A 38 százalékos védővám is kevés lehet a kínaiak ellen

2024.06.28.
Az Európai Bizottság nemrég azzal sokkolta Kínát azzal, hogy július 4-től kezdődően akár 38,1 százalékos vámot vethet ki az elektromos járművek importjára. Ez a vártnál sokkal magasabb szint, ami kereskedelmi háború veszélyét hordozza magában egy olyan időszakban, amikor Európában nagy a politikai bizonytalanság. A hónapokig tartó vizsgálat után bevezetett ideiglenes vámok azonnali felháborodást váltottak ki Pekingből, amely máris megtorlással fenyegette az európai gazdákat és repülőgépgyártókat, valamint dömpingellenes vizsgálatot indított a francia szeszipar ellen. Elsősorban a francia brandy italokat célozták, aminek szimbolikus jelentősége egyértelmű, nyilván részben üzenet a vámokat leginkább támogató Macron elnök számára. A 38,1 százalékos vám a legmagasabb verzió, azok a gyártók, amelyek együttműködnek az EU vizsgálatával, alacsonyabb tarifát is kaphatnak. A BYD modelljei például 17,4 százalékos vámot kapnak, a Geely 20 százalékot, míg az SAIC a legmagasabbat, 38,1 százalékot. Ezeket a gyártókat az Európai Bizottság az év elején vizsgálta, bár nem nyújtottak be annyi információt, amennyit Brüsszel remélt. Az EU már most is 10 százalékos vámot alkalmaz minden külföldi gyártású járműre, szemben Kína 15 százalékos szintjével. A szerdán bejelentett vámok erre jönnek rá, így a legmagasabb szinten közelítik az 50 százalékot. Azok a gyártók, akik nem kaptak ellenőrzést és nem szolgáltattak információt, a legmagasabb, 38,1 százalékos vámot fizetik. Az együttműködő cégek 21 százalékos vámot kapnak. A Tesla, amely nem esett át ellenőrzésen, még lehetőséget kap adatokat szolgáltatni, és alacsonyabb vámot kaphat. Persze nem kell félteni a kínaiakat, például a BYD Dolphin legolcsóbb változata nagyjából 30.000 euróba kerül Európában, ugyanakkor egy Dolphin  99 800 jüanba (körülbelül 12 600 euró) kerül Kínában. Még a szigorúbb brit és európai szabályozás miatti extra költségek figyelembevételével is jelentős mozgástér marad a vámok elnyelésére. És persze itt jön képbe a tervezett magyarországi autógyár, ami rajtunk keresztül vámmentesen exportálhatna az EU-ba, és egy vezető a múlt héten kijelentette, hogy a BYD elkötelezett egy második gyár építése mellett. A vámok bevezetését persze nem mindenki támogatja, például a német autóipar ellenzi azt, ugyanis számukra az egyik legfontosabb piac Kína, így ha a kínaiak visszavágnának valamilyen módon, azzal a németek járnának rosszul. Szintén ellenzi a vámok bevezetését Magyarország, de jelenlegi állás szerint ez kevés lehet és reális a vámok bevezetése a kínai autóipar számára.

Újabb ultimátum az üzemanyagkereskedőknek: a szomszédos országok átlagára alá kell menniük

2024.06.28.
Magyarországon pénteken 95-ös oktánszámú benzint átlagosan 610 forintért, dízel üzemanyagot pedig átlagosan 629 forintért lehet literenként vásárolni. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott adatai szerint a szomszédos országokban a benzin átlagára 606 forintot, a gázolaj átlagára 611 forint. Ez azt jelenti, hogy a magyar családok többet kell fizessenek az üzemanyagért, mint a szomszédos országok lakosai: a benzin 4 forinttal, a gázolaj 18 forinttal drágább. A kormány álláspontja továbbra is változatlan: elfogadhatatlan és igazságtalan, hogy a magyar családok többet fizessenek az üzemanyagért, mint a szomszédos országok lakosai - hangsúlyozta az NGM. Emlékeztettek: a családok érdekében a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat, amely eredményeképpen ma a lakosság a benzin esetében 40 forinttal, a gázolaj esetében 32 forinttal tankolhat olcsóbban áprilisi, illetve februári csúcsértékeikhez képest. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Bezuhant az Egyesült Királyságban az autógyártás

2024.06.28.
Belföldi piacra 9,7 százalékkal több, 17 ezer 754 autót gyártottak, az exportra szánt autók száma 17,4 százalékkal, 51 ezer 898-ra esett. A Nagy-Britanniában gyártott autók 74,5 százalékát exportálták. A brit autók fő célországa továbbra is az Európai Unió, ide került az exportra szánt autók közel 53 százaléka, majd az Egyesült Államok következett 18 százalék és Törökország 8 százalék részesedéssel. A múlt hónapban 26 ezer 475 elektromos járművet és hibridet gyártottak az országban. Ez a májusban gyártott összes autó 38 százaléka volt, ami három százalékponttal felülmúlta a tavaly májusit. Tavaly az Egyesült Királyság járműgyártása 16,8 százalékkal nőtt, 2019 óta először lépte át az 1 milliót (1 millió 25 ezer 474). 2022-ben a járműgyártás 9,8 százalékkal esett 2021-hez képest, akkor hat évtizede a legkevesebb, 775 014 autót gyártottak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Bemutatta Hybrid+ technológiáját az MG - új mérce a B-szegmensben?

2024.06.28.
Az MG3 Hybrid+ hivatalos bemutatója során Athénban a kelet-közép-európai régió újságírói először tesztelhették az autót a görög tengerpart rendkívüli tájai között. A vadonatúj MG3 egy élvonalbeli hibrid hatchback, amely új mércét állít fel kategóriájában Közép- és Kelet-Európában. A hatékonyságra tervezett villamosított technológia kiemelkedő teljesítményt biztosít, így az MG3 Hybrid+ tökéletes a gyors városi utazásokhoz és a hosszabb autópályás utakhoz egyaránt. Emellett az MG3 a B-szegmens leggyorsabb hibridjeként tűnik ki, kivételes vezetési élményt nyújtva. "A vadonatúj MG3 Hybrid+ technológiával történő bevezetése jelentős előrelépést jelent az MG Motor számára. Ez a modell nemcsak az innováció iránti elkötelezettségünket példázza, hanem a teljesítmény és a hatékonyság páratlan keverékét is elhozza a B-szegmens piacára. Az MG3-at úgy terveztük, hogy izgalmas és szemet gyönyörködtető is legyen, fejlett technológiát és a ránk jellemző, élvezetes vezetési élményt kínálva a sofőröknek." - mondta Szabó Csaba, az MG Motor Hungary márkaigazgatója. Az MG Hybrid+ hajtáslánc-technológiája az első hagyományos, nem plug-in hibrid rendszer, amelyet egy MG modellbe építettek be. A vadonatúj Hybrid+ rendszer lényege, hogy öt kulcsfontosságú elemet tartalmaz: motor, sebességváltó, akkumulátor, villanymotor és generátor. Annak ellenére, hogy a hatékonyságra összpontosít, a villamosított technológia természetesen kiváló teljesítmény-előnyökkel jár. Az MG Hybrid+ hajtásláncának köszönhetően az MG3 a kategória legdinamikusabban gyorsuló B-szegmensbeli hibrid modellje, a 0-100 km/órás gyorsulási idő 8,0 másodperc. Az autópálya sebességre való gyorsulás – 80-120km/h-ról – hasonlóan lenyűgöző, mindössze 5,0 másodperc. A 143 kW kombinált teljesítményű MG3 Hybrid+ 4,4 l/100 km-es üzemanyag-fogyasztást és 100 g/km CO2-értéket* biztosít. Ehhez hozzájárul az 1,83 kWh kapacitású akkumulátor, amely hosszabb tisztán elektromos hatótávolságot tesz lehetővé – jelentősen növelve ezzel a hatékonyságot. A teljesen új MG3 75 kW-os 1,5 literes benzinmotorral és 100 kW-os villanymotorral, valamint külön generátormotorral rendelkezik, amely sokféle hajtáslánc-üzemmódot tesz lehetővé. Ez nemcsak a B-szegmens hibrid hatchbackjeihez képest biztosít kategóriavezető teljesítmény adatokat, hanem a vezetési környezettől függetlenül rugalmas működtetést is lehetővé tesz. Ennek köszönhetően az MG3 a következő, a Hybrid+ rendszer által automatikusan kiválasztott üzemmódokban vezethető: EV – Kizárólag elektromos meghajtású üzemmód, ameddig az akkumulátor töltöttsége lehetővé teszi. Soros meghajtás – A benzinmotor a generátort hajtja, amely az elektromotort táplálja a meghajtáshoz. Soros meghajtás és töltés – Soros meghajtás, valamint az akkumulátor feltöltése alacsony terhelés esetén. Benzinmotoros meghajtás és töltés – A benzinmotor hajtja a kerekeket, miközben a generátoron keresztül tölti az akkumulátort. Párhuzamos meghajtás – A benzinmotor és az elektromotor egyaránt hajtja a kerekeket. A négyhengeres, 1,5 literes, Atkinson-ciklusú benzinmotor 75 kW (102 LE) teljesítményű, és rendkívül magas, 41%-os termikus hatásfokot nyújt. A 100 kW-os (136 LE) villanymotorral kombinálva a Hybrid+ rendszer széles teljesítményt biztosít a teljes fordulatszám-tartományban. A nagyobb teljesítményű motor beépítésével a nagy terhelésű vezetés nagy része - például a gyorsítás - elektromos meghajtással végezhető, a benzinmotor pedig zökkenőmentesen támogatja vagy átveszi az irányítást a nagyobb sebességeknél. A motorhoz háromfokozatú automata sebességváltó csatlakozik, ami hatékony és élvezetes vezetési élményt tesz lehetővé. Rendkívül fontos, hogy az MG3 remekül reagál a gázadásra, miközben sima és kifinomult váltást is biztosít. A vezetők háromféle vezetési mód - Eco, Standard és Sport - közül választhatnak, így testre szabhatják az MG3 reakciókészségét. Az Eco üzemmód az optimális üzemanyag-fogyasztás érdekében van kalibrálva, és enyhe gázreakciót biztosít a járművezetők számára, míg a Standard üzemmód a gazdaságosság és a teljesítmény keverékét nyújtja, így a legtöbb utazási típusnál jól működik. A Sport mód érzékenyebb kalibrációt használ, amely a lehető legtöbbet hozza ki a kombinált teljesítményből, és a B-szegmens hibrid városi kisautó kategóriában az egyik legjobb teljesítményt nyújtja. Az MG3 egy vadonatúj modell, amelyet az Egyesült Királyságban terveztek. Megnövelt méreteivel lényegesen nagyobb belső teret kínál az utasoknak. A tágas, 293 literes csomagtartóval büszkélkedő modell a városi kisautó hibrid modelljei között a csomagtérkapacitás tekintetében az élen jár. A vadonatúj MG3 vásárlásánál számos stíluselem közül választhatnak az ügyfelek, többek között könnyűfém keréktárcsák, LED fényszórók és új színpaletta fényezései közül. Egyik kiemelkedő jellemzője, hogy dupla képernyő került az autóba. A vezetők egy 7 colos digitális képernyőt és egy 10,25 colos központi infotainment rendszert kapnak. Az alapfelszereltség része a műholdas navigáció, az okostelefon-integráció az Apple CarPlay/Android Auto segítségével, valamint egy beépített alkalmazás, amely prémium szintű csatlakozási lehetőséget kínál, amely általában a magasabb kategóriájú modellekben látható. Az MG3 beltere légkondicionálóval, négy hangszórós audiorendszerrel, Bluetooth-kapcsolattal, négy USB-porttal, valamint hátsó parkolóradarral és kamerával rendelkezik. A legmagasabb felszereltségi szinteknél elérhető a műbőr elemekkel ellátott kárpitozás, kulcsnélküli ajtónyitás, fűthető első ülések és kormánykerék, valamint 360 fokos kamera is. Az MG3 esetében a biztonság a legfontosabb, ezért a legújabb fejlett vezetéstámogató rendszereket (ADAS) magában foglaló MG Pilot technológiával szerelték fel. Ez magában foglalja többek között az automatikus vészfékezést, az intelligens távolsági fényszóróvezérlést, a sávtartó asszisztenst sávelhagyásra figyelmeztető rendszerrel, az adaptív sebességtartó automatikát, a ráfutásos ütközésre figyelmeztető rendszert és a forgalmi dugó asszisztenst. Természetesen az MG3 is a 7 év Háromszoros Gondoskodás Csomaggal elérhető a vásárlók számára, ami magában foglalja a 7 év gyári garanciát, a 7 éves országúti segélyszolgálatot, és a 7 év ingyenes állapotfelmérést. Árak: Az MG3 Hybrid+ hazánkban háromféle felszereltségi szinttel lesz elérhető, melyek közül a belépő szint is többet nyújt az átlagosnál. A modell magyarországi listaára a belépő Comfort szinten 8 299 000 Ft, a középső Comfort+ felszereltség 8 899 000 Ft, a legmagasabb Luxury felszereltséggel pedig 9 499 000 Ft. A bevezetés szakaszában mindhárom felszereltségi szint 300 000 Ft-os kedvezménnyel érhető el, amihez a hivatalos értékesítés megkezdéséig fényezési felár nélküli élőrendelési kedvezmény is társul, 200 000 Ft értékben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

1468 jégeső az országban az elmúlt évben - és a következmények

2024.06.28.
A szélsőséges időjárási események növekedése exponenciális növekedést eredményezett a sérült autók beavatkozási kérelmeiben, ami a javítási költségek és a biztosítási kötvények növekedését eredményezte. Egyértelmű, hogy az éghajlatváltozás jelentős hatással van a karosszériák javítására. Az Olasz Autógyártók Szövetsége kiemelte, hogy 2023 rekordév volt a jégeső által megrongált autók számára. Itáliában tavaly 1468 heves jégeső volt! Ezek az események jelentős károkat okoztak az autókban, beleértve a horpadásokat, a jégeső buborékokat, az összetört szélvédőket, valamint a lyukakat a karosszérián. „A jégeső által érintett autók javítási költségei nagyban változhatnak” - magyarázza az egyesület. De a költségek kisebb beavatkozások esetén is 900 eurónál kezdődnek, a súlyos károkat szenvedett autók esetében pedig akár a 10 000 eurót is elérhetik. De nem csak a jégeső pusztít: az autókat az erős szél által kitépett fák és letört ágak is károsítják. Európa meteorológiai különbségei jelentősek az idén: míg például hazánkhoz hasonlóan tombol a hőség Szerbiában, Romániában, Görögországban, addig Olaszországban, illetve annak az északi régióiban, gyakorlatilag nincs nyár és mindennaposak a heves viharok. Az elmúlt három hónapban csupán néhány nap telt el özönvízszerű esőz és tomboló viharok nélkül. A szélsőséges időjárási események növekvő gyakoriságával egyre több járművezető dönt úgy, hogy biztosítja autóját jégeső, árvíz, tornádó, földcsuszamlás által okozott károk ellen. Forrás: sicurauto.it

Három megyére van narancs riasztás péntekre felhőszakadás miatt

2024.06.28.
Zivatarok az ország egész területén kialakulhatnak, az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Ma a zivatartevékenység súlypontja már jellemzően a Dunától keletre eső területekre helyeződik, azonban néhány cella a Dunántúlon is előfordulhat. A zivatarokat - főként keleten - felhőszakadás (>25-35 mm, néhol >50 mm sem kizárt), viharos (~60-70 km/h) széllökés, illetve jégeső (~1-2 cm) is kísérheti. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt javasolja, ha valakit autóvezetés közben ér a felhőszakadás, lassítson vagy lehetőség szerint álljon meg, amíg a heves zivatar elvonul. Ahol villámárvíz alakul ki, már bokáig érő vízfolyás is ledöntheti az embert a lábáról. Azt kérik, ha valaki bajba jutott embert, vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón.  

Esti káosz a bécsi repülőtéren

2024.06.27.
A Kelet- és Közép-Európa feletti heves viharok megzavarták csütörtök este a légiforgalmat - számos járatot el kellett halasztani, és sorok alakultak ki a schwechati átfoglalási pultoknál. A bécsi repülőtér induló járatai. Jelentős késések. A repülőtér szóvivője azt mondta az ORF-nek, hogy az időjárási helyzet gyorsan megnyugodhat, az AUA (Austrian Airlines) pedig megerősítette a "késéseket és a repülési terv módosításait". A Ryanair is törölt járatokat.  

Budapestre tartó gyorsvonat ütközött busszal Szlovákiában – többen meghaltak!

2024.06.27.
A szerencsétlenség Érsekjúvár (Nové Zámky) közelében egy vasúti átkelőnél történt, délután öt óra után. Az érintett vonalon szünetel a vonatközlekedés, a helyszínre mentőautók és helikopterek érkeztek. Az érintett vasúti átkelőt sorompókkal és szemaforral is ellátták - nyilatkozott a szlovák államvasutak (ZSR) szóvivője a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek. Elmondta: a baleset következtében az autóbusz súlyosan károsodott, a vonat mozdonya pedig kigyulladt. A szlovák vasúti társaság (ZSSK) közlése szerint a baleset az EC 279 járatszámú, Prágából Budapestre tartó nemzetközi EuroCity járattal történt, amelyen több mint százan utaztak. A mozdony a cseh vasúttársaság (CD) tulajdonában volt, a szerelvény többi része pedig a ZSSK tulajdona, és ők biztosították a személyzetet is. Jelenleg már a sérüléseket nem szenvedett utasok segítése és a baleset következményeinek elhárítása zajlik. Peter Pellegrini szlovák államfő őszinte részvétét fejezte ki a balesetben elhunytak hozzátartozónak, és köszönetet mondott munkájukért a balesethez kiérkezett mentőcsapatoknak. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Podcast - Amikor az autóalkatrész kereskedő megy az ügyfélhez

2024.06.27.
  A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.  

Miniszteri riasztás: új veszély az utakon

2024.06.27.
Forrás: Nagy István agrárminiszter Facebook-oldala A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy idén sokkal korábban, június elején kezdődött meg a korai őszi árpa betakarításával az aratás a földeken. Az ország kenyere idén is biztosított, amiért kiemelt köszönettel tartozunk minden gazdának - tette hozzá. Nagy István kitért arra is, hogy a nyári betakarítási munkálatok következtében, az autósok az utakon gyakran találkozhatnak mezőgazdasági munkagépekkel is. A miniszter ezért nagyobb figyelmet kér a közlekedésben résztvevőktől. "A balesetek elkerülése és a biztonságos közlekedés érdekében tanúsítsunk fokozott türelmet a kombájnokkal, valamint a traktorokkal, szállítójárművekkel szemben, és ezeket észlelve óvatosabban közlekedjünk" - fogalmazott a miniszter. Az alacsony sebességgel haladó mezőgazdasági gépek mögött feltorlódhat a forgalom. A nagyobb sebességgel haladó járművek vezetői, így csak akkor kezdjenek előzésbe, ha a manőver biztonságosan kivitelezhető és a befejezéséhez szükséges útszakasz jól belátható. A nagyméretű gépeket fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel érdemes megközelíteni, felkészülve az esetleges irányváltoztatásra - figyelmeztetett a tárcavezető. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója