Alaposan drágultak az üzemanyagok

2018.05.16.
Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 388 forintra nőtt, a gázolajé pedig 397 forintra emelkedett. Az üzemanyagok ára legutóbb egy hete változott, akkor a 95-ös benzin bruttó 3 forinttal, a gázolaj bruttó 2 forinttal drágult, a benzin literenkénti átlagára 381 forintra, a gázolajé pedig 389 forintra nőtt. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.  

Másolják a Mol Bubit Pozsonyban

2018.05.16.
A helyi közbringa rendszer közös kiépítéséről tavaly tavasszal írt alá szándéknyilatkozatot a Slovnaft és Pozsony. A tervek szerint kétmillió eurós, részben uniós támogatásból megvalósuló projekt most lépett a kivitelezési fázisba, májusban alakítják ki a gyűjtőállomásokat, a tesztüzem a nyári szünet előtt kezdődik. "Pozsony városa egy jól működő, modern és vonzó közösségi kerékpármegosztó rendszerrel gyarapodik, csatlakozik ahhoz a több mint 30 európai nagyvároshoz, ahol a rendszer már sikeresen működik. Ez lesz a legnagyobb okoskerékpár-rendszer Szlovákiában" - mondta a projektről Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere. A kerékpár-kölcsönző rendszer hasonlóképpen működik majd, mint a Mol Bubi: informatikai rendszeren keresztül egymáshoz kapcsolódó kerékpár-dokkoló állomások hálózata lesz, amelyek bármelyikén lehetőség lesz a kerékpárok bérelésére és leadására is. A pozsonyi közbringa rendszer a Slovnaft BAjk nevet kapta, a név második részében a BA Pozsony szlovák megnevezésének - Bratislava - rövidítésére utal. "A Slovnaft BAjk a Slovnaft első olyan szolgáltatása, amely túlmutat a hagyományos üzleti tevékenységein. A projekten belüli partnerségen keresztül teljesítjük cégünk stratégiáját, melynek célja, hogy ügyfeleink számára más jellegű és innovatív szolgáltatásokat is kínáljunk" - mondta a projektről Szabó Gabriel, a Mol szlovák leányvállalatának ügyvezetője. A kerékpárkölcsönző rendszer tesztüzemének kezdetén 90 dokkoló állomás és 750 okos kerékpár várja majd az érdeklődőket Pozsony négy legnépesebb kerületében, Pozsony - Óvárosban, Ligetfalun, Pozsony - Újvárosban és Ruzinov városrészben.  A dokkoló állomások 300 és 500 méter közötti távolságban lesznek egymástól, a kerékpárok különleges anyagból készültek, amely a projekt kivitelezői szerint ténylegesen kiküszöböli a kár vagy lopás lehetőségét. A Mol Budapesten a BKK-val közösen indította el közbringa rendszert 2014 szeptemberében. Ennek keretében jelenleg 125 dokkoló állomáson, több, mint másfél ezer kerékpárt vehetnek igénybe a felhasználók.

Halálos baleset történt éjjel

2018.05.16.
 Mint írták, a balesetben a kerékpáros férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A gépjárműforgalom a helyszínelés idején rendőri irányítás mellett, félpályán haladt a 8445-ös számú út érintett szakaszán.

A Kerepesi úti szervíz 50 éve

2018.05.15.
Hátsó sor: Gulyás Ákos, Mándy Antal, ifj Schumets Lajos, Bártfai István, Koszorú László, Fazekas István, Dankovics József, Gombos Gyula és Török Tibor (Wallis) Első sor: Kőműves József, Mező Antal, Derzbach László, Taskó István, Hegedűs Erzsébet, Piliszky György, Turcsán Mihály, Temesvári Tibor és Tóth Gábor   „Néhány éve begördült egy öreg Škoda az udvarra, és a tulaj a szervizt kereste”, Török Tibor a jelenleg Wallis Kerepesi cégért viselő telep vezetője ezzel a példával illusztrálja, hogy mennyire ragaszkodnak az emberek a jól bevált műhelyhez. A kezdetekhez nem is 50, hanem 60 évet kell visszalépni az időben: miután 1957-ben lazítottak a magánhasználatú gépkocsik szabályozásán szükség volt a szervizhálózat fejlesztésére. Budapesten, a XI. kerület Bicskei út 3-7 alatt létrejött a VII. számú autójavító vállalat Schumeth Lajos vezetésével. A hatvanas évek elejére a szerviz elérte kapacitásának határait: „Bicskei utca 3-7 a pontos címe. Három háznyi helyet elfoglal. Mégis kevés. 2300—2400 autó érkezik betegen, sebesülten havonta… Az este tízig működő szerviz zajaiért van is elég zaj a csendes kis utca lakói részéről” írta egy újságcikk 1963-ban. Ez a telep is az Autófenntartó Ipari Tröszt azaz az AFIT égisze alá tartozott. A hatvanas évek közepén megkezdték a hazai szervizhálózat fejlesztését. Ennek egyik fontos eleme volt a Kerepesi út 85 alatti szerviz megépítése. A modern, tágas, kétszintes szerviz és a hozzá kapcsolódó irodaépület egyszerre épült a szomszédos munkásszállóval.   Az épülő szervíz. Forrás: Fortepan/97321   Ifjabb Schumeth Lajos úgy emlékszik, hogy eredetileg Fiat-szerviznek szánták az épületet, de az olaszok úgy döntöttek, hogy nekik nem tetszik a helyszín. A csehszlovák Škoda azonban kapott az alkalmon. Így 1968. január 31-én az ünnepélyes megnyitón már Škoda felirat díszelgett a szervizen. A Bicskei útról „Schumeth-kapitány és legénysége” átköltözött a Kerepesi útra. Eközben a háttérben az Afit is változtatott a szervezeti struktúrán: 1968-ban létrejött az AFIT 2-es számú Autójavító Vállalata nyolc szervizzel és tizenkét javítóműhellyel. A Bicskei úti és a Kerepesi úti szervizeken kívül például a Boldizsár utcai Fiat-szerviz is ide tartozott. A szervíz 1969-ben. Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára/Wormser Antal   A Kerepesi úti szerviz gyorsan népszerű lett. Több, mint 20,000 Škoda közlekedett akkoriban az országban, s az állomány gyorsan növekedett. Már reggel hatkor hosszú sorok kígyóztak bebocsátásra várva. Bár a hetvenes években több új Skoda-szerviz is nyílt, de a Kerepesi úton továbbra is két műszakban estig zajlott a munka. Ráadásul nem csupán javítás folyt: mivel a Merkur csepeli telepén egy idő után képtelenek voltak megbirkózni az újautó-átadás egyre növekvő volumenével, ezért a Kerepesi úti telepen is folyt „repasz”-tevékenység. Ifjabb Schumeth Lajos elmesélte, hogy volt olyan nap, hogy 60-70 autót is átadtak. Ha a vásárlónak nem tetszett a színválaszték, rákerült a „szín-listára”. A Merkur és az Afit is jól járt, hiszen az ebből a tevékenységből befolyó tekintélyes bevételt szétosztották a vidéki autójavítók között, s így sikerült elérni, hogy az Afit egyik tagvállalata sem lett veszteséges. A telepet vezető Schumets Lajos egy Skoda 100 kupé előtt.   A merész formájú, rondellaszerű, üvegfalú, emeletes javítócsarnok évtizedeken keresztül változatlan formában üzemelt. A rengeteg munka dacára maradt idő szórakozásra is: „Műszak közben felhúztuk a nadrágot, cipőt, és átmentünk focizni a szomszédba. Meccs után folytattuk a munkát” mesélt ifjabb Schumeth Lajos a szomszédos munkásszállóval kiépített kapcsolatról. A szerviz egykori dolgozóinak Facebook-oldalán még egy őzike is látható, amely néhány évig a házörző kutya szerepét töltötte be. A szervíz az 1980-as években.   1983-ban megszűnt az Afit. Ekkor a Kerepesi úton átcserélték a cégért, s Kőbányai Autójavító Vállalat néven működtek tovább. A létszám állandóan száz körül mozgott. A cél az volt, hogy „vezérképviseleti elven működő márkaszervizzé” váljanak mesélte egy interjúban Dér Ágoston, aki a nyugdíjba vonult Schumeth Lajost követte a vezetői poszton.A rendszerváltást követően a Polski Fiat 126p típus javítását is megkezdték. 2001-ben a Wallis csoport vásárolta meg a telepet, s 2003-ban modernizálták, átalakították az épületeket. A műhelyek az emeleti szintről új csarnokba kerültek. Ám a régi falak, s az emlékek megmaradtak. Egy napfényes márciusi délelőttön a régi gárda tagjai összegyűltek a Kerepesi úton. Volt aki már 15 éve nem járt egykori munkahelyén, de mai napig emlékszik arra, amikor az egyik csápos emelő meghibásodása miatt egy Barkas félig áttörve egy ablakot a két emelet között ingadozott. Mások a Bicskei utat emlegették, ahol bár leginkább Škodákat szereltek, de néha a Hotel Gellértből is vittek autókat javítani. Ráadásul sikerült a cseheket meglepni, hiszen az Octavia egyik típushibájára előbb tudtak Budapesten megoldást, mint a gyárban! Bár ma már Opel és Kia árusítása és szervizelése folyik, de a mostani gárda nagyon tiszteli az elődöket.  

Erősebb negyedévet zárt a Volvo

2018.05.15.
A 2018-as esztendőre bővülő eladásokra számítanak világszerte a prémium autók kategóriájában. Az idei évben nagy szerepet kap az Év Autója díjnyertes XC40, amely igen sikeresen indított a luxus kompakt SUV-ok piacán. A profit mértékére befolyást gyakorol az erős marketingtevékenység, a kutatásfejlesztés és a digitalizáció. A modellek tekintetében részletesebb negyedéves jelentés itt tekinthető meg. A Volvo Car Groupról A Volvo 1927-ben született meg. Mára az egyik legismertebb és legnagyobb elismerésnek örvendő márkának számít a világban. 2017-ben 571 577 modellje kelt el nagyjából 100 országban. A Volvo Cars-t 1999-ben az amerikai Ford Motor Company, majd 2010-ben a kínai Geely Holding vásárolta meg. A 2017-es decemberi adatok alapján a Volvónak majdnem 38 ezer alkalmazottja van világszerte. A Volvo Cars központi irodája, termékfejlesztő részlege, marketing és adminisztrációs osztálya Göteborgban, Svédországban található. A kínai központ Sanghajba került. A gyártás Göteborgban, Gentben, Chengduban és Daqingban zajlik, míg a motorokat Skövdében és Zhangjiakou-ban, a karosszéria elemeket pedig Olofströmban állítják elő.

Massa: irány a Formula-E!

2018.05.15.
„Nagyon boldog vagyok, hogy új állomáshoz ért a pályafutásom: aláírtam a Venturi GP csapatnál, a következő szezonban a Formula-E szériában indulok” – jelentette be a brazil versenyző, aki bő másfél évtizedet húzott le a Forma-1-ben. Massa döntése cseppet sem meglepő, már korábban is világossá tette, hogy szívesen kipróbálná magát ebben a sorozatban is.

Személyszállítás: tárgyalások a drasztikus kgfb-drágulás után

2018.05.15.
Az autóbuszos személyszállítók áprilisban a kormány és a biztosításfelügyelet beavatkozását kérték a kgfb díjak növekedése miatt. A NiT Hungary akkori közlése szerint a biztosítótársaságok a közelmúlt buszbaleseteire hivatkozva átlagosan háromszoros, négyszeres biztosítási díjat követelnek a buszos vállalkozásoktól. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) úgy vélte, az egyidejű, nagyarányú emelés miatt a kartellgyanú vagy az erőfölénnyel való visszaélés vizsgálata is indokolt lehet, ezért áprilisban egyeztetésre és vizsgálatra kérte fel az ügyben hatáskörrel rendelkező MNB és GVH vezetőit. A NiT Hungary keddi közleményében hangsúlyozta: a kgfb a gépjármű-üzemeltetés és a szolgáltatótevékenység alapfeltétele, amely állandó költségként jelenik meg a vállalkozóknál. Az autóbusz járműkategóriában a díjak egyidejű és nagyarányú emelése a vállalkozások számára súlyos terhet jelent, amit hosszú távon az utasok is megérezhetnek, hiszen a vállalkozások a költségek továbbhárítására kényszerülhetnek. Az ipartestület a tervezhetőség szempontjából elsősorban az évi egyszeri, év végi díjtarifa-hirdetésre való visszaállást, illetve a kis- és középvállalkozások (kkv) érdekeinek védelmében a kedvezményekre jogosító flotta meghatározásánál a jelenlegi 5 járműről 3 járműre való csökkentést látja megfelelőnek. Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára szerint világosan látszik, hogy a járműkategóriára 2018-tól alkalmazott díjképzés szempontrendszere és a díjak kalkulációja átláthatatlan és kiszámíthatatlan, emellett a biztosítói piac nagy része tudatosan, irreális tarifák meghirdetésével tartja távol magát ettől a szegmenstől. A NiT Hungary továbbra is fontosnak tartja, hogy a biztosítói környezetben valós piaci verseny alakuljon ki, a jelenlegi díjajánlatok ugyanis a százezres és a több tízmilliós nagyságrend között mozognak. A szervezet indítványozni fogja azt is, hogy a felügyeleti szervek vizsgálata terjedjen ki a teljes haszonjármű-szegmens kgfb díjainak változására - írja közleményében az ipartestület.

Belakta a körforgalmat a harci helikopter

2018.05.15.
Egy hadrendből kivont Mi-24-es harci helikopter Szolnokon, a Debreceni út és a Kertész utca találkozásánál kialakított körforgalomban 2018. május 12-én. MTI Fotó: Mészáros János Mi is írtunk arról, hogy még márciusban egy hadrendből kivont Mi-24-es helikoptert helyeztek el a katonai repülőteréről is híres Szolnokon, a Debreceni út és a Kertész utca kereszteződésében az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis szakemberei. Az azóta eltelt hónapban kiderült, és ezt az MTI fotóriporterének hétvégi képei is tanúsítják, hogy a helikopter hozzánőtt mára a szolnoki városképhez

Tragikus baleset: csuklós busz és autó ütközött

2018.05.15.
Csámpai Attila elmondta, hogy a csuklós busz és az azzal karambolozó személygépjármű is az út menti árokba csúszott az ütközés következtében. A balesethez a nagykátai hivatásos és a kókai önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik megkezdték a műszaki mentést. Összeroncsolódott személyautó a Sülysáp és Kóka közötti úton 2018. május 15-én. MTI Fotó: Mihádák Zoltán A személygépkocsiban utazó ember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A buszon kilencen utaztak, az elsődleges információk szerint közülük négyen könnyebb sérüléseket szenvedtek, ellátásukat megkezdték a mentők. Az útszakaszt a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták - fűzte hozzá a szóvivő.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója