Szigorítja a sebességellenőrzéseket a rendőrség

2018.09.08.
Óberling József a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az intézkedés nem azt jelenti, hogy "bokorban megbújva" vagy a "lakott terület kezdetét jelző táblánál" fognak mérni, de nem jelentik be előre az intézkedések helyszínét és idejét, illetve civil személygépkocsik mellett a közlekedők számára "furcsa járművekből" is ellenőriznek. Kérdésre válaszolva hozzátette: ezek lehetnek akár teherautók vagy lassú járművek is. Mint elmondta: azt tapasztalják, hogy a közlekedők egyre inkább csak akkor tartják be a szabályokat, ha közvetlen rendőri ellenőrzést tapasztalnak. Ennek nyomán, ebben az évben már 398-an haltak meg az ország útjain és ha ez így folytatódik, az elmúlt évek legrosszabb baleseti statisztikájával zárul az esztendő. Ebben a helyzetben már korábban megkezdték civil autók bevetésével is a közlekedési ellenőrzést. Ennek keretében nemcsak a gyorshajtást szankcionálják, hanem például azt is, ha valaki nem veszi figyelembe a tilos jelzést, vagy szabálytalanul használja a gyorsforgalmi út leállósávját - sorolta Óberling József. Hangsúlyozta: továbbra is etikus módon hajtják végre az ellenőrzéseket. Olyan helyeken, időben és módon koncentrálják a sebességellenőrzéseket, ahogy azt a közlekedés biztonsága megkívánja - fogalmazott az ezredes. Arról is szólt, hogy ez az eljárás megfelel a nemzetközi, az európai gyakorlatnak.
Címkék: 

Hét százalékkal nőtt a magyar autóipari termelés az első fél évben

2018.09.08.
Szijjártó Péter kifejtette, hogy az autóipari termelés értéke elérte a 4,5 ezermilliárd forintot, míg tavaly az év egészében 8 ezermilliárd forint volt. A feldolgozóipar teljesítményének 29,3 százalékát adja az autóipar, ahol jelenleg több mint 167 ezer ember dolgozik.  Mint mondta, "a modern kori ipari forradalmat az autóipar vezényli", és a világ vezető autóipari vállalatai szerint Magyarországon érdemes beruházni. Ezt mutatja, hogy nemrég az Audi Győrben elindította az e-motorok gyártását, a Mercedes Kecskeméten elkezdte építeni második gyárát, a Peugeot Szentgotthárdon gyártja új modelljeibe a motorokat, a BMW Debrecen mellett fog gyárat építeni, és épül Zalaegerszeg mellett az önvezető járművek tesztelésére alkalmas tesztpálya. A miniszter hozzátette: e beruházások nyertesei a hazai kis- és közepes vállalkozások. Ezt mutatja a QP Zrt. 6,2 milliárd forintból megépített gyártóüzeme, amelyet a kormány egyedi kormánydöntéssel 1,5 milliárd forinttal támogatott, hogy "ez a lépés legyen az utolsó abban a folyamatban, amellyel a QP Zrt. az Audi első körös hengerfej-beszállítójává válhat".  A QP magyar családi tulajdonban lévő, hengerfejeket és motorblokkokat gyártó vállalkozás, amely 25 éve indult. Ezzel a fejlesztéssel megduplázza éves gyártókapacitását, évente mintegy 500 ezer hengerfejet fognak előállítani, mindezek mellett a mexikói tulajdonú Nemak Győr Kft. stratégiai beszállítójává váltak. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Győr kiváló gazdasági lehetőségeket biztosít az itthon befektetni kívánó vállaltoknak.  Bogisich Ferenc, a QP Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója arról beszélt, hogy harmadik üzemcsarnokukban robotizált gyártósorokon folyik a termelés, és ezzel a beruházással mintegy 120 munkahelyet teremtenek. A gyártócellák Japánból érkeztek, a teljes gyártási kapacitást jövő év végre fogják elérni.  A QP Zrt. 25 éve mintegy tíz embert, ma mintegy kétszáz embert foglalkoztat. A nyilvános céginformációs adatok szerint éves érbevétele tavaly 2 milliárd 455 millió forint volt, ami mintegy 180 millió forinttal maradt el az előző évitől, nyeresége pedig 97 millió forint volt. Az exportból származó nettó árbevétele 267 millió forintot tett ki.
Címkék: 

A Jeep, a Dacia, a Seat és a VW az első félév győztesei

2018.09.07.
Az első hat hónapban az európai országok nemzeti autópiacain összesen 8 millió 461 ezer 963 autó talált gazdára az ACEA adatai szerint, ami 2,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi eredményt. A növekedés elmaradt a 2017-es első félévi 3,3 százalékos emelkedéstől, de meghaladta az elemzői várakozásokat, ugyanakkor összhangban van az európai gazdasági fundamentumokkal. A márkák közül kiemelkedően teljesített a Jeep, a Seat, a Dacia és a Volkswagen. Európa legnagyobb autópiacán, Németországban 2,9 százalékos növekedést mértek, Franciaországban 4,7 százalékos volt a bővülés, amivel beelőzte a francia piac az olaszt és feljött a harmadik helyre. A spanyol autópiac tartja a jó irányt, míg 2016 első félévében 11 százalékos, 2017-ben 7,7 százalékos, idén pedig 10 százalékos volt a plusz. A többi nagy piacon mind visszaesés volt, Nagy-Britanniában, Európa második legnagyobb piacán, 6,3 százalékkal maradtak el az eladások az egy évvel korábbival összehasonlítva, miután a brexittel kapcsolatos bizonytalanságokat még mindig nem sikerült megszüntetni. Olaszországban 1,4 százalékkal estek az eladások, ami annak tükrében riasztó, hogy egy évvel korábban még 7,9 százalékkal nőttek. Gyűlnek a felhők Szakértők szerint a következő 6-9 hónapra előre tekintve nem romlanak az általános kilátások, az európai bérrendszer stabil, a bérek és a foglalkoztatottság folyamatosan nő. Vannak azonban sötét felhők is, gondoljunk csak a német autómárkákat fenyegető amerikai büntetővámokra vagy a GDP-hez képest növekvő globális eladósodásra. Az év második felét azonban minden bizonnyal beárnyékolja a szeptember 1-jétől életbe lépő WLTP (valós fogyasztásra alapuló) norma, amely miatt a nem hitelesített fogyasztású modellváltozatok értékesítését fel kell függeszteni. Az autógyártók az előző évben forgalmazott darabszám 10 százalékának erejéig azonban kivételt tehetnek, így várhatóan nem omlik össze sem az autópiac, sem az autógyártók termelési logisztikája szeptembertől. Ráadásul a nyár hangos volt Európa-szerte a nem minősített autók leárazásaitól, így a júliusi és az augusztusi - amúgy is erős hónapok - értékesítési szempontból minden bizonnyal rekordot döntöttek (erről adatokkal csak később rendelkezünk). Ezzel szemben bizonyos modelleket már korábban kivettek a gyártásból (például közép- és nagykategóriás benzines BMW-k és Audik), így ősszel ezek hiánya jelentkezni fog az értékesítési adatokban. SUV-ok mindenekfelett A kategóriák közül egyértelműen a szabadidő-autók (SUV) viszik a prímet, minden márkánál ezek a modellek érték el a legnagyobb növekedést, az ügyfelek egyértelműen ezeket az autókat keresik. A márkák közül a legnagyobb növekedést 2018 első félévében a Jeep könyvelhette el, 68 százalékkal 90 297-re növelte az eladásait, azaz 36 428 autóval adott el többet, mint 2017 első félévében. A plusz szinte teljes egészében a megújult Jeep Compassnak köszönhető, amelyet ugyan 2017 második felében vezettek be, de az értékesítési hullám idén indult meg. A modell első számú piaca Olaszország (az eladások 55 százalékáért felel), de igen népszerű Spanyolországban és Franciaországban is. Látványosan nőtt az érdeklődés a márka másik szabadidő-járműve, az Európában gyártott Renegade iránt is. Sergio Marchionne halála után az a Mike Manley vette át a stafétát a vállalat élén, aki már korábban igen ambiciózus terveket szőtt a Jeep márka felemelkedésével kapcsolatban és akitől, a vállalatcsoport további SUV-osítását várja a szakma. Manley elképzelései alapján idén csak a Jeep márka 260 ezer járművet értékesít Európában, a Közel-Keleten és Afrikában, míg 2014-ben ugyanezekben a térségekben csak 76 ezer Jeepet adtak el. A növekedést tekintve meglepetésre a Seat a második. A Volkswagen tulajdonában lévő spanyol márka iránt 19 százalékkal nőtt az érdeklődés, az év első hat hónapjában 253 200 Seatot adtak el a kontinensen. A 40 471 darabos többlet nagy részét az újonnan érkező Seat Arona tette ki, a kisméretű szabadidő-autót tavaly ősztől forgalmazza a Seat. A növekedési rangsorban a harmadik a Renault olcsó brandje, a Dacia, amely az értékesítését 16 százalékkal javította 39 723 autóval 287 464 eladott autóra. A román márkánál a húzóerőt a frissített Dacia Duster SUV képviseli, de nagy volt az érdeklődés a Sandero iránt is. A szintén a francia márkát erősítő Lada 11 százalékkal növelte az értékesítést, de az eladások Nyugat-Európában, így hazánkban sem számottevők. A világ és Európa legfontosabb márkája, a Volkswagen 8,9 százalékkal javította eladási adatait, 993 548 autóját értékesítette Európában. Jó hír ez a vállalatcsoport számára, hisz a tavalyi első félévben még 0,9 százalékos visszaesést jelentettek. A frissen érkezett T-Roc mozgatta felfelé a Volkswagen szekerét, de kelendő volt a szintén SUV Tiguan, a kompakt Golf és a középkategóriás Arteon is. Bár a Golf - amely évtizedek óta Európa legnépszerűbb autója - már jócskán a jelenlegi generáció életciklusa végét tapossa, képes volt ismét jelentős, 9 százalékos növekedésre. Gyengült a prémium szektor Az ACEA által vizsgált 30 márka közül 20 növelte eladásait, tíznél ugyanakkor csökkent az értékesítés. A legnagyobbat a Lancia/Chrysler könyvelhette el, 27 százalékos volt a zuhanás, a Land Rover értékesítés 14 százalékot, a Nissan 9,6 százalékot és a Fiat 9 százalékot esett. A márkák rangsorát továbbra is a Volkswagen vezeti, a Renault a második (631 208 eladott autóval), a harmadik Ford 3,9 százalékkal adott el kevesebb autót (550 672 eladott autó). A negyedik Peugeot ugyanakkor 8,9 százalékkal több kocsit értékesített (543 545 autót). Annak ellenére, hogy az európai autópiac jelenleg jó állapotban van, a prémium autók iránti kereslet megcsappanása kellemetlenül érintheti a német autógyártókat és azokat az országokat, ahol ezeket az autókat gyártják, mint például Magyarországot. A prémium gyártók - a Volvo és a Jaguar kivételével (7, illetve 3,7 százalékos plusz) - mind gyengültek, a Mercedes-Benz erős 2016-os és 2017-es első félévek után 2 százalékot veszített, a BMW 1,2 százalékos mínuszban van, az Audi pedig 1,8 százalékkal adott el kevesebb autót. Szakértők szerint a visszaesés oka, hogy a prémium gyártók modelljei viszonylag korosok (például BMW 3), a vásárlók pedig elbizonytalanodtak a dízelmotorok jövőjével kapcsolatban, ezek a gyártók pedig eddig jellemzően dízelmotorral szerelt autókat értékesítettek. Ha csoportszinten vizsgáljuk, továbbra is a PSA-csoport fejlődik a legdinamikusabb módon, de a 65 százalékos értékesítési plusz mögött nem valós teljesítmény, hanem az Opel értékesítési hálózatának hozzáadott eredményei látszódnak 2017. augusztus 1-je óta. A csoport az európai piacon az első félévben 16 százalékos részesedéssel rendelkezett, összesen 1 400 049 autót értékesítettek a kereskedői. 2017-ben ez az arány még csak 10 százalék volt. A VW-csoport 7,5 százalékkal javította eladásait, amelyek összesen 2 128 101 autót tettek ki, a csoport részesedése 1,1 százalékkal 24,5 százalékra nőtt, tehát minden negyedik autót ők adtak el Európában. A Hyundai-Kia-csoport értékesítése 6,3 százalékkal, a Toyotáé 5,8 százalékkal, a Renault csoportszinten pedig 5 százalékkal nőtt.   Autógyártók növekedési rangsora (csoport, 2018. első félév) PSA-csoport (Opellel együtt) 1 400 049 (autó, 2018. I.) 848 178 (autó, 2017. I.) +65 (változás, %) 16 (részesdés 2018, %) 10 (részesdés 2017, %) VW-csoport 2 128 101 ; 1 980 100 ; +7.5 ; 25 ; 23 Hyundai-Kia 555 062 ; 522 308 ; +6.3 ; 6.4 ; 6.2 Toyota 416 441 ; 393 619 ; +5.8 ; 4.7 ; 4.3 Teljes piac 8 695 785 ; 8 461 963 ; +2.8 Renault-Nissan (Mitsubishi nélkül) 1 208 405 ; 1 194 750 ; +1.1 ; 14 ; 14 BMW-csoport 543 466 ; 544 993 ; -0.3 ; 6.2 ; 6.4 Daimler 508 725 ; 518,586 ; -1.9 ; 5.9 ; 6.1 Fiat Chrysler 596 800 ; 609 396 ; -2.1 ; 6.9 ; 7.2 Jaguar Land Rover 113 172 ; 123 475 ; -8.3 ; 1.3 ; 1.5   Top 50 modell 2018 első félévében Európában 1 Volkswagen Golf 254 869 (autó) +8.1% (növekedés) 2 Renault Clio 182 765 +1.0% 3 Volkswagen Polo 161 888 –4.8% 4 Ford Fiesta 156 916 +0.7% 5 Volkswagen Tiguan 145 418 +14.7% 6 Nissan Qashqai 133 856 –1.8% 7 Peugeot 208 131 534 +0.2% 8 Skoda Octavia 120 477 +2.6% 9 Renault Captur 119 627 +7.5% 10 Ford Focus 117 379 –0.6% 11 Dacia Sandero 116 816 +9.3% 12 Opel/Vauxhall Corsa 116 505 –14.9% 13 Citroen C3 115 252 –0.2% 14 Toyota Yaris 114 935 +13.3% 15 Peugeot 3008 111 602 +31.9% 16 Fiat 500 110 095 +1.7% 17 Peugeot 2008 99 608 –4.6% 18 Dacia Duster 98 220 +34.2% 19 Skoda Fabia 95 592 +0.1% 20 Volkswagen Passat 92 221 –1.7% 21 Fiat Panda 91 398 –17.1% 22 Peugeot 308 88 376 –4.2% 23 Opel/Vauxhall Astra/Astra Classic 87 883 –33.3% 24 Ford Kuga 86 694 +10.3% 25 Audi A3/S3/RS3 83 899 –7.0% 26 Mercedes-Benz C-osztály 80 507 –17.3% 27 Seat Leon 79 861 +2.3% 28 Renault Megane 77 504 –15.2% 29 Audi A4/S4/RS4 75 401 –3.1% 30 Hyundai Tucson 75 021 –6.1% 31 Opel/Vauxhall Mokka/Mokka X 72 784 –24.0% 32 Mini 70 169 –4.0% 33 Volkswagen T-Roc 70,081 új modell 34 Mercedes-Benz A-osztály 69 977 –6.5% 35 Toyota C-HR 69 902 +13.7% 36 Kia Sportage 67 853 –4.6% 37 Mercedes-Benz GLC/GLC coupe 66 644 +28.8% 38 Mercedes-Benz E-osztály 65 080 –4.5% 39 BMW 1-es sorozat 64 546 –9.3% 40 Seat Ibiza 62 585 –1.6% 41 BMW X1 61 920 +1.4% 42 Fiat Tipo 61 773 –20.7% 43 Toyota Auris 61 155 –2.1% 44 BMW 5-ös sorozat 58 559 +14.4% 45 Renault Kadjar 58 427 –7.2% 46 BMW 3-as sorozat 57 257 –20.2% 47 Renault Scenic/Grand Scenic 56 901 +7.7% 48 Citroen C3 Aircross 56 887 – új modell 49 Fiat 500X 56 231 +6.7% 50 Ford EcoSport 55 208 +57.2% (Forrás: ANE, ACEA, JATO)   Biró Csongor

Mabisz: a tavalyinál kevesebb kárt okoztak az idei nyári viharok

2018.09.07.
A tájékoztatás szerint az idei nyári viharmérleg nem végleges összesítése alapján a biztosítók május 1. és augusztus 31. között csaknem 3,2 milliárd forintot fizettek ki, a társaságokhoz ebben a periódusban 57 016 bejelentés érkezett egyéni és társasházak részéről vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás címén. Tavaly ugyanis ezen négy hónap alatt több mint 103 ezer káreseményre 6 milliárd forint összegű kárt térítettek meg a biztosítók. 2010-2017 között a május-augusztusi időszakban összesen csaknem 1 millió 100 ezer kárt rendeztek a társaságok, közel 80 milliárd forint értékben. A szövetség szerint az elmúlt évek biztosítói adataiból nem lehet trendszerű következtetéseket levonni az időjárás szélsőségesebbé válásáról, ebben az évtizedben például a 2010-es év volt a katasztrófáktól leginkább sújtott, akkor 312 ezer kárbejelentésre 30 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók. Az idén is, mint szinte minden évben, a legsűrűbben lakott Pest megyében és a fővárosban sérült meg a legtöbb lakossági ingatlan, emellett Pécsről és környékéről érkezett szokatlanul sok bejelentés. A legtöbbször a házak tetőszerkezete sérült meg, illetve az ebből eredő beázás jelentette a leggyakoribb kártípust - közölte a Mabisz. A viszonylag mérsékeltebb viharok idején is egyre több kárt okoznak viszont a villámcsapások, amelyek 2010 óta mintegy harmadannyival terhelték meg a társaságok kárráfordítási összegeit, mint a viharok. Tavaly egész évben 2350 elsődleges, és több mint 30 ezer másodlagos hatás nyomán 2,6 milliárd forintot térítettek meg ügyfeleiknek a társaságok, idén az első nyolc hónapban már 2,3 milliárd forint környékén jár ez az összeg - közölte a Mabisz. MTI
Címkék: 

Elektromos erőtöbblet az abszolút vezetési élményért: az új BMW X5 xDrive45e iPerformance

2018.09.07.
A Sports Activity Vehicle szegmens plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modelljének új nemzedéke a soros hathengeres benzinmotor és a legkorszerűbb BMW eDrive hajtáslánc-technológia együttműködését kínálja – 290 kW / 394 lóerő maximális rendszerteljesítmény, akár 80 kilométer* tisztán elektromos hatótávolság, kimagaslóan sportos menettulajdonságok, korlátlan terepjáró képesség és kevesebb mint 50 gramm* kilométerenkénti károsanyag-kibocsátásban jelentkező, rendkívüli hatékonyság mellett. Piaci bevezetés 2019-ben. A hatékonyság mostantól abszolút erőtöbblettel párosul: 2019-ben az új BMW X5 átfogó portfóliója a plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modell második generációjával gazdagodik. Az új BMW X5 xDrive45e iPerformance a típus-specifikus, BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó, soros hathengeres benzinmotor és a legkorszerűbb BMW eDrive hajtáslánc-technológia tökéletesen összehangolt működését kínálja fel a bajor prémiumgyártó ügyfeleinek. A plug-in hibrid hajtáslánc módszeres továbbfejlesztésével a tervezőmérnökök 290 kW-ra / 394 lóerőre növelték a két erőforrás maximális rendszerteljesítményét, amelyhez az elődmodellhez képest jelentősen nagyobb elektromos hatótávolság, illetve még alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás társul. A plug-in hibrid BMW X5 második nemzedéke minden korábbinál hatékonyabban ötvözi a BMW iPerformance modellek tisztán elektromos meghajtással felkínált vezetési élményét és a Sports Activity Vehicle (SAV) szegmens modelljeire jellemző sokoldalúságot. Mint ilyen, az új BMW X5 xDrive45e iPerformance a menetteljesítmény és a hajtáslánc-hatékonyság terén is felülmúlja elődjét. Az újdonság több mint egy másodperccel gyorsabban, immáron 5,6 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre, miközben tisztán elektromos meghajtással elérhető végsebessége 120 km/óráról 140 km/órára nőtt. Az új BMW X5 xDrive45e iPerformance elektromos hatótávolsága az elődmodell hasonló értékének közel háromszorosára fejlődött, amely mostantól akár 80 kilométer* is lehet. Mindez 100 kilométerre vetített 2,1 liter* átlagos üzemanyag-fogyasztással és kilométerenkénti 49 gramm* károsanyag-kibocsátással párosul. A jelentősen jobb értékek a részletekbe menően újratervezett hajtáslánc-technológia innovációinak köszönhetőek. A 3.0 liter hengerűrtartalmú, 210 kW / 286 lóerő maximális teljesítményű, soros hathengeres erőforrás a legújabb BMW EfficientDynamics motorcsalád tagja, amely az új BMW X5 xDrive45e iPerformance modellben a legkorszerűbb BMW eDrive hajtáslánc-technológiával dolgozik együtt. Az elektromos motor maximális teljesítménye 82 kW / 112 lóerő, a plug-in hibrid BMW X5 második nemzedékének páratlan teljesítmény-karakterisztikájáról és lenyűgöző hajtáslánc-hatékonyságáról pedig a kibővített tárolókapacitású lítium-ion akkumulátor, a továbbfejlesztett rendszervezérlő elektronika és az intelligens energiamenedzsment hármas egysége gondoskodik. A két erőforrás maximális rendszerteljesítménye 290 kW / 394 lóerő és 600 Nm csúcs forgatónyomaték. A belsőégésű erőforrás és az elektromos motor a nyolcfokozatú Steptronic automataváltó legújabb változatán és a BMW xDrive intelligens összkerékhajtáson keresztül juttatja teljesítményét az útra. Mindez azt jelenti, hogy az új BMW X5 xDrive45e iPerformance tisztán elektromos meghajtás esetén, a belsőégésű erőforrással hajtva és hibrid üzemmódban egyaránt képes fenntartani az intelligens összkerékhajtást. A technológia minden pillanatban garantálja az épített utakon átélhető, abszolút sportos vezetési élményt és a lazább útfelületeken kiaknázható tökéletes terepjáró képességet. Az újdonság végsebessége 235 km/óra. A nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátor a modell alvázában kapott helyet, amelynek köszönhetően az új BMW X5 xDrive45e iPerformance súlypontja alacsonyabban van, mint a belsőégésű erőforrással szerelt SAV modellek esetében. A csomagtér térfogata eközben mindössze 150 literrel kevesebb. Ha mindegyik ülés foglalt, a csomagtér 500 literes, a hátsó üléstámlák ledöntésével azonban ez egészen 1 716 literig bővíthető. Az üzemanyagtartály térfogata 69 liter, amellyel a modell még a leghosszabb utazásokat is megszakítások nélkül képes abszolválni. Az új BMW X5 xDrive45e iPerformance már az alapfelszereltség részeként levegős első és hátsó futóművet, illetve elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókat kap. A plug-in hibrid modell opcionális extrafelszereltségeinek részeként elérhető futómű-technológiák között az aktív hátsókerék-kormányzás (Integral Active Steering) is megtalálható. Az intelligens járműkapcsolati megoldások terén felkínált széleskörű technológiai tárház mellett vadonatúj digitális szolgáltatások is segítik az elektromos mobilitást. A tervezőmérnökök az új BMW X5 xDrive45e iPerformance modellbe a Sports Activity Vehicle számára kifejlesztett összes vezetést támogató rendszert beépítették, miközben a menetkomfortot és az utastér fejedelmi hangulatát prémium minőségű opciók fokozzák tovább. *A menetteljesítményre, átlagos üzemanyag-fogyasztásra és kombinált károsanyag-kibocsátásra vonatkozó adatok előzetes értékek. Az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékeket a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus (NEDC – New European Driving Cycle) tesztkörének mérései szerint, valamint a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint számolták ki. Az adatok a gumiabroncs-típusoktól és a felszereltségi szintektől is függnek, előzetes értékek.

Fényűzés, zölden: de ki a jobb választás?

2018.09.07.
A szabadidőjárművek szegmense jelenleg a legnépszerűbb, leggyorsabban növekvő járműkategória szerte a világon. Az emelt has- és ülésmagasságú, tágas belső terű gépkocsik praktikuma megkérdőjelezhetetlen, ám sajnos nem minden szempontból felelnek meg korunk elvárásainak: jelentős légellenállásuknak, összkerékhajtásuknak, széles kerekeiknek és nagy tömegüknek „köszönhetően” az átlagosnál nagyobb fogyasztású, ezáltal kevéssé környezetbarát járművekről van szó. Szerencsére egyre több gyártó ismeri fel a zöld hajtáslánccal szerelt crossoverek iránti valós piaci igényt, és indulnak el a két lehetséges irány valamelyikébe. A tisztán elektromos meghajtású, illetve hibrid szabadidőjárművek száma dicséretes ütemben növekszik, átfogó piaci körképet szinte lehetetlen készíteni, hiszen hónapról hónapra érkeznek az új, csekély károsanyag-kibocsátású típusok. Tesla A két fő csapásirány élén a két úttörő márka, a Lexus és a Tesla áll. Mindketten a világon elsőként építettek hibrid, illetve akkumulátoros elektromos luxus-szabadidőjárművet, a márkák neve egybeforrt az általuk képviselt technológiákkal. A Lexus RX 450h és a Tesla Model X a két műfaj csúcsát képviselik – de ez vajon egyben azt is jelenti, hogy egyformán kiváló járművek? A 2003-ban alapított Tesla 15 év alatt a világ egyik legismertebb márkanevévé nőtte ki magát, innovatív szellemisége és az iparági beidegződéseket alapjaiban felülíró működése példát mutat az autóipari vállalatoknak. Ezen a téren a vállalat globális jelentőségét sokan a Toyotáéhoz mérik: a japán autógyártó három évtizeden át tökéletesített Toyota gyártási rendszere (TPS) ma már etalonként szolgál nem csupán a termelésben, de a gazdasági élet más területein is. A Tesla most jár azokban a gyermekcipőkben, amelyeket a Toyota a múlt század derekán hordott, és most szembesül azokkal a gyártásszervezési, minőségi, humán erőforrás gazdálkodási és finanszírozási problémákkal, amelyekkel a Lexusnak, a Toyota prémium márkájának például soha nem kellett megküzdenie, hiszen az anyavállalattól „készen kapta” mindazt a tudást és szakértelmet, ami a tartós minőségű, megbízható járművek gyártásához elengedhetetlen. Lexus Ezzel a háttérrel nem meglepő, hogy a Lexus hosszú évek óta rendre az élbolyban vagy egyenesen az első helyen végez minden megbízhatóságot, tartós minőséget vizsgáló felmérésben. A Tesla termékeiről nehéz átfogó képet alkotni, mert 2016 előtt egyetlen modellt gyártott csupán a vállalat, és az is túl szerény darabszámban készült ahhoz, hogy statisztikailag értékelhető következtetést lehetne levonni a márkáról. Mindazonáltal az amerikai Consumer Reports legutóbbi, 2017 őszén kiadott, 27 márkát rangsoroló megbízhatósági listáján, ahol a Lexus 2016-os első helyezése után a második lett (anyavállalatával, a Toyotával cseréltek pozíciót az élen), a Tesla az előző évi 25. helyről a 21-ikre lépett előre, és ezzel már majdnem elérte az átlagos minőséget. Mindez nem írható az eltérő amerikai ízlés számlájára: a brit What Car legutóbbi megbízhatósági felmérésén a Lexus az első, a Tesla alulról a harmadik helyen végzett. A jó hír, hogy az elektromos hajtáslánc eredendően egyszerűbb, ennél fogva meghibásodásra kevésbé hajlamos, mint egy átlagos belső égésű hajtáslánc. A Teslák meghajtására jellemzően nem is panaszkodnak a tulajdonosok – annál inkább a Model X olyan extravagáns megoldásaira, mint az elektronikus első ajtók, a szárnyas hátsó ajtók vagy a gigantikus szélvédő. Maga Elon Musk is elismerte, hogy túlzott magabiztossággal bocsátották piacra a Model X-et, amelyet „olyan funkciókkal szereltünk fel, amelyeket talán csak a második vagy a harmadik modellfrissítésnél lett volna szabad kiadnunk”. Ezzel szemben a Lexus RX a legkiválóbb minőségű prémium szabadidőjárműnek bizonyult a brit Driver Power tulajdonosi véleményeken alapuló rangsorában: a villanymotornál nagyságrendekkel összetettebb hibrid hajtásláncot az abszolút legmegbízhatóbbak közé sorolták a felhasználók, de kiemelkedő értékelést kapott a modell kényelmi szintje, összeszerelési minősége, valamint fedélzeti szórakoztató rendszerei is. A Lexus RX kivételesen kényelmes és tágas autó, de az elektromos hajtáslánc helytakarékosságából adódóan a Tesla Model X behozhatatlan helyzeti előnnyel indul ezen a téren. Csomagtere jóval tágasabb (2492 vs 1583 liter maximális érték), még úgy is, hogy a második üléssor nem fektethető síkba, csupán előre tolható, majd billenthető. Bőröndnek lenni tényleg jó a Teslában (még elöl, az orrban is találunk egy kézipoggyásznyi helyet), az utasoknak azonban kevésbé örömteli az utazás: az anyagválasztás nem rossz, de az összeszerelési minőség határozottan gyengébb, mint ami elvárható volna ebben az árkategóriában.
Címkék: 

Mongóliában megkezdték az orosz gyártású Renault-ok forgalmazását

2018.09.07.
A Renault Russia kereskedelmi partnere a közép-ázsiai ország autópiacának egyik vezető vállalata, a "Monnis Motors" lesz, amely így a Renault partnerévé és hivatalos kereskedőjévé vált – írja a rusautonews.com. A mongol vásárlók számára a következő - orosz összeszerelésű - modellek lesznek elérhetőek: a Renault Logan szedán, a Renault Sandero városi hatchback, az elsőkerék-meghajtású Renault Sandero Stepway crossover, a négykerék-meghajtású Renault Duster SUV, valamint az elegáns Renault Kaptur crossover. A Kamazok már a közép-ázsiai sztyeppéken vannak Az orosz autóipar egyébként is növekvő figyelmet fordít Mongóliára, valamint azokra a nem FÁK-országokra, amelyekkel még a Szovjetunió, utána pedig Oroszország is hagyományosan jó viszonyt ápol. Így aztán Mongólia az orosz KAMAZ-oknak is fontos piaca. A kamiongyártó – ennek az üzleti megfontolásnak köszönhetően - jelentősen növelte exportját a fejlődő világba, ahová egy év alatt 126 százalékkal tudta növelni kivitelét. Az orosz gyártó - Mongólián kívül - immár jelentős tételeket szállít Angolába, Libériába, Guineába, Algériába, Szerbiába és Litvániába. A KAMAZ jelenleg is tárgyalásban áll számos afrikai és közel-keleti országgal, és dolgozik azon is, hogy bejusson az iráni piacra – áll a cég hivatalos közleményében.   Az igazi kuriózum viszont, hogy a nem FÁK-országok viszonylatában a KAMAZ-ok legnagyobb felvevőpiaca Kuba lett. Eddig már több mint 2400 teherautót szállítottak a karibi szigetországba egy 2016-ban aláírt keretszerződés részeként.

A Ford közzétette tisztán elektromos terepjárójának előzetes fotóját

2018.09.07.
A Ford ma tette közzé az első beharangozó fotót az új Mustang által inspirált terepjárójáról. Ez az első új modell, amin a kifejezetten elektromos autók fejlesztésére felállított Ford Team Edison csoport dolgozott. A Ford Team Edison globális termékfejlesztési igazgatója Darren Palmer, és a lelkes, sokoldalú csapat most költözött be új irodaházába Detroit belvárosában. A Ford arra ösztönzi ezeket a szakembereket, hogy egészen szokatlan, innovatív megközelítéssel fejlesszenek elektromos hajtású járműveket az exponenciális ütemben bővülő piacra. A vállalat azt várja a csapat tagjaitól, hogy lendületesen dolgozzanak, és hogy az általános problémákat ugyanúgy gyorsan és közösen oldják meg, mint az egyes piacokon jelentkező egyedi kihívásokat – éppen ezért a Team Edison munkatársai a “legkevésbé sem vonalas gondolkodásúak”, és minden ötletet több nézőpontból is megvizsgálnak. A csapat a prototípusok fejlesztéséhez is friss szemlélettel fogott hozzá – amire jó példa az olyan anyagok használata, mint a kartonpapír –, és ez a hozzáállás biztosítja azt a rugalmasságot és merészséget, ami igazán intuitív és innovatív tervek születéséhez vezethet. “Az elektromos autók vevői már a holnapnak vásárolnak, ezért a csapatunk 100 százalékban arra összpontosít, hogy ne csupán szerethető autókat alkossunk számukra, hanem egy teljes elektromos autós ökoszisztémát, ami hibátlanul működik,” nyilatkozta Palmer. A Ford új Mustang modellje által inspirált, tisztán elektromos hajtású, nagy teljesítményű és több mint 480 kilométer hatótávolságú terepjárója 2020-ban érkezik. A Ford 11 milliárd dollárt fektet be abba, hogy 2022-ig 40 tagúra növelje elektromos hajtású járműveinek globális kínálatát, amiben 16 tisztán elektromos hajtású modell szerepel majd. A Ford Motor Company globális autóipari és mobilitási vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. Az összesen mintegy 202.000 alkalmazottat foglalkoztató, világszerte 62 gyártóüzemet működtető vállalat alaptevékenysége a Ford személyautók, haszongépjárművek, SUV-k és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók gyártása, értékesítése, finanszírozása és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. Ugyanakkor a Ford lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán is a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. Amennyiben több információra van szüksége a Ford termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company szolgáltatásairól, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 52.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 66.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.

HPI Jumpshot ST RTR Stadium Truck

2018.09.07.
Az ST, vagyis a Stadium Truck kategóriával elsősorban szintén épített pályákon, eredetileg amerikai foci stadionokban rendezett, off-road versenyeken lehetett találkozni, de manapság ezek az autók már ugyanígy épített, de aszfaltos pályán is versenyeznek, sőt, lehet vegyes a felület is, amin a versenyt rendezik. Az MT, vagyis Monster Truck kategória egy klasszikus kategória, ahol egy eredetileg platós teherautó kap mérhetetlen rugóutat biztosító teleszkópokat, hatalmas kerekeket és egy mindent túlélő vázat, és mindezt megbolondítják egy roppant erős motorral, hogy bármilyen akadályon át tudjon kelni az autó. Általában zárt sportcsarnokokban rendezik a versenyeket, egyszerre két induló küzd meg az akadályokkal, melyek földes pályán elhelyezett autóroncsok, egyéb éptett akadályok. A HPI Jumpshot Truck sorozatából a jelen bemutatóban az ST, vagyis a Stadium Truck verzióval ismerkedhetünk meg közelebbről. A modellautó 2WD, azaz a két hátsó kerék a hajtott kereke. RTR, vagyis a dobozból kicsomagolva menetkész, semmilyen egyéb kiegészítőre nincs szükség a használatához. A doboz tartalmazza tehát magát az autót összeszerelve, hálózati töltőt a vevő akkumulátorhoz, az autóba be van építve a szükséges fedélzeti elektronika. Kapunk továbbá vevő akkumulátort, 2.4GHz-es távirányító – vevő párost, ennek működtetéséhez szükséges AA elemeket, és természetesen az autó kormányzását lehetővé tevő szervó is beépítésre került. A készletben levő fedélzeti elektronika a következő elemeket tartalmazza: 540-es Firebolt 15T motor SC-3SWP2 szabályzó (5-9 NiMH cellát, vagy 2-3S LiPO pakkot képes kezelni, vízálló) HPI SS20-WR cseppálló kormányszervó, (4,8V-6V működési tartomány, 6V-on 0.11 másodperc/ 60 fok sebesség, 6.5kg-cm nyomaték) HPI TF-40, 2.4 GHz távirányító – HPI RF-40WP vevő páros 2200 mAh kapacitású NiMH vevő akkumulátor Felépítését a Savage-ből ismert, párhuzamos oldalváz kialakítás határozza meg. A két oldalváz közé kerül beépítésre a teljes mechanika. Ez a szendvics szerkezet extrém strapabíróságot garantál a modell számára, illetve a karbantartást, esetleges szerelést is megkönnyíti. A hátsó tengely mögé elhelyezett 15 körös, szénkefés motor által biztosított meghajtást egy dupla tárcsás csúszó kuplung juttatja a hajtóműbe és továbbítja azt a kerekek felé. Természetesen minden ponton porvédős golyóscsapágyazás segíti a hajtáslánc dolgát. A már jól megszokott, független kerékfelfüggesztések dolgoznak össze a hatalmas méretű, olajos lengéscsillapítókkal annak érdekében, hogy a nagy ugratások után a landolások se okozzanak kárt a modellünkben. A csomag részét képező NiMH vevő akkupakkot alulról tudjuk a vevődobozba tenni. A HPI Jumpshot ST modellautó ezzel a szénkefés motorral elég teljesítménnyel bír ahhoz, hogy jó kis farolásokkal szórakoztassuk magunkat és barátainkat! Kialakításának köszönhetően az ugratások és nagy landolások sem okoznak majd bajt modellünkben. Nem csak kezdők számára ajánlható ez a modellautó, ugyanakkor bátran választható első modellként is! Megvásárolni itt tudjátok!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója