Az elmúlt félév legérdekesebb budapesti e-roller statisztikái

2020.01.15.
A Lime e-rollermegosztó szolgáltatását Budapesten elsősorban a helyiek vették igénybe, a fővárosi lakosok aránya meghaladta a 82 százalékot. Egy globális felmérés szerint a rollerezők több mint 50 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kisebb távok megtételére veszi igénybe a szolgáltatást, úgymint a munkahelye vagy iskolája megközelítésére (37%), vagy személyes ügyeinek intézése során (14%). Mindemellett a turisták körében is népszerűek voltak a kétkerekű járművek, amelyek igazán kényelmes városnézést biztosítanak. A Lime utak 70 százalékát a pesti oldalon tették meg, és az Andrássy út, illetve a Kiskörút volt a legnépszerűbb útvonal a felhasználók körében. A rollerek a legtöbb esetben az „első és utolsó kilóméter” megtételét szolgálják a városi közlekedés során, vagy kisebb távok elérését, például a villamosmegállótól hazáig. Ezt szintén igazolták a Lime elmúlt féléves fővárosi adatai, amelyek szerint a budapesti e-rolleres utak időtartamának mediánja 10 perc volt. A fővárosban november 16-án regisztrálták a legtöbb Lime-használatot, a csodás késő őszi időjárásnak köszönhetően.  „A Lime budapesti indulása óta eltelt hat hónap igazi sikersztorinak számít, nem csupán azért, mert a fővárosiak rendkívül nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal fogadták szolgáltatásunkat, hanem azért is, mert a városi közlekedés előremutató és hatékony fejlesztésének részesei lehetünk. Ezzel az új megoldással mi is hozzájárulhatunk a városi közlekedés átformálásához, illetve a mikromobilitás tökéletesítéséhez és terjesztéséhez, s mindeközben hasznos tapasztalatokat szerezhetünk” – mondta el Tóth Tamás, a Lime magyarországi képviselője A Lime elektromos rollerjei olyan környezettudatos és könnyen használható városi közlekedési megoldást kínálnak, amely hozzájárul az utakon közlekedő autók számának csökkentéséhez. A nemzetközi statisztikák alapján a felhasználók közel fele a tömegközlekedés kiegészítéseként, míg negyedük az autó helyettesítéseként használja az elektromos rollereket. Ha az autómegosztó szolgáltatásokat és a taxis utazásokat is figyelembe vesszük, akkor elmondható, hogy a rollerek az autós utak 40 százalékát váltják ki. A Lime szolgáltatásai révén aktívan hozzájárul a városi közlekedés fejlődéséhez, arra törekszik, hogy a környezet, és a városlakók számára is előnyös mobilitási megoldást kínáljon.  
Címkék: 

MABISZ: az idei évben is szemmel látható növekedésre számít a szektor

2020.01.15.
A nyugdíjbiztosítások növekedése töretlen volt, de a kockázati biztosítások is valószínűleg jelentős növekedést tudtak felmutatni a teljes évre vonatkozóan. A biztosítási szektor kiváló indikátora a gazdaság irányának, így a vállalatbiztosításoknál a megemelkedett beruházásoknak is látszódott a hatása. Egyedi hatásnak tekinthető a tavalyi év növekedésében a kgfb-piac növekedése, amely nagyrészt a biztosítási adónak a kgfb-díjakba való beépüléséből adódik. A negyedik negyedévre is hasonló növekedési dinamikát feltételezve nagyjából 230 milliárd forint lehet a teljes éves kgfb-díjbevétel. Az idei évben a gépjármű piacon kettős hatásra számítunk: egyrészt a nagy járműeladó cégek részéről lassulás, ugyanakkor a kormány családvédelmi programjának köszönhetően nem csak a kötelező, de a casco biztosítások iránt is növekvő kereslet várható. Az egyéb biztosítási ágak közül Erdős Mihály kiemelte: a mikrovállalkozások nagyon kevés biztosítással rendelkeznek, amiben van növekedési potenciál, másrészt az utasbiztosítások dinamikus növekedésére is számít a szektor. A lakásbiztosításoknál az ingatlanpiacok várható lassulása, valamint a minősített fogyasztóbarát lakásbiztosítás megjelenése okozhat megmozdulást a piacon a 2020-as esztendőben. A nyugdíjbiztosítások az idei évben is a húzóágazata lehet az életbiztosításoknak. A MABISZ elfogadott, változatlan stratégiai témái közé tartozik az idei évben is a digitalizáció erősítése, az ezt támogató szabályozói környezet elősegítése, a Fiatal Generációs Stratégia továbbvitele, valamint az egy éve elindított és nagy sikerrel debütáló e-kárbejelentő mind szélesebb körben történő megismertetése. A szövetség mindezek mellett igyekszik edukációs szerepét is tovább erősíteni a pénzügyi tudatosság és az öngondoskodás területén. A szövetség nyugdíjbiztosítási kampányának videóit közel másfél millióan tekintették meg, a honlapon kialakított tájékoztató és tanácsadási oldalon pedig több mint százötvenezer látogatás történt. Az immár hagyományosnak mondható őszi Biztonság Hete rendezvénysorozatot idén negyedik alkalommal szeretné megszervezni a MABISZ az ORFK OBB-vel közösen. A tavalyi országos témahétnek több mint huszonötezer látogatója volt a helyszíneken, a YouTube-on pedig a kisfilmek megtekintőinek a száma meghaladta az 1,1 milliót. A tavasz nagy feladata és vállalása pedig a márciusi Pénz7 rendezvény, amelyet a teljes szektor támogat, és a rendezvényeken, illetve az iskolai órákon képviselteti magát. Az E-Kárbejelentő digitalizálta a kárbejelentést A 2019. január elején indított E-kárbejelentő alkalmazás Magyarország egyik legnépszerűbb alkalmazása lett, amely mind a mai napig kategóriájában a TOP 10-ben szerepel – mondta Mészáros László, a MABISZ informatikai főosztályvezetője. Az alkalmazást a megjelenése óta több, mint 250 ezren töltötték le, és több, mint 7000 kárbejelentés érkezett az E-kárbejelentőn keresztül a biztosító társaságokhoz. A két résztvevős és nem személyi sérüléses balesetek közül az év végi adatok szerint már minden 10. baleset kárrendezését a MABISZ E-kárbejelentőjén keresztül indították el. Az ügyfél-visszajelzések szerint az E-kárbejelentő applikációról a magyar felnőtt lakosság 48,4 százaléka hallott már. A kárbejelentőktől érkezett visszajelzések alapján számos javaslat beépítésre került az E-kárbejelentő rendszerébe. A felhasználók jelentős része nagy megelégedettséggel használja az alkalmazást és 82% ajánlaná barátainak is. Alapvető cél, hogy egy baleset utáni, stresszes helyzetben a felek automatikusan a mobiltelefonjukhoz nyúljanak, ne pedig a papíralapú kárbejelentő és íróeszköz után kotorásszanak a kocsijukban – mondta Mészáros László. Európai összehasonlításban is igen jó védelmet nyújtanak a hazai biztosítások A bonus-malus rendszer szabályozása kapcsán Kerékgyártó Csaba, a MABISZ nem-életbiztosítási ágazatvezetője kihangsúlyozta, hogy a biztosítási szabályozások 90 százaléka nemzetközi szintről jön. A bonus-malus rendszerek a közlekedésbiztonság érdekében kerültek bevezetésre Európa szerte. Hazánkban 1991 óta működik a rendszer, az elmúlt 20 évben rengeteg ügyfél érte el a legmagasabb bonus fokozatot: a személygépjárművek 35%-a B10-es kategóriába tartozik. A bonus-maluson kívüli kártörténeti adatok figyelembe vétele  igazságosabbá teszi a rendszert, egyéb díjkedvezményekre, pótdíjakra ad lehetőséget. Mivel az ügyfelek megszerzéséért folytatott verseny erős (13 kgfb-biztosító verseng a piacon), a biztosítók díjtarifáikat eltérő kockázati profil mentén alakítják ki, jelentős díjszórással, így kijelenthető, hogy az ügyfél nagy valószínűséggel talál olyan biztosítót, amely a B/M-on kívüli kártörténeti adatokat a kárt okozó ügyfelek számára kedvezőbben veszi figyelembe. Ezt segíti a MABISZ is a honlapon működtetett összehasonlító oldallal, a Díjnavigátorral. A hazai biztosítások, így a kgfb-biztosítások európai összehasonlításban is jó ár-érték arányt képviselnek. Széles fedezeti körrel rendelkező biztosításokról van szó, ami európai összehasonlításban is igen jó védelmet nyújt a magyar biztosítottak számára. Az EU-s tagállamok kgfb-s átlagdíjaihoz képest ráadásul a hazai átlagdíj a legalacsonyabbak közé tartozik. A fogyasztók körülbelül 80%-a elégedett a kgfb-biztosítók szolgáltatásával a közvéleménykutatások több éves eredményei szerint. A kárban érintett felek körében is meglepően magas az elégedett ügyfelek aránya: vétlen ügyfeleknél közel 70%, kárt okozó ügyfeleknél is közel 50%-os.  
Címkék: 

Felvillanyozó évet zárt a SEAT

2020.01.15.
A CUPRA márka 2019-ben teljes gázzal száguldott és bemutatta a CUPRA Formentor és CUPRA Tavascan modelleket, amelyek kifejezetten a márka számára kerültek kifejlesztésre. De emlékezetes marad az év a mikromobilitás iránti elkötelezettség kapcsán is, amely a SEAT Minimó tanulmány, az új e-Scooter koncepció és az új e-Kickscooter tanulmány bemutatkozásában öltött testet. 1.         Ismét egy rekord eredményeket hozó év A SEAT biztos pénzügyi alapokon vágott neki a 2019-es évnek. 2018-ban története legjobb eredményét érte el 294 millió eurós működési eredményével és több, mint 9.991 milliárd eurós forgalmával. A korábbi évhez hasonlóan a SEAT 2019-ben is már novemberben megdöntötte saját kiszállítási rekordját, amikor is 542 800 átadott autóval már egy hónappal az év vége előtt túlszárnyalta a teljes 2018-as évben kiszállított 517 600 járművet. 2.         Új vezetők a SEAT volánjánál A 2019-es évben egy új alelnök csatlakozott a SEAT vezetőségének csapatához. Márciusban Axel Andorff váltotta Dr. Matthias Rabet a kutatás és fejlesztés területéért felelős alelnöki poszton. Júniusban Carsten Isensee vette át Holger Kintscher feladatait, mint a pénzügyek területéért felelős alelnök, szeptemberben pedig Alfonso Sanchat nevezték ki a beszerzés területéért felelős alelnöknek, ő Klaus Zieglert váltotta. 3.         A Volkswagen Csoport mikromobilitási törekvéseinek élén 2019-ben a SEAT márkát választották ki, hogy a konszernen belül vezető márkaként határozza meg a városi mikromobilitással kapcsolatos stratégiát és kínálja a megfelelő termékeket. Ebben a témakörben az autógyártó még magasabbra emelte a lécet a Smart City Expo Világkongresszuson, ahol bemutatkozott a SEAT Urban Mobility, a városi mobilitási megoldásokra összpontosító stratégiai szervezeti egység. 4.         SEAT Minimó, a tanulmány, ami a mobilitás forradalmasítására született A barcelonai Mobil Világkongresszuson a vállalat hatalmas lépést tett városi mikromobilitási stratégiájának teljesítésében, itt mutatta be ugyanis a SEAT Minimó tanulmányt, amely egy, a városi közlekedést támogató új mobilitási platformhoz kapcsolódó, különleges tervezésű, tisztán elektromos koncepcióautó. 5.         Autógyártóból mobilitási szolgáltató: megosztás magasfokon A L'Hospitalet de Llobregat városában működő szolgáltatás kibővítésével a SEAT újabb fontos lépést tett az autómegosztás iránti elkötelezettségének igazolására. Ezzel L'Hospitalet de Llobregat lett a második spanyol város, ahol a spanyol márka autómegosztó vállalata, a Respiro megjelent szolgáltatásával. Emellett a Respiro révén a SEAT 2019-ben elindította vállalati autómegosztó szolgáltatását, ahol olyan cégek, mint például a Cuatrecasas választották a SEAT sűrített földgázzal üzemelő járműveit. Ezekkel az autókkal a munkavállalók teljesen ingyen tehetik meg a munkanapjuk során adódó városi útjaikat. 6.         A SEAT két keréken vesz újabb lendületet A Smart City Expo Világkongresszuson a SEAT bejelentette, hogy a vállalat történetében először egy tisztán elektromos e-Scooter motorkerékpárt is felvesz modellkínálatába, amelynek piaci bevezetése 2020-ban várható. A járművet a barcelonai központú Silence közreműködésével fejlesztették, legnagyobb sebessége 100 km/óra, a WMTC tesztek alapján pedig legnagyobb hatótávolsága 115 kilométer lesz. 7.         Elrajtolt a márka elektromos offenzívája A Genfi Autószalonon a SEAT bemutatta el-Born tanulmányautóját, amely az első, SEAT által kidolgozott elektromos jármű. Az el-Born modellel a SEAT lesz a második márka a Volkswagen Csoporton belül, amely a Moduláris Elektromos Platformra (MEB) épülő autót készít majd Németországban. Ezen kívül megérkezett a piacokra az elektromos SEAT Mii, a vállalat első, tisztán elektromos modellje illetve a spanyol autógyártó beszámolt a Tarraco PHEV 2020-as érkezéséről is. Az újdonság egy hálózatról tölthető (plug-in) hibrid erőforrással és sportos FR felszereltséggel mutatkozik majd be. 8.         A SEAT folytatja a digitális transzformációját A 2019-es Mobil Világkongresszuson a SEAT bejelentette a SEAT:CODE (Centre of Digital Excellence) szoftverfejlesztő központ megalapítását. Az új részleg feladata, hogy a vállalat digitális transzformációját vezesse és a digitalizáció folyamata révén a hatékonyságot növelje illetve hogy azokat az üzleti modelleket erősítse, amelyek a mobilitással, hálózatba kapcsolhatósággal és járműdigitalizációval összefüggő új koncepciókat karolják fel. Ezt az új részleget Sebastian Grams, a márka informatikai vezetője és Carlos Buenosvinos, az új SEAT:CODE technológiai vezetője irányítja, önálló központjuk pedig Barcelona városában lesz. 9.         Egy igazán intelligens gyár A SEAT martorelli gyára 2019-ben igen jelentős előrelépést tett az intelligens, digitalizált és hálózatba kapcsolt üzem létrehozása felé, ezzel pedig továbbra is mércéül szolgál az Ipar 4.0 számára. A 2019-es évben az üzem lett az első spanyol gyár, amely úttörő módon, drónok segítségével bonyolítja az alkatrészek szállítását. A kísérleti projekt keretében kormánykerekek és légzsákok gyártósorhoz történő továbbításáról gondoskodnak, amelyek „just in time” (adott időpontban szükséges) alkatrészként mindössze 15 percen belül a felhasználási helyükre kerülnek. 10.       Martorell, az egyre inkább fenntartható üzem Ezen kívül az idei évben a vállalat olyan intézkedéseket is életbe léptetett, amelyek a hulladéktermelés visszaszorítását és hatékonyabb kezelését célozták meg. Ezt vizsgálva megállapítható, hogy a SEAT 2010. óta 34 százalékkal csökkentette környezeti lábnyomát és olyan intézkedéseket hozott, amelyek mérsékelték a szén-dioxid kibocsátást, a hulladék és az illékony vegyületek mennyiségét, mérsékelték a felhasznált víz és energia mennyiségét és célul tűzte ki, hogy 2025-re 50 százalékkal csökkenti az üzem működésének környezeti terhelését. Annak érdekében, hogy csökkentsék a martorelli üzem környezetében közlekedő járművek számát, a SEAT 2019-ben elindította Mobike és ByBus projektjeit. A Mobike népszerű kerékpár-megosztó szolgáltatóval való együttműködés keretében a martorelli gyár 100 kerékpárt biztosít dolgozói számára, hogy fenntartható módon, szabadon közlekedhessenek az üzem környékén. A SEAT Metropolis_Lab Barcelona csapata által kidolgozott másik, ByBus projekt pedig igény szerinti buszszolgáltatást kínál a SEAT martorelli üzemének területén a különböző helyszínek között. 11.       Középpontban az egészség 2019-ben a SEAT, az IrsiCaixa, a Hospital Clínic, az ITAE Empresas munkatársai és a Harvard T.H. Közegészségügyi Iskolája ismertették az úttörő jellegű globális tanulmány, a MedCARS eredményeit az egészséges életmód multifaktorális változtatásáról. Kutatásuk kimutatta, hogy az egészséges szokások, például a mediterrán étrend és a testmozgás mindössze hat hónap alatt javítja a fontos egészségügyi mutatókat, ideértve a kardiovaszkuláris kockázati tényezőket, az alvásminőséget, valamint a mentális és érzelmi egészséget. A tanulmány által közölt eredmények a teljes társadalomra vonatkoztatható következtetéseket tartalmaznak. CUPRA 12.       Wayne Griffiths az új CUPRA törzsfőnök A SEAT értékesítés és marketing területekért felelős alelnökét, Wayne Griffithst januárban nevezték ki a CUPRA vezérigazgatójának, aki azóta azon dolgozik, hogy a márka egyéniségét közelebb vigye a különleges emberekből álló, egyedi modellek iránt érdeklődő közönséghez. 13.       CUPRA Formentor, egy különleges márka megismételhetetlen tanulmányautója A CUPRA Formentor koncepciót, az első modellt, amelyet kifejezetten a márka számára fejlesztettek ki, a Genfi Autószalon keretében mutatták be. A CUPRA nagyteljesítményű hálózatról tölthető (plug-in) hibrid erőforrásával szerelt újdonsága egyedülálló vezetési élményt kínál a legkorszerűbb műszaki megoldásokkal együtt. A CUPRA új crossover szabadidőautója magával ragadó megjelenésével, vezető és utasbarát belső kialakításával és kiemelkedő teljesítményével hódít. Az új jármű Martorellben készül, piaci bevezetése pedig 2020-ban indul majd. 14.       CUPRA Tavascan, a sportosság újraértelmezése Szeptemberben a CUPRA egy nagyméretű tanulmánnyal jelentkezett. A sportos megjelenésű, kimunkált belső térrel és a legkorszerűbb erőforrás technológiával rendelkező koncepcióval a márka bemutatta a benne rejlő lehetőségeket. Az új CUPRA Tavascan tanulmány egyesíti az SUV modellek határozott megjelenését és a sport kupék eleganciáját. Két elektromos motorjából az egyik az első, míg a másik a hátsó tengelyen kapott helyet, összteljesítményük pedig 306 lóerő (225 kW). A CUPRA újdonsága a Volkswagen Csoport Moduláris Elektromos Platfromját (MEB) használja, az akkumulátor kapacitása 77 kWh, amely akár 450 kilométeres hatótávolságot is biztosít számára. 15.       A CUPRA erősíti globális együttműködéseit Tavaly szeptemberben a CUPRA globális együttműködési megállapodásról számolt be a márka és az FC Barcelona között, amely értelmében a CUPRA exkluzív autóipari és mobilitási partnerként segíti a szervezetet a következő öt évben. A megállapodás mindkét szervezet rajongói számára egyedi élményeket biztosít majd a városi mobilitási projektek fejlesztésén túl. Így az együttműködés túlmutat a hagyományos partnerségen és mindkét fél világszerte a város népszerűsítésén, az innováció és a fiatal tehetségek bemutatásán dolgozik majd. A CUPRA által közvetített sportos, versenyszellemmel teli érzés júniusban a padel pályákra is megérkezett. A CUPRA hivatalos nemzetközi szponzorként támogatta 2019-ben a padel versenypályát, célja pedig, hogy ennek a kifejezetten dinamikus ütős sportnak a nemzetközi ismertsége növekedjen. A márka a pálya kiemelt szponzoraként jelen lesz minden országos és nemzetközi bajnokságon a 2020-as és 2021-es évben. Novemberben a CUPRA a Nemzetközi Padel Szövetség (International Padel Federation –FIP) szponzora is lett. 16.       A CUPRA új székhellyel a fejlődés útján Miután - a vezetői csapat kinevezésével és a dolgozók létszámának 50 százalékkal való bővítésével - megtörtént a szervezeti struktúra megerősítése, a CUPRA 2019-ben befejezte új központjának építését is. A SEAT martorelli központi irodája mellett helyet kapó főhadiszállást 2020-ban avatják fel és 2 400 négyzetméteren kínál majd egy nyitott, egy légterű és többcélú, motorsport koncepcióra épülő teret. Formatervezési megoldásai a versenypálya paddock részét idézi, amelyet 10 500 négyzetméternyi természetesen környezet ölel körbe. 17.       A márka felpörgeti a fordulatszámot Mexikóban a világ első CUPRA Garázsával Bővülési stratégiájának részeként az új márka tavaly novemberben bemutatkozott Mexikóban is, ahol felavatták a világ első CUPRA Garázsát illetve megtörtént a CUPRA Ateca piaci bevezetése is. Az első CUPRA Garázs Mexikóváros egyik legexkluzívabb negyedében kapott helyet. A létesítményben megtalálható egy digitális élményzóna, ahol az ügyfelek egy 85 col átmérőjű képernyőn és tableteken álmodhatják meg új autójukat, de ugyanitt megtekinthetik a kárpitmintákat is. A CUPRA Garázsban találunk még egy „Razing” zónát is, ahol a kiállított CUPRA TCR versenyautó mellett versenysporttal kapcsolatos termékek teszik még egyedibbé az élményt. 18.       CUPRA Racing: elkötelezetten a motorsport jövőjéért A CUPRA augusztusban leigazolta Mattias Ekströmöt, mint a márka új nagykövetét. A közismert svéd versenyző csatlakozott a CUPRA csapatához, feladata a márka elektromos versenystratégiájának vezetése lesz, így a CUPRA e-Racer hivatalos pilótájának szerepét is ő tölti be. Az Ekström és a márka között létrejött megegyezés tovább erősíti a CUPRA elkötelezettségét az új elektromos versenysorozatokban való szereplés kapcsán. Ezen kívül a CUPRA négy CUPRA TCR versenyautóval és pilótával képviseltette magát a WTCC (World Touring Car Championship) sorozatban, ahol a két CUPRA csapat, a PWR Racing és a Comtoyou DHL Racing színeiben indultak a CUPRA nagyágyúi.                                                      
Címkék: 

Toyota Century tuning: versenyistállótól, hiperdrágán

2020.01.15.
Akit csak egy kicsit is érdekel a japán motorsport-kultúra, bizonyára hallott már a TOM’S istállóról. A műhely (teljes nevén Tachi Oiwa Motor Sport) a Toyota és a Lexus félhivatalos csapataként épít versenyautókat, amelyek négy és fél évtizede vesznek részt sikerrel Japán legnagyobb bajnokságaiban. A műhely emellett a Toyota és a Lexus szériamodelljeihez is kínál tuningcsomagokat, optikai és műszaki átalakító készleteket. Legújabb munkájuk egyben a legextrémebb is: nem teljesítménye és nem is megjelenése miatt, hanem mert alapját a legelegánsabb és legdrágább japán luxuslimuzin, az exkluzív Toyota Century adja. Ha ismerős a név, nem véletlen: a típus legutóbb akkor került a reflektorfénybe, amikor idén ősszel Naruhito császár egy tetejétől megfosztott, kabrió Centuryből integetett alattvalóinak hivatalos trónfoglalási ünnepsége keretében. Bár a TOM’S-féle Century megjelenése dicséretesen visszafogott, tulajdonosa biztosan nem fog a hátsó üléséről integetni – hiszen elöl ül majd, és az útra koncentrálva szorítja a volánt. Az átépítés során ugyanis arra törekedtek a versenymérnökök, hogy fokozott vezetési élménnyel vértezzék fel a nagy szedánt. A V8-as szívómotor és a mellette dolgozó villanymotor párosa változatlanul 431 lóerőt bocsát a vezető rendelkezésére. A mérnökök beérték a full hibrid hajtáslánc gázreakcióinak és teljesítmény-kifejtésének az áthangolásával – no meg a saját fejlesztésű, 2 x 2-es oválcsövekben végződő kipufogórendszerből előtörő, harciasabb hangokkal. A futómű nem változott, hiszen egy Centurynek minden körülmények között kényelmesnek kell maradnia. Az autó egyedi első lökhárítót kapott, benne speciális nappali világítással. Újak a küszöbtoldatok, a hátsó diffúzor, valamint a csomagtartó peremére szerelt légterelő – az optikai csomag nagy vonalakban emlékeztet arra a tuningolt Centuryre, amelyben Akio Toyoda cégelnök mutatkozott egyszer, és amelynek a lehetséges sorozatgyártásáról azóta is folynak a találgatások. Míg ebből a gyári GR Centuryből (eddig) egyetlen példány készült, a TOM’S átépítése akár 36 vásárlót is boldoggá tehet. A TOM’S-féle Toyota Century január második hétvégéjén mutatkozott be a nagyközönségnek. Az autó már rendelhető, de első példányait csak nyáron szállítják ki az ügyfeleknek. A tuning-Century alapára 28,16 millió jen (77 millió forint), azaz több mint 40 százalékkal drágább, mint a komfort-orientált alapmodell, amely eleve minden idők legdrágább japán gyártású új automobilja. Ez az észvesztő összeg nemcsak teljesen egyedi, minden részletében kézzel készített utasteret biztosít az ügyfeleknek, hanem nagyfokú exkluzivitást is: a sportos szedánból ugyanis mindössze 36 példány készül majd. Azonban a TOM’s ügyfeleinek sem fenékig tejfel az élete: ugyanis az autóból kiszedték az alapmodellben kötelező stíluselemként jelen lévő, horgolt fejtámasz-terítőket, a szövetüléseket pedig a Japánban egyébként vulgárisnak tartott bőrkárpitozásra cserélték. Fotók: Toyota

30 éves az MGE: tovább a kítűzött célokért

2020.01.15.
Három évtizede a szakma érdekeiért. A célunk továbbra is az, hogy a modern mobilitás részeként, együttműködve a hasonló területen dolgozó szervezetekkel, minden előtt az Autós Nagykoalícióval, továbbá a hatóságokkal, segítsük a közlekedés biztonságosabbá tételét, a környezet védelmét, valamint a jogkövető vállalkozások versenyhátrányának megszüntetését – fogalmazott Erdélyi Péter. Az utóbbi kapcsán megjegyezte, hogy a szervizek és alkatrészek területén a feketepiac aránya ötven százalék körüli. Kitért a fenntarthatóság kérdésére is. Két szélsőséget említett. Az egyik szerint szálljunk ki az autóból és ne együnk húst, a másik szerint maradjon minden a régiben. A kettő között van a helyes megoldás – hangsúlyozta. Grafikák: MGE Beszélt arról is, hogy a fenntarthatósághoz az autógyártók jelentős fejlesztésekkel járultak hozzá. A környezeti kilátások sokkal kedvezőbbek lehetnének, ha más iparágak is ugyanennyit tettek volna – fogalmazott. - A klímaváltozásért azért sem lehet elsősorban a gépjárműveket hibáztatni, mert a káros anyagok kibocsátásából az autók és a kishaszongépjárművek világszinten mindössze 6 százalékkal részesednek, az autógyárak ráadásul 14 millió embernek adnak munkát az EU-ban - mondta. A járműiparnál vannak sokkal szennyezőbb területek is. Ilyen a légi forgalom és a tengeri hajózás. Példákat is mondott. Egy óceánjáró, amely 6780 utast szállít, 2100 fős személyzet szolgálja az utasokat, naponta 363 ezer liter gázolajat használ el. Nyolc literes átlagfogyasztással számolva ezt a mennyiséget 300 autó használja fel egy év alatt, ha 4,5 millió kilométert tesznek meg. Az osztrák környezetvédelmi hivatal, az Umweltbundesamt adatai szerint a légiforgalom utaskilométerenként 451 gramm szén-dioxidot bocsát ki, több mint a dupláját a dízeles és benzines autókénak, nyolcszorosát a távolsági autóbuszokénak és több mint harmincszorosát a vasúténak – mondott újabb példát Erdélyi Péter. Ha a légiközlekedés egy önálló ország lenne, akkor 11. lenne egy CO2 kibocsátási rangsorban. Egyszerre körülbelül 15 000-20 000 gép repül és a napi forgalom  11 millió utas naponta. Erdélyi Péter Véleménye szerint ezért is értelmetlen azt követelni, hogy mindenki hagyjon föl az autózással, környezetvédelmi "divatprojektek" helyett inkább az eddigieknél jobban kellene kihasználni a különféle közlekedési megoldásokat. Erdélyi Péter azt javasolta, hogy a pazarlás mérséklése ne csak az autózásra, hanem a fogyasztás minden területére terjedjen ki, és ki-ki egyénileg, a saját környezetében találja meg erre a legjobb megoldásokat.        Ezt követően a számok következtek. Elsőként a nagyhaszonjármű piac eredményeit ismertette Dér Péter elnökségi tag. Nincsenek jó hírek, csökken a szegmens – mondta elöljáróban. Tavaly a 3,5 tonnánál nehezebb járművekből több mint 5200-at regisztráltak, ami 2018-hoz képest 15,5 százalékos, de 2017-hez képest is majdnem 10 százalékos visszaesés. Dér Péter úgy látja, hogy enyhülhet a fuvarozással foglalkozó vállalkozók egyik legnagyobb gondját jelentő munkaerőhiány, mivel egyre nagyobb arányban térnek haza a külföldön dolgozó magyar sofőrök.      Az autóbuszpiacról azt mondta: töredéke a forgalomba helyezett buszok száma annak, amennyire szükség lenne. Somogyi Gábor elnökségi tag a pótkocsi piac helyzetéről beszélt. Elmondta, a ponyvás piac visszaesett, a billencsek száma pedig megduplázódott, köszönhetően az építőipar szárnyalásának. A táblázatból kiderül, 2019-ben csökkentek az eladások, s az idei év sem lesz kivétel. Az autóipar gyengélkedése mellett a sofőrhiány is közrejátszik, pedig a magyar sofőrök már annyit keresnek, mint egy német vagy angol sofőr, igaz, ennek ára van: sokszor három hétig nem látja a családját. Németh Gergely a motorkerékpár-piacot elemezte. Motorkerékpárpiac: nőttek az eladások, de messze még a válság előtti állapottól. Talán túl vagyunk a mélyponton, tavaly is, tavaly előtt is harminc százalékos volt a növekedés – fogalmazott. A kedvező tendencia az idén is folytatódhat. Végezetül a személygépkocsik és kishaszonjárművek kerültek terítékre a szakmai napon. A magyar piacról Erdélyi Péter elmondta: Lassan visszatérnek a magánvásárlók, arányuk elérte az ötven százalékot. A cégautó részarány 50% körülire csökkent, azonban még mindig magas. Magyarországon tavaly csaknem 158 ezer új autót és 16 ezernél kicsivel több kishaszongépjárművet regisztráltak. Mindkettő 15-16 százalékos bővülés 2018-hoz képest.  Az elektromos autókra és a nagycsaládosok autójutásához kínált állami támogatás növelte az eladásokat. Ugyanakkor aggasztónak nevezte, hogy a kisautók egyre inkább eltűnőben vannak, a használtautó piacon pedig döntően továbbra is az öreg autók dominálnak, az országba érkező gépkocsik átlagéletkora meghaladja a 12 évet, eredetük pedig sokszor bizonytalan, történetük nem ellenőrizhető. Ami pedig az idei kilátásokat illeti: stagnálásra számít az autók és kishaszongépjárművek piacán Erdélyi Péter, viszont a tisztán elektromos hajtású autók eladása alacsony darabszám mellett 40 százalékkal bővülhet idén – fogalmazott a szakmai napon. A magyar autópark életkor szerinti megoszlása. Sokat ront a helyzeten a használtautók magánimportja.    

A Continental újrahasznosított ipari kormot fog használni gumiabroncsaihoz

2020.01.15.
Ez a bejelentés fontos lépés afelé, hogy globális szinten fenntarthatóbbá váljon a gumiabroncs-, valamint annak alapanyagainak gyártása. A Pyrolyx több mint 3 millió, leselejtezett abroncsot tervez újrahasznosítani, amelynek köszönhetően minden egyes Continental abroncsgyárnak évente legalább 25 millió tonna szén-dioxiddal lesz alacsonyabb a károsanyag-kibocsátása. “A Continental nagy várakozásokkal tekint a Pyrolyx-szal történő hosszútávú együttműködésre, amely megerősíti elköteleződésünket a termékeink és globális működésünk még fenntarthatóbbá tételében. Célunk, hogy vásárlóinkat környezetbarát technológiával készülő, innovatív gumiabroncsokkal szolgálhassuk ki úgy, hogy az abroncsaink közben a legmagasabb teljesítményt nyújtsák a biztonság terén” – hívta fel a figyelmet Musztrai Ferenc, a Continental Hungaria marketingvezetője. A Pyrolyx USA ügyvezetője, Thomas Redd hozzátette: „Ez a beszállítói megállapodás rendkívül pozitív eredmény a Pyrolyx életében, ami megerősíti az életciklusuk végére ért abroncsokból újrahasznosított koromra vonatkozó szemléletünket, és az rCB globális elfogadottságát. A Pyrolyx rCB hitelesítése új szintre helyezi a működésünket, és az újrahasznosított korom iparági helyzetét.” A beszállítói megállapodás hozzájárul a Pyrolyx fejlődéséhez is, amely további üzemeket létesít Észak-Amerikában és Kelet-Európában. Ennek eredményeképpen a következő öt évben az újrahasznosított ipari korom értékesítési mennyisége évi 10 ezer tonnára emelkedhet. A megállapodás megerősíti a Continental és a Pyrolyx elköteleződését egy környezetvédelmileg fenntartható ellátási lánc létrehozásában az abroncsgyártás folyamatában.  

Autóbusz gázolt halálra egy kerékpárost

2020.01.15.
A közlemény szerint a menetrend szerint közlekedő busz eddig tisztázatlan körülmények között ütötte el a 71 éves nyírteleki férfit, aki a kórházba szállítását követően életét vesztette. A buszon utazók közül senki nem sérült meg, a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség. MTI

2019-2020: A változások éve az Opel életében

2020.01.15.
Kezdettől fogva világos volt, hogy a GM eredetű modellek idővel kikopnak a választékból és átadják a helyüket a PSA platformon készülő újdonságoknak és ebben a folymatban a tavalyi év már komoly változásokat hozott. Az év második felében elköszönt a Mokka, a – magyar szempontból különösen fontos – Astra szedán, és nincs már a kínálatban az eredeti Zafira, ahogy az ADM és a Cascada sem. Ugyanakkor tavaly  - igaz csak az év végén – elindult az igazi változás az új Corsa megjelenésével. Bakai Gergely, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója.  „A tavalyi évben komoly sikerként könyveljük el, hogy szinten tudtuk tartani eladásainkat, bár így nem tudtunk a piaccal együtt növekedni, ami érződik a piaci részesedésünkben is” – mondta Bakai Gergely, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. Hozzátette: „ Az elköszönő ötödik generációs Corsa szegmensében második lett és a két Astra együttesen ugyanígy szerepelt a kategóriájában, de a szedánból már közel ezer darabbal kevesebb jutott a piacra, mint egy évvel korábban és a sikeres Mokkából is hiányzott több száz.  Ha csak ebből a két kifutó modellből lett volna elég, az plusz 1.300 Opel eladást jelentett volna, ami az eladási rangsorban a harmadik helyre lett volna elég. A modelpaletta változása ugyanakkor korszerűbb, kisebb károsanyag kibocsájtású Opelek megjelenését hozta és hozza az idei évben is, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a januártól életbe lépett szigorú európai környezetvédelmi szabályozásnak a márka meg tudjon felelni.” 2020 az elektrifikáció, az emisszió csökkentés és Opeles újdonságok jegyében indul. Az első Magyarországon is még az első negyedévben bemutatkozó újdonság a Grandland X Hybrid4, azaz az elektromos négykerékhajtást is tudó plug-in-hibrid változat. Az első negyedév végén megjelenik itthon az Corsa-e, a teljesen elektromos hajtású kisautó és a többi idei újdonság is – egy kivétellel – az elektromos hajtásról (is) szól. A sokat emlegetett Mokka utód teljesen elektromos és hagyományos meghajtással jelentkezik az év vége felé. Ugyancsak „e” változatban is piacra kerül a Vivaro illetve a Zafira Life. A Brüsszeli nemzetközi autószalonon a múlt héten volt a világpremierje az Opel új zászlós hajójának, a megújuló Insigniának – mindjárt 230 lóerős, kétliteres benzinmotorral, négykerék hajtással és 9 fokozatú automata váltóval. A megújult Insignia az év közepére várható. A változásokból az Opel szentgotthárdi gyára sem maradt ki, ahol közel egyéves előkészület után  január 9-én megkezdődött a PSA csoport PureTech háromhengeres turbo benzinmotorjának a sorozatgyártása. A kezdeti kapacitás évi 350 ezer darab. Az új szentgotthárdi projekt beindítása összhangban van a növekvő piaci igényekkel, amelyek jelentős részben abból erednek, hogy az új Opel/Vauxhall modellek PSA platformokra és technológiákra épülnek. A rendkívül hatékony, négyszeres „Év Motorja” győztes motorcsalád is hozzájárul a CO2 kibocsájtás csökkentéséhez, az előző generációhoz képest a PureTech benzinmotorok fogyasztása 4%-al kevesebb. Az Opel Szentgotthárd üzemét - amely több, mint 27 éves múltra tekint vissza – 38 millió euros beruházással átalakították az új motorok gyártásához. Az átalakítást túlnyomó részt a gyár saját embereivel és erőforrásaival oldották meg, ráadásul úgy, hogy közben ott készültek a korábbi motorvariánsok is.

Így utazunk 2020-ban

2020.01.15.
További részletekért kattintson a képre!
Címkék: 

Úgy vették a Porschékat tavaly, mint a cukrot

2020.01.15.
„Örömmel fogadjuk a nagyszerű eredményt, amely egyértelműen mutatja az ügyfelek elkötelezettségét sportautóink iránt, és büszkék vagyunk rá, hogy újfajta hozzáállással még jobban sikerült megerősítenünk márkánk népszerűségét és az ügyfélélményt,” mondta Detlev von Platen, a Porsche AG marketingért felelős vezetője. „Optimisták vagyunk azzal kapcsolatban, hogy 2020-ban is fenn tudjuk tartani a kimagasló keresletet – köszönhetően számos új modellnek és a Taycan előrendeléseinek.” Legnagyobb növekedés Németországban és Európában A vállalat hazai piacán és a teljes európai piacon a Porsche 2019 legnagyobb növekedését érte el 15-15 százalékos eredménnyel. Németországban 31.618 járművet adtak át, Európában pedig 88.975 példány talált gazdára. A sportautó-gyártó két legnagyobb piacán is növekedés volt tapasztalható. Kínában 86.752 autót értékesítettek, amely nyolc százalékos növekedést jelent 2018-hoz képest. Az USA-ban a Porsche szintén 8 százalékos gyarapodást könyvelhetett el, 61.568 átadott gépjárművel. Mindez annak ellenére volt tapasztalható, hogy a sportautó-márka szerint mindkét piac gazdasági körülményei gyengültek. Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten 116.458 Porschét adtak át – ez 2018-hoz képest hét százalékos növekedés.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója