Kabriók a széndioxid csata áldozatai

2015.07.29.
Jaguar F Type                                                                                                   Forrás: JLR Ahol több fagyi fogy Ha nyár, akkor kabrió, gondolhatnánk, pedig a közhiedelemmel ellentétben nem a forróbb napokon lehet élvezni a nyitott autókat. Nem véletlen, hogy a fagylalthoz hasonlóan az észak országokban a legnépszerűbbek a kabriók és roadsterek, melyekből azonban a toppiacokon is egyre kevesebbet vesznek. 2007-ben még több mint 830 ezer kabrió kelt el az európai és észak-amerikai piacon, tavaly már csak 444 ezer, miközben rohamosan nőtt sportterepjárók iránti kereslet: az SUV kategória eladásai meghaladták a nyolcmilliót, ráadásul a légkondicionált utasterükben utazóknak a nagyméretű üvegtetőkkel biztosítanak kabrió érzést. Borulás teszt a Mercedes biztonásgtechnikai központjában                            Forrás: Daimler Súlyosabb változatok A crossoverek sikere csak az egyik ok: a másikra műszaki és jogi magyarázat is van. A fix fémtető elhagyásával elvész az önhordó karosszéria fontos merevítő eleme, amit a padlólemezbe épített fémtartókkal pótolnak a gyártók, ettől viszont legalább 200-300-kilógrammal nő a típus kabrió változatának tömege, és persze fogyasztása, meg károsanyag-kibocsátása is, ez pedig rontja a márka flottaátlagát is, ami hosszabb távon büntetéseket jelent. Vagyis a széndioxid-csata áldozatai lettek a nyitott autók, melyek nehezebben teljesítik a károsanyag-kibocsátást szabályozó Euro normákat. Nem véletlen, hogy eltűntek az ajánlati listáról az évtizede még hódító, és négy-évszakosnak hirdettet - nyitható keménytetős - kabriók, melyek a ponyvás változatoknál is nehezebbek voltak. A kabriók jóval drágábbak, nem véletlen, hogy a tehetősek játékszere, többnyire gazdagok második vagy harmadik autója. Ezzel is magyarázható, hogy miközben a nyitott prémiummodellek eladása 0,9 százalékkal nőtt, az olcsóbbaké 20 százalékkal zuhant. Győrben készül az Audi A3-as Cabriolet                                                           Forrás: Audi Made in Hungary modellek a listán A top húszas listán csak három modell - Audi A3-as, BMW 4-es és az Opel Cascada - mérlege pluszos. A JATO adatai szerint Európában tavaly 144 ezer nyitott autó kelt el, ezek között robbantott a 4-es BMW, mely megjelenésének első évében 12,5 ezerrel vezet, aztán a VW Beetle és Golf Cabrio, a Mercedes SLK és a győri gyártású Audi A3/S3-as kabrió következik, de szerepel még a TOP 10-ben egy másik Made in Hungary, az Audi TT Roadster is. A 207CC és 308CC modelljeivel korábban éveken át listavezető Peugeot kabrió eladásai a JATO Dynamics adatai szerint egy év alatt 34-40 százalékkal zuhantak, ezért már le is álltak gyártásukkal, és hasonló okok miatt tűnt el a kínálatból a Ford Focus CC és a VW Eos is. Szentgotthárdi motorok hajtják az Opel Cascade kabrókat                                     Forrás: GM Hazai kínálat Tavaly még tizennyolc, idén már csak tíz márka magyarországi listáján szerepel kabrió, ami a motorváltozatokat nem számítva húsz típust jelent, köztük hazai gyártásút is: Győrben készül az Audi A3-as, melynek ára 8,3 millió forint, az Audi TT Roadster leolcsóbb változata, a 230 lóerős teljesítményű 13,2 millió forintba kerül. Győri motorja van az Audi A5-ös Cabrioletnek, az R8-as Spydernek, valamint a VW New Beetle Cabrioletnek, szentgotthárdi motor hajtja az Opel Cascade Cabrioletet, ezek ára 6,5 millió forinttól 54,8 millió forintig terjed. A haza kínálat legolcsóbb nyitható tetejű modellje, a Fiat 500-as ára 4,387 millió forint. Az igényesebb változatok húsz másodpercnél rövidebb idő alatt és akár menetközben is képesek lenyitni, vagy eső esetén becsukni a tetőt. Élvezetekre nyitottan                                                                                         Forrás: Mazda Van bőven használt Gazdagabb és persze olcsóbb a kínálat a használtaknál, melyek között keveset futott és elérhető árú darabok is találhatók. A kabrió kategória egyfajta luxusérzéssel párosul, ami egyrészt abból is következik, hogy jelentős részüket második vagy harmadik autóként, szezonálisan üzemeltetik. Minden eddiginél több nyitott utasterű autót hirdetnek júniusban: a tavalyi 3560 helyett már 3800 példányból lehet válogathatni. A kínálatban szereplő autók több mint felét négy márka, a BMW ( 19 %), Mercedes (12 %), a Volkswagen 10 %) és a Peugeot (10 %) biztosítja, az Opel részesedés 8 %, a 41 % osztozna a többiek. Mind teljesítményben (670 LE), lóerőben, mind árban (77 millió Ft) csúcstartó a Ferrari 458 Italia Spider, de ennél olcsóbban is lehet nyitott autót venni: vannak működőképes példányok 100-150 ezer forintért is. A kabriók öt százaléka veterán korú: két Fiat Topolino például már a második világháború idején is üzemben állt (1937-es, illetve 1941-es évjárat). „Míg a szezonon kívül 2500, a nyári időszakban havonta 3000-3500 használt kabriót hirdetnek meg. Az eddigi hónapok adatai rendre a tavalyi felett járnak, így a csúcsot jelentő június hónapban minden eddiginél több, 3800 kabrióból válogathatnak az érdeklődők – ismerteti Fodor László, a Használtautó.hu szakértője. – Bár a kínálat átlagkora 12 év, átlagáruk eléri a 4,3 millió forintot, ami többszöröse az összes meghirdetett személyautó alig másfél millió forintos átlagárának.” Ford Mustang                                                                                                     Forrás: Gyártó Nyitott autóból is csak a klímás kelendő Bármennyire feleslegesnek tűnik, kényelmes kabriónál is nélkülözhetetlen a klíma, mert nem esős időben, de napközben, tűző napon sem ajánlatos ugyanis nyitott tetővel közlekedni. A jelenlegi kínálat viszonylag jó összetételt mutat ebből a szempontból: a kabriók 72 százalékát árulják meglévő légkondicionáló rendszerrel. A kabriókat Európa-szerte második vagy harmadik autóként, szezonálisan üzemeltetik, ezért nem meglepő, hogy nem a melegebb éghajlatokon, hanem az északi országokban a legelterjedtebbek, a legtöbbet belgák, britek, svájciak és németek vásárolják, ez persze nemcsak a helyi klímától, hanem a gazdasági lehetőségektől is függ. Megjelent a Népszabdság 2015. június 24-i számában   Infiniti a Balaton partán                                                                               A szerző felvétele Kalauz nyitott autókhoz Kabrió: nyitható ponyva tetős karosszéria, formai és műszaki elemei általában kétajtós, négy-öt üléses, csukott családi autótól származnak. A főtartóként is szolgáló fém tetőszerkezetet hiányát padlóba épített merevítőkkel pótolják, ettől nehezebbek, de nem csak ettől, hanem az elektronikus tetőmozgató szerkezettől is jóval drágábbak is az ilyen modellek. Convertible: az angol nyelvterületen ezt a nevet használják a nyitható tetejű autókra Hard top: kabrióra utólag is felszerelhető merev tető, mely könnyen levehető és garázsban tárolható. Kupé-kabrió: a CC-vel jelzett Coupé-Cabriolet kocsi összecsukható fémteteje villanymotorokkal csomagtérbe süllyeszthető Spider, Roadster: versenyautókat idéző, kétüléses nyitott sportkocsi. Landaulet: Félig nyitott tetejű luxuslimuzin. Maybach generációk Landaulet változatban                                         Forrás: Daimler  
Címkék: 

Kínaiak Európában

2015.07.29.
2013. októberében Boros Jenő tollából már megjelent egy cikk a kínai autókkal kapcsolatos hazai próbálkozásokról. Azóta annyi előrelépés történt, hogy Vadas Tamás bejelentette idén februárban már tényleg megkezdik a Great Wall terepjárók és kisteherautók forgalmázását. Ehhez képest a Datahouse adatai szerint idén nem került forgalomba sem új, sem használt Great Wall. Ha kitekitünk határainkon túlra, akkor a helyzet máshol sem rózsásabb: Oroszország kivételével a kínai autók szinte egyáltalán nincsenek jelen az európai palettán. Az ambíciózus tervekkel jelentkező Qoros Auto, amely Pozsonyban egy bemutatóteremben már megmutatott 1-2 autót szép csendben visszavonult. A bulgár Great Wall üzem küszködik, tervezett kapacitásának töredékét használja csak ki. Olaszországban a DR Motor nevű vállalkozás Chery alapokra épített terepjárókkal próbálkozik, de az átütő siker még várat magára. A kínai DongFeng konszern egyik leányvállalata által gyártott minibuszok és platós kisteherautók néhány évvel ezelőtt megjelentek több közép- és kelet-európai országban, de ez a kísérlet sem vált be. A példákat még hosszasan lehetne sorolni, de úgy tűnik a lassan tíz éve várt áttörés egyelőre nem következik be. Számos okot lehet felsorolni: bár a kínai hatóságok szerették volna az autóipart konszolidálni, de ez a folyamat a vártnál jóval lassabban halad. Így nincs meg a szükséges gyártási kapacitás ahhoz, hogy megfelelő exportmennyiséget lehessen elérni. Ráadásul annak ellenére, hogy az utóbbi években a kínai autógyárak számos európai mérnök-fejlesztőirodát és design-stúdiót alkalmaztak, még mindig nem sikerült ráérzni az európai piac elvárásaira. Másként fogalmazva: az az út amin a Hyundai-Kia csoport évek szorgos munkájával, alázattal és odafigyeléssel végigment azt egyelőre egyetlen kínai rivális sem vállalja be.    Ha kínai autók nem is jönnek Európába, de a kínai vállalatok pénze jól jön a súlyos gondokkal küszködő európai vállalatoknak. A brit MG-Rover és a svéd Volvo már kínai kézbe kerültek, s a kínai befolyás más területen is egyre jobban erősödik: az autóipari beszállítók közül egyre többen Ázsia felől várják a megmentőket. Így az indiai vállalatok után, a kínaiak is be tudnak vásárolni. Következzék néhány ezzel kapcsolatos példa: - iDrive. A BMW iDrive rendszerét mindenki ismeri. A kezelőszerveket a német Preh szállítja, amelynek tulajdonjogát 2011-ben vásárolta meg a kínai Joyson vállalat. - napfénytető. A világ egyik legnagyobb napfénytető-gyártója a hollan Inalfa Roof Systems. Szintén 2011-ben a Beijing Automotive Group alkatrészekre szakosodott leányvállalat, a Beijing Hainachuan Automotive Parts Co nyújtott számukra mentőövet. - gumitömítés. A német SaarGummi csoportot a 2008-as gazdasági válság padlóra küldte, s onnan a Chongqing Light Industry & Textile Holding (Group) Co. segítségével tudtak felállni. - öntvények. A magántulajdonú kínai Bohong csoport 2012-ben 245 millió dollárért bekebelezte a kanadai Wescast vállalatot. Dong Ping, a Bohong elnöke el is mondta akkor, hogy így akartak szert tenni kiváló mesterségbeli tudásra.  A Wescast magyarországi gyárüzeme Oroszlányon található. - zárak. Szintén 2012-ben a német Kiekert új tulajdonosa a kínai Hebei Lingyun Industrial lett. - komplett belsőtér. 2014. tavaszán a Johnson Controls leválasztotta az autók belsőterével foglalkozó üzletágát és átadta azt a kínai Yanfeng Automotive Trim Systems Co., Ltd vállalatnak, amely az egyik legnagyobb kínai állami autóipari vállalkozás, a SAIC Motor egyik leányvállalata. A Yanfeng 70, a Johnson Controls 30 százalékot birtokol a Yanfeng Automotive Interiors nevű vállalatban, amely 2015. júliusában kezdte meg működését. Ide tartozik a Johnson Controls pápai üzeme is.    Amennyiben érdeklik a közép-európai és orosz autópiaccal kapcsolatos legfrissebb hírek, interjúk, akkor figyelmébe ajánljuk a minden szerdán angol nyelven megjelenő ceauto hírlevelet. A próbaszámot INNEN töltheti le. A hírlevél évente 50 alkalommal jelenik meg, előfizetési ára bruttó 56,700 forint. Bővebb részletek: http://ceauto.co.hu/newsletter 

Törvényt módosítanának a buszsofőrök védelme érdekében

2015.07.29.
Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményük szerint egyre több támadás éri munka közben a BKV járművezetőit: indulatos utasok szidalmazzák, leköpdösik, sőt gyakran megütik őket. A szakszervezet ezért a sofőrök védelmét is szolgáló, a közfeladatot ellátó személy bántalmazásával foglalkozó törvény szigorítását kezdeményezi.  Az EKSZ elvárja a kezdeményezés támogatását a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK), továbbá azt is, hogy vezessenek kimutatást az atrocitásokról, és a hogy a tényekre alapozva, nemzetközi mintára dolgozzanak ki tervet a megelőzésre a BKV-val közösen.  A szakszervezet vezetője, Nemes Gábor az ügyben levelet írt Dabóczi Kálmánnak, a BKK igazgatójának, amelyben arra is emlékeztetett, hogy az EU-ban a nemzetközi munkáltatói és munkavállalói szervezetek már a 2000-es évek elején közös programot dolgoztak ki a közösségi közlekedésben dolgozók védelmére. Véleményük szerint a legnagyobb veszélyben azok vannak, akik úgynevezett nyitott vezetőfülkés, korszerűbb buszokat vezetnek: ők nem csak bántalmazásnak vannak kitéve, de az általuk kezelt, jegyeladásból származó bevétel miatt is veszélyben vannak. Beigazolódott a szakszervezet félelme, hogy a kockázatelemzés nélkül bevezetett első ajtós felszállás vesztesei mindenképpen a sofőrök - fűzték hozzá. (MTI)

522 millió eurós nyereség - szárnyal a Skoda Auto

2015.07.29.
A német Volkswagen-csoporthoz tartozó Skoda szerdai közleménye szerint az idei első hat hónap üzemi nyeresége 522 millió eurót tett ki, ami éves szinten 22,8 százalékos növekedés. Az üzemi nyereség növekedése mögött elsősorban a kedvezően változó árfolyamok és az alacsonyabb anyagkiadások állnak. A legnagyobb cseh autógyár bevételei 7,5 százalékkal 6,4 milliárd koronára emelkedtek az első fél évben. A gyár 544 300 személygépkocsit szállított megrendelőinek az első hat hónapban, ami új féléves rekord, és 4,2 százalékos éves szintű növekedés.     "A korszerű és széleskörű modellkínálatunk nagyon népszerű a vevők körében. A nyugat-európai és a közép-európai eladások növelésével sikerült kompenzálnunk az oroszországi és ukrajnai piacon elkönyvelt visszaesést. Az utóbbi két hónapban a kínai piacunk is visszaesett" - mondta Winfried Vahland, a Skoda Auto igazgatótanácsának elnöke szerdai prágai sajtótájékoztatóján. A Skoda Auto az első fél évben 146 millió eurót ruházott be a termelés korszerűsítésébe és bővítésébe. A gyár legkeresettebb modellje továbbra is a Skoda Octavia. A luxuskocsinak számító Superb limuzin kombi változatát szeptemberben a frankfurti autóvásáron mutatja és azonnal piacra is kerül. (MTI) Kép:wiki  

A beszólás szabadságát add meg nekünk!

2015.07.29.
Kis-nagy Magyarország   Ha egy marslakót kellene kalauzolnom Budapesten – a vicc kedvéért európai műveltségű és magyarul beszélő marslakót – akkor előbb-utóbb feltűnne neki, hogy a magyar autósok nem kis része térkép-részletet ragaszt a hátsó szélvédőre. - Talán a geográfusok klubjának a tagjai? - kérdezné a messziről jött vendég. Még jobban elcsodálkozna, amikor megtudná, hogy a térkép a XVI. század eleji Magyar Királyságot ábrázolja. - Ilyen erős a historikus érdeklődés a magyarokban? - kérdezné. Elég soká kellene magyaráznom neki, hogy a Nagy-Magyarországot kiragasztó honfitársaink inkább olyan klubhoz tartoznak, akik jelzik, nem felejtették el, hogy hazájuk száz évvel ezelőtt sokkal nagyobb, erősebb, gazdagabb, szebb ország volt, mint most. És hogy ezért még mindig haragszanak azokra, akik miatt ezt elveszítették. Kis-Magyarország nem ország, Nagy-Magyarország Mennyország. Művelt marslakónknak bizony időbe telne, amíg mindezt helyre tenné a furcsa alakú fejében, de aztán felragyogna az arca. - A mai Magyarországot nem a mohácsi vész előttihez kellene hasonlítani, hanem az ötven évvel későbbihez! - Amikor három részre szakadt és önálló államként megszűnt? - kérdezném elszörnyülködve. - Ahhoz bizony, mert akkor a mai Magyarország hatalmasnak mondható! - válaszolná a marslakó, és nagyon örülne, hogy íme máris sikerült kihúzni a magyarok körme alól egy százéves tüskét. - És mi lesz a sok ezer matricával? - kérdezném csüggedten. Maradhatnak, ahol vannak – vágná rá az eszes idegen. Csak ezután majd azt jelentik, hogy mi, Kárpát-medenceiek, tartsunk össze!   Ó, az a szent Középső Ujj! Kertvárosi, csöndes kis utca, a járda szélén picike kismama, gyerekkocsival, és még néhány kisebb-nagyobb poronttyal. Át szeretnének menni a túloldalra, már le is ér a babakocsi első kereke az úttestre. Fehér furgon közelít, amolyan szaki-kocsi, olajos szerszámok, alkatrészek csörömpölnek a raktérben. Ahelyett, hogy szépen megállna, és megvárná, amíg a legkisebb lurkó is átér a szemközti járdára, baba orra előtt felbőgő motorral kigyorsít. A kismama vitézül emeli magasra középső ujját, és küldi a szerelő furgonja után átkait, amire az alaposan rá is szolgált. Vannak, akik tapasztalatból tudják, hogy naponta többször is kijár nekik a Középső Ujj, merthogy tesznek érte. De mert unalmas, és nem is feltétlenül hatásos folyton visszamutogatni, válaszukat már előre jól látható módon közlik a mögöttük maradókkal. Az efféle imposztorok írják ki büszkén a hátsó szélvédőre, hogy „Ne dudálj, küzdj!” Vagy – különös, szado-mazo-ízt keverve a sztoriba – azt vágják az arcodba: „Élvezd!” Ez utóbbi egyébként egy youngtimer-korú kocka Lada hátulján virít. Hogy mit lehet élvezni rajta? A látványt? A kályhacső-szerű kipufogó dobból áradó harsány motorhangot? Vagy a hetvenes évekbe visszaröpítő benzinszagot?   A karmos fejvadász   Hiába nagy a város, egyre több az autó és egyre kevesebb a parkoló. A szűk helyre nem mindig és nem mindenki tud úgy betolatni, hogy ne karistolja össze a mellette állót. De ha be is parkolt, kiszálláskor rányitja ajtaját a másik kocsi oldalára. A hatás garantált, semmilyen folttisztító el nem tünteti onnan a nyomát. Van, aki megelégszik ennyivel, elvetemültebb autóstársaink azonban szó szerint mély nyomot akarnak hagyni maguk után. Erre a célra fejlesztették ki azt a fajta, utólag felszerelhető ajtóél-védőt, ami csúnyább sérülést okoz. A karmos élvédő a dinoszauruszok tüskés páncéljához vagy a sündisznó tűpárna-szerű irhájához hasonlóan mered kifelé a nagyvilágba. Arra ugyan kicsi az esély, hogy megvédje gazdáját az idegen behatolástól, arra azonban nagyszerűen alkalmas, hogy a szűk parkolóban kivágódó ajtóra szerelve belemélyessze karmait a szomszéd autós páncéljába. Hát, mára ennyit a felebaráti szeretetről. Jámbor Gyula  

Állás

2015.07.29.

Tiszelt érdeklődő!

Jelenleg nem tudunk betöltendő pozíciót ajánlani.

Kérjük nézzen vissza később.

Magyar

Visszaszámlálás indul - A Rallye a Gróf Degenfeld Szőlőbirtokra is ellátogat

2015.07.29.
A német-magyar származású Degenfeld grófi családnak évszázados hagyományai vannak Tokaj-Hegyalján a szőlőtermesztésben és borkészítésben. A család leszármazottai 1994-ben határozták el, hogy újjáélesztik a szőlőbirtokot. 1995. óta a legjobb dűlők szőlőtermésén indult útjára a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Pincészet. A tulajdonosok ma már 100 hektáros birtokrésszel rendelkeznek, melyből 35 hektár az aktív termőterület. A tarcali Terézia domb és Mézesmál dűlő, a Mád és Mezőzombor határában elterülő szőlőültetvények egész Tokaj-Hegyalja legjobb, első osztályú területei közé tartoznak. Az ezen dűlők szőlőterméséből származó borokban tökéletesen ötvöződik a kézművesség a legmodernebb technológiák lehetőségeivel. A pincészet 3, 5 és 6 puttonyos aszúi, aszúeszenciája és Andante (Furmint botrytised) bora már számos tekintélyes nemzetközi elismerésben részesült. A pincészet további borai: száraz Furmint, félédes Hárslevelű, Fortissimo (late harvest), valamint atradicionális Tokaji Szamorodni és Aszú borok. A Gróf Degenfeld Szőlőbirtok a tarcali Terézia dűlőben elsőként kezdte meg a teljes ökológiai gazdálkodást, amely ma már a teljes aktív - összesen 35 hektár – területre kiterjed. „A nemesség kötelez” filozófia tükröződik a pincészet kompromisszumot nem ismerő minőségi munkájában, és a szőlőbirtok központi részén 2003-ban megnyitott Gróf Degenfeld Kastélyszállónál, mely Tokaj-hegyalja első négycsillagos szállodája. Tokaj-hegyalja tradicionális borkülönlegességei (Szamorodni, Fordítás, Aszú) mellett a birtok kiváló minőségű félédes és édes, valamint száraz és félszáraz borokat készít a borvidék hagyományos szőlőfajtáiból, a Furmintból, a Hárslevelűből és a Muscat Lunelből. A Gróf Degenfeld család elkötelezett híve a tokaji hagyományoknak és nevével kezeskedik borai elsőrangú minőségéért. A családi tradíciót, "A nemesség kötelez" elvet követve, a birtok kompromisszumot nem ismerő minőséggel kapcsolatos elvárásai a szőlőterületeken szigorú mennyiségi korlátozásokat, fürt-, illetve bogyószelekciót irányoznak elő. A sofőrök közül még Hajas László is megfújja a szondát  

AMTS 2015

2015.07.29.

Fejben dől el a győzelem a nagy kamionos versenyen

2015.07.29.
Október 3-án, Zsámbékon indul az elődöntőkön legügyesebbnek bizonyult 10 kamionos versenyző az 1 millió forintos fődíjért és az azzal együtt járó szakmai elismerésért. Bár az előselejtezők még nem kezdődtek el, az 5 tengelyen honlapján található, felkészülést elősegítő online próbateszteken átlagosan heti 130-150 fő méri fel elméleti tudását. A felkészülésnél azonban nem csak az elméleti és vezetéstechnikai tudást kell tökéletesíteni, hanem fontos a lelki ráhangolódás is, amelyen a győzelem is múlhat – hívja fel a figyelmet Lénárt Ágota sportpszichológus. A versenyzőnek a megmérettetés előtt fontos egy úgynevezett modellezett edzés során filmszerűen elképzelni a különböző helyzeteket, és annak megoldásait, gondolatban felkészülni a lehetséges hibákra, például hogyan kormányozzák vissza a kamionszerelvényt, ha az megcsúszik, hogyan javítsák a helyzetét, ha nem tudnak elég szűken beállni a két bója közé. A korábban már valóságosan elkövetett hibákat pedig gondolatban mindig javítani kell a helyes cselekvéssorra. “Az agyunk nem tesz különbséget a már megtörtént vagy csak a képzeletben lejátszott események között, ezért a hibás mozdulatsort képzeletben mindig felül kell írni a jóval, hogy hasonló helyzetben az agy ne blokkoljon le, a tévesztés automatikusan ne ismétlődjön meg” – mondja el Dr. Lénárt Ágota, a “Fejben dől el – Sportpszichológia a gyakorlatban” című könyv egyik írója. Az ismert sportpszichológus már 8-10 alkalmat is elegendőnek tart ahhoz, hogy szakmai segítséggel a versenyzők olyan gyakorlásterápiát kapjanak, amellyel kezelni tudják a stresszhelyzeteket és a koncentrációs zavarokat, s ezáltal teljesítményükben a maximumot nyújtsák. A negatív gondolkodásból eredő szorongásnál a self talking technikával olyan általános vagy szakmai instrukciókat lehet gondolatban megadni, mint a „jól fogok versenyezni”, „ügyes vagyok”, illetve a „most fékezek”, „szűkebbre veszem a kanyart”. A testi jellegű szorongásnál azonban az egyes relaxációs terápiák a leghatásosabbak, amelyek segítségével a versenyző tudatosan nyugalmi tónusra tud váltani. A módszerrel elérhető, hogy a kamionsofőr uralja saját testét, és ne a test adjon visszajelzést egy fenyegető szorongásélménnyel. Rácz Imre tavalyi ezüstérmes versenyző 13 éves szakmai múltja és kamionnal megtett több mint 1 millió kilométere ellenére is érzett lámpalázat a 2014-es mérkőzés során. “A verseny előtt az állandó gyakorlás és az előírások újraolvasása mellett igyekeztem lelkileg is felkészülni. A lámpalázat önfegyelemmel győztem le, de remélem idén tudatosabb ráhangolódással a fődíjat is elviszem.” – nyilatkozik a korábbi verseny második helyezettje. A rangos szakmai vetélkedőre a szervezők augusztus 14-ig várják a jelentkezőket. Az 5 tengelyen – biztos kézzel előselejtezők szeptember 12-én indulnak, bőven van tehát idő az elméleti és gyakorlati felkészülés mellett sportpszichológiai leckéket venni, mellyel a győzelem esélye többszörösére nőhet.   Jelentkezési határidő: 2015. augusztus 14.  További információk:                                                                                                   http://www.5tengelyen.hu

Augusztustól hatályosak a közlekedési kártya szabályai

2015.07.29.
A parlament június végén döntött a személyszállítási törvény módosításáról, ennek a jogszabálynak a közlekedési kártyára vonatkozó szabályai augusztus első napján lépnek hatályba. A törvény úgy határozza meg a közlekedési kártyát, hogy az megfelel az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszer feltételeinek és - kormányrendeletben meghatározott - utazási okmányként használható. A közlekedési kártya, mint másodlagos kártya - amennyiben annak műszaki és technikai feltételei adottak - a tulajdonosa kérelmére, a személyi igazolvány kártyájához hozzárendelhető. A kártyához a felhasználónak előbb regisztráltatnia kell magát. A hét elején megjelent kormányrendelet a regisztrációval összefüggő feladatokat a fővárosi kerületi és a járási kormányablakokra, valamint a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalára bízza. A regisztráció a következő adatok felvételét jelenti: a kártyát használni kívánó személyazonosító adatai, lakcíme, fotója és - ha a 14. életévét betöltötte - az aláírása is szükséges.  A törvény kimondja: amennyiben az utazási szolgáltatásra elektronikus kártya kerül bevezetésre, jogszabály a közszolgáltatási utazási kedvezmények igénybevételét közlekedési kártya használatához kötheti. (MTI)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója