkocsinként akár 37 500 dollár büntetéssel is sújtható, így a Volkswagenre kiszabandó bírság elméletileg elérheti a 18 milliárd dollárt. A Volkswagen amerikai eladásainak mintegy ötöde dízelüzemű jármű.  Az EPA szerint az érintett gépjárművek vezetés szempontjából biztonságosak, a tulajdonosoknak nem kell azonnali lépéseket tenniük, ám az ügynökség meg fogja követelni a Volkswagentől, hogy térítésmentesen hajtsa végre a szükséges javításokat. Ez tömeges visszahívást vetít előre. AZ EPA szerint a Volkswagenekben és az Audikban egy "kifinomult" algoritmus észleli, ha az autók kibocsátás-teljesítményét tesztelik, és ilyenkor kibocsátást csökkentő módba kapcsol. A szoftver ügyét elsőként a Nyugat-virginiai Egyetem és a Tiszta Közlekedés Nemzetközi Tanácsa vetette fel.
Címkék: 

Befejezi a dízel-hibridek gyártását a PSA

2015.09.20.
A Peugeot Frankfurtban bejelentette, hogy a dízel-hibrid technológia helyett a jövőben a benzines-elektromos hibridekre és a konnektorról tölthető plug-in hibridekre fog koncentrálni. „Nagyon hatékony a dízelmotor a szén-dioxid kibocsátás szempontjából, és ott van a még hatékonyabb hibrid technológia is, de az olyan országok miatt, ahol nincsenek dízel autók, újra kell kezdeni a fejlesztési munkát” – nyilatkozta Frankfurtban Maxime Picat, a Peugeot vezérigazgatója az Autocarnak. Az autógyártó célja, hogy ugyanazt a motorcsaládot árusíthassa különböző országokban. Ehhez jön még, hogy a dízel-hibrid technológia gyártása egyszerűen nem gazdaságos, mert viszonylag kevés országban van jelentős kereslet iránta. „Ilyen kis mennyiségben nem gazdaságos gyártani. Ugyanazt a technológiát kell kínálnunk Európában, Kínában, Norvégiában, minden országban” – folytatta Picat. A PSA jelenleg a Peugeot 3008-ast, az 508 RXH-t, a Citroën DS 5-öst kínálja ugyanazzal a dízel-hibrid hajtással, de a különleges technika várhatóan eltűnik a kínálatból, ha ezek a modellek pár éven belül utódot kapnak.

Húsz éves az Audi A3

2015.09.20.
A legelső Audi A3 1995. szeptember 18-án gördült le az ingolstadti gyártósorról. Azóta egészen pontosan 3 647 833 darab A3-as készült el, ma már minden ötödik eladott új Audi ebbe a modellcsaládba tartozik. Megjelenésekor új színfoltot hozott az alsó-középkategóriába a prémium minőségű belső terével, a quattro összkerékhajtásával és a széles motorválasztékával. Jelenleg Ingolstadtban készül az A3, az A3 Sportback, utóbbiból azonos gyártósoron készül a konnektoros hibrid e-tron változat is, amire különösen büszke az Audi. ez a modellváltozat különösen Hollandiában népszerű, ahol minden második eladott A3 Sportbak hibrid. Az A3 kabriót és az A3 limuzint már Győrben gyártják, tavaly 117 ezer A3-as készült a magyar városban. Tavaly már Kínában is elindult a termelés, a foshani üzemben 46 ezer A3 Sportback és A3 Sedan gördült le a gyártósorról, de Indiában is készült 10 ezer A3 Sedan, sőt, 2016-ban már Brazíliában is elkezdik a négyajtós változat gyártását. 
Címkék: 

Nem a dúsgazdagok autója a Mercedes - Ingo Fröhlich 1. rész

2015.09.19.
Szerző: Heimer György autoszektor.hu: Sokfelé dolgozott már a világban, az Egyesült Államoktól Új-Zélandon át Horvátországig. Mercedes szemüvegen át milyenek arrafelé az autóvásárlási, -fogyasztási szokások? I.F.:Eltérnek egymástól, de vannak hasonlóságok. Itt Közép-Európában, s egy kicsit Németországban is jellemzően több kisebb kategóriájú autót adunk el, kisebb motorokkal. Új-Zélandon viszont, számarányaiban több nagymodell kel el, még hozzá a nagy teljesítményű AMG erőforrásokkal. A piaci igények persze nemcsak régiónként, de országonként is különbözhetnek. Görögországban például a kompaktok mellett kellendő a nagyobb E-osztály is. Egyvalamiben azonban teljes az azonosság: a kuncsaftok mindenhol professzionális kiszolgálást várnak, elvégre az autó nem valamilyen Lidlben naponta vásárolt sampon. A vevők – nem egyszer az egész családdal izgulva – hosszú időn át készülnek megvételére. Érdemes azért megjegyezni, hogy az autócsere tempója is felgyorsult, a korábbi hét évvel szemben átlagosan három körül mozog. Sőt, az új-zélandiak már 12 hónap után váltanak. Fotó: Mercedes autoszektor.hu: Talán ott többen megengedhetik maguknak a gyakori csere luxusát? I.F.: Magyarországon is vannak jómódúak, mégsem teszik. Szerintem mindez szintén a vásárlói szokásokkal, nem utolsó sorban az életszínvonalat növelő finanszírozási formákkal, a hitellel, lízinggel magyarázható. Amerikában, a mi osztályunkban már 80 százalékot is meghaladja a hitelre vásárolt autók aránya. A magyarok viszont az elmúlt évek balsikerű pénzügyek miatt oly mértékben bizalmatlanok a bankszektorral szemben, hogy inkább készpénzzel fizetnek, vagy egyszerűen lemondanak a saját négykerekűről. Még a haszonjárművek piacán is magas a készpénzes vásárlók aránya, ami teljességgel szokatlan szemben más piacokkal. Szóval azt akarom mondani, hogy e fogyasztói magatartás hibás, hiszen az ember nem fektet pénzt olyasmibe, amin veszít. Ezért tanácsom: ne finanszírozzák saját tőkéjükből az autóvásárlást. Mindehhez azonban sürgősen helyre kell állítania a pénzügyi szektor iránti bizalmat, s e feladatból a kormány és a bankok mellett az eladóknak is részt kell vállalniuk. Úgy gondolom, a Mercedes-Benz a maga kifinomult pénzügyi szolgáltatásaival hozzá tud járulni e folyamathoz. autoszektor.hu: Arról van képe, milyen ma a tipikus magyar Mercedes-tulaj? Fiatalok, öregek, agresszívek a volánnál? I.F.: Korábban általános volt a nézet, hogy csak a dúsgazdagok engedhetnek meg maguknak egy Mercedest. Ez már akkor nagy tévedés volt, de ma e tévhit oszlatásában kulcsszerepet játszik kecskeméti gyárunk. Hál’ Istennek már a magyarok is úgy gondolnak a márkára, hogy teljesen normális ilyen autót vezetni, mondván ez a mi, hazai termékünk. Már több cég lecserélte prémium-flottáját a miénkre, sőt az integrált szervizszolgáltatásainkkal a BMW költségszintje alá kerültünk. Cégautó-fronton tehát nagy a változás, s mostanában a kecskeméti gyártás jóvoltából fakadó ismertség nyomán egyre több magánautós  is rájön: simán vehetne Mercedest is. Látja, hogy az összköltségeket tekintve modelljeink megfizethetők – még jó pár olyan tömegmárkával összevetve is, amelyek soha nem tűnnének a Mercedes versenytársainak. És milyenek a magyarok a kormánynál? Szerintem alapjában véve jók, megfontoltan hajtanak. Én vagy már ötven országban vezettem, van összehasonlítási alapom. A görögök például meglehetősen türelmetlenek, ott még az idősek között is sok agresszívvel találkoztam. Az itteniek előtt viszont megemelem a kalapom: még ezt a rengeteg pesti útépítést is türelemmel viselik. Itt hadd jegyezzem meg, hogy mi még megfejeljük autó-eladásainkat egy kiegészítő vezetés technikai tanfolyammal. Ennek keretében a kevésbé rutinosak is karambol nélkül kipróbálhatják, hogyan kell fékezni, kormányozni kritikus helyzetekben. Ez nemcsak remek gyakorlási lehetőség, de egyúttal jó móka is. Fotó: Koloszár Tamás autoszektor.hu: A Mercedesnek mostanában jól megy – tűnik ki az eladási statisztikákból. Minek tulajdonítja a sikereket, hiszen az elemzők óvatosan ítélik meg az autópiacok élénkülését. I.F.: Valóban világszerte sorra döntünk eladási rekordokat. Magyarországon többnyire személyautóiról ismert a cégcsoport, de érdemes hangsúlyozni, hogy a Daimler öt tartóoszlopa közül ez csak az egyik, a kínálatban kisteherautók, kamionok, buszok és pénzügyi szolgáltatások is szerepelnek. Azt mondhatom, mindegyik eredményes, soha korábban nem adtunk el ennyi gépkocsit. Ez nem valamilyen véletlen vakszerencse, a világ nem lett gazdagabb. A látványos felfutás egy minden részletében kigondolt, átfogó stratégia gyakorlati megvalósításának köszönhető, amelyet a „legjobbat vagy semmit” szlogenünkkel tudok érzékeltetni. A Mercedes-Benz márkanév nagy érték, de önmagában véve még vajmi kevés. Az a döntő, hogy termékválasztékunk páratlanul széles, és az elmúlt két év folyamán nem kevesebb, mint közel 26 milliárd eurót fordítottunk innovációra, gyártmányaink fejlesztésére, beleértve ebbe a dizájn és a marketing feladatait is. Ez utóbbi azért is fontos, mert ha mi akarunk az élre kerülni, szükség van az értékesítési technikák fejlesztésére, ami a prémium kategóriában elengedhetetlen. Csupán az eladás területén már ma is világszerte 280 ezer szakembert foglalkoztat a cég. autoszektor.hu: Mi a helyzet Magyarországon? Nálunk a kereslet csak lassan nő. Melyek a kapós modellek? I.F.: Ez év első felében minden korábbinál többet, 1224 új személyautót adtunk el, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva több mint 49 százalékos növekedésnek felel meg. Ilyen formán minden reményünk meg van arra, hogy itt is rekordévet zárjunk. A legkeresettebb modellek a kecskeméti kompaktok közül kerülnek ki, tavaly mintegy 500 darabot adtunk el belőlük. Mindemellett azt mondhatom, a kereslet függ az egyes modellek életgörbéjétől is. Ezt bizonyítja, hogy tavaly megugrott az akkortájt piacra dobott új C-osztály eladása, amelynek sikerében közrejátszott, hogy megkapta a nála nagyobb S-osztály újszerű biztonsági felszereléséit is. Ezt különösen díjazták ügyfeleink. Portré Fotó: Boros Jenő Ingo Fröhlich nemcsak a Mercedes-Benz magyarországi vezetője, hanem szuggesztív erejű propagandista is: portálunknak adott interjúban készségesen és kimerítően válaszolt kérdéseinkre, amelyek rendre a csillagos márka méltatásával végződtek. A 43 éves menedzser látványos pályafutást mondhat magáénak. Miután a németországi Hohenheim Egyetemen közgazdasági tudományokból diplomázott, majd az Egyesült Államokban, az Alabamai Egyetemen és a Nürtingen Egyetemen pallérozta tovább pénzügyi szaktudását, 2002-ben csatlakozott a Mercedes-Benzhez a DaimlerChrysler Bank munkatársaként. Ezután a cég színeiben máig tartó nemzetközi karrier kezdődött. Új-Zélandon, Görögországban, majd Horvátországban a Mercedes ottani pénzügyi vállalatait irányította, s egyúttal a Mercedes helyi értékesítési cégeinek igazgató-testületiben is helyet kapott. A pergő angolsággal beszélő német szakember – aki a francia, olasz, görög és horvát nyelvet is bírja– 2011 óta áll a magyarországi Mercedes-Benz vállalatok élén. Ingo Fröhlich nős, két gyermeke van. Ha ideje engedi, festeget, sőt életrajza szerint a VfB Stuttgart fél-professzionális labdarugója.

Tóbiás és Balambér- Tóbiás a buszon II. rész

2015.09.19.
Készüljetek a mobilitási hétre! A buszozás izgalmas kaland az egyedül utazó gyerkőcöknek, de érdemes nagyon odafigyelni  több dologra is! Ez a mese segít felkészíteni a gyerekeket az utazással kapcsolatos mindennapi szituációkra és a váratlan helyzetekre egyaránt. Előző héten elolvashattátok a mese első felét. Ha még nem olvastátok el IDE kattintva megtehetitek. A mese végén most is összefoglaljuk nektek a legfontosabb tudnivalókat. Tóbiás egyik kedvenc meséjének folytatása következik... A következő buszmegállóban két új utas várakozott: Béla bácsi, az öreg teknőc; és Roland, a rókafiú. Tóbiás nem nagyon örült annak, hogy találkozni fog Rolanddal. Roland volt a legrendetlenebb kisállat az egész Városban. Sohasem viselkedett illedelmesen, hangosan beszélt, és csúfolta a kisebbeket. A busz megállt a buszmegállóban, Flórián, a farkas kinyitotta az ajtót. Béla bácsi, az öreg teknőc lassan, nagyon lassan megpróbált volna felkapaszkodni a busz lépcsőjén, de Roland, a rókafiú – ahelyett, hogy segített volna neki, szinte félrelökte az öreg teknőcöt, hogy hamarabb feljusson a buszra. Ráadásul nem is köszönt Flóriánnak, a buszsofőrnek! Micsoda illetlenség! Ahogy Roland elhaladt Tóbiás ülése mellett, gúnyosan odaszólt neki: - Na, mi van, Tóbiás? Kosárka, kalácska, borocska? Hát mi vagy te, Tóbiás? Te vagy Piroska? Há-há-há!!!!! – csúfolódott a rókafiú, és hangosan kinevette Tóbiást. Tóbiásnak most jutott eszébe, hogy hát innen volt olyan ismerős a helyzet: Piroska is kosárkában vitt bort és kalácsot a nagymamájának a mesében! És ő is találkozott egy farkassal – de persze Flóriánnak, a buszsofőrnek nyilván esze ágában sincs megenni őt és a Nagymamát… Tóbiás nagyot sóhajtott: micsoda neveletlen rókafiú ez a Roland… Mindig csak csúfolódik… Sőt még arra is gondolt, hogy ha egy szép napon már nem kis kutyakölyök lesz, hanem okos nagykutya, bizony egyszer jól megugatja majd ezt a szemtelen Rolandot… A távolsági buszok általában sárga színűek - Ejnye-bejnye, irgum-burgum… Hova ilyen sietős? Mindig csak ez a rohangálás… - dohogott Béla bácsi, az öreg teknőc, aki még mindig fölfelé kapaszkodott a busz lépcsőjén. A teknőcök egyébként is lassan mozognak, hát még az ilyen öreg teknőcök, mint Béla bácsi. A busz elindult, de Béla bácsinak már nem jutott hely – az utolsó üres ülésre Roland vetette rá magát, kényelmesen elhelyezkedett, és rágógumiját rágcsálva kibámult az ablakon. Az öreg teknőc szétnézett, de senki nem adta át neki a helyét. Ekkor Tóbiásnak eszébe jutott, mit tanított neki az Édesanyja: „Tiszteld az idősebbeket, Tóbiás. Mindig engedd őket előre, segíts nekik, ha szükségük van rá, és a buszon add át nekik a helyed. A te kis fiatal kutyakölyök-mancsocskáid sokkal jobban bírják az álldogálást!” Ekkor a busz hirtelen nagyot kanyarodott, és Béla bácsi, az öreg teknőc alig bírta elkapni a kapaszkodót, majdnem hanyatt esett. Tóbiás nem tétovázott, felpattant az ülésről, és így szólt:   - Tessék csak leülni ide, Béla bácsi! Az én fiatal kutyakölyök-mancsocskáim sokkal jobban bírják az álldogálást! Tóbiás átengedte helyét Béla Bácsinak Az öreg teknőc hálásan nézett Tóbiásra: - Köszönöm szépen. Milyen jól nevelt kölyköcske vagy te, Tóbiás! Büszke lehet rád az Édesanyád! Tóbiás mosolyogva kihúzta magát. Hát igen. Ő még csak egy kicsi kutyakölyök, de igyekszik minél többet tanulni erről a nagyvilágról, hogy büszkék legyenek rá a szülei, és hogy egyszer, egy szép napon okos nagykutya lehessen belőle. A következő megálló már az Almafa utca volt. Itt lakott Tóbiás nagymamája. Tóbiás megnyomta a gombot, ezzel jelezve, hogy le akar szállni. - További jó utazást, Béla bácsi, én itt most leszállok. Viszontlátásra! – köszönt el illedelmesen Tóbiás. Hamarosan megérkezett Nagymamához, aki nagyon megörült a kalácsnak és a borocskának is, de legjobban mégis kisunokájának, Tóbiásnak örült. Együtt fel is hívták telefonon Tóbiás édesanyját, hogy Tóbiás szerencsésen megérkezett, és hamarosan indul haza. Indulás előtt azonban Nagymama még megkínálta Tóbiást egy szép, nagy szelet kaláccsal… Tóbiás és Balambér szeretik a közös fotózásokat Most pedig foglaljuk össze, hogy miket tanultunk ebben a mesében: A buszon nem szabad hangosan beszélni vagy kiabálni, mert azzal zavarhatjuk utastársainkat. A felszállásnál köszönjünk a buszsofőrnek. Ha látjuk, hogy egy idős ember (vagy kismama, babakocsis anyuka) szeretne felszállni a buszra, segítsük fel, majd adjuk át helyünket. Az idősebbek könnyebben elesnek, ha fékez a busz, ezért nagyobb biztonságban vannak, ha ülnek. Mindig kapaszkodjuk! Amikor látjuk, hogy közeledünk a buszmegállóhoz, ahol leszeretnénk szállni, nyomjuk meg a leszállásjelző gombot!   A végére pedig még egy nagyon jó hír: MEGJELENT a Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjai CD 2. része! Ha te is szeretnéd megvásárolni, kattints: ITT. További friss hírekért pedig lájkold és kövesd Tóbiás és Balambér Facebook oldalát! 

„Egy húszdolláros alkatrész babrált ki velünk”

2015.09.19.
Nagyon úgy tűnik, hogy nem ez az év lesz pályafutása legjobb szezonja Kohári Zoltánnak. A Tomracing Motorsport versenyzője idén sok technikai problémával küzd, ráadásul a szerencsével is hadilábon áll. Az elmúlt hétvégén, a Kiskunlacházán rendezett European Drag Challenge viadalon állt rajthoz, ahol ezúttal egy apró technikai gond – egy húszdolláros alkatrész meghibásodása – miatt kellett feladnia a küzdelmet. Pedig a felújított 3000 lóerős Dragaccsal Kohári dobogóra szeretett volna állni a komoly nemzetközi mezőnyben. Nos, erre idén már csak egyszer, szeptember 26-án, szintén Kiskunlacházán lesz esélye. „Egy körülbelül húszdolláros alkatrész sajnos meghiúsította a versenyünket. A szombati második futamon ugyanis a szelepemelő himba eltörött, amit a helyszínen nem tudtunk kicserélni, mivel nem volt nálunk pótalkatrész. De egy pillanatig sem keseredek el. Előbb vagy utóbb össze fog állni a Dragacs. Pozitívum viszont, hogy az első futamban az új váltó és a szintén kicserélt kompresszorhajtás is jól működött, valamint az ideiglenes stabilizátor is bevált, így az autó hátulja már nem tört ki, mint azt legutóbb, a hockenheimi Európa-bajnoki futamon tette. Jövő hétvégén ismét rajthoz állunk, és reméljük, akkor már semmi nem fog hátráltatni minket”- jelentette ki Kohári Zoltán. Fotó: Vámosi-Nagy Gergely – carsandgirls.hu

Magyar Hankook abroncsokat szerelnek gyárilag az új Audi A4 modellekre

2015.09.19.
A prémium gumiabroncsgyártó Hankook eredeti gyári felszerelésként szállít abroncsokat az Audi A4 és A4 Avant modellekhez azok piaci bevezetésétől kezdve. A prémium autógyártó legnagyobb számban értékesített modellcsaládját a nagy teljesítményű Hankook Ventus S1 evo² abronccsal szerelik fel 225/50R17Y méretben, részben extra nagy teherbírású (XL) kivitelben, illetve 245/40R18Y (XL) és 245/35R19Y (XL) méretekben is. - Az Audi A4 generáció összes újonnan fejlesztett technológiája különösen a menetellenállás csökkentésére, valamint ezzel összefüggésben a CO2 kibocsátás korlátozására összpontosít - mondta Ho-Youl Pae, a Hankook Tire európai igazgatója. - Csúcsminőségű abroncsunkat, a Ventus S1 evo²-t hasonló szempontok szerint fejlesztettük ki a legújabb innovatív technológiák alkalmazásával, annak érdekében, hogy ezek a magas követelmények fenntarthatóan teljesüljenek. Miután az Audi TT és TTS modellek is a mi abroncsainkat kapták, nagyon örülünk annak, hogy most az új A4-es családot is mi láthatjuk el első gyári felszerelésű abroncsokkal. A hazánkban előállított Hankook Ventus S1 evo² gumiabroncsok a legszélsőségesebb körülmények között is optimális teljesítményt nyújtanak a pontos kezelhetőség, kiváló fékteljesítmény és magasszintű iránytartási stabilitás tekintetében. A nagy feszítőszilárdságú, ugyanakkor rendkívül könnyű acélszál, amelyet a Hankook versenyabroncsokhoz is használnak a DTM-ben, a Ventus S1 evo² abronccsal rendkívül dinamikus vezetést tesz lehetővé állandósult nehéz körülmények között is. A Ventus S1 evo² kifejlesztésénél az egyre fontosabb környezeti szempontokat is figyelembe vették, aminek köszönhetően jelentősen csökkent a gördülési ellenállás és a gördülési zaj. - Egy alacsony fogyasztású gumiabroncs kifejlesztése volt a célunk, alacsony gördülési ellenállással, anélkül, hogy ez a teljesítmény rovására menne, különösen a biztonsággal kapcsolatos területeken, mint a száraz és nedves útfelületen nyújtott fékteljesítmény, illetve a kezelhetőség vizes úton - jelentette ki Klaus Krause, az Európai Műszaki Központ (ETC) vezetője, aki a Hankook fejlesztéseit koordinálja az Audi AG járművei számára. - A Ventus S1 evo² abronccsal olyan gumiabroncsot készítettünk, amely sikeresen kombinálja a dinamikát a kényelemmel, illetve a nedves úton nyújtott tapadást és gördülési ellenállást, hogy a lehető legjobban kiszolgálhassuk ügyfeleink igényeit. A Ventus S1 evo² is tökéletes példája Kontrol technológia elnevezésű filozófiánk gyakorlati megvalósításának a fejlesztési folyamatban. Jelenleg 50 mérnök és technikus dolgozik a Hankook európai fejlesztési központjában Hannoverben, testreszabott gumiabroncs-megoldások fejlesztésén az európai gépjárműgyártók számára. Az Audi abroncsait is itt fejlesztették és tesztelték. Az új Audi A4 és A4 Avant modellek abroncsait a világ egyik legkorszerűbb, csúcstechnológiás gyárában, a magyarországi Hankook üzemben állítják elő, ahol az európai piacra, személyautók és SUV-ok számára készítenek abroncsokat.

Széll Kálmán tér - Idén decemberben elkészül a budai fonódó, jövő tavasszal a teljes tér

2015.09.19.
Nyul Zoltán azt is elmondta, hogy a Lánchídnál, a Clark Ádám téri aluljárónál várhatóan jövő márciusban fejeződnek be a munkálatok. Az igazgató a Széll Kálmán tér fejlesztéseit ismertetve kiemelte: a korábbi Moszkva tér, amely 2010-ben lett ismét Széll Kálmán tér, a múltban is fontos közösségi tér volt, és az lesz a jövőben is. Fontos a "szellősség, a zöld környezet" - emelte ki, hozzátéve: számos zöldterületet alakítanak ki és 182 fát ültetnek a térre. Nyul Zoltán elmondta, hogy a villamos, a troli és az autóbuszos közlekedés fejlesztése mellett a kerékpárutat is folyamatosan fejlesztik, valamint a gyalogosokra és az akadálymentesítésre is odafigyelnek . A fonódó villamoshálózat célja, hogy a jelenleg széttagolt budai villamosvonalak összekötésével "átszállásmentes" kapcsolatok jöjjenek létre Észak-, Közép- és Dél-Buda között. A projektben a 17-es villamos egyesül három dél-budai járattal. Óbudáról átszállásmentes kapcsolat létesül a Batthyány téren, illetve a Széll Kálmán téren keresztül, a Móricz Zsigmond körtér érintésével Budafok, valamint Kelenföld felé. Az európai mobilitási hét keretében Budapesten szombaton és vasárnap tartják az autómentes hétvégét, amelynek keretében színes programokkal népszerűsítik az autó helyett választható alternatív közlekedési formákat. Forrás: MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója