Jövőre jön a kis Tesla

2015.07.26.
A brit Autocar információi szerint 2016 márciusában, de nem a Genfi Autószalonon mutatkozik be az amerikai Tesla harmadik modellje, amely a Model S-nél és a Model X-nél is kisebb és olcsóbb lesz. A Model 3 néven emlegetett autó szintén elektromos hajtásláncot kap majd, méreteivel a középkategóriába fog illeszkedni. A lap belső informátora azt is eléruéta, hogy a kocsi nagyjából annyi idő (4,1 másodperc) alatt fog felgyorsulni 100 km/h-ra, mint egy BMW M3. A lítium-ion akkumulátorokat a Tesla Gigafactory nevű üzemében gyártják majd az autó számára Nevadában, a kocsi hatótávolsága megközelíti majd az 500 kilométert egy töltéssel. Mivel a kocsi jóval olcsóbb lesz a Model S-nél, nem kell csodálkozni azon, hogy a nagytestvér drága, alumínium platformját nem veszik át hozzá, inkább egy újat terveznek acélból. Franz von Holzhausen,a  Tesla fő dizájnere azt is elárulta, hogy a Model 3 karakteresebb formát kap majd, mint a Model S. „Egyre kísérletezőbbekké válunk, ahogy márkaként fejlődünk. Az autóinknak szüksége van egy kis személyiségre”. Az új típust úgy fejlesztik, hogy később többféle karosszériaváltozatot, például kombit és kupét is lehessen belőle készíteni a hagyományos szedán forma mellé. 
Címkék: 

Hamilton vette meg az első kecskeméti Mercedes CLA kombit

2015.07.26.
Kép: Gordon Eszter Idén februárban a Mercedes felajánlotta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak az első Kecskeméten legördülő CLA Shooting Brake-et. „A Magyar Nagydíj előtti budapesti jótékonysági esten jelen volt Lewis Hamilton is” - számolt be Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke az Inforádiónak. A licitálás végén a kétszeres világbajnok Lewis Hamilton 28 millió forintért vette meg a kecskeméti gyár által felajánlott Mercedest, a Michael Schumachertől három éve ajándékba kapott overáll pedig 3 millió forintért kelt el.  „Szépen mentek fel az árak, és 20 millió forint körül - amikor már kétmillióval többet ajánlottak az árverezők, mint amennyit az autó ér, lehetett látni, hogy lelassul az árverezés. Legnagyobb meglepetésünkre Lewis Hamilton kért magának egy tárcsát, és feltette azt 22 millió forintnál. Ezen nagyon meglepődtünk, de azt gondoltuk, hogy ezzel csak az árverésnek szeretne egy kis lendületet adni” - mondta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke. „Mások is tovább licitáltak, viszont Lewis Hamilton 24 millió forintnál is feltette a tárcsát, majd 26, végül 28 millió forintnál is. Utólag elmondta, hogy csak azért akarta megvásárolni az autót, hogy szervezetünknek segítsen. Azt mondta, hogy egy bal oldali kormánnyal nem nagyon tud mit kezdeni Angliában, de nagy a család, valakinek majd elajándékozza” - folytatta Edvi. „Hamilton azt mondta, nagyon örül, hogy így tudott segíteni a szervezetünknek. Kérte, hogy írjam meg majd néhány hét múlva, hogy a 28 millió forintot mire fordítjuk. Az összeget az egészségügyi programunkra, műtéti, orvosi kezelésekre használjuk fel” - tette hozzá az elnök. „A Mercedesszel régi az ilyen fajta együttműködésünk. Három évvel ezelőtt Michael Schumacher volt a vendégünk a fóti intézetünkben, ahol másfél órán keresztül beszélgetett a gyerekekkel, majd nekünk ajándékozta az egyik overallját, amit alá is írt. Most ezt is elvittük az árverésre, amelyet 3 millió forintért vettek meg” – fejezte be.

A SEAT 8,2 százalékkal növelte eladásait az első félév során

2015.07.26.
A SEAT értékesítésének élén ezúttal is a Leon állt. Az alsó-középkategóriájú modell eladásai 9,9 százalékkal, összesen 86 300 járműre nőttek, ami 7700 darabbal haladja meg 2014 első félévének volumenét (78 600). E bővülés motorjául 45,9 százalékos növekedéssel a Leon ST Kombi (összesen 30 900) szolgált, amely a Leon család összeladásainak immár 35,7 százalékát teszi ki. Az Ibiza szintén folytatta kedvező trendjét, és 6,6 százalékos emelkedéssel végül 84 500, azaz 5400-zal több példányban kelt el, mint 2014 első hat hónapja során. Az Alhambra szintén komoly előrelépést felmutatva a modellpaletta harmadik legnépszerűbb tagjaként zárt, 14,6 százalékkal több, összesen 13 100 darabos első félévi értékesítési volumennel. Jürgen Stackmann, a SEAT elnöke kiemelte, hogy a márka sikerrel folytatta lendületes növekedését. „Eladásaink immár harmadik éve bővülnek folyamatosan. Modellkínálatunk minden tagjával elégedettek lehetünk, és joggal bízhatunk abban, hogy az elkövetkező hónapok során is növekedést produkálhatunk velük. Emellett természetesen szorosan figyelemmel kell kísérnünk fő piacaink alakulását.” Amint Stackmann rámutatott, „az új Ibiza és Alhambra komoly lendületet ad e modellek értékesítésének. Emellett minél több új fejlesztést kívánunk végrehajtani aktuális kínálatunkon, jövőre pedig a tervek szerint kompakt SUV-modellünket is bemutathatjuk”. Spanyolország, Németország, Olaszország és Törökország a növekedés élén A SEAT 9,0 százalékkal növelte nyugat-európai eladásait az idei első félév során (172 500; 2014: 158 300). A spanyol autóipar újjáéledése és a szezonális hatások eredményeképpen 20,3 százalékos bővülésével az első félév során is a hazai bizonyult a SEAT legjelentősebb piacának (47 200; 2014: 39 200). Spanyolországban a Leon és az Ibiza volt a két legkeresettebb modell. Németországban a SEAT 6,2 százalékkal több, összesen 44 900 gépkocsiját (2014: 42 300) értékesítette, 3 százalékos piaci részesedéssel és az első tíz márka között zárva az első félévet. Olaszországban és Portugáliában a márka szintén megőrizte lendületét, és 37,2 (összesen 9000; 2014: 6600), illetve 18,1 százalékos növekedést (összesen 4400; 2014: 3700) ért el. Közép- és Kelet-Európában a SEAT 11,1 százalékkal több, összesen 4300 jármű értékesítésével (2014: 3900) kiváló eredményt ért el régióbeli meghatározó piacán, Csehországban, míg Lengyelországban 33,5 százalékkal növelte eladásait (összesen 4300; 2014: 3200). „Magyarországon 2010 óta a legjobb első féléves eredményét mutatja a spanyol márka, 2014 ugyanezen időszakához viszonyítva pedig 18 százalékos növekedést ért el az értékesítésben. A növekedés elsősorban a modellpaletta bővülésének és a modellek flottapiacon elért sikereinek köszönhetők. A Leon családban ez 54 százalékos emelkedést jelent, míg a Toledo estében 250 százalékkal növelte eladását a márka a tavalyi első félévhez viszonyítva. Az Alhambra 28 százalékos növekedésével egyre sikeresebb és keresettebb modell, hiszen olyan alternatívát kínál, ahol a családi egyterű és a magas minőség együtt jelenik meg. Nyár végén érkezik az Ibiza család megújult változata a márkakereskedésekbe, amely további lendületet tud adni az értékesítés ütemének” – mondta Papp Zoltán, SEAT márkaigazgató. A világ más részein további kiemelkedő eredmények születtek Mexikóban (+10,6 százalék; 11 400), Törökországban (+68,4 százalék; 6600) és Izraelben (+60,6 százalék; 5200). Mindhárom utóbbi ország a SEAT tíz legjelentősebb piaca között szerepel. 10,5 százalékkal nőtt a martorelli termelés A martorelli gyár 10,5 százalékkal nagyobb termeléssel zárta az első félévet, mint 2014 ugyanezen időszakát, 25 300 darabbal több, összesen 264 400 gépkocsit (2014: 239 100) állítva elő. A SEAT Martorellben készülő modelljeinek – és az ugyancsak itt gyártott Audi Q3 – népszerűsége eredményeképpen a SEAT üzeme Spanyolország legnagyobb volumenű autógyára. A márka további termelési helyszínein – Palmela (Portugália), Pozsony (Szlovákia) és Mladá Boleslav (Csehország) – együttesen 8,1 százalékkal nőt a termelés az első félév során, és összesen 35 900 SEAT gépkocsi (2014: 33 200) gördült le a szerelőszalagokról.

Csak köztartozásmentes cég lehet tachográf műhely

2015.07.26.
A közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről (tachográfokról) 2005. december végén hozott rendeletet az akkori gazdasági és közlekedési miniszter, ezt módosítja a mostani rendelet.  Az új jogszabály először is tisztázza a fogalmakat. A tachográf műhely olyan gépjármű fenntartó szervezet, amely - hatósági engedéllyel - tachográf-szerelést végezhet. A szerelés a tachográf beszerelését, üzembe helyezését, kalibrálását és javítását is jelenti. A javítás a készüléket lezáró plombák megbontását igénylő szerelést fedi.  A rendelet a tachográfok között azok digitális, illetve analóg működésmódja között tesz különbséget. A készülék beszerelését tehát tachográf műhely végezheti, kivéve, ha új járműről van szó. Akkor ugyanis a jármű gyártója, vagy annak elkülönült szervezeti egysége, továbbá a tachográf gyártója jogosult a beszerelésre.  A digitális tachográf szerelőnek a gyártó által meghatározott és igazolt ismerettel, továbbá személyre szóló műhelykártyával kell rendelkeznie. Az analóg készülékek is hasonló feltétellel javíthatók, de ott minden típushoz külön kell a gyártói kiképzés, viszont nincs szükség műhelykártyára. Amikor egy tachográf műhely engedélyt kér a tevékenységére, hosszú listán szereplő feltételeknek kell megfelelnie. Így például legalább egy készülékgyártónak kell igazolnia azt, hogy a saját termékét javítani képes szerelővel rendelkezik a műhely, köztartozásmentes adózónak kell lennie a cégnek és be kell adni a cég képviselőjének az aláírási címpéldányát is.  A műhely minden vizsgálatról jelentést készít és azt 2 évig megőrzi. A digitális készüléket csak akkor lehet újra kalibrálni, ha az utolsó 90 nap adatait előbb letöltötték. Ha a memória energiaellátásával van gond, akkor javítás előtt a megelőző teljes év adatállományát kell letölteni.
Címkék: 

Nagyobb lett a vártnál a General Motors negyedéves nyeresége

2015.07.26.
A detroiti autógyártó azt közölte, hogy a városi terepjárói (SUV) és teherautói iránti keresletnövekedés ellensúlyozta kínai eladásainak 1 százalékos csökkenését és a 720 millió dolláros vagyonleírást Venezuelában. A cég adózott eredménye 1,1 milliárd dollár, részvényenként 67 cent lett az egy évvel korábbi 200 millió dollár, részvényarányosan 11 cent után. Az egyszeri tételek nélküli negyedéves részvényarányos eredmény a tavalyi második negyedévi 58 centről 1,29 dollárra emelkedett, ennek alapján a szakértők gyengébb adatra, 1,08 dollárra számítottak. A GM bevétele a június végével záródott három hónapban 38,18 milliárd dollár volt, 1,4 milliárd dollárral alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Szakértők 40,11 milliárd dollárt vártak.  
Címkék: 

Opel Insignia OPC Unlimited 2.8 V6 - képgaléria

2015.07.25.
Galéria képek: 

AMTS 2015

2015.07.25.

Soha ne igyál, ha vezetsz! Join the Pact!

2015.07.25.
A program 2005-ös indulása óta a Johnnie Walker számos rendezvénnyel és kommunikációs kampánnyal hívta fel a figyelmet a kulturált alkoholfogyasztás és a józan járművezetés fontosságára Magyarországon: vízosztással egybekötött információs kampánnyal, sportautó kihelyezésével bevásárlóközpontokban, amit az arra járók aláírhattak, valamint a felelősségteljes alkoholfogyasztási nagykövete, Mika Häkkinen, volt Forma 1-es pilóta, majd Kevin Magnussen és Michelisz Norbert nagy tömegeket megmozgató részvételével. A program évek óta élvezi az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság támogatását. A „Soha ne igyál, ha vezetsz” felhívás hazai jubileumának apropójából Jenson Button az eseményre a híres énekesnővel, Zsédával érkezett egy McLaren 650S Spider sportautóban. Zséda az ittas vezetés elleni küzdelem támogatójaként, a felelős alkoholfogyasztás nagyköveteként csatlakozott a kezdeményezéshez. „A ’Join the Pact’ program kiváló platform arra, hogy fogyasztók tízezreit érjük el egy egyszerű, de annál fontosabb üzenettel: „Soha ne igyál, ha vezetsz”. Mára az egyezményhez csatlakozók száma világszerte elérte a kétmilliót. Remélem az idei kampányunknak köszönhetően elérjük, hogy további tízezer magyar is elkötelezi magát emellett” – mondta Jenson Button a kampánynyitó sajtótájékoztatón. „Az ittas járművezetés Magyarországon is kiemelt közlekedésbiztonsági problémának számít. A jogszabályi változások, a célirányos rendőri ellenőrzések és a prevenciós tevékenységek hatására az elmúlt években javulás mutatható ki az ittasan okozott balesetek számában és összes baleseten belüli arányában. Az ittas járművezetők kiszűrése továbbra is prioritást élvez a közlekedésbiztonsági intézkedések sorában. Emellett a közlekedők megfelelő tájékoztatása, az alkoholfogyasztás veszélyeire történő figyelemfelhívás az ORFK-OBB közlekedésbiztonsági és kommunikációs kampány tevékenységének állandó elemét képezik” – hangsúlyozta dr. Halmosi Zsolt, rendőr vezérőrnagy, rendészeti főigazgató, országos rendőrfőkapitány-helyettes. „Az ittas vezetésből származó balesetek száma sajnos még mindig magas. Biztos vagyok benne, hogy ez a kampány és Jenson Button személye hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon is minél többen gondolják úgy, csak felelősségteljesen ülnek az autóba és mennek az utakra. Fontosnak tartottam, hogy én is csatlakozzak a kampányhoz, mert minden megelőzött baleset megmentett emberéleteket jelenthet”- mondta el az esemény kapcsán Zsédenyi Adrienn (Zséda). A Join the Pact felhívásához a kezdeményezés oldalán, a www.jointhepact.com weboldalon, vagy a Johnnie Walker Facebook oldalán lehet. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója