"Kutyatár"

2019.01.31.
A Ford által nemrégiben megrendelt felmérés szerint a gazdik 32 százaléka nem törődik kedvence biztonságos szállításával.* Pedig sok országban létezik erre külön előírás, és az sem titok, hogy ez nemcsak az állatok, hanem a vezető, az utasok és más közlekedők biztonságát is veszélyezteti. Egy baleset során a nem biztonságosan szállított kutyák teste kontrollálatlanul mozog az utastérben, növelve mind az állatok, mind az autó utasai és a többi közlekedő sérülésének veszélyét Amikor Rene Berns, a Ford mérnöke a vadonatúj Focus kombin dolgozott, munkája legérdekesebb mozzanata az volt, hogy hároméves ausztrál juhászkutyája, Emil segítségével tervezhetett olyan autót, amelyben biztonságosabban utazhatnak kedvenceink. Emil volt a tesztalany ahhoz, hogy kialakítsák a lehető legnagyobb kutyaszállító ketrecet, ami befér a Focus kombi csomagterébe. Végül sikerült egy olyan ketrecet készíteni, amiben még a világ legmagasabb kutyája, egy ír farkas is kényelmesen utazhat. “Aki kutyát tart, az ugyanúgy gondoskodjon kedvence biztonságáról, mint a család többi tagjáéról,” mondta erről Graeme Hall, a ‘Dogfather’ becenéven is ismert kutyakiképző. “Lily kutyám mindig a csomagtérben elhelyezett ketrecben utazik, amiben kényelmesen körbefordulhat, és mindenki biztonságban van. Meggyőződésem, hogy ez a legjobb megoldás.” Emil volt a tesztalany ahhoz, hogy kialakítsák a lehető legnagyobb kutyaszállító ketrecet, ami befér a Focus kombi csomagterébe. Végül sikerült egy olyan ketrecet készíteni, amiben még a világ legmagasabb kutyája, egy ír farkas is kényelmesen utazhat. A felmérés során a kutyatartók közel egyharmada mondta azt, hogy nem mindig szállítják biztonságosan az állataikat; 32 százalékuk azért nem, mert kedvencük nem szereti ezt a megoldást, 31 százalékuk szükségtelennek ítélte, mert csak rövid utakra viszi magával a kutyáját, 14 százalék pedig azért, mert az autójában nem fér el egy kutyaketrec. A fenti válaszadók több mint egynegyede tapasztalta már, hogy a kutyájuk kidugja a fejét az ablakon (26 százalék). Néhányan arról is beszámoltak, hogy kedvencük kiugrott az ablakon, és emiatt elpusztult vagy megsérült. Többekkel az is előfordult már, hogy balesetet okoztak az utastérben zavaróan ugráló kutya miatt, vagy mert az állat véletlenül bekapcsolta az irányjelzőt, eltakarta a kilátást vagy megharapta az utasokat. A biztosítók akár el is utasíthatják az esetleges kárigényt, ha az autós nem megfelelően szállította a kutyáját, és az is komoly veszélyt jelent, hogy egy 40 km/órás sebességű ütközésnél a helytelenül szállított kutya teste a tömegénél 40-szer nagyobb erővel csapódhat neki a többi utasnak.** Rene és kölni csapata a tetőbélés habrétegének tömörítésével, az ajtózsanér-csavarok hosszának megváltoztatásával és az ajtónyílás átformálásával sikeresen növelte meg a Focus kombi csomagterének kihasználhatóságát. “Nagyon sokat jelent számomra, hogy bárhová megyek is, Emilt mindig magammal tudom vinni, és büszke vagyok rá, hogy ő is segített más kutyásoknak abban, hogy kedvenceiket biztonságban és kényelemben szállíthassák,” mondta Berns. A Magyarországon már kapható a vadonatúj Focus kombi, méghozzá igazán átfogó kínálattal, amelyben ugyanúgy szerepel a stílusos Focus Trend és Titanium változat, mint a sportos Focus ST-Line, az előkelő Focus Vignale, valamint a most először kapható, SUV-karakterű Focus Active crossover kivitel is.

Az Uber és Cabify is felfüggeszti működését Barcelonában az új helyi szabályozás miatt

2019.01.31.
 Elsőként az Uber tájékoztatta döntéséről regisztrált felhasználóit. Mint írta, pénteken lép hatályba az új rendelkezés, amely "korlátozza működését", így ez az utolsó napja a katalán fővárosban, miután a helyi kormány által elfogadott - Európában sehol máshol nem létező - előrendelési kötelezettség összeegyeztethetetlen az azonnali szolgáltatás iránti igénnyel. A cég hangsúlyozta: egyetért azzal, hogy az ágazatot szabályozni kell, azonban annak mindenki számára igazságosnak kell lennie. Ezért nem mond le arról, hogy a jövőben visszatérjen a városba, ha a katalán kormány új tárgyalások mellett dönt, amelyekre továbbra is nyitott. A társaság közleményében felidézte, hogy mintegy egy éve tért vissza Barcelonába UberX nevű szolgáltatásával, amelyet azóta több mint félmillióan használnak, és amely több ezer sofőr megélhetését biztosította. Az egymillió regisztrált felhasználóval rendelkező, két éve működő Cabify sajnálatát fejezte ki amiért a katalán kormány illetékes tanácsosa, Damiá Calvet "meghajolt a taxis szektor nyomása és követelései előtt, súlyosan károsítva ezzel az állampolgárok érdekeit". Véleménye szerint az új szabályozás egyetlen célja "közvetlen kitoloncolásuk" Barcelonából és Katalóniából. "Mesterséges intézkedésekkel" teljesen tönkretesznek egy olyan piacot, amely több mint háromezer munkahelyet teremtett Katalóniában - olvasható a közleményben. A katalán kormány azután szigorított az eddigi előírásokon, hogy Barcelonában hat napon át sztrájkoltak azért a helyi taxisok január közepén.  A héten elfogadott szabályozásban a kabinet általánosan legkevesebb 15 perces előrendelési kötelezettséget határozott meg az alternatív közösségi személyszállítási szolgáltatások igénybe vételéhez Katalóniában. Barcelona városa azonban ezt egy órára emelte. A Cabify felhívta a figyelmet arra, hogy szolgáltatásukat több mint 98 százalékban 15 perc alatti rendelésekkel veszik igénybe az ügyfelek. A spanyol fővárosban dolgozó taxisok a katalánhoz hasonló szabályozást követelnek, sztrájkjuk tizenegy napja tart. Kezdetben azt akarták elérni, hogy valósuljon meg a hatályos törvényi előírás, amely 30 taxis után 1 úgynevezett VTC-engedély kiadását teszi lehetővé.  Ez az a hatósági dokumentum, amelyet a közösségi személyszállítást végző sofőröknek be kell szerezniük a munkavégzéshez Spanyolországban. A spanyol fejlesztési minisztérium adatai szerint 2018 végén mintegy 66 ezer taxis-, és több mint 13 ezer VTC-engedély volt érvényben az országban. Madridban mintegy 15 ezer taxiengedélyre mintegy 6500 VTC-engedély jutott. Barcelonában közel 11 ezer taxis mellett több mint kétezer VTC-autó működhetett. A madridi tiltakozóakciók során a taxisok több alkalommal is összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel, akik folyamatosan igyekeznek megakadályozni az útlezárásokat. (mti)

A Toyoták tartják legjobban az értéküket

2019.01.31.
A kaliforniai Kelley család először 1926-ban adta ki kék könyvecskéjét az Egyesült Államokban. A Blue Book egyedi módszertanának és abból adódó pontosságának köszönhetően gyorsan mértékadóvá vált a piacon az új és használt gépjárművek valós értékének meghatározásában. A KelleyBlueBook (KBB) ma már alapos, teljes körű termékértékelést kínál szakmai ügyfelei és a végfelhasználók számára egyaránt. Évente kiadott ranglistájuk megbízhatóan jósolja meg a járművek hosszabb távon – három, illetve öt év után – várható értékvesztését, figyelembe véve nemcsak az adott modell felszereltségét és értékesítési sikerét, de a piaci körülményeket, a versenytársak népszerűségét, valamint a várható jövőbeli pénzügyi szempontokat is. A KBB szerint a jelenleg forgalomba kerülő új autók 60 hónap után várható átlagos értéktartása mindössze 39 százalék. Ezzel szemben a piac legkiválóbb értéktartást felmutató járműve újkori értékének 62,2 százalékáért találhat gazdára ötévesen – a különbség 35 ezer dolláros (9,7 millió forint) átlagos újautó-árral számolva meghaladja a 8000 dollárt! Ez a kivételesen jó értéktartású autó a Toyota Tacomapickup, amely 2015 óta nem talált legyőzőre a Kelley Blue Book listájának élén! A harmadik helyre a Tacoma nagytestvére, a Tundra lépett 56,9 százalékos értéktartással, míg a Top 10-ben szereplő harmadik Toyota, a 4Runner újkori árának 56,3 százalékát éri 60 hónap használat után, és ezzel az ötödik legstabilabb értéktartású jármű a piacon. Modell (értéktartás 36 hónap/60 hónap után) 1. Toyota Tacoma (69,4%/62,2%) 2. Jeep Wrangler (66,55/58,3%) 3. Toyota Tundra (66,6%/56,9%) 4. GMC Sierra (62,2%/56,7%) 5. Toyota 4Runner (65,7%/56,3%) 6. Chevrolet Silverado (59,8%/53,7%) 7. Honda Ridgeline (63,2%/51,3%) 8. Chevrolet Colorado (59,0%/50,9%) 9. Ford F-széria (57,5%/50,6%) 10. Porsche Macan (65,0%/50,0%) A Tacoma (középkategóriás pickup; 62,2%) és a Tundra (felsőkategóriás pickup; 56,9%) mellett szintén kategóriájának legkiválóbb értéktartását produkálja a Toyota Highlander (középkategóriás, három üléssoros szabadidőjármű; 46,3%). Ezen túlmenően dobogós helyezést ért el a márka négy további típusa: a Toyota CH-R (városi szabadidőjármű; 38,0%), a Toyota RAV4 (kompakt szabadidőjármű; 43,6%), a fentebb említett 4Runner (terepjáró; 56,3%), valamint a Sienna (buszlimuzin; 39,5%). Az összesítésben a Toyota kiváló minőségének, kiemelkedő megbízhatóságának és robusztus tartósságának köszönheti hosszú távú értéktartását, ami a versenytársakénál jóval kedvezőbb üzemben tartási költségeket eredményez. A Toyota 2010 óta hét alkalommal vezette a teljes piaci rangsort, míg testvérmárkája, a Lexus hatszor bizonyult a legkiválóbb értéktartású prémium márkának.    

Suzuki V-Strom 2018 legnépszerűbb motorja Magyarországon

2019.01.31.
Magyarország legnagyobb darabszámban eladott motorkerékpárja 2018-ban a Suzuki DL 650, vagy népszerűbb fantázianevén a Suzuki 650 V-Strom volt, amely egyúttal a világ egyik legkedveltebb túraendurója, amely nagyobb ezres és kisebb kettőszáz ötven köbcentis verzióban is elérhető. A V-Strom ezres egyébként szintén a 2018-as hazai eladási lista egyik éllovasa: Magyarország ötödik legnagyobb darabszámban eladott kétkerekű járműve lett. Várhatóan idén a "kis V-Strom", a kettőszázötven köbcentis verziós is tarol majd, de 2018-ban ez a modell még csak év közben jelent meg a piacon így az idei 2019-es esztendő lesz az első teljes piaci éve. Egy másik Suzuki motorkerékpár, a GSX S 1000 is különleges eredményeket ért el 2018-ban Magyarországon, hiszen a "naked" vagyis csupasz motorok piacán lett piacvezető, az erős mezőnyben megelőzve az összes japán, osztrák és olasz vetélytársát is. Hagyományosan kiélezett a küzdelem a nagy robogók mezőnyében, ahol a Suzuki legendás, fotel-kényelmű Burgman modelljének 400-as  verziója az előkelő hatodik helyen  végzett, a kisebb 200-as is bőven bekerült Magyarország legnépszerűbb 20 robogótípusa közé. A Suzuki motorkerékpár üzletága egyébként idén is nagy dobásra készül: felélesztették a márka egyik legnagyobb kétkerekű legendáját, a Katanát, amely várhatóan újabb igényes vásárlókat csalogat majd a megbízható, innovatív és ár-érték arányos japán motorkerékpár és robogómárka kedvelői közé. A Suzuki sikermodelljeinek népszerűségét egyébként mi sem jelzi jobban, hogy a Burgman robogónak és a V-Strom túraendurónak saját márkaklubja is van Magyarországon - és persze Európa szinte minden  más országában is.  
Címkék: 

Continental technológia a Jeep® Wranglerben

2019.01.31.
Andreas Wolf, a Continental Powertrain vezérigazgatója szerint „a villamosítás kulcsfontosságú a jövő mobilitásának szempontjából. A belső égésű motorok és a villamosítás kiegészítik egymást, amikor a hatékonyságról, azaz alacsonyabb CO2 kibocsátásról és üzemanyag-fogyasztásról,valamint az emisszióról van szó. És persze ne feledjük el az elektromos 48-volt berendezés által nyújtott vezetési élményt sem.” „A Jeep Wrangler egy ikonnak számít az iparágon belül, köszönhetően annak, hogy minden terepen jól teljesít. A Continental ezúttal is elsőként lép a fejlődés útjára, köszönhetően a 48-volt Eco Drive-ja által működtetett eTorque rendszernek.” – tette hozzá Kregg Wiggins, az észak-amerikaiContinental Powertrain alelnöke. Javuló üzemanyag-gazdálkodás és vezetési kényelem A Continental kompakt 48-voltEco Drive technológiája és integrált teljesítményelektronikája kiegészíti az eTorque által nyújtott előnyöket, így javul az üzemanyag-gazdálkodás, az önindítás válaszideje, és a teljes start-stop funkcionalitás, miközben a zajszint csökken. Az Eco Drive akár 120 Nm forgatónyomatékot is képes a hajtóműbe juttatni a motor elülső kiegészítő hajtóművén keresztül. Így az önindítás kevesebb, mint 0,5 másodpercet vesz igénybe. A 14,3 kg-os Jeep verzió segíti a regeneratív fékezés maximalizálását is, úgy, hogy eközben 4,1 kW/L-lel piacvezetőnek számít a teljesítménysűrűség tekintetében. Továbbá a technológia lehetővé teszi, hogy a forgatónyomaték több, mint kétszer olyan gyorsan jusson el a kerekekhez, mint ahogyan azt a hagyományos 12 voltos indító tenné lehetővé. Emellett indításkor a folyadékhűtéses 48-voltEco Drive gyorsabban pörgeti a motort, így az eTorque előnyei még jobban érzékelhetők.

A BMW nyerte a Daytona-i 24-órás futamot

2019.01.31.
A BMW RLL csapat lett a január 24-27. között megrendezett Daytona-i 24-órás megmérettetés abszolút győztese, miután a heves esőzések következtében másodjára félbeszakított futam leintésekor a 25-ös rajtszámmal induló BMW M8 GTE versenyautó haladt a GTLM kategóriában versenyző mezőny élén. A második félbeszakítást követően a futam nem folytatódott, az egyesült államokbeli Connor De Phillippi, a brazil Augusto Farfus, az osztrák Philipp Eng és az egyesült államokbeli Colton Herta alkotta kvartett így a rendkívül változatos összecsapás első helyezettjeként végzett. Alex Zanardi volán mögé ülésének köszönhetően a 24-es rajtszámmal induló BMW M8 GTE versenyautót is osztatlan rajongói figyelem övezte, amelynek kereszttüzében az olasz sportfenomén és három csapattársa, az egyesült államokbeli John Edwards, a finn Jesse Krohn és az ausztrál Chaz Mostert az összetett tabella kilencedik helyezettjeként zárta a futamot. A BMW M8 GTE versenyautó ezzel megszerezte harmadik GTLM futamgyőzelmét az IMSA WeatherTech SportsCar Championship mezőnyében. A bajor prémiumgyártó első ízben 1976-ban diadalmaskodott Daytonában, akkor a BMW 3.0 CSL modellel. Az aranyérmet további kettő követte a BMW M3 GTR versenyautóval 1997-ben és 1998-ban, majd a BMW prototípusai 2011-ben és 2013-ban is abszolút győzelmet arattak a floridai aszfaltcsíkon. A BMW RLL csapat most először állhatott fel a Daytona-i 24-órás megmérettetés dobogójának legfelső fokára. De Phillippi, Farfus, Eng és az IMSA-széria újoncaként debütáló Herta javarészt komplikációktól és eseményektől mentes versenyt tudhat maga mögött. Colton Herta a 64. körben megautózta a GTLM kategória leggyorsabb, 1:42,908 perces köridejét. Az éjszaka folyamán heves esőzés vette kezdetét, amelynek következtében a pályaviszonyok körről körre romlottak, mígnem hét órával a futam tervezett vége előtt biztonsági okokból félbeszakították az összecsapást. A megmérettetés mintegy két órával később, sárga zászló alatt folytatódott, amelyet a pályabírók összesen tizenhét alkalommal mutattak fel a 24-órás futam alatt. Az ismételt zöld lámpa után a BMW pilótái hibátlan vezetéssel szilárdították meg pozíciójukat az élbolyban, majd egy körrel a futam második félbeszakítása előtt Augusto Farfus átvette a vezetést a 25-ös rajtszámú BMW M8 GTE versenyautóval. Ez utóbbi a hétvégi megmérettetés döntő pillanatának bizonyult, a futam ugyanis a második félbeszakítás után nem folytatódott, így a BMW abszolút győzelmet ünnepelhetett. Anex Zanardi és csapattársai már a futam első félbeszakítása előtt az élboly mögött autóztak, miután a 24-es rajtszámú versenyautót számos alkalommal ki kellett hívni a boxba. A BMW M8 GTE már a verseny kezdeti fázisában egy kettős hibát produkált: amikor az olasz kiválóság, aki 2001-ben egy versenybaleset során mindkét lábát elvesztette, átvette csapattársától a volánt, a kormányoszlop kormányt rögzítő csatlakozója és a versenyautót felemelő patronok egyszerre romlottak el. A több ezer kilométernyi, intenzív tesztelés során a versenyautó egyetlen alkalommal sem mutatott hasonló meghibásodást, a helyreállítási munkálatok így temérdek időt emésztettek fel. A BMW M8 GTE ezt követően számos kisebb baleset miatt egyre hátrébb és hátrébb csúszott, az egyik legnagyobb figyelem mégis, a kilencedik helyezés ellenére is Alex Zanardi 24-es rajtszámú versenyautóját övezte. Anex Zanardi A 96-os rajtszámú BMW M6 GT3 versenyautóval induló Turner Motorsport a GTD kategória tizedik helyén végzett, a németországi Jens Klingmann, valamint az egyesült államokbeli trió, Bill Auberlen, Dillon Machavern és Robby Foley összesen 560 kört autózott ki a gépből. A versenyhétvégét egy lesújtó hír árnyékolta be: Charly Lamm, a BMW Schnitzer csapat főnöke január 24-én, csütörtökön tragikus hirtelenséggel életét vesztette. A BMW RLL csapat így mindkét versenyautóra egy „Isten áldjon, Charly!” feliratú matricát ragasztott, a Daytona-i 24-órás megmérettetés abszolút győzelmét pedig a BMW Charly Lamm emlékének ajánlja.  

Applikációval lesz indítható az elektromos autók töltése

2019.01.31.
A tájékoztatás szerint az Nemzeti Közművekhez tartozó NKM Mobilitás Kft. (Mobiliti) töltőin hamarosan megszűnik a kábel csatlakoztatása utáni automatikus töltés, amely ezután csak az applikációból lesz kezdeményezhető. Ennek segítségével az autósok nyomon tudják majd követni a töltéseket, és az elindított töltést is csak maguk tudják majd leállítani. Emellett RFID kártyás azonosítást is elérhetővé tesz a társaság, amellyel a töltők indításához és leállításához az applikációban történő regisztráció után már a telefont sem kell majd elővenni. Az applikációból történő indítás először a budapesti KÖKI terminál parkolójában telepített Mobiliti töltőknél érhető el, itt három töltő már kizárólag az applikáció segítségével indítható el. A Nemzeti Közművek hangsúlyozta: számos helyen működtetnek elektromos töltőállomást, például Békéscsabán, Budapesten, Szegeden, Monoron, Mezőtúron, Csongrádon és Kecskeméten, valamint az ország legnagyobb elektromos töltőpontját Sormáson üzemeltetik. Jelenleg 118 nyilvános töltőpont működik, de folyamatosan telepítenek újabb töltőket, céljuk  az országos lefedettség elérése. A Mobiliti most tucatnyi villámtöltő kiépítésén dolgozik országszerte, főleg az autópályák mentén, hogy az elektromosautó-tulajdonosok számára stratégiai fontosságú helyeken is elérhető legyen az NKM szolgáltatása. A Nemzeti Közművek közölte: folyik az applikációs töltés tesztelése, majd a tervek szerint fokozatosan kiterjesztik az egész ország területére ezt a töltési módot. Az applikáció és a töltés is ingyenes az ügyfelek számára. Az applikáció Android és iOS okostelefonokra is letölthető. (mti)

Bosch: 2018-ban ismét rekord árbevétel és eredmény

2019.01.31.
Az előzetes adatok alapján a technológiák és szolgáltatások szállítója tavaly 77,9 milliárd eurós árbevételt ért el. Az árbevételt 2,1 milliárd eurós nagyságrendben terhelték az árfolyamhatások. Árfolyamhatások nélkül így 4,3 százalék volt a növekedés. „A Bosch a nehéz gazdasági környezet ellenére is jól teljesített 2018-ban. Ismét rekordszintű árbevétel és eredmény született” – közölte az előzetes számadatokról tartott sajtótájékoztatón Dr. Volkmar Denner, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának elnöke. „Innovációs vezetőként technológiai és üzleti értelemben egyaránt alakítani kívánjuk a piacainkon zajló változást. S tratégiánk kifizetődő – melynek fókuszában a hálózatba kapcsoltság áll” – tette hozzá Denner. 2018-ban a Bosch 52 millió internetes eléréssel rendelkező terméket értékesített, 37 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. 2018-ban a kamatfizetés és adózás előtti eredmény (EBIT) 5,3 milliárd euró volt, mely 6,9 százalékos üzemi eredménynek felel meg. „A Bosch célja, hogy a várhatóan nehéz gazdasági viszonyok ellenére is nagyobb mértékben fejlődjön, mint a piac változása és biztosítsa magas szintű nyereségét” – szögezte le Prof. Stefan Asenkerschbaumer, az igazgatótanács elnökhelyettese és pénzügyekért felelős tagja. „Terveink szerint üzleti szektorainkat még versenyképesebbé tesszük, így finanszírozzuk technológiai vezető szerepünk bővítését, ezzel együtt vállalatunk jövőjét.”

Már álcázva tesztelik az új Renault Cliot

2019.01.30.
Havas tesztje során kapták le a Motor1.com kémfotósai a Renault Clio következő generációját, ami minden eddigi tesztalanynál kevesebb álcát kapott a svédországi útjához. A friss képeknek köszönhetően jobban kivehető a francia kisautó sziluettje, ahogy a jellegzetes hűtőrács alakja is, ami állítólag mostantól jobban hajaz majd a Mégane formavilágára. Jól látszik, hogy a hátsó ajtók kilincse továbbra is a C-oszlopban lesz, és a Renault-Dacia együttműködés különleges lemezfelnije is folytatja útját, amire azért volt különösen büszke a francia gyár, mert az ötküllős dísztárcsák mögött szinte észrevételnül képes megbújni. Hasonlót használ egyébként az Opel is. Az utastérről csak pletykák lengenek, mik szerint a nagyobb modellekből ismert álló helyzetű érintőképernyő, Android-alapú rendszerrel már a Clioban is elérhető lehet, ezzel felváltva a középkonzol temérdek gombját. Nyilván az anyagminőségen is dolgoznak majd, és a sofőrsegédek terén is érdemes fejlődést várni. Az új Clio ugyanarra a CMF-B platformra épülhet, mint a Nissan Micra, míg alapmotorjának a jól ismert 0,9-literes TCe erőforrást várhatjuk. Ha valami erősebbre vágynánk, akár a Renault-Daimler friss fejlesztésű 1,3-literes motorjaira is számíthatunk, illetve, ha megmaradnak a dízelek, akár a jó öreg 1,5 Blue HDi motorokra is. Mild-, illetve plug-in hibrid változatok érkezését már most jóváhagyta a francia gyár.  

10 innováció, ami megteremtette a modern autót

2019.01.30.
1. Zárt sárvédők Mit szólna, ha az autójának nem lenne külön sárvédője, ha mondjuk olyan lenne Jay Gatsby Packardja? A zárt sárvédőt 1946-ban alkalmazta először az olasz Cisitalia a 202-es modelljében. A megoldással javult az autó aerodinamikája, csökkentek az utastérbe jutó rezgések, vibrációk és zajok. 2. Elektronika Az első autó amelyben elektromos hálózatot alkalmaztak szintén olasz volt. Az 1913-ban bemutatott Lancia Theta elektromos önindítót és világítást használt. Azóta modellről-modellre egyre fejlettebbek az autók, a mai kocsik elektronika nélkül elképzelhetetlenek. Az elektronikus tüzelőanyag-befecskendezést a Bosch szabadalmazta a hatvanas években, de ma már nincs jármű elektronikus vezérlőegység nélkül, nem beszélve az üzemanyag-fogyasztást csökkentő, kényelmet növelő és biztonságot fokozó berendezésekről. A nyolcvanas évek számítástechnikai forradalma hamar elérte az autóipart is, ma már többmagos processzorok, alaplapok, kijelzők és perdületérzékelő szenzorok dolgoznak az autóinkban. 3. Orrmotor, elsőkerék-meghajtás Ma már természetesnek tűnik, hogy egy autó elöl hajt és orrában hordozza a motort, de az automobil hőskorában ez egyáltalán nem volt jellemző. Sőt. A Citroen, a Saab és a DKW úttörő mérnökei jöttek rá először, hogy ezzel a technológiával jelentősen lehet növelni az utasteret és javítani a tapadást. Az első ilyen autót aztán mégis a britek alkották meg, a Mini elöl hajtott, orrában hordta motorját és három Monte Carlo ralit is megnyert. A szintén olasz Dante Giacosa tette naggyá és terjesztette el a fronthajtást az 1969-ben piacra dobott, keresztmotoros 128-as Fiattal. 4. Gyűrődési zóna A gyűrődési zóna olyan biztonsági elem, amely nem látszik, mégis életeket ment. A gyűrődési zónákat az ötvenes években kezdték alkalmazni, amikor rájöttek, hogy attól, hogy nagyon merev egy autó, még nem biztonságos a bent ülők számára. Az autó elején és később a farán, illetve oldalán kialakított gyűrődési zónáknak az a szerepe, hogy egy esetleges ütközés során gyűrődjék, a becsapódásból vonva el energiát, és távol tartsa az utastértől azokat az elemeket, jellemzően fémeket, vasakat, amelyek kárt tehetnek az emberben. A gyűrődési zóna koncepcióját a magyar származású Barényi Béla találta ki és szabadalmaztatta 1951-ben. Az először 1959-ben, a fecskefarkú Mercedesen (W110) alkalmazott módszer napjainkig meghatározza az autófejlesztésben a karosszériatervezési irányelvet. Ma már ezeket a zónákat számítógépes szimulációval és valós helyezeteket imitáló töréstesztek segítségével teszik egyre biztonságosabbá. 5. Nagyszilárdságú acél A gyűrődési zónák és a vezetősegédek mit sem érnek, ha az autó szerkezete nem megfelelő szilárdságú. A kohászat fejlődése lehetővé tette, hogy a járművek nagyszilárdságú acélból készülnek, amelyek könnyen megmunkálhatók, sajtolhatók, préselhetők, hegeszthetők, ellenállnak a korróziónak, tűznek, ütközésnek és nagyfokú szilárdságuk mellett könnyűek. 6. Hibrid elektromos hajtás A lovaskocsi után egy rövid ideig az elektromos autóké volt a szerep, 1901-ben a Löhner-Porsche benzines generátort használt, hogy táplálja a kerekekre szerelt villanymotorokat. A hibridhajtás közel száz év múlva, a kétezres évek elején jött újra divatba, a Toyota Priusszal. Ma már hálózatból tölthető hibridek futnak útjainkon, a belső égésű motor lehet benzines, vagy dízel, az autók villamosítása teljesen hétköznapivá vált. 7. GPS navigáció Az első autóba épített GPS navigációt egy kizárólag Japánban kapható autóba, az Eunos Cosmóba építették be. Az érintőképernyős egység műholdakkal kommunikált, igazán bizarr volt a maga korában. Azóta a navigáció természetes extrája az autóknak, és az érintőképernyők elterjedése sem meglepő. Az okostelefonok térhódításával az autós navigációk néha már elavultnak számítanak, de ne felejtsük el, hogy ezek a rendszerek a megjelenésük előtt 2-3 évvel már rendelkezésre állnak, csak sajnos, ennyi ideig tart egy-egy autó fejlesztése. A telefonoknál és a mobil navigációs eszközöknél sokkal rövidebb ideig tart a fejlesztés, ezért ezek naprakészek, gyorsak. A beépített autós navigációt ezért váltják fel teljesen az autóban tükrözött mobilalkalmazások, vagy felhőben frissülő térképszoftverek. 8. Radaros távtartás A Mitsubishi volt az első, amely lézeres (lidar) távolságfelismerő rendszert épített autóba (Debonair modell), de ez még nem tudott sem fékezni, sem gyorsítani. 1995-ben a Mitsubishi Diamante modellben a lézeres berendezés képes volt kezelni a gázadást és a váltót, de a féket még nem. Ugyanilyent mutatott be 1997-ben a Toyota a japán piacon árult Celsior modellben. Az első radaralapú rendszert, amely már fékezni is tudott a Mercedes-Benz szabadalmaztatta, 1999-ben ezzel az extrával árulták az S-osztályt (W220) és a CL-t. Ma egy Focusba is rendelhető ilyen, sőt, már egy Up! is képes arra, hogy a szériában szerelt radarjával felismerje a veszélyt és alacsony sebességnél magától megálljon. A drágább rendszerek képesek tartani a tempót a forgalommal álló helyzettől 210 kilométer/órás sebességig. 9. Dupla kuplungos automatikus váltó Egy évtizede még úgy tekintettünk az automatikus váltókra, mint elérhetetlen, drága berendezésre, amely ugyan kényelmesebbé teszi a vezetést, de rontja a fogyasztást, elfeledteti a vezetési élményt és megdrágítja az autóvásárlást. Ma mindez már a múlté, a dupla kuplungos váltók a versenysportból hoztak új lendületet az autóiparban, lehetővé tették, hogy olcsón, a fogyasztás optimalizálásával és a sportos vezetés ígéretének megtartásával autózhassunk automatával. Két gyors működésű tengelykapcsolóval ezredmásodperces gyorsasággal vált fokozatot, azaz fogaskereket az automatika, így a meghajtás mindig a leghatékonyabb lehet. Az automata immár nem az amerikaiak kiváltsága - ahol egyébként az új autók 98 százaléka ilyen kapcsolószekrénnyel kerül forgalomba - hanem például hazánkban is elérhető széles tömegek számára a legkisebb autóktól a legnagyobbakig, a legolcsóbbaktól a legdrágábbakig. 10. Aktív aerodinamika A motorsport aranykorában, vagyis a múlt század hatvanas éveiben vetetették be először komolyan az aerodinamikát a versenyautó-építésben. A Chaparral Racing istálló Jim Hallja volt az első (az idén 84 éves pilóta 1960 és 1963 között versenyzett a Formula 1 sorozatban), aki állítható szárnyakat, leszorítóerőt előállító karosszériát és az autót az aszfalthoz szívó ventillátort is beépített 1966-ban az autójába. A mai versenyautók nem is tudnának létezni aerodinamikai kiegészítők és trükkök nélkül, ezek közül néhány már beszivárgott a hétköznapi autókba is, gondoljunk csak az aktív hűtőrácsra, amelynek lamellái bizonyos sebesség felett zárulnak, hogy javítsák az autó légellenállását, így csökkentve a fogyasztást. B. Cs.              

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója