Hajóra emlékeztető hidat tervez a genovai viadukt helyére Renzo Piano

2018.09.09.
A genovai születésű Piano ingyen készíti a terveket a tragikus körülmények között leomlott Morandi-viadukt helyére kerülő hídhoz. A hajóformával a város tengeri múltja előtt akar tisztelegni a világhírű építőművész. A tervek szerint a híd acélból épül. Napelemek segítségével fog éjszakánként világítani az a 43 lámpa, amely a Morandi-híd összeomlásakor meghalt 43 áldozatnak állít emléket. - A híd a fény helyszíne lesz, de különleges effektek nélkül. Az itt élőkkel összhangban mértéktartó lesz. Az új hídnak olyan szerkezet kell, amely könnyen karbantartható és amely 1000 évet is kibír - fogalmazott az építész. Mint mondta, amióta augusztus 14-én összeomlott a viadukt és 43 ember halálát okozta, azóta csak a hídra gondol. Giovanni Toti, Liguria tartomány elnöke kérte fel az építészt a munkára. - Képtelen lettem volna nemet mondani. Három hete a legnagyobb intenzitással dolgozom a projekten. Más feladataim is vannak, de a gondolataim újra meg újra visszatérnek ehhez a hídhoz - mondta Piano, akit olyan tisztelet övez Itáliában, hogy örökös szenátorrá is kinevezték. Toti elmondta, reményeik szerint a hidat legkésőbb 2019 novemberében átadhatják. Kifejtette: Genovának olyan hídra van szüksége, amely emléket állít a katasztrófa okozta fájdalomnak, egyesíti a jelenleg kettészakított várost és "egy remek jövő felé tekint". Az építész világszerte gyűjtött tapasztalatokat a hídépítés területén. Munkái közé tartozik például a Japán déli részén három szigetet összekötő, 900 méteres Usibuka-híd. Renzo Piano tervei alapján alakították át az 1992-es expó alkalmából a genovai kikötőt is. Piano felajánlotta, hogy ingyen készíti el az új híd terveit, egyes szakmai szövetségek szerint azonban ez a felajánlás azt jelenti, hogy "ellopja" más építészek elől a lehetőséget, hogy pályázzanak a projektre. A Codacons fogyasztóvédelmi szervezet nagyszerűnek nevezte Renzo Piano felajánlását, de felszólította a kormányt, hogy a szokásos módon hirdessen pályázatot az új híd megépítésére. Jelenleg húsz személy és az üzemeltető Autostrade per líItalia társaság ellen folyik vizsgálat a Morandi-híd összeomlásának ügyében. Többek között gondatlanságból elkövetett többszörös emberölés vádjával nyomoznak. Azt is vizsgálják, hogy figyelmen kívül hagytak-e a híd állapotára utaló jeleket. Az Autostrade per IíItalia 500 millió eurós (162,7 milliárd forintos) alapot hozott létre az áldozatok megsegítésére és az új híd finanszírozására.

Többen lépték át a határt eddig Letenyénél, mint tavaly egész évben

2018.09.09.
Sznopek Veronika elmondta: az Adriai-tengerre tartók miatt a magyar-horvát határ legforgalmasabb két - autópálya és közúti - átkelőjén tavaly nyáron 2 millió 700 ezren keltek át, idén ez a szám meghaladta a 3 millió 588 ezret. Ez utóbbi adat hat százalékkal meghaladja a tavalyi egész éves forgalmat is. A három hónap során ki- és belépők között a múlt évben 1 millió 925 ezer volt a külföldi, a mostani három hónapban közel 2 millió 694 ezer külhoni akadt, a számuk 40 százalékkal növekedett. Sorrendben a legtöbb lengyel, szlovák, cseh, horvát, ukrán, román, dél-koreai, orosz és német állampolgár volt. Jelentős változás volt az autóbusz-forgalomban is, ugyanis 2017. június elejétől augusztus végéig 9521, a mostani nyár három hónapjában pedig 10540 autóbusz lépte át a határt, a számuk tehát közel 11 százalékkal emelkedett. A szóvivő hozzátette: továbbra is a legforgalmasabbak a szombatok voltak, előfordult olyan nap, amikor meghaladta a 100 ezret az átlépők száma, de a tapasztalatok szerint hétköznapokon is egyre növekszik az átutazó forgalom. A nyári hónapokban többször alakult ki Letenyén rövidebb időszakokra egy órát meghaladó várakozási idő, amit a rendőrség pluszsávok megnyitásával vagy a forgalom átterelésével tudott kezelni.

Räikkönen szurkolói kedvencük szerződéshosszabbítását követelik

2018.09.09.
A 2007-ben világbajnok versenyző szimpatizánsai azt akarják elérni, hogy a Ferrari még ne szerződtesse a következő idényre a monacói Charles Leclercet, hanem írjon alá egy megállapodást Räikkönennel. A petíció szövege szerint "nem indokolt" lecserélni a finn pilótát, a csapatnak pedig szüksége van rá a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel mellett azért, hogy ne boruljon fel az egyensúly a Ferrarin belül. - Kimi ráadásul többször megverte Vettelt, ezzel is bizonyítva, hogy kiváló formában van, a monzai teljesítménye pedig csak megerősítette ezt" - mondta John Christy, az aláírásgyűjtés szervezője. Räikkönen szurkolóinak igyekezete ugyanakkor vélhetően nem változtat majd túlságosan sokat azon a döntésen, amelyet különböző sajtóértesülések szerint a Ferrari vezérkara már meghozott: jövőre a 20 éves Leclerc ül majd be a finn versenyző helyére. A hivatalos bejelentésre médiainformációk szerint már nem kell sokat várni, és elképzelhető, hogy a jövő hétvégi Szingapúri Nagydíjon a Ferrari nyilvánosságra is hozza a 2019-es pilótái nevét. Ross Brawn, a Ferrari korábbi technikai igazgatója, aki jelenleg az F1 sportigazgatójaként dolgozik, azt mondta, változásokat tapasztal Räikkönen viselkedésében. - Amióta tavaly visszatértem, észrevettem, hogy Kimi mintha kivirult volna. Ez néhány apró dologban jelenik meg, például egy kicsit több időt tölt az aláírások kiosztásával, többet mosolyog a kamerába, mindez korábban szörnyű nyűg volt a számára - nyilatkozta Brawn, és hozzátette, Räikkönen a 2014-es visszatérése óta sokkal jobban vezet, és nemsokára "talán kap még egy lehetőséget".

A Malév legendás főpilótájáról nevezték el az első Tu-154-est

2018.09.09.
A Magyarországra érkező első Tu-154-es több szempontból is különleges volt. Míg minden – a típust használó – légitársaság még az utóbbi években is 5 fős személyzettel repülte, a Malév már 1973-ban 3 fős crew-val üzemeltette a repülőgépet, ami rendkívül előremutató, hatékony és korszerű törekvés volt. Ez pedig a vállalati főpilóta, Dr. Fülöp András óriási érdeme. Sokak szerint Dr. Fülöp András a legnagyobb magyar aviatikus volt. Az ő nevéhez fűződnek olyan fejlesztések – az idén 50 éves – típus nemzetközi történetében, amire mi, magyarok kifejezetten büszkék lehetünk – mondta Somogyi-Tóth Dániel, a Légiközlekedési Kulturális Központ alapítója, a Liszt Ferenc Nemzeközi Repültér műszaki előterén szombaton rendezett megemlékezésen. Az orosz fél akkoriban nem tartotta fontosnak, hogy a repülőgép képes legyen a legrosszabb időjárási körülmények között, gyakorlatilag „nulla” látásban leszállni. Fülöp András viszont ragaszkodott egy másik fejlesztéshez, és 1977-re el is érte, hogy a Tu-154-es alkalmas legyen ún. ICAO 2-es kategóriájú leszállásokra, ezzel megelőzve olyan nagy légitársaságokat, mint az Aeroflot. Így a Malév az időjárási viszonyoktól függetlenebbül és biztonságosan tudott menetrendszerűen repülni. Ez óriási előrelépésnek számított a keleti blokkban, de gyakran még a nyugati légitársaságok is meglepve figyelték a fejlesztéseket. Dr. Fülöp András 90 évvel ezelőtt született és 10 éve hunyt el. A vállalati főpilóta rendkívüli módon kötődött ehhez a repülőgéphez, ragaszkodott hozzá, sajátjaként nézett a Tu-154-esre, a lehető legtöbbet hozta ki belőle minden tekintetben. Az élet úgy hozta, hogy az évfordulóik is összekapcsolódnak – tette hozzá Somogyi-Tóth Dániel. Molnár Attila oktatókapitány, aki a Malévnél Dr. Fülöp András utóda volt, kiemelte: kétségtelen tény, hogy a Malév legfényesebb időszaka a néhai vállalati főpilótához köthető. A XVIII. kerület közössége ezer szállal kötődik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérhez, és egyáltalán a légiközlekedési iparághoz – emelte Ughy Attila, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármeste, aki szerint a közösség erejével ismét sikerült a régi emlékekből valamit helyreállítani. Hozzátette: ez pedig azért fontos, mert így azok a generációk is megismerkedhetnek a repülés hőskorával, melynek tagjai azt az időszakot nem látták közelről. Szlahó Csaba, Vecsés polgármestere úgy fogalmazott: a város önkormányzata örömmel támogatta a repülőgép felújítását, hiszen a repüléstörténet meghatározó típusáról van szó. Kis Tibor kapitány, dr. Fülöp András legfőbb szakmai alkotótársa így emlékezett a legendás aviatikusra a kanizsaujsag.hu oldalon: Pályafutása során 25 ezer órát töltött a levegőben, ami mind a mai napig egyedülálló a magyar aviatika történetében. Neve egybeforrt a Malév jet-korszakba való belépésével, hiszen aktív részt vállalt a Malév első sugárhajtású repülőgépének, a Tu-134-esnek az érkezésében mint típusfőpilóta, illetve vezetésével született meg a Tu-154-es három pilótás „magyar” változata, a Tu-154B-2. Közel harminc éves maléves pályafutása alatt pilótagenerációk tanulták meg tőle a szakma szeretetét, fortélyait és még ma is sok olyan hajózó repül a légitársaságnál, aki Dr. Fülöp András keze alatt tanult. A Malév első Tu-154-esének felújítása nem ért véget a fényezéssel. Az LKK szlovák, görög és orosz partneri kapcsolatainak, valamint a támogatóknak köszönhetően a jövőben számos fontos alkatrész érkezik a repülőgéphez külföldről: a szakemberek – a többi között – visszaszerelik a korábban eltávolított hajtóműveket, a pilótafülkébe és az utastérbe pedig a tervek szerint hamarosan eredeti műszerek és ülések kerülnek vissza.
Címkék: 

Újraalkotja James Bond legendás DB5-ét az Aston Martin – beleértve a kémtartozékokat is

2018.09.09.
Az Automotive News beszámolója szerint a kémrendszer módosításait az Academy Award-győztes Chris Corboulddal, korábbi nyolc Bond-film speciális effektusokért felelős produkciós menedzserével együttműködve készíti a cég.  Mind a 25 új DB5-re jellemző lesz az Ezüst Nyír festés, éppen úgy, ahogy a James Bond filmekben eredetileg volt, „azokkal a rokonszenves módosításokkal, melyek biztosítják a legmagasabb szintű építési minőséget és megbízhatóságot" – jelentette ki Aston Martin vezetése. Bond legendás autója A vásárlóknak 2020-ban kezdik meg a szállítását, de az autók nem vehetnek részt a közúti közlekedésben. „Aston Martin tulajdonosnak lenni hosszú vágyakozást jelent a James Bond rajongóknak, de egy Ezüst Nyír DB5 tulajdonosának lenni, kiegészítve kémeszközökkel, és a legmagasabb minőségen megépítve ugyanabban az üzemben, ahol az eredeti James Bond autók készültek, nos az minden bizonnyal a gyűjtők legmesszebbmenő fantáziáját súrolja” - vélekedett az Aston Martin vezérigazgatója, Andy Palmer. Az eredeti 1964-es, a Goldfingerben és a Tűzgolyóban használt DB5 - kiegészítve a farok lámpákból kiálló fegyverekkel, forgólemezekkel és eltávolítható katapult tetővel – 4,6 millió dollárért kelt el egy aukción Londonban 2010-ben. Egy 1965-ös DB5-öt, mely az 1995-ben készült Bond-filmben, az Aranyszemben volt látható, júliusban cserélt gazdát egy aukción 2,5 millió dollárért, kémfelszerelés nélkül. A DB5 az első filmszerepe óta hatszor tűnt fel James Bond autójaként, köztük a Holnap markában (1997), a Casino Royal (2006), és a Skyfall (2012) című filmben. Fordítás: Lehőcz Rudolf

Fekete szombat a hazai utakon: hat halálos baleset is történt

2018.09.09.
Alsónémediben egy férfi meghalt, amikor autójával szántóföldre hajtva felborult. MTI Fotó: Mihádák Zoltán A szolgálatot ellátó állomány összesen 205 személyt fogott el, közülük 33 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 126 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 202 személyt állítottak elő, köztük 80 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 24 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 143 esetben foganatosítottak.  

Körözött luxusautót fogtak Nagylakon

2018.09.08.
Egy román állampolgárságú férfi 2018. szeptember 7-én 5 óra 55 perckor egy BMW 730D típusú autó vezetőjeként akart belépni az országba a Nagylak Közúti Határátkelőhelyen. Az adattári ellenőrzés megállapította, hogy a jármű szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, azt az angol hatóságok körözik. A magyar rendőrök a több mint 10 millió forint értékű személyautót lefoglalták.  
Címkék: 

A dízelkorszak tündöklésé és…? 4. rész

2018.09.08.
Nyár elején indult sorozatunk – csak úgy, mint a szerző – szabadságra ment és jó ideje nem volt folytatás. Idézzük fel röviden, miről volt szó eddig! Az első részben a dízelmotorok feltalálásától indulunk el. A második részben az áttörésről volt szó, vagyis arról, hogy lett a dízelmotor a személyautók természetes erőforrása. A harmadik részben pedig megismertük az inváziót, a dízelmotorok hegemóniáját és azt a folyamatot, amely végül derékba törte a sikertörténetet – egyelőre. Így használd sokáig a dízel autódat! Ha létezne ilyen sikerrecept, akkor talán az lenne életem legolvasottabb cikke, de valójában nem létezik, csak általános jó tanácsokat lehet adni. Hozzá kell tenni, hogy éppen ezeknek az alkatrészeknek a megóvása jelentené a dízelmotoros autók létjogosultságát, hiszen ezek viszik a legjobban a pénzt és ezek miatt a költséges cserék miatt szorult ki mostanában az új személyautó piac bizonyos szegmenseiből a dízel. Bőven marad élet a dízelekben 400.000 km felett is (Ford Transit) A porlasztócsúcsok: hogyan lehet óvni valamit, aminek a működésére vajmi kevés ráhatásunk van? Azt szokták mondani, ha tudsz tenni valamit, tedd meg, ha meg nem akkor ne idegeskedj rajta. A porlasztócsúcsaink épsége érdekében azzal teszünk a legtöbbet, ha soha nem tankolunk kétes eredetű gázolajat. A szennyeződések a legnagyobb ellenségei a precíz kis fúvókáknak. Ezen kívül akár az előírtnál gyakrabban cseréltessünk gázolajszűrőt, persze ez némelyik modell esetében nem annyira egyszerű és nem annyira olcsó. Én speciel rászánom még azt a literenkénti 35 forintnyi pluszpénzt, és megvásárolnom minden alkalommal a prémium gázolajat is. Hosszú távon az adalékolt tüzelőanyag mindenképpen megteszi jótékony hatását. (Az én autómban 397.000 km van, de a porlasztócsúcsok jól működnek.) A turbófeltöltő: egy gyári paraméterekkel rendelkező turbófeltöltő elvileg „örök élet meg egy nap”. Elvileg. A turbófeltöltő hosszú élettartamának titka a kenés és a hűtés. Működés közben mindkét tényezőért a motorolaj a felelős. Ha a motorolajunk jó minőségű, a járműhöz előírt viszkozitású és összetételű, valamint van belőle elegendő a motorban (plusz szabad áramlás stb…), akkor a turbófeltöltőnk valószínűleg nem fog besülni. Sokszor látom, hogy a turbós autók tulajdonosai egy sima városi furikázás után is percekig állnak még a parkolóban alapjáraton kerregtetve a motort mondván – vissza kell hűlnie a turbónak. Hát nem mondom, ha az autópályán hosszú ideig mentünk közel nyélgázon, majd kb. vészfékezve álltunk ki a parkolóba, akkor valóban szükséges egy kis idő, amíg visszaáll a hőrend. Vagy ha Gyöngyösről úgy rongyolunk fel Kékestetőre, ami a csövön kifér (36 fokban), akkor is indokolt a járatás. De egy szabályos autópályás közlekedés utáni nyugodt kigurításos megállás ideje bőven elég arra, hogy visszahűljön a rendszer. Általában az utazások végi megállások előtt néhány perccel már kímélő üzemben használjuk a kocsit, úgyhogy indokolatlan a járatás. A részecskeszűrő: minden, amit tehetünk, hogy nem használjuk rövid utakon a dízelmotoros autónkat. Azoknak az autóknak a részecskeszűrője bírja akár 250.000 km-es futásteljesítményig, amelyeket főképp hosszabb utakon használnak, fajlagosan keveset futnak hideg motorral és a regenerációkhoz szükséges üzemi feltételek (időtartam, hőmérséklet, motorfordulatszám) rendelkezésre állnak. Egyébként akár már 100-120 ezer kilométer is elég lehet arra, hogy a részecskeszűrő tönkremenjen. Aki várhatóan főképp városban fogja használni az autóját az a részecskeszűrő cseréken bőven elbukja majd, amit a fogyasztáson közben megspórolt. A tisztításos helyreállítást nem javasolnám, mert kimenetele kétes, nem hiába nem fogadja el egyetlen gyártó sem gyári technológiának. (Kivéve a márkaszervizek gyári felújított alkatrészeit), az autóból kiüttetni pedig illegális. Kettőstömegű lendítőkerék: már régen nem csak a dízelmotoros autókban van, de kétségtelen, hogy a korszerű dízelmotoros, kéziváltós autókban jelent meg először nagy számban. Cseréjéhez hozzátartozik a kuplungtárcsa és kapcsolódó alkatrészeinek cseréje is, úgyhogy 250-300 ezer Ft átlagban a buli. Úgy óvhatjuk a legjobban, hogy a tengelykapcsolások a lehető legkisebb fordulatszámkülönbséggel történnek meg. Magyarul nincs kuplungról leugrálás, durva visszagangolások, de kerülni kell az „aláváltást” is, vagyis nem szabad túl magas sebességi fokozatba kapcsolni, mert akkor az alacsony fordulatszám melletti magas rezonancia gyilkolja a lendkereket. Vissza kell utalni egy percre a porlasztócsúcsokra, mert az ezek hibás működéséből fakadó rezgések is simán hazavágják a méregdrága alkatrészt. Helyére fog kerülni dízel Talán az idő adott választ arra, kell-e a kisautókba dízelmotor. Nagyon meggyőző volt annak idején a Volkswagen Lupo 3L nevű kisautó, amely már elnevezésében megadta, milyen fogyasztásra számíthatunk tőle. Gyorsan hozzáteszem, hogy a 3L idejében a fentiek közül legfeljebb a porlasztócsúcsok elhasználódása jelenthetett költséges problémát. Most akkor lehet dízelt venni? Vagy maradjunk a benzinesnél? Miért veszi ki több gyártó egyes modelljeiből a dízelmotor kínálatot? Mik ezek az ismétlődő dízelbotrányok? Hány évig lesz még gázolaj benzinkutakon? Nincs más hátra csak választ adni a fenti kérdésekre, de ezt csak a sorozat befejező részében fogjuk megtenni. (Főoldal kép Csillik Róbert - Mercedes-Benz S400d)  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója