Van olyan, hogy "motoros"?

2020.08.13.
Szinte közhellyé vált "motorosokról" beszélni, akár dicsérni, akár szidni akarják őket. Ugyan így egy időben sokat emlegetett trendi kifejezés volt a "női motorosok" meghatározás, ami megpróbálta nemi alapon lekorlátozni a két kerekűvel közlekedők egy elvileg jól meghatározható körét. Mostanában a környezet védelme és a vírus világjárvány kapcsán is sok szó esik ezekről az úgynevezett "motorosokról". Szidják és magasztalják őket és a legszebb az egészben az, hogy az egymásnak töréletesen ellentmondó állítások, szidalmak és dícséretek mind-mind tökéletesen igazak.  Képre kattintva galéria nyílik! Kezdjük a pozitívumokkal. A motorozás, különösen tavasztól-őszig tökéletes alternatívája a városi autózásnak, helykímélő, környezettudatosabb, gyorsabb, praktikusabb és nagyon sok esetben még sokkal trendibb is. Mindehhez járul még hozzá az, hogy a vírus járvány nyomán kialakult nézet szerint a kerékpározás mellett az egyéni mobilitás terén éppen a motorozás jelenthet megfelelő védelmet a járványok terjedésével, a nem kívánt kontaktusokkal szemben. Mindezek okán újabb reneszánszát éli a motorozás. Megdöbbentő adat, hogy Magyarországon és Európa számos más országában - eltekintve azoktól a hónapoktól amikor zárva tartottak a kereskedések - az egészségügyi és gazdasági nehézségek ellenére sem csökkent az emberek vágya a motorok, robogók vásárlása iránt.  Képre kattintva galéria nyílik! - Mindezzel párhuzamosan és egy időben, különösen Észak-Olaszország, Ausztria és Németország kezdeményezésére szabályos - és egyébként érthető - hadjárat indult annak érdekében, hogy a kontinens legnépszerűbb üdülőhelyeinek, tájainak nyugalmát megvédjék a motorok mára szinte elviselhetetlenné vált, minden napos, egész napos, reggeltől-estig tartó zajától. A motor és robogó tehát környezet védelmét, a fertőzésmentes egyéni közlekedés optimális alternatíváját kínálja. Mindeközben a motor és robogó elviselhetetlen környezeti terhelést jelent és ezért korlátozni kell a használatát. A két állítás egymásnak tökéletesen ellentmond mégis mind kettő tökéletesen igaz. Az okot én abban látom, hogy az az elnagyolt közhely, amely általában "motorosokról" beszél, jól hangzik de nem létezik. Csak azért, mert mondjuk egy hölgy a kis Gucci táskájával elegáns, ciripelő hangú 125-ös robogójával közlekedik a városban, esetleg egy öltönyös úriember ruhájának színéhez fazonírozott bukósisakban és motorral váltja ki a városi autózás nyűgeit, még nem tekinthető ugyanazon "motoros kaszt" tagjának mint azok a gyakorló elmebetegek akik Visegrád, a Mátra vagy akár az észak-olasz Stelvio hágó útjain reggeltől-estig brutális hangerejű  motorokkal le-föl száguldozva okoznak permanens életveszélyt, elviselhetetlen zajt környezetük számára. Szóval csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy adott esetben azok a hölgyek vagy akár urak akik úgy döntenek, hogy élnek azzal a nagyszerű alternatívával, hogy ma a piacon tucatszámra, ha nem száz számra lehet találni elérhető áron nagyszerű minőségben olyan motorokat, robogókat amelyek nyűg helyett élménnyé változtatják a városi  és város környéki mobilitást, hagyják csak úgy "lemotorosozni" magukat, ezzel akaratlanul is felvéve egy abszolút vállalhatatlan magatartású kisebbség szégyenteljes stigmáját. Ha az az ára az "igazi motorossá" válásnak, hogy együtt kell tüntetni, hőzöngeni azért, hogy bármekkora zajt csaphasson a járművünk éjszaka városban vagy egy természetvédelmi területen, akkor igenis a motorizált kétkerekűekkel közlekedők józan többségének nyugodtan be kell vállalni a "nem igazi motoros" stigmáját, mert, hogy ez más szóval csupán annyit jelent: attól még, hogy motorral, robogóval közlekedek lehetek másokra tekintettel lévő kultúrlény.  Képre kattintva galéria nyílik! Képre kattintva galéria nyílik! Végül egy tanács azoknak akik egyszerűen csak élvezni szeretnék egy elérhető árú, túlzások nélküli motor vagy robogó nyergében a "nem igazi motoros lét", hanem egyszerűen csak a hétköznapi motorozás, robogózás előnyeit, élményeit. Mára óriásivá, szinte áttekinthetetlenné vált ezeknek a járműveknek a kínálata, szinte minden héten feltűnik egy-egy új márka, még a kicsiny hazai piacon is. Aki azonban biztosra akar menni és bütykölés, dühöngés, fogyasztóvédelmi harc helyett egyszerűen csak megbízható és magához illő trendi járművet szeretne ne halásszon a zavarosban, a valódi márkakereskedésekkel, márkaképviseletekkel sem igazán rendelkező próbálkozók között egy kis árelőnyért. Válassza inkább azokat a 70-80-100 éves japán márkákat, amelyek az "igazi motorosok" és a "nem igazi motorosok" számára is tökéletes és megbízható megoldást kínálnak.  Képre kattintva galéria nyílik!

A Jaguar 2021 márciusában ünnepli az emblematikus E-type megszületésének 60. jubileumát

2020.08.13.
A E-type 60 Edition-párosokat alkotó járművek mindegyike a két legrégebbi és leghíresebb Jaguar E-type, a „9600 HP” és a „77 RW” előtt tiszteleg. Ennek a két változatnak meghatározó szerep jutott a modell 1961 márciusában, Genfben tartott bemutatóján. A „9600 HP” névre keresztelt, Opalescent Gunmetal Grey (opálfényű kékesszürke) fényezésű, 3,8 literes, fix tetős kupé volt a két E-type egyike, amelyeket külön meghívottak előtt lelepleztek le a Parc des Eaux Vives-ben. Érdekesség ennek kapcsán, hogy Bob Berry PR-vezető néhány perccel a bemutatókörök előtt érkezett meg a helyszínre, miután a premier előtti éjjelen „padlógázzal” hajtott az autóval Coventryből Svájcba. Mivel az E-type keltette lehengerlő benyomás hatására kimagaslóan magas érdeklődés mutatkozott a Berryvel tett próbautak iránt, a Jaguar legendás teszt- és fejlesztőmérnöke, Norman Dewis azt az utasítást kapta, hogy „minden mást félretéve” vezesse másnapra a „77 RW” nevű, British Racing Green (sötétzöld) 3,8 literes roadstert Coventryből Genfbe. Mindkét autó részt vett a sajtónyilvánosság előtt tartott közúti teszteken, ahol számot adtak lenyűgöző teljesítményükről – nem utolsósorban a 240 km/h-s végsebességükről –, amely illett a Malcolm Sayer aerodinamikai mérnök által fejlesztett szélcsatornában tökéletesített, sugárhajtású repülőgépek ihlette vonalvezetéshez. A Jaguar warwickshire-i Classic Works műhelyének csapata által megalkotott E-type 60 Edition-járművek mindegyike eredeti, hatvanas évekbeli, 3,8 literes E-type modellre épül majd, amely teljes körű restauráláson esik át a 60. évforduló alkalmából a hagyományok előtt tisztelgő, exkluzív műszaki leírások szerint. Mindegyik E-type 60 Collection-páros Flat Out Grey (szürke) fényezésű „9600 HP” kupéból és Drop Everything Green (zöld) fényezésű „77 RW” roadsterből áll. Kizárólag ezek az autók kapnak ilyen egyedi összetételű festést. Minden E-type 60 Edition-jármű hordoz a 60. jubileumra emlékeztető formaelemeket, amelyek a Jaguar formatervezési igazgatója, Julian Thomson közreműködésével készültek. A mozgalmas hatvanas évek forradalmi korszellemével összhangban olyan hírességek voltak az E-type-tulajdonosok között, mint Steve McQueen, Brigitte Bardot, Frank Sinatra, George Harrison, Tony Curtis és Britt Ekland. Plasztikus formáinak szépsége, funkcionalitása és formatervezésre gyakorolt hatása révén az E-type volt a harmadik autó, amely bekerült a New York-i Modern Művészeti Múzeum (The Museum of Modern Art) formatervezési gyűjteményébe (1996-ban). A Jaguar Classic világelső az eredeti E-type-alkatrészek szállításában és az E-type-tulajdonosoknak nyújtott szolgáltatásokban, legyen szó állapotfelmérésről és a korhűség megőrzése melletti fejlesztésekről, vagy akár szakavatottan kiválasztott példányok „Reborn” (Újjászületés) műszaki leírás szerinti restaurálásáról, az újszerű állapot aprólékos helyreállításával.

Jelentős árbevétel csökkenés mellett veszteséges volt a Rába

2020.08.13.
A csoport 2020 első fél évében 1,9 milliárd forint nettó veszteséget könyvelt el a tavalyi év hasonló időszakában realizált 854 millió forint nyereséggel szemben. A második negyedéves veszteség 1,05 milliárd forint volt, szemben a tavalyi második negyedév 110 millió forintos nyereségével. Az üzemi eredmény az első fél évben 1,1 milliárd forint veszteséget mutatott, míg egy évvel korábban 1,23 milliárd forint nyereséget realizált a cég. A második negyedévben 982 millió forint volt az üzemi veszteség, szemben az előző év azonos időszaki 299 millió forint nyereséggel. A készpénztermelési hatékonyságot illetően az év első félévében 0,3 százalékos hatékonysági mutató mellett 49 millió forint EBITDA-t (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség) realizált a cégcsoport, amely 97,8 százalékos visszaesést mutat az előző év azonos időszakához képest. A második negyedévben 400 millió forint volt a veszteség az egy évvel korábbi 829 millió forint nyereséggel szemben. A második negyedévben a legnagyobb forgalommal rendelkező futómű üzletág értékesítése 31 százalékkal, az alkatrészgyártó üzletágé 58,9 százalékkal, a jármű üzletágé pedig 50,8 százalékkal esett vissza 2019 második negyedévéhez képest. A jármű üzletág esetében a jelentős mértékű forgalom csökkenéshez az export piacok aktivitás-csökkenésén túl a honvédségi értékesítések elmaradása is hozzájárult. A nettó hitelállomány szintje az első félév végén 10,7 milliárd forintot ért el, amely az előző év végi szinthez képest 2,8 millió forint növekedést mutatott. A nettó hitel változás főbb tényezői közé tartozik a korábbi szintektől elmaradó készpénztermelés, az 1,3 milliárd forinttal növekvő működő tőke, valamint a modernizációs stratégia folytatásaként végrehajtott beruházások. A vállalat szerint a Rába 2020 második negyedéves gazdasági környezetét már egyértelműen az új típusú koronavírus-járvány okozta válság határozta meg. A vevők termelése leállt, visszavágták a megrendelésállományt, emiatt csökkent a gyártási és értékesítési volumen. A visszazuhant megrendelésállomány ellensúlyozására a Rába olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek célja a vállalat működésének hozzáigazítása a megváltozott működési környezethez. Ilyenek a gyártási rugalmasság növelése, a kapacitások konszolidálása, a működési hatékonyság és a működőtőke forgási sebességének megőrzése, az adminisztrációs és értékesítési költségek csökkentése. A Rába szerint a járvány okozta válság viszonylag kedvező helyzetben érte a vállalatot, mivel a stabil pénzügyi helyzet mellett befejeződött a részvényesek által 2016-ban jóváhagyott, mintegy tízmilliárd forintos technológiai szintváltási program. Az elmúlt hetekben sikerült az új kapacitást teljesen beintegrálni a gyártási folyamatokba. A tájékoztatás idézi Pintér Istvánt, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint innovációval, kulcstermék- és technológiafejlesztési programjaik folytatásával, újabb akvizíciós lehetőségek felkutatásával, valamint a szakértők várakozása szerint rövidülő és átrendeződő ellátási láncok potenciáljának kihasználásával építik a Rába jövőjét. A Rába Nyrt. üzleti portfolióját három önálló, egymáshoz kapcsolódó üzletág alkotja: a futómű, az alkatrész és a jármű üzletág. A Rába erősen exportorientált vállalat, stratégiai exportpiacai az Európai Unió, a FÁK országok és az USA. A Rába részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. (mti)

Felfrissült a Kia Stinger

2020.08.13.
A megújított modell - amely koreai változatában mutatkozott be elsőként – kívül és belül is átalakult. A külső feltűnőbb, hatásosabb és a korábbinál személyre szabhatóbb is lett, belül kényelmesebb az utastér, frissek a formák, magasabb minőségűek az anyagok, és megújult az infotainment rendszere is.    Karim Habib, a Kia Motors alelnöke és a márka vezető formatervezője elmondta: “A Stinger eleganciát sugárzó kényelmes, hosszú távok megtételére is alkalmas autó. A felfrissített modell a három éve bemutatott gran turismo alapra épül, de minden részletében modernebb, finoman agresszívabb is lett, amitől még inkább hatásosabb a jelenléte az utakon. A beltér is szintet lépett: anyagai, technológiái, formái és szolgáltatásai mind megerősítik a modell hagyományos utazóautó értékeit.”      Modernebb, izmosabb megjelenés A Stinger orrán, a jellegzetes tigrisorr hűtőmaszk új, többlencsés LED fényszórók között ül, az új vonalú menetfények szintén diódásak. A lámpák, ha nem világítanak, a korábbiaknál sötétebb és keskenyebb hatásúak, ugyanakkor határozottan előre irányuló világítási képük kifejezetten high-tech jellegűvé formálja a Stinger orrképét.    A hátsó fények szintén frissek, így a világítási kép is új. Az autó teljes hátsó részén keresztülhúzódnak, így mintegy légterelőként is hatnak. Az irányjelzők egyenként tíz LEDből állnak össze, fényképük a kockás zászló mintájával csempész egy kis versenyhangulatot a hátsó képbe.    Az erősebb változatok vásárlói mostantól nagyátmérőjű fényes kipufogóvégeket, és hatékonyabb, látványosabb hátsó diffúzort is választhatnak Stingerükhöz.  A keréktárcsák választéka egy 18 és egy 19 colos alufelni-készlettel bővült, formáik kiemelik a Stinger sportos utazóautó karakterét. A színkínálatban egy új árnyalat jelenik meg a világ legtöbb piacán.       Most először a Stinger kétféle, a külső megjelenést módosító csomaggal is elérhető. A nagyobb teljesítményű változatokhoz megrendelhető Dark Package részeként fényes fekete a diffúzor kerete, feketék a nagyátmérőjű kipufogóvégek és a csomagtérajtó Stinger felirata is. Kizárólag az Egyesült Államok piacán új Black Package is elérhető, ezzel még agresszívebbé tehető a Stinger megjelenése: 19 colos matt fekete keréktárcsák, hátsó szárny, fekete tükörházak és fekete sárvédő-díszítések.    Magasabb minőségű utastér, új színek, és friss infotainment képernyő Az öt utasnak is kényelmes beltér szerkezete és felépítése alapvetően változatlan maradt, de sok a finoman felfrissített részlet. A látványt és az anyaghasználatot érintő módosítások fő célja a Stinger túraautó-értékeinek kiemelése a minőségérzet fokozása mellett.    A kormány alsó részének fémes burkolata a mostantól teljesen digitális, nagyfelbontású 7.0 colos műszeregység keretével harmonizál. A középső visszapillantó keret nélküli, így az eddiginél szélesebb a látótere is.    Felszereltségtől függően a műszerfal és az ajtók kárpitvarrásai kontrasztos színűek, míg a középkonzolra alu-, vagy szénszál-hatású dekorelemek rendelhetők. A felfrissített infotainment és navigációs rendszer 10.25 colos középkonzoli érintőképernyőjének környezete és a műszerfal frontrésze is fényes fekete. A hangulatvilágítás szintén megújult, mostantól 64 árnyalat állítható be.      Piactól függően a Stinger egy új beltéri árnyalattal és friss, választható anyagokkal is megrendelhető. A koreai vásárlók új, egyszínű sötétbarna kárpitozást is rendelhetnek, puha, gyémántmintás tűzésű nappabőr ülésekkel. A világ más piacain a már meglévő kárpitkínálat mellett újdonság a Saturn fekete, a vörös, és a bézs bőr. A Saturn fekete belsőhöz fekete szarvasbőr ülések járnak, kontrasztos vörös, a fém óraszíjak mintáját utánzó varrással.    További részletek hamarosan A megújult Kia Stinger forgalmazása Koreában már 2020 harmadik negyedévében megkezdődik, a külföldi értékesítés később indul. Hamarosan újabb információk is érkeznek majd a megújult hajtásláncokról, és a technológiai részletekről. 

Az olajkereslet 7,7 százalékos növekedését várja jövőre az OPEC

2020.08.13.
A publikált havi rendszeres piaci előrejelzésében az OPEC napi 90,6 millió hordós globális olajkeresletet vetít előre az idei évre, napi 9,1 millió hordóval kevesebbet a tavalyinál. Az előző havi prognózisában a tavalyihoz képest napi 8,95 millió hordós keresletcsökkenést jelzett előre az idei évre az OPEC. Az olajfelhasználás jövőre napi 7,0 millió hordóval napi 97,6 millió hordóra emelkedik. Az OPEC az előző havi prognózisában is a felhasználás napi 7 millió hordós növekedését jelezte előre 2021-re. Az OPEC olajtermelése júliusban az előző havihoz képest napi 980 ezer hordóval napi 23,17 millió hordóra emelkedett. Az OPEC részesedése a világtermelésből így 0,7 százalékponttal 26,1 százalékra emelkedett. Az OPEC olajkosarának átlagára júliusban hordónként 43,42 dollár volt, 6,37 dollárral magasabb az előző havi 37,05 dollárnál. Tavaly júliusban 39,85 dolláron állt az OPEC olajkosarának az ára. Az OPEC előrejelzése szerint az idén a világgazdaság 4,0 százalékos zsugorodására lehet számítani, ami jövőre 4,7 százalékos növekedésbe fordul. Az OECD tagországok bruttó hazai terméke az idén 6,2 százalékkal csökken, jövőre 4,0 százalékkal emelkedik. Az Egyesült Államok GDP-je az idén 5,3 százalékkal csökken, jövőre 4,1 százalékkal emelkedik. Az euróövezetben a GDP-csökkenés 8,0 százalék lesz az idén, jövőre pedig 4,3 százalék lehet a növekedés. Kína GDP-je az idén 1,8 százalékkal, jövőre 6,9 százalékkal nő. Az OPEC előrejelzésében azzal a feltételezéssel élt, hogy a koronavírus-válság következményeit már világszerte mindenhol sikerült ellenőrzés alá vonni, és "nagyobb zavarokra" már nem fog sor kerülni. (mti)

Képeken is a Bócsai baleset

2020.08.13.
Felborult és sérült személygépkocsi az 54-es út mellett Bócsa közelében, miután a két gépjármű összeütközött 2020. augusztus 13-án. A balesetben egy férfi megsérült, aki a helyszínelés ideje alatt belehalt sérüléseibe. (képek: MTI/Donka Ferenc)
Címkék: 

Halálos baleset történt az 54-es úton Bócsánál

2020.08.13.
Két személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött az 54-es számú főút 39-es kilométerében. A balesetben egy ember sérült meg, aki a helyszínelés ideje alatt belehalt sérüléseibe. (mti)

Pöffeszkedő békát csináltak az ausztrálok a Ferrari paripájából

2020.08.13.
A Ferrari-rajongók számára ezt a hírt olvasni olyan érzés, mintha kést forgatnának meg a szívükben.  Mégis tény: Ausztráliában eladásra kínálnak egy limuzinná átalakított Ferrari 360 Modenát, amely az ezredforduló környékén került a piacra. A 360 Modena - amely az 1999-es Genfi Autószalonon mutatkozott be – valódi forradalmat jelentett a Ferrari-istállóban. Ez volt az első „Rossa”, amelynek minden karosszériaeleme alumíniumból készült.  Az újítás lehetővé tette, hogy nagyobb mérete ellenére az autó súlya 28 százalékkal könnyebb legyen, mint nyugdíjba küldött elődje volt. Minden luxussal felszerelve A limuzinná való átalakításához, az autó testének megnyújtásához is alumíniumot használtak. Az ülőhelyek száma nyolcra nőtt. Hogy a szuperautó kibővített karosszériája továbbra is könnyű maradhasson, üvegszálból készítették rá a meghosszabbított tetőt, az oldalsó paneleket és a hátsó ajtót.   A belső teret a luxusigényekhez alakították: két televízió, egy ütős audio-rendszer, színes fények és egy minibár szolgálja az utasok kényelmét. A motorháztető alatt marad az eredeti, 425 lóerős Maranello V8 motor, de a Cavallino-rajongóknak mégiscsak el kell viselniük egy újabb megszentségtelenítést: a Subaru Liberty-ből beemelt sebességváltót. Két szörnyszülött Nem az ausztráliai Ferrari-gnóm az egyetlen a világon. Néhány évvel ezelőtt az Egyesült Államokban hirdettek eladásra egy sárga Ferrari 360 Modena limuzint. 95 ezer dollárért (kb. 28 millió forintért). A 65 ezer kilométert futott ausztrál példány ára 399.999 ausztrál dollár, ami kb. 285 ezer USD. Átszámítva ez mintegy 84 millió forint.  

Balatoni fürdőzők autóit fosztogatták

2020.08.12.
Rövidesen újabb károsult jelentkezett ugyanerről a helyszínről, tőle szintén műszaki cikket és készpénzt vitt el a tettes. – A bejelentést követően a Balatonalmádi Rendőrkapitányság nyomozni kezdett, és az adatgyűjtés során sikerült azonosítani az elkövető gépkocsiját – eleveníti fel a történteket Gibicsár Tamás törzszászlós, a Balatonalmádi Rendőrkapitányság vizsgálója. – Egy hét telt el, amikor július 4-én a családi gépkocsi és a feltételezett elkövetők ismét megjelentek a területünkön, ezért kollégámmal, Batki Tamás alezredessel, kapitányságunk kiemelt fővizsgálójával megkezdtük a gépkocsi figyelését. A járőröktől azt kértük, hogy a helyszíntől kicsit távolabb mozogjanak, hogy ne riasszák el az elkövetőket, akiket vártunk, de azért legyenek a közelben, hogy segíteni tudjanak, ha arra lesz szükség. Az előző esetet figyelembe véve annyit tudtunk, hogy az elkövetők a járművet jellemzően leállítják az elkövetés közelében, átülnek a magukkal vitt kerékpárokra, és azokkal járják a parkolókat. Fotó: police.hu Gibicsár Tamás és Batki Tamás nem hiába várakozott hosszú órákon keresztül, délután öt órakor megérkezett két férfi a megfigyelt autóhoz. A rendőrök odaléptek hozzájuk, igazolták magukat, majd miközben értesítették a járőröket, megkezdődött a ruházat és a gépkocsi átvizsgálása, ennek során előkerültek a gépkocsik ajtajának felnyitásához kialakított eszközök, és előkerültek zárjelblokkolók, amelyek a gépkocsik bezárását megakadályozzák. De előkerültek lopásból származó holmik is, a rendőrök azokban a pillanatokba még nem tudhatták, hogy a két elkövető az elmúlt órákban hasonló módszerrel tört fel négy gépkocsit a Föveny strand parkolójában, három járműből szintén pénzt és használati tárgyakat vittek el, a negyedikben nem találtak értéket. – A két budapesti férfit, az 53 éves Cs. Gábort és a 46 éves F. Istvánt előállítottuk, gyanúsítottként ötrendbeli lopás bűntette, hatrendbeli lopás vétsége és egyrendbeli lopás vétsége kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgattuk ki – mondja Gibicsár Tamás. – A bűncselekményeket elismerték. Július 5-én előterjesztést tettünk letartóztatásuk indítványozására, július 7-én a bíróság bűnügyi felügyeletüket rendelte el. Az elfogás sikerében nagy szerepet játszott a rendészeti és a bűnügyi osztály kitűnő együttműködése. A rendőrök mindkét gyanúsított budapesti lakhelyén kutatást végeztek, ennek során a gépkocsi- feltörésekből származó tárgyakat találtak és foglaltak le a nyomozók. Akik ezúton is arra kérik a gépkocsi-tulajdonosokat, hogy amikor strandolni mennek a Balaton-partra, ne hagyjanak értéket járműveikben, és a jármű kulcsát se hagyják őrizetlenül, amíg fürödni mennek. Vegyék igénybe a strandok értékmegőrzőit. És, ha már a tanulságok, akkor említsük meg azt is, hogy a balatonalmádi rendőrök arra is felhívják a figyelmet, hogy a nyári időszakban sok a besurranó tolvaj, ők azt használják ki, hogy a nyaralók a ház hátsó kertjében pihennek, szórakoznak, de az utcafrontra néző bejárati ajtót nagyon gyakran felejtik el bezárni. Forrás: police.hu
Címkék: 

Fővárosi és vidéki kerékpáros tapasztalatok: hol vezetnek jobban?

2020.08.12.
A Magyar Kerékpárosklub és az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2018-ban készített felmérést a hazai kerékpáros szokásokról, amelyből kiderül, hogy a felnőtt lakosság 70%-a valamilyen gyakorisággal kerékpározik. Ebből 17 % számára elsődleges közlekedési eszköznek számít, azaz door-to-door szolgáltatásként otthonról ezzel megy a munkahelyére, bevásárolni, kirándulni, vagy csupán kedvtelési céllal teker. A legbiciklisebb régió toronymagasan a Dél-Alföld 34%-kal, míg a sor végét Dél-Dunántúl (13%) és Közép-Magyarország (8%) zárja. Ha ezt térképre tesszük, akkor egy szép háromszöget zár be, amelynek mindegyik csúcsán volt szerencsém kerékpározni. Ennek alapján, ha nem is reprezentatív, de gyakorlati tapasztalatokat meg tudok osztani négy kategória mentén, hogyan láttam a fővárosi és vidéki kerékpározást női szemmel. Infrastrukturális különbségek Anélkül, hogy bonyolult terminológiai kifejezésekbe bocsátkoznék, egy dolgot érdemes leszögezni. Nevezetesen, hogy van a kerékpársáv és van a kerékpárút. Ez utóbbi kimondottan a kerékpáros forgalom részére kialakított és önálló út, amit a kék körön fehér bicikli tábla is jelez. Míg a kerékpársáv az útnak egy sárga szaggatott és/vagy folytonos vonallal elkerített része, amelyen sárga aszfaltfestés jelzi, hogy itt mehetnek a biciklisek (is). Gyakorlott bringásként én jobban szeretem az kerékpárutakat, mert bár Budapest kerékpárhálózata folyamatosan fejlődik és egyre több a biciklissáv, azért akadnak gondok vele. Mint például a csatornafedelek, kátyúk és egyéb akadályok, amikre folyamatosan figyelni kell. Vagy a biciklissávban parkoló autók, amit ki kell kerülni és át kell miattuk menni az egyébként autós sávba. Az elém bevágó és merőleges utcákba bekanyarodó autókról már nem is beszélve. A vidéki városokban, pl.: Békéscsabán, Villányban sokkal több a kialakított és forgalomtól elzárt kerékpársáv. Nekem bringásként ez egy fokkal nagyobb biztonságot ad, mint az autók mellett cikázni fél méterrel. Gyalogosokkal, autósokkal való interakció Valószínűleg az utak eltérő kialakítása és fejlettebb kerékpáros kultúra miatt (értsd: többen használják a biciklit és elsődleges közlekedési eszközként) vidéken jóval kevesebb az autós-gyalogos-biciklis konfliktus az utakon. A fővárosban sokszor tapasztalom, hogy kanyarodáskor a biciklis majdhogynem elsodorja a gyalogost, akinek átkelőként amúgy elsőbbsége lenne. A piros lámpánál meg sokan tolakodnak előre az autók között a járművel, hogy elsőként induljanak, ami persze megoldható, de olykor az ablakon való hangos kiszóláshoz vezet. Ami a legszembetűnőbb különbség, hogy míg Budapesten gyakran látok a járdákon kerékpárost (ami szigorúan tilos) és rollert is, addig ez vidéken nem egy mindennapos jelenség. Mondjuk ott roller nincs, viszont kerékpárt van és napi használatban. KRESZ szabályok betartása Vannak olyan szabályok, amelyek mind vidéken, mind pedig a fővárosban híján vannak a betartásnak. Az egyik ilyen a párhuzamos közlekedés. Noha ez csak kerékpárúton megengedett, folyamatosan látom az egymás mellett haladó és kedélyesen beszélgető bicikliseket. Ez nemcsak, hogy szabálytalan, de meglehetősen balesetveszélyes is. Egy hirtelen manővernél (pl.: parkoló autó kinyitja az ajtót) könnyen veszélybe sodorhatod a másikat. Arról már nem is beszélve, hogy ha mögötted halad egy másik bringás nagyobb sebességgel, nem fog tudni megelőzni. A másik KRESZ szabály, amelynek megsértése rendre előfordul mind vidéken, mind pedig a fővárosban, az a behajtani tilos utcákba való befordulás. Ez csak abban az esetben engedélyezett, ha a Kivéve kerékpár tábla engedi, egyébként nem szabad. Ha már kanyarodás, a kézjelzések használatát szerencsére Budapesten egyre több helyen látom, viszont a zebrán való áthaladás több sebből vérzik. Csak tolva szabályos ugyanis biciklisként áthaladni a zebrán, hiszen a KRESZ szerint a kerékpár az egy jármű. A zebra pedig gyalogosoknak van fenntartva. Ergo, akkor leszel te is gyalogos és jogosult a zebra használatára, ha leszállsz a járműről és áttolod. A fővárosban szinte sehol nem látok ilyen táblát kitéve, vidéken viszont több helyen is találkoztam vele. Biciklizés és biztonság Néhány zárógondolat még a biztonságos közlekedés kapcsán. A bukósisak használata ugyan nem kötelező, egészen pontosan csak 40 km/h óra felett, azért nem árt, ha forgalmas helyeken, így a városban használjuk. Bár a csengő kötelező tartozéka egy kerékpárnak, mégis azt látom, hogy azt a lehető legritkább esetben merik megcsörrenteni. Pedig a dudálással ellentétben a csengő nem egy feszültséglevezetési eszköz, hanem más lehetőség híján ezzel tudjuk felhívni a figyelmet valamire bringásként. A fényvisszaverő mellény és a világítás szintén két olyan sarkalatos pont, amiről sajnos gyakran elfeledkezünk. Ahhoz, hogy a kerékpáros szemlélet és kultúra erősödjön, elengedhetetlen a megfelelő oktatás, amit már egészen kicsi kortól érdemes elkezdeni akár szülőként, akár pedagógusként. A fejlesztéshez pedig nem kell jobb segítség Tóbiás és Balambér kalandjainál, amelyről bővebben ITT lehet tájékozódni.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója