Ezekre a megyékre adtak ki zivatar és szél miatt figyelmeztetést szerdára

2024.03.27.
Szerda délutántól, éjfélig a Dunántúlon helyenként zivatar is kialakulhat, ezek környezetében viharos szél (60-75 km/h), kis méretű jég előfordulhat. Várhatóan estétől, késő estétől egy érkező front környezetében a nyugati területeken 70 km/h feletti széllökésekre is van esély. Kedden késő este Baranya, Somogy és Zala vármegyékre adott ki citromsárga figyelemeztetést a meteorológiai szolgálat. Kérjük, vezessenek óvatosan!  

„Bocsánatkéréssel tartozom a Toyotának”

2024.03.26.
A cikk rámutat arra, hogy a piaci fejlemények afelé mutatnak, hogy helyes lehet a Toyota multitechnológiás stratégiája, amelynek jelszava, hogy ’a széndioxid-kibocsátás az ellenség, nem egy-egy hajtáslánc’, és rövid- és középtávon a különböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások és egyéb zéró vagy közel zéró emissziós technológiák egymást kiegészítő együttélését hirdeti, végső célként a teljesen karbonsemleges működést megjelölve. Amint a cikk bevezetőjében megjegyzik: „A japán autógyártó álláspontja a tisztán elektromos járművek túl gyors bevezetéséről újraértékelődik.” A cikkben többek között az áll: „A Toyota többször is figyelmeztetett, hogy a fogyasztók nem szívesen vásárolnának drágább, tisztán elektromos autókat. Most, hogy a makacsul magas árak és a nem megfelelő töltőinfrastruktúra miatti aggodalmak együttesen befagyasztották az akkumulátoros elektromos járművek (BEV) iránti lelkesedést Európától az Egyesült Államokig, a Toyota egykor eretnekségnek számító törekvései újraértékelődnek. Adam Jonas, a Morgan Stanley elemzője, aki magabiztosan jósolta, hogy az agresszív kormányzati szabályozás és a tisztán elektromos modellek iránti fogyasztói preferencia gyorsan kioltja a hibridpiacot, ebben a hónapban elismerte: bocsánatkéréssel tartozom a Toyotának.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Méltó és élő emlékhelyet kapott Makón Galamb József, a Ford konstruktőre

2024.03.26.
Az ünnepélyes avatón időrendben először a „házigazda”, a Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesületének elnöke beszélt a kezdetekről, amikor Galamb József hat Fordson traktort küldött haza testvéreinek Makóra, megalapozva az első hazai Ford-lerakatot. Knezsik István, Lázár János és Szilágyi László – Ez a világhírű mérnöknek méltó emléket állító létesítmény sokkal több, mint egy hagyományos múzeum. A múlt bemutatása mellett arra is alkalmas, hogy az autógyártás, a gépészet iránt érdeklődő fiatalok oktatóhelye legyen. Interaktív műhely, szakmai bázis, ami az importőr, a Ford Magyarország támogatására is számít – fogalmazott Szilágyi László. Megtudtuk, 165 millió forint támogatást kaptak az ingatlan megvásárlására és felújítására az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól. Köszönték is a támogatást az akkori miniszternek, Palkovics Lászlónak, hozzátéve, a város turizmusa is sokat nyerhet a kiállítóhellyel. A vendégek és a Fordson traktor Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke nagyon sokat tett azért, hogy méltó emlékhelyet kapjon Galamb József Makón. Rövid beszédét Koccsal kezdte, azzal a kis magyar településsel, ahol először építettek a szekérből utazásra alkalmas kocsit. – Nem véletlen, hogy a világ nagyon sok nyelvében ott a kocsi szó – mondta, hozzátéve, magyarok megváltoztatták, befolyásolni tudták a világ mobilitását. A makói Galamb József is úttörő volt az autóiparban, mikor az Egyesült Államokban a Ford T-modell konstruktőreként alkotott hatalmasat. Knezsik István megköszönte Lázár János támogatását és felemlegette a tram-traint, az idő igazolta Szeged-Hódmezővásárhelyi gyorsvasutat, ami mára láthatóan „bejött” és közelebb hozta egymáshoz a két várost. Lesz munka bőven... Ennek tükrében volt érdekes Lázár János első erős mondata. – Autópárti vagyok, és büszke arra, hogy nagyon sok kilométert levezettem balesetmentesen – mondta a térség parlamenti képviselője, építési és közlekedési miniszter. Szerinte jó döntés volt, hogy a magyarok az autóipar mellé tették le voksukat, kevés az olyan ország, ahol már a GDP 20 százalékát adja a járműipar. Meggyőződése, hogy együtt kell élnie a kötöttpályás és az autós közlekedésnek. Hangsúlyozta, Galamb József kortársainak az volt az autó, mint a mai fiataloknak az informatika. – A Budapesten végzett mérnökök úgynevezett sztárok voltak, a modern világ szimbólumát jelentette az autózás – fogalmazott a miniszter. Knezsik István "tárlatvezetése" Volt olyan időszak, amikor a Makóról elszármazott konstruktőr alá 200 fejlesztőmérnök tartozott a Fordnál, és Lázár János is felemlegette azt az autós szakmában közismert érdekességet, hogy Galamb József annyi fizetést kapott Henry Fordtól, mint amennyit az USA elnöke keresett akkoriban. Lázár János az eseményt követően közösségi oldalán is megemlékezett a Makón történtekről. „Messzire az juthat az életben, aki nem felejti el honnan jött. Ezt bizonyítja Galamb József története is. Tehetsége és kitartása egészen Amerikáig vitte, ahol a Ford főmérnökeként hozzájárult a világ első népautójának megalkotásához. Sikeres üzletemberként is többször hazalátogatott szülővárosába, Makóra, ahol segítségével megnyitották a Ford első és egyetlen közép-európai képviseletét. Az autóipar és Galamb József szellemisége előtt tisztelegve nyílt meg a Veteránjármű kiállítás Makón.” A tablókon Galamb József és a járműipar Az átadón a miniszter beszélt arról a másik közismert tényről is, hogy a magyar ember jellemzően eggyel mindig nagyobb, jobb autóval jár, mint amit a jövedelmi viszonyai megengednének. Megtudtuk azt is, gyermekkorában az utcájukban az 1500-as Lada volt a király. Most pedig úgy gondolja, továbbra is érdemes lesz a gazdagoknak drága, az alacsonyabb jövedelműeknek pedig olcsóbb kocsikat gyártani Magyarországon. Lázár János kategorizálásában az Audi, a Mercedes és a BMW jelenti a drága autókat, míg az elektromos autózásban erős BYD alacsonyabb átfekvésű modelleket kínál. Ezekből 200-250 ezer modell Szegeden fog készülni, míg az ország összes személyautó-kibocsátása elérheti majd az évi 800 ezret is. A felújított Ford-fal A létesítmény átadóján a nemzeti színű szalagot Farkas Éva Erzsébet makói polgármester, Lázár János, Knezsik István és Szilágyi László vágta át, majd a vendégek és a szép számú közönség kíséretében megtekintették a korabeli autószerelő-műhelyt, illetve a régi autókat, motorokat bemutató tárlatot. A tablókon a Ford T-modell történetéről és azokról a magyar szakemberekről lehet olvasni, akik az autógyártásban nemzetközi hírnevet szereztek. Mint korábban mi is megírtuk, a mai Deák Ferenc és a Vásárhelyi utca sarkán található kiállítóközpontot a legtöbben a Ford-falról ismerik. Annak idején Galamb József itthon maradt testvérei itt nyitották meg 1921-ben az ország első Ford-autókereskedését. Az épület homlokzatán nagyon sokáig megmaradtak a régi reklámok, ez utóbbiakat a közelmúltban restaurálták. Az egykori lerakat és szerelőműhely épületegyüttesében az államosítást követően egy szövőipari szövetkezet, majd egy hasonló profilú cég működött. Horváth Róbert és az 1970-es évjáratú Volvo A múzeumátadó nem csak a makóiakat mozgatta meg, hanem a környékbeli veterán autósokat is, utóbbiak látványos alkalmi retró autókiállítást rendeztek a Deák Ferenc utca ideiglenesen lezárt szakaszán. Sok helyről, egészem messziről, a határon túlról is érkeztek autók, emelve az esemény rangját. A „kiállítók” között ott volt a szegedi volvós, Horváth Róbert is, akiről nemrégiben mi is írtunk. Ezúttal egy 54 esztendős, gyönyörűen felújított, még svéd rendszámú autóval érkezett, természetesen „lábon”. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Így ne lopjon autót!

2024.03.26.
Ha én autót lopnék, akkor azt a projektet a Mission Impossible típusú hadműveletként értelmezném és készíteném elő. Azzal a fajta precízséggel és koncentrálással, amivel a hollywoodi filmkockákon Tom Cruise az egyik sorsdöntő pillanatban még a homlokáról lecseppenő izzadságot is képes a tenyerében felfogni. Kép: YouTube képernyőfotó Szóval, én gondolnék többféle eshetőségre és volna nem csak B, de minimum C tervem is. De nem készülők elkötni egyetlen kocsit sem, ez a „mi lenne, ha” mozi csak egy fikció a fejemben. De még ha a tolvajlás nem is az én szakterületem, azért annyit megállapíthatok, hogy az alábbi eset meghökkentő, már-már komikus. Az olasz lapok mai egyik címlapsztorija egy 46 éves férfiről szól, akinek megtetszett egy autó az utcán és egyszerűbbnek gondolta azt azonnal magával vinni, mint szorgos munkával gyűjtögetni a rávalót. Emberünk Nápolyban szemelt ki magának egy kocsit és mivel már nem először tette, könnyűszerrel feltörte annak zárját és elhajtott. Illetve, csak hajtott volna, a délolasz forgalommal ugyanis, egészen érthetetlen módon, nem számolt. A tolvaj egyszerűen a dugóban rekedt. A komikusnak tűnő helyzetből maga a polizia szabadította ki. Kép: today.it A rendőrök az autó tulajdonosának értesítésére érkeztek a helyszínre, oda, ahol nem sokkal korábban még a kocsi parkolt. És a közelben rá is akadtak a keresett járműre és a szorult helyzetben lévő sofőrre, akiről utóbb kiderült, hogy hasonló akciók miatt büntetett előéletű. Nem, nem ijedt meg az egyenruhásoktól és nem szándékozott feladni zsákmányát. Lehet, hogy ő is látott már pár Mission Impossible típusú akciófilmet, mert vakmerő manőverrel behajtott egy sikátorba, hogy lerázza üldözőit. De a forgalom itt is közbeszólt. Rövid hajsza után kénytelen volt megállni és belátni, hogy terve nem volt épen briliáns, felelhet nem csak lopásért, hanem azért is, mert ellenállt a hatóságok jogszerű intézkedésének. Hogy érzékeltessük, mennyire kisstílű tolvajról van szó, íme, egy video a nápolyi forgalomról. Hát innen akart az éles elméjű enyveskezű gyorsan (és szó szerint) kereket oldani.  Forrás: today.it    
Címkék: 

Ralitragédia: meghalt az elgázolt kislány

2024.03.26.
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka „Imádkoztunk egy kislányért akiért napok óta küzdenek az orvosok, sajnos sikertelenül. Ma délelőtt feladta a harcot! Mérhetetlen gyász de ugyanakkor hallgatva a nyilatkozatokat düh van bennünk, próbálunk válaszokat kapni miértekre és hogyanokra. Nincsenek szavak! Apaként, sportvezetőként a szívem szakad meg, osztozunk a hozzátartozók gyászában!” – írta a Facebookon Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség előző elnöke. Mint arról beszámoltunk, vasárnap egy versenyautó az útról a nézők közé csúszott az Esztergom-Nyerges Rallyn, négyen meghaltak a helyszínen, heten megsérültek,  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Kapható az új, elektromos Ford Explorer, amely rekordot állított fel 30.000 kilométeres világkörüli útjával

2024.03.26.
Lexie és az új Ford Explorer egy legendás Fordokból álló konvoj élén hajtott át a nizzai célvonalon, olyan – jelenleg is kapható – modellek társaságában, amelyek megtestesítik a vállalat előremutató terveit és jövőbeli célkitűzéseit. A Ford szenvedéllyel és érzelmekkel gazdagítja az elektromos autók piacát Európában, ahol éppen elég unalmas autó és SUV van már. Az új Explorer hűen tükrözi a Ford különleges karakterét, ahogy minden egyes autónk ebben a fantasztikus konvojban,” vélekedett Jim Farley, a Ford vezérigazgatója, aki maga is részt vett az ünnepi eseményen. “Büszkén mutatjuk be új elektromos személyautónkat, amelyet kifejezetten az európai utakra és az itteni vásárlók számára terveztünk, és amelyről most bebizonyosodott, hogy a világon bárhová képes elvinni utasait.” Hat kontinensen átívelő, 27 országot érintő hihetetlen utazása során az Explorer több mint 30.000 kilométert tett meg, méghozzá tisztán elektromos hajtással. Mindeközben megküzdött áramszünetekkel Afrikában, a töltőhálózat hiányával a chilei Atacama sivatagban, az úttalan utakkal, a hegyi hágókkal és a kemény fagyokkal, hogy bebizonyítsa, mire képes egy elektromos autó. “Lexie utazása valódi teszt volt az új Ford Explorer számára, hiszen az autó nemcsak sokféle időjárási- és útviszonnyal, hanem szinte minden, a töltéssel kapcsolatos helyzettel is szembesült,” nyilatkozta Martin Sander, a Ford Model e Europe vezérigazgatója. Ez az út igazán megtestesítette vállalatunk “can do” (meg tudjuk csinálni) szellemiségét, remek alkalmat nyújtva arra, hogy ne csak magunkat és az autónkat, hanem a világ elektromos autótöltő infrastruktúráját is próbára tegyük. Azzal, hogy az autó ma célba ért, bebizonyítottuk, mi mindent megtehetnek majd az emberek az új, elektromos Ford Explorerrel, és örömmel tölt el minket, hogy vásárlóink ezt hamarosan maguk is megtapasztalhatják.” Az utazás során Lexie maximálisan kihasználta az autó egyedi funkcióit: az 1,5 literes palackok tárolására is alkalmas MegaConsole központi tárolót, a fűthető és masszázsfunkciót is kínáló vezetőülést, akárcsak a mozgatható érintőképernyős SYNC Move fedélzeti kommunikációs és szórakoztató rendszert – vagyis azokat a megoldásokat, amelyek sok egyéb mellett alapfelszerelésnek számítanak mind az Explorer, mind a Explorer Premium szériákon. „Lenyűgöző kaland volt, ahol hihetetlen emberekkel találkoztam a világ minden szegletéből, és a volán mögött ülve megismerhettem 27 gyönyörű országot. De ez az út rengeteg különleges kihívást is jelentett,” mondta el Lexie, aki már korábban is rekordot állított fel azzal, hogy a legfiatalabb utazóként bejárta a világ összes országát. „Hatalmas megtiszteltetés, hogy a Ford hitt bennem, és engem kért fel a világ körüli útra az elektromos Explorerrel, amely az elmúlt hat hónapban szinte otthonommá vált. Meg akartam dönteni az elektromos autózás eddig lehetségesnek hitt határait, és büszkén mondhatom, hogy sikerült!” A vadonatúj, elektromos hajtású Explorer a Ford első elektromos személyautója, amelyet Európában fejlesztettek és gyártanak, ötvözve a német mérnöki tudást, az amerikai stílust és azt a lenyűgöző hajtásláncot, amely nulla helyi károsanyag-kibocsátással mozgatja az autót, és akár 602 kilométeres kombinált hatótávolságot biztosít egyetlen feltöltéssel. Az Explorerhez kétféle hajtáslánc választható: az egyik az egymotoros, hátsókerékhajtású (RWD), a másik pedig a kétmotoros, összkerékhajtású (AWD) kivitel. Mindkettőbe ugyanazt a megnövelt kapacitású lítiumion-nikkel-mangán-kobalt (NMC) akkumulátort szerelik, amely a különféle európai éghajlatokon (Skandináviától a Földközi-tenger vidékéig) mindenütt kiváló energiasűrűséget és teljesítményt biztosít. Az egymotoros, hátsókerékhajtású változat 4 később normál kapacitású NMC akkumulátorral is kapható lesz. Az összkerékhajtású modell akkumulátora körülbelül 26 perc alatt tölthető fel 10-ről 80 százalékra egy 185 kW-os egyenáramú gyorstöltővel. Az Explorer vezetői a FordPass mobilalkalmazás vagy az innovatív Plug & Charge (csatlakoztasd és töltsd) technológia használatával intézhetik majd egyszerűen a feltöltést és a fizetést. De nem csak a feltöltés gyors és egyszerű, hiszen az Explorer jobban gyorsul, mint a Ford Focus ST: 340 lóerős teljesítményével az összkerékhajtású modell 5,3 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet. Ráadásul az Explorer AWD tulajdonosai akár 1200 kilogrammos utánfutót 8 is vontathatnak. Mindehhez az elektromos hajtás sima, zökkenőmentes teljesítményleadása párosul, amit még élvezetesebbé varázsol az autó luxusszínvonalú alapfelszereltsége. Az Explorer tulajdonosai a 17 literes MegaConsole tárolóval és a biztonságosan zárható My Private Locker titkos rekesszel együtt összesen 470 liter csomagtér-kapacitással számolhatnak. Emellett minden Explorerhez alapáron jár a SYNC Move 2 csatlakoztatott kommunikációs és információs rendszer, amelynek 14,6 colos érintőképernyője több mint 30 fokos íven állítható felfelé és lefelé. Ugyancsak szériafelszereltség a kormánykerék és az első ülések fűtése, a vezetőülés masszázsfunkciója és a vezeték nélküli telefontöltés. A legmodernebb dizájnnal megformált kabinban az utasok integrált fejtámlájú sportülésekben élvezhetik a stílusos hangprojektorból áradó zenét, amit a vezeték nélküli Android Auto vagy Apple CarPlay rendszereken át csatlakoztatott eszközeikről játszanak le. Az Explorer Premium modellváltozat felszereltségét ezen felül 10 hangszórós B&O hangrendszer egészíti ki, valamint olyan belső világításrendszer, amely még a Lexie utazásával vetekedő kalandtúrákon is inspiráló hangulatot teremt az utastérben. És ha már szóba került a világítás: a magasabb felszereltségű változat fényszóróiban az automatikus magasságszabályozású LED fényszórók helyett Dinamikus Mátrix LED technológia működik, vakításmentes távfénnyel. Hogy a vásárlás folyamata a lehető legegyszerűbb legyen, a Ford az Explorer minden vevőjének luxusszínvonalú felszereltséget és ehhez illő, kimagasló értéket kínál, így a választható extrák listáján már csupán a több mint 1 négyzetméteres panoráma üvegtető és a Vezetőtámogató csomag 13 szerepel. Ebben olyan tételek találhatók, mint a kézhasználat nélkül nyitható csomagtérajtó (amivel az autós akkor is hozzáfér a 450 literes poggyásztérhez, 9 ha mindkét keze tele van táskákkal vagy kisgyerekekkel), vagy a head-up kijelző, a 360 fokos kamera 13 és az új Sávváltó Asszisztens. Ezek a rendszerek már csak ráadásnak számítanak a több mint 15 alapáras vezetéstámogató technológia mellett, amelyek sorában megtalálható a Stop & Go funkcióval kiegészített Intelligens Adaptív Sebességtartó rendszer, 13,14 vagy az Ajtónyitás Figyelmeztetés, ami segít megelőzni, hogy az utasok rányissák az ajtót egy hátulról közelítő kerékpárosra. A 2 milliárd dolláros beruházással kialakított Ford Kölni EV Központban gyártott új, elektromos hajtású Explorer alapára 15 900 000 Ft a normál kapacitású akkumulátorral,15 és 18 200 000 Ft a megnövelt kapacitású akkumulátorral. A vásárlók részletesen tájékozódhatnak a ford.hu hivatalos weboldalon és márkakereskedésekben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Túl nagyok és túl drágák: ezért nem tudnak áttörni az elektromos autók

2024.03.26.
A villanyautók átlagosan 30-40%-kal drágábbak, mint az azonos kategóriájú, robbanómotoros gépkocsik. Ezt mindenki azonnal megtapasztalja, ha érdeklődni kezd, milyen kondíciókkal tudna váltani elektromosra. De van egy másik ok is, ami miatt a villanyautók nehezen elérhetőek az átlag autósok számára: ez pedig az, hogy a gyártók „nagyban” gondolkodnak. Elektromos kisautót alig látni a töltőoszlopoknál. Európában az eladott villanyautóknak mindössze 17%-a tartozik a megfizethetőbb „B” szegmensbe; a belső égésű gépkocsik esetében ez az arány 37%. Olaszországban ugyanezek az adatok még nagyobb aránytalanságot mutatnak: az éves elektromos eladásoknak csupán 20%-a történik a „B” szegmensben, míg a benzines vagy dízelmotoros autóknál ez az arány eléri a 47%-ot. Ez derül ki a független európai környezetvédelmi szervezet, a Transport & Environment (T&E) legfrissebb jelentéséből, amely szerint az autógyártók attitűdje nehezíti elektromos járművek elterjedését azzal, hogy előnyben részesítik a nagyobb és drágább elektromos járművek értékesítését. 2018 és 2023 között a T&E adatai szerint mindössze 40 teljesen elektromos modellt dobtak piacra a kompakt szegmensekben (A és B), szemben az ugyanebben az időszakban piacra került 66 nagy- és luxusmodellel (D és E). A cégautók villamosításának felgyorsítása ugyanakkor 15%-ról 22%-ra növelheti az európai BEV-piaci részesedést. A Dataforce adatai alapján készült elemzés azt mutatja, hogy 2023-ban az elektromos autók európai eladásainak 28%-a a „D”, azaz a nagyautó szegmensben realizálódott. Az akkumulátoros elektromos autók átlagára Európában 39%-kal nőtt 2015-től napjainkig (+18 000 euró), míg Kínában 53%-kal csökkent. Ennek elsősorban az az oka, hogy az európai gyártók aránytalanul nagy hangsúlyt fektetnek a nagyméretű autókra és SUV-kra, amelyek prémium kategóriát képviselik. Andrea Boraschi, a T&E olasz irodájának igazgatója közölte: „Az európai autógyártók üzleti magatartása lassítja az elektromos járművek elterjedését a fogyasztók körében, mert a megfizethető modellek csak kis mennyiségben és nagyon lassan nem jelennek meg a piacon. A gyártók a nagy SUV-kra és a prémium modellekre koncentrálnak, így a piacon túl kevés a tömegautó, és túl magasak az elektromos kocsik átlagára. A 2024-ben 25 ezer euró alatti áron kapható modellekből mindössze 42 ezer darabot gyártanak majd Európában. A megfizethető modellek szűkössége ellenére az elektromos autók uniós piaci részesedése 2023-ban 2,5 százalékponttal, 14,6%-ra nőtt. A BEV-ek piaci részesedése az EU-ban már ma 22% lehetne, ha a cégautó-szektor – amely sok országban az újautó-eladások többségét adja – élen járna a villamosításban. A jelenlegi 14%-os elektromos részesedéssel a vállalati szektor némileg elmarad a magánpiactól (15%). Az adózás fontos szerepet játszhatna a zéró károsanyag-kibocsátású autók elterjedésének ösztönzésében, de az olyan országokban, mint Németország, az autógyártók ellenálltak a cégautóadó-reformnak, amely növelné a benzin- és dízelmotoros modellekre kirótt adóterheket. Az európai közúti közlekedés villamosításának felgyorsítása érdekében kulcsfontosságúnak tűnik az az európai uniós elképzelés, hogy 2030 után a vállalati autóflották kizárólag elektromos autókból állhatnának. Ez alapvetően változtatná meg a közlekedési környezetet, és döntő hatással lehetne az európai villamosítás felgyorsítására. Az adókedvezményeknek köszönhetően már most is jelentős támogatásban részesülnek az elektromos flottára átálló vállalatok. A cégek többségének pedig már jelenleg is megvan a pénzügyi ereje ahhoz, hogy elektromos járművekbe fektessenek be.   Kínában lassul az elektromos piac – irány Európa! Túl sok autó, kevés vásárló. Az elektromos autók piaca látványosan lassul Kínában, ezért a gyártók egyre inkább Európát és az Egyesült Államokat nézték ki maguknak. Az állami pénzekkel támogatott növekedési évek után a belföldi kereslet lassul Kínában, az autógyártók pedig a termelési többletkapacitás problémájával szembesülnek. És arra készülnek, hogy piaci kihívást intézzenek a külföldi riválisokkal szemben. A kínai piac lassulása - amely egyrészt az autóipar állami támogatásának részleges elvesztéséből, másrészt a fogyasztói kiadások csökkenéséből ered - végül ádáz árháborúhoz vezetett Kínában. Ez nem csupán a hazai autóipart, hanem az ázsiai országban megtelepedett külföldi gyártókat is érzékenyen érinti. A kialakult vészhelyzetben sok kínai elektromos járműgyártó pénzt égetett el, hogy piaci részesedést szerezzen. És az eladások növekedése ellenére sokaknak még mindig nem sikerült profitot termelniük. Néhányan jelenleg is azt is kockáztatják, hogy újabb tőkeinjekciókhoz kell folyamodniuk. Az értékesítés lassulása következtében a túltermelés problémájával kell szembenéznie az iparágnak. A Bernstein Research becslése szerint 2023 és 2025 között a kínai gyártók várhatóan ötmillió autóval fogják növelni termelésüket, ezek többsége elektromos jármű lesz. Ugyanebben az időszakban az elektromos járművek értékesítése Kínában várhatóan csupán 3,7 millióval növekszik majd. Önmagában a Byd, a kínai autógyártók éllovasa decemberben, csak Kínában elérte az évi négymilliós gyártási kapacitást: egymillióval többet, mint amennyit 2023-ban értékesítettek. Ezért természetes, hogy a cég egyre inkább a külpiac felé néz, és ambiciózus tervei vannak a határon túli eladások növelésére az elkövetkező években, ideértve az autók Európába szállítására szolgáló hajók vásárlását. Idén az első külföldi üzem Üzbegisztánban megkezdte az autók exportját, a második pedig Thaiföldön júliusban kezdi meg a kiszállítást. A cég újabb két gyár nyitására készül -Brazíliában és Magyarországon -, és mérlegeli egy mexikói gyár telepítését, ahonnan az amerikai piacot látnák el. A pekingi kormány által erősen ösztönzött terjeszkedés miatt riadalom támadt az európai gyártók körében. "Kínában egyértelműen többletkapacitás jött létre, és ezt a felesleget exportálni fogják. Főleg, ha a felfűtött termelést közvetlen és közvetett támogatások táplálják" - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tavaly év végén. Szeptemberben a Bizottság szubvencióellenes vizsgálatot indított a kínai autógyártók ellen, attól tartva, hogy a kínai versenytársak károsíthatják az európai autóipari érdekeket.

Öreg Focus nagy tempóban: traffipax előtt duplázott a fordos

2024.03.26.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai március 24-én, vasárnap 14 óra 32 perckor mérték be azt a sofőrt, aki autójával a vármegyeszékhelyen, a Kővár úton lépte túl a megengedett 50 km/h sebességet és 96 km/h sebességgel közlekedett. Az elkövetett szabályszegés miatt a sofőrrel szemben a rendőrök eljárást indítottak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

4500 kilométert futott a miskolci teszt során a hidrogénbusz

2024.03.26.
Az autóbusz üzemanyagellátását a Messer Hungarogáz Kft. biztosította egy mobil hidrogéntöltő-egységgel a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. országos kísérleti hidrogénbusz projektjének keretében. A pozitív miskolci tapasztalatokról Lukács Zsolt, az MVK Zrt. autóbuszközlekedési igazgatója számolt be. A miskolci teszt első köre február 29-én lezárult, de augusztusban újra visszatér egy hónapra a hidrogénbusz a városba. A Solaris Urbino 12 hydrogen típusú demobusz januárban Debrecenben szállított utasokat, Miskolc a második állomás, és további négy vidéki nagyvárosba, Kecskemétre, Kaposvárra, Zalaegerszegre és Győrbe is ellátogat majd az év folyamán. Az utasok és járművezetők tapasztalatai kiválóak a hidrogénbusszal. A sofőrök számára, mivel elektromotor hajtja a járművet az üzemanyagcellából nyert elektromossággal, a busz tulajdonságai az akkumulátoros elektromos buszokéra hasonlítanak. Az utasok számára a hajtásrendszer másodlagos, ők egyik helyről a másikra akarnak elsősorban eljutni, de a csendes üzemmel nagyon elégedettek. A folyamatos hidrogénellátás gördülékenyen működik a mobil töltőegységgel és a tréleres hidrogénszállítással. Már a januári debreceni próbaüzem is beigazolta a tervet. Így a második állomáson, Miskolcon pontosan kiszámítható volt, mikor kell trélert cserélni a busz üzembiztos tankolása érdekében. A töltési napló, üzemeltetési napló és forda beosztás elegendő adatot biztosít majd a későbbi elemzések elkészítéséhez, döntés előkészítésekhez. – nyilatkozta Kovács Gábor, a Messer hidrogén üzletág vezetője. Lukács Zsolt, az MVK Zrt. autóbuszközlekedési igazgatója elmondta, hogy Miskolc különleges terepe a tesztnek, mert a hidrogénbusz a többi városban leginkább sík terepen halad, amelyekhez képest Miskolc sokkal változatosabb, hegyvidékibb domborzati viszonyokkal rendelkezik. Kitűnően lehet ezért a hidrogénbusz rekuperációs képességét vizsgálni. Több városrész is viszonylag magasan helyezkedik el, például Ómassa, Diósgyőr, Lillafüred, vagy az Avasi lakótelep, és mind jelentős buszos igénnyel bírnak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Különleges emeletes Ikarus látogat Pécsre

2024.03.26.
Fotó: Volánbusz A vállalat közleménye szerint az egyik legértékesebb magyar oldtimer járművel, az egykori MÁVAUT Ikarus 556 retró buszával a pécsi Nagypénteki Oldtimer Kiállítás és Börze keretében találkozhatnak az érdeklődők. Az Oldtimer Club Pécs hagyományos veteránjármű rendezvényének attrakciójaként a "Bikarusz" reggel hét és délután két óra között óránként indul a pécsi Expo Centertől, egy-egy 20-25 perces nosztalgiaútra, amelyre jegyeket a helyszínen lehet majd vásárolni. Az 1969 és 1976 között Pécsett szolgálatot teljesítő emeletes autóbuszt a Volánbusz szakemberei a társaság értékmentési programjának részeként másfél év alatt, 15 ezer munkaóra ráfordításával újították fel, és a 2022. április 30-i retrónapon mutatták be Hatvanban. A kívül-belül újjászületett nosztalgiabusz első alkalommal még abban az évben visszatért a baranyai vármegyeszékhelyre - írták. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója