Egy Renault, ami kéne

2021.05.08.
Hogy néz ki? Nagyot alkottak a Captur tervezői, mármint nem nagy autót (inkább egy nagy Cliót), hanem nagyszerű dizájnt. Jó ránézni, a játékos hajlítások, a fodrok, a rokokó báj és az izgalmas színvilág vonzza a tekintetet. A kéttónusú fényezés kiemeli a tömegből, a zöld rendszám csak hab a tortán. A lámpák elöl és hátul egyaránt LED-esek (a távfény felkapcsolása automata is lehet, bár kicsit későn kapcsol le). Az utastér a szokásos, Zoéval elkezdett Renault arculat legfrissebb kiadása, a középkonzoli képernyő szabadon áll, kezelése egyszerű, de vezetés közben azért nem ajánlott a nyomkodása. Az ergonómia nem tökéletes, a gombokat, kapcsolókat szétszórták, a kormányfűtés kapcsolója például mélyen a kormány alá került. Az utastérben a hangulat vidám, a hátsó sorban ülők (legfeljebb két felnőtt) kényelme fokozható a csomagtér kárára, a második sor üléspadja előre-hátra tologatható. Családosoknak jó hír, hogy a hátsó két szélső ülés mellett az első utasülés is isofixes. Az elektronikus váltó lebegő választókarja (alatta is van tárolóhely) ösztönösen kezelhető, a B visszatöltő fokozathoz csak magunk felé kell pöccentenünk kattanásig. Kacattartó van bőven, a kesztyűtartó fiókszerűen kihúzható. Télen jól jön az ülésfűtés és a kiegészítő elektromos fűtés. Az USB-n keresztül csatlakoztatott iPhone és a CarPlay kapcsolatát mindvégig harmonikusnak értékeltem, a Bose hangrendszer szépen szól. Hogy megy? A Renault mérnökei által kifejlesztett és szabadalmaztatott e-tech hybrid technológia alapját két villanymotor, egy innovatív körmös kapcsolású váltó és egy belsőégésű motor adja. Elektromos motorok mellett alkalmazva a tengelykapcsoló és szinkrongyűrű nélküli sebességváltó (négy fokozat van a benzines, kettő pedig a villanymotor számára) 100 százalékban elektromos indítást tesz lehetővé. Ez jelentősen csökkenti a sebességváltás idejét, ami gyorsításkor növeli a vezetési kényelmet és a teljesítményt. Az erősebb visszatöltést B üzemmód szolgálja.  A plug-in hibrid Captur összteljesítménye 160 lóerő, 1,6 literes szívó benzinmotorját két elektromotor (egyik 34, a másik 67 lóerős) segíti, nagy kapacitású akkumulátorral (9,8 kWh és 400 V) rendelkezik, amely 105 kilogrammot nyom a mérlegen. Az akkumulátor töltése 3-5 órát vesz igénybe a töltési teljesítménytől függően, beleértve a háztartási aljzatokat is (otthon 10 amperrel inkább 4,5-5 órával számoljunk), a fedélzeti töltő 3,7 kilowattos. Mivel Type 2-es kábelt nem adtak hozzá (nem alapfelszereltség, százezer forint a felára), csakis otthon töltöttem, lehetőség szerint minden nap. A belsőégésű motor a jól bevált 1,6 literes, négyhengeres benzinmotor (91 lóerős), amelyet kifejezetten erre a célra terveztek át, hengerenként dupla befecskendezést, valamint EGR-szelepet, új elektromos vízpumpát és részecskeszűrőt kapott. Legnagyobb sebessége 173 kilométer/óra, álló helyzetből 100 kilométer/órára 10,1 másodperc alatt gyorsul fel. Nem vágnak falhoz ezek az adatok, de arra jók, hogy 16 mázsás Capturral a Hungárián simán legyorsuljuk a 170-190 lovas BMW-ket. Az össznyomaték ugyanis brutális: 349 Nm, ami már 2400 percenkénti fordulattól a rendelkezésünkre áll. Bár mindig elektromosan indul a 4,227 méter hosszú Captur (a nagyobb villanymotorral, a kisebb felpörgeti a benzinmotort, ekkor vált a körmös kapcsoló és beszáll a hajtásba az egyhatos), előfordul, hogy az első kilométerek után mégis beindul a benzinmotor, ami aztán nem is akar leállni, amíg üzemmeleg nem lesz. Így, ha azt terveztük, hogy egyhuzamban megteszünk csakis villannyal 45-50 kilométert, fordulhatunk is vissza, mert az 1,6-os szívó elrontotta a tervet. Nálam az 50 kilométer volt a megtehető legtávolabbi úticél villannyal, azzal a megkötéssel, hogy 2 deci benzint ilyenkor is bekortyolt, pedig nem agresszíven hajtottam. Autópályán sokat fogyaszt, de jól is megy, az alacsony tömegközéppontja miatt kanyargós utakon is élvezetes a vezetése. Apropó fogyasztás: közel 900 kilométert tettem a tesztautóba (negyven százalékát helyi kibocsátás nélkül), többnyire városban és elővárosban használtam. Sok töltéssel 3,2 literre alakult a benzinfogyasztás 100 kilométerenként, ehhez társult további mintegy 10 kWh felhasznált energia 100 kilométerenként. Ha osztok és szorzok, nagyjából 5 literes átlag jött ki a végére. Milyen vezetni? A hibrid Capturban a városi utak akár 80 százalékát tisztán elektromos üzemmódban tehetjük meg, miközben egy hagyományos benzineshez képest akár 40 százalékkal alacsonyabb fogyasztást érhetünk el. Az elméleti villanyos hatótáv 65 kilométer, a legnagyobb sebesség ilyenkor 135 kilométer/óra lehet. A Renault Captur megőrizte elődjének jól ismert úttartását, autópályán kifejezetten jó volt vezetni, de a Mátra kanyargós útjain is jól teljesített, miközben a variálhatósága (16 centiméteren csúsztatható hátsó üléssor) nem változott. Csomagtartója 265-379 köbdeciméteres (lehajtott hátsó ülésekkel ez 1118 literre hízik), kisebb családi utazásokat jól kiszolgál. A hajtó akkumulátor miatt 157 literrel kisebb a csomagtér, mint a hagyományos változatban, a padlórekeszt jórészt elveszítettük - ám az egyszem Aptiv töltőkábel (Magyarországon, Tatabányán gyártották) még befér oda. 40-45 kilométer alatt elfogy az akkumulátor mintegy 8 kilowattóra kapacitása, a maradékot a rendszer tartalékolja, hogy az elindulásokat támogassa, ugyanis az e-tech hibrid mindig elektromosan indul és hátramenetben is csak villannyal megy. Felfüggesztése és rugózása pont annyira feszes, amennyire még kényelmes, ez jól jön a Mátrában, és nem kellemetlen a jászsági foltozott utakon. A hibrid hajtás nagy előnye, hogy alig kell fékezni, elég csak lassítani, adott esetben a B (erősebben visszatöltő) fokozat használatával (az első hűtött féktárcsa átmérője/vastagsága 296/26 milliméter, a hátsó mérete 290/13 milliméter). A kormányzás steril és plasztikus, nem kanyarvadászatra teremtették, a vezetési élmény összességében átlagos. A Dunlop Wintersport 5 gumiabroncsok jól jöttek a hirtelen téliesre forduló márciusban. Mennyibe kerül? A belépő Captur modellnél 4,55 millió forinttal drágább a konnektoros változat (10,849 millió forinttól indul a móka), de ki vesz manapság alapváltozatot? Ha jól felszerelt Capturral vetjük össze (140 lóerő, EDC duplakuplungos váltó, 8,349 millió forintos alapár), kisebb az árkülönbség, de még akkor is jóval drágább a zöld rendszámos. Nem kell jósnak lennem, hogy kijelentsem, sok konnektoros Capturt nem látunk majd az utakon, de ez nem a Renault hibája, hanem a magyarok anyagi lehetőségeiből következik. Az LG akksi elhasználódásától nem kell tartani, nyolc évig, vagy 160 ezer kilométerig garantálja a gyártó, hogy legalább a 66 százalékát megtartja az eredeti kapacitásnak. Kép és szöveg: B. Cs.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Film készült a Motor GP esélyes magyarról, Sebestyén Péterről

2021.05.08.
A gyorsasági motorsporthoz értő hazai és külföldi szakemberek, szakedzők egyöntetű véleménye szerint Sebestyén Péter lehet az a magyar tehetség, akinek esélye van arra, hogy a Debrecen térségében épülő versenypálya első Moto GP futamán a magyar színeket képviselje 2023-ban vagy 2024-ben. Az autoszektor.hu információ szerint Sebestyén Péterről, egészen pontosan az eddigi számos drámai pillanattal és kudarcokkal is tűzdelt pályafutásáról magyar gyártású dokumentum film készült, amelynek jelenleg az utolsó simításai zajlanak és a tervek szerint hamarosan a magyar és a nemzetközi közönség is megnézheti. A filmnek ugyanis információnk szerint angol változata is készül, a Super Bike világbajnokság ismert “porondmestere” Michael Hill kommentálásával. A film producere az a Tökölyi László aki 2014-től a magyar kamionversenyzés nyomán lett ismert: két Európa bajnoki cím, két angol bajnoki győzelem, USA beli kamionverseny győzelmek és számos rekord fűződik az ő és csapata nevéhez. Tökölyi 2019 második felétől foglalkozik motorverseny menedzselésével és a különleges tehetségnek és akár Moto GP esélyes Sebestyén Péter pályafutásának egyengetésével.   Képre kattintva galéria nyílik!   A Sebestyén Péterről készült dokumentumfilm rendezője Kollmann András, a hazai sport- dokumentum filmek egyik kiemelkedő alakja. Többek között az ő nevéhez kötődik az Erőss Zsolt életét és visszatérését bemutató “A hópárduc talpra áll” című egész estés mozi, amelynek forgatása során a hegymászót követve a rendező a Himalája legzordabb részeit is megjárta. Sebestyén Péter gyorsasági motorversenyző karrierjét követve is számos külföldi helyszínen forgatott a stáb, amelynek tagja másodrendezőként, szakmai vezetőként Guld Péter motorsport szakújságíró, valamint Sárosi Brúnó csapatfőnök.   Lapunk kérdésére Tökölyi László információinkat megerősítve hozzátette: nem csak a film utolsó simításai készülnek, de szeretnék dokumentálni Sebestyén Péter idei terveinek megvalósulását is, így várhatóan még egy-két forgatási helyszín még hátra van ahhoz, hogy a magyar motorsport történetében egyedülálló és a nem hozzáértők számára is élményt nyújtó alkotás  befejezhető legyen. Tökölyi László lapunknak azt is elmondta, Sebestyén Peti és az egész csapat érzi azt a fajta szimpátiát és felelősséget, amellyel lényegében egész Magyarország sportszerető közönsége drukkol azért, hogy a legendás, de tragikus sorsú Drapál János valamint Talmácsi Gábor után Peti személyében egy újabb magyar sportoló ostromolhassa a gyorsasági motorsport csúcsait.    További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Mától változik a H5-ös HÉV közlekedése

2021.05.08.
Karbantartás miatt 2021. május 8-ától 16-áig több ütemben változik a H5-ös HÉV közlekedése. Hétköznapokon reggel és délután, egyes vonatok esetében Pomáznál át kell szállni egy másik vonatra, továbbá egyes vonatok csak Pomázig közlekednek.  A HÉV csak a Batthyány tér és Békásmegyer között jár. A kimaradó szakaszon a H5-ös, a H5A és a H5E pótlóbuszokkal lehet utazni. A pótlóbuszokon a HÉV-menetjegyek és -bérletek érvényesek. A MÁV mobilalkalmazással a pótlóbuszokra is megváltható a kiegészítő HÉV-menetjegy.  A pótlóbuszok azon megállóhelyei közötti utazások esetén, amelyek azonos HÉV-megállóknak minősülnek, menetjeggyel történő utazás esetén a 10 km-es távolságnak megfelelő menetdíjat kell megfizetni. Azokban a megállókban kötelező az elővételi jegyváltás, ahol a buszmegállóban van jegyértékesítés - tájékoztatott a mav-hev.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ittasan, vezetői engedély nélkül lopott autót Tatán

2021.05.08.
Kiderült, hogy a vontatott gépkocsit vezető 29 éves férfi vezetési jogosultsága szüneteltetve van ittas járművezetés miatt, illetve az is, hogy az autóra körözést adott ki a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság, jármű önkényes elvétele miatt. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda ráadásul pozitív lett. Őt, és a járművet vontató 26 éves férfit is előállították a Tatai Rendőrkapitányságra. K. Ádámot jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók, az ittas járművezetés miatt pedig közigazgatási bírságot szabtak ki részére, valamint 6 büntetőpontot is kapott. A kijárási korlátozás megszegése miatt mindkét férfival szemben helyszíni bírságot szabtak ki az egyenruhások - adta hírül a police.hu.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

Kegyetlenül vallatják a legvadabb BMW-ét

2021.05.08.
Ha valamit már a Nordschlefién tesztelnek, az azt jelenti, hogy a fejlesztési fázis végén tartanak. Ez különösen igaz a német autógyárakra, melyek saját fejlesztő központokkal rendelkeznek a pályavonal körül. Most épp a BMW M4 versenyváltozatát kapták le a Ringen, a GT3 szabályok szerint épült legfrissebb modellt. A gyártó szerint a teszt során az alkatrészek tartósságára fókuszáltak, amihez kevés jobb vallató létezik jelenleg a Zöld Pokolnál. Változatos kanyarjaival, időjárási jelenségeivel és dimbes-dombos kialakításával a világ egyik legnehezebb pályájáról beszélünk. Jens Klingmann, a BMW fejlesztőpilótája hozzátette: „Nagyon sikeres volt a BMW M4 GT3 debütálása a Nordschleifén. Érzésem szerint az autó megőrizte elődjének erősségeit, ugyanakkor sikerült kiküszöbölni a gyengeségeket. Persze egy ilyen pályán nehéz lenne őket érdemben összehasonlítani, de azt értékeli egy pilóta, ha az első pillanattól otthon érzi magát a volán mögött. Kiszámítható és gyors. Nagyszerű érzés volt vezetni.” A bajor versenyautó első éles bevetése június 3-án, a Nürburgringi 24-órás futamon várható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elfogták a csepeli autósok rémét

2021.05.08.
A nyomozás adatai szerint a 20 éves Sz. Tamás 2021. április 14. és április 15. között Csepelen 13 autót tört fel, közülük hatból lopott is - írja a police.hu. Az elkövető betörte a kiszemelt autók ablakát, majd a kesztyűtartóból vagy az utastérből ellopta az otthagyott, könnyen mozdítható tárgyakat. Lopott ruhaneműket – ezektől többségében pár méter után megszabadult –, sporttáskát, pénzt, de lézeres távolságmérőt és egy egészségügyi dobozt is. Az elkövető közel 600 ezer forint kárt okozott a betört ablakokkal. Sz. Tamás betört egy dohányüzletbe, illetve egy boltba is, amelyeknél szintén kitörte az üveget, de a biztonsági rácsokon nem jutott be, így onnan már nem lopott el semmit. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a fővárosi Sz. Tamást rövid időn belül azonosították, majd 2021. május 4-én elfogták. A csepeli rendőrök a férfit 2 rendbeli lopás bűntett kísérlet, 6 rendbeli lopás vétség és 7 rendbeli lopás vétség kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte a bűncselekmények elkövetését. A rendőrség kéri, fogadják meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság tanácsát, és ne hagyjanak értéket a gépkocsiban még akkor sem, ha csak rövid időre távolodnak el az autójuktól! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Sebestyén Péter

2021.05.08.
Galéria képek: 

Éjféli balesettel indult a szombat

2021.05.08.
Fának ütközött egy személyautó Alsónémedi közelében, az 5-ös főút Budapestre vezető szakaszán - írja a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának honlapja. A jármű akadályozta a forgalmat. Egy ember utazott benne, hozzá mentő érkezett a helyszínre. Műszaki mentés céljából a dabasi hivatásos tűzoltók vonultak ki a balesethez. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Három óra alatt hét baleset péntek este - részletes lista

2021.05.08.
Időrendben: 17:00 - Egymásba futott egy autóbusz és egy személyautó Tatabánya külterületén, Muta hegyen. Műszaki mentés céljából a város hivatásos tűzoltói érkezett a baleset helyszínére. Az egység áramtalanította a gépkocsit. A baleset akadályozta forgalmat az érintett útszakaszon. 17:26 - Karambolozott két személyautó Csákánydoroszló határában, a 8-as főúton. A körmendi hivatásos tűzoltók áramtalanították az egyik gépkocsit. A helyszínre érkeztek a mentők is. A műszaki mentés idejére félpályán lezárták az érintett útszakaszt. 17:36 - Kisodródott és felborult egy személyautó Balatonfűzfőhöz tartozó Fűzfőgyártelepen, a 7213-as úton. Egy ember a járműbe szorult. Őt a műszaki mentést végző veszprémi hivatásos tűzoltók szabadították ki, majd átadták a mentőknek. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozás volt. 18:29 - Lesodródott az úttestről egy személyautó Nemesvámos közelében, a 77-es főút Nagyvázsonyra vezető szakaszán. A műszaki mentést végző veszprémi hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsit. A helyszínre érkeztek a mentők is. 18:57 - Személyautó és motorkerékpár karambolozott Vácott, a 2-es főút belterületi szakaszán, a Gödöllői út közelében. A helyi hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentést a balesetnél. A raj a mentősökkel közösen kiszabadította a motorost. 19:56 - Árokba hajtott, majd visszapördült az úttestre, és felborult egy személyautó a 3114-es út Tápiószecső és Tápióság közötti szakaszán. A jármű a tetején állt meg. A nagykátai hivatásos és a tápiószecsői önkéntes tűzoltók a kerekeire állították, majd áramtalanították a gépkocsit. 20:07 - Fának hajtott egy személyautó az 53-as főúton. A baleset Kiskunhalas és Balotaszállás között történt. Egy ember a gépkocsiba szorult. Őt a jármű tetejének és ajtajának eltávolítása után emelték ki, majd átadták a mentőknek a műszaki mentést végző kiskunhalasi hivatásos tűzoltók. Az egység áramtalanította az autót. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Beviszik a motorosokat az erdőbe? - Már dolgoznak rajta

2021.05.07.
 Itt az ideje utána járni a témának, létezhete olyan megoldás, ami megteremti az együttélést a terepmotorosknak, vadászoknak, erdészeknek, és túrázóknak. A témában László Márkkal, a Mad Boys Motorsport egyesület vezetőjével, és a magyar motorsport szövetség Enduro Szakág szakágvezetőjel beszélgettem. Fotók:mams.hu/ Beszéljünk a terepmotorozásról. Ha jól tudom ez nagyon sokat jelent neked, és így tudsz is mesélni erről a különleges, és semmi mással nem helyettesíthető adrenalin bombáról, amit nyújtani tud. De előszöris tegyük tisztába a fogalmakat: mit is jelent az endúrórzás és krosszozás? A motorok közül azokat soroljuk ide, amik alkalmasak arra, hogy szilárd burkolatú útról letérve is közlekedhessünk. Ennek két vállfaja van a krossz és az enduro. A két kategória közötti legnagyobb különbség, hogy a kroszmotorokat nem szerelték gyárilag lámpával, mivel ezeket közúton nem, csak zárt pályán lehet használni. Egy a lényeg, hogy akár hobbi, akár versenyszinten, de ezek a motorok a szabadság, és felfedezés életérzését jobban átadják, talán ez a plusz, amit hozzáad a motorozáshoz. Hiszen szinte bárhová eljuthatunk a motorral, ha letérünk az útról, mert a technika képes rá. Az enduro mint szó a jelentése kitartást jelent a versenyeken is, ha versenysportból indulunk ki. Ezek általában hosszútávú embert próbáló versenyek. a klasszikus enduro az két napos verseny, de van egy világbajnoki sorozat, ami hatnapos enduro verseny, amit már száz éve minden évben megrendeznek. Alapvetően, ha a versenysport részére megyünk át, akkor hosszútávó, egyenletes teljesítményt kell nyújtani, itt két napon keresztül van 4-5 órányi versenyidő, míg a krossznál rövidebb. Ezeken belül a megbízhatóság gép és pilóta részéről, hogy ezt a több napos versenyt tudja teljesíteni, a motorra figyelni, és hogy az ember beossza az erejét, ezek hosszútávú megterhelést jelentenek, és nagyon jó fizikai felkészültség, és rutinos motorkezelés is szükséges a teljesítéshez. Sokkal nagyobb koncentrációt igényel egy ilyen motor kezelése, mint egy közúti motoré? Itt, ha valaki kihagy egy edzést, már észre fogja venni, de ha egy hónap marad ki az már brutális lemaradást jelent. Lehet, hogy csak tíz percet tud motorozni azon a szinten, mint előtte. A Bükkben és a Mátrában is nagyon sokan motoroznak, talán elmondható, hogy mindkét tájegység az illegális terepmotorosok paradicsoma. Mit gondolsz, milyen Magyarországon a megítélése a terepmotorosoknak? Ez egy olyan téma, ami mindig is körbelengte ezt a szakágat. Sport oldalról mi próbálunk tenni ezügyben és folyamatos egyeztetések zajlanak másfél, két éve. De nem szabad összekeverni a sport, és a hobbi motoros részét. Ugyanúgy, mint az autósoknál, ott is vannak licenszes versenyzők, akik járnak edzésekre, versenyre, és készülnek a versenyekre, és van egy átlag társadalmi rész, aki csak szeret autókázni, és felmegy hó kocsizni a Bükkbe, ha esik egy kis hó. Ugyanezt le lehet vetíteni a motorosokra is, hiszen van a réteg, aki csak szórakozásból csinálja, de van, akinek többet jelent, és ők akár munka szinten végezhetik a versenyzői tevékenységet. Ettől függetlenül kijelenthetjük, hogy nagy problémát jelentenek azok, akik illegálisan motoroznak a Bükk vagy Mátra természetvédelmi területein. A probléma nem csak a Mátrára vagy a Bükkre vonatkozik. 2008-as az erdőtörvény, amibe bekerült az, hogy motorkerékpárral, quaddal, offroad járművel az erdőbe belépni tilos. Innentől ez azt jelenti, hogy nincs legális útja, hogy bemenjünk. De meg kell különböztetni, hogy erdő vagy út. Mert vannak utak, amik erdőn keresztül mennek és itt a KRESZ szabályainak megfelelően lehet közlekedni. A nagy probléma abból van, ha a krossz, vagy enduros csapattal a túrázók összefutnak az erdőben, vagy megzavarnak bármilyen erdészeti, vagy vadászati tevékenységet. Mi több oldalú egyeztetést indítottunk el 2019 nyarán az Egererdő Zrt.-nél a Magyar Motorspot Szövetség oldaláról. Illetve az Egererdő, vadásztársaságok, nemzeti park erdőfelügyelete, és minden olyan szerv, akik érinttettek az erdő kezelésében, fenntartásában. Mindenki egyetértett abban, hogy a mostani szabályozás nem jól működik, ebből fakadnak a konfliktusok. A teljes tiltás több mint tíz éve már aktív, mára viszont átcsapott olyanba, hogy ha mindent tilos, akkor mindent szabad. Az általunk képviselt irányvonal az lenne, hogy a szervekkel is egyeztetve, helyi szinten régiónkként lehetőséget biztosítani a sportszeretőknek arra, hogy hobbijuknak hódolhassanak. Tehát egy-egy területet kijelölni arra, hogy ott meghatározott időszakban lehessen legális körülmények között ennek a spotnak hódolni. Sajnos ehhez nagyon hosszú út vezet. Mi elindítottunk egy csatornát, ahol ennek a kidolgozása folyik. Ez az országos magyar vadászati védegylettel egy közös kommunikációban állapodtunk meg akár motoros, akár vadászati részről. Mivel a legtöbb konfliktus a vadászokat tevékenységükben megzavarva születik. Emiatt gondoltuk, hogy a kommunikációt egy országos vadászati szervezettel közösen indítjuk, ők is partnerek voltak ebben, így született meg egy közös kiadvány figyelemfelkeltő jelleggel. A háttérben folytatjuk más szervekkel a megoldását annak, hogyan lehetne ezt legálissá tenni, és olyan keretek közé zárni, ami nyilván százszázalékos megoldást mindenkinek nem jelenthet, de úgy látjuk nemzetközi példákon keresztül, hogy régiónként kijelölnek és megnyitnak területeket a motorosok felé az lehetne egy megfelelő megoldás, hiszen akkor ott koncentrálódhatna ez a tevékenység. Ez a régió tájegységenként értendő? Inkább erdészetekre hagyatkoznánk, hiszen megyéket átívelő szervezetekről van szó. Vannak már jelenleg is követendő példák meglévő, működő rendszerekről. Több egyesület is van, akiknél már elérhető a kijelölt területen motorozás.  Közülük a legeredményesebbek a Nagytarcsai Béta Motorsport Egyesület. Ők olyan szintre fejlesztették ezt a helyi vadásztársasággal, erdészettel, sőt még a rendőrséggel is, hogy folyamatosan közös akciókat szerveznek, melynek célja az illegális motorosok kiszűrése.  Az egyesület rendelkezik saját pályával, így a vadásztársasággal közösen szervezett akciók keretein belül az illegális motorozáson tetten ért motorokat próbálják legális útra, és az elérhető zárt pálya irányába terelni. Jól látható tehát, hogy vannak helyi szintű jól működő szerveződések, de nyilván országos szinten a törvényi kereteken belül kell rendbe tenni, hogy egy ilyen rendszer megfelelően működhessen, ehhez viszont hosszú évek kellenek. Hozzászólna? Facebook oldalunkon várjuk véleményét.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója