Felújítják a Hungaroring környékén lévő közutakat

2025.11.15.
Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője a Hungaroring mellett tartott sajtótájékoztatón azt mondta: miközben a Hungaroring az idén nyáron ünnepelte a 40. évfordulóját, a versenypályát övező utak egy része nagyon rossz állapotban van. „A Mogyoródot és Kerepest, illetőleg az autópályát összekötő utak láthatóan leromlott állapotban vannak, kátyúsak, szükség van arra, hogy ezeket az utakat megújítsuk” – tette hozzá a miniszter. Hankó szerint a kormány figyelembe véve a kerepesiek, szilasligetiek, mogyoródiak kérését, döntött arról, hogy a 3365 méternyi útszakaszt felújítja. Erre egymilliárd forintos támogatást biztosít, amiből 750 millió forint fog jutni az útfejlesztésre, a fennmaradó 250 millió forint pedig egy olyan terv elkészítésére, amely alapján meg tud újulni a Hungaroringet elkerülő, amúgy Kerepest és Mogyoródot, valamint az autópályát összekötő út. A felújítás a tavasz végéig elkészül. Kép: Hungaroring További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Autóbusz gázolt el több embert egy stockholmi buszmegállóban, halálos áldozatok is vannak

2025.11.15.
A halottak azonosítása folyamatban van. A három sérültet kórházba szállították - tették hozzá közleményükben. "Megrendítő hírként értesültem arról, hogy többen meghaltak és megsérültek egy buszmegállóban. (…) Emberek, akik talán épp hazafelé tartottak családjukhoz, barátaikhoz vagy egy nyugodt esti pihenésre" - írta Ulf Kristersson svéd miniszterelnök az X-en.   A busz a svéd főváros Östermalm kerületében, a Valhallavägen utcában rohant a buszváróba a kora esti csúcsforgalom idején. Ez a város északi részén található, a Királyi Műszaki Intézet közelében. A rendőrség azt közölte, hogy egyelőre gondatlanságból elkövetett emberölésként kezeli a balesetet, de a vizsgálat még folyamatban van. A svéd TT hírügynökség szerint a rendőrség megerősítette, hogy a buszsofőrt őrizetbe vették, és kihallgatják, hogy kiderítsék, mi történt. A busz eleje súlyosan megrongálódott. A mentőszolgálatok közölték, hogy a jármű - egy menetrend szerinti városi busz - nem volt szolgálatban, és nem tartózkodtak rajta utasok - írta a TT. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Octavia ellenfelen dolgozhat a Dacia

2025.11.15.
Miután sikeresen megvetették a lábukat a modernkori kisautó szegmensben a Sanderoval, majd a miniautók között is az elektromos Springgel, a C-szegmenst, vagyis a kompaktokat célozta meg a Dacia a Bigsterrel, nem kis sikerrel. Ahogy Katrin Adt, a Dacia új főnöke is büszkén ecsetelte az Autocarnak adott interjújában: „Több fontos piacon is a tíz legeladottabb C-szegmens modell között szerepelt a Bigster, köztük Németországban és Franciaországban is. Ez pedig elég önbizalmat adott a gyártónak, hogy egy tovább bővítsék kínálatukat ebben a szegmensben.” Ez a bővülés pedig hamarabb bekövetkezhet, mint gondolnánk, hiszen már több kémfotó is készült egy furcsán hosszított és megemelt, Sandero kinézetű prototípusról, amiből arra lehet következtetni, hogy egy kombi formájú, ám terepes hangulatú, kb. 4,6 méter hosszú kombi SUV-ra (már, ha létezik ilyen) számíthatunk a Daciatól. A márka vezetői azt is megerősítették, hogy számításaik szerint továbbra sem az SUV forma az egyenuralkodó a C-szegmensben. Még mindig sokan keresik az alacsonyabb üléspozíciót és a hatékonyabb kasztni formákat. Sokaknak túlzónak hat egy SUV. Ugyanakkor a Dacia márkának még nincs erős vásárló bázisa ebben a territóriumban, és még meg kell vetniük a lábukat itt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

70 éves a Fityó

2025.11.14.
Szerző: Bánffi Tibor Zastava front Európában az 1950-es évek volt a mikroautók aranykora. Az alacsony jövedelmek, a gyakori gyermekáldás miatt olyan járgányok születtek, melyek kényelmetlen, szűkös utastérrel rendelkeztek. A motorral szemben nyomorogva ugyan, de fedél volt az utasok feje felett. A FIAT is beállt a csatasorba az 500-assal és a tágasabb 600-assal. FIAT Jugoszlávia legendás autója, a Tito-korszak Zastava 600D típusjelű első kiskocsija 1955. október 18-án gördült le a horvát gyártósorról Kragujevacon. A Fiat licenc alapján készült autó még 663 köbcentis volt 22 lóerős, vízhűtéses négyhengeres motorral. Itt az öngyilkos ajtó még előröl nyílt. Dante Giacosa gondolt egy nagyot, amikor megtervezte a Multiplát. A Fiat 600 D MULTIPLA az úttörő egyterű című cikkben a típusról részletesen írtunk. A hatszemélyes konstrukció maga volt az időzített bomba frontális ütközésnél. FIAT Multipla A Zastava 600D 450 ezer dinárba került, amiért 4 évet kellett dolgozni Jugoszláviában. Gyenge motorral köhögve érte el a 90 km/órás végsebességet. A Zastava 750-es, majd a 750M már 120-szal száguldott. Zastava 600/750 Jugó barátaink Fityóval utaztak a tengerpartra, melyet családtagként kezeltek. A durvább emelkedőkre csak egyesben tudtak felkapaszkodni. A Fityók Szegeden is gyakori vendégek voltak. A vajdasági, csóróbb ifjúság azonban Tomos segédmotorral, ketten, bukó nélkül (néha becsípve) utazott. A bevásárlóturizmus mellett megszállták a kocsmákat, a diszkókat, lenyúlták a csajokat, de szerettük őket. Kedvelt szórakozóhely volt a „Szőke Tisza” bulihajó. A város ikonját a lepusztult Szőke-Tiszát sajnos több nekifutással sem tudták megmenteni. Volt alkalmam „élvezni” egy barátom kissé leharcol Fityóját, amiben csak kiabálva tudtunk beszélgetni. A Zasztavákat 1970-től Magyarországon is lehetett kapni, amiért nem kellett éveket várni. Borsos, 65 ezer Forintos árával nem volt versenyképes a magyarok kedvence a Trabant 601 46 ezer Forintos és a 68 ezer Forintért árult Wartburgokkal szemben. A Zastava 750-ből  egy harapós vadállat is készült, amelyekkel Luka Spadijer  hegyi versenyeken vett részt. A 750 GSX-R1000-be a Suzuki GSX-R1000 motorkerékpárból származó 1,0 literes soros négyhengeres erőforrást építettek be. 170 lóerőt teljesített és talán közel 180-al tudott repeszteni. Zastava 750 GSX-R1000 A dicső legenda története csúfosan zárult a Yugo kiskocsival. Az amerikai piacot próbálták bevenni, de bagóért sem kellett a kényes jenkiknek. Az importőr telephelyén évekig porosodtak a járművek. A típus a XX. évszázad legrosszabbnak ítél autói rangsorában a második helyet érdemelte ki a Time Magazin szavazása alapján. (1. Ford Pinto/USA, 2. Yugo GV/Jugoszláv, 3. Reliant Robin/Brit, 4. Chevrolet Vega /USA, 5.Trabant 601/NDK).   A XX. század legrosszabb autói  
Címkék: 

Már épül Magyarország tengeri kikötője Triesztben - 2028-ra részlegesen működhet

2025.11.14.
A minisztérium közleménye szerint Magyar Levente arról számolt be, hogy legutóbb tavasszal tekintették meg a munkálatokat, amikor elkezdték a partfal építését, és azóta látszik, hogy mennyit haladt előre a folyamat. "Most már egy olyan talajon állunk, ami azóta került feltöltésre, hogy legutóbb itt jártunk. Ez azt jelenti, hogy egy több száz méteres partfalszakaszt feltöltenek, gyakorlatilag elhódítanak a tengertől, és ezt a partfalszakaszt erősítik meg hatalmas cölöpökkel, amiket levernek majd a tengerfenékre" - tájékoztatott. "Ez fogja tartani a partfalat, amit 35 méteres horgonyokkal kell oldalról megtartani annak az érdekében, hogy a partfalszakasz elbírja majd azt a hatalmas terhelést, amit a magyar exportáruknak a berakodása fog itt jelenteni" - folytatta. "Ez azt jelenti, hogy négyzetméterenként hattonnás súlyt kell elbírnia ezen hosszú partfalszakasznak. Ennek a strukturális munkái zajlanak most, és fognak befejeződni jövő év augusztus-szeptemberének magasságában" - tette hozzá. Magyar Levente aláhúzta, hogy ezzel párhuzamosan a magyar kormány a következő hónapok folyamán megkezdi a tervezését azon belső területnek, amely a partfalszakaszon belül található, s ahol az árukat fogják kezelni, rakodni, tárolni. Fotók: MTI/KKM "Körülbelül 2028-ra érünk el oda, hogy részlegesen megkezdhesse a kikötő a működését, de addig még rengeteg munka van hátra, viszont mindenki láthatja, hogy komolyan gondoljuk ezt az egész projektet, hiszen gőzerővel zajlanak a munkálatok, több tucat munkás végzi a partfalépítést, a mederkotrást azon a hajón, ami mögöttem van" - emelte ki. "Így minden adott ahhoz, hogy a tervezett ütemben Magyarország tengeri kikötője először részleges, utána teljes kapacitással megkezdhesse a működését néhány éven belül" - összegzett.  

Vita Niki Lauda öröksége körül: súlyos vádak egykori felesége ellen

2025.11.14.
Most a "Kurier" újságnak adott interjúban Lauda ügyvédje és az alapítvány kuratóriumának tagja, Haig Asenbauer azzal vádolja Birgitet ( Lauda egykori feleségét), hogy gyermekei, Max és Mia kárára próbál még több pénzt kicsikarni az alapítványból. A Kurier cikke. Képernyőfotó Ezek a szóban forgó több millió eurós perek: Asenbauer szerint Birgit Sieberer-Lauda 22 millió euróra, az alapítvány egyik leányvállalatát pedig 8,5 millió euróra perelte be. Ezt tekinti a törvényes részesedésének, és úgy véli, hogy ez nem elegendő "ahhoz képest, amit Nikitől kapott életében, és amit az alapítványtól kap" - mondja az alapítvány igazgatósági tagja. Asenbauer szerint mindkét bírósági ügy első fokon lezárult. Birgit 8,5 millió eurós keresetét a bíróság elutasította. 700 000 euró perköltség megfizetésére kötelezték, és fellebbezett az ítélet ellen. A második esetben a bizonyításfelvétel befejeződött. Az ítélet várhatóan a következő hetekben várható - mondta Asenbauer a "Kurier" újságnak. A Niki Lauda által 1997-ben létrehozott alapítvány célja, hogy több generáción át gondoskodjon a családról. Asenbauer azt állítja, hogy Birgit a pereivel megpróbálja „ellensúlyozni ezt a megállapodást, és így Niki kívánságait. Minden, amit követel, a saját gyermekei kárára történik” – állítja az alapítvány kuratóriuma. Ez azért van, mert Niki Lauda kikötötte, hogy ha az egyik anya (Birgit vagy Marlene) pert indít, akkor a gyermekei lesznek felelősek. Ennek célja a vagyon kiegyensúlyozott elosztásának biztosítása volt a két család között. Birgit ezt „tökéletesen jól tudja” – mondja Asenbauer. Tagadja, hogy „perei csak papíron lennének az alapítvány ellen, de anyagilag a saját gyermekei, Max és Mia ellen” – közölte az alapítvány kuratóriuma a „Kurier” újsággal. Marlene, Lukas és Matthias elismerik, hogy nagylelkű támogatásban részesülnek – Birgit ezzel szemben „nemcsak elégedetlen”, hanem jogilag is vitatja Niki rendelkezéseit – vádolja Asenbauer. A Lauda ügyvédje és az alapítvány kuratóriumának tagja szerint Max és Mia számára kuratóriumot jelöltek meg. Ezek a kuratóriumok a gyermekek érdekeinek védelméért voltak felelősek. Asenbauer szerint körülbelül egymillió eurós díjat kellett fizetniük a két férfinak.  

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

2025.11.14.
A jelentés szerint a Sencsou-20 személyzete helyi idő szerint péntek délelőtt 11 óra után vált le a Tienkung (Mennyei Palota) nevű űrállomásról, majd délután 16 óra 40 perckor ért földet az észak-kínai Belső-Mongóliában található Tungfeng leszállóhelyen. A Sencsou-21 űrutazás űrhajója és hordozórakétája a kilövőálláson október 30-án. Fotó: MTI/EPA/Vu Hao A legénység az őket váltó Sencsou-21 űrhajósainak visszatérő űrhajójával tért vissza, miután a másik jármű egyik ablakán apró repedéseket találtak, melyeket a kínai hírügynökség (CMSA) közlése szerint feltételezhetőn mikroméretű űrszemét ütközése okozott. Múlt szerdán elhalasztották a visszatérést az ütközés pontos elemzése érdekében. A kilenc nap késéssel visszatérő űrhajósok - Csen Tung, Csen Csung-zsuj és Vang Csie - hat hónapos küldetésüket teljesítették, a várakozás alatt az újonnan érkezett személyzettel együtt tovább dolgoztak az űrállomáson - közölték. A három tajkonautát az új Sencsou-21 misszió váltotta, aminek vezetője Csang Lu ezredes, társai Vu Fej repülési mérnök, valamint Csang Hung-csang küldetésspecialista. A mostani küldetés részeként négy egeret is feljuttattak az állomásra, hogy többek közt a súlytalanság kisemlősökre gyakorolt hatásait vizsgálják.  
Címkék: 

Gondolatjel – A Stellantis összefogott a kínai Leapmotorral

2025.11.14.
A Leapmotor International B.V. a Stellantis vezetésével létrejött vegyesvállalat, amelyben a Stellantis N.V. 51 százalékos, a Leapmotor pedig 49 százalékos részesedésű. A vállalat székhelye amszterdami. Célja, hogy a legmodernebb technológiák felhasználásával és innovációval átalakítsa az elektromos járművek piacát. A Leapmotor International küldetésének tekinti, hogy ügyfeleinek világszerte magas technológiai színvonalú, elérhető árú, elektromos mobilitási megoldásokat kínáljon. A vállalat 2024 szeptemberében kezdte meg működését Európában. A Leapmotor International kezdeti kínálata az A-szegmensbe tartozó, T03 városi elektromos járműből, valamint a D-szegmensbe sorolt, teljes felszereltségű, családbarát C10 modellből állt, amely 2025 októberétől kiegészült a B10 elektromos SUV-val. A következő három évben további modellek megjelenése várható.  Az új C10 AWD olyan autósoknak készült, akik az erőt, a sokoldalúságot és az intelligens irányítást értékelik. Újradefiniálja az elektromos autózás fogalmát azáltal, hogy a dinamikus teljesítmény és a precíz kezelhetőség zökkenőmentes, kombinációját kínálja. Az emberek egyre jobban szeretnének hosszabb utat megtenni, gyorsabban tölteni, és élvezetesebben vezetni, anélkül, hogy feláldoznák a kényelmet és az energiatakarékosságot. A Leapmotor erre válaszul fejlesztette tovább a C10-est. A 800 voltos fejlett architektúrán alapuló jármű, nagy teljesítményű kétmotoros összkerékhajtással és intelligens energiagazdálkodással, zökkenőmentesen alkalmazkodik a valós körülményekhez. A C10 AWD változatának első és hátsó tengelyét is egy-egy 220 kW teljesítményű elektromotor hajtja, összteljesítménye 598 lóerő. A C10 AWD mindössze 4,0 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, olyan vezetési élményt nyújtva, amely egyszerre izgalmas és biztonságos. Az intelligens összkerekes hajtás optimális tapadást és stabilitást biztosít, automatikusan reagálva a változó felületekre – esős aszfalton, havas szerpentinen vagy földutakon. A speciálisan tervezett 800 voltos architektúrára épülő 81,9 kWh-s LFP akkumulátor lehetővé teszi az ultragyors töltést, amely mindössze 22 perc alatt feltölt 30 százalékról 80-ra. Az extrém (0 °C alatti) hideg körülmények között tesztelt rendszer kiváló töltési teljesítményt nyújt az előmelegítés szükségessége nélkül, a magas hatékonyságot még alacsony akkumulátor-szint mellett is megtartva. A nagyobb kapacitású akkumulátor még a két motor használata mellett is nagyobb hatótávot tesz lehetővé, és 437 km-re elég a WLTP szabvány szerint. A Design felszereltségi szint, az elektromosan (utasoldalon négy irányba, vezetőoldalon hat irányba) állítható első üléseken, a kétzónás automata klímán, valamint az automata első és hátsó LED világításon, a fűthető külső tükrökön, a bőr kormánykeréken, a motoros napellenzővel felszerelt panoráma napfénytetőn felül, a motoros csomagtér-ajtó, a hátsó sötétített üveg és a fűthető kormánykerék. Az ülések OEKO-TEX® STANDARD 100 minősítésű bőrhatású, tartós kárpitot kaptak. Az elülső üléseket szellőztetni és fűteni lehet, így minden időjárásában, között maximális kényelmű. A C10 Design változat hangulatvilágítása, lehetővé teszi a belső tér hangulatának személyre szabását. A hátsó parkoló-szenzoroknak és a 360 fokos panorámakamerának köszönhetően szűk helyeken is egyszerű és biztonságos a parkolás. A szériafelszereltséghez tartozik továbbá a 10,25 colos LCD műszercsoport és a navigációs rendszerrel felszerelt, 14,6 colos nagy felbontású központi érintőképernyő. Az L2 ADAS vezetéstámogató rendszer 12 nagy pontosságú érzékelője és 17 fejlett vezetéstámogató funkciója segít, hogy  maximális biztonságban teljen az utazás. A jármű emellett lehetőséget biztosít vezeték nélküli okostelefon-töltésre, és prémium minőségű, 12 hangszórós hangrendszerrel van felszerelve. Emellett a szoftveres rendszer távoli (OTA – Over-the-Air) frissítések fogadására is képes, így a jármű szoftverei mindig naprakészek lesznek. A Leapmotor C10 modellhez átfogó szolgáltatáscsomag jár, amely magában foglalja a járműre vonatkozó 6 év/150 ezer kilométer garanciát, valamint az akkumulátorra (80 százalakos töltőkapacitásig) érvényes, akár nyolc évig vagy 160 ezer kilométerig tartó garanciát, így az ügyfelek hosszú távon is biztonságban tudhatják befektetésüket. Az autó mellé minden vásárlónak elérhető lesz az Allianz szolgáltatása, amely gyors és professzionális segítséget nyújt baleset, műszaki hiba vagy egyéb vészhelyzet esetén, akár Magyarországon, akár külföldön is. Ez a tranzakció egy egyaránt európai és kínai autót eredményezett. Mindként piacon előnyös lesz. Magasabbra lépett az egyre gyöngülő öreg földrész és az új hatalomra törő ázsiai óriási ország.   

Automatikus lehetőséget kínálnak az E.ON elektromos töltőállomások

2025.11.14.
Az EDRI az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: Magyarországon az elsők között teszi elérhetővé ezt a funkciót országos lefedettséggel. Hozzáfűzték: az új funkció bevezetése a cég hosszú távú stratégiának egyik mérföldköve, mivel ambiciózus hálózatbővítési terveinek fő szempontja, hogy az országos lefedettség, a megbízható működés és a töltés kényelmi funkciói egyszerre fejlődjenek. A Plug&Charge funkció lényege, hogy - applikációs, QR-kódos indítás vagy bankkártyás fizetés nélkül - a töltőkábel csatlakozását követően automatikusan indítja el a töltést. Az elszámolás és a fizetés szintén automatikusan történik a háttérben, számla és céges számla ugyanúgy igényelhető, mint az alkalmazással történő töltésnél. A funkció használatához a járművet előzetesen regisztrálni kell egy e-mobilitási szolgáltatónál. A Plug&Charge funkciót jelenleg több autógyártó támogatja, a kompatibilis járművek köre folyamatosan bővül - ismertették. Az újítás a töltőállomás-üzemeltető vállalat teljes hazai egyenáramú hálózatán elérhető, több mint száz helyszínen, 50 és 300 kilowatt (kW) közötti töltési teljesítménnyel. Az E.ON Drive Infrastructure Hungary hálózatában már több mint 430 nyilvános töltőpont érhető el Magyarországon, köztük 102 ultragyors töltőpont 150 és 400 kW közötti teljesítménnyel. Az E.ON Grouphoz tartozó E.ON Drive Infrastructure (EDRI) vezető európai töltőállomás-üzemeltető, az általa fejlesztett, kiépített és üzemeltetett nyilvános töltőhálózat bármilyen típusú elektromos jármű számára használható. A vállalat több mint 8300 nyilvános töltőpontot üzemeltet 11 európai országban: Svédországban, Dániában, Németországban, Norvégiában, Lengyelországban, az Egyesült Királyságban, Csehországban, Olaszországban, Romániában, Hollandiában és Magyarországon. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az E.ON Drive Infrastructure Hungary Kft.-nek 2024-ben 360,88 millió forint volt az árbevétele, és 665,700 millió forint veszteséggel zárt.  

Több mint 50 éves Ikarusokkal lehet utazni a téli hétvégéken Budapesten

2025.11.14.
Schneller Domonkos, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója a múzeum pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: egy 2022-ben elindult és 2023-ban is népszerű programsorozatot folytatnak, amelyet tavaly nem tudtak megrendezni, azonban sokan hiányoltak. Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Az idén is két járművön utazhatnak az érdeklődők, a 311-es jelzésű, 1971-ben gyártott, valamint a 66-os, 1963-ban gyártott Ikarus nosztalgiajáratokon tekinthetik meg Budapest nevezetes helyszíneit. Az ünnepi járatokon - 2025 decemberében és 2026 januárjában - a múzeum szakemberei az Ikarus márka, a hazai autóbuszgyártás, valamint az egyes autóbusztípusok történetét, és a helyi látványosságokat ismertetik az utazókkal. Hat alkalommal élőzene kíséri az ünnepi díszbe öltöztetett autóbuszokat a főváros utcáin. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója