A Ford egyik szabadalmával darut építene az autóiba

2024.04.04.
Ma már annyira a technológiai forradalomban élünk, hogy fel sem kapjuk a fejünket a szabadalom, vagy patent szavak hallatán és nem is gondolunk bele, hogy a Szabadalmi Hivatal több ezer elfogadásra váró ötletet kap, amelyek legtöbbje, valljuk be, tényleg nem akkora durranás. Viszont igenis vannak olyan tervek, amelyek érdemesek arra, hogy szabad utat kapjanak és az autóiparban is szép szánmmal lehet találni ilyesmit. A gyártók, miközben autóik külső és belső technológiáján dolgoznak, rengeteg olyan megoldást találnak ki, amelyre eddig pontosan ilyen formában még senki nem gondolt, ilyenkor az új ötlettel szintén az ilyen hivatalokhoz fordulnak. Nem kell olyan találmányokra gondolni itt, amely alapjaiban változtatná meg az ipart, mégis könnyebbé tehetik a felhasználók életét. Ilyesmi lehet a Ford egyik idei szabadalmi ötlete is, amely a pickupok platójának oldalsó korlátait gondolja át. Az amerikai gyártó fő profilja a pickupok és SUV-k, nem meglepő, hogy legtöbb szabadalmi ötletük is ehhez a két szegmenshez kötődnek. A Ford ötlete egyszerűen hangzik: a plató oldalán elhelyezkedő korlátok, amelyek főképp fogódzóként szolgálnak, vagy köteleket lehet kötni rájuk a szállított csomagok stabilitása érdekében, új funkciót kap. Ez az új funkció pedig a leginkább egy teleszkóphoz hasonlít számomra, mivel ezeket a korlátokat ki lehetne húzni a plató oldalából, tetszőleges magasságba állítva, majd vízszintes irányban is lehetne mozgatni, ezzel pedig egy kvázi darut létrehozva, amelynek végére nehezebb csomagokat lehetne erősíteni, amelyeket aztán könnyebben be lehet tenni a csomagtérbe. A korlátok teleszkópos része kemény vasból lenne, hogy elbírja a súlyt, a Ford szerint oldalanként nagyjából 600 kilogrammot. A távirányítóval is működtethető korlátot aztán a tulajdonos olyan magasságra állítja, ami neki megfelelő. De a gyártó még eggyel tovább akarja vinni a dolgot. Mivel a motorok rettenetesen erősek, ezért még egy fordulóponttal vízszintes irányban is forgatni akarnák a korlátokat, ezzel létrehozva a daru-hatást. Ennek a karnak a végén lenne egy kampó vagy huzal, amellyel fel lehet emelni a csomagokat. Az ötlet egyébként nem újkeletű, a Ford még 2021-ben adta be a szabadalmi kérvényt, de a nyilvánosság számára még csak pár napja elérhető, hogy mit is tervezett pontosan a gyártó. Ez jelentheti azt is, hogy a Ford évek óta fejleszti az ötletet, de azt is, hogy egyszer feldobták a labdát, de az nem esett le, így most nyilvánossá teszik az egész projektet, mivel úgysem terveznek vele semmit. De az is lehet, hogy a szabadalmi engedéllyel akarják megakadályozni, hogy más gyártó is kísérletezzen az ötlettel. A Ford egyébként rengeteg szabadalmat nyújtott be az évek során, amelyeknek legtöbbje inkább csak olyasmi, mint a koncepcióautók, vagyis nem sok köze van a valósághoz és legtöbbször csak jópofa ötlet, mintsem hasznos ötlet. Korábban benyújtottak már szabadalmat olyan tengelyre, amellyel hatkerekessé lehet átalakítani egy négykerekes autót, vagy éppen olyan rendszerre, amellyel állva lehet autót vezetzni. Ezek alapján nehéz lehet komolyan venni az amerikai gyártó ilyesfajta ötleteit, de a kihúzható platókorlát valóban hasznosnak tűnik és saját meglátásom szerint lenne rá kereslet, ha a Ford ténylegesen beleépítené jövőbeli autóiba. Képek forrásai: Amerikai Szabadalmi Hivatal

A CarGarantie 20 éve van jelen Magyarországon

2024.04.04.
A CarGarantie 1971-es németországi alapítása óta fokozatosan tett elérhetővé további európai piacokat. Magyarországon az ügyfélhűségre kiemelten odafigyelő cég 2004-ben kezdett együttműködni a Renault-val. Ezt követően folyamatosan új, jelentős mérföldköveket ért el, és neves autókereskedőkkel és importőrökkel további partnerségeket kötött. A célunk változatlan: ügyfeleinknek prémium szolgáltatásokat és a legjobb szervizminőséget nyújtani. Ma a CarGarantie számos partnerrel dolgozik együtt. A legfontosabb kereskedői csoportok többek között a CARNET, az Emil Frey, a Hovány, a Petrányi, az Autentik, a Pappas, az Ivanics, a Duna Auto és a Wallis. A kereskedők az ország több mint 450 telephelyén támaszkodnak a CarGarantie szolgáltatásaira, különösen a motorkerékpár-piac mutatott az elmúlt években erős növekedést. Rippel Ferenc, a CarGarantie Magyarország értékesítési vezetője: „Európa egyik vezető garancia-szakértőjeként minden elkötelezettségünkkel partnereink sikerét szolgáljuk. A garancia fontos minőségi tényező, hogy a magánkereskedelmi szektorban kitűnjünk. Ezenkívül a kereskedelem a nagyobb ügyfélhűség révén további forgalmat és utóértékesítéseket biztosít. A mai világban különösen fontos a pénzügyi kockázatok elleni védelem káresemény esetén –mind a kereskedők, mind az autóvásárlók számára. A CarGarantie garancia- és javításiköltség-biztosításai segítenek a kereskedőknek a javítási költségek csökkentésében, valamint az ügyfelek elégedettségének növelésében – hiszen az infláció és a masszív áremelkedések idején a pénzügyi bizonytalanság elleni védelem az ügyfelek számára is egyre fontosabb. Partnereinkkel kötött kapcsolataink megerősítik a minőség és az ügyfél-elégedettség iránti elkötelezettségünket. Szívből köszönjük az összes importőr, autószalon és munkatárs bizalmát és együttműködését.”

A Continental PremiumContact 7 abroncsa megnyerte a német Auto Zeitung autógumi tesztjét is

2024.04.04.
A PremiumContact 7 a tesztmezőny élén végzett, köszönhetően a vizes és száraz úton egyaránt biztonságos kezelhetőségi tulajdonságainak. Mindkét felületen a legrövidebb féktávolságot érte el, és 5,1 méter volt a különbség a legrosszabbul teljesítő abroncshoz képest a vizes fékezési tesztben. A gyengébb gumikkal felszerelt gépjárműnek még mindig 30 km/órás maradványsebessége lett volna a Continental abroncsokkal felszerelt autóhoz képest - írják a szerkesztők. Összefoglalójukban hangsúlyozták a PremiumContact 7 „minden körülmények között kiváló teljesítményét”, valamint, hogy biztonsága és kényelme „kétségen felül áll”. A 225/45 R 17 méretű gumiabroncs a kompakttól egészen a felső közepes méretű autókhoz is használható. A Continental PremiumContact 7 különböző méretekben, 16 és 21 coll közötti átmérőben, 205 és 285 milliméter közötti szélességben és 60 és 35 százalék közötti keresztmetszettel kapható. Alkalmas elektromos autókhoz, hibridekhez, valamint belső égésű motoros személygépkocsikhoz és terepjárókhoz. Az oldalfalon speciális EV-kompatibilis logójelzéssel van ellátva.  

Meghalt Tolnai László

2024.04.04.
Dr. Tolnai László a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyár és a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola speciális együttműködése keretében 1973-ban a járműipari cég mérnöki beosztásából lett az intézmény oktatója. 1977-ig még Budapesten, a Gyáli úton, a Távközlési Tagozaton tanított. A tagozat Győrbe települése után tanári tevékenysége már valamennyi szakra kiterjedt. 1977 és 1982 között a Matematikai és Számítástechnikai Intézet igazgatójaként dolgozott. A Matematika és Természettudományi Tanszéken a fizika és a természettudományi tantárgy felelőse, tekintélyes oktatója volt. Csapatépítő munkája megalapozta a későbbi Fizika, majd a Fizika és Kémia Tanszék megalakulását. Fotó: Széchenyi-egyetem A levelező Felvételi Előkészítő Bizottság munkájában 1973-tól vett részt. Közreműködött a Szakmunkások Egyetemi Előkészítő Tanfolyamában (SZET) is. Rendszeresen tartott felvételi előkészítő tanfolyamokat a TIT és az intézmény szervezésében. Dr. Tolnai László részt vett a nulladik évfolyamosok részére indított távoktatás szervezésében, a fizika tantárgyat érintő oktatási segédletek elkészítésében, előadások és konzultációk tartásában. Az 1985-ben bevezetett új győri tantervek alapján fakultatív tantárgyak közül választhattak a hallgatók. Dr. Tolnai László az „Előadások a modern fizikáról” tárgyat jegyezte. A „Technikatörténet” előadója dr. Horváth Árpád professzor, a „Korunk művészete” kurzus Z. Szabó László kazinczys tanár programja volt. A „Modern vezetési ismeretek”-ről dr. Rab Károlytól hallhattak részletesen a hallgatók. Barabás László győri festőművész „A 20. század képzőművészete” témakörben adott új ismereteket. Dr. Hosszú Lajos, a Győri Hittudományi Főiskola akkori rektora bibliaismereti órákat tartott. Megszervezte az egykori Rába csillagászati klub távcsővének és kupolájának átszállítását a Dunakapu térről a révfalui kampuszra, a Kollégium tetejére. Aktív volt az Eötvös Loránd Fizikai Társulatban is. A fizika oktatásának alapvonása volt a kísérletekre alapozás. A nagy létszámú előadásokon ez csak bemutató kísérleteket jelenthetett. Legjobban ezt a részét szerette az oktatásnak: kutató tevékenységet végezni érdeklődő hallgatókkal és mellette sok érdekes, látványos dolgot is kipróbálni. A tudomány népszerűsítése is szívügye volt. 2006-ban az első Kutatók Éjszakája rendezvényen az általa tervezett és épített Foucault inga adta a Győri Zsinagógában a legnagyobb tömeget vonzó eseményt. Az egyetemmé válás idejére már elérte a nyugdíjkorhatárt, de óraadóként több évig vállalt még kurzusokat. Egyéni humora, közvetlensége és őszintesége miatt azok a kollégák is megszerették, akik csak nyugdíjas korában találkoztak Vele. Kollégái, egykori hallgatói szeretettel emlékeznek a fizika műveltséget gyarapító szerepét kiteljesítő, munkájával értékes természettudományos szemléletet adó dr. Tolnai Lászlóra. Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében! - írja az egyetem. 

Súlyos baleset lett a kormány BMW-jének felelőtlen előzéséből – nyolc ember megsérült

2024.04.04.
A rendőrség közlése szerint egy BMW szabálytalan előzésbe kezdett, a manőver során pedig összeütközött a szemből érkező Škoda Superbbel és Volkswagen Golffal. A három járműben összesen nyolc személy utazott. Fotó: Facebook/Szlovák Rendőrség Négyen voltak a Volkswagenben, közülük hárman hét napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek, míg a negyedik személy az orvosi jelentések szerint több mint 42 napig lábadozik majd. A Škodában egy személy tartózkodott, ő legalább három hónapig gyógyuló sérüléseket szenvedett. A BMW-ben tartózkodó három személy könnyebb sérüléseket szenvedett. A DenníkN úgy tudja, hogy a BMW a kormány egy szolgálati autója, és a sofőrön kívül Marek Eštok külügyi államtitkár, illetve felesége tartózkodott benne. A minisztérium egyelőre nem erősítette meg az információkat. Az esetet követően egyik sofőr szervezetében sem állapítottak meg alkoholt. A helyszínelés idejére az érintett szakaszt teljesen lezárták, a forgalmat elterelték.

Most épp ekkorra jósolják Európában az elektromos járművek piaci áttörését

2024.04.03.
Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményük szerint áttörésről akkor lehet beszélni, amikor az elektromos járművek aránya a teljes járműparkon belül eléri a 10 százalékot. Kiemelték: míg három éve minden 100 eladott új járműből 4 volt teljesen elektromos (BEV) és plug-in hibrid (PHEV), addig ez az arány tavaly 20-ra emelkedett az EU 27 tagállama, az Egyesült Királyság, Norvégia és Svájc piacain. Az elektromos buszok és kisteherautók a teljes piac 14, illetve 7 százalékát adják, míg az elektromos teherautók részesedése 1,5 százalék körül volt 2023-ban az előző évi 0,4 százalék után. A környezetkímélő járművek térnyerésével párhuzamosan bővül a töltőpontok száma - közölték, hozzátéve, hogy számuk Európában tavaly 744 ezerre emelkedett az előző évi 530 ezerről, ezen belül a gyors és ultragyors egyenáramú (DC) töltők száma 100 ezerre (77 százalékkal) nőtt egy év alatt. Tavaly a töltőpontok több mint háromnegyede (78 százalék) hét országban (Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Svédország és az Egyesült Királyság) volt. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A dízel visszatér?

2024.04.03.
Meghalt a dízel, éljen a dízel! Meglepő? Első hallásra igen, de az okokat ismerve már nem kell rajta túlságosan csodálkozni.   Ami a tény: Európában januárban a dízelautók eladásai meghaladták az akkumulátoros gépkocsikét. A villanyautók értékesítési aránya a teljes piacon nem haladta meg a 11 százalékot, noha a 2023-as átlagértékesítés már 14,6 százalék volt. A dízelautók ugyanakkor 13,4 százalékos piaci részesedést értek el a tavalyihoz képest, annak ellenére, hogy ez a szegmensen belül 5-ös csökkenést jelent. De maradjunk az elektromos kontra dízel összehasonlításnál. Mi történik a piacon? Elemzők az elektromos autók számának csökkenését az öreg kontinensen az akkumulátoros autókra vonatkozó német ösztönzők megszűnésével hozzák összefüggésbe. Miután az állami támogatás december 31-én megszűnt, a német fogyasztók már nem tartották olyan vonzónak az elektromos meghajtásra való áttérést. A jelenség egész Európára érvényes, és hatása Olaszországban még hangsúlyosabb. Az Olasz Autóipari Szövetség (Anfia) elnöke, Roberto Vavassori kiemelte: „Európában januárban a tisztán elektromos autók (BEV) és a dízelmotorok piaci részesedése 11 százalék körüli. Olaszországban azonban mellbevágóan mások az arányok. A dízelek 15,4 százalékot képviselnek, míg az akkumulátoros járművek lefékeztek 2,1 százalékon.” A használt piacon ennél még nagyobb a különbség a dízelek javára, melyek a teljes forgalom oroszlánrészét teszik ki 41 százalékkal. De ez a jelenség jobban megmagyarázható, mert azok, akik használt autót vásárolnak, arra számítanak, hogy a gépkocsit rövidebb ideig fogják használni, és megválnak tőle az európai tilalmak életbe lépése előtt. Az elektromos és a dízel közti különbség Olaszországban is megmutatkozik az állami ösztönzők felhasználásának trendjében. A belső égésű motorokhoz elkülönített 120 milliót eurót szinte azonnal és teljes mértékben kihasználták a gépkocsivásárlók. Az elektromos autókra, BEV-ekre és Plug-in-ekre vonatkozó, összesen 423 millió lényegében érintetlen maradt: mindössze 10 milliót használtak fel belőle. A dízelek elhagyásával szembeni ellenállást nemcsak az elektromos autók még mindig magas ára magyarázza. Teljesen egyértelmű ugyanis, hogy az ökológiai, „zöld” váltást mindenekelőtt a nagyvárosokban élő, felső-középosztályához tartozók szorgalmazzák, míg vidéken egészen más a helyzet. Az elmúlt évtizedben Európa utcáin lezajlott tüntetések közül sok a dízel-világból indult. A francia kormánynak elég volt csak belengetni a mezőgazdasági gázolaj árának emelését ahhoz, hogy Párizs szívében lángoljon fel a sárgamellényesek tiltakozását. A legutóbbi európai traktoros demonstrációk is részben erre vezethetők vissza. A hétköznapi valóságban a dízel egyre gyakrabban vidéket, a fővárostól távol eső körzeteket, a tömegközlekedési rendszerrel nehezen lefedhető területeket jelenti. Azokat a zónákat, amelyekben még azok is dízelautókat használnak, akik nem gazdálkodnak, de naponta sok kilométert kénytelenek utazni. Az ezeken a vidékeken élők számára az elektromos autóra való kötelező átállás a gazdagok megmagyarázhatatlan különcségének tűnik. Talán ezt a piacot is szem előtt tartotta a BMW, amikor nemrég bejelentette, hogy 2030 után is fenntartja a belső égésű motorok választékát. Valójában a jelenlegi dízelmotorok jövője fontos innovációkon múlik. A legismertebb a biodízel, bár arről is kiélezett viták folynak. Németország engedélyezi a szintetikus forrásból előállított dízelt, az e-üzemanyagot, míg Olaszország és Franciaország a természetes forrásokból, főleg pálmaolajból előállított biodízelt részesíti előnyben. Ez utóbbit a következő években betiltja az EU, mert azzal vádolják a gyártókat, hogy a termelés tragikus erdőirtással jár az Amazonas mentén és Indonéziában.  A nagy kérdés ezért, hogy találnak-e más, természetes forrásokat az előállításához. Szinte bizonyos, hogy ha Európa politikai tengelye jobbra mozdul a júniusi európai parlamenti szavazás után, az arra készteti Brüsszelt, hogy elfogadja a technológiai semlegesség elméletét. Ennek lényege, hogy a járművek károsanyag-kibocsátása egy bizonyos küszöb alatt maradjon, függetlenül attól, a gépkocsikat milyen motorok hajtják. Sok gyártó már erre készül. Február elején a GM és a Punch kutatólaboratóriumait örökölő torinói Dumarey hármas megállapodást írt alá a Renault-val és a kínai Geely-vel egy vegyesvállalat, a Horse létrehozásáról, amely új generációs dízelmotorokat fejleszt, melyek eleget tesznek az Euro 7 követelményeinek. Lehet, hogy a dízel nem halt meg. Vagy legalábbis időlegesen erőre kap.

Új villamos a Szabadság hídon? Vizsgálják a híd terhelhetőségét

2024.04.03.
Fotó: BKK A vizsgálatok során az üzemeltető állományában lévő valamennyi villamostípus, többek között olyan CAF-járművek terhelését is megnézik a hídon, amelyek már jelenleg is közlekednek Budapesten, és hamarosan további 51 szerelvény bővíti a fővárosi villamosflottát. A villamosok tengelyterhelésének a hídszerkezetre gyakorolt hatását vizsgálják az elkövetkezendő napokban, április 2. és 7. között az éjszakai órákban a Szabadság hídon. A cél egyrészt az, hogy a BKV, a BKK és a Budapest Közút munkatársai pontos képet kapjanak arról, milyen szerelvények közlekedhetnek a jövőben a hídon. Másrészt az, hogy rendelkezésre álljanak azok az információk, amelyek alapján megállapítható: a további járműtípusok közlekedéséhez milyen feltételeket kell teljesíteni az átkelőn. A híd 2008-as felújításakor az akkor közlekedő villamosok paramétereit vették ugyanis figyelembe; az újabb, alacsony padlós, modern járművek eltérnek azoktól. Az április 2. és 7. között zajló vizsgálatok során valamennyi, Budapesten közlekedő villamos (többek között Combino, Tatra, rövid és hosszú CAF, Hannoveri és a jelenleg is közlekedő Ganz-típusok) felhajt majd a hídra, hogy a szakértők megvizsgálják a járművek hatásait hídtestre. A mérések kiértékelése után arról is pontos adatok állnak a rendelkezésükre, hogy a leendő Újbuda–Újpest-villamostengelyen milyen villamosok közlekedhetnek. A bonyolult vizsgálatokat a BKV Zrt. megrendelésére a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem munkatársai végzik. A szakemberek a lehető legnagyobb körültekintéssel és a forgalom legkisebb zavarásával végzik a munkájukat, de a pontos adatok kinyerése érdekében a hidat az éjszakai órákban – éjfél és hajnali 4 óra között – lezárják a közúti forgalom elől. A korlátozásra azért van szükség, hogy a szakemberek pontos képet kapjanak a hídszerkezetet érő hatásokról. A Szabadság hidat érintő korlátozásokról, lezárásokról a BKK Info folyamatosan tájékoztat. Az Újbuda–Újpest-villamostengely jövőbeni létrejöttével kényelmes és gyors közlekedést lehetővé tévő kötöttpályás kapcsolat valósulhat meg Dél-Buda és Észak-Pest között a belváros érintésével. Hamarosan kezdetét veheti a projekt előkészítése és tervezése, amelynek előfeltétele a BKK által benyújtott, ezt a tervezési projektelemet is tartalmazó támogatási kérelem jóváhagyása. Ezek az első lépések ahhoz ugyanis, hogy a villamosok visszatérhessenek a Bajcsy-Zsilinszky útra és a Váci út déli részére. A projekt megvalósulásával a budapesti villamoshálózat több évtizede hiányzó szakasza épülhet vissza. Az előzetes várakozások alapján a rövidebb menetidőnek és az átszállásmentes kapcsolatoknak köszönhetően akár 8-9 ezer új utas is megjelenhet a közösségi közlekedésben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Átalakította Suzukiját, pórul járt

2024.04.03.
Restomod. Egy viszonylag új kifejezés. Azok találták ki, akik elhatározták, hogy átformálnak régi autókat, modernizálják azokat, hogy megfeleljenek a mai kor kívánalmainak, de teszik ezt úgy, hogy a jármű megőrizze eredeti, autentikus stílusát. Hogy erről az irányzatról hallottak-e Uttar Pradesben, arról nem szól a fáma, az itt élő férfiú szenzációs tettéről azonban igen. Bizony, szenzációról beszélünk, mert a helyiek körében szinte hősként tekintenek Ishwar Deen-re, aki a restomod egy egészen különleges formáját valósította meg. Az indiai férfi a saját Suzuki Wagon R-jét alakította át. Na, nem infotainmentekkel szerelte fel, a modernizálás számára mást jelent. A kocsiból helikoptert készített. A merész bravúr két hónapos munkát és körülbelül 250 000 rúpia (2750 euró) beruházást igényelt. A folyamat magában foglalta a helikopter rotorlapátjának felszerelését az autó tetejére, valamint egy nagy fém farok hozzáadását a jármű hátuljára. A tulajdonos szándéka az volt, hogy a helikoptert elsősorban rendezvényekre használja, az bérelhető legyen esküvői partikra, hogy ezzel jövedelmet szerezzen családjának. Az ötlet és a megvalósított teljesítmény figyelemre méltó, de az otthon barkácsolt helikopter nem tudott felszállni. A projekt mégis büntetendő. Egy közúti ellenőrzés során felkeltette a rendőrség figyelmét a jármű és azt azonnal lefoglalták, az előírásoknak nem megfelelő változtatások miatt és mert az a többi autós számára veszélyt jelent. A "car helicopter" tulajdonosát a hatóságok 2000 INR (22 euró) bírsággal is sújtották, de valószínű, hogy a heli-autó elkobzása nagyobb érvágás számára. Forrás: eveyeye.it, automoto.it  

Videón a turistabusz és a villamos ütközése

2024.04.03.
Forrás: BRFK Mint arról korábban írtunk, vasárnap délután a budapesti Kálvin téren a 49-es villamos egy turistabusszal ütközött. A balesetnek egy könnyű sérültje volt. A balesetről készült videó itt látható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója