Teljesíti a Fiat az állami hitelgarancia feltételeit

2020.06.22.
A támogatás feltételeinek be nem tartása esetén pedig több milliárdos bírságot lesz kénytelen fizetni. Az amerikai-olasz FCA autóipari konszern az állami hitelgaranciával nyújtott támogatásól az olasz lap beszámolója szerint 5,2 milliárd eurót invesztál meglévő és jövőbeni beruházási projektjeibe és 1,2 milliárd eurót külföldi beszállítói láncába. Az olasz számvevőszék már áldását adta a 80 százalékban a Bank Intesa San Paolo és 20 százalékban SACE pénzintézet által nyújtandó hitelkeretre. A végső szót azonban Roberto Gualtieri gazdasági miniszter mondja majd ki a hitel felszabadításában. A Fiat Chrysler 55 ezer alkalmazottat foglalkoztat Olaszországban. Az olasz állami hitelgarancia odaítélése azért ütközött akadályokba, mert a konszern anyavállalatának a székhelye Amszterdamban van. 

Kerékpármúzeum nyílt Balassagyarmaton

2020.06.22.
Olexa Miklós alapító, a múzeumot működtető Ipoly Túra Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: az önerőből kialakított 1. Kerékpármúzeumban a kiállítóterek mellett működik majd az Ipoly túraközpont klubja és egy kávézó, az épület udvarán a későbbiekben felállítanak egy színpadot, és biciklis rendezvényeket szerveznek. A több mint száz kerékpár között a legnagyobb csoportot a magyar gyártmányok képviselik, a Weisz Manfréd Acél és Fémművei Rt. és a Csepel Művek termékei, valamennyi kategóriából. Vannak túrabiciklik Európából, versenybiciklik a világ minden tájáról. A kiállításon nyomon követhető a kerékpár fejlődéstörténete a futógéptől a velocipéden át a mai kerékpárokig, megjelenik az első motorizált bicikli, az 1960-as években gyártott, Dombo motor hajtotta kerékpár, majd néhány motorkerékpár is. Kiállították a sportkerépkpárok különleges darabjait is, van köztük mountain bike és BMX. Olexa Miklós elmondta: a múzeum anyaga tíz magángyűjtő tulajdona. Kiemelte közülük Márton Bálintot, Siklósi Jánost és Sajgó Csabát, aki a múzeum létrehozásában is szerepet vállaltak. A legrégebbi kerékpárok Angliából és Franciaországból származnak. A legelsők között vannak az 1800-as évek első felében vasból, kovácsok által készített, lábbal hajtható futógépek. Ezeket követi a skót gyártmányú, rudazatos hajtású Macmillan, majd jön a hatalmas kerekű velocipéd, és ezután, az 1800-as évek vége felé alakul ki a mai bicikli fogaskerékkel, lánccal, gumizott kerékkel. A különlegességek között látható a gazdag gyerekeknek készült lovacskás bicikli, tandem, háromkerekű versenybicikli, fekvőbicikli elsőkerékhajtással, de látható egy szobabicikli is. Csengő-, lámpa- és dinamógyűjteménye is van a múzeumnak, amelynek Mikszáth úti épülete előtt kopjafát állítanak majd az országutakon balesetet szenvedett kerékpárosok emlékére. Szöveg és fotók: MTI 

Harmadával csökkenti az alkalmazottak számát hannoveri üzemében a Volkswagen

2020.06.22.
A Volkswagen Nutzfahrzeuge (VWN) vezérigazgatója a lap hétfői számában megjelenő interjúban közölte: a költségcsökkentési program keretében a természetes fluktuáció kihasználásával az elkövetkező években 15 ezerről 10 ezer alkalmazottra csökkentik a hannoveri központi üzemben a dolgozók számát. Elmondása szerint a haszongépjárművek gyártása Lengyelországba és a konszern új partneréhez, a Fordhoz kerül át.   Hannoverben marad viszont a magas árfekvésű prémium kategóriás furgonok gyártása, valamint ott készül majd a teljesen elektromos, ID Buzz furgon is. A vállalat üzemi tanácsa beleegyezett a változtatásokba az igazgató tájékoztatása szerint, "miután bebizonyítottuk, hogy Németországban szinte lehetetlen 20 ezer eurós haszongépjárműveket gyártani, a magas felszereltségi szintű járművek gyártása viszont jó foglalkoztatási lehetőségeket kínál mintegy 10 ezer alkalmazott számára Hannoverben".   Az üzemi tanáccsal létrejött megállapás keretében 2029 végéig a VWN foglalkoztatási garanciát adott a hannoveri üzem alkalmazottainak. A VWN a Caddy, Transporter és Crafter modelleket gyártja Lengyelországban elektromos verzióban is. Tavaly 270 ezer járművet gyártott Lengyelországban a VWN. 

Egy halálos, 32 súlyos baleset és 53 ittas vezetés a hétvégén

2020.06.22.
  A szolgálatot ellátó állomány összesen 592 személyt fogott el, közülük 75 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 414 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 639 személyt állítottak elő, köztük 329 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 53 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 349 esetben foganatosítottak.    

Boríthatja a használtautó piacot a Hertz csődje

2020.06.21.
A koronavírus nem válogatott. Még az olyan nemzetközileg is sikeres cégeket is csődbe sodorta, mint a Hertz, a világ egyik legnagyobb autókölcsönzője. A határok lezárása és a bizonytalan egészségügyi helyzet totálisan visszaszorította a turistaforgalmat, és ezt már nem viselte el a sárga logójáról ismert cégóriás. Sokakat megdöbbentett a hír, hogy szinte az elsők között nyújtották be a bizonyos 11-es dokumentumot az Egyesült Államok csődbíróságán, amiben a Hertz amerikai és kanadai alvállalkozásaira kértek csődeljárást. A dokumentum benyújtásával most lehetőséget kapott a cég, hogy újraszerveződjön, önmagát és persze a Dollar, Thrifty és Firefly alvállakozásokat is beleértve. Állításuk szerint éppen egy olyan projekten dolgoznak, ami biztosabb pénzügyi alapokat szolgáltatna a mostaninál, miután újra visszaáll a rend. Hiszen a legtöbben azzal számolnak, hogy a vírus lecsengésével újra fellendül a turista forgalom. Mindezek ellenére egyébként továbbra is működnek a Hertz vállalkozásai, aktívak a foglalási rendszerek, érvényesek a promóciók és voucherek, szóval minden halad a megszokott kerékvágás szerint. Találgatások szerint több mint 1 milliárd dollár áll a Hertz rendelkezésére, hogy folytathassa működését. Ami soknak hangzik, de érdemes figyelembe venni, hogy másik oldalról 17 milliárt dolláros hitele van, amit nem lesz könnyű kitermelni, amíg ennyire lappang az autóbérlési kedv. „A COVID-19 hatása hirtelen és váratlan volt. Egyik pillanatról a másikra csökkentek drámaian a cégünkhöz érkező foglalások.” – tette hozzá a Hertz. A belföldi járatok 94%-át törölték csak az USA-ban, nemzetközi utazásról pedig nem is álmodhatott senki egy ideig. Autóipari szempontból azonban égetőbb kérdés, hogy milyen hatásai lesznek egy ekkora autóparkkal rendelkező bérlőcég csődjének. Ugyanis az USA GDP-jének egy nem elhanyagolható részét adja az autóipar, illetve az amerikai munkavállalók 5%-a dolgozik az autóiparban. Csak 2019-ben körülbelül 2 millió autót vásároltak az autóbérléssel foglalkozó cégek, vagyis az éves amerikai autógyártási kapacitás 10%-át. Nem csoda tehát, hogy az olyan vezető autógyárak, mint a Ford, a GM vagy a Fiat Chrysler is aggodalmát fejezte ki az autóbérlő cégek instabil helyzete miatt. Év elején nem kevesebb, mint 568 000 autóval rendelkezett a Hertz, több mint 12 400 helyszínen bázisozva a világ körül. Ebből 54 000 autót már márciusban értékesítettek, felkészülve a krízisre. Csak az USA-ban 38 000 embert foglalkoztatnak, és ebből 12 000 azonnal elvesztette az állását, további 4000 munkatársat pedig csökkentett óraszámban foglalkoztat. A cég bevétele tavaly 9,8 milliárd dollár volt, noha tartozása 18 milliárdra rúgott. A versenytárs Avis Budget csoport valamivel jobb helyzetben van, de az új autó rendeléseik 80%-át ők is lemondták. Biztosak lehetünk benne, hogy ha túlélik ezek a bérlős cégek, valami új struktúrával kell előállniuk, hogy folytatni tudják működésüket. Ehhez viszont valószínű, hogy kevesebb autóra lesz szükségük, mint amivel most rendelkeznek. Noha már most is észrevehető némi árcsökkenés a használtautó piacokon, az arányokat teljesen felboríthatja, ha ilyen mennyiségű fiatal használtautó lepi el a piacot rövid idő alatt. Zuhanhatnak az árak, és még tovább szorulhat a hurok az amerikai autófinanszírozási piac körül. Ugyanis az autók maradványértéke drasztikusan csökken, ami befolyásolhatja az új autók értékesítési árát, illetve a hitelezést is masszívan befolyásolja. Az európai alvállakozásokról egyelőre nem közöltek hivatalos álláspontot, noha az öreg kontinensen is komoly átalakulások várhatóak rövid időn belül.  

„Nők az autókért” mozgalom indult Olaszországban a szektor megmentéséért

2020.06.21.
Bianca Carretto Facebook-oldalán női szemszögből elemezte a koronavírus nyomán kialakult autópiaci-autóipari helyzetet és annak következményeit. Magánemberként, a mindennapok tapasztalataiból kiindulva írta meg, miért kell nőtársaival együtt kiállnia az autózás mellett az autóipar számára rendkívül kritikus időszakban. Azt írja: az olasz nőknek is fel kell emelniük a szavukat a szektor megmentése érdekében egy olyan helyzetben, amikor az erre hivatott intézmények ezt nem teszik. Figyelmen kívül hagyják, milyen végzetes következményekkel járna a járműipar összeomlása az egész olasz gazdaság számára.  „Szeretnék egy női mozgalmat létrehozni az autózás támogatására. A gépkocsi volt ugyanis az egyike azoknak az eszközöknek, amelyek leginkább hozzájárultak a nők emancipációjához. Az autó szabadságot és függetlenséget adott nekünk. Lehetővé tette, hogy kimozdulhassunk addigi zárt világunkból anélkül, hogy ehhez bárkitől segítséget kellejen kérnünk” – írja Bianca Carretto. „Ez volt újszülött fiunk első bölcsője, biztonságos burka, amikor hazaszállítottuk a bölcsődéből, óvodából. Ebben vittük az első napon az iskolába. Amikor a kezét elengedtük, az autónkban bújtunk el, hogy kizokogjuk magunkat. Majdnem biztosan itt adtuk az első csókot annak a fiúnak, aki a férjünk lett utóbb. Az autó segített nekünk az élet és a munka szervezésében, a mindennapok érzelmi viharainak átvészelésében. Innen indultunk gondolatban a világ minden tájára, amikor az autórádióból vagy a CD-lejátszóról az aktuális slágereket élveztük. De megértően hallgatott, amikor nyári szabadságra indulva mi eresztettük ki a hangunkat. Tapintatos volt, amikor a jól bezárt ablakok mögött hosszú telefonhívásainkat bonyolítottuk.   Ez a kicsi, nagy, szedán vagy SUV, A vagy E kategóriás kocsi volt a legőszintébb barátunk, és most neki van szüksége segítségre. Elhanyagolják ugyanis azok, akiknek támogatniuk kellene. Helyettük a kerékpárokat és robogókat részesítik előnyben, pedig azok nem védenek minket az esőtől, nem cipelik a bevásárlókosarainkat és nem szállítják a tengerpartra kedvenc kempingasztalunkat. Úgyhogy itt az idő, hogy autót vásároljunk! Mindegy, hogy benzines, dízel, hibrid vagy elektromos - manapság mind kényelmesebbek és környezetkímélőbbek, mint az, amit eddig vezettünk. Ráadásul jóval biztonságosabbak is. Nem elhanyagolható szempont, amikor szeretteink életéről van szó. Ne várjunk állami ösztönzőkre, amelyek szinte biztosan nem érkeznek meg. A gyártók és a kereskedők már konkrét kedvezményeket kínálnak, amelyek sokkal többet érnek, mint bármely beígért kormányzati támogatás. Hölgyeim, szeressük az autóinkat, segítsük az autózást! Hogy ne zárják be az olaszországi autógyárakat, ahol a futószalagok mellett hozzánk hasonló nők dolgoznak. Nők, akik az ottani keresetükből tartják el családjaikat” – írja Facebook-posztjában Bianca Carretto, a milánói Corriere della Sera autós rovatának munkatársnője.
Címkék: 

Mesterséges kómában tartják Alex Zanardit

2020.06.21.
A sienai kórház vasárnapi tájékoztatása szerint az 53 éves sportember állapota továbbra is kritikus, de stabil, és lélegeztetőgépen van. Zanardi kézzel hajtott, háromkerekű járművel, handbike-kal vett részt egy parasportolók részére rendezett országos váltóversenyen, és áttért a teherautó sávjába. Az ütközés során leesett a sisakja, súlyos fej-, arc- és szemsérüléseket szenvedett, ennek ellenére az orvosok megérkezéséig eszméleténél volt. A baleset után helikopterrel kórházba szállították, ahol háromórás műtéten esett át. Az operációt végző orvos szerint a beavatkozás jól sikerült, viszont nehéz megmondani, hogy alakul majd Zanardi állapota a következő napokban. Zanardi ismert autóversenyzőként 2001-ben egy németországi versenyen olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. Ezt követően a saját maga által tervezett protézis segítségével megtanult újra járni, majd túraautóban is versenyzett. Ezt követően talált új kihívásként a kézihajtású kerékpárra, amelyben négy paralimpiai bajnoki címet nyert: kettőt 2012-ben Londonban, kettőt 2016-ban Rióban. 

Ennyiről indul az új BMW 4-es Coupé ára

2020.06.21.
Az újdonság 2020 októberében ünnepli piaci premierjét, a motorpaletta csúcsán a BMW M440i xDrive Coupé modellel (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,8 – 7,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 155 – 163 gramm / km), amelynek meghajtásáról egy 275 kW / 374 lóerő maximális teljesítményre képes soros hathengeres benzinmotor gondoskodik. A kezdetben elérhető erőforrások között két négyhengeres benzinmotor és egy dízelüzemű erőforrás lesz még megtalálható. 2021 márciusában a tervek szerint további két dízelmotorral bővül az új BMW 4-es Coupé portfóliója, a két soros hathengeres erőforrás erősebbik verziója ráadásul BMW M modellként érkezik meg az utakra.   Az új BMW M440i xDrive Coupé-t, valamint az új BMW 4-es Coupé dízelüzemű erőforrással szerelt modelljeit mild-hibrid technológiával felszerelve kínálja ügyfeleinek a BMW. A 48 Volt kapacitású indítógenerátorral és második akkumulátorral dolgozó technológia összegyűjti és újrahasznosítja a fékezéskor felszabaduló energiát, nem csupán a fedélzeti elektromos rendszerek ellátására, de a belsőégésű erőforrás terhelésének könnyítésére és a maximális teljesítmény fokozására is. A bajor prémiumgyártó most először a BMW 4-es Coupé mindegyik motorváltozatát nyolcfokozatú Steptronic automataváltóval kínálja ügyfeleinek, már az alapfelszereltség részeként.   Az új BMW 4-es Coupé műszaki csúcstechnológiáinak arzenálja kivétel nélkül a vezetés színtiszta élményét hivatott fokozni: a típus-specifikus karosszériaarányok, az optimalizált légellenállás, a megnövelt karosszériamerevség, az új BMW 3-as limuzinhoz képest 21 milliméterrel alacsonyabb súlypont, illetve a futómű típus-specifikus ágyazása, geometriája és hangolása. A karosszéria és a futómű-technológia súlyát intelligens anyaghasználat optimalizálja, a modell kimagaslóan agilis vezethetőségét és precíz irányíthatóságát pedig első toronymerevítők és a hátsó tengely segédváza fokozza.   Az új BMW 4-es Coupé stílusjegyei és felszereltségi tételei a modell menettulajdonságait nyomatékosítják. Az alapfelszereltség alternatívájaként M Sport felszereltségi csomag is megrendelhető, továbbá M Sport Pro csomag nyolcfokozatú Steptronic Sport automataváltóval, 19” méretű BMW M könnyűfém keréktárcsákkal és sportos utastéri hangzással. Az új BMW 4-es Coupé sportosságát már a modell piaci premierjétől kezdve széleskörű BMW M Performance kiegészítők fokozzák.   Az utastér kialakítása a vezetés élményét helyezi a középpontba. Vezetőre összpontosító műszerfal, új kijelző-csoport az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető, 12,3” képernyő-átmérőjű műszeregység és a 10,25” képernyő-átmérőjű központi kijelző párosával. Prémium minőségű vezérlőpanel a középkonzolon, bőrözött sportkormány és újratervezett sportülések alapfelszereltségként, az opcionális extrafelszereltség részeként a középkonzolon térdtámaszokkal. Két teljes értékű ülés a hátsó üléssorban.   Az elődmodellhez képest jelentősen több és intelligensebb vezetést támogató rendszer. Fékező funkcióval dolgozó első ütközésre figyelmeztető rendszer (Front Collision Warning with Brake Intervention), visszakormányzó funkcióval dolgozó sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Lane Departure Warning with Steering Assistance) és sebességkorlátozásokra figyelmeztető rendszer (Speed Limit Info) alapfelszereltségként. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető Driving Assistant Professional csomag immár aktív navigációval dolgozó kormányzó- és sávtartó asszisztenssel (Steering and Lane Control Assistant) és Emergency Lane Assistant technológiával érhető el.   A BMW Head-Up kijelző új generációja 70 százalékkal nagyobb kivetítési felületen jeleníti meg az információkat. Az új, háromdimenziós élőképalkotás a teljes mértékben digitális műszeregységre helyezi és digitálisan körbenézhetővé teszi a jármű 360⁰-os környezetét, így a vezető könnyedén áttekintheti az adott forgalmi szituációt, illetve a vezetést támogató rendszerek állapotát és javaslataikat.   Alapfelszereltségként első és hátsó szenzorokkal dolgozó parkolássegítő rendszer (PDC – Park Distance Control). Az opcionális extrafelszereltség részeként tolatási segédlettel kibővített parkolóasszisztens (Parking Assistant). A Parking Assistant Plus csomag részeként Park View, Panorama View, 3D Top View és Remote 3D View. A BMW Drive Recorder 40 másodperc hosszú videókban képes rögzíteni a vezetést támogató rendszerek élő kameraképeit.   A BMW központi operációs rendszerének legújabb, 7.0 verziója lehetővé teszi a központi kijelző és a műszeregység megjelenített tartalmainak személyre szabását, valamint a BMW Intelligens Személyi Asszisztens alkalmazását. A központi kijelző új grafikája minden korábbinál közvetlenebb kapcsolatot teremt a bajor prémiumgyártó ügyfelei és a BMW Intelligens Személyi Asszisztens között. Intuitív járművezérlés az érintés-érzékeny központi kijelzőn keresztül, a BMW iDrive vezérlőtárcsájával, a kormány multifunkciós gombjaival, hangutasításokkal és a BMW Gesztusvezérléssel.   A BMW 4-es Coupé árai (bruttó forint)   BMW 420i: 13 676 000,-Ft BMW 430i: 15 259 000,-Ft BMW M440i xDrive: 20 396 000,-Ft BMW 420d: 14 489 000,-Ft BMW 420d xDrive: 15 250 000,-Ft   Az új modellek a 2020 júliusi / augusztusi gyártástól kezdődően érhetők el.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója