Ott Tänak fölényesen nyerte a Szardínia-ralit

2022.06.06.
Tänak a verseny végén több mint 1 perces előnnyel nyert a második helyezett Craig Breen (Ford) előtt. A 2019-es világbajnok a tavaly februári Arctic-rali óta nem tudott győzni, azóta bár többször volt jó pozícióban, de a legtöbbször valamilyen műszaki hiba miatt akadályozta meg, hogy nyerjen. A technika ördöge Szardínián is közbeszólt, pénteken az utolsó megrendezett gyorsaságin háromkerék-meghajtásúvá vált a Hyundai i20, de ezt később megjavították a szervizben, és nem befolyásolta a végeredményt.   Tänak szombaton döntötte el a maga javára a versenyt, amikor szinte az összes gyorsaságit megnyerte (hétből hatot), és jelentős előnyt épített ki Craig Breen előtt. A korábban vezető Esapekka Lappi egy baleset miatt adta fel ezen a napon reggel a küzdelmet. Vasárnap már sétakocsikázás is elég volt Tänaknak, hogy a maradék négy szakaszon bebiztosítsa karrierje 15. győzelmét. „Nagy kihívást jelentett eddig ez az év, különösen azért, mert ez a hibrid autógeneráció bemutatkozó éve” – nyilatkozta a célban a győztes. „Nagyon boldogok vagyunk, a szerelőknek ajánlom a győzelmet, akik rengeteget dolgoztak a tavalyi év végén és az idei év elején. Ez a verseny nem könnyű, de itt is mindent megtettek, hogy az autó folyamatosan menni tudjon. Előre léptünk a jó irányba. Portugáliában küszködtünk, de aztán sikerült javítani. Nem kétséges, hogy ha megvan az önbizalmunk, akkor képesek vagyunk jó munkát végezni. Csak tovább kell dolgozunk” – tette hozzá. Craig Breen is elégedett volt a második hellyel, mivel a Forddal még sosem ért fel ilyen magasra. Az ír pénteken még csak ötödik volt, de aztán folyamatosan előrébb lépett, részben annak is köszönhetően, hogy kiesett Lappi, és hogy fordos csapattársa, Pierre-Louis Loubet defektet kapott. Bár Dani Sordo nyomás alatt tartotta, Breen kitartott, és megszerezte a második helyet. Sordo – aki 2019-ben és 2020-ban is nyert Szardínián – ezúttal meg kellett, hogy elégedjen a harmadik hellyel, de ezzel is sok értékes pontot szerzett a Hyundai számára a gyártók világbajnokságában. A spanyol egyre jobb beállításokat talált a verseny előrehaladtával, de szombaton, a 16. gyorsaságin egy vizesárkon történő átkelés során lefulladt a motorja, és időt vesztett. Pierre-Louis Loubet WRC karrierje legjobb eredményét érte el a negyedik hellyel, a francia versenyző kevés tapasztalata ellenére érett versenyzést mutatott be a Forddal, csak akkor nyomta keményen, amikor szükség volt rá, így képes volt maga mögött tartani a toyotás Kalle Rovanperät. A világbajnokságban vezető finn csak az ötödik helyen végzett 53 másodperccel Loubet mögött, elsősorban azért, mert pénteken elsőként rajtolva neki kellett takarítania a pályákat a többiek előtt. De még így is növelte előnyét a pontversenyben (55 pontra), mivel legfőbb riválisa, Thierry Neuville egy borulás miatt kiesett szombaton. Igaz, a belga vasárnap a Power Stage megnyerésével 5 pontot azért szerzett.   A Toyota évek óta nem szerepelt olyan gyengén egy versenyen, mint most. Rovanperän kívül csak Kacuta Takamoto ért célba kiesés nélkül, a szombaton hűtési problémákkal küzdő japán a hatodik lett. Elfyn Evans pénteken és szombaton is, Esapekka Lappi szombat délelőtt esett ki. Gus Greensmith lett a hetedik a Ford Pumával. A brit versenyző pénteken két percet vesztett egy kicsúszással, utána már csak tesztelési céllal versenyzett, különböző beállításokat próbált ki. A WRC2 kategóriát Nyikolaj Griazsin nyerte Jan Solans és Jari Huttunen előtt. A 2022-es rali világbajnokság június végén Afrikában folytatódik, a kenyai Szafari-ralival. Végeredmény: 1 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1) 3h10m59.1s 2 Craig Breen/Paul Nagle (Ford Puma Rally1) +1m03.2s 3 Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 N Rally1) +1m33.0s 4 Pierre-Louis Loubet/Vincent Landais (Ford Puma Rally1) +2m09.4s 5 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1) +3m02.8s 6 Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +4m02.6s 7 Gus Greensmith/Jonas Andersson (Ford Puma Rally1) +5m23.6s 8 Nikolay Gryazin/Konstantin Alexandrov (Škoda Fabia Rally2 evo) +7m37.7s 9 Jan Solans/Rodrigo Sanjuan (Citroën C3 Rally2) +8m05.7s 10 Jari Huttunen/Mikko Lukka (Ford Fiesta Rally2) +8m10.8s További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Családbarát Szabó család – új karosszéria centrummal bővült a 30 éve alapított autójavító cég (1. rész)

2022.06.06.
A Szabó család harmadik generációjának képviselője, Máté, a cégvezető fogad az új létesítményben. Már az első benyomásom is kifejezetten pozitív: az épület előtt kényelmesen elfér tíz autó, a hátsó parkolóban pedig további harminc. Az új Karosszéria Centrum földszinti ügyfélfogadó terme belvárosi irodaházra hasonlít, pedig a XVI. kerületi Újszász utcában járunk. Modern dizájn, világos színek, trendi bútorok fogadják a látogatót. Elindulunk az emeleti irodákba, de előtte meglepetés várja a látogatót: egy új, 120 négyzetméteres konferenciaterem, ami akár 40-50 fő befogadására alkalmas. Itt zajlanak a céges képzések, oktatások, de külsősök is igénybe vehetik. Munkaruhában, nyílt mosollyal jön elém Szabó Csaba, a cég ügyvezetője, aki a cég történetét olyan élvezetesen és részletesen mondja el, hogy a fordulatokkal teli éveket kívülállónak sem nehéz elképzelni. Szabó Csaba, a cég ügyvezetője A családi vállalkozás 1991-ben, nehéz körülmények között indult, hisz akkor még nemcsak a jelenlegi támogatási rendszer hiányzott, hanem az induló tőke is, amivel nagyot lehetett volna álmodni. „A gyár által előírt első kötelező alkatrészkészletet és célszerszámokat családi kölcsönből vásároltuk meg. Ráadásul a SEAT márkát akkoriban még alig ismerték Magyarországon. Majdnem nulláról kellett a magyar autópiacra betörni. Ez olyannyira így volt, hogy – most már elárulhatom – édesapám, aki akkor vezette a céget, 1992 januárjában-februárjában vissza akarta adni a márkajogot az importőrnek. Szerencsére nem így történt. 1992 márciusától lassan, fokozatosan elindult az értékesítés és a javítás is” – mondja Szabó Csaba. Kapcsolat a Porsche Hungariával Visszaemlékezéseiből fordulatos történet bontakozik ki. A cég ugyanis egy szerencsés véletlennek köszönheti ugrásszerű fejlődését. Konkrétan annak, hogy Csaba jókor volt jó helyen. Erre így emlékszik vissza: „A rendszerváltás előtti időkben kevesen rendelkeztek befektethető tőkével. Az egyszerű embereknek sokat és keményen kellett dolgozniuk ahhoz, hogy a többiekhez képest kicsivel többet tudjanak felmutatni. Édesapám ilyen ember volt. Ő alapította és vitte a céget, részben az én ötleteim alapján. Ami a szerencsét és a véletlent illeti: abban az időben, amikor a Porsche Hungaria üzleti partnereket keresett, én épp az Óbudai Autójavítónál, a Volkswagen márkaszervizben dolgoztam. Egy kollégám kérdezett rám, nem akarunk-e megpróbálkozni a partnerséggel. Nektek van egy nagyon szép műhelyetek a házatoknál, miért nem jelentkeztek? – mondta. Megfogadtuk a tanácsát: írtunk egy bemutatkozó levelet. Röviddel ezután kijött hozzánk a Porsche Hungaria három alapítója, és tetszett nekik, amit láttak." Hogy mit láttak? Abban az időben Szabóék  családi háza mellett, a Bökényföldi úton volt egy melléképület, amibe befért egy kétbeállós javítóműhely, egy aknás műhely, egy 89-ben vásárolt, modernnek számító futómű-beállító berendezés, valamint egy gumis műhely. Vagyis  négy munkahelyen tudtak dogozni. Ráadásul főút mellett helyezkedett el az ingatlan, ami tovább növelte előnyeit. A Porsche Hungaria rábólintott, és 1991. szeptember 19-én megkötötték a kereskedői szerződést, Magyarországon az elsők között. Ez nagy szó volt, hisz rajtuk kívül akkor még csak az Óbudai Autójavító, valamint  néhány vidéki kereskedés volt a partnerük. Budapesten Szabóék kis cége csatlakozott először a Porsche hálózatához. Ez a kapcsolat a rákövetkező években folyamatosan lendületet adott, fejlődött Szabóék  vállalkozása. Először a családi háztól nem messze egy dupla telket vásároltak meg, és ott hoztak létre egy karosszériaműhelyt, műszaki vizsgasorral. „A karosszériamunkát akkor már céltudatosan, a folyamatos ügyféligények kielégítése érdekében vettük fel a szolgáltatások közé” – hangsúlyozza Szabó Csaba. „Akkoriban még nem tiltották az ilyen jellegű tevékenységet családi házas övezetben. A fényezést viszont már rossz néven vették az akkori önkormányzatnál. Ezért ezt alvállalkozó végezte. De a megalakulástól kezdve, most pedig fokozottan érvényes a cégünkre, hogy az autójavítás és karbantartás témakörében gyakorlatilag minden munkaműveletet saját magunk végezzük.” Saját műhelyben, saját eszközökkel Ez az elv olyannyira érvényes mind a mai napig, hogy a vállalkozásnak jelenleg egyetlen tevékenysége van csak kiszervezve: az autómentés. Ezen kívül mindet saját maguk, saját műhelyeikben, saját eszközeikkel, saját infrastruktúrával végzik el. A fejlődés akkor kapott még nagyobb lendületet, amikor Szabó Csaba 1994-ben Óbudáról hazatért a családi vállalkozásba. „Akkor összesen öt főből állt a cég. Három szerelő dolgozott nálunk, édesanyám volt a raktáros, édesapám pedig vezette a céget. Ahogy bővültünk, úgy nőttek az igények. Egyrészt az ügyfelek részéről, másrészt adminisztrációs oldalról.  Teljesen más egy egészen kis vállalkozást  vezetni, illetve könyvelni és bizonylatolni, mint egy bővülő céget. Szükség lett külön munkafelvevőre, adminisztrátorra. Amikor megindult  a karosszériás műhely, oda is kellett műhelyvezető, karosszérialakatos, kihelyezett műszaki vizsgabiztos. Ráadásul a karosszériásokhoz is kellett egy olyan autószerelő, aki – mikor nagyon össze volt törve az autó- a futóművet, a motort szerelte. Egyszóval, bővültünk folyamatosan.” Olyannyira, hogy 1998-ra már elérték a 16 fő foglalkoztatottat. Épp ekkoriban kezdett teret kapni az a rendezőelv, hogy családi házas övezetben nem lehet ipari tevékenységet folytatni. Ezért más helyet kellett keresniük. „Kapóra jött, hogy abban az időben privatizálták, illetve alakították ki ezt a volt orosz laktanyaterültet, ahol most is vagyunk. Itt sikerült a műhelynek helyet találnunk. 1999 májusában, amikor átköltöztünk, már 200-250 autót javítottunk havi szinten.  A teljes vertikum  átkerült ide: lakatosok, szerelők, adminisztráció, munkafelvétel. A költözés újabb lökést adott  a fejlesztésnek. A beruházások egyik része informatikai, technológiai jellegű volt, másrészről műszereket szereztünk be, felújítottuk az eszközeinket. Mindig volt hova tenni az összekuporgatott jövedelmet.” Annyit tudni kell a szakmáról, hogy a javítás, karbantartás élőmunka-igényes. A nemzetközi sztenderdek szerint, ha valaki jól csinálja, és mellette még újautókat is értékesít, akkor – minden költség kifizetése után ­– olyan 2-3 százalékot lehet tisztán keresni. Ennek ellenére a „hőskorban”, 2000 környékén nagyon kapós szakma lett az autókereskedelem. Számos  olyan befektető érkezett a szakmába, aki autót még csak az országúton látott. Nem mérték fel, milyen buktatói lehetnek egy ilyen típusú vállalkozásnak mind karbantartási, mind pedig értékesítési oldalon. Hiszen jogszabályok tömkelegének kell megfelelni. Az autójavításban ráadásul legalább akkora műhibákat lehet elkövetni, mint az orvoslásban. Ha valaki nem figyel oda, azon életek múlhatnak. Új tendenciák: flottakezelés Summa summárum, Szabóék műhelye 2000-ben egy új, sokkal tágasabb helyre költözött. Nagyobb területen, jobb parkolási lehetőségekkel rendelkeztek, és látványosan nőtt a forgalmuk. Folyamatosan érkeztek a megkeresések állami vállalatoktól, cégektől, magánszemélyektől. Noha abban az időben nem volt még jelentős a flottakezelők aránya, sem az értékesítésben, sem a javítás/karbantartásban.  De már lehetett látni a jövő tendenciáit: a flottakezelők egyre nagyobb részt akarnak a piacból, és ez a trend a későbbiekben meghatározóvá válik.  “Az idők szelét mi is felismertük: 2004 környékén jól felfogott üzleti érdekünk volt, hogy a Porsche Lízinggel jó üzleti partnerséget alakítsunk ki. Pontosan azért, mert az a gépkocsimárka, amivel mi kereskedtünk, sajnos Magyarországon nem tartozik a legkeresettebbek közé. Viszont megvolt a tudásunk és a szakmai alapunk arra, hogy a különböző flottakezelőknek – így a Porsche Lízingnek – háttértámogatást nyújtsunk a flottakezelési szolgáltatáshoz.  Ott ugyanis fokozottan érvényes az az igazság, hogy az első autót az értékesítés adja el, a másodikat a szerviz. Ha az ügyfél jó szolgáltatást  kap a szervizelés során, akkor  nem nagyon fog gondolkodni azon, mi legyen a következő márka, hanem ragaszkodik a beválthoz. Ez – hála istennek – a mai napig így van. Ez elsősorban a magánszemélyekre és a cégekre vonatkozik. A flottakezelők maradványérték szempontjából érdekeltek az autóvásárlásban. Az az elvük, hogy a gépkocsi minél jobb legyen, és minél kevesebbet kelljen finanszírozni a járművön.” Szabó Máté cégvezető Szabóék számára a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy az ügyfél-elégedettség mindennél fontosabb. Ennek megfelelően próbálták folyamatosan kondicionálni a kollégákat. A havi megbeszélések alkalmával mindig kiemelt szerepet kapott az ügyfél-elégedettség, a magas szintű kiszolgálás. Ez tükröződik most is a CarAdvisor-értékeléseken. A legjobb értékelés persze számukra is az, ha az ügyfél visszajár. „Vannak klienseink, akik évtizedek óta nálunk szervizeltetik az autóikat.  Büszkék vagyunk rá, hogy a Porsche gyári szakemberei közül is sokan bennünk bíznak. Pedig lenne választék. De azt mondják: oda viszik az autóikat, ahol tényleg jól dolgoznak. Egy ilyen alkalommal az egyik gyári főnök a műhelyben rácsodálkozott egy régi, 91 és 99 között gyártott Toledóra. Elképedt, hogy mi még olyat javítunk. Ő még talán az iskolapadban ült, amikor ezt az autót legyártották, és ez a kocsi még ide jár hozzánk, a műhelybe.” (A folytatásban - Családi tradíció: belép a harmadik nemzedék) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forma-1 – Sergio Pérez két évet hosszabbított a Red Bull-lal

2022.06.06.
A 32 éves mexikói pilótával megkötött új megállapodásról kedden közleményben számolt be az istálló. Pérez tavaly óta versenyez a Red Bullnál, melynek színeiben az előző idényt a világbajnoki pontverseny negyedik helyén zárta, az Abu-Dzabiban rendezett zárófutamon pedig nagy szerepet vállalt abban, hogy csapattársa, Max Verstappen megnyerje a vb-címet. A rutinos mexikói versenyző 2011 óta tagja az F1-es mezőnynek, 220 futamon indult, háromszor győzött, 19 dobogós helyezése mellett egy pole pozíciója is van. A vasárnapi monacói viadalt megelőzően tavaly Bakuban, 2020-ban pedig - még a Racing Pointtal - Bahreinben nyert versenyt. Pérez korábbi szerződése az esztendő végéig szólt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ittasan, jogosítvány nélkül busznak hajtott egy tinédzser

2022.06.06.
Egy autóbusz sofőrje tett bejelentés a rendőrségen 2022. június 3-án kora reggel, mert indulás előtt észlelte, hogy az általa a korábban a Tamási autóbuszállomáson leparkolt busznak ismeretlen nekiment, majd adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt. Az egyenruhások a balesetet okozó autós felkutatására indultak. Rövid időn belül a város egyik utcájában egy fiatal állította meg őket, aki elmondta, hogy ő ment neki a busznak, majd ment el a helyszínről, néhány perccel később pedig az út melletti árokba hajtott nem mesze onnan. A 19 éves fiú adatainak ellenőrzése során kiderült, hogy nincsen vezetői engedélye. Vele szondát is fújattak, mely pozitív eredményt mutatott, ezért további mintavételre is előállították. Tetézte a fentieket azzal, hogy a főnökétől engedély nélkül elvitt Mercedes furgonnal okozta a balesetet. A fiúnak ittas járművezetés vétség, jármű önkényes elvétele bűntett, baleset okozása és engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt is felelnie kell. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Új főnök a Volkswagen Sachsennél

2022.06.06.
Robert Janssen Fotó: Volkswagen Új főnököt kap a Volkswagen szászországi cége. Július 1-jén Robert Janssen veszi át a vezérigazgatói posztot. A cég bejelentette, hogy a saját kérésére nyugdíjba vonul Stefan Loth. Az információk szerint Janssen 2000 óta töltött be különböző pozíciókat a VW-nél Németországban és külföldön, például Kínában. Jelenleg a wolfsburgi Technikai Fejlesztési Előszéria Központ vezetője. A Janssen több éves termeléstervezési, termelési és start-up irányítási tapasztalatot hoz Szászországba – hangsúlyozta Christian Vollmer, a Felügyelő Bizottság elnöke. Az üzemi tanács vezetője, Jens Rothe Janssent "nemzetközi tapasztalattal rendelkező gyártási szakértőnek" nevezte. A Volkswagen Sachsen GmbH, amely több mint 12 000 alkalmazottat foglalkoztat Zwickauban, Chemnitzben és Drezdában, eddig független volt, de 2027-re integrálódik a Volkswagen AG-ba. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Formula autót és sört kreáltak a magyar egyetemisták

2022.06.05.
A 2022-es Lola nyilvános premierje a Hungaroringen    Fotó: Boros Jenői Ezer néző sok, vagy kevés? Egy szűkkörű autóbemutatón több mint sok, de nem véletlen az érdeklődés, hiszen a BME Formula Student csapata már nem csak az egyetemisták, de a járműipari szakemberek között is népszerű. Nem véletlenül támogatják egyre többen a Formula Racing Team-et, mely a legjobb magyar csapatként nemzetközi szinten is letette névjegyét, tavaly több dobogós helyet szereztek és a világranglistán a szezont a 11. helyen fejezték be a több kétszáz egyetemi csapat mezőnyében. Az első FRT versenygép 2007-ben készült    Fotó: Boros Jenő Első magyar csapatként másfél évtizede építettek első versenyautójukat, az FRC1-est, a hegesztett acél csővázas Justin még benzines volt és 599 köbcentis motorja 72,3 lóerőt teljesített. Hét éve elektromosra váltottak, legújabb gépük is ilyen: mindegyik kerekét külön villanymotor hajtja. A 2007-est és az idei modellt is bemutattak a Hungaroringen, ahol meglepően sokan ismerhették meg a BME csapatot, melynek kapitánya és főmérnöke prezentálta legrégebbi és legújabb autójukat. Célegyenesben a Formula Racing Team Nem csak az új autó miatt volt kivételes, a csapat ebben az évben ünnepli alapításának 15. évfordulóját, mely alkalmából még a legelső versenyautójukat is elhozták a pályára. Madácsi Bendegúz csapatkapitány és Bekes Nándor főmérnök a főbb fejlesztésekről elmondta, hogy két rendszer ötvözése miatt plusz komponenseket is felszereltek az autóra, mely ennek ellenére sem hízott: a 187 kilogramm tömegű versenygép rendszerteljesítménye 80 kilowatt. Lola EV, 4WD                     Fotó: Boros Jenő A 2022-es FRT autó a Lola nevet kapta. A konstrukció továbbra is elektromos és mind a négy kerekét külön villanymotor hajtja, érdekessége, hogy kettő az egyben, mert a hagyományos pilótás változat rövid idő alatt önvezetővé alakítható, így nem csak költséget takarítottak meg, hanem a fejlesztési, gyártási és tesztelési idővel is tudtak takarékoskodni. Madácsi Bendegúz kapitány a prezentáción elmondta, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is négy nemzetközi versenyen indul az FRT, többek között a Hungaroringen, Ausztriában és Németországban. Báldi Gergő pilóta és Madácsi Bendegút csapatkapitány    Fotó: Boros Jenő A költséghatékonyság mindennél fontosabb, mert bár egyre többen támogatják a csapatot, pénzből sosincs elég, pláne, ha versenyautót építenek és versenyekre is utaznak. Nem véletlen, hogy a Hungaroringen nem csak az új autójukat mutatták be, hanem az új söreiket is: a Lola, Nafta és Racing pakk a BME Formula Racing Team és a MONYO sörfőzde közös kreálmánya, az termékeladásokból a csapat is részesül. Átállítás önvezetésre      Fotó: Boros Jenő A Hungaroringen a BME Formula Racing Team Lolája álló helyzetből 2,4 másodperc alatt gyorsult százra. Az autó különlegessége, hogy egyaránt képes önvezető, valamint manuális üzemmódban is működni, így a korábbi évektől eltérően a csapat ugyanazzal az autóval tudja megmérettetni magát két külön kategóriában.   A prezentáció után a nagyérdemű testközelből is megtekinthette Lolát, a csapat legújabb versenyautóját. A Hungaroring betonján kijelölt technikás pályán a csapat pilótája, a szimulátor világbajnok Báldi Gergő vezette az új autót, melyet a publikum előtt rövid idő alatt önvezető üzemmódra állítottak át. Lola premier    Fotó: Boros Jenő Formula Student „A motorsportnak két igazán innovatív formája maradt meg, a Forma 1 és a Formula Student.” Az idézet Ross Brawn-tól, egykori Ferrari csapatfőnöktől, a Formula–1 sportszakmai igazgatójától származik. Van alapja szavainak, sőt, hála a nagyobb szabadságnak műszaki megoldásaikkal olykor Forma 1-et is beelőzik az egyetemisták. A Formula Student Európa legelismertebb konstruktőri versenysorozatában harminc ország több mint 700 egyetemi csapata indul. A hallgatók tervezik és építik autóikat, ami a műszaki vonalon túl gazdasági területen is szakértelmet követel, hiszen ki kell dolgozni és prezentálni kell a teljes üzleti koncepciót, mert biztosítani kell a projekt működéséhez szükséges anyagi hátteret. A kezdeményezés lehetőséget ad a kapcsolódó iparágakban tevékenykedő cégekkel történő szorosabb kapcsolatot kialakítására, közvetlenül a műszaki és gazdasági felsőoktatásban résztvevőkkel, hogy az egyetemekről kikerülő frissdiplomás szakemberek már naprakész, használható gyakorlati ismeretekkel és tudással rendelkezzenek. Idén néyg futamon indulnak    Fotó: Boros Jenő További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az oroszok tömegesen vásárolnak használt autókat Japánban

2022.06.05.
A rubel pillanatnyi erősödését kihasználva az oroszok elkezdtek használt autókat vásárolni a japán internetes árveréseken. (Június elején 1 rubel 5,77 forintot ért) A piaci szereplők azt mondják, 15 éve nem volt ekkora vásárlási láz az Orosz Föderáció polgárai körében. Oroszországban a gépkocsik annyira megdrágultak, hogy kifizetődőbbé vált használt autókat vásárolni a japán árveréseken. Még akkor is olcsóbban jönnek ki, ha hozzászámítják a vámkezelés és a szállítás költségeit. Gyakorlatilag minden szegmensre van kereslet, de az oroszok leggyakrabban a meglehetősen drága terepjárókat és kisbuszokat hozzák be – írja az AvtoVzglyad. Japánban átlagosan 3 millió rubelért (kb. 17 millió forintért) tudnak venni egy jobbkormányos Toyota Land Cruiser Prado SUV-t. A szigetországban a jobbkormányos kocsik ára csökkent az utóbbi időben. Egy hasonló, balkormányos modell Oroszországban kétmillióval többe (kb. 29 millió forintba) kerül. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

75 százalékkal nőtt az elektromos autók eladása a világon idén

2022.06.05.
Az IEA szakértői a zöld technológiák iránt elkötelezett kormányok aktív támogatásával magyarázzák az elektromos autók iránti növekvő vásárlói érdeklődést. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint ezekre a célokra 30 milliárd dollárt költöttek állami támogatásként világszerte. A pénzügyi szektor és a kormányok mind nagyobb hajlandóságot mutatnak az autóipar elektromos szegmensébe történő befektetésekbe azt követően, hogy számos nagy autógyártó bejelentette szándékát: a közeljövőben teljesen áttérnek az elektromos autók gyártására, és beszüntetik a belső égésű motorral szerelt modellek forgalmazását. Az elemzők egyúttal felhívták a figyelmet: 2015-höz képest legalább ötszörösére nőtt az egy éven belül forgalomba hozott elektromos autók száma a világon. Az elektromos autók iparági eladásainak növekedése mintegy 50%-ban a kínai piacnak köszönhető. Az idei első negyedévben több mint kétszeresére nőtt az elektromos autók eladása Kínában. Az Egyesült Államokban a növekedés elérte a 60%-ot, míg Európában az emelkedés aránya csak 25%. Az IEA szakértői három lehetséges forgatókönyvről beszélnek az elektromos közlekedés fejlesztésére vonatkozóan. Az első szerint 2030-ra az elektromos autók száma a világon eléri a 200 milliót, részarányuk pedig 20%-ra nő. A második forgatókönyv szerint 2030-ra 270 millió elektromos autó fut majd az utakon, ami 33%-os piaci részesedést jelent majd. A harmadik forgatókönyv a legoptimistább: ez 350 millió elektromos autóval és mintegy 60%-os piaci részesedéssel számol. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Baleset miatt több kilométeres a torlódás az M7-esen

2022.06.05.
A rendőrség azt közölte: eddig ismeretlen okból összeütközött két személygépjármű az M7-es autópálya 31-es kilométerszelvényében. Az érintett útszakaszon csakis a belső sáv járható, ezért torlódás alakult ki a főváros irányába vezető oldalon. Az Útinform tájékoztatása szerint több kilométeres a torlódás. Azt ajánlják, aki teheti Kápolnásnyéknél térjen le a 7-es főútra és csak Martonvásárnál hajtson vissza az autópályára.

Bucsi Attila a Red Bull Ring királya

2022.06.05.
Bucsi Attila a rajt és két győzelem előtt A M1RA 14 éves magyar versenyzője, Bucsi Attila a felnőtt mezőnyt megverve duplázott a hétvégi Swift Cup Europe versenyen. A Red Bull Ringen rendezett nemzetközi futamon már az időmérőn is első helyen végzett, így ő rajtolhatott az élről és Suzuki Swiftjével rajt-cél győzelmet aratott. Nem okozott csalódást a második versenyen sem, ahol a fordított rajtrácsnak megfelelő nyolcadik helyről indult, majd kemény csatákban és izgalmas előzésekkel ott is megverte a teljes nemzetközi felnőtt mezőnyt. Mindkét futamon nyert a 14 éves pilóta    Forrás:Swift Cup Europe Az idény mind a négy eddigi futamán Attilát intették le az első helyen a Swift Cup Europe-ban. A fiatal pilóta így nyilatkozott kettős győzelme után: Sikerült a tavalyi eredményt megismételnem, mivel az időmérőt és mindkét futamot megnyertem a RedBull Ringen! Már tavaly is éreztem, hogy ez a pálya nagyon fekszik nekem, most is ugyanígy éltem meg! Köszönöm az egész M1RA -nak a hétvégi munkáját, nélkülük ez sem sikerülhetett volna. Dupla dobogó Bucsinak A fiatal tehetségeket támogató M1RA másik pilótája, a 15 éves Csermely Móric az első futamon a tizedik helyről rajtolt és hatodik lett, ugyanitt végzett a fordított rajtrácsos futamon is, ami azért szép eredmény, mert ez még csak a második hétvégéje a bajnokságban. Csermely Móric a Red Bull Ringen      Forrás: Swift Cup Europe További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója