Ónos eső és viharos szél keseríti meg a hétfői munkakezdést

2020.12.27.
Az előttünk álló éjszaka elsősorban az északi és nyugati tájakon várható további kisebb mennyiségű csapadék. Az Északi-középhegység nyugati felén, valamint a Duna-kanyar térségében inkább gyenge havazás, esetleg havas eső, keletebbre pedig havas eső, eső valószínű. Emellett az Alpokalja térségében, valamint a délnyugati országrészben fordulhat elő szórványosan gyenge havazás, ónos szitálás (jellemzően < 0,1 mm mennyiségben). Összességében legfeljebb lepel-1cm hó eshet reggelig, mely hétfőn napközben mindenütt gyorsan elolvad. Hétfő délutántól egy hidegfront előterében nyugatról-keleti felé haladva egyre többfelé viharossá fokozódik (~60-80 km/h, főként a Dunántúlon helyenként 80-85 km/h is előfordulhat) a déli, délkeleti szél.

Drágul e a kötelező jövőre? Hogyan változnak a biztosítások a következő évtől?

2020.12.27.
Változásokat rebesgetnek a károkozói pótdíjakkal kapcsolatban Az eddigi bevett gyakorlat szerint azok az autósok, akik károkozás nélkül közlekedtek éveken keresztül, minden évben egy-egy kategóriával "fentebb", egy kedvezőbb díjbesorolással rendelkező biztosítási sávba kerülhettek. Akik viszont balesetet okoztak, nekik csökkent a bonus-malus besorolásuk, és akár nagyobb mértékben növekedett a következő biztosítási időszakukra a fizetendő díjuk. Még ősszel röppent fel a hír, hogy ezen szeretnének változtatni, mivel a Magyar Nemzeti Bank szerint nem jó gyakorlat, ha az irreálisan magas károkozói pótdíjjal terhelt autós biztosítása felülírhatja a teljes kockázatlapú díjkalkukációt, így hosszabb távon kiüresedhet a bonus-malus rendszer. Az MNB jövőre a biztosítókat fogja komolyabban ellenőrizni, és nekik kárstatisztikákkal kell majd bizonyítaniuk, hogy mennyire megalapozottak a kihirdetett tarifáik. Az is lehet persze, hogy a biztosítók nem fogják a balesetmentes ügyfeleikre terhelni a károkozói pótdíj változásait, hiszen jelenleg is telített, és éles árverseny jellemzi a biztosítási piacot. Az ügyfelek bizalmát pedig biztosan nem erősíti majd egy égből kapott áremelés. Ami az évek óta károkozás nélkül vezető autósok részéről maximálisan érthető, és elfogadható. cdn.pixabay.com Emelkedik a fedezetlenségi díjak napi díja is. 1140 Ft-ról 1210 Ft-ra emelkedik a teljesítmény alapú napidíj, tehát jövőre 70 Ft-tal többet fizethet naponta az, aki nem figyel a kötelezőjére. Mi az a fedezetlenségi díj?  A fedezetlenségi díj az adott gépjármű vonatkozásában az üzemben tartó biztosítási kötelezettségének díjfizetés hiányában kockázatviselés nélküli időtartamára (a fedezetlenség időtartamára) a Kártalanítási Számla kezelőjét megillető, előre meghirdetett tarifa alapján utólagosan megállapított díj. A jogszabály a Kártalanítási Számla kezelőjét hatalmazza fel és egyúttal kötelezi is a fedezetlenségi díj járműkategóriák szerinti mértékének évenkénti meghatározására és meghirdetésére, a Kártalanítási Számla általi kártérítések és a kártérítésekhez kapcsolódó eljárási költségek alapján. A MABISZ-nak, mint a Kártalanítási Számla kezelőjének legkésőbb a naptári év végét megelőző negyvenötödik napig kell a következő évi, járműkategóriák szerinti fedezetlenségi díjtételeket a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletében meghatározott módon, a Felügyelet honlapján meghirdetnie, továbbá ezzel egyidejűleg a honlapján is közzé kell tennie. Eltérés esetén a Felügyelet honlapján meghirdetett tarifa az alkalmazandó forrás: https://mabisz.hu/fedezetlensegi-dijak-2020/ cdn.pixabay.com Változik az E-kárbejelentő Jó hírek is vannak, mégpedig az, hogy egyszerűsödik az E-kárbejentés, a nagyon hasznos alkalmazásról korábban már mi is írtunk. (link) Az alábbi újdonságokkal bővültek az E-kárbejelentő szolgáltatásai. Mostantól a címadatok prediktív bevitel segítségével adhatók meg, vagyis, ha elkezdi valaki beírni a címet, az alkalmazás automatikusan kitölti a mezőt. Bővült a beküldhető képek száma, továbbá a baleset résztvevői grafikusan és szövegesen is kiválaszthatják a járművek sérült elemeit, és megadhatják a sérülések jellegét. Pontosabban rögzíthetik a baleset körülményeit a bővített baleseti szituációs lista használatával. Ezek a fejlesztések tovább gyorsítják a károsultak és a biztosítók egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb együttműködését, valamint az akár kontaktmentes, biztonságos, digitális kárbejelentést is lehetővé teszik. Az eltelt hónapokban a covid-19 vírussal járó érintésmentes kapcsolattartás kényszere is elősegítette, hogy a balesetben résztvevők egyre nagyobb része a "kék-sárga" nyomtatvány helyett ezt a - minden biztosító által elfogadott és támogatott - új digitalizált kárbejelentési csatornát használja. A kárbejelentések számát összehasonlítva, idén a tavalyi év hasonló időszakához képest az első három hónapban 10 százalékkal, a járványügyi korlátozások bevezetését követően 20 százalékkal, augusztus hónapban 30 százalékkal növekedett az E-kárbejelentő használata. Az alkalmazást a megjelenése óta több, mint 300 ezren töltötték le, idén pedig már közel 5000 (indulása óta tizenkétezer) kárbejelentés érkezett az E-kárbejelentőn keresztül a biztosító társaságokhoz. (forrás: mabisz.hu) Cikkünk következő részében a fenti témákban megkérdeztem Lambert Gábort a MABISZ kommunikációs vezetőjét. Addig pedig további autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Logisztikai szövetség: szükség van a V0 vasúti körgyűrű megépítésére

2020.12.27.
A szövetség MTI-hez kedden eljuttatott közleményében hangsúlyozzák, a vasúti árufuvarozás fejlesztése érdekében a fővárost elkerülő vasúti körgyűrűre lenne szükség, a problémát a Déli Körvasút-projekt sem oldja meg. A közleményben felidézik, hogy Magyarországon jelentős vasúti fejlesztések voltak és lesznek a következő években, ugyanakkor - a szövetség szerint - ezekből szinte kimarad a vasúti árufuvarozás, sőt az infrastrukturális képességek valójában leépültek. Bíró Koppány Ajtony, az MLSZKSZ főtitkára a közleményben kifejtette, a tehervonati forgalom sajátossága, hogy nem egyenletesen oszlik el a nap 24 órájában. Jelenleg napközben a tehervonatok a közös vágányhasználat miatt csak a személyvonatok közötti időrésekben haladhatnak, főként éjszaka közlekednek, ami az intermodális forgalomban közlekedő konténeres és félpótkocsis vonatoknak nem jelent versenyképes kínálatot. A szövetség főtitkára hangsúlyozza, szükség van a Déli Körvasút-projektre és a Déli Összekötő Vasúti Híd harmadik vágányának megépítésére, de nem a teher, hanem a személyszállítás 30 évig elmaradt fejlesztése érdekében. Ugyanakkor szükség van a V0 vasúti körgyűrűre is, amelyre 2013-ban már készült egy részletes megvalósíthatósági tanulmány. A szövetség szerint ennek a koncepciónak az aktualizálására lenne szükség a növekvő vasúti teherfuvarozás versenyképességének biztosítása érdekében. A szakma korábbi forgalmi prognózisa napi 70-80 tehervonattal számolt irányonként, ez már rövid távon is legalább 30 százalékkal növekedni fog a kecskeméti Mercedes-gyár második ütemének, a debreceni BMW gyárnak, a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésének, vagy a Fényeslitkén épülő EWG Kombiterminál forgalomvonzó hatásának köszönhetően - írják a közleményben. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége magyar logisztikai szolgáltató központok közel 90 százalékát fogja össze. A szövetségnek jelenleg 82 tagja van, az általuk képviselt nemzetgazdasági volumen az árbevétel alapján meghaladja a 470 milliárd forintot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ünnep után-effektus: három óra alatt 9 komoly baleset ma délután

2020.12.27.
12:37 - Árokba hajtott, majd oldalára borult egy gépkocsi a 405-ös út 5-ös kilométerszelvényénél, Pilis térségében. A járműben ketten utaztak. A balesethez a monori hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is kiérkeztek. 13:57 - Árokba borult egy gépkocsi a Kiskunhalast és Kiskunmajsát összekötő út 46-os kilométerszelvényénél. A kiskunhalasi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, amelyben ketten utaztak. Az érintett útszakaszon irányítás mellett, félpályán haladt a forgalom. 14:19 - Egy lakóház gázcsonkjára hajtott egy gépkocsi Gyöngyösön, a Petőfi Sándor utcában. A szivárgás miatt a város hivatásos tűzoltói öt ház lakóját kimenekítették, az érintett területet harminc méteres körzetben lezárták, az autót áramtalanították.  14:27 - Egy trélert vontató autó ütközött össze egy másik gépkocsival a 710-es út 8-as kilométerszelvényénél, Balatonkenese térségében. Az utóbbi jármű árokba borult az ütközés következtében. A balatonfűzfői hivatásos tűzoltók félpályás útlezárás mellett dolgoznak a helyszínen. 14:33 - Árokba hajtott egy mikrobusz Szany térségében, a Kossuth utca végén, a Pápa felé vezető irányban. A szanyi önkéntes és a csornai hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt kiemelték a sofőrt a kocsiból. A tűzoltók áramtalanítják a bajba került járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom. 14:37 - Szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi a 8-as főút 62-es kilométerszelvényénél, Márkó térségében. A veszprémi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járművet, amelyben ketten utaztak. A baleset miatt forgalmi akadály van az érintett útszakaszon. 14:57 - Négy gépkocsi érintett abban a balesetben, amely a 8-as főút 37-es kilométerszelvényénél történt, Öskü térségében. A pétfürdői hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A forgalom félpályán halad az érintett útszakaszon. 15:09 - Árokba borult egy gépkocsi a 77-es főút 8-as kilométerszelvényénél, Tótvázsony térségében. A járműben hárman utaztak. A tótvázsonyi önkéntes tűzoltók mellett a mentők is kiérkeztek a balesethez. 15:15 - Szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi Herend térségében, a 8-as főúton, a felüljáró alatt. A veszprémi hivatásos tűzoltók érkeztek ki a balesethez, amely miatt forgalmi akadály van az érintett útszakaszon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Robotfronton erősít a Hyundai

2020.12.27.
Henry Ford rendszeresítette a futószalagot az autógyártásban, azóta pedig számtalan egyéb funkcióban vették át a gépek az emberek helyét a minél hatékonyabb gyártási procedúra érdekében. Azonban a fejlődés sosem áll meg, a következő lépést pedig lehet, hogy éppen az olyan digitális társak jelenthetik, mint a Boston Dynamics kutyaszerű robotja, ami szintén négylábú és akár lépcsők megmászására is képes. Ugyanis most éppen a Boston Dynamics 80%-át vette meg a Hyundai Motor, hogy a cég technológiáit felhasználva terjessze ki gyártósorainak automatizáltságát. A 880 millió dolláros szerződés értelmében nem csak robotokat, de drónokat és önvezető autókat is fejleszthetnek közösen a közeljövőben. Euisun Chung, a Hyundai felelős vezetője szeretné, ha a Hyundai minél kevésbé kényszerülne a hagyományos autógyártási folyamatokra. Szerinte érdemes a robotika irányábá elindulniuk, ami a jövőben akár a cég bevételeinek 20%-át tehetné ki. Mi több, az autógyártásnak mindössze 50%-ot szánnának, a maradék 30%-ot pedig a városi légi mobilitás tenné ki, akármennyire is futurisztikusan hangzik ez egyelőre.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ketten ültek a szerencsétlenül járt autóban

2020.12.27.
Ma délben árokba hajtott, majd oldalára borult egy gépkocsi a 405-ös út 5-ös kilométerszelvényénél, Pilis térségében. A járműben ketten utaztak. A balesethez a monori hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is kiérkeztek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – 7 meglepő közlekedési szabály a világból

2020.12.27.
A közlekedők jó része bizonyára kapásból tudna mondani pár olyan közlekedési szabályt, ami szerintük értelmetlen. Most, Tóbiás és Balambér utolsó 2020-as történetében mi mutatunk 7 olyan közlekedési előírást a világból, amelyek furcsák, különösek, és lehet, hogy némelyiknek még értelme is van.  1. Bírságot kaphatsz, ha kifogy az üzemanyagod Németországban 30-tól 70 euróig terjedő bírságot szabhatnak ki azért, ha valakinek kifogy az üzemanyaga az autópályán. Azzal a legtöbb autós tisztában van, hogy az autópálya leállósávjában csak veszélyhelyzet esetén lehet tartózkodni. A német jogszabály szerint nem számít veszélyhelyzetnek, ha üres a tank, és valljuk be, tulajdonképpen igazuk van. Tankolj, nehogy az autópályán fogyjon ki az üzemanyag Indulás előtt pontosan lehet tudni, mennyi benzin van még a kocsiban, hová utazunk, és Németország nem igazán az a hely, ahol nagy kihívás lenne benzinkutat találni. Ha valakinek kifogy az üzemanyaga, az a sofőr oda nem figyelésének, nemtörődömségének köszönhető. Az autópálya veszélyes üzem, saját és mások életét is kockáztatja az, aki egy könnyedén elhárítható probléma, az üres tank miatt vesztegel a leállósávban.  2. Hétfőn ne ülj autóba, ha 1-re vagy 2-re végződik a rendszámod Elsőre furcsának tűnhet a szabályozás, de a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában így próbálják meg csökkenteni a járművek számát. Persze nem csak azokra vonatkozik a korlátozás, akiknek a rendszáma 1-esre vagy 2-esre végződik. Ők kezdik a hetet, kedden viszont azok nem ülhetnek autóba, akiknek 3 vagy 4 az utolsó számjegy a rendszámtábláján, szerdán jön az 5 és a 6, csütörtökön a 7 és a 8, végül pénteken a 9-re és 0-ra végződő rendszámokkal tilos közlekedni. Hétvégén nincs korlátozás. Aki megszegi a szabályt, az nagyjából 3100 forintnak megfelelő bírsággal sújtható. Ma ki nem ülhet autóba? A rendszám alapján történő behajtási korlátozás Magyarországon sem ismeretlen, a szmogriadó idején 2009 januárjában volt olyan időszak Budapesten, amikor egyik nap csak a páratlan rendszámú autók közlekedhettek, másnap pedig csak a páros rendszámmal szerelt kocsik tulajdonosai autózhattak.  3. Ne vágd be a kocsiajtót! A svájciak szeretik a rendet és a nyugalmat, egy különös szabály pedig azt is előírja, hogyan kell az autó ajtaját becsukni lakó- és pihenő övezetekben. A jogszabály úgy szól, hogy tilos a szükségesnél hangosabban becsukni a kocsiajtót, valamint a motorháztetőt, a csomagtartó fedelét, és mindez nemcsak a sofőrre, hanem az utasokra is vonatkozik. Csak óvatosan az ajtóval! De nem csak az ajtó becsapását kell kerülni, nem szabad céltalanul, szükségtelenül autókázni a településeken, és tilos magas fordulatszámon pörgetni a motort.  4. Ha fröcskölsz, fizess! Senki sem szeret zuhogó esőben gyalogolni, főleg az úttest mellett, ahol nem csak az égi áldás éri az embert, hanem akár egy pocsolyába hajtó autóstól is kaphat egy jó adag vizet a nyakába. Japánban törvény védi a gyalogosokat attól, hogy vizesek legyenek, na nem az eső, hanem az autósok figyelmetlensége miatt. A japán közlekedési szabályok szerint tilos pocsolyába hajtva autóval összefröcskölni a gyalogosokat. Nehogy összecsapjátok a gyalogosokat! Aki megszegi az előírást, az nem csak 6000 japán jen (17 ezer forint) bírságot fizethet, de neki kell állnia a ruhatisztítás költségét is.  5. Koszos fehérneművel ne törölgesd a kocsit! San Franciscóban állítólag törvény tiltja, hogy az üzleti vállalkozások használt fehérneművel töröljék szárazra az autókat a jármű lemosása után. Elképzelésünk sincs, miért hoztak ilyen szabályt…, de bizonyára egyszer valakinek letörölgették a kocsiját egy koszos fehérneművel, és nem nagyon örült a végeredménynek. Ugye nem fehérnémű van a kezében? Jó hír viszont, hogy a tilalom csak a cégekre vonatkozik, a kísérletező kedvű autótulajdonosok otthon bármivel törölgethetik a kocsijukat, akár szennyes alsóneműkkel is. 6. Legyen nálad tartalék szemüveg Aki csak szemüvegben vezethet, az tartson a kocsijában egy tartalékot is, ha Spanyolországban autózik. A helyi előírások szerint ugyanis megbírságolhatják azt, akinél nincs egy tartalék szemüveg. Vajon tartalékszemüveg van nála? A szabályt állítólag a rendőrök nem vették annyira komolyan a turisták esetében, pár éve pedig módosították is a rendelkezést. Ennek értelmében nem kötelező a tartalék szemüveg az autóban, tehát nem is büntethetnek emiatt. Azért viszont igen, ha valaki szemüveges, de anélkül vezet, mert például elfelejtette magával vinni, összetörte vagy ottfelejtette a benzinkút mosdójában. Vagyis szabály nélkül is ugyanott vagyunk, ahol a part szakad: ha szemüveges vagy, érdemes magaddal vinni egy tartalék szemüveget.  7. Szendvicsezőnél ne dudálj! Arkansas állam fővárosában, a csaknem 200 ezer fős Little Rockban bizonyára sokan szerettek esténként dudálni a kajás bódék körül. Legalábbis erre lehet következtetni a nem mindennapi helyi szabályból. Este itt nem ajánlatos dudálni Little Rockban ugyanis este 9 óra körül tilos dudálni azoknál a vendéglátó egységeknél, ahol szendvicset vagy hideg üdítőt árusítanak. Hamburgerező és teázó környékén mehet a kürt? Rejtély.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Így változik szilveszterkor a közösségi közlekedés

2020.12.27.
A MÁV és a Volánbusz vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közös közleménye szerint a vonatok december 31-én a pénteki, január 1-jén a szombati, január 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a vasárnapi, a Volánbusz járatai december 28. és 31. között a tanítási szüneti munkanapi, január 2-án a szabadnapoknak megfelelő, 3-án a hét első munkanapját megelőző munkaszüneti napon érvényes menetrend szerint járnak. Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy egyes településeken a helyi járatok ettől eltérően közlekedhetnek. December 28-től 31-ig a Budapest-Győr, a Tatabánya-Oroszlány, a Budapest-Pusztaszabolcs és a Budapest-Veresegyház-Vác, valamint a Budapest-Esztergom vasútvonalon a hétvégi menetrend szerint járnak a vonatok. Utóbbinál két hajnali járat nem közlekedik majd. A budapesti elővárosi járatok a Budapest-Székesfehérvár, a Budapest-Vác-Szob, a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok, valamint a reggeli időszakban a Budapest-Lajosmizse és a Budapest-Kunszentmiklós-Tass vonalon a munkanapi rendtől eltérően, ritkábban közlekednek. Az InterCity vonatok az utazási igényeknek megfelelően - a lehetőségekhez képest - több kocsival közlekednek az utazási csúcsidőszakokban. A vasúttársaság a pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért azt javasolja az utazóknak, hogy a jegyeket elővételben váltsák meg. A már nem tanuló 26 éven aluliak a 33 százalékos hétvégi kedvezményt január 3-án éjfélig vehetik igénybe - írták. A Volánbusz egyes pénztárai január 3-ig a megszokottól eltérően tartanak nyitva. A pénztárak ünnepi nyitvatartási ideje a társaság honlapján érhető el. A megnövekvő forgalom miatt a Volánbusz is azt javasolja, hogy a menetjegyeket elővételben, online és mobilon vásárolják meg az utazók. A tájékoztatás szerint az iskolakezdés problémamentes elindulásáért a vonatokon és a helyközi buszjáratokon január 7-ig fogadják el a decemberi havi dolgozó- és tanulóbérleteket, valamint a december második felére váltott félhavi bérleteket. A közlekedési társaságok továbbra is arra kérik az utazókat, tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és személyes érintkezések csökkentéséért pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőséget. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a járműveken, az állomásokon és a megállóhelyeken is kötelező a maszkviselés. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hetvennégy újabb közútfejlesztés tervezése kezdődhet meg

2020.12.27.
A közlemény szerint a tervezhető gyorsforgalmi fejlesztések közé tartozik az M2-es autópálya Vác utáni folytatása egészen az országhatárig. A támogatott projektek között szerepel a Békéscsaba gyorsforgalmi bekötését megteremtő M44-es Kecskemétig érő szakaszának előkészítése, az M3-as autópályától a román határig vezető M49-es autóút, amellyel a harmadik négysávos kapcsolat jön létre Erdély irányába, és az M81-es, amely az M1-es és az M7-es között létesít észak-déli irányú gyorsforgalmi folyosót Budapesttől távolabb, Székesfehérvár érintésével. Továbbá jelentősen javul a Szombathely és a szomszédos városok - Körmend, Kőszeg - közötti közúti összeköttetések színvonala is. Több előkészítési projekt alapozza meg főútszakaszok négysávosítását például Debrecen, Jászberény, Kecskemét, Nagykanizsa, Veszprém és Zalaegerszeg térségében. Ajkától Zircig sok településen elkerülő útszakaszokat építenek, amelyek javítják a helyi életminőséget a belső útszakaszok tehermentesítésével. Mohácson és Vácon a Dunán, Szolnokon és Szegeden a Tiszán, Szamossályiban pedig a Szamoson épülhet új híd. Emellett autópályás és főúti csomópontok tervezése is megkezdődik, többi között Balatonfürednél, Gödöllőnél, Kunszentmártonnál és Üllőnél. A legújabb kötelezettségvállalás 2021 és 2026 között fedezi a beruházások előkészítésével kapcsolatos költségeket, csak jövőre több mint 26 milliárd forint értékben. A forrás biztosításával a projektek haladásához szükséges következő munkafázis finanszírozása, és így végrehajtása vált lehetővé. Az előkészítés esetleges további ütemeihez, később pedig a kivitelezéshez szükséges forrásokat újabb kormánydöntésekkel lehet előteremteni - ismertették. A közleményben Mosóczi Lászlót, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát idézve azt írták: a tervezett fejlesztések a jelenleg még nehézkesen, időigényesen megközelíthető országrészek biztonságos, gyors és kényelmes elérését teszik lehetővé. A közúthálózatba bekapcsolódó települések és térségek gazdasága megélénkül, és vonzóbbá válnak a munkahelyeket teremtő beruházóknak. A 2016-ban indult Útprogram eddigi teljes keretösszege 3200 milliárd forint volt, a kezdődő előkészítésekkel további 3000 ezer milliárd forintnyi közútfejlesztés alapjai készülnek el. A tervezett beruházásokban mintegy 1200 kilométer új és fejlesztett közútszakasz, ezen belül mintegy 560 kilométer négysávos út létesülhet - tudatta az államtitkár. Emlékeztettek: a kormány egy novemberi kormányhatározatban már elkülönített mintegy 430 milliárd forintot négy, kiemelt társadalmi igényen alapuló közútfejlesztés megvalósítására. 2021 és 2024 között megépül az M76-os autóút Fenékpuszta és Zalaegerszeg közötti szakasza, befejezik az M6-os autópályát a Bóly és Ivándárda közötti szakasz megépítésével. A forrás a 37-es főút Szerencs-Gesztely szakasza négysávúsítását és a Sajószentpéter-Berente elkerülő kivitelezésének költségeit is fedezi - olvasható a közleményben.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója