Lezuhant egy An-24-es repülő, 49 ember vesztette életét - videó

2025.07.24.
„Az An-24-es repülőgép a Habarovszk-Blagovescsenszk-Tinda útvonalon repült. A végállomás közelében nem lépett kapcsolatba a földi irányítással. Nincs vele kapcsolat” – közölték a sürgősségi szolgálatok. A fedélzeten induláskor 40 utas és hat fős személyzet tartózkodott – közölték (utóbb ezt a számot pontosították: 43 utas  – köztük öt kiskorú – és hat fős személyzet volt a gépen). A képre kattintva megnézhet egy videót Frissítés: lezuhant az oroszországi Amuri területen eltűnt An-24-es típusú utasszállító repülőgép, megtalálták a roncsait – közölte a TASZSZ hírügynökséggel az Oroszországi Föderáció Sürgősségi Helyzetek Minisztériumának sajtószolgálata csütörtökön az MTI szerint. „A keresés során a Roszaviacija [az orosz polgári légi közlekedési felügyelet – a szerk.] egyik helikopterének legénysége megtalálta a repülőgép törzsét, és látták, hogy lángokban áll. A mentők a baleset helyszíne felé tartanak” – közölte a minisztérium. A hatóságok azt feltételezik, hogy mind a 49 ember meghalt. A Sky News szerint azóta azt is közölte a TASZSZ hírügynökség az orosz hatóságokra hivatkozva, hogy a baleset körülményeinek ismeretében nincs remény arra, hogy az utasok bármelyike élve kerüljön elő a roncsok közül. Hozzátették azt is, hogy a rossz látási viszonyok közepette elkövetett hiba (vagy meghibásodás) okozhatta a katasztrófát, nem sokkal azelőtt, hogy a gép megpróbált volna landolni.  

A világ leggyorsabb elektromos rollerén dolgoznak az Egyesült Királyságban

2025.07.24.
Hivatalos nevén a Bo „The Turbo” egy elektromos roller, megépítésének fő célja pedig a világ leggyorsabb elektromos rollerének megalkotása. A „The Turbo” belülről dupla motorral lesz ellátva, kívülről pedig egy Forma-1 által inspirált dizájnnal. Nem is csoda, hiszen a rollert építő cég alapítója mérnökként dolgozott az 1600 km/h-ás Bloodhound szárazföldi sebességrekordot felállító autón, és a Williams F1-es csapatának egykori tagja volt. A cég alapítóinak nem titkolt célja, hogy a „The Turbo” megépítésével felállítsák a világ leggyorsabb elektromos rollerének Guinness rekordját, elérve a 160 km/h sebességet. „Hiszünk a vállalkozó szellemiség erejében” - nyilatkozta Oscar Morgan, a Bo főnöke. "Az Egyesült Királyságnak büszke múltja van ebben a törekvésben: hozzánk kötődik az első autó, amely átlépte a 160 km/h sebességet, majd a Thrust SSC Nevadában megdöntötte a szárazföldi sebességrekordot.” „Azt hiszem, mondhatjuk azt is, hogy az Egyesült Királyság sok őrült brittel büszkélkedhet, akik képesek voltak olyan járműveket építeni, amelyeknek a valóságban nem is szabadna léteznie.” Miután 18 hónapig tartott a Bo „kezdeti üzembe helyezése és tesztelése”, nemrég Goodwoodban végre be is mutatták, ahol Tre Whyte profi pilóta vezetésével 136 km/h sebességet ért el. A Bo szóvivője szerint „a tesztelés során a legnagyobb meglepetés a gyorsulás volt”: a Turbo képes gyorsabban hajtani, mint egy Tesla Model 3. „Az elektromos rollerek forradalmasítják az emberek mobilitását, de még nem kerültek be a mainstream autós kultúra ligájába” - mondta Morgan. „A Turbo része annak a küldetésünknek, hogy ezeket a futurisztikus elektromos járműveket az autóipari teljesítmény felső kategóriájába emeljük.” A rekordkísérleten túl a Turbo-t korlátozott darabszámban tervezik piacra dobni 29,500 dolláros áron, ami átszámítva közel 10 millió forint.  

Hét százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

2025.07.24.
Az Európai Unióban az új személygépkocsik forgalomba helyezése júniusban 7,3 százalékkal csökkent éves összevetésben, 1,01 millió darabra, ezzel megfordítva a májusban tapasztalt 1,6 százalékos növekedést. A júniusi volt az első visszaesés április óta, és az unió négy legnagyobb piacán egyaránt csökkentek az értékesítések: Belgiumban 16,4 százalékkal, Németországban 13,8 százalékkal, Spanyolországban 45,2 százalékkal és Olaszországban 34,4 százalékkal. Az akkumulátoros elektromos autók (BEV) szegmensében a nyilvántartásba vételek 7,8 százalékkal nőttek, amit főként a Spanyolországban tapasztalt 103,2 százalékos robbanásszerű növekedés hajtott. Szignifikáns növekedést regisztráltak még Németországban (8,6 százalék) és Hollandiában (6,4 százalék) is. Ezzel szemben csökkenés volt megfigyelhető Belgiumban (6,9 százalékos visszaesés) és Olaszországban (40,4 százalékos visszaesés). Az egész 2025-ös első félévre nézve az EU-ban az összesített gépkocsi-nyilvántartásba vételek 1,9 százalékkal csökkentek éves bázison. Az új akkumulátoros elektromos autók értékesítése 12,5 százalékkal emelkedett, elérve a 869 271 darabot, és 15,6 százalékot szerzett meg az EU teljes piacából. Az EU négy legnagyobb BEV piaca közül három - Németország 35,1 százalékos részesedéssel, Belgium 19,5 százalékos piaci részesedéssel és Hollandia 6,1 százalékos részesedéssel - az összes BEV nyilvántartásba vétel 60 százalékát adta. Franciaország ezzel ellentétben 6,4 százalékos csökkenést mutatott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Öten ültek a villanyoszlopot kidöntő autóban - lezárták a főutat

2025.07.24.
A baleset a Széchenyi István utcában, a Rózsa utca és a Kossuth utca közötti szakaszon történt. Az ütközés erejétől kitört az oszlop, ami forgalmi akadályt okoz. A jármű öt utasa az egységek kiérkezése előtt saját erejéből ki tudott szállni. - A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek és teljes útlezárás mellett dolgoznak - írta a katasztrófavédelem honlapja. - Makó és Nagylak között a 43-as út szeli ketté a déli határnál fekvő települést, a lezárást kikerülni a Apátfalva utcáin lehet - írta legfrissebb hírében az Útinform. Van gond máshol is, pályakarbantartók dolgoznak az M5-ös autópályán. A Szeged felé vezető oldalon az Inárcsi pihenőhely és a 44-es Újhartyán csomópont között sávzárás, kisebb torlódás lassítja a forgalmat. A 6-os főúton, Szentlőrinc térségében elesett egy motoros. A 218-as km-nél félpályás lezárás van érvényben. Kérjük, vezessenek óvatosan!  

A nyári szünet előtt hiába várunk döntést Verstappentől?

2025.07.24.
A mai sajtónappal kezdetét veszi a Belga Nagydíj programja, és borítékolható, hogy a nap legkeresettebb személye Max Verstappen lesz. A Red Bullnál Silverstone óta történt egy főnökcsere, ami alapjaiban rengette meg a csapatot: Christian Hornert húsz év után leváltották, és Laurent Mekiest ültették a helyére. Bár egyesek szerint ez előmozdíthatja Verstappen maradását, nincs mindenki meggyőződve arról, hogy nem következik be a váltás, és a négyszeres világbajnok nem szerződik ennek ellenére is a Mercedeshez. Max Verstappen (Fotó: Red Bull) Az elmúlt két hétben sok pletykát és találgatást hallhattunk és olvashattunk a témában. Lassan már az időjárás-jelentésekre emlékeztet a helyzet: egyik nap valaki ezt jósolja, a másik nap más meg azt, pontosat viszont a jelek szerint senki sem tud, és a legtöbben a népi hiedelmekre vagy a fájós térdekre alapoznak… Ralf Schumachernek jók a kapcsolatai a Red Bull osztrák oldalával, és ő Horner elmozdítása után azt jósolta, hogy Verstappen még így is távozhat. Időközben azonban a korábbi versenyző is elbizonytalanodott. „Nem, én sem tudok többet” – mondta a német Sky Sport Backstage Boxengasse című podcastjában Schumacher. „Szerintem a Red Bulltól remek sakklépés volt, hogy Oliver Mintzlaff és Mark Mateschitz Mekiest helyezte ebbe a pozícióba. Ez hatott a csapatra. Úgy hallani, hogy a hangulat teljesen más, a megközelítés is teljesen más.” „Ne feledjük, Max Verstappennek nem volt más csapata a pályafutása során. Mindent a Red Bullnak köszönhet, szóval ez nem könnyíti meg az egészet. És az sem biztos, hogy feltétlenül menni akar. El tudom képzelni, hogy ha minden passzol, azt mondja: »Miért is kéne mennem?« Ez nem feltétlenül a szándéka, inkább az vezetett ide, hogy az autó nem igazán működik, problémák vannak házon belül, a politikával, a hangulat nem volt valami jó.” Max Verstappen (Fotó: XPB) Schumacher szerint Verstappent több tényező is bizonytalanságban tarthatja. Az egyik a hűség és lojalitás a Red Bull iránt, a másik, hogy biztosra senki sem tudhatja, melyik csapatnak mennyire lesznek jók az esélyei jövőre. „Szerintem ez megint teljesen nyitott. Egy ilyen fejlemény gyorsan jöhet. A versenyző számára fontos, hogy jól érezze magát. És azt Max is tudja, hogy ez a csapat teljességgel mögötte áll. Ha belegondolunk, a Mercedesnél nem hinném, hogy Russellt választaná magának csapattársnak… Érdemes tehát kivárni.” „Jövőre a Mercedesé lehet-e a legjobb motor? Nos, ha jobban hallgatózunk, a Ford is elég jó munkát végez. Az elektromosság terén valójában a Hondát leszámítva mindenki ugyanolyan koncepcióra tesz. A Honda más irányt vesz, és ez is érdekes lehet. Max Verstappen véleményem szerint viszont nyitva hagyja ezt.” A holland médiában ezzel szemben tartja magát azon vélemény, hogy Verstappen a Mercedest fogja választani. A Viaplay kommentátora nemrég azt nyilatkozta, ő már olyan pletykát is hallott, hogy akár már a hétvégi Belga Nagydíjon sor kerülhet valamilyen bejelentésre. Ralf Schumacher kétli, hogy így lesz. „Nem tudom elképzelni, hogy a nyári szünet előtt bármi is történjen. Most szerintem meg kell várni, mit csinál Mekies, mi jön a változások után, jönnek-e új emberek – mert ez is egy probléma volt Hornernél, hogy nem jöttek emberek. Lehet, hogy lesz egy lista, amit megmutatnak Verstappennek, hogy rajta vannak.” A Belga Nagydíj programja „Úgy vélem, ők hárman – tehát az apja, a menedzsere és ő – a nyári szünetben összeülnek, egymás mellé teszik a két listát, ahogy azt szokás, és mérlegelik, hogy mi szól ellene, mi szól mellette, majd döntést hoznak.” „Nem tudom, miért, de pillanatnyilag másképp látom, mint a múlt héten. Közben hallottam is ezt-azt. Ez jellemzi őt, és sokat is beszéltünk erről: Max kedves is, és nem feledkezik meg a gyökereiről. Egy interjúban azt mondta, a családja nagyon fontos és szent, és sosem rúgná ezt fel, és még az F1-et is feladná érte. Szerintem ugyanez igaz a Red Bullra is.” „Az otthonának érzi, miközben a Mercedesnek három tulajdonosa van, és mindegyiknek jóvá kell hagynia a döntéseket. Azt érezni náluk, hogy úgy Max mögött állnak, mint a Red Bull… A McLaren ezt meg tudná adni, ahogyan Lawrence Stroll is, a Mercedesnél három tulajdonossal viszont ez másképp működik, és szerintem ez is visszatartja jelenleg Maxot a végső döntés meghozatalától” – vélekedett a hatszoros futamgyőztes. Forrás: hirado.hu  

A Honda e utódja válasz az Insterre

2025.07.24.
Abban nincsen semmi meglepő, ha felbukkan egy apró keicar a Hondától a japán piacon. Akkor viszont érdemes felkapni a fejünket, ha ezt történetesen megautóztatják a goodwoodi Festival of Speeden, ugyanis ez a modell európai debütálására utalhat. Most így került elő a Hondától a Super EV Concept névre hallgató miniautó, ami Honda e formai jegyekkel, ám sokkal hagyományosabb, igazi keicar kasznival pörkölne a versenytársak most debütáló, megfizethető apróságainak orra alá, amilyen a Hyundai Inster vagy a Renault Twingo. Technikai részleteket egyelőre nem ismerni, de a Honda elárulta, hogy egy olyan kicsi, megfizethető villanyautót szeretnének, amit élmény vezetni. Ez lehetne a belépőszint a Honda új villanyos kínálatába, ugyanis az eddig látott 0 szériás koncepciók sokkal prémiumabb vonalat vittek. Mintegy 7 új villanyautót tervez bemutatni a Honda a következő években, amik nagy része egy padlólemezre, azonos akksikra építene. Eddig inkább kényszerből, a távolból közelítették meg a tisztán elektromos szegmenst, ennek most vége lehet. Mi több, Toshihiro Mibe, a Honda vezérigazgatója úgy nyilatkozott az Autocarnak, hogy „a társadalom most kezd elmozdulni a kezdeti szakaszból a széleskörű elterjedés felé, szóval eljött az idő, hogy komolyabban fektessünk az EV stragtégiánkba.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Több megyében lehet vihar és jégeső csütörtökön - kettőben piros a hőségriasztás

2025.07.24.
Zivatar alakulhat ki több vármegyében ma, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat! Két megyében a napi középhőmérséklet 29 °C felett alakulhat, ezekben a legmagasabb szintű, harmadfokú a hőségriasztás. A folyamatosan frissülő, aktuális riasztási térképet itt találja. Fogadja meg a rendőrség zivataros baleset-megelőzési tanácsait:     Számoljon a „vízen futás” veszélyével, a szokásosnál kisebb sebességgel vezessen!     A kormányt fogja stabilan, két kézzel!     Kerülje az intenzív fékezést, helyette inkább a gázelvételes, motorfékes lassítást alkalmazza!     Ilyenkor is ellenőrizze indulás előtt az autógumi bordázatát, kopott gumival ne közlekedjen! Csütörtöktől harmadfokúra emelte és szombat éjfélig meghosszabbította a jelenlegi másodfokú hőségriasztást az ország egész területére az országos tisztifőorvos. Az autósoktól óvatos közlekedést kértek, mivel a nagy meleg rájuk is kedvezőtlen hatással lehet, továbbá azt is kérték, hogy néhány percre se hagyják a gyermekeket vagy házi kedvenceket a parkoló autóban. Amennyiben valaki napon álló autóban hagyott gyermeket vagy állatot lát, haladéktalanul hívja a 112-es segélyhívószámot – írták.  

Motorozz munkába!

2025.07.23.
Motorozz munkába kampány A motorizált kétkerekű jármű már ötven köbcentitől megadja azt a fajta szabadságérzetet, amit semmilyen más jármű nem helyettesíthet. Tényleg csak azt tudom javasolni, hogy egyszer mindenkinek ki kell próbálnia, aztán azt is, hogy mennyivel egyszerűbb egy ilyen járművel a mindennapi közlekedés. Tudom-tudom, miért promózom ennyire, mert a legtöbben nem tudnak csak egyedül utazni, mert reggel viszik a gyerekeket, aztán beugranak valakiért napközben. De akkor miért látok napi szinten tízből hat autóban csak a sofőrt utazni? Szóval mégiscsak sokan megtehetnék, de az a fránya kényelem utáni elköteleződés csak nem hagy neki teret. De nézzük akkor mi változna. Szóval miért is motorozz munkába? Mert gyorsabb? Igen! Életünkben a legfontosabb az idő. Ha minden nap csak fél órát nyerhetünk azzal, hogy nem állunk a dugóban, akkor az már egy munkahét alatt két és fél óra szabadidő megspórolását eredményezi. Ha ezt kiszámoljuk egy hónapra, akkor rájövünk, hogy nagyon sokat ülünk feleslegesen a dugóban. A megspórolt időt magunkra vagy szeretteinkre fordíthatjuk. Az biztos, hogy sokkal hasznosabb, mint a felesleges araszolás. Olcsóbb? Igen! Egy 125-ös, tehát B kategóriás jogosítvánnyal is hamarosan vezethető robogó megvásárlása nem fog senkit anyagi csődbe juttatni, hiszen újként is elérhető akár 700.000 Ft-tól, de én azt javaslom, hogy erre a beruházásra érdemes 1 millió forintot elkülöníteni, amibe talán a védőfelszerelések is beleférhetnek. Innentől pedig megbarátkozhatunk a két literes fogyasztással, az ingyen parkolással, és azzal, hogy szinte mindig ajtótól-ajtóig közlekedhetünk, tehát nem kell a parkolóhely kereséssel még plusz időt tölteni. Az üzemeltetés is sokkal olcsóbb, mert leggyakrabban az évi egy olaj és szűrő csere lesz az aktuális szervizelendő. De az anyagköltség, és a munkadíj is nevetséges lesz az autókéhoz képest. Stresszmentesebb? Mi zavar engem legjobban a városi közlekedésben? A túl sok autó, a láma sofőrök, és a kevés parkolóhely. Ebből egy is elég, de van, amikor egy út alatt mind a három összejön, na olyankor sokáig kiábrándulok a pléhdobozból, és nagyon vágyom vissza kétkerékre. Mert azon nem tudnak megállítani, úgy vágok át a forgalmi akadályokon, mint kés a vajon, sokkal hamarabb észreveszem, hogy mi történik körülöttem, és jobban meglátom előre, hogy a többi autós mire mit fog reagálni, így a manővereimben százszor biztosabb vagyok, mint amikor autóval megyek. Nem szeretem, hogy autóval keresni kell a helyet, és ha találunk, akkor általában szűk. De ugye a szabvány méretek nem a mai autók számára lettek kialakítva. Robogóval nincs ilyen probléma, mert ha nem akadályozom vele a gyalogos forgalmat lazán megállok a bejárati ajtó mellett akár (persze, ahol ez kivitelezhető), de ha nem is, általában pár tíz méterre van egy virágláda, oszlop, szeméttároló, ami mellé kényelmesen letámaszthatom a gépemet, mert senkinek nem leszek útban vele. Ha belegondolunk, sokszor már fel sem tűnik, hogy miért nem várjuk az újabb munkahét kezdetét, vagy miért csapjuk össze a melót, hogy még a csúcs előtt elindulhassunk hazafelé. Tényleg kevesebb a baleset ott, ahol több a kétkerekű? Az elején én sem értettem ezt a kérdést, aztán rájöttem, hogy nem a motorosokkal van a baj, legalábbis nem azokkal, akik mindennapos közlekedési eszközként használják járműveiket. Inkább azokkal, akik adrenalinbombaként tekintenek rájuk, és a közutakon kísértik sorsukat. Szóval a hagyományos hétköznapi robogósok csak szeretnének egyszerűen, és gyorsan eljutni céljukig, betartva a közlekedési szabályokat. Ahol pedig több ilyen jármű közlekedik, ott kevesebb a baleset. Mert korábban már említettem, hogy a motoros jobban figyel, többet lát, és elővigyázatos. Így, ha minél többen váltanának kétkerekű járműre a napi ingázásukhoz, akkor egy idő után a balesetek is csökkenhetnének. Ez egy érdekes kérdés, de látható benne a ráció, és tapasztalatból mondhatom, hogy nagyon ritkán kerülök közúton bármilyen incidensbe robogóssal, vagy motorkerékpárossal, mert ők valahogy jobban tudják a dolgukat, és kevésbé tudnak menetközben elkalandozni, vagy mással foglalkozni, mint a járművezetés. Létezhet konklúzió? Igen, adni kell neki egy esélyt. Egy új sportág kipróbálásához, vagy egy életmódváltáshoz tudnám hasonlítani, ami először nyilván szokatlan, és nehéz, vagy egyenesen kellemetlen. De ha ráérzünk az ízére, hamar átfordul, megszokássá, majd ragaszkodássá válik, amit már nagyon nehéz elengedni. Érdekes egybeesés, hogy pont a cikk megírásának hetében jártam a fővárosban motorkerékpárral, és azonnal magával ragadott az, hogy a legnagyobb csúcsforgalomban is úgy mentem át az álló vagy araszoló autómasszán, mint kés a vajon. Használtam a buszsávot, előremenetem a piroslámpánál, és szinte torpanás nélkül tudtam haladni. Figyelni kellett? Igen. Féltem a holtterektől? Hazudnék, ha azt mondanám nem, és gondtalan volt az utazás. De valójában mindig néztem a körülöttem lévő autók mozgását, ami egy idő után nagyon jól kiszámítható volt. Soha nem tettem semmilyen kiszámíthatatlan manővert, hogy mások is felmérhessék sebességemet és haladási irányomat. Ha megszoknám, valószínűleg kényelmesen menne napi szinten is, persze az elején szokatlan volt. Semmi mást nem tanácsolhatok csak azt, hogy ha megfogalmazódott a gondolat, érdemes adni neki egy esélyt, mert munkába motorozni jó dolog, és szerintem még senki nem bánta meg ha autóról váltott robogóra.

Kilencmillió utas és rekord árumennyiség az első félévben Ferihegyen

2025.07.23.
Az első negyedéves rekord után továbbra is töretlen felfelé ívelést mutat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma: az első félévben 9 071 236 utast kezeltek az üzemeltető közlése szerint, ami a tavalyi adatot 15 százalékkal haladja meg, és közelíti a tíz évvel ezelőtti teljes éves utasforgalmat. Az idén júniusi utasszám önmagában is rekordot jelent: az 1 697 371 fő 9 százalékkal több, mint 2024-ben. A nyár első hónapjának legnépszerűbb célállomásai London, Isztambul és Milánó voltak. A növekedés hátterében Magyarország népszerűsége, az erősödő turizmus és a magyarok egyre növekvő utazási kedve áll, amit minden idők legszélesebb kínálattal rendelkező nyári menetrendje is támogat a Budapest Airport szerint. Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert A légiáru-szállítás is csúcsokat dönt 2025-ben: a Budapest Airport júniusban 34 994 tonna légiárut kezelt, ami 40 százalékos emelkedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva. Az első féléves cargo-teljesítmény minden korábbi rekordot megdöntött: 199 319 tonnával közel 50 százalékos növekedést mutatott 2024 első hat hónapjához képest, meghaladja a 2022-es teljes évi adatot, és majdnem eléri 2023-as árumennyiségét. Mindez tovább erősíti a Budapest Airport és a BUD Cargo City régiós cargo-elosztóközponti szerepét. A Budapest Airport közlésében kitért arra is, hogy megkezdték az elsősorban az 1-es terminál környéki légiforgalmat kiszolgáló, G jelű gurulóút egy szakaszának felújítását (az érintett rész az 1-es terminál forgalmi előterén, a G, B1 és A1 gurulóutak csatlakozásánál található, a 117-es számú állóhely mögötti részen – a szerk.). Fotó: Budapest Airport A tájékoztatás szerint erre azért van szükség, mert a burkolt felületek és a közműrendszerek műszaki állapota elérte a tervezési életkoruk végét. A három ütemben, 2026 nyaráig megvalósuló munkálatok részeként mintegy 17 000 négyzetméteren építenek új bazaltbeton burkolatot és alépítményeket, csapadékcsatornát és folyókákat, emellett megújul a vizuális navigációs rendszer, a térvilágítás és a fénytechnikai rendszer is. A kivitelezés során a Budapest Airport kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra: az elbontott anyagok közel 99 százalékát a szükséges minősítések megszerzése után újrahasznosítják, ezzel jelentősen csökkentve a szállítmányozásból adódó szén-dioxid kibocsátást. Forrás: AIRportal.hu  

A gépkocsiforgalom harmadát a parkolót kereső autósok adják Olaszországban

2025.07.23.
Olaszországban a forgalom körülbelül 30%-a a parkolóhelyet kereső autósokhoz köthető. A nyilvánvaló kellemetlenségek ellenére az olaszok háromnegyede (76%) továbbra is autóval közlekedik. Röviden, annyi jármű zsúfolódik össze a belvárosokban, hogy képtelenség elegendő parkolóhelyet kialakítani. Az Aipark Intézet becslése szerint ezt az egyensúlyhiányt további mintegy 670 000 parkolóhellyel (utakon vagy parkolóépületekben) lehetne csak orvosolni. Néhány példa az olasz nagyvárosokból: Rómának 190 000 parkolóhelyre lenne szüksége (jelenleg 39 lakosra jut 1 parkolóhely), Nápolynak több mint 56 000-re (31 lakosra jut 1), Torinónak 16 500-ra (15 lakosra jut 1), Milánónak 83 000-re (13 lakosra jut 1), Genovának pedig 9100-ra (22 lakosra jut 1) ahhoz, hogy legalább 10 lakosra jusson 1 parkolóhely (ez lenne az ideális az európai standardok szerint). „A kétségbeejtő helyzet megoldása” – magyarázzák az Aipark elemzői – „egy integrált városi mobilitási politika, amely a parkolóhelyeket (utcai és épületeken belüli) és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat a torlódások csökkentésének, a városrehabilitáció megtervezésének, az alternatív közlekedési módok használatának ösztönzéseként, valamint és a szennyezés csökkentésének kulcsfontosságú eszközeként tekinti. E tekintetben a digitális innováció most új parkolási infrastruktúra-konfigurációkat tesz lehetővé a városi csomópontokban. A közlekedésszervezők a teljes mobilitási struktúrát veszik figyelembe, nem leszűkítve a problémát a parkolóhelyek számára. Olyan alternatívákon dolgoznak, amelyek intelligensebbé, kényelmesebbé, hatékonyabbá, a közlekedők és a városok igényeihez jobban alkalmazkodóvá téve azokat. A tarthatatlan állapotok miatt Olaszország most próbál hidat verni a szakadékon át, igyekszik csatlakozni azokhoz az országokhoz, melyek a parkolás terén a leginnovatívabbaknak bizonyultak, egyre nagyobb hangsúlyt fektetve a városi mobilitás kérdéseire.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója