Ha ezt a házasságot nyélbe ütik, befellegzett az olasz autóiparnak

2024.10.05.
A Renault marketingesei már szervezik az esküvőt a Stellantis gigacéggel. Ez a pletyka kering az olasz sajtóban. Volt erről már szó idén februárban is és most a hírek újra szárnyra kaptak. A készülő fúzióról, mellyel a Renault beolvadna a Stellantisba. A Stellantis és a Renault közötti házasság révén Franciaország egyértelműen tovább erősítené súlyát az autópiacon. A pletykák már az új vezérigazgatót is megnevezték: az autós óriáscég tetején a Renault vezérigazgatója, Luca De Meo állna, persze, csak 2026-tól, amikor a jelenlegi CEO, Carlos Tavares nyugdíjba vonul. Bár „nincs terv a más gyártókkal való egyesülésre” – mondta John Elkann, a Stellantis elnöke a Reutersnek, és „a csoport a hosszú távú üzleti tervének végrehajtására összpontosít”, mégis, növekszik a spekuláció a két cég közötti európai együttműködés létrehozásáról. Hiszen a folyamatos fejlődésnek kitett autóipari ágazatban a csapatként való fellépés lehetővé tenné a láthatáron lévő nehézségek leküzdését. Ugyanis minden márka számára kihívás, hogy új stratégiákat fogadjanak el a költségek csökkentése, valamint a könnyebb és olcsóbb elektromos járművek gyártása érdekében. És hogy stratégiát dolgozzanak ki a kínai invázió ellen. Tehát az együttes fellépés, a technikai és gazdasági potenciál megosztásának gondolata csábító. Mert az idők változnak és a függetlenség útja azt kockáztatja, hogy a termelés kontraproduktívvá válik.  Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója azonban meghúzná a kéziféket. Mert a francia érdekek előtérbe helyezése és az európai autóipar megmentése fedőnév alatti projekt megvalósulása nem kedvező folyamatok elindítását jelentené Olaszországban. Mindenekelőtt munkahelyek ezrei kerülnének veszélybe. És a már így is évek óta válságokkal küzdő olasz üzemek alkalmazottai látnák kárát ennek a látványos menyegzőnek. A vállalatok tervéről talán konkrétabb képet kaphatunk az október 15-ére tervezett kerekasztal megbeszélésen, ahol a Stellantis, a Renault és az esetleges szövetségesként szóba jöhető BMW vezérigazgatója tárgyal majd. Forrás: corriere.it, quifinanza.it, virgilio.it

125 éves a Közlekedési Múzeum – II. rész

2024.10.04.
Az első részben a Múzeum gyűjteményébe autók közül mutattunk be néhányat, most az archívumba pillantunk be. A 2017-ben elkezdett megújulás a mai napig tart, s az elmúlt évek tapasztalai alapján megállapítható, hogy sokáig senki nem tudta pontosan, hogy mi mindent rejt a Múzeum archívuma – mára már picit tisztult a kép. A tisztánlátást nem csupán a részletes, aprólékos leltárkönyvek hiánya nehezíti. Sajnos a régmúltban lefektetett dokumentum-megőrzési irányelveknek köszönhetően jópár hagyaték szétszórodott a különböző archívumi részlegek között: a fényképeket, negatívokat, dokumentumokat külön-külön kezelték, ráadásul ha az irategyütteshez könyv vagy újság is tartozott, akkor azt a könyvtárban helyezték el. Elvben az irattárban elhelyezett szerződésekből, átadási papírokból lehetne képet kapni ezekről a hagyatékokról, ám számos irat az évtizedek során elveszett. Szerencsére később ezen a gyakorlaton lazítottak, így a „Témagyűjteménynek” nevezett részlegen belül több érdekességre is bukkanhat a kutató. A másik probléma, hogy a fotók, negatívok, csík- és diafilmek leltározása során nem különböztették meg az eredeti és a másolatban érkező képeket. Az archívum átnézése során ezt a poblémát sikerült orvosolni. Azzal együtt is, hogy hosszú még az út, már most be lehet számolni néhány különlegességről. A munka most is folytatódik, s mindig tartogat meglepetéseket. Vannak olyan érdekességek, amelyeket itt csak említeni tudunk: pl. a Marta gyár alaprajza az első világháború idejeből, ezen kívül a „Géperejű jármű műszaki rajzgyűjtemény”, amelyben például a Fejes-féle lemezautó részletrajzai is megtalálhatók, továbbá a Magyar Waggon és Gépgyár gépjármű-részlegének 1913-1945. közti rendelési könyve, amely nélkülözhetetlen forrás a Rába történetének feltárásához, illetve Galamb József és Farkas Jenő angol nyelvű életrajzi interjúinak legépelt változata, amely az egykor a Fordnál dolgozó magyarok élettörténetébe nyújt betekintést. Hasonló interjúkat a Közlekedési Múzeum munkatársai is készítettek a magyar repüléstörténet még az 1950-es évek végén, 1960-as évek elején élő szemtanúival. Köztük szerepelt Csermely Károly is, akinek visszaemlékezéseiből a hazai gépjárműkereskedelem kezdő lépéseinek újabb részletei rajzolódtak ki. Tazio Nuvolari az 1936-os Magyar Nagydíj győztese Alfa Romeo versenyautóján a Népligetben. Jelzet: MMKM TFGY 2018.1109.1. 1961-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképcsarnokából többszáz üvegnegatív került át a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe. A válogatás eléggé eklektikusra sikerült, hiszen ökröket hajtó kisgyerektől, bicikliző majmokon (!) át az 1930-as években készült utcai felvételekig széles a negatívok tematikája. Természetesen számos, a két világháború közti időszakban készült motoros kép is található a gyűjteményben: autó- és motorversenyek riportfotói, autójavítók stb.   Csonka 8/10 LE személyautó a Műegyetem épülete előtt a Budai rakparton. Jelzet: MMKM TFGY 2018.1336.5. Szemmáry György, aki az 1900-as évek elején Csonka János munkatársaként tevékenykedett, majd az aradi Marta autógyárban helyezkedett el 1966-ban számos üvegnegatívot, iratokat és könyveket ajándékozott a Múzeumnak. Képei számos kiadványban megjelentek. MÁG Magosix az 1927-es Magyar Túraúton. Munkácsi Márton felvétele. Jelzet: MMKM TFGY 8586. Somogyi Andor a MÁG egykori főmérnöke 1966-ban látogatta meg a Múzeumot. Bálint Sándor még évtizedekkel később is szeretettel emlékezett a „kisöregre”, akinek visszaemlékezései és fényképei hozzájárultak a MÁG történetének feltárásához. Trolibusz építése a Ganz üzemcsarnokában, 1933-ban. Jelzet: MMKM TTOKMGY 2019.2.1. I/1248 Az elmúlt évtizedekben az Országos Műszaki Múzeum és a Közlekedési Múzeum is kapott albumokat, fényképeket, „kékmásolatokat” és üvegnegatívokat, amelyeket a ”Technikatörténeti Okmány és Iratgyűjteményben” sikerült egységes anyaggá rendezni úgy, hogy az egyes dokumentumtípusokat továbbra is külön kezelik. Egykor ilyen buszokkal intézték a vidéki autóbuszközlekedést… 24 személyes Ford-alapú utánfutós szerkezet. Jelzet: MMKM TFGY 4168. Hangay Gyula, Quitt Emil és Fuchs Jenő 1924-ben alapították meg a Start Autófelszerelési és Műszaki Vállalatot Budapesten, amely Budapesten, Esztergomban, továbbá Jász-Nagykun-Szolnok megyében, majd Tata környékén is üzemeltett autóbusz-járatokat. A vállalat még a második világháború után is folytatta működését egészen az államosításokig. Hangay Gyula, aki az első világháborúban az aszódi repülőgépgyárban dolgozott 1960-ban adott át fényképeket a Múzeumnak. Sir Malcolm Campbell, a világ legyorsabb emberének dedikált fényképe. Jelzet: MMKM TEMGY 34 Sir Malcolm Campbell 1933-ban látogatott Budapestre. Az apropó egy nemzetközi újságíró kongresszus volt, amelyre Campbellt, mint a Daily Mail sportrovatának vezetőjét delegálták. Persze sokan kíváncsiak voltak arra az emberre, aki alig néhány hónappal korábban a sebességi világrekordot 272 mérföld/óra azaz 437 km/h-ra javította Bluebird nevű járművével. A képet Campbell „barátjának” Illésnek ajánlotta. Illés István (1883-1968) már az első világháború előtt autós újságírással foglalkozott, majd 1922-1938. között a Királyi Magyar Automobil Club hivatalos lapjának, az Autónak volt a szerkesztője. A második világháború után a Közlekedési Múzeum gépjárműközlekedési gyűjteményének létrehozásában is segítséget nyújtott. Glattfelder-karosszériás Renault az első magyar Kiskocsiversenyen 1912-ben. Jelzet: MMKM TEMGY 78/Fortepan 133325 Vértessy (korábban Vértes) Vilmos István (1884-1973) gépészmérnök, miniszteri tanácsos, államvasúti üzletigazgató, országgyűlési képviselő élete alkonyán úgy döntött, hogy az általa összegyűjtött vasúti és gépjárműtörténeti iratanyagot megosztja a nyilvánossággal. Hagyatékából a Magyar Nemzeti Múzeum és a Közlekedési Múzeum is részesült. Fiatal korában részt vett szinte az összes magyar autóversenyen, s megőrizte azok dokumentációját, így az első világháború előtti rendezvények programfüzeteit és ott készült fényképeket is. Mátra reklámlap. Jelzet: MMKM TEMGY 2009.1.1 Urbach László (1904-1977) az 1920-as években sikeres motorkerékpár-versenyző és kereskedő volt. A második világháború előtt mutatta be saját fejlesztésű Mátra motorkerékpárját, amely az egyik legsikeresebb hazai kismotorkerékpár lett. Gyártását a második világháború után is, egészen az államosításig folytatták. A megváltozott politikai és gazdasági környezetben Urbach először nehezen boldogult. Az ötvenes években először a Messerschmitt Kabinenroller törpeautó hazai gyártását próbálta megszervezni, majd kulcsszerepet játszott a Dongó segédmotoros kerékpár illetve a Berva robogó kifejlesztésében. Ocskay Zoltán szakíró gondozásában még az idén megjelenik egy kötet életéről, amelynek fontos része Urbach László lánya, Urbach Zsuzsa által a Múzeumnak átadott hagyaték. Valószínűleg az első Panhard-Levassor Magyarországon. Jelzet: MMKM TEMGY 101/972 „Hétfőn délután négy órakor Törley József Párizsból 9 nap alatt uj 20 lóerejű Panhard-Levassor kocsiján Budapestre érkezett. Ez volt az új kocsi első útja. Az utat kényelmes tempóban nagy pihenőkkel tették meg. A kocsinak semmi baja sincsen. Az automobil megérkezése nagy feltűnést keltett, mert a kocsi Párizs—Budapest felírással volt ellátva s francia-magyar zászlókkal díszítve. Az óriási kocsi tetején a bőröndök voltak elhelyezve, elől ült a gépész és Törley. A zárt üveges hátsó részben Törley Gyula és Krisztinkovich Béla, kik együtt tették meg az utat Párizsból Budapestre” írta a Pesti Hírlap 1902 szeptemberében. A fénykép ifjabb Krisztinkovich Béla hagyatékából származik. 1931-ben ez a Nagy Géza-karosszériás Lancia Dilambda nyerte a legszebb magyar karosszéria díját a Concours d’Elegance szépségversenyen. Jelzet: MMKM TEMGY 103/973 Nagy Géza a két világháború közti korszak legismertebb hazai karosszériaépítője volt. Múzeumba került hagyatékában nem csupán a fotó, de a kupa is megtalálható!   Pentelényi János által tervezett személyautó-modell az 1950-es évekből. Jelzet: MMKM TEMGY 2008.2.1.Pentelényi János (1911-1996) miután lediplomázott a Weiss Manfréd műveknél helyezkedett el. A második világháborút követően ott építette 500, majd 600 cm3-es motorral szerelt kisautóját. A Pentével végzett kísérleteknek 1949-ben az vetett véget, hogy Pentelényit kinevezték a Csepel Autógyár főkonstruktőrének. A hagyatékában fennmaradt fotókból úgy tűnik, hogy szabadidejében továbbra is személyautókon törte a fejét. Austin A40 az 1959-es Budapesti Ipari Vásáron. Jelzet: MMKM TFGY CS475 Magyarországon 1950-től adminisztratív úton lehetetlenítették el a magánhasználatú személyautó-tartást. Az enyhülés 1958-ban jött el,s már akkor is megjelent néhány „nyugati” autó a Budapesti Ipari Vásáron. Egy évvel később már a Közlekedési Múzeum fotósa is meglátogatta a rendezvényt, s a Múzeum számára érdekes járművekről, tárgyakról készített képeket. MÁVAUT főműhelyében épített városnéző-mikrobusz szerelvény Tihanyban. Jelzet: MMKM TEMGY 2020.3.1. /I/00244 1970-ben a vidéki Autóbuszközlekedési Vállalatok hálózatából létrejött a Volán Tröszt. Az átalakulás részeként a vállalat fényképarchívumát, köztük fotóalbumokat és többezer fényképnegatívot átadtak a Közlekedési Múzeumnak. A javarészt leltározatlan anyag feldolgozása az elmúlt években számos kiváló szakember segítségével megtörtént.  

Elrabolta egy taxistól az autóját - elfogták

2024.10.04.
A tájékoztatás szerint a 27 éves férfi szerdán nem sokkal éjfél után taxit rendelt egy józsefvárosi kórházhoz, onnan egy XVIII. kerületi kisbolthoz vitette magát, majd amíg a taxis kint várt, bemászott a kerítésen, és az udvaron lévő hűtőből alkoholt lopott. A férfi ezt követően visszaszállt a taxiba, beült a sofőr mögé, az oldalához szorított egy hegyes tárgyat, és arra utasította a taxist, hogy üljön át az anyósülésre. A férfi ezt követően az autóval a Jég utcához hajtott. Amikor megálltak, felszólította a taxist, hogy adja át a pénzét, iratait és a telefonját. Az elkövető ezután kiparancsolta a sofőrt az autóból, majd elhajtott. A cselekmény során nem sérült meg senki - ismertették. A XVIII. kerületi rendőrök még aznap azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 27 éves férfit. Időközben kiderült, hogy a férfi az 5 millió forint értékű taxit 800 ezer forintért eladta egy általa nem ismert embernek, akinek gyanús lett a tranzakció, ezért bement a monori rendőrkapitányságra és elmondta a történetet. A XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai péntek délben Pestszentlőrincen, egy garázssor előtt elfogták a 27 éves férfit, akit rablás bűntett és lopás vétség gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd egy büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, mivel egy korábbi börtönbüntetését nem kezdte meg - áll a rendőrség közleményében.  

Önállóságra tanítják a robotokat

2024.10.04.
Egy olyan szoftver fejlesztését kapták feladatul a grazi egyetemen a diákok, amely képessé teszi a robotokat arra, hogy autonóm módon, vagyis önállóan legyenek képesek döntéseket hozni. Fél éven át dolgozott hat hallgató a Grazi Műszaki Egyetem (TU Graz) Human-Centered Computing (HCC) Labs – Emberközpontú Számítástechnikai Laboratóriumában, majd egy kísérlet során próbálták ki egy ANYmal nevű négylábú robottal az eredményt – mondja Koczka André. A feladatot Gerald Steinbauer, az egyetem docense adta, aki a diákcsapat konzulense volt. Fotó: volksgruppen.orf.at A leginkább kutyára hasonlító robot mintegy nyolc kilométernyi utat tett meg a városban önállóan, emberi beavatkozás nélkül, hogy az egyetemtől eljusson a kijelölt célállomásra. Eközben, hogy spóroljon az akkumulátorával, villamosra is szállt: a megállóba a közlekedési lámpákat is figyelembe véve jutott el, valamint felismerte, hogy megérkezik a villamos, az ajtaja kinyílik, és felszállhat. A villamoson azután „leült“, így is növelve a saját kapacitásának idejét, és ezzel kiterjesztve azt a távolságot, ameddig eljuthat. A robotot az egyetem kapta Svájcból, amit a Bundesministerium für Finanzen (Pénzügyminisztérium) finanszírozott. Koczka André kiemelte, hogy ez azért is fontos, mert így nem egyetlen projekt számára biztosították ezt a nagy értékű eszközt. A robot használatával számos területen van módja a hallgatóknak arra, hogy fejlesztéseket végezzenek. Koczka André most egy másik robottal, egy a MERCATOR nevű, négykerekű platformhoz hasonlóval végez fejlesztéseket, együttműködésben a hadsereggel. Ennek az egyik célja, hogy hegyi, erdei terepen képes legyen a jármű közlekedni, és akár sérültet is szállítani. Az elsődleges szempont itt is az önállóság. A robot a szoftvernek köszönhetően képes döntéseket hozni, önállóan mozogni, így számos területen lehet bevetni. Koczka André ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a robotika célja sosem az, hogy kiszorítsa az embert, hanem az emberek életkörülményeinek javítása. Olyan helyen ahol sugárzás, vagy mérgező anyag lehet a levegőben, esetleg természeti vagy egyéb katasztrófa sújtotta területen, ahol az ember életveszélybe kerülne a segítségnyújtás közben, egy önálló mozgásra képes robot lehet a megoldás. De a robotok működtetésére, sőt azok elkészítésére is emberi munkaerőre van szükség. Forrás: VOLKSGRUPPEN.ORF.AT  

Egyhetes fokozott rendőrségi razzia kezdődik, ezeket ellenőrzik

2024.10.04.
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) „Focus on the road”  „Figyeld az utat!” elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez az elmúlt évekhez hasonlóan most is csatlakozott a magyar rendőrség. A rendőrök Magyarország egész területén elsősorban a menet közbeni mobiltelefon használatot ellenőrzik majd, valamint minden olyan magatartást, amely vezetés közben a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával veszélyeztet. Ha például a járművezető menet közben bármilyen elektronikai eszköz működtet, vagy ilyen eszközön képi vagy szöveges adatokat megtekint. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Haszontalan dolgok az autókban, amikért súlyos árat fizetünk

2024.10.04.
Tetszik új autójának a technikai felszereltsége? Így lehetne egy mondatba sűríteni a J.D. Power felmérését, melyben minden évben 80 ezer autóst kérdeznek meg arról, hogy mennyire elégedettek frissen vásárolt kocsijuknak a technológiájával. (A frissen vásárolt ez esetben az adásvételtől eltelt 90 napot jelenti.) A felmérés a járművek fejlett technológiáival kapcsolatos felhasználói élményre összpontosít. A megkérdezettek pontozzák az egyes technikai elemeket, mint például a mesterséges intelligencián alapuló újdonságokat, az intelligens klímaberendezést, az arcfelismerést, az ujjlenyomat-olvasót. A tetszési index komoly jelző lehet az autógyártók felé: mire van igazából szüksége az autósoknak és mire nincs. Sutba vágnánk az automatikus irányító rendszereket A válaszadók többsége inkább kézi technológiával vezeti az autót. Annak ellenére, hogy a drága ADAS (Advanced Driver Assistance Systems) fejlett vezetéstámogató rendszerek egyre inkább rendelkezésre állnak, sok tulajdonos közömbös az értékük iránt. Nagyra értékelik azokat a funkciókat, amelyek közvetlenül kezelik a konkrét problémákat, például a hátrameneti vizuális vakfoltokat, az ADAS egyéb jellemzői azonban nem felelnek meg az elvárásoknak. A járművezetők úgy érzik, hogy képesek invazív beavatkozás nélkül is irányítani az autójukat. Túl sok képernyő, micsoda pazarlás Az új tulajdonosok nem látnak hozzáadott értéket a fedélzeti képernyők elterjedésében sem, különösen az utasok számára. Tekintve, hogy a járműveknek csak 10%-a szállít utasokat az első ülésen minden nap, a display bősége pazarlásnak hat. El kell mondani, hogy az érintőképernyős vezérlők intenzív telepítése (amelyet az európai biztonsági szervek nemrégiben kritizáltak) persze jó üzlet az autógyártók számára, mivel olcsóbb, mint a hagyományos tekerőgombok tervezése és gyártása. „Nem” a kütyükre Az új ügyfelek különböznek azoktól, akik a múltban lelkesen értékelték a Tesla-t, figyelmen kívül hagyva a minőségi problémákat. Az idei eredmények azt mutatják, hogy a kényeztetés (szerencsére – a szerk.) elveszíti vonzerejét a biztonsággal szemben. Forrás: automoto.it  

Az EU-s tagállamok megszavazták a Kínában gyártott elektromos autók büntetővámját

2024.10.04.
Az erről szóló közleményben az uniós testület mindazonáltal hozzátette: folytatják a tárgyalásokat Kínával egy alternatív, a WTO szabályozásaival teljes mértékben összhangban lévő megoldás kidolgozására. Az Európai Bizottság júliusban jelentette be, hogy ideiglenes kiegészítő vámot vet ki a Kínából érkező elektromos járművekre (EV), mert vizsgálataik szerint a kínai EV-k tisztességtelen kínai kormányzati támogatásban részesülnek, mely gazdasági kárral fenyegeti az uniós gyártókat. A javaslat ellen öt tagállam, köztük Németország és Magyarország szavazott, 12 ország pedig - beleértve Spanyolországot és Svédországot - tartózkodott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Ezeknek a használt autóknak legnagyobb az értékvesztése

2024.10.04.
A koronavírus-járvány alaposan átrendezte bolygónk életét és annak minden részletét. Voltak ellátási gondok – mikrochipből például sokkal kevesebb készült, mint amennyire szükség lett volna -, így az elmúlt években kevesebb új autó került forgalomba. Ennek az lett a hatása, hogy a használtpiacra kevesebb eladó autó érkezett, sok vevő új helyett fiatal használtat vett, így felborult a kereslet és kínálat addigi egyensúlya. Egy amerikai felmérés arra jutott, hogy minden drágább lett, a használtautók pedig kevesebbet veszítenek értékükből, mint korábban. Ez a megállapítás azonban túl leegyszerűsítő, az ördög megint a részletekben lakik. A luxusautók (kivéve a Porsche egy-egy modelljét) továbbra is igazi pénztemetőnek számítanak, s szorosan felzárkóztak mögéjük az elektromos autók.  Utóbbi első hallásra talán meglepőnek tűnhet, ám ha a tények mögé nézünk, megértjük, hogy az új és használt EV-k iránti kereslet miért esett vissza drámaian. Az EV-k kezdeti népszerűségét az is táplálta, hogy a korai elfogadók nagy számban vásárolták őket. Aztán az évek során egy részük rájött, hogy mégsem olyan jó a leányzó fekvése: nem épült annyi töltő, mint amennyit ígértek, s ha van is, lehet, hogy sorba kell állni, vagy nem működik. S még ha minden stimmel is, a nyilvános töltőkön az áram ára többszöröse annak, amennyiért otthon a konnektorból jön. Akinek tehát nincs helye, lehetősége otthoni töltőt telepíttetni, és olcsóbb éjszakai árammal tölteni az EV-jét, annak a villanyautózás szó szerint drágább és kényelmetlenebb, mint belső égésű motoros autóval járni. Így ma ott tartunk, hogy egy elektromos autó öt év alatt az újkori értékének a felét elveszti – szemben egy hibriddel, amely 20-25 százalékkal kevesebbet veszít, sőt, ha Toyota embléma van rajta, akkor gyakorta még ennél is kevesebbet.  S ha már a Toyotánál tartunk: a japán gyártó hibridjei régóta elnyűhetetlen és megbízható termékek hírében állnak, a használtautók piaca pedig beárazza ezt az előnyt. Szemben a villanyautókkal, amelyek tartósságáról és megbízhatóságáról még nincsenek meg a tapasztalatok, így a vevők egy része vonakodik használt EV-t venni. Elektromos modellek értékvesztése az első 5 évben 1. Tesla 3 42,9% 2. Tesla X 49,9% 3. Nissan Leaf 50,8% 4. Chevrolet Bolt EV 51,1% 5. Tesla S 55,5% EV-k átlagos értéke   49,1% A villanymotor és az akkucsomag azonban nem feltétlenül jelent egyet a nagy értékvesztéssel. Elsősorban a Toyota hibridek jó hírének köszönhetően, az ilyen hajtáslánccal szerelt kocsik utcahosszal verik a villanyautókat, főleg, ha a ma legnépszerűbb SUV-karosszériába csomagolják őket. Hibridhajtású kompakt SUV-K értékvesztése az első öt évben 1. Toyota C-HR 24,4 % 2. Subaru Crosstrek 24,5 % 3. Honda HR-V 26,2 % 4. Toyota RAV4 27,2 % 5. Nissan Kicks 27,5 % Kategória átlagos értéke   38,0 % A Toyota hibridek egyébként akkor is jól szerepeltek, ha nem SUV-k, hiszen a Prius 27,9, a Corolla pedig még ennél is jobb, 24,5 %-os eredményt ért el. Az értékvesztés szempontjából legrosszabbul szereplő modellek terén maradt a papírforma: az újként nagyon drága, később pedig jellemzően problémás és méregdrágán javítható luxusautók viselik meg legjobban a tulajok pénztárcáját. Luxusautók értékvesztése az első öt évben 1. Maserati Quattroporte 64,5 % 2. BMW 7 Series 61,8 % 3. Maserati Ghibli 61,3 % 4. BMW 5 Series (hibrid) 58,8 % 5. Cadillac Escalade ESV 58,5 %  

Így alakultak a magyar üzemanyagárak

2024.10.04.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye felidézi, hogy az EU Weekly Oil Bulletin kimutatásai alapján szeptemberben a 95-ös oktánszámú benzin átlagára Magyarországon 585 forint volt, ami 20 forintos csökkenést jelent az előző havi adatokhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a benzin átlagára 2 forinttal, vagyis 0,3 százalékkal alacsonyabb volt a szomszédos országok 587 forintos átlagánál. A dízel üzemanyag szeptemberi átlagára 592 forint volt hazánkban, ami 19 forintos mérséklődést jelent augusztushoz képest. Ennek eredményeként a dízel is 1 forinttal, 0,2 százalékkal volt kedvezőbb, mint a környező országokban. A szomszédos országok közül szeptemberben Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában és Szlovákiában is magasabb átlagos benzinár volt megfigyelhető, míg a dízel átlagára Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában és Szlovéniában haladta meg a magyar értéket. Az NGM hangsúlyozza, a magyar lakosság jelenleg 66 forinttal olcsóbban tankolhat benzint, és 71 forinttal kedvezőbb áron juthat dízelhez, mint azok áprilisi és februári csúcsértékeinek idején. Emlékeztetnek arra is, hogy a Magyar Ásványolaj Szövetség és a Független Benzinkutasok Szövetségének kezdeményezésére, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, júliusban sor került az üzemanyagárak elemzési módszertanának finomhangolására.  

Visszatér Magyarországra a MotoGP és a Superbike

2024.10.04.
A Balaton Park Circuit bekerült a MotoGP és a Superbike 2025. évi versenynaptárába, így a világ egyik legizgalmasabb sportágai a következő szezonban visszatérnek Magyarországra. A Balaton-parti versenypályát és a környező létesítményeket is fejlesztik, hogy modern infrastruktúrával és megfelelő színvonalú szolgáltatásokkal fogadják a mezőnyöket. A csapatokat és szurkolókat egy csúcskategóriájú sportélmény várja majd, turisztikailag látványos környezetben a Balaton, azaz Közép-Európa legnagyobb tava mellett. Talmácsi Gábor, Walterné Dancsó Adrienn, Weingartner Balázs, Carmelo Ezpeleta és Hermann Henrik a sajtótájékoztatón – Nagy örömmel jelentjük be, hogy a Balaton Park Circuit szerepel a MotoGP és a WorldSBK 2025-ös versenynaptárában. A pálya rendkívül látványos helyszínen van, biztos vagyok benne, hogy a nézők számára is fantasztikus célállomás lesz, ahol élőben szurkolhatnak majd. A már tervezés alatt lévő munkák befejezése után a létesítmény készen áll majd a történelmi jelentőségű bemutatkozásra, amely új fejezetet nyit a magyar motorkerékpáros nagydíjak történetében. Nagyon várjuk, hogy visszatérhessünk ebbe a kulcsfontosságú közép-európai országba – emelte ki Carmelo Ezpeleta. A MotoGP és a Superbike jogtulajdonos, Dorna Sports vezérigazgatója a balatonfőkajári sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hamarosan közzéteszik a versenynaptárt, és ebben ott lesz hazánk is. Sok a jelentkező, ugyanakkor a versenyek száma véges, 22, de Magyarország kulcsfontosságú, és reméli, jól megy a versenypálya engedélyeztetése. Két dologból nem engednek a biztonságból és a telt házból. – Azt gondolom azzal illendő kezdeni, hogy megköszönjem Ezpeleta úrnak az elmúlt évek bizalmát és természetesen Magyarország Kormányának a támogatását. Végre beérik kollégáimmal közös sok éves munkánk gyümölcse, amelynek köszönhetően bekerültünk a világ egyik legnézettebb sportágának versenynaptárába. Országunk erejét mutatja, hogy a nehézségek ellenére ma itt lehetünk, s közös sikereink ezen új útjára léphetünk – mondta Weingartner Balázs. A HUMDA Zrt., a versenyek hazai promóterének igazgatósági elnöke hozzátette: „terveink szerint a jövőben e sportágak méltón hirdetik nemzetközi szinten a hazai mérnöki tudást és szakértelmet, a versenyzőink kiválóságát, hazánk turisztikai komplexitását, a fantasztikus vendéglátást és szurkolást. S ha már szurkolás, a magyar szív igazán egy magyar sikerért dobban nagyot, ezért azon leszünk, hogy tehetségeink már jövőre, hazai pályán mutathassák meg tudásukat.” A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy akár Farkas Kevin is megérkezhet szabad kártyával versenyre. A H-Moto UNI Győr Team 17 éves motorosa 16 megszerzett pontjával a 18. helyen zárt idén összetettben a világ legerősebb utánpótlás versenysorozatában, a MotoGP előszobájának számító Red Bull Rookies Cup mezőnyében. Az első magyarországi MotoGP-versenyt 1990-ben, a másodikat pedig 1992-ben rendezték. Az azóta eltelt évek alatt hazánkban Talmácsi Gábort is ünnepelhették, aki az első magyar versenyzőként 2007-ben világbajnoki címet szerzett a 125 köbcentiméteres kategóriában. A Superbike mezőnye 1988 és 1990 között járt hazánkban. – A magyarországi MotoGP- és Superbike-futamok megrendezése nem csupán egy-egy nagyszerű sportesemény, hanem lehetőség arra, hogy előre lendítsük a fiatal motorosok karrierjét, fókuszba állítsuk a sportot, és perspektívát adjunk a jövő generációjának. Az a célom, hogy a motorozás ne csak versenysportként, hanem közlekedési eszközként is nagyobb elismerést kapjon az utakon, és hozzájáruljon a fiatalok fejlődéséhez, biztonságos közlekedéséhez. Ebben a szemléletformálási munkában nagy szerepe lehet a 2025-ös futamoknak – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Talmácsi Gábor. A 125 köbcentis mezőny 2007-es világbajnoka a kivetítőn végig is vezette a pályán az újságírókat és mutatta, meylik az a szakasz, ahol 300 feletti tempóval is száguldhatnak majd a motorosok. Megtudtuk, az óramutató járásával ellentétes irányú a pályán 1:35-ös, 1:40-es köridőt várnak. A már kész 5 ezres fix lelátó mellett sok mobil is épül, így felmehet a nézőszám 40 ezer fölé is. A jelenleg FIA Grade 2 licenccel rendelkező balatonfőkajári pályán néhány kiegészítő munkát el kell végezni ahhoz, hogy megfeleljen a MotoGP-hez szükséges FIM Grade A licenc követelményeinek is, valamint a Superbike viadalt is tudja fogadni. Olyan stratégiai fejlesztésekről van szó, amelyek célja a pálya biztonságának növelése. Az eredeti nyomvonal 7-es kanyarjánál két kisebb sugarú kanyart alakítanak ki a belső oldalon, így itt is megmarad a nagy sebesség, miközben a nagyobb biztonság érdekében nő a bukótér területe. A 11-es kanyarnál egy új sikánnak köszönhetően csökken majd a sebesség, miközben nő az előzési lehetőségek száma. Közvetlenül a pálya új szállodája alatt egy technikás kanyarkombinációt építenek ki, amely nagy kihívást jelent majd a versenyzőknek. Ezek olyan kiegészítések, amelyek biztonságosabbá teszik a Balaton Park Circuitet a motorversenyzők számára. – Büszkék vagyunk rá, hogy a vendégül láthatjuk a MotoGP és a Superbike mezőnyét a Balaton Park Circuiten, ez a verseny az egész térség számára nagy jelentőségű. Izgatottak vagyunk a lehetőség miatt, így októberben el is kezdjük a szükséges kiegészítő munkákat a pályán. Ez a beruházás eddig is a terveink között szerepelt, így a szükséges extra költség is a rendelkezésünkre áll. Azt tartjuk szem előtt, hogy a lehető legbiztonságosabb körülmények várják majd a világ legjobb motorversenyzőit – mondta Walterné Dancsó Adrienn. A Balaton Park Circuit operációs igazgatója hozzátette, idén már több nemzetközi autóversenynek adtak othont és a létesítmény mellett a szakszemélyzet, a versenybírók felkészítése is nagyon fontos. – Már 2004-ben a Magyar Motorsport Szövetség elnökeként volt lehetőségem a Dornával találkozni és arról álmodozni, hogy Magyarországon „újra” lesz Gyorsasági Világbajnokság, ami azóta a MotoGP néven vált közismertté. Többször volt már látótávolságban ez a cél, de ilyen közel soha nem jártunk még. A célegyenes előtti ráfordító kapujában mosolyog a szemünk a sisak alatt és minden energiánkat arra összpontosítjuk, hogy a kockás zászló végre lecsapjon a tomboló tömegben és mi magyarok itthon is élvezhessük azt – osztotta meg gondolatait a sajtótájékoztatón Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség elnöke. Újságírói kérdésre válaszolva elhangzott, hogy 10 évre szól a megállapodás a verseny rendezésére. Opciósan három évre írták alá a szerződést a Balaton Parkkal, utána megvizsgálják, hogy átköltözhetnek-e Hungaroringre. Elhangzott a jövő évi versenynaptár már kész volt, de közzétételével meg akarták várni a magyarországi bejelentést. Szóba került az is, hogy a tervezett napi 40 ezres nézőszám egy pesszimistának mondott optimum. Nem akarják az első évben feljebb vinni az elvárt nézőszámot, azért, hogy biztonságos legyen a verseny megrendezése. Tulajdonképpen a július végi Superbike lesz a főpróbája a NAGY versenynek, a MotoGP-nek, az augusztus 22-24-i hétvégének. A kettő között pedig ott lesz a Forma-1 is Mogyoródon. Vagyis ebben a szűk egy hónapban igazán Magyarországra figyel majd az autó- és a motorsport világa. Elhangzott, hogy szándékosan kérték az augusztus 20-a utáni időpontot a MotoGP-hez, amikor egy kicsit már elkezdődik az utószezon a Balatonnál. A 2025-ös magyarországi MotoGP- és Superbike-futamokra a jegyértékesítés várhatóan még idén megkezdődik. A viadalok promótere és szervezője a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. célja, hogy minél több honfitársunk számára legyen elérhető a motorverseny. Magyarországra várhatóan számos motorsportrajongó érkezik majd, a turisták számának növekedésének kihasználásával pedig a térség is fejlődhet. További információkért motogpofhungary.com és a superbikeofhungary.com hivatalos felületeken, valamint ezek közösségi média-oldalain lehet tájékozódni.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója