Elektromos, önjáró autóbusz alvázat fejlesztett az Ikarus és az Óbudai Egyetem

2023.10.02.
A közlemény szerint a Széchenyi 2020 program részeként, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében létrejött projekt összköltsége 1,579 milliárd forint volt, amelyből a vissza nem térítendő európai uniós támogatás összege 840,06 millió forint. Olyan alvázat akart kifejleszteni az Ikarus és az Óbudai Egyetem konzorciuma, amely nemzetközileg is versenyképes, önjáró és intelligens szervizképességgel rendelkezik - közölték. A tájékoztatás szerint a fejlesztési folyamat során elkészült az alvázcsalád főterve, majd az elsőre építve, elkészült a csökkentett tengelytávú, több hosszméretet fogadó alváz főterve, valamint kidolgozták mindkét változat konstrukciós dokumentációját. A kidolgozott konstrukció alapján legyártottak egy normál és egy csökkentett tengelytávú alvázprototípust, valamint a 12 méteres komplett járműalvázat a felépítménnyel. Hozzátették: az alvázprototípus felhasználásával készre gyártott autóbusz forgalomba helyezéséhez sor került a minősítő vizsgálatokra, majd a jármű telemetriás rendszerrel, és a veszélyeztetett utasok biztonságát fokozó elemekkel lett ellátva. A közlemény szerint a projekt keretében kifejlesztett autóbuszok a legújabb technológiai megoldásokat alkalmazzák, beleértve az emissziómentes elektromos meghajtást és az intelligens szervizképességet. A projekt sikeres lezárása lehetővé teszi az Ikarus számára, hogy piacképes elektromos autóbuszokat kínáljon, amelyek hozzájárulnak a fenntartható közlekedés előmozdításához Magyarországon és az európai piacon - összegezték a 2020-ban indult projekt eredményeit. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tänak nyerte a Chile-ralit, a Toyota lett a gyártók világbajnoka

2023.10.02.
Tänak a Ford Pumával pénteken vette át a vezetést a dél-amerikai versenyen, és az okos gumitaktikának köszönhetően tekintélyes előnyt épített ki szombat délre, amelyet vasárnap is megtartott. Egyetlen problémája egy pénteki kemény landolás volt (27 g hatott rá és navigátorára), ami után elment a hibrid hajtása is ideiglenesen, és meg is pördült. Az észtnek ez az idei második győzelme, pedig sokkal többször állt hozzá közel, de a technika sokszor kibabrált vele. „Túl sokáig vártunk rá, de megcsináltuk. Köszönjük mindenkinek a hatalmas támogatást, amit a világ minden tájáról kaptunk. Ma mindannyian ünnepelni fogunk!” – nyilatkozta a 2019-es világbajnok.   Teemu Suninen volt a vasárnap nagy vesztese: élete legjobb eredményét, egy második helyet állíthatta volna be, de az utolsó előtti gyorsasági szakaszon vezetői hibából eltörte a jobb első kormányösszekötőt a Hyundai-on, emiatt a következő kanyarban az árokban kötött ki. Kiesése a csapattárs Thierry Neuville-t a második helyre repítette az összesítésben, a Toyota számára pedig lehetővé tette, hogy két versennyel a vége előtt megszerezze a gyártók bajnoki címét. Suninen kiesése azt jelentette, hogy a japán márkának négy bónuszponttal többet kellett szereznie a Wolf Power Stage-en, mint a Hyundai-nak, amelynek már csak Neuville volt az egyetlen pilótája. Ez sikerült is, mivel a japán márka pilótái, az egyéni vb-címért küzdő Kalle Rovanperä és Elfyn Evans az első, illetve a második leggyorsabb időt érték el. „Nagyon örülök annak, ahogy ez a rali végződött számunkra. Nem volt a legkönnyebb, mert a szombati nap nagyon megterhelt minket, és ma reggel azt gondoltuk, hogy nehéz lesz felállni a dobogóra. De ez is mutatja, hogy a raliban csak türelmesnek kell lenni és a verseny végéig kitartani, mert mindig érhetnek meglepetések. Nagyon büszke vagyok a csapatra és a pilótapárosokra a szezon során elvégzett munkájukért. Két fordulóval a szezon vége előtt ez a legkorábbi alkalom, hogy megnyertük a gyártók bajnoki címét. Kemény a küzdelem és az autók közel vannak egymáshoz, de úgy gondolom, hogy a megbízhatóságunkkal és az autók rendszeres célba érésével – ahogy itt is tettük – sikerült különbséget kiépíteni. Most már izgatottan várjuk, hogy a pilóta- és navigátori címért küzdő két egységünk közül melyikünknek sikerül bajnokká válnia az utolsó két fordulóban” – mondta Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke. Evans harmadik helyezése elég volt ahhoz, hogy életben tartsa matematikai esélyét a pilóták bajnoki címére, mivel 1 perc 4,1 másodperccel megelőzte a 23. születésnapját vasárnap ünneplő csapattársát, Rovanperät. A finn most 31 ponttal vezeti a sorozatot, és a következő ralin a bajnoki címet is megszerezheti, amennyiben Evansnél több pontot szerez. Majdnem öt perccel lemaradva Tänaktól, a magányos ötödik helyen Kacuta Takamoto végzett a harmadik Toyotával. Az élmezőny többi tagja a WRC2-esekből állt, a kategóriát Oliver Solberg nyerte Gus Greensmith, Sami Pajari, Yohan Rossel és Nikolay Gryazin előtt. A WRC mezőnye hamarosan visszatér Európába a Közép-Európa-ralira, egy vadonatúj, három országot érintő rendezvényre. Az aszfaltos eseményre október 26-29. között kerül sor Németországban, Ausztriában és a Cseh Köztársaságban. Végeredmény: 1 Ott Tänak/Martin Järveoja (Ford Puma Rally1 HYBRID) 3h06m38.1s 2 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +42.1s 3 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m06.9s 4 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m11.0s 5 Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +4m41.5s 6 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Škoda Fabia RS Rally2) +8m18.5s 7 Gus Greensmith/Jonas Andersson (Škoda Fabia RS Rally2) +8m44.3s 8 Sami Pajari/Enni Mälkönen (Škoda Fabia RS Rally2) +9m20.6s 9 Yohan Rossel/Arnaud Dunand (Citroën C3 Rally2) +9m53.9s 10 Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia RS Rally2) +10m08.2s   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ilyen lett az új Fiat

2023.10.02.
A lengyelországi Tychyben található Stellantis üzem több, mint 2000 embert foglalkoztat. Az évek során olyan modellek kerültek ki innen, mint a Jeep Avenger, a Fiat 500-as vagy a Panda. És szeptember 7-én itt kezdődött meg az új Fiat 600e gyártása. A múltat szem előtt tartó, de a jelen trendjeit is nagyban figyelembe vevő 600e teljesen elektromos autó. Az olasz stílus és a fenntartható innováció elegyét képviseli. Két változatban kapható: a modellcsalád csúcsát jelentő La Prima mellett létezik a Fiat 600e Red. Mindkettőt úgy tervezték, hogy családbarát és környezettudatos legyen. A legmodernebb biztonsági funkciókkal és figyelemre méltó hatótávolsággal (a WLTP városi ciklusban több mint 600 km-es hatótávolságot érhet el) felszerelt crossover konkrét választ ad a kortárs mobilitás igényeire. A 600-as kívül-belül vidám. Élénk karosszéria-színek közül választhatunk, a belső teret pedig testre szabhatjuk 64 színkombinációval. Olyan kényelmi funkciókat is beleintegráltak,  mint a 10''25 méretű kijelzőhöz csatlakoztatható telefon, a masszázsülések, a csomagtérajtó nyitása lábbal és a keyless go kulcs nélküli rendszer. Az autó méretei: 1781 mm széles, 4171 mm hosszú, 1523 mm magas. Az új Fiatot 156 lóerős motorral szerelték fel és az akkumulátora kevesebb, mint 30 perc alatt tölt fel 80%-ra. A Red induló ára 35.950 euró, a La Prima pedig 40.950 euróba kerül. Forrás: fiat.com, motorionline.com    

Daimler és ZIL helyett páncélozott Škodát akart az elnök

2023.10.01.
Az esseni Techno Classica sztárja volt a Škoda Hispano-Suiza 25/100-as, mely elnöki autóként is szolgált, de nemcsak magas beosztása miatt érdekes járműtörténeti darab. A Laurin & Klement cégből 1925-ben alakult a Škoda Auto nagyobb kocsikkal akarta bővíteni termékkínálatát, ezért partnert keresett. A spanyol Hispano Suiza luxusmárkával történt megállapodás keretében 1926 és 1929 között száz H6B típust szereltek össze Mladá Boleslavban, 25/100-as jelzéssel. A 6,6 literes, soros hathengeres motorral százas tempóra volt képes a 3,7 méteres tengelytávú, 2 tonnás Skoda. Bejött az üzlet a spanyol márkának, mert a Škodánál gyártott száz Hispano Suiza autóból harminchat Csehszlovákiában maradt, egyik vásárlója pedig Tomáš Garrigue Masaryk elnök volt, aki 280 ezer koronát fizetett az autóért. Az autók többsége a háború idején eltűnt, megsemmisült, a fennmaradt példányok egyike 2010-ben került a Škoda gyári múzeumának gyűjteményébe. A 469-es alvázszámú autót eredetileg Robert Mandelík, a csehszlovákiai cukorfinomítók szövetségének elnöke vásárolta 1928. szeptember 22-én, az autót a második világháború után tűzoltókocsivá alakították, majd új tulajdonosa 2019-ben restauráltatta eredeti dokumentumok és a gyári archívum könyvei alapján. A csehszlovák állami járműflottában több Tatra modell is szerepelt. A Tatraplan 77-est idézte az 1935-ös csepp formájú Skoda 935, ám az igazgató Karel Hrdlicka nem kedvelte a farmotoros konstrukciót, amit 2 literes, 4 hengeres OHV motor hajtott. Az áramvonalas prototípust azért is elkaszálták, mert akkoriban már készültek a Superb sorozatgyártására, a modellből több is szolgált a protokoll flottában. A két márka közös története a háború után folytatódott, mert pártutasításra a Tatra személykocsi- gyártósait áttelepítették a Škodához, hogy Koprviniceben több teherautó és terepjáró készülhessen. 1951-52-ben kétezer Tatraplant szereltek össze Mlada Boleslavban. VOS protokoll autó a Skoda múzeumben Fotó: Boros Jenő Edvard Benes csehszlovák államelnöktől Klement Gottwald örökölte a pozícióval járó Daimler személyautót, ám ő inkább hazait akart. A megbízást a katonai járművekre szakosodott VOS (Vladny Osobny Special/Speciális Kormányzati Járművek Gyártója) kapta. Az első csehszlovák elnöki autót a harci járművek szakértője, Oldrich Meduna mérnök tervezte. A P-1 rendszámot sokáig Škoda viselte: az első VOS jelzésű modell 1948-ban készült 5190 köbcentiméteres, 110 kW teljesítményű Praga motorral, mellyel 115 km/h tempóra volt képes. A Škoda VOS több alkatrésze a korábbi protokoll autót szállító Tatra művektől származott, páncélozott karosszériája a Karosa üzemben készült. A Škosa VOS hosszabb, páncélozott változata 52 mm vastag golyóálló ablakokkal volt ellátva, a 4,4 tonnás, 5,7 métere hosszú, 1,95 méter magas és 1,75 méter széles VOS modellből 1950 és 1952 között 107-et gyártottak. Ilyet használt Klement Gottwald (1896-1953) és Antonín Zápotocký (1884-1957) csehszlovák elnök. A légkondicionálós változatból jutott Mao Ce Tung kínai pártfőtitkárnak, ez a darab a pekingi katonai múzeumban látható. A Škoda VOS egy példánya a Mlada Boleslav-i márkamúzeum kollekciójában található. A következő évtizedekben, egészen a vasfüggöny 1989-es lebontásáig a prágai várban túlnyomórészt a szovjet ZISz és ZIL modellek szolgáltak állami pártvezetői protokoll autóként. Az ezredforduló után ismét komoly szerepe kapott a Škoda Superb az állami flottában. 1993-ban, a független Cseh Köztársaság megalakulása után a márka visszatért az állami szolgálatba. Václav Havel (1936-2011), emberi jogi aktivista, későbbi államelnök nagy autórajongó volt. Többször személyesen tesztelte a legújabb Škoda modelleket, többek között Feliciát, Fabiát, Octaviát és a Superb első generációját. A Havelt követő Václav Klaus két hivatali ciklusa alatt (2003-2013) a Superb I és Superb II modellcsalád limuzinjait használta. Kilencven évvel a Škoda Hispano-Suiza után több hazai márka is szolgált az állami járműflottában, 2016-ban Miloš Zeman elnök kapta meg a legújabb Superbet. Miloš Zeman cseh elnök harmadik generációs Škoda Superbjét at prágai várban adták át 2015 nyarán: Black Magic színű topfelszereltségű Laurin & Klement modellt 2.0 TSI/206 kW benzinmotor hajtja DSG hétfokozatú automata sebességváltón át. A cseh állami vezetésnek mindig a legújabb Superb modellt szállítja a Škoda. A Škoda újkori Superbjének első generációjával 2003-ban állt a cseh elnök szolgálatába. A harmadik generációs Superb 2015 júniusában került az elnöki flottába, az immár negyedik generációs elnöki Superbet 2022. áprilisban mutatták be a prágai Nemzeti Műszaki Múzeumban. Ez is a leggazdagabban felszerelt Laurin & Klement változat, melynek mind a négy kerekét a 7 fokozatú DSG váltón át hajtja a 2 literes, 206 kW (280 LE) TSI benzinmotor. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kiss Norbert századik diadala

2023.10.01.
Fotó: Kiss Norbert Facebook-oldala Csapatának beszámolója szerint a Révész Racing versenyzője - aki már a múlt héten bebiztosította ötödik kontinensbajnoki címét a kategóriában - az Eb zárásán szombaton mindkét futamot megnyerte, majd a vasárnapi edzésen is a leggyorsabb volt. Ezzel újabb rekordot állított fel, ugyanis idén minden időmérőt megnyert. A nap első futamában remekül sikerült az ötszörös Európa-bajnok rajtja, de a kilencedik körben egy olajfolt miatt többen ütköztek mögötte, ezért piros zászlóval megállították a futamot, melyet így végül a magyar versenyző nyert. Kissnek ez volt idei 22., pályafutása során pedig a századik győzelme, ami rekord. A fordított rajtrácsos futamban a nyolcadik helyről startolhatott, majd az utolsó kanyarban feljött a harmadik helyre, így a hétvége mind a négy versenyén dobogóra állhatott. A magyar pilóta végül 419 ponttal zárta a szezont, megszerezve saját maga ötödik, csapatának pedig a harmadik Eb-címét. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elektromos bicikli akkumulátor nélkül!

2023.10.01.
Egy olyan korszakban, amikor az e-biciklik egyre népszerűbbek, de a lítium akkumulátorokkal kapcsolatos környezetvédelmi aggályok egyre fokozódnak, igazán úttörő megoldásnak hangzik a hagyományos akkumulátorok nélkül működő villanybicaj. Egy francia startup, a Pi-POP új mércét állított fel a fenntartható mobilitás terén: szuperkondenzátorokkal működő e-biciklit gyárt, amely környezetbarát és problémamentes megoldást kínál az ingázásra. A szuperkondenzátor nem teljesen új technológia, de beépítése az e-kerékpárokba, ez az újdonság és logikus lépés a zöld közlekedés felé. A hagyományos e-kerékpárokkal ellentétben, a Pi-POP a szuperkondenzátorok erejét használja fel az elektromosság tárolására és felszabadítására. Ez a technológia arra összpontosít, hogy a kerékpáros a pedálozás, a lejtőn való gurulás vagy a fékezés közben újratölti az energiát. Bár a lítium továbbra is az elektromos járművek fő hajtóereje, kitermelése jelentős ökológiai kihívásokkal jár, ráadásul az iránta való kereslet 2030-ra várhatóan meghaladja a kínálatot. Ezzel szemben a szuperkondenzátorok olyan hétköznapi anyagokból készülnek, mint az alumínium, a szén, a cellulóz és a polimerek, amelyek könnyen újrahasznosíthatók. A szuperkondenzátorok lényegesen több töltési ciklust kínálnak, mint a lítium akkumulátorok, így hosszabb élettartamot és kevesebb hulladékot jelentenek. A Pi-POP e-bike egyik figyelemre méltó előnye a töltési várakozási idők kiküszöbölése is. A hagyományos e-bike-okkal ellentétben nem kell várni, amíg az akkumulátor feltöltődik. Ezenkívül a Pi-POP azt állítja, hogy a szuperkondenzátorok élettartama 10-15 év, ami jelentősen meghaladja a lítium akkumulátorok tipikus 5-6 évét. A Pi-POP 21,7 kg súlyú, unisex, fehér kerékpárjait a franciaországi Orléans-ban gyártják, jelenleg havi 100-at, de már jövőre szeretnék megtízszerezni a kapacitást. Ára 2450 euro. Forrás: interestingengineering.com  

Motoros dráma a 1-esen – nagy ütközés, teljes útzár

2023.10.01.
A baleset Tata és Vértesszőlős között történt, a 61-es kilométernél. Összeütközött egy motorkerékpár és egy gépkocsi az 1-es főút 61-es kilométerénél, Tata és Vértesszőlős között. A balesethez műszaki mentés céljából a tatabányai hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik a társhatóságokkal közösen dolgoznak a helyszínen. A beavatkozás idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Mit csinál egy autós tartalomgyártó? Interjú Háda Lórival (3. rész)

2023.10.01.
Hogy gondolod, mennyire vagy már most egy meghatározó alakja a mai magyar autós influenszer kultúrának? (Nagyon sokáig nevet.) Akkor lennék meghatározó, ha a vezető autós csatornákon látnának. Látod, ez volt a beugrató kérdés, teszteltem mennyire vagy szerény. Megfeleltél. Ez egy nagyon fontos dolog, mert az alázat is egy pozitívum, ami nagyon kell a hitelességhez, hogy ne szállj el magadtól. Pedig most abba az irányba mész, hogy ellehetnél. Hát azért ez nagyon nem így van. Ahhoz nagyon sok minden kellene. Akkor indul el egy ilyen dolog, ha az ember tud belőle felmutatni valamit financiálisan is. Te szeretnéd ezt? Igen, de nem minden áron. Akkor nem akarsz termékmegjelenítős Youtube csatornát? De, lehet, nyugodtan. Viszont csak úgy, hogy azért hiteles maradjon mellette az, amit én csinálok. Máshogy csinálom a csatornát, mint a nagy átlag: mert én megveszem ezeket az autókat, és úgy mutatom meg, hogy felhasználói oldalról van egy elég erős tapasztalásom hozzá. Pont azért vettem meg a „dákót” (Dacia 1310 a szerk.), mert világ életemben azt hallgattam mindenkitől, hogy ez egy rossz autó. Na, én belevágtam úgy is, hogy ha bukok rajta, akkor elfogadom, de legalább kipróbálom, aztán eldől, hogy bejön, vagy nem. De tegyük ide azért azt, hogy megvan a véleményed a mai autós közösségi médiáról, autós csatornákról? Valóban megvan a véleményem azokról, akik elviszik az autót a veterán kereskedésből, mennek vele 200 kilométert és megmondják valamiről, hogy fehér, vagy fekete. Nincs ezzel baj, de én máshogy csinálom, ami szerintem hitelesebb, mert én sajátjaimként mutatom be ezeket a járműveket. Ezért tudom már most például, hogy egyszer egy T3 is kell, mert beleszerettem, és így előbb-utóbb veszek is egyet, amiről természetesen lesz majd videó. Ladát viszont már nem szeretnék, abból már annyi volt, hogy a könyökömön jön ki.  Sokat jártam velük dolgozni a Dunántúlra, de nem azért, mert nem volt más, hanem mert egy Swift abban az időben 6-800.000 Ft-ba került, a Ladákat pedig egy százasból meg lehetett venni. És azt is tegyük hozzá, hogy az olcsósága mellett sokkal nagyobb feeling volt. Szóval direkt kerülöd a kommersz autókat? Sosem kedveltem a kommersz autókat, de ha az kellett (pl. futárkodni) akkor megvettem. Egyébként nincs velük bajom. Van is a látókörömben egy 90.000 kilométert futott Thalia, és mondtam is a tulajának, hogy ha eladó lesz, akkor szóljon, mert tudom, hogy az még tíz év múlva is autó lesz. Ha meg tudom magamnak magyarázni, hogy egyik, vagy másik autó miért kellhet nekem, akkor még egy ilyen Thalia is simán belefér. És a Youtube csatornád is ettől az elszántságtól különleges, amit közvetít a személyiséged. Nem csak teszteled, hanem hosszabb időn keresztül használod. Ez így teljesen más nézőpont. Igen. Megveszem, egy kicsit gatyába rázom, használom, élvezem, aztán ebből lesz egy-két rész a csatornára. Végül is nincs ebben semmi nagy titok. A jelenlegi gépparkból a „Kispolszki” és a 124- Mercedes, amikből még fel tudok építeni 4-5 epizódot. A Barkasból a lakóautó feelinget akarom domborítani, arra felépíteni egy részt, szóval a jelenlegi géppark még kb. 10 rész van. Pont ezért keresek folyamatosan mást, valami újat. Mindig szeretnék venni, persze közben adok is el, hogy tudjam finanszírozni a következő projektet. Minden heten egyszer szállítani kell a friss tartalmat. Ezt Peti barátommal határoztuk el, aki a Youtube video kezdőképeit csinálja, és ezen kívül is sokat segít nekem a videókban. Gondolkodtam már rajta, hogy mi lehet a sikered kulcsa, hogy ilyen gyorsan lettél ennyire népszerű. Mert én sikeresnek mondom azt, hogy gyakorlatilag stabilan tudsz 30-40 ezres nézőszámokat hozni. A legutóbbi videódat négy nap alatt 10.000-en látták. Én nem ebben mérem a sikert, mert nem hinnem, hogy meghatározó része lennék az autós társadalomnak. Nem tartom ezt sikeresnek. De igazából sokkal jobbak a számok, mint amit elvárnék tőle. Ami viszont furcsa, hogy nem azok a videók futnak nagyok, amiket én jónak gondolok, s azok, amik mennek, azok sem annyira amennyire elvárható lenne. Például a BMW drift összehasonlító, azt hittem, hogy szárnyalni fog. Hiszen E 30-36-46 egy reptéren… De ez már a sokadik ilyen videó Ez igaz, viszont én nem arra fókuszáltam, mint a többi ilyen videóban, hanem a háttérre, hogy ez mennyi idő es energia. Például, hogy mennyi munka előzi meg, és hogy állandóan fel van sorakoztatva nálam is pár garnitúra E36 felniszett. Na, de a lényeg, hogy nem lett annyira népszerű ez a rész, mint amennyit vártam tőle. Nem lehet kiszámítani előre, hogy mi lesz az, ami nagyot megy. Mik a hosszútávú terveid, milyen irányba akarsz tovább menni? Mert mondtad, hogy nemcsak retro autós tematikájú csatornát tervezel? Szeretném, ha rengeteg feliratkozó lenne a csatornámon. Nem csak autós tartalmat szeretnék készíteni, hiszen a csatornám sem autós céllal indult. Van egy felfújható kajakom, azt terveztük egy barátommal, hogy lejövünk vele a Bodrogon Sárospatakról Poroszlóig. Ezért vettem egy húszezres gagyi kamerát, meg egy hatezres vacak mikrofont. De pont másnap mentünk el a Wartburgért és az egyik haverom adott egy kameraállványt azzal a felkiáltással, hogy akkor forgassátok le vele a beszerzést. Na, ezzel indult útjára a Youtube csatornám. Tehát a hosszútávú terv az, hogy olyan, -saját hobbijaimat felvonultató tartalmak jelennek meg, ami nem csak az autós beállítottságú embereknek lehet érdekes. Bringázunk a hegyekben, elmegyünk Lillafüredre downhillozni, vagy Cserépváraljára DH versenyre. Szerintem azt is kevesen tudják rólam, hogy triálozok is, pont barátommal, Józsival, aki egyben az operatőröm. Tehát olyan célom nincs, hogy mondjuk, év végéig legyen X ezer feliratkozóm. Inkább arra törekszem, hogy minél több változatosabb dolgot tudjak mutatni a régióból, amivel az érdeklődést növelhetem, és a nézőimnek is változatosabb tartalmat tudok felmutatni. A vezető autós csatornák évtizedek óta építik a közönségüket, nekik mára ezt sikerült elérni így tőlük akár egy mobiltelefonos tesztet is megnéznek 100 ezren, mert az összes követőikből lesz ennyi ember, akit érdekel egy ilyen tartalom. Régen is volt már benned szereplési vágy, illetve meg akartad mutatni azokat a dolgokat, amiket szeretsz? Persze! Régen tervben volt egy Youtube csatorna, voltak is szárnypróbálgatások. Van egy 2-3 évvel ezelőtti komplett R-CUP szlalom futamról anyagom. De nem sikerült jól a felvétel. Összességében nem vagyok egy számítógépes arc. Illetve a technikám sem bírta ezt a fajta kiképzést, amit egy videó megvágása jelent. A laptopom is ötször fagyott le, mire megvágtam egy videót, most a barátom laptopját kaptam kölcsön, ez már erősebb, jobban tudok vele dolgozni. Az elejéhez képest azért folyamatosan fejlesztünk, most már 4K-ban tudunk rögzíteni. Ha sokkal hamarabb kezdjük, nem tudtunk volna ilyen technikával dolgozni. A mostani anyagi helyzetben könnyebben félre lehet tenni 50-100 ezer forintot egy gimballra, vagy jó minőségű mikrofonra. Na és amit mindenkit érdekel, hogy mennyit lehet keresni ezzel? Az interjúsorozat befejező részével hamarosan jelentkezünk, amelyből többek között ez is kiderül majd. Addig pedig kövessenek minket Facebookon is!  

Biztonságosabb, informatívabb, kényelmesebb lesz a Lexus LS

2023.10.01.
Míg a tömegpiaci modelleknél a gyártók rendszerint összevárják a fejlesztéseket, és azokat a típus életciklusának felénél esedékes ráncfelvarrás során, egyidejűleg érvényesítik, a luxuskategória ügyfélkörének elvárásaihoz jobban illik a folyamatos tökéletesítés gyakorlata. A vásárlók így a lehető leghamarabb élvezhetik az autóiparban megjelenő fejlesztések, új technológiák előnyeit. Kiváló példája ennek a Lexus LS limuzin, amelyet 2018-as piacra lépése után először 2020-ban frissített gyártója, majd 2022 végén újfent fontos módosításokat eszközöltek a hatalmas szedánon, most pedig a 2024-es modellévre vezet be olyan technológiákat, amelyek a felsőkategória élvonalában tarthatják az LS-t. A leglátványosabb újdonság a 12,3 colos digitális műszeregység megjelenése, amelyhez 10 colos head-up kijelző csatlakozik. Ez utóbbi a szélvédőre, közvetlenül a vezető látómezejébe vetít ki kulcsfontosságú információkat, így a sofőr anélkül tájékozódhat a menetsebességről, kaphat navigációs útba igazítást, vagy értesülhet különböző figyelmeztetésekről, hogy le kellene vennie a tekintetét az útról. Mostantól az LS minden kivitelén az alapfelszereltség része a digitális belső visszapillantó tükör, valamint a vezeték nélküli mobiltelefon-töltő, ezen kívül a még komfortosabb használat érdekében tökéletesítették a csomagtérfedél kéz nélküli nyitási mechanizmusát. Egy olyan nagy értékű autónál, mint a Lexus LS, különösen fontos a megkerülhetetlen lopásvédelem. A kulcs nélküli nyitási rendszer mostantól ultraszéles sávú (UWB) adatátviteli technológiát alkalmaz, amely nem csak a jeladó távolságát, hanem pozícióját is észleli. Ennek köszönhetően csak a vezető nyithatja ki az autót. Saját maga mellett utasaira is vigyáz a 2024-es Lexus LS: a legújabb generációs Lexus Safety System az összes olyan funkciót a vezető rendelkezésére bocsátja (felszereltségi szinttől függően), amelyek az LS legutóbbi modellfrissítését követően jelentek meg a Lexus portfóliójában. Az LCA technológia az irányjelző megérintésekor önállóan hajtja végre a sávváltást, amennyiben azt biztonságosnak ítéli meg, az FCTA funkció oldalra tekintő, nagyteljesítményű radarjainak köszönhetően akár 2-4 másodperccel azelőtt figyelmeztet a keresztirányú forgalomra – gépjárművekre és kerékpárosokra egyaránt –, hogy azok kereszteznénk az utunkat. Az EDSS rendszer pedig egészségügyi vészhelyzetben (azaz a vezető rosszulléte, eszméletvesztése) önműködően, biztonságosan leállítja az LS-t. A két legmagasabb felszereltségi szinten a Lexus LS az itt felsorolt funkciókon túlmenően autonóm parkolásra is képes. Ezek a frissítések önmagukban is magasabb szintre emelnék a Lexus LS által kínált utazási élményt, a márka mérnökei azonban nem érték be ennyivel. Módosították a kipufogórendszer rögzítését, hogy tovább mérsékeljék a rezgéseket, átalakították a kormányoszlop bekötését, így az autó még közvetlenebbül reagál az irányváltási parancsokra, valamint optimalizálták a merevítő elemek csatlakozási pontjait, ami stabilabb ívmeneti viselkedést eredményezett. Végezetül újraírták a légrugózás vezérlését, ezáltal a Lexus LS még finomabban lépdel át útegyenetlenségeken, és összességében magasabb szintű utazási komfortot biztosít. Az új modellévbe változatlanul lép át az LS 500h hajtáslánca: a 3,5 literes V6-os benzinmotorra épülő full hibrid rendszer 359 lóerős rendszerteljesítményével és elektromos összkerékhajtásával 5,5 másodperc alatt gyorsítja 100 km/óra sebességre az impozáns limuzint, amely a benzin-elektromos rendszer kiemelkedően magas üzemi hatásfokának köszönhetően mindössze 9,3 liter üzemanyaggal beéri 100 kilométeren. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója