Mongóliában megkezdték az orosz gyártású Renault-ok forgalmazását

2018.09.07.
A Renault Russia kereskedelmi partnere a közép-ázsiai ország autópiacának egyik vezető vállalata, a "Monnis Motors" lesz, amely így a Renault partnerévé és hivatalos kereskedőjévé vált – írja a rusautonews.com. A mongol vásárlók számára a következő - orosz összeszerelésű - modellek lesznek elérhetőek: a Renault Logan szedán, a Renault Sandero városi hatchback, az elsőkerék-meghajtású Renault Sandero Stepway crossover, a négykerék-meghajtású Renault Duster SUV, valamint az elegáns Renault Kaptur crossover. A Kamazok már a közép-ázsiai sztyeppéken vannak Az orosz autóipar egyébként is növekvő figyelmet fordít Mongóliára, valamint azokra a nem FÁK-országokra, amelyekkel még a Szovjetunió, utána pedig Oroszország is hagyományosan jó viszonyt ápol. Így aztán Mongólia az orosz KAMAZ-oknak is fontos piaca. A kamiongyártó – ennek az üzleti megfontolásnak köszönhetően - jelentősen növelte exportját a fejlődő világba, ahová egy év alatt 126 százalékkal tudta növelni kivitelét. Az orosz gyártó - Mongólián kívül - immár jelentős tételeket szállít Angolába, Libériába, Guineába, Algériába, Szerbiába és Litvániába. A KAMAZ jelenleg is tárgyalásban áll számos afrikai és közel-keleti országgal, és dolgozik azon is, hogy bejusson az iráni piacra – áll a cég hivatalos közleményében.   Az igazi kuriózum viszont, hogy a nem FÁK-országok viszonylatában a KAMAZ-ok legnagyobb felvevőpiaca Kuba lett. Eddig már több mint 2400 teherautót szállítottak a karibi szigetországba egy 2016-ban aláírt keretszerződés részeként.

A Ford közzétette tisztán elektromos terepjárójának előzetes fotóját

2018.09.07.
A Ford ma tette közzé az első beharangozó fotót az új Mustang által inspirált terepjárójáról. Ez az első új modell, amin a kifejezetten elektromos autók fejlesztésére felállított Ford Team Edison csoport dolgozott. A Ford Team Edison globális termékfejlesztési igazgatója Darren Palmer, és a lelkes, sokoldalú csapat most költözött be új irodaházába Detroit belvárosában. A Ford arra ösztönzi ezeket a szakembereket, hogy egészen szokatlan, innovatív megközelítéssel fejlesszenek elektromos hajtású járműveket az exponenciális ütemben bővülő piacra. A vállalat azt várja a csapat tagjaitól, hogy lendületesen dolgozzanak, és hogy az általános problémákat ugyanúgy gyorsan és közösen oldják meg, mint az egyes piacokon jelentkező egyedi kihívásokat – éppen ezért a Team Edison munkatársai a “legkevésbé sem vonalas gondolkodásúak”, és minden ötletet több nézőpontból is megvizsgálnak. A csapat a prototípusok fejlesztéséhez is friss szemlélettel fogott hozzá – amire jó példa az olyan anyagok használata, mint a kartonpapír –, és ez a hozzáállás biztosítja azt a rugalmasságot és merészséget, ami igazán intuitív és innovatív tervek születéséhez vezethet. “Az elektromos autók vevői már a holnapnak vásárolnak, ezért a csapatunk 100 százalékban arra összpontosít, hogy ne csupán szerethető autókat alkossunk számukra, hanem egy teljes elektromos autós ökoszisztémát, ami hibátlanul működik,” nyilatkozta Palmer. A Ford új Mustang modellje által inspirált, tisztán elektromos hajtású, nagy teljesítményű és több mint 480 kilométer hatótávolságú terepjárója 2020-ban érkezik. A Ford 11 milliárd dollárt fektet be abba, hogy 2022-ig 40 tagúra növelje elektromos hajtású járműveinek globális kínálatát, amiben 16 tisztán elektromos hajtású modell szerepel majd. A Ford Motor Company globális autóipari és mobilitási vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. Az összesen mintegy 202.000 alkalmazottat foglalkoztató, világszerte 62 gyártóüzemet működtető vállalat alaptevékenysége a Ford személyautók, haszongépjárművek, SUV-k és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók gyártása, értékesítése, finanszírozása és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. Ugyanakkor a Ford lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán is a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. Amennyiben több információra van szüksége a Ford termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company szolgáltatásairól, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 52.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 66.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.

HPI Jumpshot ST RTR Stadium Truck

2018.09.07.
Az ST, vagyis a Stadium Truck kategóriával elsősorban szintén épített pályákon, eredetileg amerikai foci stadionokban rendezett, off-road versenyeken lehetett találkozni, de manapság ezek az autók már ugyanígy épített, de aszfaltos pályán is versenyeznek, sőt, lehet vegyes a felület is, amin a versenyt rendezik. Az MT, vagyis Monster Truck kategória egy klasszikus kategória, ahol egy eredetileg platós teherautó kap mérhetetlen rugóutat biztosító teleszkópokat, hatalmas kerekeket és egy mindent túlélő vázat, és mindezt megbolondítják egy roppant erős motorral, hogy bármilyen akadályon át tudjon kelni az autó. Általában zárt sportcsarnokokban rendezik a versenyeket, egyszerre két induló küzd meg az akadályokkal, melyek földes pályán elhelyezett autóroncsok, egyéb éptett akadályok. A HPI Jumpshot Truck sorozatából a jelen bemutatóban az ST, vagyis a Stadium Truck verzióval ismerkedhetünk meg közelebbről. A modellautó 2WD, azaz a két hátsó kerék a hajtott kereke. RTR, vagyis a dobozból kicsomagolva menetkész, semmilyen egyéb kiegészítőre nincs szükség a használatához. A doboz tartalmazza tehát magát az autót összeszerelve, hálózati töltőt a vevő akkumulátorhoz, az autóba be van építve a szükséges fedélzeti elektronika. Kapunk továbbá vevő akkumulátort, 2.4GHz-es távirányító – vevő párost, ennek működtetéséhez szükséges AA elemeket, és természetesen az autó kormányzását lehetővé tevő szervó is beépítésre került. A készletben levő fedélzeti elektronika a következő elemeket tartalmazza: 540-es Firebolt 15T motor SC-3SWP2 szabályzó (5-9 NiMH cellát, vagy 2-3S LiPO pakkot képes kezelni, vízálló) HPI SS20-WR cseppálló kormányszervó, (4,8V-6V működési tartomány, 6V-on 0.11 másodperc/ 60 fok sebesség, 6.5kg-cm nyomaték) HPI TF-40, 2.4 GHz távirányító – HPI RF-40WP vevő páros 2200 mAh kapacitású NiMH vevő akkumulátor Felépítését a Savage-ből ismert, párhuzamos oldalváz kialakítás határozza meg. A két oldalváz közé kerül beépítésre a teljes mechanika. Ez a szendvics szerkezet extrém strapabíróságot garantál a modell számára, illetve a karbantartást, esetleges szerelést is megkönnyíti. A hátsó tengely mögé elhelyezett 15 körös, szénkefés motor által biztosított meghajtást egy dupla tárcsás csúszó kuplung juttatja a hajtóműbe és továbbítja azt a kerekek felé. Természetesen minden ponton porvédős golyóscsapágyazás segíti a hajtáslánc dolgát. A már jól megszokott, független kerékfelfüggesztések dolgoznak össze a hatalmas méretű, olajos lengéscsillapítókkal annak érdekében, hogy a nagy ugratások után a landolások se okozzanak kárt a modellünkben. A csomag részét képező NiMH vevő akkupakkot alulról tudjuk a vevődobozba tenni. A HPI Jumpshot ST modellautó ezzel a szénkefés motorral elég teljesítménnyel bír ahhoz, hogy jó kis farolásokkal szórakoztassuk magunkat és barátainkat! Kialakításának köszönhetően az ugratások és nagy landolások sem okoznak majd bajt modellünkben. Nem csak kezdők számára ajánlható ez a modellautó, ugyanakkor bátran választható első modellként is! Megvásárolni itt tudjátok!

Continental-Safety: összefogás a biztonságos közlekedésért

2018.09.07.
Világszerte 36 országban működnek a módszert alkalmazó vezetéstechnikai központok, melyekben eddig több mint 15 millió motoros kapott kiemelkedő színvonalú továbbképzést. Magyarországon tíz évvel ezelőtt kezdte meg a munkáját a Safety-Hungary Motoros Vezetéstechnikai Központ, amelynek tevékenysége most, a névadó Continentallal való együttműködésnek köszönhetően új szintre lép. A Continental Safety-Hungary Motorkerékpár Vezetéstechnikai Képzés keretében évente több mint 1300 motorost oktatnak, de az együttműködés nem merül ki ennyiben. A jövőben évente mintegy ötezer 8-18 éves diák számára szerveznek közlekedésbiztonsági foglalkozásokat, melyen képzett oktatókkal hívják fel a tanulók figyelmét a korosztályukat leginkább érintő közlekedési veszélyhelyzetekre és azok lehetséges elkerülésére.   Mindkét program fő szakmai partnere a Continental Hungaria, de a járművek közlekedésbiztonsági rendszereinek fejlesztésében élenjáró vállalat mellett fontos szerepet vállal a kezdeményezésben az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága, a Közlekedéstudományi Intézet, valamint a Honda Motor Europe Limited Magyarországi Fióktelepe is. Az összefogás eredményeként juthatnak el az oktatók az ország szinte minden részén található tanintézményekbe, ahol térítésmentesen zajlik a diákok felkészítése. Szintén ennek az összefogásnak köszönhetően az ország legnagyobb motoros vezetéstechnikai központjában – ahol Magyarországon egyedüliként a központ járművein, külföldön képzett oktatók dolgoznak - kedvezményes áron fejleszthetik képességeiket a továbbképzésben részt vevő motorosok. A Continental több mint 147 éve úttörő szerepet tölt be a közúti biztonság terén, amely a Vision Zero koncepcióval nemrég még magasabb szintre emelkedett. A hosszú távú cél az, hogy egyetlen baleset se történjen az utakon, és senki ne haljon meg közlekedési baleset következtében. A Continental, amely világviszonylatban a biztonság egyik legnagyobb szakértője, ezt a komoly célt három egymást követő lépésben szándékozik elérni. A legjobb fékteljesítménytől el kell jutni a zéró halálesetig, ezt követően ki kell küszöbölni a személyi sérülés lehetőségét, majd el kell érni, hogy egyáltalán ne történhessen baleset. A technológiai vállalat a hosszútávra tervezett Continental Safety-Hungary Motorkerékpár Vezetéstechnikai Képzés keretében: a lehető legtöbb motorossal szeretné megismertetni a Vision Zero célkitűzéseit, és az annak elérését lehetővé tévő csúcstechnológiás közúti biztonsági fejlesztéseit.

A British Airways több százezer utasának banki adatait lophatták el hackerek

2018.09.07.
A BA beszámolója szerint a vállalat online foglalási rendszerét ért támadás augusztus 21-én, közép-európai idő szerint 23.58 órától szeptember 5-én 22.45-ig - vagyis több mint két hétig - tartott. A cég közölte, hogy a hackertámadást felszámolta, és online rendszere ismét megbízhatóan működik. A British Airways, amely tavaly 45 millió utast szállított, csütörtök éjjel megkezdte az összes érintett utas értesítését. Hangsúlyozta, hogy a hackertámadás csak azokat érintette, akik a megadott két időpont között használták a légitársaság online foglalási rendszerét számítógépükön vagy a BA mobiltelefonos foglalási alkalmazásán keresztül. A vállalat szerint a hackerek az utasok útlevéladataihoz és a lefoglalt utazások részleteihez nem fértek hozzá. A British Airways közölte, hogy az érintett utasokkal közvetlenül veszi fel a kapcsolatot, és azt javasolja nekik, hogy lépjenek érintkezésbe bankjukkal vagy hitelkártya-kibocsátójukkal. A BA hangsúlyozta, hogy mindenki, aki a támadás miatt anyagi kárt szenved, teljes kártérítésben részesül, és a British Airways kifizeti ügyfelei banki adósminőség-vizsgálati költségeit is. A légitársaság közölte azt is, hogy minden utasa, akinek érvényes foglalása van, a történtektől függetlenül gond nélkül be tud jelentkezni járatára. A BA az ügyben rendőrségi feljelentést tett. A közlemény nem utal arra, hogy a hackertámadásnak vannak-e gyanúsítottjai. Alex Cruz, a British Airways vezérigazgatója pénteken a BBC közszolgálati rádiónak nyilatkozva minden érintettől elnézést kért a kellemetlenségekért. Cruz szerint fejlett eszközökkel végrehajtott bűncselekményről van szó. Hozzátette: a British Airways számos olyan céggel tart fenn kapcsolatrendszert, amelyek az online felületek biztonságának ellenőrzésére szakosodtak, és a mostani hackertámadásra is egy ilyen cég figyelmeztette a légitársaságot. A brit Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA) és a brit Országos Kiberbiztonsági Központ (National Cyber Security Centre, NCSC) pénteken bejelentette, hogy közösen vizsgálják a BA rendszerét ért hackertámadást. A legnagyobb brit fogyasztóvédelmi magánszerveződés, a Which? pénteki felhívásában azt tanácsolta, hogy akiket érinthetett a hackertámadás, vegyék fontolóra online felületeken használt bejelentkezési jelszavaik megváltoztatását, figyeljék bankszámláikat, és legyenek tudatában annak is, hogy a történtekkel összefüggésben csalárd email-üzeneteket kaphatnak. MTI
Címkék: 

Bemutatkozott az új Mercedes-Benz Actros

2018.09.07.
Az új Active Drive Assist belépést nyújt az automatizált vezetés világába A vezető segítése, valamint a biztonság és a kényelem fokozása érdekében a Mercedes-Benz Trucks sorozatgyártásba viszi a részben automatizált vezetést: az új Active Drive Assist önállóan képes fékezni, gyorsítani és kormányozni. A rendszer a részben automatizált vezetést a teljes sebességtartományban lehetővé teszi. Akár öt százalékkal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás Az új Actros fogyasztása az elődjéhez képest még tovább csökkent, ami az autópályákon akár háromszázalékos, az országúton akár ötszázalékos megtakarítást is jelenthet. Az aeordinamikát a MirrorCam és az új, oldalsó légterelők javítják. A Predictive Powertrain Control (PPC) intelligens tempomat- és váltóvezérlés még hatékonyabban dolgozik, a kibővített térképanyagnak köszönhetően pedig országúton is működőképes. Ezen kívül immár üzemanyagtakarékos hátsó tengelyáttételek is elérhetővé váltak. Az első sorozatgyártású teherautó külső tükrök helyett kamerákkal a biztonság és a hatékonyság növeléséért Az aerodinamika, a biztonság és a jármű kezelése szempontjából jelentős előrelépés, hogy a fő és széles látószögű külső tükröket az új Actros esetében alapfelszereltségként a MirrorCam helyettesíti. Mivel a jármű külső részén elhelyezett két kamera képét kettő 15”-os képernyő jeleníti meg az A-oszlopokon, a rendszer az eddiginél lényegesen jobb körpanorámát biztosít. Active Brake Assist 5: a vészfékasszisztensek új generációja Az Active Brake Assist 5 ráfutásos baleset vagy ütközés veszélye vagy keresztirányban, szembe vagy megegyező irányban közlekedő személyek esetén segíti a vezetőt – adott esetben akár automatikus, teljes fékezéssel. Az Active Brake Assist 5 újdonságként a radarérzékelők és a kamerarendszer együttműködése alapján működik. Ezzel képes még hatékonyabban feltérképezni a jármű előtti teret, mely gyorsabb reakciót eredményezhet az esetlegesen megjelenő gyalogosok esetén. A Mercedes-Benz modellekben megtalálható legtöbb rendszerre érvényes, hogy képességeiket a rendszer által adott határokon belül tudják kibontakoztatni. A közlekedési eseményekért továbbra is a vezetőt terheli a teljes felelősség. Kapcsolódás és intuitív kezelés a multimédia műszerfal segítségével Az új Actros teljesen átdolgozott multimédia műszerfala a vezető számára egyedülálló kezelési és tájékozódási kényelmet biztosít. A jövő digitális járművezetői munkahelyén alapfelszereltségként két interaktív képernyő látja el a központi tájékoztatást. A közlekedéssel kapcsolatos alapinformációk mellett a kijelzőn megjelennek az asszisztens rendszerek állapotai is. Az Actros kapcsolódási lehetőségei szinte korlátlanok: az Apple CarPlay vagy az Android Auto révén az okostelefonok könnyen csatlakoztathatók. A vezetőt a szállítási feladatok elvégzésében számos alkalmazás segíti. A kapcsolódást a Truck Data Center biztosítja, mely folyamatos összeköttetést biztosít egy adatfelhővel. A teherautó valós idejű ellenőrzését a Fleetboard és a Mercedes-Benz Uptime teszi lehetővé. Az egyszerűbb kezelést szolgálja az alapfelszereltségként járó új távirányítós kulcs is. A funkció és a harmónia esztétikája: az új Actros progresszív formaterve A modern belső tér fejlesztésének középpontjában a vezető áll. A beltér kialakításának folyamatában meghatározó volt a vezető felhasználói élménye. A pilótafülkében az érintési funkciók, a széles látószögű monitorok, valamint a felületek, a díszítőelemek és a néhány megmaradt analóg kapcsoló kialakítása a Mercedes-Benz Trucks új zászlóshajójának kimagasló minőségét mutatja. A külső tükrök eltűnésével az Actros kívülről még letisztultabbá vált. A dinamikusan kialakított MirrorCam, valamint a karakteres, LED-es technológiát is használó első fényszórók progresszív megjelenést kölcsönöznek az új Actrosnak. Innováció az építkezések számára: az új Actros és az új Arocs rokonsága Az összköltségek csökkentése, a kimagasló biztonság és a maximális rendelkezésre állás döntő tényezők az építési fuvarozásban. Éppen ezért az új Actros számos tulajdonságát megkapja az új Arocs is. Minden Arocsban alapfelszereltség lesz a továbbfejlesztett Predictive Powertrain Control, melynek erősségei elsősorban az országúti fuvarfeladatok során mutatkoznak meg. Az új Actros és új Arocs modellek ígérete egységes az ügyfelek felé: „Trucks you can trust” Az új Actros és az új Arocs fejlesztése során a modelleknek kíméletlen nyári forrósággal és téli faggyal, rossz időjárási körülményekkel és különböző, szigorú ellenőrzésekkel is meg kellett küzdeniük. A többmillió megtett tesztkilométeren felül minden egyes alkatrész és fődarab számos anyag- és működésvizsgálaton ment át. Ennek eredményeképp jött létre egy olyan teherautó, amely megfelel a „Trucks you can trust” ígéretnek. Nem csupán a vállalkozók szempontjából, akik az új Mercedes-Benz teherautókkal még hatékonyabbak lehetnek, hanem a járművezetők számára is, akik biztonságos és kényelmes munkaeszközt tudhatnak majd magukénak. Az új Actros és az új Arocs megjelenésének a Daimler 120 éves múltra visszatekintő teherautógyártásának egy újabb mérföldkövét köszönhetjük. A leglényegesebb termékinformációk áttekintése A RoadEfficiency, azaz a közúti hatékonyság volt a legfőbb gondolat az új Actros és Arocs fejlesztése során. Minden innováció azt a célt szolgálja, hogy az ügyfél a teherautót a lehető leghatékonyabban használhassa ki. A RoadEfficiency koncepciója három pilléren nyugszik: alacsony teljes költség, kimagasló biztonság és maximális rendelkezésre állás.

Egyedülálló mesterséges intelligencia híd épül Európában

2018.09.07.
A 2019. januárjában induló nagyszabású projekt célja létrehozni egy olyan hatékony európai AI-on-demand platformot, amely elősegíti az innovációs folyamatokat és a technológia transzfert a kutatók és a gyakorlati felhasználás között olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint például a közlekedés, a feldolgozóipar vagy az egészségügy. Cél a start-up vállalkozások, a kis és középvállalatok növekedésének a katalizálása is minden elképzelhető AI felhasználási szektorban. „A pályázattal a kutatók lehetőséget kaptak, hogy mesterséges intelligenciával kapcsolatos technológiák következő generációit fejlesszék ki, ezzel párhuzamosan viszont a vállalkozások segítséget kapnak ahhoz, hogy ezeket alkalmazni is tudják. A BME a mesterséges intelligencia területén világszínvonalú kutatókkal, laboratóriumokkal és innovatív K+F projektekkel rendelkezik, és egyúttal mindezt ugyanilyen színvonalon oktatja.” – emelte ki Józsa János, a BME rektora. A platform egyidejűleg fogja ellátni a bróker, a fejlesztő és az egységes szolgáltató (one-stop shop) szerepét szolgáltatások, szakértelem, algoritmusok, szoftver keretrendszerek, fejlesztési eszközök, komponensek, modulok, adatok, számítástechnikai erőforrások, prototipizálás és finanszírozási forrás lehetőségek biztosításával. A nyertes 80 tagú konzorciumot a francia THALES SERVICES SAS vezeti. Az ismert ipari partnerek között található a Philips, az Orange, az Allianz, az SAP, a Siemens, a Telenor és az ABB. A kutatóközpontok közül a francia CNRS, a német Fraunhofer és DFKI, az olasz CNR és az összeurópai EIT Digital is a tagok közé tartozik. Kis- és középvállalkozásokon kívül számos jelentős európai egyetem is részt vesz a projektben. A magyarországi kapcsolattartó (National Contact Point, NCP) Németh Géza, a BME Távközlési és Médiainformatikai Tanszéke Beszédkommunikáció és Intelligens Interakciók Laboratóriuma vezetője. A másik magyar partner az ELTE.

Új, erős benzinmotorjával jobban megy az Opel Grandland X

2018.09.07.
A teljesen alumíniumépítésű PureTech motor korszerű, részecskeszűrős kipufogógáz-kezelésnek köszönhetően csekély emisszióval fejt ki fölényesen nagy teljesítményt: Grandland X 1.6 Turbo, Start/Stoppal, máris teljesíti a jövőbeli Euro 6d-TEMP emissziós norma szigorú határértékeit. Fogyasztása[1] városban 7,2-7,1 l/100 km, országúton 5,0-4,9 l/100 km, kombináltan 5,8-5,7 l/100 km, 132-130 g/km CO2; a WLTP[2] szerint kombináltan 8,0-7,1 l/100 km. A négyhengeres, két felülfekvő vezértengelyes, hengerenként négyszelepes motor teljesítménye 133 kW/180 LE 5500/percnél, maximális forgatónyomatéka 250 newtonméter mindössze 1750-nél.  Az új 1.6-os turbomotorral a Grandland X nyolc másodperc alatt gyorsul százra, maximális sebessége pedig 222 km/óra. Fogyasztását és emisszióját változó szelepvezérlés szorítja le, miközben nagyon élénken reagál a gázpedál utasításaira. Az új csúcsmotor kapható lesz a prémiumszintű „Ultimate“ felszereltségi szinthez is. Az „Ultimate“ kivitelű Opel Grandland X szériában tartalmaz luxusfelszereléseket. Fekete tetejével és tükörházaival, valamint 19 colos, színkombinációs könnyűfém-kerekeivel mindenki tekintetét megragadja a stílusos SUV. Garantáltan kellemes utazásról az Egészséges Hát Munkacsoport („Aktion Gesunder Rücken e.V.“ – AGR) műbizonylatával ellátott, bőrkárpitozású, ergonomikus aktív-ülések mellett Denon prémium-hangrendszer és élvonalbeli asszisztens-, illetve infotainment-rendszerek gondoskodnak. [1]  WLTP (Worldwide harmonized Light vehicles Test Procedure) szerint mért értékek, amelyeket az összehasonlíthatóság kedvéért konvertáltunk NEDC adatokra. A motor teljesíti az Euro 6d-TEMP emissziós szabványt. [2] WLTP adatok (tájékoztató információk, nem összekeverendők a hivatalos NEDC értékekkel): 8,0-7,1 liter/100 km fogyasztás, 181-161 g/km CO2 -kibocsátás.    
Címkék: 

Szarvassal ütközött: a helyszínen meghalt a négygyerekes családapa

2018.09.07.
A tragédia este 19:00 óra körül történt. A motor a vonatsínekre repült. A kiérkező mentősök hiába küzdöttek a férfi életéért. A baleset után az I/77-es utat lezárták, és a szakaszon vonatok sem közlekedhettek. A baleset részleteit még vizsgálják.

„Kis Monaco Mladá Boleslavban”

2018.09.06.
A Škoda fellegvára a Mladá Boleslav-i központ, ahol 1905 óta gyártják a márka autóit. Egészen 1940-ig minden itt készült. Később bővült gyártás és a cseh város mellett az országban még két helyen Kvasinyban és Vrchlabíban is folyik termelés. A második világháborúban a Mladá Boleslav-i gyárat a földig bombázták, így a világégés után újból kellett építeni az üzemeket. Ma ez a gyár adja a Škoda teljes darabszámának csak nem felét, tavaly 547 ezer autót gyártottak itt. Škoda gyár madártávlatból Mladá Boleslavban szinte minden a Škodáról szól, a gyártás mellett itt található a fejlesztési részleg, valamint számos kiegészítő terület központja is itt kapott helyet. A valamivel több, mint negyvenezres Mladá Boleslavban a lakosság csaknem fele a Škodánál dolgozik. A monacónyi területen elterülő gyárkomplexum azonban tovább bővül, hamarosan elkészül az új festőüzem és további új gyártóegységes létesítése is a középtávú tervek között szerepel. Napi ezerkétszáz kamion rakodik és biztosítja az alkatrész utánpótlást, hogy a termelés zökkenőmentes legyen. Napi 1200 kamion szállítja be az alkatrészeket Mi a termelési rész– úgymond – kevésbé látványosabb részét néztük meg, ahol nem a szikrázó robotkaroké volt a terep, hanem sokkal inkább az emberi kézi munkáé. Karoq és Rapid gyártósor egyik oldalán még a csupasz kasztnit láthattuk, a másikon oldalon már a kész autót meózták. Furcsa érzés, hogy a kettő között mindössze tíz méter a távolság, persze csak keresztben, hosszában nagyobb a túra. A három műszakban hatfős brigádok dolgoznak, mindenki egy-egy munkafázist végez, de hetenként váltják a feladatokat, hogy elkerüljék a túlzott monotóniát. Ez persze így is embert próbáló feladat, emiatt a gyártósoron jellemzően nagy a fluktuáció. A soron szerelők többsége férfi, a nők a minőségellenőrzésen és a gyáron belüli alkatrész szállításon dolgoznak Átlagosan három évet dolgozik itt egy munkás, utána valamilyen más területen folytatja. Speciális dress code-t is bevezettek. A munkaruha pólójának színe pontosan megmutatja, hogy ki milyen feladatot végez az üzemben. Így már messziről tudni lehet, hogy ki a szerelő a brigádvezető, vagy például azt is, ki az, aki még csak próbaidejét tölti.  A gyártás digitális dokumentáció mellett zajlik, de mindemellett egy papíralapú regisztráció is végigkíséri az autót, amit aztán archiválnak. Ennek köszönhetően több évre visszamenőleg ellenőrizhető kik végezték az egyes munkafázisokat. 6-700 i-be szállást spórol meg ez a robotsegéd Talán bocsánatos bűn a mcdonaldsi hasonlat, de aki látta Az alapító című filmet az felfedezhet némi párhuzamot a „két műfaj” termelékenysége és a hatékonysága között. Persze ez már javában a huszonegyedik század, ahol nemcsak professzionális szerszámok segítik a szerelést, hanem a lehető legpontosabban ki vannak találva az egyes munkafázisok. Mindemellett igyekeznek olyan ergonomikus - ha lehet így definiálni – munkafeltételeket is kialakítani, ahol a dolgozó legkevésbé fárad el. A leglátványosabb mozdulat az összeszerelő sor azon része volt, ahol a műszerfalat helyezik be. Itt a szerelő egy széken ülve robot emeli be a kocsiszekrénybe, majd a munkafolyamat végén ki. Ezzel napi 6-700 ki-be szállást és nem mellesleg felesleges görnyedést „spórolnak” meg. A cél tehát a szükségtelen lépések, mozdulatok számának folyamatos csökkentése. Még ezzel a tudatos munkaszervezéssel együtt is egy munkás 4-5 kilométert tesz meg műszakonként. A csarnok közepén több konyhasziget is helyet kapott Természetesen ehhez a precíz logisztikai háttér elengedhetetlen. A Škodánál kaotikus raktározási technológiát alkalmaznak. A kamionról történő lepakolás utána robotok odateszik le az alkatrészeket a csarnokon belül, ahol van hely. Mindezt megjegyzik, és amikor szükséges akkor pontosan tudják, hogy korábban hova deponálták. Az alkatrészek innen kerülnek az adott összeszerelő egységbe. A hagyományos mellett számos robottargonca szállítja az alkatrészeket A szerelőszalag mellett már automata, robot vagy kézi irányítású targoncák népesítik be a sorok közötti utakat. Szállítmányuk már a specifikációinak megfelelő sorrendben alkatrészek sorakoznak. Nem tévedhetnek, hiszen minden legördülő autó már valakié, ugyanis Škoda népszerűsége olyan nagy, hogy raktárra ma egyáltalán nem gyártanak autót.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója