Meglepődik, melyik modell nyerte a világ luxusautója 2024-es díjat

2024.03.29.
Minden korábbinál dinamikusabb, digitálisabb és tágasabb, a BMW i5 képében pedig most először tisztán elektromos is: az új BMW 5-ös sorozat megerősítette piacvezető szerepét a prémium executive modellek kategóriájában. Ezt a világ legjobb autóit díjazó „World Car Awards” elismeréseket odaítélő szakmai zsűri tagjai is alátámasztják, akik az új BMW 5-ös sorozatot az elmúlt 12 hónapban bemutatott luxusautók mezőnyében kimagaslónak értékelték és a világ luxusautójának járó 2024-es díjjal („World Luxury Car 2024”) tüntették ki. Az eredményt a 2024-es New York-i Nemzetközi Autószalon nyitónapján megtartott ünnepségen jelentették be. A BMW 5-ös sorozat sikerének az elismeréseket odaítélő szakmai zsűri tagjai által végzett átfogó tesztek ágyaztak meg. A 30 ország mintegy 100 autós újságírójának véleményét a „World Car Awards” szervezői összesítették. Az új 5-ös BMW tizenhárom új luxusautó között aratott diadalt, nem csupán a hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiáiban rejlő teljesítmény-leadási potenciáljának, hanem hosszabb távon is fejedelmi kényelmének és megannyi digitális innovációjának köszönhetően. „Nagy örömünkre szolgál elnyerni ezt a tekintélyes díjat. A nemzetközi zsűri döntése azt mutatja, hogy hamisítatlan BMW-s tulajdonságokkal bíró, erős egyéniségű termékeink világszerte meghódítják és inspirálják az igényes célcsoportokat” – fogalmazott Bernd Körber, a BMW márka- és termékmenedzsmentért felelős részlegének alelnöke. A BMW 5-ös sorozat progresszív egyénisége a hajtáslánc-technológiában, az innovatív digitális szolgáltatásokban, a sportosan elegáns formanyelvben, az utastér bőséges helykínálatában, az optimalizált akusztikai komfortban és az utastér progresszív prémium hangulatában egyaránt visszaköszön. Az új 5-ös BMW hosszútávú kvalitásait olyan intelligens vezetést támogató rendszerek támasztják alá, mint az Autópálya Asszisztens (Highway Assistant) és a szemmozgással is aktiválható, aktív sávváltó asszisztens (Active Lane Change Assistant). A BMW 8.5 operációs rendszeren futó, QuickSelect koncepció szerint felépített, új BMW iDrive kijelző- és járművezérlő technológia, a BMW Ívelt Kijelző és a továbbfejlesztett BMW Intelligent Personal Assistant hármasával a BMW i5 az érintésekre és hangutasításokra épülő járművezérlés felhasználóbarát élményének is megágyaz. Álló helyzetben a BMW 5-ös sorozat utasai az utastéri játékélmény merőben új formáját élhetik át, amellyel például a nyilvános járműtöltő állomásokon, a BMW i5 nagyfeszültségű akkumulátorának töltése közben játszva üthetik el az időt. A BMW i5 az új BMW 5-ös sorozat teljes értékű tagjaként kínál zéró emissziójú vezetési élményt. Az újdonság hatékonysága és menetdinamikai adottságai a BMW eDrive hajtáslánc-technológia ötödik generációjában gyökereznek, amelynek a mélyen integrált elektromos meghajtás és az extrém magas energiasűrűségű nagyfeszültségű akkumulátorok egyaránt részei. A hatékony elektromos motorok mellett a BMW i5 tisztán elektromos hatótávolságát olyan technológiai innovációk növelik, mint a lassuláskor és fékezéskor felszabaduló energia adaptív visszatáplálásának legkorszerűbb verziója, vagy az utastér, a hajtáslánc és a nagyfeszültségű akkumulátor optimális hűtéséért és fűtéséért felelős hőpumpa-technológia intelligens vezérlése. A valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint így a BMW i5 egyetlen feltöltéssel akár 582 kilométer megtételére is képes, modellváltozattól és felszereltségtől függően. A BMW i5 kombinált töltőegysége (CCU – Combined Charging Unit) akár 22 kW töltési kapacitású AC járműtöltést, sőt mi több, akár 205 kW töltési kapacitású DC ultratöltést is lehetővé tesz, amely azt jelenti, hogy a modell nagyfeszültségű akkumulátora 10 perc alatt akár 156 kilométerre elegendő energiát is képes felvenni. Az új BMW 5-ös sorozat belsőégésű erőforrásainak hatékonyságát ugyancsak elektromos rásegítés fokozza. A kezdetektől rugalmasra tervezett architektúrának köszönhetően az új 5-ös BMW most először tisztán elektromos meghajtással, belsőégésű erőforrással és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával is elérhető. Az új BMW 5-ös sorozat belsőégésű erőforrással szerelt modellváltozatainak motorházteteje alatt az EfficientDynamics motorcsalád új, moduláris generációjának benzines és dízelüzemű erőforrásai sorakoznak, piacspecifikus kínálat szerint. Mindegyik motor 48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid technológiával és már alapfelszereltségként új, nyolcfokozatú Steptronic Sport automataváltóval gurul le a gyártósorról. A „World Car Awards” elismerésekkel immár 20 éve díjazzák a világ autópiacainak kiemelkedő innovációit és új termékeit. A kitüntetéseket idén az abszolút győztes mellett összesen öt kategóriában adták át. Az elmúlt évek során a BMW már nyolc alkalommal diadalmaskodott. A BMW 7-es sorozat például 2016-ban a világ luxusautójának járó elismerést, a BMW M5 pedig 2018-ban a világ nagyteljesítményű modelljét méltató kitüntetést hódította el. A kilencedik trófea a legújabb az új BMW 5-ös sorozat elmúlt hónapokban bezsebelt díjainak, elismeréseinek és kitüntetéseinek palettáján: a tisztán elektromos meghajtású BMW i5 például Norvégiában, Dániában és Olaszországban is elnyerte az év legjobb autójának járó „Car of the Year” díjat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hideg Ádám sokat fejlődött a Winter Series-ben

2024.03.29.
A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzője elmondta, bár a gokart nagyon jó alapot biztosított neki a Formula 4-es autó kezeléséhez, sok újdonsággal szembesült, ezért az első, jerezi hétvége volt számára a legnehezebb. „Már az állórajt is szokatlan volt a számomra, ráadásul ezekben az autókban a lábnál van a kuplung, és az is kihívást jelentett, hogy 35-en volt körülöttem, így abban a hangzavarban a saját autóm motorhangját nem nagyon hallottam” – elevenítette fel az első emlékeket Hideg Ádám, aki azt is kiemelte, sok tapasztalatot szerzett azért, mert változó időjárási körülmények között volt alkalmuk versenyezni. „Voltak esős időmérők és versenyek, Jerezben volt olyan, hogy vizes pályán slick gumikkal mentünk, de természetesen száraz aszfalton, napos időben is sokat tanultam az F4-es autóról. Úgy érzem, hogy a rajtok szempontjából fejlődni tudtam, és volt lehetőségem a biztonsági autós szakaszok közben is gyakorolni, az újraindításokba is beletanultam. Ráadásul sokféle időmérős eredményem volt, így volt, hogy az első 10-ben, de olyan is, hogy a 30. helyről rajtoltam” – mondta, és hozzátette, bár barcelonai pole pozícióját az időjárási körülmények miatt törölt versenyen nem tudta megpróbálni győzelemre váltani, két kört azért megtettek a safety car mögött és a rajtprocedúrán ugyanúgy végig mentek. „Mivel volt lehetőségem viszonylag sokat tesztelni az F4-es autót, vezetéstechnikai szempontból ez a rész már nem sok újdonságot tartogatott, az viszont kihívás volt, hogy egy majdnem 40 fős mezőnyben megtaláljam a helyet bizonyos szituációkban. A gumimelegítés szintén új tapasztalat volt, piros zászlós megszakítás után vissza kellett melegíteni a lehűlt gumit, ezt a gokartban nincs lehetőség megtanulni” – foglalta össze Hideg Ádám. Elmondta, hogy az ellenfelei közül a legtöbbet korábbról már ismerte, gokartban is versenyeztek egymás ellen, de az újoncok mellett olyan riválisok is szerepeltek a Winter Series-ben, akiknek ez már a második idényük volt F4-es autóval. „Voltak kifejezetten erős csapatok, de az újoncok között is voltak ügyes és gyors versenyzők. Komolyabb problémám senkivel nem volt, talán egy olyan leszorítást tudnék megemlíteni, amit akkor nem értettem, de versenyhelyzetben néha történnek ilyenek” – nyilatkozta. Fotók: Hideg Ádám média A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője a szezon későbbi szakaszában az olasz F4-es bajnokságban is rajthoz áll majd, a Winter Series az erre való felkészülését és az F4-es versenyautóval való összeszokást szolgálta. Az olasz bajnokság idei első versenyhétvégéjét május 3. és 5. között rendezik Misanóban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Így változik a kamionstop a hosszú hétvégén

2024.03.29.
Kiemelték: az ünnepekre tekintettel a kamionstop főszabály szerint március 28. (csütörtök) 22 órától - március 29. (péntek) 22 óráig, továbbá március 30. (szombat) 22 órától április 1. (hétfő) 22 óráig lenne érvényben. Illusztráció: MTVA - Jászai Csaba Jelezték: a hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást. A kamionstopot szakmai kezdeményezésre az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között, 8 órás időtartamokban felfüggesztik, így az ünnepi kamionstop a következők szerint alakul: március 29-én, pénteken 6 órától 22 óráig; március 31-én, vasárnap 6 órától 22 óráig; április 1-jén, hétfőn 6 órától 22 óráig. Az érintett járművek április 1-jén 22 órától a megszokott rend szerint közlekedhetnek. A szakmai szervezetek kezdeményezésén alapuló intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások hatékonyan tudják kiszolgálni a hosszú hétvégék miatt megnövekedett áruigényeket - áll a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elektromos változatot kap az Isuzu D-Max

2024.03.29.
Modern LED-es fényszóró rajzolat és eltakart hűtőrács – ránézésre nem sokban különbözik majd az Isuzu D-Max pickup jelenleg ismert változata az érkező elektromos kiviteltől. Legalább is a most bemutatott koncepció alapján semmiképp sem beszélhetünk drasztikus változásokról, de nem is nagyon kell módosítani egy igásló bevált receptjén. Ha terepezésről van szó, sokan tartanak az elektromos hajtásláncoktól, de ha jól van hangolva a rendszer, akár még működőképes is lehet. A villanyos D-Max például továbbra is full-time összkerékhajtást kap majd, köszönhetően a kétmotoros hajtásláncnak, aminek 172 lóerőt ígérnek. Ezzel kicsit erősebb és ráadásul nyomatékosabb is lesz, mint a mostani 1,9-es turbódízel. Hatótávot egyelőre nem közölt hozzá az Isuzu, de azt igen, hogy 66,9 kWh-s akkumulátorral szerelik majd, ami egy kompromisszumos számnak tűnik a hatótáv és tömeg tekintetében, noha tudjuk, hogy a súly nem mindig hátrány nehéz terepen. Így is egytonnás hasznos terhelhetőséget állapítottak meg neki és a 3,5 tonnás vontatási kapacitást is kimaxolták. Az már biztos, hogy Norvégia kap majd az elektromos Isuzu pickupból, de más európai országok csak a töltő infrastruktúra fejlődésének függvényében kaphatnak belőle. Egyelőre nem erős a felhozatal a villanyos pickupok piacán. Még a pickup nagyhatalom Amerikai Egyesült Államokban is csupán néhány gyártó fogott bele a projektbe. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Régen volt már ilyen nagy autófogás a magyar határon

2024.03.29.
Az átkelőn kilépésre jelentkezett 2024. március 28-án 01:30 órakor egy bolgár állampolgárságú férfi egy francia honosságú DAF XF 510 FT típusú tehergépjármű vezetőjeként. Az ellenőrzés során a határrendészek megállapították, hogy a kamion szerepel a körözési rendszerben, azt a francia hatóságok keresik. A 8 millió forint értékű tehergépkocsit a Makói Rendőrkapitányság nyomozói lefoglalták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Jön a napi magyar pályamatrica, ennyibe kerül

2024.03.28.
Az Eurovignette-irányelvben foglaltaknak megfelelően hazánkban is bevezetésre kerül a napi autópálya-matrica 2024. április 1-től. A vonatkozó jogszabály alapján az új típusú úthasználati jogosultság a vásárló által megjelölt naptári napon 0 órától 24 óráig lesz érvényes. Meg lehet venni előre, valamint azon a napon is, amikor használni szeretnénk a díjköteles gyorsforgalmi utakat. Fontos tudni azonban, hogy amennyiben a vásárlás és az érvényesség napja egybe esik, a napi matrica a vásárlás pontos időpontjától biztosít úthasználati jogosultságot, visszamenőlegesen nem. A rendelet alapján a napi e-matrica ára a D1, D2 és U díjkategória esetében az éves országos jogosultság mindenkori árának 9 százaléka, míg a D1M (motorkerékpár) díjkategória esetében ennek a fele, azaz az éves országos jogosultság mindenkori árának 4,5 százaléka. Mindezek alapján a napi matrica bruttó ára a különböző díjkategóriákban az alábbiak szerint alakul 2024. április 1-től. E-matrica díjkategória Országos Vármegyei Napi Heti (10 napos) Havi Éves Éves D1M 2 570 Ft 3 200 Ft 5 180 Ft 57 260 Ft 6 660 Ft D1 5 150 Ft 6 400 Ft 10 360 Ft 57 260 Ft 6 660 Ft D2 7 310 Ft 9 310 Ft 14 670 Ft 81 280 Ft 13 330 Ft U 5 150 Ft 6 400 Ft 10 360 Ft 57 260 Ft 6 660 Ft     A napi matrica 2024. április 1-jétől a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban és saját online felületén, a nemzetiutdij.hu oldalon is megvásárolható lesz. Az oldalon egyszerűen, gyorsan, kényelmi díj nélkül beszerezhető a jogosultság, regisztráció esetén pedig – a későbbi vásárlások alkalmával – a tévesztések esélye is lényegében nullára csökken. Kérjük, hogy akik nem közvetlenül társaságunknál, például a nemzetiutdij.hu oldalon veszik meg napi e-matricájukat, érdeklődjenek előzetesen a vásárlás tervezett helyszínén a napi e-matrica elérhetőségéről. 2024. április 1-jétől ugyanis még nem minden viszonteladó partnerünknél lehet megvásárolni az új típusú vignettát.

Podcast - 22 éves prémium Mercedes: te elhiszed, hogy vannak még csodák?

2024.03.28.
  A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.    

Elsőkerékmeghajtással is elérhető lesz az akkumulátoros elektromos Lexus RZ

2024.03.28.
A Lexus RZ-t először összkerékhajtású modellként mutatták be, kiemelve luxus SUV tulajdonságait. Mostantól a Lexus nagyobb választékot kínál majd és szélesíti az RZ vonzerejét, hogy az elsőkerék-hajtású modellel még több vásárlót érjen el. Ez új belépési lehetőséget teremt az RZ világába, alacsonyabb árcédulával, de a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromos járművét meghatározó tulajdonságok feláldozása nélkül. Fotó: Lexus Az ügyfelek mindenütt ugyanarra a kézműves kivitelezésre és Omotenashi vendégszeretetre számíthatnak, míg a vezető élvezheti a finomhangolt Lexus Driving Signature filozófia eredményét, amely teljes magabiztosságot, kényelmet és irányítást biztosít minden út során. Az akkumulátoros elektromos hajtáslánc ugyanaz marad, leszámítva a hátsó e-Axle egységet és az AWD változatokban használt invertert. Az autó önsúlyának következetes csökkenésével az RZ 300e nagyobb hatótávolságot kínál. A hivatalos WLTP kombinált ciklusban mért távolság 18” kerekekkel akár 480 km is lehet, 20” esetén ez az érték 419 km. Az összkerékmeghajtású változatnál mindez 440, illetve 395 km. Az elektromotor és a lítium-ion akkumulátor maximális teljesítménye 204 LE (150 kW), a csúcsnyomaték pedig 266 Nm, amely azonnal rendelkezésre áll. Ez biztosítja a lendületes gyorsulást: a 0-100 km/órás sprintet nyolc másodperc alatt teszi meg. Az új elsőkerékmeghajtású modellek kiszállításai várhatóan júniusban kezdődnek.

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

2024.03.28.
A talpra állás után a gazdaságban és a turizmusban is az idei az újraindítás éve, amelyben 2-3 százalékos GDP-növekedés lesz elérhető - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajóját felavató ünnepség sajtótájékoztatóján. MTI/Bodnár Boglárka     Nagy Márton hozzátette, amennyiben a szomszédságban zajló háború ezt nem akadályozza meg, jövőre vissza tud állni az ország a 4-5 százalékos GDP-növekedésre, ami benne van a magyar gazdaság potenciáljában. Kiemelte, hogy ebben kulcsfontosságú szerepe van a turizmusnak, amely több mint 10 százalékát adja az ország GDP-jének, közvetve és közvetlenül 400 ezer embernek biztosít megélhetést.     A Bahart állami támogatással, 5,7 milliárd forintból megvásárolt négy új hajója 40 éve nem látott fejlesztés, újabb lendületet ad a balatoni turizmusnak - fogalmazott a miniszter.     Az év turizmusáról szólva elmondta, minden esély megvan arra, hogy a 2019-es rekordévet felülmúlja, hiszen az első negyedév eredményei nagyon jók: eddig Budapesten 18 százalékos, vidéken 14 százalékos a növekedés, és a húsvét is jól alakul. Közel 220 ezer ember 510 ezer foglalást adott le erre a hétvégére - tette hozzá. "Azt gondoljuk, 2024-ben elérjük a 43 millió vendégéjszakát, ami 2023-hoz képest 4 százalékos, a 2019-es csúcsévhez képest 3 százalékos növekedést jelent" - fogalmazott.     A miniszter hangsúlyozta, a Balaton kiemelkedő szerepet tölt be az ország turizmusában, fontos, hogy 12 hónapos turisztikai célponttá váljon. Ezen a feladaton több szervezettel összefogva dolgoznak - jegyezte meg. A teendők közül kiemelte a tó vízminőségének javítását, a balatoni turizmust ellátó szakemberképzés megteremtését, a térség természeti és kulturális örökségének megőrzését, a marketing javítását, valamint a térségi összefogás erősítését.     A Bahart flottájáról azt mondta, hogy a modern kor kihívásainak megfelelő négy új hajó mellett a régiek megőrzésére, felújítására is gondot fordít a hajózási társaság. "Ez a faja nosztalgia hozzáad a Balaton szépségéhez"- mondta.     Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója úgy fogalmazott; "Ma Közép-Európa legmodernebb hajóit adhatjuk át". Történelminek nevezte a pillanatot, mert ilyen léptékű fejlesztésre a társaság múltjában nem volt példa. Az új hajók környezetvédelmi szempontból a legmagasabb normáknak felelnek meg, műszaki megoldásban a legújabb technológiákat hozzák, és kialakításuk az utasigényeket figyelembe véve történt - sorolta. Kiemelte, hogy a két új komp 20 százalékkal növeli az eddigi szállítókapacitást, gyorsabbá téve az átjutást Tihany és Szántód között, a panorámafedélzetük pedig plusz élményt ígér. A két új katamaránnak multifunkcionális a kialakítása, így alkalmasak menetrendi, séta- és programhajózásra is - ismertette.     Kiemelte, hogy az új hajók kerékpárszállító kapacitása sokkal nagyobb, mint a korábbiaké, amire szükség is van, hiszen a kerékpárosok számára a Balaton az első számú desztináció. Tavaly 16 százalékkal több biciklis kelt át a tavon, mint egy évvel korábban. Csak a kompokon közel 130 ezren utaztak biciklivel, vagyis minden 10. utas, és folyamatosan nő a számuk - ismertette.     "Tavaly több évtizedes rekordot döntöttünk, több mint 2 millió utas szállításával, és biztos vagyok abban, hogy idén, a 178. hajózási szezonban újabb rekordokat fogunk elérni" - zárta beszédét a vezérigazgató.     A Balaton természeti és a kikötők épített adottságaira tervezett, majd a komáromi hajógyárban megépített új hajók Siófokról indultak az idei első menetrendi hajóval együtt Balatonfüredre, ahol az első hajó fogadásának ünnepének részeként felszentelték és felavatták őket. A kompok a Szántód és Tihany nevet kapták, hiszen Szántódrév és Tihanyrév között közlekednek majd, míg a Tomaj és Balaton nevű katamaránok a két legforgalmasabb, azaz Fonyód-Badacsony, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon szállítják majd az utasokat.     A 45 méter hosszú és 11 méter széles kompok a BAHART eddigi legnagyobb utas- és járműbefogadó képességgel rendelkező hajói, amelyek 120 utast, 24 gépjárművet és 30 kerékpárt képesek egy időben szállítani. A szintén 11 méter széles, de 35 méter hosszú katamaránok pedig 350 utast és 35 kerékpárt vihetnek egy időben a partok között - ismertették az átadóünnepségen.     Az MTI kérdéseire válaszolva Veigl Gábor elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 10,6 milliárd forint alaptőkéjű Bahart az elmúlt évben 4,6 milliárd forint árbevételt ért el. A nettó árbevétele 9 százalékkal haladta meg az előző évit - tette hozzá.     Mint mondta, a társaságból osztalékot évek óta nem vesznek ki a tulajdonosok, visszaforgatnak mindent a fejlesztésekre. Idén átlagosan 8-10 százalékkal emelkedtek a hajó- és kompjegyárak - mondta. Az idei menetrendről elmondta, az új hajóknak köszönhetően több járat indul a fő útvonalakon, és a komp is sűrűbben közlekedik. Beszámolt arról is, hogy a cég által megvásárolt Jókai hajó májustól áll forgalomba séta- és rendezvényhajóként Balatonfüreden.     A 300 főt foglalkoztató, 17 kikötőt üzemeltető, 19 személyhajóval rendelkező Bahart következő nagy beruházása a kompkikötők fejlesztése lesz, amelynek előkészítése megkezdődött, és amelyet támogatásból, valamint saját forrásból kívánnak megvalósítani - közölte a vezérigazgató az MTI-vel. Hozzátette, évente mintegy 600-700 millió forint önerőt tud a hajózási társaság fejlesztésekre fordítani. MTI

Most akkor mégsem halott a Seat?

2024.03.28.
Tavaly minden hír arról szólt a spanyol Seat körül, hogy a Cupra üzleti modellje felfalja anyamárkáját és a VW Csoportnak nincs többé szüksége a Seatra, csak mint mobilitási vállalat. Ehhez képest maga Wayne Griffiths, a Cupra vezérigazgatója jelentette be a VW Csoport éves média konferenciáján, hogy „az üzenet tiszta: a Seat márka nagyszerű egészségnek örvend és továbbra is fontos szerepet szánnak neki.” Akkor most mégsem temetjük a legendás spanyol márkát? Ebben persze erősen közrejátszhat az is, hogy a várakozásokkal ellentétben tavaly kétszámjegyű profitot termelt a Seat, többek között az olyan megfizethető modelljeiknek köszönhetően, mint az Ibiza és az Arona, amiknek épp most mutatták meg felfrissített fizimiskájukat. No, nem sietik el a faceliftet: 2025 végén érkezhet a két kisautó alapú modell második ráncfelvarrása, hegyesebb, morcosabb fényszórókkal és a szokásos hűtőrács, lökhárító átszabásokkal. Mivel a VW Csoportban már széleskörben elterjedtek, ezért biztosak lehetünk a mild hybrid hajtásláncok térnyerésére a Seat kínálatában is. Ugyanakkor a kis autók előtt, már a következő hónapokban befuthat a frissített Seat Leon. Új infotainment rendszerrel, Mátrix LED fényszórókkal, és egy új, nagyobb akkumulátoros plug-in hybrid hajtáslánccal, aminek akár 100 km elektromos hatótávot is ígérnek. Hasonló sorsra juthat hamarosan az Ateca SUV is, ugyanakkor a hétüléses Tarraco feltűnően kimaradt az előadásból. Griffiths arra is kitért, hogy már vizsgálják egy újabb elektromos Seat modell lehetőségét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója