Futurisztikus retró – MINI Cooper SE teszt

2020.06.10.
2016 nyarán tört el bennem valami, amikor életem első MINI tesztautóját kézhez kaptam. Mire észbe kaptam, már késő volt. Magával ragadt a MINI életérzés, a végtelen szabadság, az utánozhatatlan stílus, és sportosság tökéletes elegye. Aztán jött a facelift, az autók egyre sterilebbek lettek, és úgy éreztem, hogy kezdik elveszteni a fonalat, vagy inkább a „miniséget”. Mígnem megjelentek az első hírek az elektromos változatról, ami azonnal visszahozta a lelkesedésem. Hiszen, ha van hajtástípus, ami borzasztóan illene egy MINI-hez, az bizony a villany. És láss csodát, újra szerelembe estem. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy a MINI hozzátud-e tenni a villanyautózáshoz. Hiszen valahol mind ugyanolyan közömbös élmény nyújt. Jól gyorsulnak, maguktól fékeznek, ami először mókás, de hamar rutinná válik. Nem várt, ám annál menőbb mellékhatása a villanyautózásnak, hogy reneszánszát éli a bohém 80-as, 90-es évek neonfényes, futurisztikus, elektronikus világa, amiben egyszerűen lubickoltak a MINI tervezői, hiszen egyébként is a hagyományokra és a retróra épít a márka. Én pedig imádom ezt a korszakot, úgyhogy az első benyomások adta ihlet elég is volt, hogy elkészítsek róla egy neonfényekben úszó fotósorozatot. Egyrészt visszahoztak egy rég elfeledett színt, ami valahol a zöld és a sárga között van félúton, ők az Energetic Yellow elnevezést akasztották rá. Ez a szín visszaköszön a tükrökön, a hűtőrács helyén, néhány divatbetéten kívül-belül, és persze az E-logókon. Mégsem ettől lett igazán feltűnő, hanem a felfoghatatlan kinézetű eco-felniktől. Amik azon kívül, hogy csökkentik a felnik körül kialakuló légellenállást, és talán még Giugiaro mestert is büszkévé tennék megjelenésükkel, még arra is alkalmasak, hogy az emberek tátott szájjal forduljanak utána, akárhol is járunk. Ha ez nem lenne elég, felkérték Hans Zimmert, megannyi zseniális mozifilm zeneszerzőjét, hogy komponálja meg az új BMW és MINI villanyosok hangzását. Ettől olyan futurisztikus, ám mégis vonzó hangzása lett alacsony sebességnél, ami garantáltan felkelti minden környékünkben tartózkodó érdeklődését. Istenem, ha lefotózhattam volna azokat az értetlen tekinteteket. Van egy egyedi megjelenése, és van egy egyedi kisugárzása is, amivel reakciókat vált ki az emberekből – igen, még létezik ilyen autó, és ennek el sem tudom mondani, hogy mennyire örülök. Ahogy a videón is látszik, itt mutatkozott be az 5,5-colos digitális műszercsoport, ami kellően felpezsdítette a már oly régóta változatlan utasteret. Egyébként ugyanazt a pontosan összeszerelt, nagyszerű anyagokkal dolgozó utasteret kapjuk, amit a hagyományos modellekben megszokhattunk, hiszen azonos gyártósoron is készülnek Oxfordban. Érdekesség, hogy hiába vannak kihalóban a háromajtósok, a Cooper SE csak így készül. Korlátozott hátsó lábtérrel és csomagtérrel. Utóbbi kétszintes, úgyhogy alulra mehetnek a töltők, felülre pedig a pláza szatyrok. Aminek szintén elképesztően örültem, hogy visszatért az a könnyedség, amit úgy megszerettem a korábbi MINI modellekben. Egy elektromos hajtáslánccal egyébként is könnyebb együtt élni, tulajdonképpen bármihez képest. Egyszerűen sokkal finomabban adagolható a gáz, a rekuperáció pedig állóra fékezi az autót helyettünk. Ellenben a legtöbb villanyautó halála, hogy túl nehezek, ez a csöppség viszont csak 1,3 tonna, ráadásul a 28,9 kWh-s akkucsomagot a padlólemezbe ültették, amitől visszatért a jól ismert „maximális gokartérzés”. Persze, én is úgy nőttem fel, hogy akkor teljes az élmény, ha ordít a motor, és a lóerők kitépik a kezedből a kormányt. Noha valóban megvan a varázsa a technikával való küzdelemnek, mi van, ha azt mondom, hogy úgy nyomhatsz le egy Esztergom-Pomázot pár perc alatt, hogy utána nem fáj minden izmod, mégis minden kanyart éppen úgy vettél be, ahogy szerettél volna, és a motorosok sem értik, hogy mit keresel még mindig a visszapillantójukban. Merthogy a villany-MINI-nek nem sok ellenfele marad odafent, és én már rég vezettem ennyire jóízűt. Bármilyen nehéz is ezt beismerni. Te se, és a technika se szenved - maximum az abroncsok, de amit ezek a Goodyearek eltűrnek, az félelmetes. Persze az élmény más, sokkal koordináltabb, tudatosabb, de nem miattunk, hanem a zseniális ESP-nek köszönhetően, amit direkt a villanyhajtáshoz hangoltak. A MINI valahogy jobban vigyáz a hajtásláncra, mint a többi villanyautó, ezért nem engedi, hogy hirtelen csapódjon le az a temérdek nyomaték. Sokkal finomabban gyorsít, viszont még így is olyan hirtelen erőhatások érnek minket, amit nem élhetünk át egy belsőégésű motorral szerelt autóban, és amitől az egész egy futurisztikus térugrásnak tűnik. Legalábbis nem 184 lóerőnek, az fix. Tulajdonképpen minden kanyaron átmegy padlógázon, orrtolás, vagy indokolatlan mozdulatok nélkül, a kanyarokhoz érve pedig éppen akkora fékhatást nyújt a rekuperáció, hogy csak ritkán kelljen a fékpedálra lépnünk. Rendkívül feszes a futómű, de a jobbik fajtából való, így a legkátyúsabb útvonalon is kényelmes marad. Hiába nem annyira közvetlen az élmény, mint egy csörgő, zörgő, csattogó sárkányban, és hiába tudom, hogy nem én vezetek jobban, mint előtte, hanem majdnem minden az elektronikáknak köszönhető – ezt igazából egy percig sem éreztette velem. És végső soron ez fergeteges, különleges élmény. Persze a csapatás nem tesz jót az áramfogyasztásnak, viszont a Pilisből gurulva akár 10 extra kilométert is képes volt visszatölteni, így közel 200 kilométert is megtettem vele töltés nélkül. Noha gyári adatok szerint akár 235 kilométer (WLTP) is lehet a hatótávja, a valóságban maximum 167 kilométert írt ki nekem a komputer, Green+ módban. Szerencsére kombinált CCS konnektorral szerelték, így akár 50 kW-tal is tölthetjük, ha találunk egy szabad töltőoszlopot. Egy félórás Lidl vásárlás során például akár 50-60%-ot is dobott az akkumulátor töltöttségére. Ahogy a legtöbben, úgy a MINI is óvatosan közelíti meg a villanyautózás, ezért viszonylag fix felszereltségi szintekkel dolgozik – amiket egyébként a ruhaméretek szerint osztottak be. 10,5 millióról indít az S felszereltség, kérdés nélkül digitális műszercsoporttal, LED-es fényszórókkal, navigációs infotainmenttel és vészfék-asszisztenssel – tehát egész jó alap ellátmánnyal. Sok? Érdemes két oldalról megvizsgálni. Versenytársaihoz viszonyítva nehezen indokolható az első teljesen elektromos MINI árazása, ami nem elég, hogy háromajtós, de vezetéstámogató rendszerekben sem túl acélos. Viszont a most bejelentett 2,5 milliós állami támogatással mindössze 150 000 forinttal drágább, mint a szintén háromajtós, 192 lóerős, automata váltós, közel hasonlóan felszerelt MINI Cooper S. Ha figyelembe veszem, hogy mennyire kiteljesedett az elektromos hajtással a MINI, és mondjuk felteszem, hogy otthonról tudom tölteni, így nem kell kutatnom a maradék ingyenes töltőket, akkor számomra nem lenne kérdés a váltás villanyra.

Ralf Brandstätter veszi át a Volkswagen márka vezetését

2020.06.10.
A Csoport Igazgatóságán belül a Volkswagen Személyautó márka és a Volumen márkacsoporttal kapcsolatos általános felelőssége továbbra is fennmarad. A cél az, hogy az autóipar jelenlegi átalakulási szakaszában a Csoport és a márka felső szintjén lévő feladatokra erőteljesebben koncentrálhassanak. A Felügyelő Bizottság a döntést tudomásul vette. Az elmúlt évek stratégiai alapjainak lefektetését követően, az e-mobilitásra való következetes átállással és a gépjárművek digitalizálására szolgáló struktúrák létrehozásával, a vállalat most megerősíti a Volkswagen-csoport és a márka felső vezetői struktúráit. A Csoport Igazgatósága ezért úgy határozott, hogy 2020. július 1-jétől Ralf Brandstätter-t kinevezi a Volkswagen márka vezérigazgatójává. „Ralf Brandstätter a társaság egyik legtapasztaltabb menedzsere. Az elmúlt két évben már sikeresen vezette a Volkswagent mint ügyvezető igazgató, és kulcsszerepet játszott a márka átalakításában”- mondta Dr. Herbert Diess, a Volkswagen AG vezérigazgatója. "Ezért nagyon örülök annak, hogy Ralf Brandstätter az elmúlt évek stratégiai döntéseit követve tovább folytatja a márka fejlesztését vezérigazgatóként." A rekordot jelentő 2019-es év után a márka kiemelkedően jó helyzetben van a jövő szempontjából. A Volkswagen sikeresen befejezte a Transform 2025+ stratégia első szakaszát, és most kezdi a következő fázist. A széleskörű elektromos offenzíva a bevezetés előtt álló új járművekkel mostantól kézzelfoghatóvá válik. A Volkswagen mindenki számára elhozza a zéró kibocsátású mobilitást, és 2025-re legalább 1,5 millió elektromos autó értékesítésével számol. Az elektrifikáción túl a márka az elkövetkező években a digitalizálásra is kiemelt hangsúlyt helyez. „A Volkswagen számára a jövő felé vezető út megnyílt. A Transform 2025+ stratégia alapján a márka a karbon-semleges mobilitás egyik vezető szolgáltatójává válik, és jó úton halad ahhoz, hogy digitális technológiai társasággá váljon. Szeretnék köszönetet mondani az egész Volkswagen csapatnak óriási elkötelezettségükért. Az utunkat a jövőben is közösen tesszük meg”- mondja Ralf Brandstätter. Ralf Brandstätter 1968. szeptember 8-án született Braunschweigben. Az ottani Volkswagen gyárban végzett üzemi képzése után ipari mérnöki tanulmányokat folytatott, majd 1993-ban csatlakozott a Volkswagen-csoporthoz. A beszerzési divízióban nemzetközi projektvezetői pozíciókat töltött be, majd a Volkswagen AG Központi Igazgatóságán kapott asszisztensi állást. 1998-ban átvette az alváz- és a hajtómű alkatrészek fémbeszerzését, 2003-ban pedig új járművek projektjeinek menedzsereként dolgozott. 2005-ben Spanyolországba költözött, mint a SEAT beszerzési vezetője, 2008-ban a SEAT Végrehajtó Bizottságának beszerzésekért felelős tagjává nevezték ki. Brandstättert 2010-ben bízták meg a Csoport Külső Beszerzéseinek vezetői feladataival, 2012-ben kinevezték az Új Termékek Bevezetésének beszerzési vezetőjévé, majd 2015 októberében a Volkswagen AG egyik vezető képviselőjévé vált. Ralf Brandstättert 2015 decemberében nevezték ki a Volkswagen Személyautó márka igazgatósági tagjává, és 2018. augusztus 1. óta a Volkswagen Személyautó márka ügyvezető igazgatója.  

Michael Schumachernél őssejt-beültetéssel próbálkoznak

2020.06.10.
A hétszeres világbajnok német ex-pilóta ügyében megszólaló francia szívsebész professzor, Philippe Menasché, aki állítólag már tavaly is kezelte Schumachert, tömören ennyit mondott: "Az a cél, hogy regeneráljuk Michael idegrendszerét." Fotó: Daimler Nicola Acciari olasz idegsebész arról is beszélt, hogy Schumacher izomsorvadásban és csontritkulásban szenved: "Az elmúlt húsz évben a tudomány óriásit lépett előre az őssejttel való gyógyítás területén. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy továbbra is nagyon keveset tudunk az emberi agyról. Ennél fogva nem lehet tudni, hogy a mostani beavatkozás milyen eredménnyel jár." Az 51 éves Schumacher 2013. december 29-én szenvedett síbalesetet a franciaországi Méribelben, súlyos fejsérülése miatt kétszer meg kellett operálni. Jelenleg genfi otthonában ápolják, állapotáról a család a rehabilitáció kezdete óta nem oszt meg információt a sajtóval. MTI

Tíz új Lada-modellt dob piacra az AvtoVaz

2020.06.10.
Az első hét termék már a következő két évben, azaz 2022-ig megjelenik a piacon. Ezek közé tartozik a Vesta és a Largus család újjászületése, valamint öt teljesen új modell - jelentette be Alekszej Lihacsov, a Lada programigazgatója a Togliatti Állami Egyetem online konferenciáján. A további újdonságokra 2023 és 2026 között lehet számítani. A Togliatti központú volgai autógyár – Oroszország legnagyobb személygépkocsi-gyártója - a fent említett periódusban öt modelljét újítja majd meg, és további teljesen új modellel lép a nyilvánosság elé. Az új modellekről, illetve a sorrendről az orosz autógyártó vállalat eddig nem adott ki hivatalos tájékoztatást. A motor.ru értesülései szerint az egyik első újdonság a sorban valószínűleg a 2020-as Lada 4x4 Vision tanulmány sorozatgyártásra előkészített verziója lesz.   /Fotó: Lada 4x4 Vision/   A másik lehetséges új modell - amelyről a tavalyi évben már jelentek meg találgatások - a Lada Van lehet, amit a Renault Dokker platformjára építenének fel. Ez a feltételezés továbbra is erősen tartja magát, noha a cég hivatalosan azt közölte, hogy nem áll szándékában hasonló karakterű autó gyártása. Sokatmondó, hogy az AvtoVaz május elején három új védjegyet regisztráltatott az orosz szabadalmi hivatal, a Rospatent adatbázisban. Ezek a Tensa, a Forta és a Kayna. Mindhármat két termékkategóriában, a gépjárművek és játékok csoportjában szabadalmaztatták azzal a céllal, hogy e márkaneveket a társaság új autómodelljeiként és ajándéktárgyakhoz is felhasználhassa. Amikor az AvtoVaz utoljára ismertette középtávú terveit, még nyolc új modellről és kilenc ráncfelvarrásról beszéltek. Ezek szerint 2018 vége óta az orosz autógyártó stratégiája valamelyest módosult.

Elképesztően nőtt a kerékpárosok száma Burgenlandban

2020.06.10.
"A koronavírus miatti helyzet bizonyítja, mennyire fontos a jó infrastruktúra a kerékpárosok és a gyalogosok számára is. Ezért egyre fontosabbá válik azokon a helyeken, ahol túl keskeny az út vagy egyáltalán nincsen. Ezt a hiányosságot gyorsan meg kell szüntetni, írta a Kerékpáros Club szóvivője, Christian Gratzer. Elektromos vagy hagyományos, de népszerű a Magyarországgal határos osztrák tartományban. A klímaváltozáshoz igazított hálózatfejlesztési program munkahelyeket is biztosít, mert a járdák és a kerékpárutak bővítését helyi kisvállalkozások építhetik meg. A kormánynak pedig ehhez megfelelő támogatást kell előirányoznia a városok és a falvak számára, hangsúlyozza a Közlekedési Klub közleménye. A szervezetnél úgy látják: a jó minőségű kerékpáros infrastruktúra segít abban is, hogy az autóvezetők kerékpárra váltsanak. Ezzel pedig kevesebb lesz a dugó is az utakon, amiből minden autóvezető profitál.
Címkék: 

A Lexus új ismeretterjesztő videósorozatának első témája az origami lesz

2020.06.10.
Lexus Creates címmel debütál a japán luxusautó és életmódmárka új video-sorozata. Ez a közösségi médiára alapozott műsor olyan tevékenységekbe vonja be a résztvevőket, amelyek kellemes elfoglaltságot jelentenek, miközben mélyebben megismerhetik a Lexus nevéhez fűződő dizájn és kézműves kidolgozás mesteri színvonalát. A sorozatban híres művészek szerepelnek, hogy tehetségükkel alkotásra inspirálják a résztvevőket. “A Lexustól nem idegen, hogy szokatlan módon teremt kapcsolatot a nagyközönséggel – méghozzá olyan módszerekkel, amelyek messze túlmutatnak az autóipar eszköztárán. A márka emberközpontú szemlélete és a kézművesség iránti elkötelezettsége természetessé teszi, hogy alaposan körbejárjuk és feldolgozzuk azokat a témákat, amelyekről tudjuk, hogy érdeklik a vásárlóinkat. A Lexus Creates sorozat tökéletes példa erre.” – avat be Brian Bolain, a Lexus International ügyvezető igazgatója. A sorozat első részében az Egyesült Királyságban élő origami-művész, Coco Sato takumi mester vezeti be a nézőket az origami szépségébe, pontosságába és kreativitásába. Először elkészít egy macskát, utána egy falevelet, majd pedig egy bonyolultabb pillangót, közben pedig meg is tanítja a Lexus Creates nézőit, hogyan alkothatják meg ezeket. Coco Sato közismert arról, hogy a hagyományos japán esztétikát egyedülállóan modern szemlélettel önti formába. Alkotásai ugyanúgy készülhetnek papírból, mint szövetből vagy akár élelmiszerekből, sőt az elektronika sem idegen számára, amikor egyedi műremekeket és nyilvános origami-installációkat készít. A Tokióban született és a londoni Central Saint Martins képzőművészeti főiskolán végzett művész a japán hétköznapokból merít ihletet, és munkásságát az a vágy hatja át, hogy felszámolja az emberek közti határokat, és segítse a különböző kultúrák megértését. Sato munkája hűen tükrözi egyre gyorsabban fejlődő, stresszes világunkat, feltárva a kapcsolatot az emberi interakció, a technológia, a tér és a természet között, s mindezt áthatja az a meggyőződés, hogy az egyénnek módjában áll pozitív változást hozni mások életébe. A közösségi médiában, oktató videókon keresztül osztja meg művészetét és tudását, miközben arra törekszik, hogy rávegye az embereket: a kezükkel alkossanak dolgokat, sőt ‘gondolkozzanak’ is a kezükkel. Azáltal, hogy együttműködik egy ilyen művésszel, a Lexus azt reméli, hogy tovább erősíti a kreativitás értékét, bemutatva, hogy a szépség és az érzelem egy egyszerű papírlap segítségével is megteremthető és átadható.
Címkék: 

Dános András az Év Autós PR-szakembere

2020.06.10.
Az Opel Magyarország öt modelljét nevezte az Év Magyar Autó 2020 különböző díjaira, a Corsát, az elektromos Corsát, az Astrát, a Crossland X szabadidő-autót és a Grandland X szabadidő-autó hibrid változatát. Ez utóbbi végül az Év Zöldautója 2020 díjat nyerte el a hibrid autó kategóriában, a Corsa pedig a második helyet szerezte meg a Magyarország Autója 2020 díj kisautó kategóriájában. A siker kovácsolásában kivette a részét a márka örökké mosolygó PR-igazgatója is. Dános András nemcsak a hazai tesztelés lehetőségét biztosította a zsűritagok számára, de meghívta a teljes zsűrit a Corsa horvátországi nemzetközi tesztjére, a Grandland X Hybrid4 németországi bemutatójára, és ami teljesen egyedülálló, hogy kizárólag a zsűritagok számára szervezett egy idő előtti, abszolut premier tesztelést Frankfurtban, ahol a világon elsőként vezethettük újságíróként az elektromos Corsát. Hogy mi volt Dános András legemlékezetesebb pillanata az elmúlt 30 évből? Ezt ő maga nyilatkozta egy korábbi interjúban: Mindenképpen az első autó legördülése, a magyar Opel Astra megszületése. Előzményünk nem volt, nem is lehetett az elsőt csak egyszer lehet elkövetni. Óriási média sztorit csaptunk. A politikai rendszerváltás gazdasági szimbóluma volt, ha úgy tetszik a gazdasági rendszerváltás egy fontos mozzanata. Antall József miniszterelnök betegen is vállalta, hogy jön és levezeti az autót a sorról. Jópofa háttértörténet, hogy előtte hetekig volt egy Astra Antall Józsefnél. Miniszterelnökként nem igazán vezetett, vagy vezethetett, hisz mindenhová állami autón sofőr vitte. Így adtunk neki egy – még természetesen import - Astrát, amelyen gyakorolta a vezetést. Nem is volt gond, a GM európai elnökével levezette az autót. Óriási történet volt. Kézi munkával raktuk össze a díszletet, emelőkosaras járművel tettük fel a zászlókat a megfelelő helyekre. Farmerban, trikóban este fél tízkor még aggattunk a gyárban. A táborverés időszaka volt ez, amit az első autó elkészülése koronázott meg. Utána követte a motorgyár avatása. Az már nem generált akkora figyelmet. Hiába volt a motorgyártás gazdasági értelemben messze a húzóprofil, mégis az autó kapta a legnagyobb figyelmet. Guinness-rekordot döntöttünk az avatással: mi egy év alatt háromszor avattuk fel ugyanazt a gyárat. A harmadik avatáson, az októberi ünnepélyes gyárátadáson, Göncz Árpád akkori államelnök volt a díszvendég. Az úttörő időszak rendkívül izgalmas volt. A nehézségeket átvészeltük, szinte csak pozitív emlékeim vannak. Az is emlékezetes volt, amikor pár évvel később Jack Smith GM-elnök másodszor járt Magyarországon. Magas állami kitüntetést kapott. Ezzel az eseménnyel összekötöttük az Opel Omega B látványos bemutatóját a Budai Várban. Volt tűzijáték, meglepetés és gyönyörű környezet. Egy fél augusztus 20-át ellőttünk a Dunáról. Ma ezeket már nem lehetne megismételni, egy leleplezésre nem tudunk idehozni egy GM-elnököt. Az Év Autós PR-szakemberét 2021-ben is megválasztjuk, azok a PR-szakemberek esélyesek a kitüntetésre, akik az adott évben kiemelkedő segítséget nyújtanak az Év Magyar Autója zsűrijének a szakszerű szavazás lebonyolításában és messzemenőkig lehetővé teszik a jelölt autók alapos kipróbálását és tesztelését. A díjjal járó oklevelet az Év Magyar Autója díjakkal együtt adjuk át minden évben. Kiadja: Év Magyar Autója zsűri

A Scania bemutatja a villamosított hajtásrendszerek tanulmányát

2020.06.10.
„A házon belül kifejlesztett villamosítási tanulmányunk a közúti járművek villamosításában szerzett tapasztalatainkon alapul” – mondta Joel Granath, a Scania alelnöke. „Miután a Scania hosszú idők óta kiválóságnak számít a gázolajjal és alternatív üzemanyagokkal működő motorok gyártása terén, most a fejlesztések következő szintjére lépünk, nevezetesen a szén-dioxid-terhelést csökkentő villamosított rendszerekkel.” Fotó: Scania A villamosított hajtásrendszerek kompakt kialakításuk mellett kimagasló teljesítményt nyújtanak. Minden részegységük zökkenőmentesen együttműködik egymással, és ezeket egy közös vezérlőrendszer irányítja. Az egyetlen rendszervezérlő csatlakozási felület és az egyetlen mechanikus csatlakozási felület – CAN J1939 és SAE 1 – változatlan marad a korábbiakhoz képest, így egyszerűbb összekapcsolni külső részegységekkel. A Scania rendszerei modulárisak és méretezhetők lesznek, így az ügyfelek számos részegység közül válogathatnak, illetve társíthatják ezeket az adott alkalmazásnak és a sajátos követelményeknek megfelelően. A szén-dioxid-kibocsátás akár 92 százalékos csökkentésének lehetőségével a Scania hibrid elektromos rendszere egy villanymotorból és egy belső égésű motorból áll – közösen vagy önállóan is működő erőforrásokként. A hibrid elektromos rendszer eredményesen alkalmazható például kotrógépekben, dömperekben, kőtörőkben, autódarukban, betonszivattyúkban, valamint repülőtéri tűzoltóautókban. A hajózási ágazatban például ingajáratokat teljesítő hajókban, járműszállító kompokban, révkalauzhajókban és halgazdaságokat segítő hajókban lehet előnyös ez a rendszer. A hibrid megoldás rendkívüli nyomatékkal és már közvetlenül az alapjárati fordulatszámtól kiváló gázreakcióval javítja a hajtáslánc teljesítőképességét. Továbbá jelentősen csökkenti az üzemanyag-fogyasztást, miközben mérsékli az üzemeltetési   
Címkék: 

Pofátlan(tan)ítás – a civil autós rendőrökre nem számítottak

2020.06.10.
A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály munkatársai ismét civil autókból ellenőrizték a Budapesten közlekedőket. Az ellenőrzés során nemcsak a szabálytalankodó autósokat, hanem a motorosokat is kiszűrték. A filmet ITT nézheti meg. A rendőröknek ezúttal leginkább a gyorshajtókkal szemben kellett intézkedniük, de ismét volt olyan autós, aki áthajtottak a piroson. A szabálysértéseket minden esetben fedélzeti kamerával rögzítették. Egy Audi vezetője 70 km/h óra helyett 147 km/h-val, egy másik Audis szintén 70 km/h óra helyett 158 km/h-val, míg volt olyan motoros, aki 70 km/h helyett 135 km/h-val közlekedett. A gyorshajtók közül egy kapott 45 ezer forintos bírságot, míg a legtöbb sofőrt ennél nagyobb összegre, 90 ezer forintra vagy 130 ezer forintra bírságolták meg a rendőrök.  A civil autós ellenőrzéseket a Budapesti Rendőr-főkapitányság a jövőben is folytatni fogja. ...hogy mindenki hazaérjen!        

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója