A BYD a szegedi gyárának építői súlyosan megszegték a környezetvédelmi kötelezettségeket

2026.05.20.
Fotó: Török János/delmagyar.hu Hozzátette, konzultált az illetékes szervekkel, valamint Stumpf Péterrel, Szeged országgyűlési képviselőjével, aki részletesen tájékoztatott a kialakult helyzetről, a jogsértések mértékéről, a helyi lakosság jogos aggodalmáról. A miniszter közölte, határozottan és nyomatékosan felszólítja a BYD vezetőit, hogy a környezetkárosító tevékenységet azonnali hatállyal fejezzék be, és maradéktalanul tegyenek eleget a hatóságok által előírt kötelezettségeiknek. A magyar emberek egészsége és biztonsága mindennél fontosabb, ebből semmilyen gazdasági érdek miatt nem engedünk - hangsúlyozta Gajdos László. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Ez a márka áprilisban csak egyetlen járművet adott el Németországban

2026.05.20.
Fotó: Nio Egy autó. Nem több. Ez a kínai Nio gyártó szomorú mérlege a Német Szövetségi Közlekedési Hivatal (KBA) új forgalomba helyezési statisztikái szerint 2026 áprilisában. Ahogy januárban, úgy a márka most is fekete hónapot él át. És az év más hónapjaiban sem ment sokkal jobban a cégnek. Januártól áprilisig Németországban mindössze kilenc Nio-járművet helyeztek új forgalomba. Katasztrofális mérleg. Más kínai autógyártóknak ezzel szemben az országban meredeken emelkedik az értékesítés. A Nio tévútjának okai sokrétűek. A fő probléma valószínűleg az, hogy Németországban prémium márkaként akarják pozícionálni magukat – de a márkát szinte senki sem ismeri. Sok ügyfél inkább jól ismert nevekre, mint a Porsche, Mercedes, BMW vagy Audi, támaszkodik. Viták tárgya az akkumulátor-bérleti modell is: a Nio járműveket nemcsak tölteni lehet – megfelelő csereállomásoknál néhány perc alatt ki lehet cserélni az akkumulátort. Jelenleg Németországban ebből 21 van. Míg a Nio elsősorban Kínában elég sikeres, itthon a „Nio-Haus” nevű luxus-loungokon keresztüli értékesítés nem bizonyult sikeres modellnek. A Handelsblatt szerint már februárban el kellett hagynia a Nio németországi vezetőjének a posztját – ő volt a negyedik, aki az 2022 októberi piacra lépés óta megvált e pozíciótól.  
Címkék: 

Megújult a Kia Niro: telitalálat a hibrid crossover - fotók

2026.05.20.
A megújult Kia Niro külseje az „Opposites United” formanyelv szerint alakult át: a magabiztosabb kiállást az új, vertikális LED fényszórók és a letisztult, minimalista hátsó csomagtérajtó-kialakítás még karakteresebbé teszik. A 4430 mm hosszú, tágas utasterű modell az európai piacon kizárólag fejlett hibrid változatban érhető el. Az 1.6 literes GDI benzinmotor és a villanymotor párosa 138 lóerős rendszerteljesítményt nyújt, amelyet egy gyors reakciójú, hatfokozatú duplakuplungos automata sebességváltó (6DCT) juttat az első kerekekre, optimális fogyasztást és megszokott hatótávot biztosítva. A modernizált utastér középpontjában a Kia legújabb infotainment rendszerére épülő, 12,3 colos dupla panorámakijelző áll. A digitális környezet nemcsak vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto kapcsolatot biztosít, de támogatja az Over-the-Air (OTA) szoftverfrissítéseket, és elérhetővé teszi a Digital Key 2.0 okostelefonos hozzáférést is. A prémium technológiai élmény mellett a biztonság is szintet lépett: az alapfelszereltségként is kibővített vezetéstámogató csomag (ADAS) olyan asszisztenseket tartalmaz, mint az elülső ütközéselkerülő, az autópálya-vezetéstámogató (HDA 2.0) és a kapacitív kormánykerékkel működő kézérzékelés. Az Európában már több mint 620 000 példányban gazdára talált Niro megújult generációja tökéletes választás azoknak, akik készek csökkenteni a károsanyag-kibocsátásukat, de nem szeretnének lemondani a rugalmas vezetési élményről és a 430 literes, jól pakolható csomagtér nyújtotta praktikumról. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Igazi retro strandautó a négykereskes Renault 4-es - fotók

2026.05.20.
Az ikonikus Renault 4 újjászületése után a francia márka most egy igazán izgalmas, „Beach Adventurer” koncepcióautó változattal rukkolt elő. A JP4x4 Concept a 70-es és 80-as évek népszerű, tető nélküli JP4 modellje előtt tiszteleg, de már a 21. század elvárásainak megfelelően készült el. A tanulmányautó a kalandvágyó autósokat célozza meg: a tisztán elektromos E-Tech hajtásláncot valódi összkerékhajtással kombinálták, így a homokos tengerpartok sem jelenthetnek akadályt számára. A látványos koncepcióautó nemcsak technológiájával, hanem egyedi megjelenésével is hódít. Az emelt hasmagasság, a robusztus védőelemek és a nyitott utastér a felhőtlen nyári szabadságot hirdeti, miközben a Roland-Garros teniszbajnokság exkluzív környezetében debütálva a sportos eleganciát is képviseli, pont úgy, mint az erről elnevezett R4 verzió. Bár egyelőre tanulmányról van szó, a JP4x4 remekül szemlélteti, hogy az érkező új Renault 4 platformja mennyi izgalmas és sokoldalú lehetőséget tartogat a jövő közlekedése számára. Ezzel az új tanulmányautóval a Renault játékos formában értelmezi újra a Renault 4 Plein air és a JP4 örökségét - a kaland és a szabadság ígéretével. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Honda motorok választéka az MSX125 Grom modellel válik teljessé

2026.05.20.
Az idei év nagy bejelentéseinek sorát az MSX125 Grom frissítésével kapcsolatos információk közzétételével zárta a Honda. Az örökzöld zsebrakéta megújulása 2025 májusában, látványos formai átalakulással, a CBF125 ráncfelvarrásával egyidejűleg kezdődött és a mostani színválaszték-bővüléssel zárul – így válik teljessé a márka 2026-os kínálata. Az elmúlt szűk egy évben összesen 18 típus fényezéseinek palettáját keverte újra a Honda, és nem kevesebb, mint nyolc motorkerékpárját vetette alá jelentős műszaki fejlesztésnek. Emellett tovább bővült a DreamTech gépek kínálata, ugyanis három 500-as és két 750-es modellhez vált elérhetővé az E-Clutch automatikus tengelykapcsoló, továbbá három vadonatúj típus is megjelent a repertoárban. A frissített MSX125 Grom vélhetően éppoly sikeres lesz, mint elődei. A típus 2012-es bemutatkozása óta 863 289 példányt értékesített a Honda, s bizony világszerte roppant népszerűnek bizonyult. A thaiföldi piacon például 618 000 Grom kelt el, és az Egyesült Államokban (93 000 db), valamint Európában (50 000 db) is vitték, mint a cukrot. Az idei évre három vadonatúj festéssel, illetve grafikával jelentkezett a Honda, hogy még inkább kidomborítsa a 2025-ben formailag már frissített MSX125 fő jellegzetességeit, azaz a kompakt méretet, a sármos stílust, a fejlett műszaki tartalmat és a gazdag felszereltséget. A Grom használati értékét a kis méretű, könnyen leolvasható műszeregység is jelentősen növeli, különösképp, hogy a sebességmérő mellett fokozatkijelzőt, két napi számlálót, üzemanyagszint-mérőt és órát egyaránt magában foglal. A helyzetérzékelővel kiegészített tárcsafék ugyancsak hozzájárul a könnyű kezelhetőséghez, valamint a pilóta magabiztosságához, ezt fejeli meg a vonzó megjelenés, az elképesztően alacsony üzemanyag-fogyasztás és az élménymotorozáshoz is elegendő teljesítmény. A 125 cm3-es, SOHC-vezérlésű, kétszelepes, léghűtéses erőforrás kifejezetten élénk és pörgős, erejét ötfokozatú – hosszabb utakat is kényelmessé varázsoló – váltó továbbítja a hátsó kerékre. Hatékonysága szintén elismerésre méltó, hiszen mindössze 1,52 liter benzint fogyaszt 100 kilométeren. A jól bevált, erős, tartós vázhoz fordított első teleszkóp és precízen hangolt hátsó futómű kapcsolódik, így a 12”-os felniken gördülő Gromot éppoly remek úttartás és egyszerű kezelhetőség jellemzi, mint a nagymotorokat.   
Címkék: 

Egy hét, egy kerület, majd 250 gyorshajtó

2026.05.19.
A kőbányai rendőrök május 11. és 17. között összesen 241 gyorshajtót mértek be a X. kerületben. A rekorder sofőr az Albertirsai úton a megengedett 50 helyett 92 km/h-val autózott, amiért 100 ezer forint közigazgatási bírság fizetendő – írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Hozzátették: „A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít az egyik legfőbb baleseti veszélyforrás, a gyorshajtások visszaszorítására. Ennek érdekében a jövőben is rendszeresen lesznek sebességmérések. Mindig tartsák be a közlekedési szabályokat, …hogy mindenki hazaérjen!" További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Így gyilkolod autód, lovad, magad

2026.05.19.
A rajtprocedúra nemcsak a versenypályákon fontos, hanem a hétköznapi autózásnál is. Már ha kicsit is szeretjük járgányunkat, ami megérdemli a törődést, ami pénztárcánk szempontjából is fontos. Ráadásul vannak országok, ahol akár ötvenezer forintnyi bírság is jár az indokolatlan autókínzásért. Illemtan némi szabállyal keverve. Egy autó kiszolgáltatott, leginkább gazdájától, pontosabban vezetőjétől függ egészségi állapota. Ahogy egykor ló a kocsistól, aki ellátta, etette, itatta és nem hajtotta szét testét, lelkét. Az autó abban különbözik az állattól, hogy kiszolgáltatottabb. Jelzi ugyan néhány műszer, hogy fogy az üzemanyag, vagy baj van a motorral, az abroncsnyomással, de akkor is elindul, ha kevés és már fáradt a kenőanyaga, hűtőfolyadéka. Az állat makacsabb, különösen az öszvér, ha nem tetszik neki, ki sem mozdul az istállóból. Persze vannak állat gazdák is, akik ilyenkor ostorral hajtják szegény párát, ahogy sok autós, aki csak tankolja és hajtja, de nem gondozza autóját. Pedig a 20-30 ezer alkatrészből összerakott gép is igényli a törődést, a szakszerű karbantartást, szervizelést. De a gondossághoz ez nem elég, fontos a megfelelő használat, ami már a reggeli hidegindítással kezdődik. A régebbi karburátoros motoroknál valóban szükség volt hosszabb alapjárati melegítésre, mert a rendszer nem szabályozta automatikusan az üzemanyag-keveréket, ezt a szívatóval kellett állítgatnia a vezetőnek. Napjaink korszerű autóinak elektronikus befecskendezéses motorjainál ez már felesleges, sőt! Hidegen az olaj sűrűbb, a kenés kevésbé hatékony, miközben a motor folyamatosan üzemanyagot éget el, hiába járatjuk percekig a motort, alapjáraton jár, nem melegszik fel gyorsabban, viszont növeli a kopást és fogyasztást is. Ráadásul álló motorjáratásnál a sebességváltó és differenciálmű is hideg marad, mert ezek is csak menet közben érik el az optimális üzemi hőmérsékletet. Ráadásul a hosszú álláskor történő melegítés után hirtelen nagy terhelést kap az autó, ami a hajtáslánc elemeit is feleslegesen terheli. Amikor beszállunk az autóba, ne járassuk feleslegesen a motort, elég azt beindítani a biztonsági öv becsatolása, a rádió bekapcsolása, az úti cél beállítása után. Még a másfél évtizedes autó sem igényli az álló helyzetben történő klasszikus melegítés, sőt, kifejezetten árt motorjának. És nem csak annak, hanem a környezetnek és pénztárcáknak is. Méghozzá többszörösen: mert jobban kopik és indokolatlanul többet fogyaszt. Elindulás előtt a mai motoroknak elég 10 másodperc ahhoz, hogy a szivattyú megfelelő mennyiségű kenőanyagot juttasson a hengerfalra. A használat és kopás szempontjából az a fontos, hogy a motor minél előbb elérje az optimális üzemi hőmérsékletet! Ezt pedig csak terhelten lehet elérni. Amennyiben álló helyzetben járatjuk a motort, akkor csak a dugattyúkat, a főtengelyt és a lendkereket kell mozgatni a, ami az autó tömegének 1-2 százaléka, ettől pedig nem hogy nem izzad meg, de még csak nem is melegszik fel. Felesleges télen is járatni, mert ezzel a szélvédőről nem olvad le a jég és az utastér sem melegszik fel. Szóval csak az ablakok letisztítása után érdemes beindítani a motor, mely normális rajt procedúrával nem kopik indokolatlanul, kisebb a fogyasztása és károsanyag-kibocsátása, ami nemcsak a környezet és mindannyiunk egészsége, hanem a katalizátor tartóssága miatt is fontos. Elindulás után azzal kímélhetjük még a motort, hogy az első kilométereken nem pörgetjük magas fordulatszámon, de a túl alacsony sem éppen megfelelő. Ahogy a kocsisnak is rá kell éreznie a a lovának megfelelő tempóra, mert a ló az nemcsak munka eszköze, szállító járműve, hanem társa is, ahogy az autónk. Ovi járat, hideg üzemmód, többletköltség Az álló járműves melegítés mellett különösen a rövid utak ártanak a motornak, a részecskeszűrőnek és a katalizátornak, ez különösen használt-autó vásárlásakor jelent kockázatot a fiatal, de viszonylag kis futásteljesítményű – rövid ovi járatra használt- daraboknál. Vásárlás előtt ezért is érdemes átvizsgáltatni szakemberrel a kiszemelt használt kocsit. https://gor-car.hu/ A német autóklub, az ADAC tesztjei szerint –10 Celsius-fokos környezeti hőmérséklet esetén négy percnyi álló helyzeti motorjáratás után is csak –7 Celsius-fokig melegszik a motorolaj, az utastérbe pedig 13 Celsius-fokos levegőt fúj a ventilátor, mindez 0,2 liter üzemanyag fogyasztást és magas károsanyag-kibocsátást jelent. A Magyarországon is érvényes Közúti Közlekedési Egyezmény szerint a vezető köteles ügyelni arra, hogy járműve ne okozzon kellemetlenséget másoknak, fölösleges zajt, port, füstöt. Bírság Nálunk is tilos, de még nem szankcionálják, miközben több európai országban szigorúan büntetik az indokolatlan motormelegítést. Ausztria: 75-150 euró Belgium: 130 eurót Szlovákia: 20 euró Németország: 10 euró Svájc: 60 frank Franciaország: 135 euró Egyesült Királyság: 20 font, ha a vezető az autóban ül, a felügyelet nélküli motorjáratás 100 font Fotók: Aston Martin, Batur, Bentley, LSB, Szerző További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

Osztrák InterCity-kocsik segítik a nyári balatoni forgalomban a MÁV-ot

2026.05.19.
Forrás: Vitézy Dávid Facebook-oldala A tárcavezető indoklása szerint "az elmúlt évek vasútromboló politikájának egyik következménye az volt, hogy a MÁV egyszerűen képtelen volt kezelni a nyári balatoni szezon okozta forgalomnövekedést." A helyzet most is súlyos, hiszen a dunakeszi járműjavító összeomlása és a leállt IC-kocsi fővizsgák miatt a MÁV-nak jelenleg kevesebb üzemképes InterCity-kocsija van, mint akár tavaly vagy tavalyelőtt - hangsúlyozta Vitézy, hozzátéve, hogy ezért azonnal lépni kellett, a legjobb és leggyorsabb megoldás pedig a kölcsönzés volt. A tárcavezető jelezte, hogy ezzel párhuzamosan dolgoznak a tartós megoldáson is, azaz a teljes távolsági flotta megújításán, amit "szinte a nulláról kell kezdeni", hiszen az erre vonatkozó tendereket a korábbi miniszter 2022 végén visszavonta. A miniszter értékelése szerint az osztrák vasúttal való tárgyalás már önmagában is jelentős fordulat a korábbi kormányzathoz képest, hiszen "Lázár János mindent megtett azért, hogy a lehető legrosszabb viszony alakuljon ki az osztrákokkal." 2023 novemberében azonnali hatállyal menesztette a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) osztrák vezérigazgató-helyettesét, és megpróbálta az osztrákokat kitolni a GYSEV-ből, amire válaszul az osztrák állam beperelte a magyar felet - emlékeztetett a miniszter. Hozzátette: az elmúlt években gyakorlatilag beszélő viszony sem volt a két fél között. Ezt sikerült most néhány hét alatt annyira helyreállítani, hogy már ilyen megállapodások megkötése is lehetővé vált. Ez az eset is azt bizonyítja, hogy ha nem hatalmi arroganciával és gőggel közelítünk minden kérdéshez, hanem az együttműködés és a megoldás szándékával, akkor gyorsan lehet érdemi eredményeket elérni - fogalmazott. Mint írta, azért is látogatnak a héten Magyar Péterrel és a kormány több tagjával Bécsbe, hogy ennél még nagyobb és fontosabb ügyekben is új alapokra helyezzék a kétoldalú kapcsolatokat. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Az MG 07 megkapja a Momenta legfejlettebb vezetéstámogató rendszerét

2026.05.19.
 A Pekingi Autószalonon a sanghaji SAIC Motorhoz tartozó márka bejelentette, hogy az autó a Momenta R7 rendszerével érkezik, amely egy megerősítéses tanuláson alapuló „világmodellre” épül, és egy dedikált MI-chipre, az Xheart X7-re támaszkodik. A két német autóipari óriás, a BMW és a Mercedes is a Momenta kínai technológiai céget választotta az autóiba építendő ADAS rendszerek fejlesztéséhez. A Mercedes-Benz 130 éves múltra visszatekintő történetében ez az első, hogy egy kínai cégtől szerez be kulcsfontosságú fejlett technológiát. Miközben az R7 rendszert eredetileg a 300 ezer jüan (kb. 15 mFt) feletti, prémiumkategóriás modellekhez társítják, az MG ezt a technológiát alacsonyabb árszegmensű modellekben is elérhetővé teszi. Autópiaci szakértők szerint a Momenta R7 méltó versenytársa a világ legfejlettebb vezetéstámogató rendszereinek, köztük  a Tesla FSD V14 rendszerének. Az R7 architektúra ugyanazt a filozófiát követi, mint a Tesla rendszere: az autó nem előre programozott szabályok alapján működik, hanem képes egy komplex, folyamatosan tanuló modell segítségével értelmezni a környezetét. A Momenta szerint az R7 rendszer mögött jelentős adat- és számítási háttér áll. A vállalat több mint 100 millió kilométernyi vezetési adatot gyűjtött össze, valamint több mint egymillió ritka, úgynevezett „long tail” forgalmi szituációt használt fel a modellek tanításához. Ide tartozik, hogy a kínai közlekedési környezet különösen összetett, a gyalogosok, a kétkerekű járművek és a logisztikai forgalom nagy sűrűsége miatt sokkal több változatos helyzetet kell kezelni, mint az Egyesült Államokban. A rendszer egyik fontos előnye a gyors fejlesztési ciklus: az R7 modell egy-egy tanítás utáni finomhangolása akár 2–3 órán belül elvégezhető, míg a teljes tanulási ciklusok néhány napot vesznek igénybe. Ez lehetővé teszi a szoftver heti rendszerességű frissítését, így a jármű képességei folyamatosan fejlődhetnek. Ezzel az önvezető technológiával felszerelt járművek száma jelenleg mintegy 80 ezer körül mozog, de 2026 végére 200 ezer darabra növekedhet, hosszabb távon pedig akár 10 millió feletti flottával számolnak. Ami pedig az  MG 07 modellt illeti, az autó alacsony építésű, fastback kialakítású karosszériát kap, keret nélküli ajtókkal és kupés vonalvezetéssel. A járműbe integrált LiDAR-érzékelők lesznek, ami az önvezető funkciók egyik kulcseleme. Az autó először 2026 februárjában tűnt fel tesztelés közben Kínában, majd márciusban a SAIC hivatalosan is előzetest mutatott belőle, megerősítve, hogy a márka újgenerációs elektromos stratégiájának része lesz. A végleges műszaki adatok egyelőre nem ismertek, de az eddigi információk alapján egyértelmű, hogy a MG 07 nem csupán egy új modell, hanem stratégiai lépés is: a SAIC célja, hogy a fejlett önvezető technológiát szélesebb körben, elérhetőbb szinten kínálja, miközben közvetlen kihívást intéz a szektor legnagyobb szereplői felé.  
Címkék: 

BMW-alelnök: a vártnál sokkal erősebb a kereslet a Debrecenben gyártott iX3 modell iránt

2026.05.19.
Elmondása szerint a modell a vártnál sokkal jobban teljesít, ezért a második műszakot már februárban, az eredetileg tervezettnél korábban elindították a debreceni üzemben, ami a foglalkoztatásra is kedvező hatással lesz, de részleteket nem árult el. Kiemelte: a debreceni gyár sikere a közép- és kelet-európai régióban is pozitív hatást gyakorolhat a beruházásokra és a beszállítói hálózat fejlődésére. A magyarországi gyártás bizonyítja, hogy Európában is lehet nemzetközileg versenyképes elektromos járművet előállítani - fogalmazott. Emlékeztetett: a Debrecenben gyártott BMW iX3 (a Neue Klasse modellcsalád első tagja) több rangos autóipari díjat is elnyert, így az Év Magyar Autója 2026 díjat, valamint a globális Világ Év Autója és a Világ Év Elektromos Autója elismerést. A társaság az európai piacok közelsége, a kiépült beszállítói háttér, valamint a rendelkezésre álló, magasan képzett munkaerő miatt döntött Debrecen mellett - erősítette meg az alelnök, hozzátéve: a beruházási döntésben a magyar autóipar több évtizedes gyártási tapasztalata is fontos szerepet játszott. Hangsúlyozta, hogy a BMW-csoport nem támogatja a kínai versenytársakkal szembeni vámok vagy egyéb kereskedelmi korlátozások alkalmazását, ugyanakkor fontosnak tartja a kiegyensúlyozott versenyfeltételek megteremtését. A kínai piacot rendkívül erős verseny és innováció jellemzi, ami véleménye szerint hozzájárul a technológiai fejlődéshez és a globális versenyképesség fenntartásához. Glenn Schmidt kiemelte: a technológiai semlegesség továbbra is alapvető jelentőségű a BWM számára. A vállalat célja, hogy valamennyi ügyféligényt lefedjen, ezért a benzin- és dízelüzemű, plug-in hibrid, elektromos és hidrogén meghajtású modellek egyaránt szerepelnek kínálatában. Ez a technológiai nyitottság és a rugalmasság stabilitást és folytonosságot biztosít a vállalat számára a változékony piaci és szabályozási környezetben, figyelembe véve a fogyasztói igények és az egyes piacok eltérő szabályozásának különbségeit is - mutatott rá. Az autóiparban hosszú távon kiszámítható stratégiai irányokra van szükség - húzta alá az európai szabályozási környezet változásaira utalva. A BMW stratégiájának egyik alapelve, hogy a főbb piacokat lehetőség szerint helyi gyártással szolgálják ki, miközben az iparágat alapvetően globális működés jellemzi - fejtette ki. A Kínában értékesített járműveik több mint 85 százalékát helyben gyártják. Az Egyesült Államokban harminc éve hozták létre a dél-karolinai üzemet, amely ma a vállalat legnagyobb gyára, és az amerikai piacon értékesített autók mintegy felét állítja elő. Az MTI kérdésére az autóiparban várható konszolidációs folyamatokról szólva elmondta: az iparág sajátossága, hogy egy adott régió vezető autógyártója hosszabb távon jellemzően egy helyi gyártó. Példaként említette, hogy az Egyesült Államokban a Ford és a General Motors tölti be ezt a szerepet. Kínában viszont, ahol erős konszolidáció várható a közeljövőben, szintén egy kínai gyártónak lehet majd a legnagyobb piaci részesedése, és Európában is helyi gyártó maradhat az élen. A sajtóbeszélgetést megelőző, a Transport Research Arena 2026 konferencia keretében tartott előadásában Glenn Schmidt kiemelte: a fenntarthatóság és a versenyképesség egymást erősítő tényezők. Hangsúlyozta, hogy a BMW Group továbbra is elkötelezett amellett, hogy legkésőbb 2050-re elérje a nettó zéró kibocsátást teljes értékláncában, összhangban a Párizsi Megállapodás célkitűzéseivel. Hozzátette: a világos és átfogó fenntarthatósági célok hosszú távon versenyelőnyt jelenthetnek a vállalatok számára. Ismertetése szerint egy jármű értékének mintegy 70 százaléka a beszállítóktól származik. A BMW világszerte mintegy 2700 első körös beszállítóval működik együtt, miközben több tízezer második és harmadik körös partner kapcsolódik az ellátási lánchoz. A vállalat ösztönzi partnereit a körforgásos megoldások és a megújuló energiaforrások alkalmazására - mondta. A körforgásos gazdaságra épülő működés jelenti az egyetlen hosszú távon fenntartható irányt Európa számára, és a kontinens versenyképességének megőrzéséhez elengedhetetlen ennek erősítése - vélekedett. Az előadást követő panelbeszélgetésen elmondta: Kínában úgy nőtt 50 százalék fölé a plug-in hibrid és tisztán elektromos járművek értékesítési aránya, hogy az ország nem tűzte ki célul a teljes elektrifikációt, és nem tiltotta be a belső égésű motorokat. Ehelyett célzott iparpolitikával, valamint a helyi gyártók és beszállítók támogatásával építette fel autóiparát. Ezzel szemben Európában jelenleg alig minden ötödik új jármű elektromos meghajtású, eközben szigorú szabályokat hoztak a teljes elektrifikáció eléréséhez - hívta fel a figyelmet. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója