Megrángattam a városi oroszlán bajszát: ilyen volt az új, 100%-ban elektromos Peugeot 208 modellje

2020.12.31.
Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, mielőtt a Peugeot e-208 autóba beültem. És csak azért írtam le ezeket bevezetőül, mert szerintem teljesen normális reakció, ha az ember tart az ismeretlentől, vagy olyan dologtól, amit még sohasem próbált ki. Nos, a kezdeti félelmek teljesen alaptalanok voltam. Dacára annak, hogy egy oroszlán szeme elé kerültem, sikerült nagyon gyors idő alatt megszelídítenem. És még a bajszát is meghúzgáltam, már ami a sebességet illeti. A modellről A Peugeot e-208-as, rendkívül sportos karosszériájú kisautója 2020-ban debütált a magyar piacon. 4,055 méteres hosszához 1745 méter szélesség társul, amellyel az elektromos autók kategóriájában a legkisebb méretűnek számít és méreténél, fogyasztásánál fogva városi használatra ideális. Motorjának teljesítménye 100 kW és az egy töltéssel elérhető hatótávolság 340 km. Mindez elméleti síkon igaz csak, hiszen az időjárástól kezdve a klíma-fűtés használaton át a sebességig számos tényező befolyásolja azt, hogy meddig ér el az a bizonyos madzag. Ha valaki biztonsági játékos és szeretné előre megtervezni az utat, a myPeugeot alkalmazáson keresztül, vagy ezen az oldalon megteheti, de a műszerfalon is folyamatos tájékoztatást kapunk az autó  aktuális töltöttségéről. Az országszinten elérhető töltőállomásokat itt, illetve a Mobiliti appon keresztül lehet előzetesen csekkolni, ha hosszabb útra készülünk. Ez utóbbit érdemes is letölteni a telefonunkra, mert elektromos autót tölteni csak alkalmazáson keresztül, bankkártyaszám megadásával és online fizetéssel lehetséges. Formavilág A 20 évvel ezelőtti és első autóm egy Peugeot volt, jégkék színű. A mostani modell pedig gyönyörű királykék, amivel azonnal belopta magát az autó a szívembe. A sportos orr a karosszéria színére fújt hűtőráccsal, a fekete szegéllyel ívelt kerékjáratok, valamint a 17” alumínium keréktárcsák mágnesként vonzzák magukra a tekinteteket. Első látásra nem szembeötlő, hogy méreteit tekintve valójában egy kisautóról beszélünk, hiszen külsejével és áramvonalas kialakításával inkább „felnőttes” hatást kelt. Ugyanígy, az elektromos mivoltja sem hivalkodó. Ha a zöld rendszámot nem nézzük, az avatatlan szem számára olybá tűnik, mintha egy sima 208-as Peugeot modellről lenne szó. Az „e” embléma diszkréten, nem króm, hanem kék színben díszeleg az autó fenekén, valamint a hátsó oldalablakok mögött.   Belső terek A prémium jelleg, ami az autó külsején tetten érhető, a belsejében is folytatódik. Az ambient világítással kialakított műszerfal a neonzöld varrásokkal nagyon vagány jelleget kölcsönöz az elektromos Peugeotnak, amelyet a nagy érintőképernyős kijelző és napfénytető csak tetéz. A kormány fogása jó, az ülések kialakítása kényelmes és az első ülésen helyet foglaló magasabb embernek sem kell attól tartania, hogy bukkanónál a feje odakoccan a tetőhöz. A trombitabillentyű szerű gombok kezelése igényelt ugyanis némi összeszokást, hogy míg a tetejük érintésre reagál, addig a manuális nyomkodásra más információ jelenik meg a kijelzőn, de ezt leszámítva teljesen logikus és pofonegyszerű mindennek a kezelése.  Külön piros pont, hogy több USB kimenet van a műszerfalon, illetve a hátul ülőknek is, míg érintésre egy lenyíló mini kesztyűtartóban a telefonunk töltése mellett egyéb apróságokot is tudunk tárolni. Az akkumulátor beépítése nem vesz el semmit a helyből, így az e-208 hasonló paraméterekkel rendelkezik, mint a benzines verzió. Bár öt férőhelyesnek mondják, én négy személlyel teszteltem, ami meglehetősen kényelmes volt, még a hátsó ülésen helyet foglalóknak is. Városi jellegéből adódóan nagy csomagtérre ne számítsunk, a 265 literes tároló nem alkalmas négy poggyász elhelyezésére – főleg, ha a töltőkábeleket is hozzávesszük -, ugyanakkor nagyon praktikus és könnyű ki-be pakolni belőle.   Vezetési élmény Az automata váltós e-Peugeot tömege 1455 kg, ami a sima 208-ashoz képest 300 kg gyarapodást jelent. Azt feltételeztem, hogy emiatt lomha lesz az autó, meg hogy alapjáraton egy elektromos autó nem lehet gyors. Nos, az elektromos Peugeot-ról mindent lehet mondani, de hogy lusta lenne, azt nem. Nulláról százon 8,1 másodperc alatt van, és dacára a „súlykülönbségnek”, a turbós benzines 208-as modellt gyorsulásban is simán veri. Szeretem, ha egy autó dinamikus vezetési élményt tesz lehetővé, autópályán is húz, ami előzéskor sem egy elhanyagolható szempont. Az e-208-ban vezetési élmény szempontjából messze felülmúlta az előzetes elvárásaimat. Rendkívül csendes, könnyű vele manőverezni és parkolni - hála a felülnézeti és hátsó tolatókamerának -, bár azért a tükröket minden esetben érdemes használni. A Peugeot 208 nem okozott csalódást, nem véletlenül lett 2020-ban az év autója. Ha egyetlen hátrányt kellene említenem, az a magas ára lenne, ám a 10 millió forint feletti belépőárért cserébe környezetkímélő vezetést és az elektromos autók tekintetében nagy hatótávolságot kapunk. További tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vettel félti a Forma 1 vezető szerepét

2020.12.31.
Az Automobilwoche beszámolója szerint Vettel a Forma 1 vezető szerepét félti a különböző, autókban használt technológiák területén. Ahogy elmondta, korábban a versenyautóktól szivárogtak le az utcai autókhoz a különböző rendszerek, de mára ez teljesen megváltozott. “Nekünk nincsen kipörgésgátlónk vagy például ABS-ünk, amik ma már rengeteg utcai autóban is megtalálhatóak.” Vettel hiányolja az olyan technológiákat, amik ma a versenyautókban vannak, de idő kérdése és az utcai autókban is megjelenhetnek. “Hol marad így a Forma 1 vezető szerep a technológia terén?” – tette fel a kérdést a négyszeres világbajnok német pilóta.

Óriási károkat okoznak a MÁV-nak a graffitisek. Mutatjuk a számokat!

2020.12.31.
Idén több mint 20 millió forintos kárt okoztak a graffitisek a vasútnak, a járművek külső és belső faláról tízezer négyzetmétert meghaladó felületről kellett firkákat eltávolítani - tájékoztatta a MÁV-Start csütörtökön az MTI-t. A közlemény szerint az előző évekhez képest javuló tendencia tapasztalható. November végéig 1385 jármű belső felületeiről csaknem 7000 négyzetméternyi firkálást kellett letisztítani, ez a tavalyinak a négyötöde. Az idén 262 vasúti járművön majdnem 3500 négyzetméternyi külső felületet kellett megtisztítani, ami a tíz évvel korábbinak alig több mint az ötöde, és csaknem megegyezik az előző évivel. A vasúttársaság a rongálások megelőzésére a vasútőri jelenléten túl egyre több járművön alkalmaz kamerákat, már a járműpark 12 százalékán van beépített kamerarendszer. Speciális antigraffiti réteg is védi a járművek több mint ötödét. Magyarországon a graffitis rongálások a kár értékétől függően szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősülnek - emlékeztetett a közlemény. A vasúttársaság az idén 189 feljelentést tett graffitizés miatt. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Egy jó hír év végére: nem változnak a balatoni menetrendi hajózás árai

2020.12.31.
A december közepén kinevezett új vezérigazgató tájékoztatása szerint a Bahart személyhajóin idén 25 százalékkal csökkent az utasforgalom az előző évhez képest. A Szántód és Tihany között közlekedő kompon 8 százalékkal kevesebb utas, és 7 százalékkal kevesebb gépkocsi kelt át, de 25 százalékkal nőtt a kerékpárok száma. A menetrendszerinti hajókon a forgalom évek óta stagnál, a kompoké 2016 óta 30 százalékkal emelkedett. A 2021-22-es évek fejlesztési prioritása 2 új komp és 2 új katamarán beszerzése, illetve legyártatása, az utasok kényelmét szolgáló informatikai fejlesztés. Megkezdődik olyan középtávú kiemelt beruházások előkészítése, tervezése is, mint a révkikötők, a telephely-, személyhajó kikötők fejlesztése, és további hajók beszerzése. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Így képzeli a Lexus az új generációs elektromos négykerékmeghajtást

2020.12.31.
A DIRECT4 nevű rendszert kifejezetten az elektromos hajtások szabályozására tervezték, és már a Lexus ilyen modelljeinek következő generációjához készült. A DIRECT4 pontosan szabályozza a hajtónyomaték elosztását az első és a hátsó elektromotor között, illetve a regeneratív fékerőt valamennyi keréken. Automatikusan megteremtve az első és a hátsó tengely közötti hajtási egyensúlyt, a rendszer mindig a vezető pillanatnyi igényeihez igazítja a hajtáslánc működését – méghozzá úgy, hogy közben a vezetés élménye sem csorbul. A rendszer két, elektromos hajtású tengelyt működtet, mindegyikben egy-egy nagy nyomatékú elektromotorral és a hozzájuk tartozó hajtással. A cél a hajtóerő optimális elosztása a tengelyek és a kerekek között. Mivel a motorok mindenféle áttétel közbeiktatása nélkül forgatják a kerekeket, a beavatkozás gyors és közvetlen. A rövid reakcióidő hatására a vezető azonnal érzi utasításainak hatásait, így a jármű irányításának érzete közvetlen és határozott. Ebből adódóan a működés minden helyzetben tökéletesen kiszámítható és közvetlen, a reakciók azonnaliak, lineárisak, a gyorsulás kiváló, az ívmeneti jellemzők pedig kiemelkedően semlegesek. A Lexus hagyományaihoz híven a rendszer működése csendes és komfortos. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

„A fékdobok, fékpofák elégtek, a jármű nem lassult.”

2020.12.31.
Forrás: police.hu Kalmár Gyula tájékoztatása szerint a férfit azzal vádolják, hogy szabálytalanul használta az autóbusz fékberendezését, vezetéstechnikai hibája miatt következett be a baleset 2018 novemberében. A vádirat szerint a jármű vezetője 39 utassal Kékestető felől Mátraháza irányába haladva a lejtős, kanyargós és nedves úton nem használta a busz hidraulikus tartósfékrendszerét (retarder), csak a fékpedállal működtetett üzemi féket, amely emiatt károsodott, a fékdobok, fékpofák elégtek, így a fékpedál benyomásával a jármű nem lassult. A vádlott ezt 65-70 kilométeres óránkénti sebességnél észlelte, majd működésbe hozta a retardert. Ám mivel egy éles kanyarhoz közelített, amelyet nem tudott volna bevenni, a nagyobb baleset elkerülésére a járművet szándékosan jobbra kormányozta, ezután a busz egy út menti fának ütközött, így sikerült megállítani. A baleset következtében két utas nyolc napon túl gyógyuló súlyos, tíz ember pedig könnyű sérülést szenvedett. Az Egri Járási Ügyészség vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a férfira a Gyöngyösi Járásbíróságtól, továbbá kezdeményezte, hogy a buszsofőrt tiltsák el a közúti járművezetéstől. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Jól vizsgázott a teszteken az ART új autója

2020.12.31.
A Széchenyi István Egyetem nagy figyelmet fordít a gyakorlatorientált képzésre. Ennek jegyében több hallgatói csapat is működik az egyetemen, amelyek segítik a fiatalokat abban, hogy valódi projektekben is kipróbálják magukat. Ezek egyike az Arrabona Racing Team, amely Formula Student-autót fejleszt. A koronavírus felborította a naptárt Kapocsi Máté csapatvezető-helyettes, Sebestyén Regina csapatvezető és Orova László konstrukciós vezető. (Fotó: Horváth Márton) Idén februárban úgy tűnt, minden korábbinál előbb, már áprilisra készen lehet az Arrabona Racing Team új, ART_07-es autója. A tervek rekordmennyiségű tesztet írtak elő, hogy a csapat felkészülten vágjon neki a nyári versenyszezonnak, ám az év végül másként alakult – mindennek oka pedig nem más, mint a koronavírus. A korlátozó intézkedések életbe lépése miatt minden csapattagnak ki kellett költöznie a kollégiumból, és pont akkor voltak kénytelenek otthagyni a műhelyt, amikor a személyes jelenlét elengedhetetlen: az új autó összeszerelésekor. Hamarosan az is kiderült, hogy a járványhelyzet miatt valamennyi nyári Formula Student-versenyt törlik, így a csapat szokásos éves menetrendje is felborult. Nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen körülmények között képtelenség tartani az eredeti határidőket. Az ART csapata új autójukkal a kecskeméti tesztnapon, október 18-án. (Forrás: ART) „A karantén hónapjaiban felszabaduló időt önmagunk fejlesztésére fordítottuk” – nyilatkozta portálunknak Sebestyén Regina, az Arrabona Racing Team csapatvezetője. „Dokumentációkat írtunk, előadástechnikát tanultunk, beszélgettünk a hosszabb távú terveinkről. Igyekeztünk hasznosan tölteni ezeket a hónapokat” – részletezte, majd emlékeztetett: ugyan a nyár folyamán néhányan visszatérhettek a campusra, az autó építését tanévkezdésig már nem tudták befejezni, mert néhány kompozit alkatrészre várniuk kellett a gyártóktól. „Az idei szezonban a Formula Student Online volt az egyetlen versenyünk, melyen a nyolcadik helyezést értük el. Mivel nyáron a csapat fele otthonról dolgozott, próbáltunk minél több időt szakítani a csapatépítésre, valamint a csapat működésének részletesebb elemzésére. Mindezek mellett gördülékenyen lezajlott a vezetőségváltás is” – árulta el Regina, aki át is adta a szót Orova László konstrukciós vezetőnek, amikor az új autó teszteredményeiről érdeklődtünk. Legjobb mért kör a kecskeméti tesztnapon A gönyűi kikötőnél zajlik a csapat legtöbb tesztje. (Forrás: ART) „Az ART_07-es konstrukcióhoz februárban 400 tesztkilométert terveztünk, decemberre ennek felét teljesítettük. Ennek oka, hogy csak októberben tudtuk felszerelni az aerodinamikai elemeket a járműre, így ezután kezdődhetett el az érdemi tesztelés” – tájékoztatott a fiatal mérnökhallgató. László elmondta, hogy eredetileg négy hónapot töltöttek volna teszteléssel (a versenyeket is beleértve), ez a járvány miatt két hónapra szűkült. „A legtöbb kilométert a gönyűi kikötőben futotta az autó. Hétköznap délutánonként, munka után jártunk ki hozzájuk, ez volt a megállapodás. Ezen kívül a ZalaZone-on volt két nagyobb tesztünk, valamint Kecskeméten vettünk részt egy teszthétvégén. Ez utóbbit tekintettük az ősz legfontosabb eseményének, hiszen ott debütált az ART_07-es, ott tudtuk lemérni az autó valódi képességeit” – fogalmazott. A magyar csapatok számára a kecskeméti tesztnap jelentette az egyetlen, versenyre valamennyire is hasonlító eseményt ebben az évben – nem is volt kérdés, hogy mindenki részt vesz, aki csak tud. A mezőnyt hat csapat alkotta; a győriek az ART és a SZEngine révén képviseltették magukat, Budapestről érkezett a BME FRT és a BME Motorsport, valamint ott voltak a miskolciak és természetesen a házigazda kecskemétiek is. „Úgy találták ki a tesztnapot a szervezők, mintha egy Formula Student-verseny lenne. Volt gépátvétel, kötelező fékteszt. Profin megoldották” – szólt közbe Kapocsi Máté, csapatvezető-helyettes. „Olyan volt a hangulat, mint egy versenyen, csak jóval családiasabb környezetben, statikus számok nélkül. Két fő program volt, a gyorsulás illetve az autocross. (Utóbbi esetében egy mért kört kell teljesíteni a pályán – a szerk.) Számunkra mindkettő jól sikerült, a legjobb pályaidő a miénk lett” – árulta el. De vajon mennyiben váltotta be az autó a hozzá fűzött reményeket? László szerint nagymértékben. Jó úton haladnak „Az ART_07-től azt vártuk, hogy sokkal jobb legyen a gumik tapadása, ennek érdekében leváltottuk a Continental abroncsokat Hoosierre, új futóművet alakítottunk ki, és minden eddiginél szofisztikáltabb szárnyakat és diffúzort terveztünk. A tesztek alapján elmondható, azokat az értékeket látjuk, amikre számítottunk. A gumik teljesítménye ég és föld a korábbiakhoz képest, az autó aerodinamikája is látványosan javult. Összességében tehát az adatok azt igazolják, hogy helyes döntéseket hoztunk a tervezőasztalon, sokat lépett előre a csapat” – összegzett a leendő mérnök. Fontos hozzátenni, a tesztelésnek alapvetően három célja van. Az egyik a gyerekbetegségek kiszűrése, vagyis az, hogy a gyártási hibákból eredő problémák minél előbb derüljenek ki (ne élesben, a versenyeken okozzanak gondot). A másik, hogy meg kell találni az autó ideális beállításait, amiket sok-sok kilométer után lehet kitapasztalni. A harmadik pedig nem más, mint hogy megnézzék, a valóságos működés megfelel-e a tervezettnek, azaz a ténylegesen mért adatok mennyiben térnek el a szimulált eredményektől. Ennek ismerete kulcsfontosságú a következő autó fejlesztésénél. „Minden szeptemberben úgy kezdjük a következő autó tervezését, hogy az előző autó adatai a rendelkezésre állnak. Kell egy visszajelzés arról, hogy az adott alkatrész, amit terveztünk, megfelelően működik-e vagy sem. Idén azonban ezek az adatok még nem voltak birtokunkban szeptemberben, így kénytelenek voltunk szimulációkra, valamint a korábbi évek versenytapasztalataira hagyatkozni” – érzékeltette a tesztelés fontosságát László, aki ennek ellenére úgy gondolja, nem kerültek emiatt hátrányba a többiekkel szemben. „Természetesen jó, ha vannak validált eredményeink az idei konstrukcióról, de a korábbi évek alapján jól tudunk közelíteni ezekhez. Nincs minden alkatrész optimalizálására idő, sokkal fontosabb, hogy a teljes autó tesztelésével megtaláljuk a megfelelő beállítást. Ráadásul nem elhanyagolható a pilóta személye sem. Minél többet tesztel egy pilóta, annál eredményesebb lesz az autóval, ami egy versenyszituációban nagyon fontos. Emiatt gondolom azt, hogy számottevően nem befolyásolja ez a csúszás a következő autó fejlesztését” – hangsúlyozta. „Ezúttal felkészültünk a vírusra” A csapat számára nehéz volt az ősz, főleg a szeptember-október, mert dupla terhelés volt a tagokon: egyszerre kellett tesztelniük a régi konstrukciót, valamint tervezniük az újat. Az ART_07 elkészültével azonban elpárolgott a lemaradás, és tiszta lappal kezdhették el a következő fejlesztési ciklust. Regina szerint szép lassan visszaállnak a régi kerékvágásba. „Mindenki örült, hogy visszatérhettünk a campusra, és folytathattuk a munkát szeptemberben. Az újabb szigorításokra fel voltunk készülve, több forgatókönyvünk is volt. Szerencsére a csapat többsége maradhatott kollégiumban és a műhelyünket is használhatjuk, úgyhogy zavartalanul folyik a munka. De az sem okozna gondot, ha haza kellene mennünk, ugyanis egyrészt már van gyakorlatunk az online kommunikációban, másrészt a tervezési időszak sokkal inkább megoldható otthonról, mint a gyártási” – mondta Regina, aki azt is hozzátette, a jelenlegi bizonytalanságok miatt a következő pár hónapban online rendezvényekben gondolkodnak. „Kihívásnak éljük meg a dolgot, ilyet még nem csináltunk. A virtuális világ sok lehetőséget biztosít, így olyat is meg tudnánk valósítani technikailag, amit egyébként egy hagyományos rendezvényen nem. Mindenesetre messze van még a február, meglátjuk, mi lesz addig. Egy biztos, a csapat nem hagyja abba a munkát a járvány miatt” – zárta szavait a csapatvezető. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Meglepő adat: vajon hányan vezettek jogsi nélkül egy év alatt egy megyében?

2020.12.31.
Komárom-Esztergom megyében a rendőrök összesen 156 olyan sofőrrel szemben intézkedtek, akik 2020. január 1. és november 30. között az eltiltás hatálya alatt vezettek. A tatabányai járőrök 42, az esztergomiak 31, a komáromiak 32, a tataiak és az oroszlányiak 14, a dorogiak 11, míg a kisbériek 12 járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, akiket a hatóság jogerősen eltiltott a járművezetéstől, ennek ellenére mégis volán mögé ültek. Az intézkedések során 86 személyt vettek őrizetbe és állítottak bíróság elé, 70 alkalommal szabálysértővel szemben előkészítő eljárás keretén belül ítélt a bíróság. A járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés törvényi tényállása a szabálysértés természete miatt egyszerű megítélésű és könnyen tisztázható, a bizonyítási eljárás gyorsan lefolytatható. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 176. § alapján az a járművezetéstől eltiltott személy, aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt annak érvényesülési körébe tartozó járművet vezet, szabálysértést követ el. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság gyorsított eljárást folytató szervezeti egységei – amennyiben a törvényi feltételek ezt lehetővé teszik – kezdeményezik e szabálysértés elkövetőinek szabálysértési őrizetbe vételét és gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását. Gyakori, hogy az elkövetők a járművezetéssel nem kizárólag egy szabálysértést valósítanak meg, emellett gyakran más szabálysértést (például közlekedési baleset okozása), szabályszegést vagy bűncselekményt (ittas járművezetés) is elkövetnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Okostelefonnal vezérelhető a RAV4 Hybrid több funkciója

2020.12.31.
A Toyota kutatásai megerősítették, hogy a plug-in hibrid járművek vásárlói elvárják, hogy okoseszközről, alkalmazás segítségével férhessenek hozzá járművükhöz, ezért a RAV4 Plug-in Hybrid esetében alapfelszerelés az akkumulátor-szabályozás, a töltés és a fedélzeti kényelmi funkciók távoli vezérelhetősége. A tulajdonos időzítheti járműve töltését, például úgy állítva be annak kezdetét, hogy igénybe vehesse a kedvezményes időszak díjszabását. A MyT alkalmazáson keresztül a tulajdonos ellenőrizheti az akkumulátor állapotát, a pillanatnyi elektromos hatótávolságot, illetve a teljes feltöltésig hátralevő időt. Ezek az információk különösen hasznosak, amennyiben nyilvános töltőpontra csatlakoztattuk járművünket. Az alkalmazáson keresztül figyelmeztetést kaphatunk az akkumulátor alacsony töltöttségére, vagy a töltési folyamattal kapcsolatos esetleges problémákra. Az új rendszer azt is lehetővé teszi, hogy a tulajdonos beszállás előtt aktiválja a jármű szellőzését vagy fűtését. A párátlanító funkcióval előre jégteleníthetők az ablakok és felmelegíthető az utastér, így azonnal indulásra kész a jármű. Forró napokon pedig még azelőtt lehűthetjük az utasteret, hogy beszállnánk az autóba. A rendszer legfeljebb 20 percen át üzemel, működése összehangolható az indulás tervezett időpontjával. Ezeken a funkciókon túl a már ismert MyT szolgáltatások is elérhetők, a navigációs úti célok autóba küldésétől kezdve az útvonal utolsó, gyalog megtehető szakaszára vonatkozó útbaigazításokon és a parkoló autó helyzetének megjelenítésén keresztül a vezetési analitikáig. A Toyota a jövőben további funkciók bevezetésével teszi még teljesebbé járműveinek csatlakoztatott szolgáltatásait, összhangban azon törekvésével, hogy mindenki számára biztosítsa a mobilitás lehetőségét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója