Buszsofőrnek álltam, fentről nézve nagyon más a világ!

2024.04.21.
Minek ment oda? Nemrég a csapból is az folyt, hogy a kormány szeretné segíteni a személyszállítási ágazatban fennálló munkaerőhiány csökkentését azzal, hogy térítésmentesen, vagy könnyített vizsgarendben D kategóriás jogosítványhoz juttatja azokat, akinek már van B-s jogsijuk. Az érdeklődés (nálam is) megvolt, de mindez milyen a gyakorlatban? Nagy mellénnyel, és jogosítványommal a zsebemben jelentkeztem egy nyíltnapra, ahol gondoltam majd lazán megyek pár kört, meglátom, hogy mit mutat egy ilyen technika. Nos, nap végére elég kicsire összementem. Mert az arc megvolt, de mint minden szakmát, ezt is csak messziről szagolja az, aki csak utasként ült eddig buszon. Persze, hogy csak menet közben derül ki, mennyire összetett munkahely a sofőr állás, bőven van mit csinálni a vezetőülésben. Mit vezetett? Egy közepes méretű, 12 tonnás, 9000 köbcentis, manuális sebességváltóval működő "ótóbuszt", ahogy nagyanyám mondta anno. Már a manuális váltótól megijedtem picit, na, nem azért, mert ne szeretném! Csak előttem volt, hogy milyen lesz majd megtalálni itt a fogáspontot, vagy mennyire ügyesen tudom majd csúsztatni a kuplungot, hogy szépen induljunk el, hiszen itt utasokkal dolgozunk (ők a rakomány), és a buszsofőr feladata az, hogy az utasok észre se vegyék, hogy a jármű mozog, fékez, megáll, világít, dudál. Ők csak had utazgassanak a legnagyobb nyugalomban. Az indítási procedúra itt nem úgy működik, mint egy hétköznapi autónál. Mindennek az alapja a levegő. Szóval, nagy levegő, mert indítás után meg kell várni, míg feltölti a rendszert levegővel. De addig sincs lustálkodás, irány a kötelező indulás előtti teendők kipipálása: -megvizsgálni a jármű világító, és jelző berendezéseit, -folyadékokat, -gumiabroncsokat, -kormányművet, aztán fékpróba, és csak utána hagyhatjuk el a telepet. Hagynánk, de nekem még az indulás is nehézkes volt. Azzal a nagy malomkerék kormánnyal, sehogy nem ment a szokásos 9 és 3 órás kormányfogás, és persze, hogy "lazában tekertem", fejtem, mint egy úrvezető. Ezt a buszt teljesen máshogy kell kormányozni, nem szabad benyúlni. Egyszerűen rá kell érezni. És a kézifékre is, amit nem a szokott helyen találunk, hanem bal kéz mellett, nagyjából hasmagasságban. A retarder is egy ehhez hasonló ismeretlen kar volt nekem, mivel zárt pályán haladtunk, ezt nem is tudtam kipróbálni. De megtudtam, hogy a hidrodinamikus retardernek fékkímélő szerepe van. A számomra idegen berendezések mellett a legnagyobb problémát mégis a méretek jelentették, hiszen egy 3 Le-s robogóval érkeztem a helyszínre, és innen azért kicsit nagy ugrás a 10 ezer köbcenti, és a 20 méter hossz, meg 3 méter szélesség. Olyan szinten kitölti a jármű a forgalmi sávot, hogy ha egy nagyobb kutya a járda széléről becsóválja a farkát, akkor az már hozzáér a jármű oldalához. Félelmetesen kicsi a hely mindkét irányba, így folyamatosan arra kellett koncentrálnom, hogy sávban maradjunk. A másik nehézséget nem is sikerült megszoknom, ez pedig a kanyarodás. Mi tesz még egy teherautótól is bonyolultabbá egy autóbuszt? Hogy itt a kerék előtt ülünk, legalább másfél méter van még az első tengely, és a jármű eleje között, ezért speciális technikát kell alkalmazni kanyarodásnál, hiszen az utolsó percig ívkülsőn kell tartani a buszt, majd intenzíven megcélozni az ívbelsőt, és akár be is engedhetjük a szegélyen túlra is az elejét, mert fennakadni nem fog, viszont a hely nagyon kell. És akkor még nem mondtam, hogy a hátsó kilógást sem egyszerű megoldani. Egyszóval, egy ekkora kukaccal a hétköznapi tili-toliban csatakosra izzadnám magam az elején. A szűk helyen manőverezés, tolatás szintén nem hétköznapi manőverek, ezt a sofőrök is igyekeznek elkerülni. De, hogy ne csak panaszkodjak: az érzés, amikor én nyomtam meg a gombot, és csukódott be az ajtó? Felbecsülhetetlen. Erre a momentumra gyermekkorom óta vágytam. Meg arra is, hogy végre pöffeszkedhessek a légrugós sofőrülésben. Mennyire menő volt a sofőrbácsi, amikor lágyan ringott alatta? Nemhibába ő a jármű ura. Teljesen más, mint a filmekben A nap végéhez közeledve igazából az tudatosult bennem, hogy ez komoly meló. Meg lehet persze szokni, mert az oktató úgy ment végig a vizsgakörön, mintha kerékpárral lett volna. Sehol nem blokkolt le, folyamatosan mozgásban volt, folyatta a járművet. Úgy a keze alá dolgozott minden, hogy kívülről tényleg azt mondaná bárki, hát ez csak ennyi? Persze, de harminc év alatt hány kormánykereket koptatott már el? Na, innen nézve mindjárt látszik, hogy nem is olyan egyszerű, mint a filmekben. Budapest napi járműforgalma 10-15 millió kilométer. Több mint ezer darab autóbusz közlekedik napi szinten a fővárosban. Egy olyan közlekedési kultúrában, ami évről-évre egyre romlik. Nincs sok tiszteletük a nagy kék járműveknek, és sofőrjeiknek, pedig a KRESZ is előírja, hogy a lehetőségeikhez mérten a többi közlekedőnek segítenie kellene a haladásukat. Ettől még sokkal nagyobb bajnak tartom azt, hogy végezheti munkáját minden nap ezer sofőr tudásához képest a legjobban, vezethet a legprecízebben, azzal mégsem kerül be a hírekbe. De ha egyszer egyikük hibázik, akkor azzal tele az internet. Néha ők is megérdemelnék, hogy egy kemény nap végén kapjon egy jó szót, egy kis elismerést, hogy ezt a napot is lehozták baleset, és konfliktus nélkül. Mert ez az igazi nagy teljesítmény. De próbálok pártatlan lenni, és megjegyzem, hogy egy kedves idős néni, aki mindennapi vendég az egyik fővárosi kerülte vonalán, minden évben karácsony táján süteménnyel kedveskedik a vonalon dolgozó autóbuszvezetőknek. Ez rendkívül jól esik a sofőröknek, és képzeljék, minden évben, mint a karácsonyt úgy várják ezt az alkalmat. Ha keresünk, itt is találhatunk apró pozitív dolgokat. Én csak annyit kérnék az autósoktól, hogy ha lehet, kicsit figyeljünk jobban az autóbuszokra, és ha belefér, próbáljunk meg csak egy kicsit előzékenyebben lenni velük szemben. Mert én már tudom, hogy milyen kemény a buszvezetők élete, nekik is jól esik egy emberséges manőver. További autós tartalmakért kövessen minket Facebookon is.

Itt lehetnek torlódások hétfőtől a ferihegyi repülőtérnél az útfelújítás miatt

2024.04.21.
Tájékoztatásuk szerint ez idő alatt a csomópontot nem zárják le, csak sávlezárás várható; az M4-es autóút feletti felüljárón a Budapest felől a repülőtérre vezető lehajtóágon végeznek felújítási munkákat. Április 2-án kezdődött a munka. Fotó: MTI/Kovács Tamás A repülőtér így minden irányból megközelíthető lesz, azonban a Budapest felől érkezők kettő helyett csak egy sávon tudnak a légikikötő felé haladni - közölték, hozzátéve, hogy az arra közlekedőknek torlódásra és hosszabb menetidőre kell számítaniuk. A társaság közleményében felidézte, hogy április 2-án indult el az M4-es autóút ferihegyi repülőtér csomóponti ágainak ütemezett felújítása, amely várhatóan május közepéig tart. A burkolatfelújítás miatt folyamatosak a forgalomterelések, sávlezárások. Az autósoktól azt kérik, hogy a terelések mellett fokozott figyelemmel haladjanak el. A repülőgéppel utazóknak pedig azt javasolják, hogy utazásuk tervezésekor tájékozódjanak a légikikötő megközelítéséhez szükséges időről. Az MKIF a felújítási ütemekről, az esetleges forgalomkorlátozásokról, terelésekről tájékoztatást ad a honlapján, a www.mkif.hu oldalon, valamint a Facebook-oldalán és az Útinformon keresztül. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Csökkent az eladott új elektromos autók aránya az Európai Unióban

2024.04.21.
A márciusban eladott 1 millió 31 ezer 875 személyautó 5,2 százalékkal kevesebb a tavalyinál, miután februárban 10,1 százalékos növekedést jegyeztek fel. Márciusban csökkent idén először az eladott autók száma, amiben szerepe volt a húsvéti munkaszüneti napoknak is. Az EU valamennyi vezető piacán csökkentek a márciusi eladások: Németországban 6,2 százalékkal, Spanyolországban 4,7 százalékkal, Olaszországban 3,7 százalékkal, Franciaországban pedig 1,5 százalékkal. A kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) piaci részesedése egy év alatt 13,9 százalékról 13 százalékra csökkent idén márciusban, a hibrid-elektromos autóké (HEV) viszont 24,4 százalékról 29 százalékra nőtt. A hálózatról is tölthető, "plug-in" hibrid (PHEV) autók piaci részesedése 7,2 százalékról 7,1 százalékra mérséklődött. A benzines és dízelmotoros autók együttes piaci részesedése idén márciusban 47,8 százalékot tett ki, csökkent az egy évvel ezelőtti 51,8 százalékhoz képest. Az idei első negyedévben mintegy 2,8 millió új autót helyeztek forgalomba az EU-ban, 4,4 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az eladások Olaszországba és Franciaországban egyaránt 5,7 százalékkal, Németországban 4,2 százalékkal, Spanyolországban pedig 3,1 százalékkal nőttek. Fotó forrása: hirado.hu Tavaly az Európai Unió autópiaca erőteljes, 13,9 százalékos bővüléssel zárt 2022-hez képest, 10,5 millió új autót értékesítettek. Kétszámjegyű növekedést regisztráltak a legtöbb országban, köztük a három legnagyobb piacon: Olaszországban (+18,9 százalékkal), Spanyolországban (+16,7 százalékkal) és Franciaországban (+16,1 százalékkal). Németországban tavaly szerényebben, 7,3 százalékkal nőtt az új autók értékesítése. A kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) piaci részesedés tavaly 14,6 százalékra emelkedett a 2022. évi 12,1 százalékról, megelőzve ezzel a dízelét, amelynek részesedése 16,4 százalékról 13,6 százalékra zsugorodott. A benzines autók 35,3 százalékos piaci részesedéssel megőrizték vezető helyüket, de csökkent a 2022. évi 36,4 százalékról. Tavaly a második legnagyobb szeletet az autópiacon a hibrid-elektromos autók (HEV) szerezték meg, 25,8 százalékos piaci részesedéssel, ami nagyobb az egy évvel korábbi 22,7 százaléknál. A hálózatról is tölthető, "plug-in" hibrid (PHEV) autók piaci részesedése ugyanakkor 9,4 százalékról 7,7 százalékra csökkent. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az utóbbi idők legizgalmasabb napját hozta a Horvát-rali szombatja

2024.04.21.
A sok fordulat napja után - szó szerint és átvitt értelemben is - a Hyundai sztárja, Neuville 4,9 másodperces előnnyel vezet Elfyn Evansszel szemben, és ideiglenesen már 18 pontot megszerzett, amivel tovább növelte a bajnoki pontversenyben az előnyét a walesi versenyzővel szemben. A nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier 11,6 másodpercen belül végzett a harmadik helyen. A reggel Neuville javára fordult, köszönhetően annak, hogy igyekezett megóvni a négy lágy keverékű Pirelli gumiját. Evans, aki a pénteki napot a belgával holtversenyben zárta, 4,7 másodpercet veszített a délelőtti körön, amelyen az előrejelzett eső nem jött meg. Ennek hiányában nem volt előnyös, hogy három lágy, két eső és egy kemény gumival kellett gazdálkodnia.   A Toyota mindhárom párosa úgy döntött, hogy négy lágy és két eső abroncsot használ a délutáni ismétlődő körre, míg Neuville egy változatosabb csomagot választott, amely két kemény, két lágy és két esőgumit tartalmazott. Ez a stratégia kezdetben kifizetődött a japán márka párosai számára: Evans visszaszerezte a vezetést, miután a 13. szakaszon 6,7 másodperccel megelőzte Neuville-t az enyhe esőzésben. Azonban a belga az utolsó három gyorsasági megnyerésével válaszolt a túlnyomórészt száraz körülmények között, és visszatért az élre. Neuville szombati helyezése 18 pontot ér, feltéve, hogy teljesíti a vasárnapot is. Ugyanígy Evans 15, míg Ogier 13 pontot kaphat. "Nem nagy az előnyünk, de remek napunk volt" – mondta mosolyogva Neuville a nap végén. "A délutáni nem tökéletes gumiválasztás ellenére képesek voltunk megvédeni az előnyünket. Folytatnunk kell a támadást, és jó gumiválasztással kell rendelkeznünk vasárnap. Ma nem volt könnyű, amikor az időjárást nem tudtuk jól előre jelezni." Ott Tänak lett a negyedik, több mint egy perccel van lemaradva csapattársától a másik Hyundai i20-assal. Az észt szerencsésen megúszta egy elgörbült felnivel, amikor egy balkanyarban kisodródott és nekicsapódott az autója egy járdaszegélynek. Tänak 19,9 másodperces előnyt épített ki az ötödik helyen álló Adrien Fourmaux (Ford Puma) előtt. Fourmaux ismét lenyűgöző volt az M-Sport gépével, a Smerovišće - Grdanjci pályán például a leggyorsabb időt autózta, és ezzel növelte előnyét a Toyota harmadik pilótájával, Kacuta Takamotóval szemben. A hetedik helyen álló Andreas Mikkelsen szombaton is túlcsúszott egyszer egy kereszteződésben, de a nap végére egyre kényelmesebben érezte magát a Hyundai fedélzetén. Grégoire Munster újabb értékes tapasztalatokat szerzett a Ford Pumával, és a nyolcadik helyen fejezte be a napot, míg a WRC2 sztárjai, Nikolay Gryazin és Yohan Rossel tették teljessé a top10 mezőnyét. A vasárnapi fináléban még négy szakasz vár a mezőnyre, ahol akár 12 bajnoki pont is gazdára találhat. Ezek összesen 54,78 km hosszúak lesznek. Az állás szombat este: 1 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) 2h09m46.0s 2 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +4.9s 3 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +11.6s 4 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +1m15.5s 5 Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford PUMA Rally1 HYBRID) +1m35.4s 6 Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m14.2s 7 Andreas Mikkelsen/Torstein Eriksen (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +4m00.8s 8 Grégoire Munster/Louis Louka (Ford PUMA Rally1 HYBRID) +4m56.3s 9 Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Citroën C3 Rally2) +7m41.4s 10 Yohan Rossel/Arnaud Dunand (Citroën C3 Rally2) +8m20.9s További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Két ember halála miatt keresi a rendőrség a Ferihegyi úti cserbenhagyót

2024.04.21.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya 01000/1662/2024. bűnügyi számon folytat büntetőeljárást a 2024. április 18-án 22 óra körül a Budapest XVIII. kerületében, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utca magasságában történt, két ember halálával végződő közúti közlekedési baleset ügyében. Fotó: MTI - Mihádák Zoltán A rendelkezésre álló adatok szerint a repülőtér irányából a város felé tartó Volkswagen Touareget Iavorschi Nicolai 21 éves moldovai állampolgár vezette, áttért a szemközti sávba, ahol két másik  autóval  ütközött. Az egyik autóban ketten meghaltak, a másikban ketten megsérültek. Az okozó jármű vezetője és utasai a baleset után elmenekültek. A BRFK azonosította a Volkswagen Touareg vezetőjét, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki: (https://www.police.hu/hu/koral/elfogatoparancs-alapjan-korozott-szemelyek/277471) A szintén elmenekülő utasokat is körözik : (https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/oket-korozzuk) A BRFK Bűnügyi Főosztálya az üggyel összefüggésben pedig embercsempészés miatt indított büntetőeljárást. Kérik, hogy aki a keresett férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A biztonsági autóval tarkított versenyen is nyert Verstappen Sanghajban

2024.04.21.
A 26 éves holland pilótának a kínai verseny volt karrierje 190. F1-es viadala, melyen az idei negyedik és pályafutása 58. futamgyőzelmét aratta. A Sanghajban korábban még soha nem diadalmaskodó Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, a dobogó alsó fokára pedig a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez állhatott fel. A rajtnál Verstappen gond nélkül megtartotta az első helyet, mögötte viszont Fernando Alonso (Aston Martin) feljött másodiknak, miután remek manőverrel megelőzte Pérezt, aki azonban az ötödik körben visszavette a második pozíciót. Alonso hamarosan még eggyel hátrébb került, ugyanis Norris is lehagyta. Fotó forrása: hirado.hu Az első kerékcseréknél az élmezőnyből a két Red Bull egyszerre, ugyanabban a körben hajtott a boxba, és miután a riválisok is megkapták a friss abroncsokat, Verstappen vezérletével visszaállt az eredeti sorrend. A 21. körben Valtteri Bottas (Sauber) autója műszaki hiba miatt leállt, s mivel a finn versenyző veszélyes helyen állt félre, a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót. Ennek nyomán szinte az egész mezőny a boxba hajtott újabb kerékcserére, majd az újraindítást követően szinte azonnal több kisebb koccanás is történt, így aztán újfent a pályára hajtott a biztonsági autó. A következő újraindítás már zökkenőmentesen zajlott le, Verstappen az élen maradt, mögötte Norris, Charles Leclerc (Ferrari), Pérez volt a sorrend, a mexikói Red Bull-versenyző ugyanis pozíciókat veszített, amikor az első biztonsági autós szakaszban kiállt kerékcserére. Tizenhét körrel a leintés előtt Pérez megelőzte Leclerc-et, és üldözőbe vette Norrist a második helyért, de arra már nem volt esélye, hogy utolérje, illetve lehagyja. A világbajnokság két hét múlva az Egyesült Államokban, a Miami Nagydíjjal folytatódik. Végeredmény, Kínai Nagydíj, Sanghaj (56 kör, 305,066 km, a pontszerzők):  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:40:52.554 óra  2. Lando Norris (brit, McLaren) 13.773 másodperc hátrány  3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 19.160 mp h.  4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 23.623 mp h.  5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 33.983 mp h.  6. George Russell (brit, Mercedes) 38.724 mp h.  7. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 43.414 mp h.  8. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 56.198 mp h.  9. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 57.986 mp h. 10. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1:00.476 perc h. A vb-pontversenyek állása 5 futam után (még 19 van hátra), versenyzők:  1. Verstappen 110 pont  2. Pérez 85  3. Leclerc 76  4. Sainz 69  5. Norris 58  6. Piastri 38  7. Russell 33  8. Alonso 31  9. Hamilton 19 10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 9 11. Cunoda Juki (japán, RB) 7 12. Oliver Bearman (brit, Ferrari) 6 13. Hülkenberg 4 14. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1     csapatok:  1. Red Bull 195 pont  2. Ferrari 151  3. McLaren 96  4. Mercedes 52  5. Aston Martin 40  6. RB 7  7. Haas 5 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nyolc tipp, amivel felkészítheted a bringádat a tavaszi szezonra

2024.04.21.
Egy héttel ezelőtt még szinte nyárias meleg volt, kirajzottak a biciklisek és a motorosok, aztán hirtelen nagyon lehűlt a levegő, előkerültek a télikabátok, és a hideg miatt ezekben a napokban talán kevesebben pattannak nyeregbe. Sebaj, mert ez a kis szünet remek lehetőség arra, hogy felkészítsd a kerékpárodat, mielőtt tényleg beköszönt a bringás szezon. Nyolc tipp, hogy tipp-topp legyen a biciklid. 1. Alapos tisztítás A tavaszi felkészítés elő lépése, hogy alaposan megtisztítod a kerékpárt. Ez nemcsak abban segít, hogy eltávolítsd a szennyeződéseket, hanem arra is lehetőséget ad, hogy megvizsgáld a bringát az esetleges kopás, rozsda, sérülés vagy egyéb problémák jelei után kutatva. Használj enyhén szappanos vagy mosószeres, langyos vizet. A lánc és a hajtás részeire érdemes külön figyelmet fordítani, ide jól jöhet a kimondottan erre gyártott tisztítószer, és semmiképpen ne feledd utána az olajozást, amihez szintén kimondottan kerékpárokhoz ajánlott szert használj. 2. Fékek beállítása A biztonságos közlekedéshez elengedhetetlen, hogy kifogástalanul működő fékek legyenek a kerékpáron. Ezért mielőtt tavasszal útnak indulsz, ezt is nagyon fontos rendbe tenni. Győződj meg arról, hogy a fékkarok megfelelően működnek, a fékek könnyedén és egyformán fognak. Nézd meg a fékbetéteket, ha túl kopottak, jöhetnek az újak. Ha bármilyen problémát észlelsz, és nem vagy biztos a dolgodban, javíttasd meg a bringát egy profi szerelővel.  3. Gumik és kerekek Ha idén még nem tekertél, a téli tárolás után a kerékpár gumiabroncsai laposak lehetnek, ezért fújd fel az ajánlott  guminyomásra. Vizsgáld meg a külső gumikat, nincs-e rajtuk kopás vagy sérülés, nem öregedett-e el az anyag, szükség esetén cseréld ki őket. A felnik és a kerékagyak kritikus alkatrészek a problémamentes közlekedés szempontjából. Ellenőrizd, hogy nem deformálódott-e el a felni – nincs-e benne nyolcas –, vannak-e laza küllők. Győződj meg arról is, hogy a kerékagyak nem szorulnak, nem kotyognak, szükség esetén irány a szerviz. 4. Lánc és hajtás A lánc és a lánckerekek a kerékpár alapvető alkatrészei, ezért lényeges, hogy szezon előtt ellenőrizd őket, mennyire vannak elhasználódva. Nézd meg, nem nyúlt-e meg a lánc, és ahogy a tisztításnál írtuk, takarítsd meg és láncolajjal végezd el a kenést. Vizsgáld meg a lánckerekeket is, nem kopottak-e a fogak, mert az rontja a meghajtás és a váltás hatékonyságát. 5. Bovdenek A bovdenek fontos szerepet játszanak a fékezésben és a váltásban, de idővel elhasználódhatnak. Érdemes megvizsgálni a bovdeneket, nem foszlanak vagy rozsdásodnak-e, ha kell, cseréld ki őket, és győződj meg arról is, hogy a bovdenházak állapota megfelelő-e. A megbízható és sima váltáshoz és fékezéshez kifogástalan állapotú bovden és bovdenház szükséges.  6. Lámpák és prizmák Ahogy egyre enyhébbek az éjszakák, könnyen előfordulhat, hogy sötétedés után is kerékpárral közlekedsz, amikor nagyon fontos a láthatóság. Győződj meg arról, hogy a lámpák megfelelően működnek, töltsd fel őket vagy vegyél új elemeket, ellenőrizd, hogy megvannak-e a KRESZ által előírt fényvisszaverők – hátul piros, elöl fehér, az első keréken pedig két borostyánsárga prizma.  7. A kerékpár testreszabása Ilyenkor érdemes némi időt szánni arra, hogy a lehető legjobban illeszkedjen hozzád a kerékpár, emiatt kényelmesen és hatékonyan tudj tekerni. Nézd meg, hogy a nyereg magassága megfelelő-e, ellenőrizd a kormány szögét és magasságát, hogy kényelmes pozícióban tudsz-e bringázni.  8. Próbakör Miután elvégezted az összes karbantartási és ellenőrzési teendőt, menj egy próbakört a kerékpárral, hogy megbizonyosodj arról, hogy minden rendben van. Menet közben figyeld meg, hogy milyen érzés a biciklivel közlekedni, könnyedén irányítható-e, és közben fülelj, nem hallasz-e valami szokatlan zajt. Ilyenkor előjöhetnek olyan hibák vagy beállítási problémák, amelyeket korábban nem vettél észre. Végezd el ezeket a javításokat és beállításokat, mielőtt ténylegesen mindennapi használatba vennéd a biciklit. Ha időt szánsz arra, hogy tavasszal megfelelően felkészítsd a kerékpárodat a szezonra, akkor biztonságos, élvezetes és problémamentes bringás élmények várnak rád.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Többmilliós kártérítést is fizethetnek ezek a segédmotorosok

2024.04.21.
Kiemelték, a robogók többségére érdemi ellenőrzés híján továbbra sem kötnek kötelező biztosítást, pedig kategóriától és lakhelytől függően havi 600-800 forintos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) havidíj ellenében nem csak a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírság lenne kiküszöbölhető, hanem a közúti baleset során okozott, akár többmilliós kártérítési kötelezettség is. Ismertetik, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbbi biztosítási statisztikái szerint a segédmotoros kerékpárok díjosztályában a korábbiaknál is kevesebb, 297 ezer kgfb-t kötöttek az üzembentartók, miközben a hazai állomány folyamatosan gyarapszik, aktuális nagysága becslések szerint már meghaladja a 650 ezret. Megjegyezték, mindez azt jelenti, hogy a robogók többsége szabálytalanul vesz részt a forgalomban. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségét 1992-ben 13 alkuszcég hozta létre, jelenleg mintegy 80 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik, a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát adják. A szövetség 1993 óta tagja a biztosításközvetítők európai szervezetének (BIPAR), és kapcsolatban áll más országokban működő szövetségekkel is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Rekordot döntött az első negyedévi csehországi személyautó-gyártás

2024.04.21.
Az elektromos autók száma mintegy harmaddal 27 024 darabra csökkent. Arányuk a személyautók gyártásában a korábbi 11,7 százalékról 6,8 százalékra esett vissza. A legnagyobb cseh autógyár, a német Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Auto, a január-márciusi három hónap alatt csehországi üzemeiben 243 322 darab kocsit állított elő, ami éves összehasonlításban 5 százalékos növekedés. Az elektromos autók száma 12 691 volt, azaz a termelés 5,2 százaléka. A koreai Hyundai termelése egy év alatt 1,2 százalékkal 87 200-ra csökkent, ebből az elektromos kocsik aránya 16,4 százalékot tett ki. A japán Toyota termelése viszont 89 százalékkal 63 921 gépkocsira nőtt, ennek majdnem felét elektromos vagy hibrid meghajtású autók tették ki. A növekedés azért volt olyan magas, mert a tavalyi év elején a Toyota műszaki-technológiai átállások miatt több hétig állt és nem termelt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Dacia Duster plusz funkciókkal

2024.04.21.
Mostanra az úgynevezett "vanlife" határozottan átlépte a haszongépjárművekből származó platformok határait és már nem elegendő a kisteherautókat lakóautókká alakítani. A mostani péla a Dacia Duster legújabb generációjától származik, amely tartozékai között egy érdekes „Pack Sleep” is szerepel. A Dacia Duster 2024 zseniális vonásai között van a YouClip, az univerzális horgok rendszere, amely a jövőben a Dacia teljes kínálatra kiterjed. A horgokon keresztül a Duster fedélzetére különféle kiegészítők hosszú sorozatát lehet felszerelni, a telefontartótól a pohártartóig, a táskatartótól a zseblámpáig vagy a hátsó ülések táblagépeihez. Az „Alváscsomag” három alapvető funkciót tartalmaz: egy franciaágyat (1,90 m hosszú és akár 1,30 m széles), amely könnyedén kinyitható, egy asztalt és egy tárolóhelyet. Ehhez a felszereltséghez egy exkluzív csomagtartó is tartozik, amely ideális kiegészítő a szabadtéri tevékenységekhez. Ezzel az autó tetejére 80 kg súlyt is helyezhet, ami azt jelenti, hogy akár tetőrástrat is felszerelhet. Forrás: it.motor1.com  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója