Egyedi megrendelésre készült a legújabb Lexus tanulmány

2020.12.30.
Az ünnepek előtt hétpecsétes titokként kezelték a munkatársak, most azonban, hogy túlesett a „bejáratáson”, nyilvánosságra hozta legújabb prototípusának részleteit a Lexus Kanada. A Lexus HX Sleigh Concept egy különleges ügyfél, a Mikulás rendkívül pontosan megfogalmazott, listába szedett kívánságait követve valósult meg. A projektet Lappföldön létesített, ideiglenes K+F laboratóriumára bízta a japán autógyártó. A cég tájékoztatása szerint az építésben az ügyféllel régóta szoros munkakapcsolatot ápoló Takumi-manók is részt vettek: a helyi adottságokat ismerő szakemberek a megrendelő korábbi céges járművének a fejlesztésében is közreműködtek. Ez a Szán néven ismert, klasszikus konstrukció megbízhatóságával, környezetbarát működésével (az organikus üzemanyaggal – pl. répa – működő hajtáslánc működésének melléktermékei természetes úton lebomlottak), rendkívüli kihasználhatóságával és kiemelkedő sebességével magasra tette a mércét a Lexus mérnökei előtt. A tervezők megőrizték a Szán futóművét és színvilágát, ugyanakkor a hajtás a Lexus bevált hibrid hajtáslánc-koncepciójának aktualizált verziójára adaptálták. Az E-Four elektromos összkerékhajtás helyett így bionikus össz-patahajtást alkalmaztak, hajtószár-vezérelt, fokozatmentes nyomatékvektor-szabályozással. Az egyetlen példányban létező Lexus HX legfontosabb eleme persze a csomagtartó, amely nem csak kéz nélkül nyitható fedelével, de a szabadalmaztatott feketelyuk-technológiát alkalmazó, végtelen kapacitásával hívja fel magára a figyelmet. A csomagfutár-feladatok elvégzésére optimalizált Lexus HX fedélzeti infotainment rendszere a műholdas navigációs adatbázissal, valamint a tulajdonos telefonjának címlistájával összehangolva teszi egyszerűvé, hatékonnyá és tévedésmentessé a rakomány kiszállítását. A rénszarvas-felismerő rendszerrel, éjjellátó technológiával, valamint légi-irányító szoftverrel felszerelt HX további fontos funkciója a speciális klímaberendezés, ami 20 kilométeres utazómagasságon forró, oxigéndús levegőt fúj az utastérbe. A modell éles használata csak a következő év végén várható, addig további tesztek elvégzését kérte a világszerte jól ismert ügyfél a Lexus mérnökeitől. Mondanunk sem kell, alig várjuk az első gyakorlati tapasztalatokról készült beszámolót. Fotó: Lexus Kanada További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Olyan alacsonyan repült, hogy a gép villanyoszlopnak ütközött

2020.12.30.
A megalapozott gyanú szerint egy 39 éves férfi 2019. május 24-én délután Székesfehérvár lakott területén kívül, a börgöndi repülőtéren egy Cessna 152 típusú repülőgéppel oktatott, melynek során a szimulált motorhibával történő leszállást gyakorolta tanulójával. Miután a pilótanövendék elvégezte a feladatát, az oktató átvette a gép irányítását. A repülést azonban túl alacsony magasságban folytatta, és egy villanyoszlopnak ütközött, amelynek hatására a pilótafülke üvege betört, a repülőgép szárnya megsérült, továbbá a villanyoszlopban, annak tartozékaiban és a légvezetékben is anyagi kár keletkezett. Fotó: police.hu Az oktató-pilótát a rendőrök gondatlanságból elkövetett légi közlekedés veszélyeztetésének vétsége és gondatlanságból elkövetett közérdekű üzem működésének megzavarása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi elmondta, hogy a feladat végrehajtását követően kielemezték a növendékkel a vétett hibákat, majd átvette tőle az irányítást, és egyből gázt adott, hogy a felemelkedéshez szükséges sebességet elérje. Tudta, hogy túl alacsonyan repül, és emiatt egy villanyvezetéknek ütközött, majd visszairányította a gépet a leszállópályára, ahol személyi sérülés nélkül értek földet. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság az ügy vizsgálatát a napokban befejezte, és az iratokat az ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

A BMW megkapta a YouTube „Arany Gomb Díját”

2020.12.30.
A BMW az utakon a vezetés élményének abszolút szimbólumaként, az online térben pedig iránymutató mérceként szolgál. A müncheni központú vállalatcsoport közösségimédia-felületei egyre több BMW-rajongót szólítanak meg, a márka hivatalos YouTube-csatornája pedig nemrégiben fontos mérföldkőhöz érkezett: a BMW által posztolt videós tartalmak közvetlenül már több mint egymillió feliratkozóhoz jutnak el. A kimagasló siker elismeréseként a bajor prémiumgyártó a YouTube „Arany Gomb Díját” („Golden Button Award”) is megkapta. A YouTube fontos kapcsolattartási felület a BMW számára rajongói és ügyfelei felé, ezt pedig a videómegosztó platform legfrissebb mérési adatai is alátámasztják: a BMW hivatalos YouTube-csatornája mintegy 1,14 millió feliratkozóval büszkélkedhet, a márka által feltöltött videós tartalmakat pedig eddig összesen hozzávetőlegesen 333 millió alkalommal indították el és összesen körülbelül 6,5 millió órán át játszották le. A nézőközönség ráadásul kifejezetten aktív is: a BMW hivatalos YouTube-csatornáján közzétett videós tartalmakra minden 57. másodpercben érkezik valamilyen reakció, megosztás vagy hozzászólás. A videómegosztó platform házon belüli szakértői ismét a BMW-t választották meg „a YouTube legmenőbb autómárkájának” („the hottest auto brand on YouTube”). Külön kiemelték a #NEXTGen 2020-as felvonása kapcsán megosztott videós tartalmakat, amelyek szórakoztató stílusban egyesítették a szakmai párbeszédek mélységi tartalmait, a dokumentarista riportok érdekességeit és az online világpremierek izgalmát, kiugró népszerűség közepette helyezve reflektorfénybe a BMW innovatív hozzáállásának és jövőbe mutató gondolkodásmódjának kettősét. A BMW hivatalos YouTube-csatornája a #NEXTGen 2020-as felvonása alatt érte el az egymillió feliratkozót, amikor is a rajongók futótűzként osztották meg egymással a hivatalos márkabejelentéseket, a lebilincselő háttértörténeteket és a moziélményt idéző professzionális videókat. Az új modellek leleplezése a közeli jövő korszakalkotó technológiáiba engedett idő előtti betekintést, a „How to”-sorozat alkotásai pedig a BMW modellek új és kevésbé ismert funkcióiról rántják le a leplet. A vezetés élményét éltető videókat világszerte osztatlan rajongás övezi. A bajor prémiumgyártó eddigi legnépszerűbb YouTube-videója a „The Small Escape” címet viselő alkotás, amely az 1960-as évek kettéosztott Berlinjébe kalauzolja a nézőt: a BMW Isetta motorterében végrehajtott sikeres szöktetés történetét már több mint 23 millió alkalommal nézték meg.
Címkék: 

Ilyen magyar járműveket vettünk 2020-ban

2020.12.30.
A Suzuki Vitara vezet, a kompakt autó mögött második a szintén esztergomi S-Cross. Az idén forgalomba helyezett buszok több mint harmada magyar gyártmány. Top 19 magyar jármű 2020 (I-XI. hónap) 1. Suzuki Vitara 6178 autó 2. Suzuki SX4 S-Cross 4910 3. Mercedes-Benz A-osztály/AMG 553 4. Mercedes-Benz CLA/AMG 404 5. Audi Q3 365 6. Kravtex Credo 02 Inovell 12 60 busz 7. Kravtex KRX-2007/46-E Credo Econell 12 50 busz 8. Audi TT Coupé 27 9. Inter Traction Electrics D25 MB Reform 500 LE 19 busz 10. Audi A3 Cabriolet 16 11. BYD K9UB-DW E-Bus 10 11. Modulo M168D 10 13. Audi Q3 RS 11 14. Audi TT Roadster 4 14. Volvo Aries 01 Ikarus Aries F-Sz01 4 16. BYD K7U 2 16. Currus Aries 01 2 16. Inter Traction Electrics D25 MB Reform 501 LE 2 busz 19. Ikarus 125 IK 1   (Forrás: Datahouse) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Kuka robotgyártó gazdasági fellendülésre számít a következő évben

2020.12.30.
A Kuka robotgyártó a koronajárvány okozta visszaesés után a következő évben vissza akar térni a normális keretek közé. Az augsburgi székhelyű vállalat igazgatótanácsa arra számít, hogy 2021-ben gazdasági fellendülés következik be, a magasabb árbevétel meghozza a nyereséget. Minden autógyárban megtalálhatók a termékeik. Fotó: Kuka Amint arról a társaság kedden beszámolt, a folyó pénzügyi évben 108 és 118 millió euró közötti működési mínusz (EBIT) várható.  2020-ban az eladások várhatóan az előző évi 3,2 milliárd euróról 2,6 milliárd euróra csökkennek – írja a német honlap. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Önjáró Toyota PROACE-ek szállítják az utasokat a norvég fővárosban

2020.12.30.
A finn Sensible 4 alapítói a nyolcvanas évek óta foglalkoznak autonóm mobilitással. A díjnyertes, tőkeerős start-up vállalkozás specialitása az időjárási változók – a köd, a havazás, az eső stb. – kiküszöbölése; plug-and-play rendszereiket kifejezetten az utólagos integráció igényeit szem előtt tartva fejlesztik. A cég 2022-ben piacra dobja a világ első, időjárástól függetlenül működő, 4. szintű autonóm járművezérlő szoftverjét; az odáig vezető úton pedig az a projekt játszik nagyon fontos szerepet, amelynek keretében hamarosan két sofőr nélküli Toyota Proace áll üzembe a norvégiai Oslóban. A helyi tömegközlekedési vállalat, a Ruter; a városban jelenlegi is autonóm buszjáratot üzemeltető Holo; valamint a Toyota Motor Europe aktív részvételével megvalósuló projektben két Toyota Proace-t szerelnek fel a Sensible 4 szenzorrendszerével, valamint új generációs vezérlő szoftverével. A saját járatszám (529) alatt közlekedő, hat utas szállítására alkalmas, kerekes székes rámpával is rendelkező Toyotákat az teszi különlegessé, hogy működésüket nem gátolják az olyan, látási viszonyokat rontó természeti jelenségek, mint a köd, a hó vagy az eső. Ez a Sensible 4 mesterséges intelligenciát alkalmazó, világelső rendszerének köszönhető, amely kedvezőtlen körülmények között is képes az intelligens rendszerbe kapcsolt szenzorok működtetésére, a 3D LIDAR adatok hatékony feldolgozására. „Az autonóm mobilitás egészen addig nem terjedhet el széles körben, amíg a technológiák nem képesek a körülményektől függetlenül, nap mint nap teljesíteni. Norvégia ideális tesztkörnyezet a számunkra: ha itt működik a rendszerünk, mindenhol működni fog” – nyilatkozta a projekt indításakor Harri Santamala, a finn vállalat vezérigazgatója. A Sensible 4 rendszerének egy másik fontos előnye a nagyobb menetsebesség. Míg a Holo jelenleg alkalmazott autonóm járművei 18 km/h-val közlekednek, a Toyota Proace-ek a környező forgalmat észlelve képesek akár két-három másodpercre előre gondolkodni és tervezni. Ez elméletben lehetővé teszi, hogy akár 40 km/h-val is tökéletes biztonságban haladhassanak, készen arra, hogy bármikor időben megálljanak, ha a helyzet úgy hozza. A projektben a biztonság kedvéért 30 km/h-ban maximálják a járművek sebességét. Ez is fontos előrelépés azonban, hiszen a forgalom átlagos sebességénél jelentősen lassabb jármű maga is baleseti kockázatot jelenthet; a megnövelt sebesség ezzel szemben kiszámíthatóbbá és egyenletesebbé teszi a közlekedést. Az egy éven át tartó projekt első szakaszában feltérképezik a kijelölt útvonalat, valamint a norvég törvényekben előírt 500 tesztórát teljesítik a Toyota Proace-ek. Amennyiben ez a fázis sikeresen lezárul, már 2021 első negyedévében megkezdődhet az utasok szállítása. A Toyota Proace több okból is optimális választás az önvezető rendszer befogadására. A Toyota Norvégia második legnépszerűbb tradicionális autómárkája, ami kiváló szervizhátteret és általános elfogadottságot jelent országszerte. Ráadásul – bár a kísérletben részt vevő modelleket dízelmotorral szerelték fel – a Proace tisztán elektromos hajtáslánccal is rendelhető. Így a Sensible 4 rendszere problémamentesen átültethető lesz emissziómentes alapokra, ami pedig kulcsfontosságú Norvégiában, ahol a tervek szerint 2025 után egyáltalán nem értékesíthető belső égésű motorral szerelt új jármű. Fotó: sensible4.fi/Toyota További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      
Címkék: 

Magyar siker: nemzetközi projektben vesz részt a DLM Solutions Kft.

2020.12.30.
A DLM Solutions a projekt keretében a SAM szenzorrendszerből érkező adatok robotcellákon keresztüli feldolgozásával foglalkozik. A cél, hogy ezek az adatok a robotcellából érkező egyéb adatokkal kombinálva felhasználásra kerüljenek a gyártás azonnali újratervezése során, figyelembe véve a gyártástervező rendszerből és a gyártáslogisztikai rendszerből érkező egyéb gyártástervezési adatokat. A projekt keretében elkészítünk egy központi, intelligens feldolgozó egységet és egy két részből álló interfész csomagot. A központi modul egyrészt kapcsolódik a gyártástervezési megoldásokhoz (MES rendszerek), másrészt a robotcellákhoz OPCUA kapcsolaton keresztül. A központi modul felel a projekttervben meghatározott számítási és megjelenítési feladatokért, amelyek lehetővé teszik, hogy a SAM4ROB szenzorrendszerből érkező, a robotcella által feldolgozott jeleket, eseményeket felhasználhassa a gyártó partner a gyártás szervezése és vezérlése során. A modul a robottól érkező esemény információk és gyártási adatok, valamint az MES gyártástervező rendszertől kapott gyártásterv alapján dinamikusan vezérli a gyártótéri erőforrásokat és biztosítja, hogy az incindensek figyelembevételével is az optimumhoz közeli műszakterv valósuljon meg. A DLM által megtervezett modul nem csak a gyártásterv beolvasásakor, hanem beépített intelligenciájának köszönhetően műszak közben, a váratlan esemény bekövetkezésekor is képes lesz azonnali, komplex optimumszámítások lefuttatására és gyártási, gyártáslogisztikai utasítások kiadására. Az elkészült prototípust a nemzetközi partnerekkel laboratóriumi környezetben a konzorciumi partnerek tesztre kijelölt robotcelláin, komplex gyártási tesztkörnyezetben teszteljük az eredmények validálására. A projekt eredménye egy nemzetközi viszonylatban is egyedi megoldás lesz az ember-robot kollaborációval kombinált dinamikus gyártástervezés területén.      
Címkék: 

Top Gear teszt: a GR Yaris hivatalosan is minden idők egyik legkiválóbb autója

2020.12.30.
Hogyan kerül a hipersportautó-gyártás legnagyobb modern kori legendáival, valamint minden idők egyik legértékesebb sportkocsijával közös csapatba egy szűk négyméteres városi kisautó? Ez a kérdés csak azokban merül fel, akik nem próbálták a Toyota GR Yarist. A világ egyik legnagyobb autós magazinjának, a havonta 100 ezer példányban nyomtatott brit Top Gear folyóiratnak a szerkesztői azonban próbálták, és huszonhét év tapasztalattal, valamint több ezer tesztautóval a hátuk mögött úgy ítélték meg, hogy a Porsche 918, a Ferrari LaFerrari, a McLaren P1, a McLaren 675LT, valamint a Ferrari 250 után a japán háromajtós is maximális 10 pontot érdemel a teszten. Mivel pedig a felsorolt rendkívül drága és ritka autókból álló klub egyetlen tagja sem kapható újonnan, a Top Gear szerint a már Magyarországon is kipróbálható és megrendelhető Toyota GR Yaris a jelenleg megvásárolható legjobb autó a Földön. A képre kattintva megnézheti a videót. Amikor a Toyota az FIA új szabályrendszeréhez igazodva megtervezte és megépítette a GR Yarist, a márka következő generációs WRC raliautójának homologizációs alapját, a közvélemény rendkívül magas elvárásokat támasztott az autóval szemben. A mércét a három évvel korábban bemutatott, kompresszoros Yaris GRMN helyezte igen magasra. Ez egy erősen korlátozott darabszámban gyártott, kissé koros alapokra épülő, de az ergonómiai és műszaki korlátok ellenére félelmetesen szórakoztató, ritkaság volt, amely tízmillió forintos árával kimerítette az ésszerűtlenség fogalmát. Ehhez képest a Toyota GR Yaris 25 ezer példányban készül, hiszen ennyit ír elő az FIA a rali világbajnokságban induló versenyautók homologizációs modelljeiből (azóta kiderült, hogy a GR Yarisból mégsem készül raliautó, mert a jelenlegi modell egyszerűen túl jó ahhoz, hogy leváltsák; ellenben nem is állítják le a gyártását 25 ezer darabnál). A tömegcsökkentés érdekében a tetőlemez szénszálas kompozitból, más karosszériaelemek alumíniumból készülnek. A fogyókúrás program összeállításakor a hátsó ülések eltávolítása is felmerült, ám ezek végül mégis maradtak. Ezt az egyetlen kifogást – mármint a korlátozott hátsó férőhelyet – tudta felhozni az autó ellen a Top Gear szerkesztősége, rögtön hozzátéve, hogy egy ilyen autóban az égvilágon senkit nem érdekel a hátsó férőhely. Annál fontosabb a tökéletesen hangolt felfüggesztés, amely az extrém merev karosszériának köszönhetően túlzott feszesség nélkül is rendíthetetlenül stabil, így a rugózás is kényelmesnek mondható. Az összkerékhajtás, amely háromféle nyomatékelosztással támogatja a sportos, még sportosabb és eszement felhasználást. Versenypályán az erő 70 százalékát a hátsó tengelyre juttatva könnyedén autózhatunk keresztben. Közúton ellenben az 50:50 arányú megosztást javasolják a szerkesztők, amely mintha zsinóron húzná át a kanyaron az autót – a GR Yaris ráadásul támogatja a ballábféket (azaz amikor gázelvétel nélkül fékezünk, kontrolláltan megcsúsztatva a hátsó tengelyt), sőt, a kézifék behúzásakor automatikusan oldja a hátsó tengely hajtását, mint egy igazi rali versenyautó. Az igazi ínyencek első és hátsó Torsen önzáró differenciálművet is rendelhetnek az autóhoz. A képet a pontos kézi sebességváltó, a ralisportra optimalizált (azaz kissé megemelt), ideális üléshelyzet, valamint a hőskort idéző motorkarakterisztika teszi teljessé. A lap szerint összességében a páratlanul ritka műszaki tökéletesség és a kissé nyers viselkedés ritkaságszámba menő párosítása teszi a világ legkiválóbb autójává a GR Yarist. Míg ellenfelei cizellált, kifinomult viselkedésre törekednek, a kis Toyota zabolátlan természete élvezetesebbé teszi az együtt töltött perceket, órákat és éveket – az élményhez viszonyítva pedig a költségek is versenyképesnek tekinthetők, főleg, hogy a szervizigény sem kiemelkedő: a GR Yarist bármely hazai hivatalos márkaszerviz képes maradéktalanul kiszolgálni. A Toyota GR Yaris már Magyarországon is megrendelhető, sőt, rendelés előtt ki is próbálható a Toyota NS Autóház (Pécs), Toyota Koto Autóház (Kaposvár) és Toyota Linartech (Kecskemét) márkakereskedésekben. A modell alapára 12 millió forint, ami a fent felsorolt, közvetlenül a motorsportból átemelt, örömszerző funkciók mellett olyan, mindennapi értékeket is tartalmaz, mint a hét légzsák, a kétzónás klímaberendezés, az okostelefon-integráció, a tolatókamera, a fűthető ülések és kormánykerék, a hátsó Isofix-ülések (lám, mégsem haszontalan a hátsó traktus) vagy a Toyota Yarishoz egyébként rendelhető biztonsági és vezetőtámogató technológiák hiánytalan és igen széles palettája. Az extralistán mindössze három tétel szerepel ezek közül talán a legizgalmasabb a Sport csomag, amely két Torsen önzáró differenciálművet, sportos lengéscsillapítókat, öntött helyett kovácsolt könnyűfém keréktárcsákat, továbbá speciális Michelin Pilot Sport 4S sportabroncsokat tartalmaz. Habár a GR Yaris a motorsportból született, és minden porcikája az élvezetes vezethetőséget szolgálja, a Toyota nem tervezi márkakupás autók gyártását és forgalmazását. Ez első hangzásra rossz hír, ám valójában lehetővé teszi, hogy a Toyota motomachi gyártóüzeme (ahol annak idején a Lexus LFA is készült) 100 százalékban a közúti modellek iránti igények kielégítésére koncentráljon. A nagy globális érdeklődés miatt a most megrendelt autókat így is várhatóan csak legkorábban 2021 júliusában vehetik át a magyarországi tulajdonosok. Fotók: Toyota,  Videó: Top Gear További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Így támogatják jövőre Szlovákiában az elektromos autók vásárlását

2020.12.30.
A Richard Sulík (SaS) vezette gazdasági tárca a 2021–2027-es időszakra rendelkezésre álló uniós költségvetésből akarja finanszírozni az alternatív meghajtású autók vásárlását. Ezért a támogatási rendszer csak jövő év végétől lesz elérhető. „Az elektromobilok vásárlását a továbbiakban is támogatni akarjuk, ha lesz rá elegendő pénz” – nyilatkozta Sulík azzal, hogy az állami hozzájárulás pontos összegét még nem határozták meg. Ami biztos, hogy alacsonyabb lesz, mint 2019-ben, amikor az elektromobilok vásárlására 8000 eurót, a plug-in hybridekre pedig 5000 eurós állami támogatást lehetett igényelni. Illusztráció Fotó: Porsche Hungaria „Azt akarjuk, hogy a támogatáshoz mindenki hozzájusson. Ezért kellően nagy pénzcsomagot kell elkülöníteni a projektre, s az egy autóra járó támogatást pedig olyan alacsonyan kell tartani, hogy eleget tudjunk tenni az autók iránti keresetnek” – magyarázta a gazdasági miniszter. Mivel a finanszírozást az új uniós költségvetésből akarják fedezni, a projekttel legkorábban 2021 végén kezdenek el foglalkozni, az igénylőknek addig nem lesz lehetőségük állami támogatást igényelni. Hogy ez a bejelentés milyen hatással lesz az elektromos autók piacára az országban, egyelőre nem tudni, Sulík szerint viszont emiatt nem érdemes halogatni az alternatív meghajtású autó vásárlását. „Aki azon gondolkozik, hogy belátható időn belül elektromobilt vesz, az mielőbb vegye meg, a támogatási rendszer ugyanis egyhamar nem indul be” – állítja a miniszter.  Az alternatív meghajtású autók támogatási rendszerének első hullámát tavaly decemberben indították el. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy az erre a célra elkülönített hatmillió euró négy perc alatt elkelt. A támogatást természetes személyek és cégek is igényelhették olyan elektromobilra, vagy plug-in hybridre, melynek az ára áfa nélkül nem lépte túl az 50 000 eurót - írja a pozsonyi magyar nyelvű napilap online kiadása.
Címkék: 

Francia hölgy a Skoda észak-afrikai régiójának élén

2020.12.30.
Arwa Oeljeklaus: 2011 óta dolgozik a Skodával.  (Fotó: Skoda) Oeljeklaus legutóbb a Cseh Köztársaságban az üzletfejlesztési és ügyfélkapcsolati menedzsment vezetője volt a Skodánál, Mladá Boleslavban. A Skoda szerint több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik az autóiparban.  Az észak-afrikai régió újonnan jött létre a Skodánál, a márkát a Volkswagen-csoport bízta meg. Az észak-afrikai régió jelenleg Egyiptom, Tunézia, Marokkó és Algéria piacát foglalja magában.  Indiához és Oroszországhoz hasonlóan most is a Skoda felelős a Volkswagen-csoport ottani tevékenységéért.  A Skoda növekedési potenciállal rendelkező új piacainak kialakítása a közlemény szerint "a három legfontosabb prioritás egyike, amelyet a vállalat a jövő" Next Level Skoda "programjának részeként kezel.  A cél "nyereséges növekedés elérése a volumen szegmensekben ezeken a piacokon". Miután Párizsban diplomázott egy üzleti egyetemen, Oeljeklaus nemzetközi kereskedelmi és üzletfejlesztési diplomát szerzett egy francia üzleti iskolában.  Pályafutását az autóiparban 2000-ben kezdte a PSA Csoportnál.  Legutóbb a Peugeot SUV és MPV modellcsaládjának termékmenedzsment-vezetője volt.  2011-ben a Skodához került, és kezdetben a,SUV sorozat termékmenedzsmentjét irányította.  2014-ben átvette a Cseh Köztársaság üzletfejlesztési és ügyfélkapcsolat-menedzsment (CRM) irányítását.  Franciaországban született, anyanyelve mellett folyékonyan beszél angolul, arabul, németül, valamint csehül. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója