Tavaly ennyi millió pótdíjat fizettek be a bliccelők a MÁV-Startnak

2023.01.25.
A közlemény szerint a MÁV-Start jegyvizsgálói 2021-ben 16 420 esetben, 2022-ben pedig 19 301 esetben szabadtak ki büntetést a jegy nélkül utazók részére. A 2021-ben kiállított büntetések közül 18,7 millió forint értékben 3510-et, míg a tavalyiak közül 29 millió forint értékben 5152-et sikerült lezárni. Kiemelték, hogy jelenleg több mint 67 ezer utas több mint 150 000 tartozását kezeli a vasút-társaság 3,7 milliárd forint értékben. A közlemény szerint a büntetések többsége menetjegy hiánya miatt keletkezik. A bliccelő uta-sok menetjegyüket már csak emelt összegű pótdíj megfizetése mellett pótolhatják. A pótdíj ösz-szege a vonaton 2600 forint, míg utólag fizetve 8000 forint. Amennyiben a bliccelő a bírságot nem fizeti meg 30 napon belül, úgy már 12 000 forintos pót-díjat kell fizetnie, valamint a követeléskezelési és postaköltséggel, illetve adott esetben késedelmi kamattal is nő. A bírságot kapott bliccelők a nagyobb problémákat, a felesleges többletköltségeket kerülhetik el azzal, ha tartozásukat mihamarabb rendezik. Ehhez a vasúttársaság segítségét is kérhetik: egyedi fizetési konstrukciót, részletfizetést, fizetési halasztást is kaphatnak, ha szeretnék rendezni tartozásukat. Ugyanakkor jelezték, a fizetést megtagadóknál a bírósági végrehajtók a jövedelemből tilthatják le a vasúttársaságnak járó összeget, míg az adósság nem rendeződik, vagy rosszabb esetben a bliccelő ingatlanjára vethetnek ki végrehajtási jogot. Olyan is előfordult már, hogy egy adós ve-terán autóját foglalták le a nagy összegű adósság fejében. A magas összeggel tartozók ellen a vasúttársaság büntető feljelentést tehet, mivel az már csalásnak minősülhet. A vasúttársaság elsődleges célja nem a büntetések számának növelése, hanem az, hogy felhívja a figyelmet a jegyváltás fontosságára. Ezért folyamatos fejlesztésekkel segíti az utasokat, hogy a legkönnyebben jussanak menetjegyükhöz, például a MÁV App, az Elvira, valamint a növekvő számú jegyautomaták funkcióinak bővítésével. Ezek mellett széleskörű kedvezményrendszer segítségével is arra törekszik, hogy növekedjen az érvényes menetjeggyel, illetve bérlettel utazók száma - olvasható a MÁV-Start közleményében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Formában tartja old school sportkupéját a Toyota

2023.01.25.
A Toyota verseny- és sportautó-programjáért felelős Gazoo Racing nem csak a márka új generációs típusaihoz kínál sportos kiegészítőket és tartozékokat, hanem a gyártásból már kiöregedett modellekhez is, legyen szó épp csak leváltott típusokról vagy évtizedekkel ezelőtt nyugdíjazott, klasszikus gyártmányokról. A képre kattintva megnézhet egy videót! Most egy újabb szolgáltatással bővíti portfolióját a vállalat, amellyel a 2012-től 2021-ig gyártott GT86 tulajdonosainak teszik hosszú távon örömtelivé a sportkupé használatát. A szívómotoros, hátsókerék-hajtású kétajtós modell a sportautózás ezerszer bizonyított formuláját követi: mennyiség helyett a minőségre összpontosít, azaz egyszerű felépítést kínál, ugyanakkor a legmagasabb színvonalú alkatrészeket alkalmazza. Tíz év azonban a legkiválóbb konstrukciók felett sem múlik el nyomtalanul, ezért a Gazoo Racing kidolgozott egy olyan szervizprogramot, amely kifejezetten a vezetési élmény szempontjából kulcsfontosságú szerkezeti elemek cseréjét, felújítását célozza meg. A 86Re:project keretében a programban részt vevő GR szakszervizek a Toyotától megszokott alaposságú átvizsgálást követően frissítőkúrának vetik alá a motort, a futóművet és egyéb fődarabokat. Ennek során kicserélik azokat az elöregedett alkatrészeket, amelyek általános állapota ugyan a jármű üzembiztosságát még hosszú ideig nem veszélyeztetné, a vezetés örömét azonban már nem tudják a maximumon tartani. A program csúcspontjaként az ügyfél hivatalos tanúsítvány kiállítását is kérheti: ekkor a Toyota Gazoo Racing tesztpilótái a cég házi versenypályáján fogják vallatóra a felújított autót, elvégzik a rendszerek finomhangolását, majd részletes dokumentációval igazolják, hogy a kérdéses GT86 szó szerint olyan kiváló, mint új korában. Fotók: Toyota Gazoo Racing Legkésőbb 2023 végére a GR Garage teljes japán szervizhálózatában elérhető lesz a 86Re:project; a szolgáltatás nemzetközi bevezetéséről egyelőre nincs hír. A Gazoo Racing emellett továbbra is széles körű alkatrészprogrammal várja a GT86-tulajdonosokat: a GR Parts kínálatában aerodinamikai és esztétikai kiegészítők mellett fenéklemezmerevítő-csomag, nagyobb teljesítményű fékrendszer, keréktárcsák, valamint versenyhasználatot támogató adatrögzítő berendezés is vásárolható a típushoz.  Emellett a motor fent említett frissítéséhez szükséges komponensek is elérhetők.  A 2023-as év másik, ide kapcsolódó újdonsága, hogy a GT86 utódmodelljét, a GR86-ost is felvették a GR Parts-programba:  az elmaradhatatlan aerodinamikai elemeken túl hátsó vázmerevítést, valamint GR Sports olajszűrőt is kínálnak az új generációs kupéhoz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Erősödik a Kia az európai személyautó-piacon

2023.01.25.
Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) által frissen kiadott adatokat idézve ismertették: a márka 542 423 autót értékesített a személyautók európai piacán 2022-ben. Ezzel részesedése rekordnagyságúra, 4,8 százalékra emelkedett az előző évi 4,3 százaléktól. Az európai személyautópiac 4,1 százalékkal esett vissza ugyanebben az időszakban - jegyezték meg. A Kia villamosított modelljei iránt nagyban emelkedett a kereslet tavaly, az Európában eladott járművek 30,9 százaléka, 176 149 autó volt elektromos meghajtású - közölték. A Kia Hungary tájékoztatása szerint a magyarországi személyautópiacon a márkakereskedők 8500 új autót értékesítettek  2022-ben, amellyel a márka piaci részesdése 7,3 százalékos lett. Elektromos autóból 524-et helyeztek forgalomba, ezzel a Kia a második legerősebb márka a szegmensben. A közlemény szerint 2023-ban a Kia felgyorsítja vásárlócentrikus stratégiáinak alkalmazását, amelyek által az okos mobilitási megoldások területén vezető szolgáltatóvá kíván válni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Ezeket ne keressük a XXI. század autójában 1. rész

2023.01.25.
Szerző: Bánffi Tibor 1. Fa az autóban  Az első autók fő alkotó eleme a keréktől a felépítményig a fa volt. Nem véletlen, hisz ezek motorizált lovaskocsik voltak. Az Európa hírű magyar „kocsi” megnevezést főleg német nyelvterületen máig az autókra is alkalmazzák. Csak a gépelemekhez, motorhoz, fődarabokhoz használtak acélt. A nagyobb szilárdság elérése és a súlycsökkentés következménye a fémötvözetek fokozatos megjelenése. Fordulatot a teljesen zárt fém utaskabin hozott. Ennek egyik első példája a Dodge 30-35 típus 1914-ből. A mai autókban a fa a díszítő elem rangjára emelkedett. Kizárólag a prémium autók műszerfalát ékesíti a nemes fa borítás. 2. Kurbli  El vagyunk kényeztetve, hiszen ma már természetes, hogy az autó pöccintésre indul. A századfordulón az autók indítása rengeteg nehézséggel járt és vezetésük is komoly kihívást jelentett. Ezért a büszke tulajdonos gyakran kénytelen volt sofőrt alkalmazni. Az autó indításának bonyolult folyamatát Alexander Spoerl rendkívül szemléletesen a következőképpen írta le: „Az autót szemügyre venni, átvizsgálni. A gumikat számos térdhajlítással kellő keménységűre felpumpálni. Karbidlámpát megtisztítani, az üvegről a kormot eltávolítani, a szitaszerű tartályba száraz kézzel új karbiddarabkát tenni és a lámpa víztartályát feltölteni és a csapot óvatosan megnyitni. A csap kinyitása után a lámpát begyújtani, beszabályozni. A hátsó lámpába új gyertyát helyezni, meggyújtani. A hajtóláncot beolajozni. A benzint ellenőrizni, szükség szerint után tölteni. A bundabugyit, szőrmebundát, fület védő sapkát, kesztyűt felvenni, autósszemüveget felcsatolni. A berregő bekapcsolásával következtetni az akkumulátor állapotára, egyébként feltölteni. A gyújtást utógyújtásra állítani, a levegő adagolást a tapasztalt helyzetbe hozni, majd az indítókart erőteljes mozdulattal megforgatni. Hosszú fáradozás után az első pufogásokat hallva a kart hitelen elengedni, megelőzve csuklónk eltörését. A családtól elbúcsúzni. A vezetőülésbe felmászni a gyújtást előgyújtásra állítani, a levegőadagolást csökkenteni, a kuplung kinyomása után a váltót egyes fokozatba tenni. A kuplung óvatos kinyomását követően megkísérelni a garázsból való kiállást. Ha a motor lefullad elölről kezdeni az egészet. Az elektromos önindító elterjedése feleslegessé tette a kurblival való indítást, bár jó ideig az autó tartozéka volt a kurblivas, biztos ami biztos alapon. 3. Tuskófék vagy párnafék  Az első autók hajtásláncában a súrlódás olyan nagy volt, hogy a járműveket fék nélkül kellően lehetett lassítani. Ahogy nőtt az autók sebessége, szükségszerűvé vált a fékezés megoldása. Kezdetben fából készült tuskóféket alkalmaztak, az emelkedőn való visszagurulást egy lelógó rúd akadályozta meg. Bertha Benz 1888-ban két tizenéves fiával titokban elindult Mannheimtől Pforzheimig legendás útjára Benz gépkocsijával. Amikor megkoptak a fékezést szolgáló fafékek egy cipészt keresett fel aki az érintkező felületre bőr rögzített, így Bertha Benz feltalálta az első fékbetétet. Joggal állíthatjuk, hogy az autó fejlődésével nem tartott lépést a fékrendszer korszerűsítése. A múlt század elején a versenykocsik már százzal száguldoztak minimális fékhatással. Egészen a 20-as évekig csak egy-két kereket fékeztek. Az előrelépést a dobfék alkalmazása jelentette. Frederick W. Lanchester brit mérnök hiába találta fel a tárcsaféket, amelyre 1902-ben szabadalmat kapott. A megoldás ötven évig porosodott a fiókban. Az első tárcsafékkel ellátott autó a Jaguar C-Type Európában 1952-ben jelent meg. 4. A rézlámpától az izzóig.  Edison már 1879-ben feltalálta az izzólámpát, de az autóknál a magas ára és rövid élettartama miatt (rossz útviszonyok okozta rázkódás) csak évtizedekkel később lett jellemző tartozék. Az első fényszórókhoz acetilént (karbidgáz), petróleumot, vagy egyszerűen gyertyát használtak. Legpraktikusabbnak, legüzembiztosabbnak a karbidgáz bizonyult, mert és szél hatására sem aludt el és kevésbé kormozódott. A gázt gyufával kellett begyújtani. Úri megoldás volt, amikor a karbidgázt egy külön tartályba képződött és egy csövön át a lámpába vezettek. Az égést a vezetőfülkéből vezérelték szikragyújtással. Ahogy csökkent az izzólámpák ára és javult az élettartama, egyre inkább nélkülözhetetlenné váltak a világításnál. Ma az energiatakarékos LED izzók hódítanak. 4. A Pumpás duda  A rézkorszak ékszerei voltak többek között a hűtőmaszkok, a feltöltőcsonkok, a zárósapkák, a lámpák és a pumpás duda. Ez utóbbit egy gumilabda benyomásával lehetett trombitálásra kényszeríteni. A réz alkalmazásának az volt a nagy előnye, hogy nem igényel felületkezelést. 5. Porlasztó  A belsőégésű motorokat elsősorban stabil üzemmódban használták. Az egyenetlen járás és a gyakori lefulladás jellemezte a tökéletlen keverékképzés miatt. Csonka Jánost és Bánki Donátot a Ganz gyár megbízta az általa gyártott négyütemű motorok tökéletesítésével. A legenda szerint Csonka János és Bánki Donát felfigyelt egy virágáruslányra aki a szájában tartott vékony csőbe levegőt fújva vízzel permetezte a le a virágjait. Ez adta az ötletet a porlasztó kifejlesztésére. Rendkívül szellemes megoldás volt az úszóházba beépített tűszelep amely az állandó üzemanyagszintet  biztosította. Az egyenletesen szórt üzemanyagszemcsék és a levegő keveréke szinte  tökéletes keveréket állított elő. Bánki és Csonka 1893. február 9-én karburátorra benyújtott találmányukra szabadalmat kapott. Még abban az évben augusztus 17-én Wilhelm Maybach is szabadalmat jegyeztetett be egy hasonló találmányra. Maybach is elismerte Csonka János és Bánki Donát elsőségét, de a Ganz gyár vezetése nem vállalta a költséges pereskedést, következésképpen a világ Maybach nevét jegyezte meg. A porlasztó alkalmazása a elősegítette a motorok fordulatszámának finom szabályozását és az autó fokozatos térhódítását. A mai autóban a karburátor szerepét az elektronikus befecskendezés vette át. 6. Kézzel működtetett ablaktörlő (9. ábra) Az ablaktörlő Mary Anderson találmánya, amelyre 1903-ban szabadalmat kapott. Sorra kereste fel az autógyártókat, mert a havazás, szennyeződés okozta kilátást úgy oldották meg, hogy a szélvédőt hosszában megosztották. Ha már nem lehetett átlátni az üvegen, a szélélvédőt megbillentették, ami persze azzal járt, hogy a sofőr arca kis híján lefagyott. Anderson keserűen vette tudomásul, hogy ennek ellenére egyetlen cég sem érdeklődött a megoldás iránt. Az ablaktörlőt csak 1922-ben adaptálták autókhoz, amikor is a Cadillac elkezdte alapfelszereltségként beszerelni. Eleinte kézzel kellett működtetni, majd fojtószelepnél képződő vákuum mozgatta a lapátokat. Persze az ablaktörlő később az autók nélkülözhetetlen tartozéka lett. Mára kizárólag elektromos ablaktörlőt találunk a járművekben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Metrófelújítás - Füstpróbát tartanak a Nyugati pályaudvar állomáson

2023.01.25.
A közlemény szerint a hő- és füstelvezető rendszer tesztelését végzik januárban a 3-as metró-vonal középső szakaszának még felújítás alatt álló két állomásán: az Arany János utca és a Nyu-gati pályaudvar megállónál. A füstpróbák célja az új berendezések hatékony működésének ellenőrzése. Képünk illusztráció, a fotó forrása: BKV Az első füstpróbát korábban az Arany János utcai metróállomásnál tartották. Az e heti, második füstpróba helyszíne a Nyugati pályaudvar metróállomás, ezúttal az Arany János utca és a Lehel tér állomás között lesz tapasztalható füstkiáramlás, szerdán és csütörtökön 8 és 19 óra között. A három hétig tartó tesztsorozat során a metró szellőző kivezetésein füst kiáramlására lehet számítani, naponta akár többször is - írták, hozzátéve: az égésterméknek sem az állomások kijelölt biztonsági zónáiban, sem a felszíni füstkivezető nyílások környezetében nincs egészségkárosító hatása. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Olaszországban megkezdődött a benzinkutasok sztrájkja

2023.01.25.
A városokban kedd este héttől, az autósztrádákon este tíz órától indult a sztrájk, amely egyes kutaknál szerda estig, másoknál csütörtök estig tart. A kutak üzemeltetőit tömörítő szakszervezetek többsége az eredetileg meghirdetett negyven-nyolc órás munkabeszüntetéshez ragaszkodott, a Faib Confesercenti érdekképviselethez tartozó dolgozók viszont megfelezték a sztrájk idejét. A minimális szolgáltatás garantálására a városokban a benzinkutak tizenkét és fél százaléka a sztrájk alatt is üzemel, az autósztrádákon pedig minden száz kilométeren biztosítani kell egy nyitva tartó állomást. A benzinkutasok és a kormány közötti feszültség év eleje óta tart: a Giorgia Meloni vezette kormány január elsejével eltörölte azt az adókedvezményt, amelyet az ukrajnai háború kirobba-nása után vezettek be. Tavaly februárban az üzemanyag árából az állam literenként harminc eurócentet vállalt át, majd ősztől a kedvezményt a felére csökkentette. Az új kormány úgy döntött, véget vet az üzem-anyagárak támogatásának, és segítséget inkább közvetlenül a családoknak és vállalkozásoknak nyújt. Így január elsejétől a benzin és gázolaj literenkénti ára megközelítette és túl is lépte a két eurót. A kormány spekulációval vádolta meg a kutak fenntartóit, az üzemeltetők azonban elutasították, hogy őket tegyék felelőssé. A kormány törvényrendeletet fogadott el, miszerint a kutakon, a kijelzőkön látható literenkénti ár mellett fel kell tüntetni azt az országos átlagárat is, melyet a környezeti tárca naponta kalkulál. Ezt az előírást az üzemanyag-állomások jelentős része nem tartotta tiszteletben.    További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Február 2-án kezdődnek a bértárgyalások az Audi Hungariánál

2023.01.25.
- A bértárgyalásokat az Audi Hungaria jövőjéért vállalt közös felelősségünk jegyében indítjuk. Feladatunk, hogy vállalatunk jövőképességét erősítő és egyben munkatársaink béreinek versenyképességét biztosító megállapodást érjünk el - mondta Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. - A legfontosabb számunkra ebben a rendkívül nehéz és kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben, hogy egy olyan megállapodást kössünk, amiben a munkatársaink bérét reál értéken tudjuk tartani, természetesen a telephelyünk jövőképességének figyelembe vételével - hangsúlyozta Horváth Zoltán, az Audi Hungária Független Szakszervezet járműgyári elnökhelyettese, a munkavállalói oldal tárgyalódelegációjának vezetője. A győri székhelyű AUDI HUNGARIA Zrt. az Audi Konszern tagja, az Audi és Volkswagen Konszern központi motorszállítója. Évente közel 1,6 millió erőforrás, köztük elektromos motorok is készülnek a vállalatnál. Győrben gyártják az Audi Q3 és Q3 Sportback modelleket, amelyek elektromos hajtáslánccal is készülnek, valamint az Audi TT Coupé és TT Roadster modelleket. Az Audi Hungaria számos alumínium karosszériaelemet szállít különböző Volkswagen konszernmárkák számára, valamint egyre jelentősebb fejlesztési tevékenységet – járműhajtás- és járműfejlesztés – folytat. A vállalat széleskörű szolgálatásokat nyújt a teljes Volkswagen Konszern számára, első sorban a műszaki fejlesztés, pénzügy, IT és a beszerzés területén. Az Audi Hungaria Magyarország egyik legnagyobb árbevételű vállalata, az ország legnagyobb exportőreinek egyike és a hazai járműipar legnagyobb beruházója. Az Audi Hungaria 2020 óta CO2-semlegesen végzi tevékenységét és mintegy 12 000 munkatársával a régió legnagyobb munkáltatója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Tömeges balesetben hat autó ütközött, teljes az útzár

2023.01.25.
A balesetben eddig tisztázatlan körülmények között sérült járművek az autóút bal pályatestét elfoglalják, így a Csorna felől érkezők a 10-es kilométerszelvénynél tudják elhagyni az autóutat - ismertették. Hozzátették, hogy az elsődleges információk senki nem sérült meg a balesetben. Kérjük az érintett útszakaszon haladókat, hogy a további balesetek elkerülése érdekében fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedjenek!
Címkék: 

Elektromos átalakítás a Mini Classic esetében: Elektronokkal teli retro

2023.01.25.
  Aki szeretne egy régi Minit elektromos meghajtással, az az észak-angliai Recharged Heritage-től rendelheti meg, 72 000 euró körüli áron. A Recharged Heritage révén egy másik angol cég kínál elektromos átalakítást klasszikus Minikhez. A villamosítás ellenére a járművek nagyrészt eredeti állapotukban maradnak, ami lehetővé teszi, hogy a régi benzinmotoros meghajtást egy későbbi időpontban visszahelyezzék. Az elektromos hajtáscsomag egy 72 kW / 98 LE teljesítményű villanymotort és egy 18 kWh-s akkumulátort tartalmaz. Az ügyfelek választhatnak a Pure üzemmód (0-100 km/h 11,5 mp alatt, Vmax. 126 km/h) és a Sport üzemmód (8,5 mp/148 km/h) között. A hatótávolság 166 kilométer. A fedélzeti töltő maximum 6,6 kW-ot tud kezelni, így a töltési idő 7 kW-os fali doboznál három óra. Ha egy Mini Rechargedet szeretne, akkor vagy egy járművet adhat és átalakíttathatja, vagy rendelhet egy átalakított teljes járművet. Az átalakítás önmagában 48 800 eurónak megfelelő összegbe kerül, egy teljes jármű pedig 71 800 euróba. Cs.A.-Ő.P. Cikkünk megírását az InterCars támogatta.  

Súlyos balesettel zárult a kedd

2023.01.25.
Egy személyautó és egy mikrobusz szenvedett balesetet Alsónémedin, az Orgona utcában. Az ütközés következtében a mikrobusz átszakítva egy ház kerítését, az udvaron állt meg. A dabasi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket - a  mentők is kiérkeztek a helyszínre. Kérjük, vezessenek óvatosan!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója