Forma-1: Flúgos futam Toszkánában

2020.09.13.
Az összetettben is vezető 35 éves Hamiltonnak ez az idei hatodik, és pályafutása 90. futamgyőzelme, így már csak egy hiányzik neki ahhoz, hogy beérje a legendás, hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját. Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért célba másodikként, míg harmadikként az F1-es karrierje során először dobogós thaiföldi Alexander Albon végzett a Red Bull-lal. A rajtot Bottas jobban kapta el, mint Hamilton, közben Charles Leclerc (Ferrari) az ötödik helyről a harmadikra jött fel. A második kanyarban két baleset is történt, Max Verstappen (Red Bull) és a múlt héten Monzában futamgyőztes Pierre Gasly (Alpha Tauri) kiesett, a versenybíróság pedig a pályára küldte a biztonsági autót. A Safety Car a hatodik kör végén engedte útjára a mezőnyt, de már a célegyenesben újabb látványos balesetet láthatott a főtribünön ülő, korlátozott létszámú nézősereg. Bottas az élen meglehetősen későn kezdte el nyomni a gázt, így a középmezőny feltorlódott, és a gyorsításnál négyen is összeütköztek. A biztonsági autó ismét főszerephez jutott, de aztán a versenybíróság jobbnak látta félbeszakítani a futamot. A verseny nagyjából 20 perc szünet után indulhatott újra, és az új szabályoknak megfelelően ismét állórajt következett, a pilótáknak abban a sorrendben kellett felállni a starthoz a célegyenesben, amilyen sorrendben haladtak, amikor félbeszakították a futamot. Az első rajtkocka Bottasé, a második Hamiltoné, a harmadik Leclercé volt. A második rajt Hamiltonnak sikerült jobban, az első kanyarban kívülről megelőzte Bottast, Leclerc pedig csak néhány kör erejéig tudta őrizni a harmadik helyet, melyet Lance Stroll (Racing Point) vett át tőle. A 32. körben Bottas a második helyről kiállt a boxba kerékcserére, és egy körrel később Hamilton is így tett, a sorrend nem változott az első két helyen, harmadiknak azonban Daniel Ricciardo (Renault) jött fel. A 43. körben Stroll egy defekt miatt nagy balesetet szenvedett, és bár a versenyző nem sérült meg, a pályát övező gumifalat javítani kellett, ezért ismét piros zászlóval félbeszakították a futamot. A versenyzők 20 perc szünet után álltak fel újra a rajtrácsra, a Toszkán Nagydíj harmadik állóstartját pedig Ricciardo kapta el a legjobban, és feljött másodiknak. Így 13 körrel a leintés előtt Hamilton, Ricciardo, Bottas volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, de a Mercedes finn pilótája a kör végén azonnal visszajött másodiknak. A hajrában Bottas már nem tudta veszélyeztetni Hamilton sikerét, Ricciardo pedig elveszítette a harmadik pozíciót Albonnal szemben. A Ferrari F1-es történetének 1000. futamán az idén gyengélkedő maranellói istálló mindkét versenyautója pontot szerzett: a monacói Charles Leclerc nyolcadik, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel pedig tizedik lett. A világbajnoki idény két hét múlva Szocsiban, az Orosz Nagydíjjal folytatódik. A vasárnapi Forma-1-es Toszkán Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):     Végeredmény, Toszkán Nagydíj, Mugello (59 kör, 309,497 km, a pontszerzők):     -------------------------------------------------------------------------  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:17:30.074 perc  2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 4.880 másodperc hátrány  3. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 8.064 mp h.  4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 10.417 mp h.  5. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 15.650 mp h.  6. Lando Norris (brit, McLaren) 18.883 mp h.  7. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 21.756 mp h.  8. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 28.345 mp h.  9. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 29.770 mp h. 10. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 29.983 mp h.     leggyorsabb kör: Hamilton, 1:18.883 perc (58. kör)     pole pozíció: Hamilton     A vb-pontversenyek állása 9 futam után (még 8 van hátra):     --------------------------------------------------------     versenyzők:  1. Hamilton 190 pont  2. Bottas 135  3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 110  4. Norris 65  5. Albon 63  6. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 57  7. Ricciardo 53  8. Leclerc 49  9. Pérez 44 10. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 43 11. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 41 12. Esteban Ocon (francia, Renault) 30 13. Vettel 17 14. Kvjat 10 15. Nico Hülkenberg (német, Racing Point) 6 16. Räikkönen 2 17. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 2 18. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1 csapatok:  1. Mercedes 325 pont  2. Red Bull 173  3. McLaren 106  4. Racing Point 92  5. Renault 83  6. Ferrari 66  7. Alpha Tauri 53  8. Alfa Romeo 4  9. Haas 1

Első kerék nélkül is továbbhajtott Roverével a részeg sofőr

2020.09.13.
Hihetetlennek tűnő történetről számolt be az autonews.ru. Az Egyesült Királyságban a rendőrök őrizetbe vettek egy járművezetőt, aki úgy vezette Range Rover Sport terepjáróját, hogy annak hiányzott az egyik első kereke. Az eset Shropshire-ben történt. A rendőrség később másfél kilométerre találta meg az autó eltűnt kerekét. Kiderült, hogy a terepjáró kereke akkor tört ki és repült el, amikor az ittas autós nekiment egy kerítésnek. A férfi láthatólag ezt észre sem vette, és még vagy másfél kilométert tett meg a terepjárójával. Kocsijának hátuljára egyébként egy matrica volt felragasztva a következő felirattal: "Nem vagyok részeg, csak a kátyúkat kerülgetem”.  
Címkék: 

Látható holttér

2020.09.13.
A Valeo XtraVue Trailer segítségével az utánfutón és lakókocsin keresztül is lehet látni magunk mögött az utat, sőt, annak teljes spektrumát. A vontatmány mögötti környezet megjelenítéséhez a francia Valeo által kifejlesztett megoldás nyújt segítséget kamerákon és szoftveren keresztül. Ez tehát egy vezetéstámogató eszköz, amely egyetlen homogén képként ötvözi a jármű kamerájának és a pótkocsi kameráján rögzített képeket, így a sofőr a maga előtt lévő képernyőn mindent úgy láthat, ahogy az a járműve mögött történik, mintha a vontatmány átlátszó volna. Így fest a teljes kép a Valeo virtuális valóságában (kép: flotauto.com) A Valeo szerint így a jármű vezetője könnyedén vezethet és manőverezhet, függetlenül a vontatott jármű méretétől. Könnyedén válthat sávot, tolathat vagy parkolhat. A Las Vegas-i CES-en 2019-ben bemutatott berendezés az amerikai piacon már elérhető.

Rászállnak a mobilozókra a rendőrök holnaptól

2020.09.13.
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2020. szeptember 14-e és 20-a között Figyelem az útra elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amihez a magyar rendőrség is csatlakozik. Az akció keretében elsősorban a vezetéskor kézben tartott mobiltelefon-használatot ellenőrzik majd, de a járművezetők figyelmét elvonó egyéb tevékenységeket sem hagyják szó nélkül. A ROADPOL közlekedésbiztonsági napok keretében szeptember 17-én Magyarország teljes területén koordinált sebességellenőrzést végez a rendőrség. A bejelentést az a videoklipp-sorozat vezeti fel a police.hu oldalon, melyet az Aegon és az ORFK-OBB közös balesetmegelőzési kampányához készítettek, és a vezetés közbeni mobilozás veszélyeire hívják fel benne a figyelmet.   A járművezetés önmagában is koncentrációt igénylő tevékenység, ezért komoly veszélyforrás, ha bármi elvonja a vezető figyelmét. A kézben tartott mobillal telefonáló sofőrök kevésbé, vagy egyáltalán nem képesek a környezetükre figyelni. Még veszélyesebb, ha valaki vezetés közben üzenetet ír vagy olvas, a közösségi oldalakon barangol vagy akár filmet néz. Mivel a fiatal korosztály - amely különösen veszélyeztetett a jelenségben - jelentős online videófogyasztó, ezért az Aegon biztosító rövid videókat készített, amelyek humorral és tanulságokkal próbálnak meggyőzően érvelni. A videók elkészítésében két, a fiatalok által kedvelt humorista, Kovács András Péter és Janklovics Péter játssza el, hogy az okostelefon-használat milyen zavaró tud lenni vezetés közben. A videóitt tekinthető meg: https://youtu.be/YG9WJkOqGaY A megengedett sebesség túllépése szintén kiemelt veszélyforrás. A személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek legnagyobb részének hátterében a gyorshajtás áll.

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Ismered a világ leggyorsabb vasútvonalait?

2020.09.13.
Az első menetrend szerint közlekedő, hivatalosan is személyszállításra használt vasútvonal 1825-ben indult el az angliai Stockton és Darlington között. A 40 kilométeres vonalon George Stephenson – a gőzmozdony tökéletesítőjének – Locomotion nevű gőzmozdonya zakatolt helyenként 24 kilométer/órás csúcssebességgel. Gőzmozdonyokat ma leginkább múzeumban láthatunk, a gőzzel való hajtás fölött eljárt az idő. De azért azt ne higgyük, hogy egy gőzmozdony nem tud gyorsan menni: 1938-ban az angol Mallard nevű lokomotív 202,8 kilométer/órával száguldott, ami mindmáig rekord a gőzmozdonyok között. Az első nagy sebességű vasútvonal A gőzzel hajtott vonatok helyét aztán a dízel- és villanymozdonyok vették át, és megjelentek a nagysebességű vasútvonalak, amelyek korábban elképzelhetetlenül gyors utazást tettek lehetővé. Az első ilyet 1964-ben Japánban adták át a tokiói olimpia előtt. A Tokió és Oszaka között közlekedő járat 210 kilométer/órás sebességgel szállította az utasokat az 515 kilométer hosszú távon.  A nagy sebességű japán vasúthálózat elindulása azért volt történelmi jelentőségű, mert a Sinkanszen nem csak egy rekord vagy egy teszt kedvéért száguldott, hanem menetrend szerint közlekedett ilyen gyorsan. Ezt követően pedig világszerte terjedni kezdtek a nagysebességű vasútvonalak, a szerelvények pedig egyre gyorsabbak lettek. Az 1964-es Sinkanszen ma már nem férne a top 10-be, igaz, azóta a japán szuperexpressz újabb generációi jelentek meg, amelyek még magasabbra tették a lécet.  Lássuk, a világ 3 leggyorsabb, menetrend szerint közlekedő személyszállító vonatát! (Ami valójában öt vasútvonal, ugyanis a harmadik helyen hármas holtverseny alakult ki.) Annyit tudni kell, hogy a vonatok nem végig száguldanak rekordsebességgel, hanem menet közben van olyan szakasz, amikor elérik a csúcssebességet. De még így is elképesztő belegondolni, milyen hamar célba érnek az utasok: ha a Budapest–Pécs távot 250 kilométer/órás átlagsebességgel tennék meg a vonatok, akkor a jelenlegi 2 óra 47 perc helyett csupán 55 percig tartana az út. A világ leggyorsabb vasútvonalai 3. Al Boraq, Marokkó – 320 km/óra A marokkói Al Boraq Afrika leggyorsabb vasútvonala (Fotó: Wikipedia) Talán meglepő, hogy egy észak-afrikai ország vasútvonala bekerült a top 3-ba, de a 2018-ban átadott Al Boraq olyan tempóban közlekedik, hogy a leggyorsabb vonatok között a helye. A Casablanca és Tangier viszonylatban közlekedő szerelvény a 320 kilométer/órás sebességet is eléri a 323 kilométer hosszú út során, ezzel az afrikai kontinens leggyorsabb vasútvonalának számít.  3. TGV, Franciaország – 320 km/óra Miután Japán a hatvanas években megépítette a világ első nagysebességű vasútvonalát, a franciák is kedvet kaptak a gyors vonatozáshoz: 1981-ben adták át a Párizs és Lyon közötti 425 kilométer hosszú útvonalon közlekedő TGV vonatokat. Jelenleg több különböző típusa van a TGV-knek, de mindegyik szupergyors: utasokat szállítva is a csúcssebességük eléri a 300, illetve a 320 kilométer/órát. 2007-ben egy TGV-szerelvény egy utasok nélküli teszt során  575 kilométer/órával száguldott, ezzel máig tartja a hagyományos, kerekeken gördülő vonatok sebességrekordját. 3. Sinkanszen E5, E6, H5 sorozat, Japán – 320 km/óra Az első nagysebességű vasút 1964-es üzembe állítása után Japán nem állt le a fejlesztéssel, és folyamatosan újabb és még gyorsabb vonatok jelentek meg a Sinkanszen vasútvonalon. Az E5-ös sorozatot 2011-ben adták át, és eleinte „csupán” 300 kilométer/órás sebességgel közlekedtek a szerelvények, a tempót két évvel később 320 kilométer/órára növelték. A légellenállás csökkentése miatt érdekes orra van a Sinkanszen E5-nek (Fotó: Wikipedia) A vonatok még ennél is gyorsabban szállíthatnák az utasokat, hiszen a teszteken a 443 kilométer/óra sem okozott gondot. Ám inkább nem kockáztatják a Sinkanszen több mint 50 éves, legendásan biztonságos és másodpercre pontos közlekedését. 2. Fuxing, Kína – 350 km/óra Az elmúlt években Kínai rohamtempóban építi a nagysebességű vasútvonalakat, amit jól mutat, hogy a világ összes nagysebességű vonalának több mint kétharmada az ázsiai országban található. A 2017-ben elindult, Fuxing nevű hálózatban közlekedő Kék Delfin, Vörös Delfin valamint Arany Főnix jelenleg a világ leggyorsabb hagyományos vonatai 350 kilométer/órával. Sőt, ha engedélyezik a nagyobb sebességet, ezek lehetnek a világ első olyan menetrend szerinti járó vonatai, amelyek átlépik a 400 kilométer/órás álomhatárt. 1. Sanghaj Transrapid, Kína – 431 km/óra A világ jelenlegi leggyorsabb menetrend szerint közlekedő vonata a sanghaji lebegő mágnesvasút, amely Sanghajt köti össze a 30,5 kilométerre lévő Sanghaj-Putungi repülőtérrel. A 431 kilométer/órás sebesség mellett a menetidő csupán 7 perc.  A világ leggyorsabb vasútja már nem kerekeken száguld Sanghajban (Fotó: Wikipedia) Ezen a vonalon már nem hagyományos, kerekeken és síneken guruló vonatok közlekednek. A mágnesvasút szó szerint lebeg a vasúti pálya fölött az elektromágnesek taszításának köszönhetően. Vannak azért kerekei is, ezeken áll a szerelvény, és ezeket használja elinduláskor is. Aztán amikor a vonat eléri a  150 kilométer/órás sebességet, átváltanak a mágneses lebegetésre, a szerelvény pedig néhány centivel a pálya fölött „repül”. Ennek az az előnye, hogy a vonatot nem lassítják a hagyományos kerekek okozta ellenállás, csak a légellenállást kell leküzdenie. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Ámokfutó Audi R8 tarolta le a környéket - videó

2020.09.13.
Katasztrófafilmbe illő jelenetek zajlottak egy párizsi utcán. Egyszerre 13 parkoló autót tarolt le egy Audi R8 Spyder. Az ámokfutás végén a sportautó darabokra szakadt – írja az autonews.ru orosz autós portál. A történtekről videofelvétel készült.A videón látható, hogy az Audi autó 500 lóerős motorja több tíz méterre repült a becsapódás helyszínétől, és lángolva égett az aszfalton. A kocsi szétszóródott alkatrészei beterítették a környéket. A balesetnek – csodával határos módon – nem volt sérültje. Az autó vezetője elmenekült a helyszínről.  A videó idekattintve tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=2Q519O2JYa0 Egy környékbeli azt mondta: az autót aznap este többen is vezették, a motor bőgését számtalanszor hallották a környéken. A balesetet végül az okozta, hogy az Audi nekiütközött egy taxinak, a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, amely végigtarolta az utcában álló járműveket, mielőtt kettészakadt volna. A kék Audi R8 Spydert egy autókölcsönző cég tulajdona. A kocsit bérlő férfi azt mondta, hogy vidékre megy vele esküvőre.

Schumacherrel ünnepli ezredik Forma-1-es futamát a Ferrari

2020.09.13.
A cinikusok talán azt mondják, nincs mit ünnepelnie a Ferrarinak az ezredik F1-es versenye alkalmából, idei autójuk teljesítménye túlságosan gyenge ehhez. A vörös csapat szombat este Firenzében azonban megmutatta, nagyon is van mit ünnepelni: a márka gazdag történelmét, tele sikerekkel, emlékezetes pillanatokkal, drámákkal és érzelmekkel. Miután világjárvány van, a mostani ünnepség más volt, mint a múlt évi Olasz Nagydíj előtt a 70. „születésnap” alkalmából szervezett milánói rendezvény. Ott a tifosi előtt vonult fel a Ferrari múltja és jelene, Firenzében a Palazzo Vecchión viszont csak a meghívott vendégek, a fellépők, no meg az elmaradhatatlan autók voltak láthatók, a COVID-protokollnak megfelelő keretek között. A jelenlévők névsora illusztris volt. Mattia Binotto csapatfőnök, valamint Sebastian Vettel és Charles Leclerc versenyzőkön kívül a nézők között foglalt helyet John Elkann elnök és Louis Camilleri ügyvezető igazgató is. A múlt kulcsfigurái ma már magas beosztású vendégként voltak jelen: Jean Todt FIA-elnökként, Ross Brawn az F1 sportigazgatójaként, Stefano Domenicali a Lamborghini vezetőjeként tette tiszteletét, miközben ott volt Piero Ferrari, az alapító fia, a korábbi elnök, Luca di Montezemolo, valamint számos korábbi Ferrari-versenyző, így Jean Alesi, Eddie Irvine és Stefan Johansson is. Az online közvetített show-műsor este 21 órakor kezdődött, ám a helyszín már korábban ünnepi vörösbe borult. Számos gépcsodát állítottak ki a téren: a Ferrari F2008-as, F2002-es és F1-2000-es modellje a közelmúltat, Gilles Villeneuve 1979-es 312 T4-ese, valamint Alberto Ascari 500-as F2-es gépe pedig a régmúltat képviselte, míg a középpontba a jelenkor, ünnepi alkalomból burgundi vörösre festett F1-es masinája volt látható. A gálaest művészi bemutatót hozott. Sajátosan ötvözték a modern és klasszikus zenét, volt tánc és fényjáték, miközben az épület falán megelevenedtek az eddigi 999 F1-es versenyek legemlékezetesebb képsorai Alberto Ascariéktól Michael Schumacheren és Kimi Räikkönenen át Sebastian Vettel és Charles Leclerc sikereiig. A bemutatót aztán egy fogadás követte, melyen John Elkann elnök mondott köszöntőt. „Egy rendkívüli számot ünneplünk, ami továbbiakat von maga után: mi vagyunk az egyetlen csapat, amely az F1-es bajnokság 1950-es indulása óta résztvevő. Egyetlen másik csapat sem ért el ilyen sikereket: tizenhat konstruktőri és tizenöt egyéni bajnoki címünk, kétszázharmincnyolc futamgyőzelmünk van, vagyis szinte minden harmadik versenyt megnyertünk. És vagyunk olyan szerencsések, hogy most Mugellóban, a saját pályánkon rendezhetünk nagydíjat.” „Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak minden szerelőnek és mérnöknek, valamint azoknak, akik nem a versenypályán dolgoznak, de ugyanolyan szenvedéllyel állnak a munkához minden nap, minden területen, akár a tervezőrészleg, a gyártás, a logisztika, a biztonság területén tevékenykednek a Scuderia Ferrarinál.” Míg a Ferrari jelene kevésbé fényes, mint a múltja, Elkann a jövő kapcsán biztatni próbálta a márka dolgozóit és híveit. „Miközben az első ezer versenyünket ünnepeljük, már előre tekintünk, és a következő ezren jár az agyunk. Büszkék vagyunk, hogy résztvevői lehetünk ennek az új Forma–1-nek. Nemrég jelentettük be, hogy aláírtuk az új Concorde-egyezményt, mivel hisszük, hogy a sportágat irányítók nagyobbá és látványosabbá fogják tenni a sorozatot, megőrizve annak alapvető sajátosságait.” „A Scuderia különleges támogatást kap a világ minden pontjáról a szurkolóktól. Természetesen most csalódottak, és ezt a tudtunkra is adják. De mi rájuk gondolunk elsőként, maikor versenyezni megyünk, mivel az alapítónk azt mondta, a Ferrari mindenekelőtt erre született: az emberei, a szurkolói szerves részét képezik a csapatnak. Ez eddig egy nehéz szezon volt, de tudom, hogy a megfelelő emberek dolgoznak nálunk, megvan minden képességük, a szakértelmük, a szenvedélyük ahhoz, hogy újra nyerjünk. Meggyőződésem, hogy a következő ezer nagydíjunkon több versenyt fogunk nyerni, mint eddig.” A Ferrari ünneplése a firenzei estével nem ért véget. Az 1000. futamukat jelentő Toszkán Nagydíj fölvezetéseként F2-es juniorversenyzőjük, Mick Schumacher azzal a Ferrari F2004-es autóval teljesít majd pár kört a mugellói pályán, amellyel apja, a Ferrari történetének legsikeresebb versenyzője, Michael Schumacher a hetedik világbajnoki címét szerezte, és amely egyben a márka F1-es történetének talán legsikeresebb versenygépe volt, 13 szezonbeli győzelemhez hozzásegítve a vörösök eddigi legszebb korszakát elhozó német legendát. A masina számára ismerős terep lesz Mugello: Michael naphosszat rótta vele a köröket a Ferrari tesztpályáján. A Toszkán Nagydíjat a jelen két versenyzője, Charles Leclerc és Sebastian Vettel az 5., illetve a 14. helyről várja. A futamot az M4 Sport és az M4sport.hu 14 óra 30 perces műsorkezdéssel élőben közvetíti.  

Tippeljen, hány évesek a HÉV-szerelvények - nem fogja eltalálni

2020.09.13.
A HÉV-szerelvények átlagos életkora 44 év, a legöregebb kocsi pedig 54 éves - mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A műsorban arról beszéltek, hogy megújul és bővül a HÉV-hálózat, és 54 korszerű szerelvény is érkezik 2025-ig. Fürjes Balázs azt mondta, a kormány három világos cél alapján fejleszti folyamatosan Budapest közlekedését: szeretnék, ha az utazók gyorsabban és kényelmesebben, minimális átszállással jutnának el céljukhoz. Emellett arra törekszenek, hogy legyen kevesebb dugó a fővárosban és a bevezető úthálózaton, és váljon tisztábbá a levegő, illetve klímabaráttá a közlekedés. A HÉV-felújításról közölte, megindult a közbeszerzés, és három tervezési szerződést már meg is kötöttek. A fejlesztés keretében a csepeli és a ráckevei HÉV-et a föld alatt meghosszabbítják a Kálvin térig, hogy összekapcsolódhasson a metróhálózattal. A hosszabb távú fejlesztési tervek között szerepel, hogy az északi és déli HÉV-vonalakat összekötik egy Duna alatti alagúttal - tette hozzá. Kitért arra is, a HÉV-fejlesztés részletes kiviteli tervek 2023-ra készülnek el, a tervezési és kiviteli tendereket nyílt, uniós eljáráson bonyolítják le. A HÉV-pályákkal és a megállókkal együtt az irányítási és az utastájékoztatási rendszer is megújul, valamint kapcsolódási pontok létesülnek a vasúti közlekedéssel 2027-ig. Ugyanakkor 54 új járművet is vásárolnak, az erről szóló tendert már idén kiírják - fűzte hozzá Fürjes Balázs.
Címkék: 

Magyar motorsport: kormányoldali megközelítés

2020.09.13.
A tisztújító közgyűlésen újraválasztott sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorában azt mondta: a szövetség 12 szakága az elmúlt években nagyobb önállóságot kapott, ezt az elvet a továbbiakban is megtartják, a szervezet imázsának szempontjából viszont fejlesztéseket terveznek, cél a megújulás. "Többek között ezért is került be az alelnökök közé egy nálam jóval fiatalabb kolléga, valamint Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke is, hiszen két egymástól különböző, mégis egymáshoz nagyon közel álló sportágról van szó" - jelentette ki Hermann Henrik, aki felidézte, az év elején két szakágban világbajnoki versenyt tudtak rendezni Magyarországon, majd a koronavírus-járvány miatt kénytelenek voltak leállni a rendezvények megtartásával. "Ennek ellenére aztán, a szigorú szabályok enyhülésével, újra fel tudtuk venni a ritmust, és úgy tűnik, minden szakágban tudunk majd bajnokot hirdetni" - mondta a MAMS elnöke. A sportvezető kiemelte, hogy a gyorsaságimotorozás nemzetközileg is vitte a prímet hazai szempontból, az elmúlt években a Supersport-világbajnokság mezőnyében Sebestyén Péter, a német és a cseh bajnokságban, valamint az Alpok-Adria sorozatban pedig Kovács Bálint hozza évek óta a jó eredményeket. A tervezett magyarországi MotoGP-pályáról Hermann Henrik úgy vélekedett, annak megépülése nemcsak a gyorsasági szakágnak lehet hasznos. "A MotoGP jelenleg az öt legnézettebb sportesemény között van, és azt gondolom, be lehet kerülni a rendező országok közé, mi fel vagyunk készülve, a sportszakmai feladatokat el tudjuk látni" - nyilatkozta az elnök, hozzátéve, hogy triálban, enduróban, valamint oldalkocsis gyorsasági motorozásban már rendeznek vb-futamokat itthon, de a szövetség szeretné, ha "a világ figyelne Magyarországra", ehhez pedig a MotoGP kell, mert az "jelenti a csúcsot".

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója