Próbaút – Scania Streamline G450

2013.12.28.
Szerző: Alföldy MiklósTehát a középső méretű fülkével és az új második generációs, kombinált EGR-SCR Euro6-os, 12,7 literes, hathengeres 450 lóerős változatot, amelynek legnagyobb leadott nyomatéka 2350 Nm. A már korábban bemutatott kombinált kipufogódob természetesen ezen a járművön is megtalálható. Itt történik meg a kipufogógáz utánkezelése, és itt kaptak helyet a részecskeszűrők. Az alvázon újdonságként fedezhető fel az új AdBlue tartály, amely térfogata nagyobb, de nem foglal el több helyet az üzemanyagtartály rovására.Ledes hátsó lámpaegységMint már korábban arról hírt adtunk, az új járművek nem csupán egyszerű ráncfelvarráson estek át, bár első ránézésre nem sok különbséget fedezhet fel a felületes szemlélődő. A fülkék új légterelőket kaptak, ez mind az oldalsó, mind a tetőspoiler esetében igaz, csökkentendő a jármű légellenállását. Megújult a világítás, előre kombinált ledes-halogén egység segít az éjszakai vezetésben, hátul teljes mértékben ledes fényforrások biztosítják az észlelhetőséget. Az igazi változások azonban a vezetőülésből vehetőek észre igazán, főleg, hogy ez is megújult, kényelmesebb, jobb a réginél, hűthető és fűthető. Megújult a középkonzolon elhelyezett navigációt és a Hi-Fi-t is magában foglaló egység. Audio bemenet és USB csatlakozó is segíti az Mp3 zenefájlok lejátszását.Az új AdBlue tartály az integrált kipufogó-dob és az üzemanyagtank közöttA megszokott és bevált Opticrouise váltó új motorvezérléssel kombinálva is új szoftvert kapott. A vezető itt több haladási módot is választhat: Normál (Standard), Takarékos (Economy), Eröltetett (Power) üzemmódot. Építőipari járműveknél ez kiegészül egy Terep (Off-Road) funkcióval is. Az új légterelők, a váltó programja kombinálva a második generációs motorokkal nem titkoltan a minél takarékosabb üzemeltetést szolgálja. Természetesen a járművekben – így az általunk kipróbáltban is – megtalálható volt a gépkocsivezető munkáját értékelő és figyelő Driving Support rendszer is.A haladási mód kiválasztásának menüjeNem újdonság, csak itthon, hogy végre működik, hiszen elkészült hozzá a hazai utak adatait is tartalmazó szoftver, a Scania Active Prediction rendszer, amely a sebességtartó automatika kiegészítő berendezése. Ez az eszköz, amely szintén frissített vezérlést kapott a GPS koordináták alapján az út magassági változásait is figyeli, tudja, mikor következik emelkedő vagy lejtő, és ezt figyelembe véve határozza meg a beállított értékhez igazítva a jármű sebességét úgy, hogy az a legkevesebb üzemanyag felhasználásával haladjon.Az új tető-légterelőA próbaútra érkezett járműben tehát számos olyan újdonság volt található, amely izgalmas utazást ígért. A megszokott, valamivel 200 kilométernél hosszabb, autópályát, főutat, városi átkelési szakaszokat tartalmazó, változatos domborzati viszonyokkal jellemezhető tesztkörön kellemes meglepetést szerzett a 450-es G széria. A korábbi Euro6-os motorokhoz képest egyrészt sokkal csendesebb az autó, csak körülbelül 1400-as fordulat felett, ami nagyon magas és csak elinduláskor, tartós emelkedőn haladáskor engedi a váltó ilyen magasra a fordulatot, hallható gyenge kalapálásra emlékeztető hang a motorból. Ez egyébként jellemző az Euro6-os erőforrásokra, változó intenzitással persze. A magas forgatónyomatékot leadó hathengeres meglepően rugalmasan mozgatta a 40 tonna összgördülő-tömegre terhelt szerelvényt. Ez mind biztonságos gyorsítást, mind hosszabb emelkedőkön való jó haladási sebességet jelent.Az új első lámpák és az oldalsó légterelőAz M7-es érdi emelkedőjén sem lassult a jármű 70-es tempó alá, úgy, hogy a váltó mindvégig Economy módban maradt. A fogyasztásra sem lehet panasz, tartósan autópályán haladva bőven 30 liter alatt maradt, ami egy még be sem járatott, nyers járműnél, a kocsit nem ismerve, azt először vezetve igen jó érték. Hazai körülmények között most nyílt először alkalom arra, hogy az Active Prediction rendszert kipróbálhassuk. A takarékos vezetésre kevésbé fogékony, a gázt padlóig taposni szerető pilótáknak nem ez lesz a kedvenc játékszere, pedig a rendszer jó, és az átlagsebességet sem rontja, ezt a mostani utunk során is bebizonyosodott. A tempomaton beállított haladási sebességhez, azt középértéknek véve a program egy 10 kilométeres haladási sebesség intervallumban dolgozik.A GPS koordinátákat és az út magassági viszonyait figyelve ebben a sebességintervallumban szabályozza a jármű haladását úgy, hogy annak mozgási energiáját maximálisan kihasználja. Tehát, emelkedőn felfelé haladva fokozatosan csökkenti a jármű sebességét, hagyva, hogy a lendület vigye fel a járművet a felső holtpontig, majd a lejtőhöz érve azt hagyja felgyorsulni a beállított maximális sebességig. Mindezt persze a 90-es limit alatt. Ezzel az eszközzel több, mint öt százalékos fogyasztáscsökkentés érhető el. Kipróbálva a rendszert kiderült, az előttem haladó kamiontól csak emelkedőkön maradtam le, a következő lejtő aljára, vagy vízszintes szakaszokhoz érve ugyanott haladtam mögötte.A gépkocsivezető munkahelye a megszokott magas minőséget képviseli, az új ülés kényelmes. A belső sokban nem változott a korábbiakhoz képest, a kezelőszervek könnyen elérhetőek, a műszerfal tiszta, áttekinthető, a kilátás jó és a jármű igen csendes, így zajterheléses fáradtságról sem nagyon beszélhetünk.Tombol tehát a fogyasztáscsökkentési verseny, ennek köszönhető, hogy az új Streamline-ok is számos újdonsággal és továbbfejlesztett korábbi ötletekkel rendelkeznek, mindemellett megtartva azokat a jó tulajdonságokat, amelyek jellemzőek a griffmadaras márkára.(A cikk az AutóKözlekedés 2013. 9. számában jelent meg)
Címkék: 

A Hankook Tire európai igazgatója új pozícióba lép

2013.12.28.
- Jin-Wook Choi, a Hankook Tire alelnöke és európai igazgatója elhagyja jelenlegi posztját, és új tanácsadói szerepet vállal a prémium gumiabroncsgyártó központi igazgatóságában. Jin-Wook Choi (65) 38 éve áll a Hankook cégcsoport alkalmazásában, és 1975-ös belépése óta több mint 13 évet csúcsvezetői pozícióban töltött szerte a világon.Közgazdasági diplomájának megszerzése után karrierje során komoly tapasztalatokat szerzett mind az értékesítési, mind pedig különféle termelési részlegek vezetésében. Miután Észak-Amerikában, majd Kínában vezetői pozíciókat töltött be, Jin-Wook Choi a vállalat európai piaci pozícióinak erősítése és bővítése terén könyvelhetett el kiemelkedő sikereket Németországban, ahol a Hankook helyi leányvállalatának igazgatójaként dolgozott az 1990-es évek közepétől a végéig. Erőfeszítéseinek köszönhetően a gumiabroncsgyártó világszinten legnagyobb helyi leányvállalatát építette ki a gumiabroncs értékesítés tekintetében.Az elmúlt öt évben a vállalat legnagyobb piaci régiójának operatív igazgatójaként Jin-Wook Choi különösen fontos szerepet játszott a cég európai tevékenységének fejlesztésében, mind a mennyiség mind pedig a minőség szempontjából. Személyes célját követve, hogy a Hankook márkát az európai prémium gumiabroncsgyártók közé emelje, Közép- és Kelet-Európa felé bővítette a vállalat üzleti tevékenységét, különös figyelemet fordítva a Hankook Tire csúcstechnológiával felszerelt magyarországi gumiabroncsgyárának fejlesztésére. Ezzel megteremtette a termelés háromszorosára növelésének alapjait, ami a gyár jövő évben induló harmadik ütemével fog megvalósulni. Vezetése alatt a Hankook a világ legjelentősebb túraautó bajnoksága, a DTM kizárólagos beszállítója illetve az UEFA Európa Liga prémium szponzora lett, valamint eredeti gyári beszállítói megbízásokat kapott a világszinten vezető német autógyártóktól, a BMW-től és a Mercedes-Benztől.– Az elmúlt öt évben mennyiség és minőség tekintetében is meg tudtuk alapozni a Hankook kitűnő hírnevét. Európai ügyfeleink és vásárlóink ma már egyre inkább prémium brandként ismerik el márkánkat, amely felveszi a versenyt más vezető gumiabroncs márkákkal. Az elmúlt fél évtizedben Európában végzett erőfeszítéseink és kemény munkánk kifizetődött. Ez hatalmas sikernek tekinthető a hosszú távú célunk elérése felé vezető úton, amely arra irányul, hogy világszinten vezető, csúcsminőségű gumiabroncs-gyártóvá váljunk. – összegezte az elmúlt éveket Jin-Wok Choi. – Most elérkezett az idő, hogy megköszönjem minden alkalmazottunknak az elmúlt években tett erőfeszítéseit és nagyszerű támogatását.
Címkék: 

Tóbiás és Balambér kalandjai - Óvatosan az utcán!

2013.12.27.
Szeretnéd végre megtudni, hogy hogyan tudod gyermeked játékosan a biztonságos közlekedésre nevelni? Rendeld meg a Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai című hangoskönyvet!Több mint 20.000 szülő már tudja, hogyan taníthatja meg egyszerűen és hatékonyan gyermekének a tudatos, biztonságos közlekedés alapjait. Hiszen a Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai című hangoskönyv az izgalmas mesék mellett, a játszva tanulásról szól! Akár az autóban, akár lefekvés előtt esti meseként hallgatva, a két kutyakölyök történetein keresztül a közlekedés olyan alapvető szabályai elevenednek meg, mint például a zebrán áthaladás, a buszon vagy iskolába történő közlekedés.Hallgass bele a Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai című mesébe:https://soundcloud.com/tobias-es-balamber/uton-az-iskolabaA 4 mesét, 3 dalt és egy interaktív kifestő játékot tartalmazó CD itt rendelhető meg:http://goo.gl/6jNuzT 

Mérleg 2013: Eppel Jánossal, a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatójával

2013.12.27.
Szerző: Heimer GyörgyHány új autót hozhatnak az idén forgalomba? Melyik a legnépszerűbb modell, s melyik nem hozta a remélt eladási szintet?2013-at a tavalyinál jobb eredménnyel zárjuk, 20500 gépkocsi átadásával számolunk. Mindez a flottaértékesítésben résztvevő kollégák sikere is, hiszen még mindig ez az ágazat adja forgalmunk 70-80 százalékát. Nem kis mértékben ennek tulajdonítom, hogy cégforgalmunkban és a teljes hazai piacon is a Skoda Octavia a legnépszerűbb modell, de utána szorosan következik a Volkswagen Golf és a Jetta is. Arra számítunk, hogy minden márkánk teljesíti – vagy némileg túlteljesíti a terveket – így nincs olyan modell, amely nem hozta a remélt eladási szintet.Eppel JánosMit sorolna a 2013-as esztendő sikerei és kudarcai közé a cég szempontjából?Természetesen az üzleti siker nagyban múlik cégünk szervezettségén, munkatársaink szakképzettségének és munkájának minőségén. Azt mondhatom, a piaci eredmények visszaigazolták, hogy cégeink – hiszen itt a márkakereskedésekre és a Porsche Hungaria Pénzügyi Csoportra is gondolni kell – minden területen megállták helyüket. Fontos fejleményként értékelem, hogy az autópiacra ható gazdasági környezet és szabályozás is pozitívan hatott az üzletmenetre. Elsősorban a bérautók áfájának visszaigényelhetőségére és a márkaszervizek tevékenységét támogató törvényi környezetre gondolok.A hazai járműkereskedelem szereplői már évek óta torz struktúrában, a céges forgalomnövekedésért versengenek. Mekkora a céges eladások részaránya a teljes forgalomban, s hány autót reexportáltak?Nem nevezném ezt a helyzetet torznak, mert a céges és a közületi beszerzések egyenrangúak a magánszemélyek vásárlásaival, csak most még az utóbbiak számára nem állt helyre a vásárlásra ösztönző gazdasági-finanszírozási környezet. Mint ahogy arra már utaltam, a flotta-üzletág értékesítésének aránya 80 százalék körül mozog, sőt a Skoda és a VW esetében ezek egy kicsit meg is haladják az átlagos mutatót. A reexporttal csak kivételes esetben élnek a márkakereskedések, ennek aránya nem jelentős.Az idei év tapasztalatai alapján hogyan jellemezné a céges értékesítést? Hogyan alakult az idei árverseny: lejjebb kellett-e szorítani az árakat? Lát-e elmozdulást a magánvevők keresletében a korábbi válságos évekhez viszonyítva?Először is a Porsche Hungaria által képviselt márkák soha nem vettek részt az árversenyben, erősségük az ár-érték arányban és a szolgáltatási háttérben rejlik. Persze a céges értékesítés terén most nagy a verseny, így itt is csak ezekkel tudunk eredményt elérni. Ezért kezeljük kiemelten az ügyfél-elégedettség mérését és javítását. Hálózatunk erejét mutatja, hogy szinte minden márka szakemberei az élen végeztek az európai szintű összehasonlításban. A magánvevők megtartásában is ennek van kiemelt szerepe, nagyobb számban viszont csak a finanszírozási helyzet javulása után jelennek majd meg a piacon.Az autópiaci dekonjunktúrának még nincs vége. Tovább apadt-e a márkakereskedői hálózat, el kellett még bocsátani munkatársakat?Hálózatunkban a megszűnt és az újjáalakult márkakereskedések száma lényegében kiegyenlíti egymást, ebben 2013 nem hozott lényeges változást. Ezzel együtt természetesen az importőr és a Pénzügyi Csoport továbbra is kiemelten kezeli a hálózat stabilitásának és eredményes működésének támogatását.Hogyan teljesített a szerviz-üzletág? Hoztak-e eredményt azok az erőfeszítések, amelyek azt célozták, hogy az ügyfelek a fekete vagy legalábbis az olcsóbb, független javítók helyett a márkaszervizekbe hordják járműveiket?A Porsche Hungaria márkái három éve még nagyobb hangsúlyt helyeznek a szerviz-marketingre, e téren mi is szorosan együttműködnünk a szakmai szervezetekkel és a többi importőrrel. Értékelésünk szerint e kampányok egyértelműen sikeresek voltak, az adatok arról tanúskodnak, hogy nagy számban sikerült meggyőzni ügyfeleinket a márkakereskedői hálózat egyértelmű előnyeiről. Az is természetes, hogy csak kampányokkal nem lehet eredményt elérni, így központi szerepet kaptak az autótulajdonosoknak anyagi előnyt is hozó Szerviz 4+, Service 8+ vagy a Go!Service nevű programok.Mire számít 2014-ben? Hogyan alakulhat jövőre a fizetőképes kereslet? Mit várnak a kormányzattól a járműértékesítés fellendítése érdekében? Milyen új (húzó)modellek megjelenése várható?Gyors piacbővülésre továbbra sem számítok, óvatos optimizmussal tekintek a jövő évre, várhatóan marad a jelenlegi alacsony bővülési ütem. A kormányzat által több, az ágazat legálisan működő szereplőit támogató javaslat is ismert, így további javulást várunk a piaci szereplők tevékenységének kifehérítésében, az adó- és pénzügyi fegyelem erősítésében. 2014-ben többek között megújul a VW Polo, érkezik az új Passat, s az új Skoda Fabia. Az Audinál jön a győri gyártású TT Coupé és az A3 Sportback, a SEAT pedig bemutatja a Leon Cupra új változatát.
Címkék: 

Vissza Dakarba: Rajt a Hõsök terérõl!

2013.12.27.
Ebben osztozik Szalayékkal a kamionos Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió, amely immár ötödször áll rajthoz a klasszikus Dakarok útvonalán haladó viadalon, és ugyancsak a Hõsök terérõl indult el Franciaország felé. „Mindenképp vissza akartunk térni Afrikába, hiszen a Szaharában szerettük meg a sivatagi versenyzést – mondta Szalay Balázs. – Hogy mi a célunk? Az, hogy a lehetõ legtöbb szakaszon a kétszeres Dakar-gyõztes Jean-Louis Schlesser elõtt végezzünk, már csak azért is, mert fogadtunk vele, s azért is, mert az utóbbi négy Africa Race-t õ nyerte meg. Mindent megteszünk majd a gyõzelemért, bár nem lesz könnyû dolgunk, hiszen a Szahara rettenetesen kemény ellenfél. Itt nincsenek aszfaltos utak néhány kilométerre a pályától, itt tudsz úgy menni órákat, hogy egyáltalán senkivel sem találkozol. Éppen ez benne a kalandos, ez benne a szép.”Szalay Balázs azt is elárulta a Hősök terén összegyűlt újságíróknak, hogy minden országban a helyi hadsereg vigyáz a mezőnyre, vagyis alapvetően nincs ok az aggodalomra. Még akkor sem, ha Afrika teljesen kiszámíthatatlan, és mindig adódhatnak váratlan helyzetek. „Kétezer-hétben jártunk legutóbb Afrikában, úgyhogy nincs értékelhető emlékem az útvonalról, de a Szahara kihívásait mindketten ismerjük, ami azért nem hátrány – mondta a navigátor, Bunkoczi László. – Azt megtanultuk az elmúlt évek során, hogy mindig csak az adott nappal érdemes foglalkozni, mert ha túlságosan előre nézünk, az megbosszulja magát. Nagyon várom már a versenyt, amelyről szeretnénk úgy hazajönni, hogy elmondhassuk: megálltuk a helyünket.” Nos, a behajózás után szilveszterkor Marokkóban rajtol a mezőny, már egy éles – bár a többihez képest – rövid szakasszal, hogy a versenyzők ráérezzenek Afrika ízére. 
Címkék: 

Audi: négy év alatt 22 milliárd euró fejlesztésre

2013.12.27.
A konszern történetének legnagyobb arányú modell- és technológiafejlesztésébe kezd jövőre az Audi. Négy év alatt 22 milliárd eurót költenek fejlesztésre - jelentették be pénteken Ingolstadtban.A fejlesztés nyertesei a németországi központ Ingolstadt, valamint Neckarsulm, a 22 milliárd euró felét e két gyártóbázis kapja.Audi A8-as Neckarsulmből. Ez a telephely is a fejlesztés nagy nyertese.A fő cél az Audinál, hogy 2020-ra a mostani másfél milliós éves darabszám kétmillióra emelkedjen. A másfél millió autó eladását 2015-re célozta meg az Audi, a terv azonban már az idén teljesült.A modelloffenzíva lényege, hogy a kínálatot a jelenli 49 típusról 60-ra emeljék. Ingolstadtban 2016-ban kezdik el gyártani a Q1-es vadonatúj autót.A fejlesztés a létszámbővítáést is igényli. Jövőre a két említett német telephelyen 700 fiatal kezdi meg szakmai képzését.Az Audi csak Németországban 50.000 embert foglalkoztat. A bővítés a külföldet is érinti. Jövőre a mexikói gyár belépésével ezerrel bővítik munkatársaik számát Dél-Amerikában, ahol 2016-tól a Q5-ös gyártása is megkezdődik.
Címkék: 

Cégértékek 2013: Apple 1., Volkswagen 51., Daimler 88.

2013.12.27.
A legértékesebb.Az élen a sorrend a következő: Apple 489,9 milliárd dollár. Mögötte az olajóriás Exxon (434,4 milliárd dollár, majd az internetkonszern Google (362,9 Mrd dollár), a Microsoft (302,6 Mrd dollár), Warren Buffetts Investmentholding Berkshire Hathaway (287 Mrd dollár).Németországban a VW a legértékesebb cég.A német cégek közül a legértékesebb a Volkswagen, értéke122 milliárd dollár, ezzel az 51. helyre került. A Daimler értékét 88,5 milliárd amerikai dollárra hozták ki, ezzel a 88. A Daimlert megelőzi a Siemens (53.), a járműiparhoz erős kötödésú SAP (63.), BASF (76.)2013-ban a száz legértékesebb cég tovább tudta növelni vagyonát, együttesen 14,8 billió dollárt érnek, 15 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az átlagot felülmúlva 23 százalékkal gyarapodtak az amerikai cégek, értékük 7,9 billió dollár.Jól cseng a név, de a százas listán csak 88.Ugyancsak 23 százalékkal érnek többet a százas listán szereplő német cégek, értékük 637 milliárd dollár 
Címkék: 

Már náluk is: öregszik az amerikai autóállomány

2013.12.27.
Az IHS Automotive kutatóintézet legfrissebb felmérése szerint az amerikai autók átlagéletkora 11,3 év, az előző évekhez képest lassúbb ütemben, de 2018-ig tovább emelkedik, amikor már 11,5 év lesz.A globális gazdasági válság kezdetekor, 2008-ban az amerikai autópark átlagéletkora mintegy tíz év volt, ami 11,3 évre emelkedett az idei év végére. 2002 és 2007 között az amerikai autóállomány átlagéletkora 4 százalékkal, 2008 és 2013 között 14 százalékkal emelkedett.Az amerikai gazdaság romlása, a munkanélküliség emelkedése, a családok pénzügyi helyzetének bizonytalansága miatt egyre több autótulajdonos tolta el járművének újra való cserélését.Ez viszont azzal járt, hogy megnőtt a használt autók iránti kereslet, ami felhajtotta azok árát, s mára jelentősen szűkült a viszonylag új és a vadonatúj autók közötti árkülönbözet. Elemzők szerint az amerikai gazdaság élénkülésével az autótulajdonosok bátrabban döntenek majd az újautók vásárlása mellett, de belátható időn belül ez sem javít érdemben az amerikai autópark átlagéletkorán.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója